Címke: tűz

  • Négy különböző intézkedéssel készül az FIA, hogy elkerülje a szuzukai tűzriadókat

    Négy különböző intézkedéssel készül az FIA, hogy elkerülje a szuzukai tűzriadókat

    Különös jelenség zavarta meg kétszer is a körözést a Japán Nagydíj második szabadedzésén, ugyanis kigyulladt a pálya aszfaltja melletti fű. Az esetek megismétlődése kínos kellemetlenséget okozhatna a hétvége folytatásában, ezért az FIA lépésekkel készül, hogy szombattól csökkentse a lángok keletkezésének esélyét.

    A második szuzukai edzést megakasztó események sorában végül csak mellékszál volt a tűz, hiszen Jack Doohan balesete és Fernando Alonso kicsúszása miatt is hosszabb ideig parkoltak az autók a garázsokban, ám két alkalommal tűz miatt is előkerültek a piros zászlók: először az edzés utolsó negyedórájába fordulva, majd pedig az utolsó percben ismét.

    A tüzeket persze gyorsan eloltották a közel tartózkodó sportbírók, ám az okokat illetően nincsenek konkrét bizonyítékok az FIA kezében – a legvalószínűbb feltételezés szerint az autók padlója és az aszfalt érintkezésekor keletkezett szikrák pattanhattak ki a fűre, s az utóbbi hetek szárazsága, valamint a mostani erős szél is segítettek a lángok felélesztésében.

    Mint ilyen, természetesen lehetetlen megjósolni, milyen gyakorisággal ismétlődhetnek meg a hasonló tüzek a hétvége folytatásában, az emiatti piros zászlók, illetve a versenyen biztonsági autós beavatkozások azonban kellemetlen közjátékot jelentenének, azt az üzenetet sugározva, hogy az F1 képtelen bármit is tenni a természet játéka ellen.

    Noha teljesen kizárni nem lehet a további tüzek keletkezését, az FIA a pénteki történések nyomán arról tájékoztatott, több óvintézkedést foganatosít a szombati, harmadik szabadedzés előtt.

    „Miközben a második edzésen történt tűzesetek okait vizsgáljuk, holnapra megelőző intézkedésekkel készülünk. A füvet a lehető legrövidebbre vágjuk, a száraz füvet pedig eltávolítjuk az érintett területekről. A holnapi pályaaktivitások előtt a füvet megnedvesítjük, és egy erre szakosodott beavatkozócsapat is állomásozni fog a pálya körül” – olvasható az FIA közleményében.

    Vasárnapra egyébként már hűvösebb időt mutatnak az előrejelzések, amely során eső is elérheti a pályát, így az intézkedések elsősorban a szombati események zavartalan lebonyolítását segíthetik.

    A közelmúltban is találunk példát arra, hogy a kigyulladó fű akasztott meg egy F1-es edzést, hasonló történt ugyanis a tavalyi Kínai Nagydíj egyetlen gyakorlásán is.

    Ha Lawson 2125-ig vezetné a Red Bullt, akkor se lenne elég gyors korábbi főnöke szerint

  • Tűz ütött ki a bokszutcában a Formula E tesztjén

    Tűz ütött ki a bokszutcában a Formula E tesztjén

    Kedden kezdte meg a kollektív tesztelést a valenciai Ricardo Tormo versenypályán a Formula E mezőnye, ám az ebédszünet alatt sűrű fekete füst szállt fel az egyik garázsból. A lángokat hamar eloltották, egy embert elővigyázatosságból kórházba vittek.

    A tűz helyi idő szerint 12.55 körül tört ki az egyik garázsban, pár perccel később pedig a bajnokság a hivatalos Twitter-csatornáján erősítette meg ennek tényét. Hozzátették, a helyi szervekkel együtt dolgoznak a tűz elhárításán, az épületet pedig kiürítették. Több versenyzőt a sajtótájékoztató közben ért a tűzriadó. Bár az FE első jelentésében arról számolt be, hogy személyi sérülés nem történt, később pontosítottak: egy ember orvosi ellátásban részesült, majd ellenőrzésekre kórházba szállították.

    13:15 körül érkeztek az első képek és jelentések a közösségi médiában arról, hogy a füst megszűnt a bokszépület felett. A helyszínről tudósító Formula E Zone megfigyelése szerint a Williams Advanced Engineering garázsában keletkezhetett a tűz, ez azonban nem megerősített információ. A Williams a sorozat beszállítópartnereként van jelen, ők látják el az összes csapatot akkumulátorral, illetve az új szezontól kezdődően már a gyorstöltéshez szükséges berendezésekkel is.

    A teszt délelőtti időszakában Mitch Evans Jaguarja jegyezte a legjobb köridőt. A közös gyakorlást még szerdán, majd csütörtöki pihenőnap után pénteken folytatja a 11 csapat.

    Jön a gyorstöltés a Formula E-be, de versenyzők szerint rémes ötlet

  • Porig égett a Mercedes egyik hiperautója

    Porig égett a Mercedes egyik hiperautója

    Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a brit M6-os autópályán közlekedő emberek május 18-án. A szóban forgó nap hajnali óráiban ugyanis porig égett a Mercedes „közúti Forma-1-es autója”, a Project One.

    A 2,5 millió euróba kerülő sportautót – aminek fejlesztésében a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton is aktív szerepet vállalt – mindössze 275 darabot gyártottak le.

    Ebből az egyik modell egy tréleren kapott lángra, majd égett szénné. A hírről a The Sun számolt be, és a szóban forgó médium információ szerint az autó hibrid rendszerében keletkező meghibásodás okozta a tüzet. Természetesen a helyi hatóságok és a Mercedes is vizsgálja a meghibásodás pontos okát.

  • Zanardi élete ismét veszélybe került: kigyulladt a háza

    Zanardi élete ismét veszélybe került: kigyulladt a háza

    Mondhatnánk, hogy Alessandro Zanardi rendkívül balszerencsés, de ez már nem elég kifejező szó… Miután 2001-ben egy baleset következtében elveszítette mindkét lábát, 2020-ban súlyos balesetet szenvedett kézihajtású kerékpárjával, most pedig ismét veszélybe került az élete.

    Az egykori Forma-1-es versenyző észak-olaszországi Noventa Padovanában található villájában keletkezett tűz után az 55 éves férfit kórházba szállították.

    Háza kedden részben lángokba borult; a tűz állítólag a napelem rendszer meghibásodása miatt keletkezett. Az olasz sajtó szerint a tűz megrongálta azt a gépet, amelytől Zanardi két évvel ezelőtti súlyos balesete óta függ.

    További részleteket egyelőre nem tudni az állapotáról…

  • Suzuka is tüzet fogott egy Super GT teszten

    Suzuka is tüzet fogott egy Super GT teszten

    Kisebb tűz ütött ki a Japán Nagydíj helyszínén, szerdán (03.17.). Suzuka éppen egy Super GT teszt helyszínéül szolgált.

    Nemrég Argentínában kapott lángra a korábbi WTCR pálya, Termas de Río Hondo. Most a világ másik feléről érkezett hasonló hír.

    Éppen a Nakajima Racing és a Mugen csapatok teszteltek, mikor a második kanyar külső ívén lévő fű kigyulladt. A pályabírók eloltották a tüzet, és az autók azóta visszatérhettek az aszfaltcsíkra.

    „A március 17-én keletkezett tűzzel kapcsolatban, számos okot vizsgálunk meg, és ellenintézkedéseket teszünk.” – olvasni a hivatalos közleményben.

    „A tűz a második és harmadik kanyar között ütött ki, és dolgozóink kezelték is a helyzetet. Senki sem sérült meg, a létesítményben nem keletkezett kár az égett füvet leszámítva.”

    Suzuka október 10-én ad majd otthont a Japán Nagydíjnak, a japán sorozatok közül pedig a Super Formula látogat majd el legközelebb, április 25-én.

  • Gigantikus tűz ütött ki az egyik argentin versenypályán

    Gigantikus tűz ütött ki az egyik argentin versenypályán

    Hatalmas tűz ütött ki az Autodromo Termas de Rio Hondo versenypályán Argentínában. A boxutca túlnyomó része lángokban hever és még nem tudni, hogy mekkora a kár mértéke. A tűzoltók jelen pillanatban próbálják menteni a menthetőt, beleértve a pálya közelében található pályamúzeumot is.

    A tűz tegnap ütött ki, argentin idő szerint este 11 órakor. A tűzoltók pedig még órákkal később is küszködtek a lángok eloltásával. A tűz valószínűleg a VIP szobákban üthetett ki, azonban most már szinte az egész boxutca komplexum lángokban hever.

    A pálya igazgatója Hector Farina elmondta, hogy megpróbálják megmenteni a létező legtöbb versenyautót és a versenymotort abból a múzeumból, amit az ötszörös Forma-1-es világbajnok argentin legendáról, Juan Manuel Fangiorol neveztek el. Szerencsére senki nem volt jelen a helyszínen a tűz kitörésekor.

    Az Autodromo Termas de Rio Hondo versenypálya egyébként Argentína legmodernebb versenypályája. Ezen az aszfaltcsíkon rendezik meg évről-évre a MotoGP Argentin Nagydíjait, valamint régebben a WTCC mezőnye is rendszeresen vendégeskedett a pályán.

  • Grosjean a kórházban fog éjszakázni horrorisztikus balesete után

    Grosjean a kórházban fog éjszakázni horrorisztikus balesete után

    Romain Grosjean a kórházban fogja tölteni az éjszakát, de jól van bahreini horrorisztikus balesete után, a Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner elmondásai alapján.

    Grosjeant korábban kórházba szállították, miután óriási balesetet szenvedett rögtön a verseny első körében. A versenyautó kettészakadt, és lángra kapott, miután a szalagkorlátba ékelődött a hármas kanyarban.

    Steiner telefonon beszélt a francia versenyzőjével, aki jó állapotban van, és több mint valószínű, hogy egyetlen csontja sem törött el, ennek ellenére éjszakára a biztonság kedvéért a kórházban marad:

    „Csak telefonon beszéltünk, de teljesen tiszta a tudata, mentálisan jól van.” – mondta Steiner a Sky Sports F1-nek.

    „Éjszakára bent fog maradni, bent szeretnék tartani. Azonban nem az orvos, hanem ő azt mondta nekem, hogy jól van, és úgy néz ki, hogy semmije sem törött el.”

    „Égési sérülései miatt bekötötték a kezét, ugyanakkor további sérülése nincs, vagy bármi hasonló. Nagyon derűs volt, mondhatnám vidám.” – zárta Steiner Grosjean állapotáról.

  • Danner szerint újra a régi Vettelt láthatjuk nyári szünet óta

    Danner szerint újra a régi Vettelt láthatjuk nyári szünet óta

    A német RTL szakkomentátora, Christian Danner szerint Sebastian Vettel túltette magát a nehéz pillanatokon és sikerült talpra állnia.

    Az előző években mindig a német pilóta volt az első számú pilóta az olasz istállónál, azonban Charles Leclerc már az első Ferraris évében hozza a négyszeres világbajnok szintjét és azon munkálkodik, hogy ő legyen az első számú pilóta a Maranellóiaknál.

    Azonban Danner hangsúlyozta, hogy Vettel még mindig ugyanaz a versenyző, aki négy bajnoki címet tudott megnyerni a korábbi években. „Természetesen ugyanaz, aki volt,” – mondta Danner, aki 1985-től 1989-ig volt a Forma-1-es mezőny tagja. „Mindketten nagyon jól teljesítenek annak ellenére, hogy az idei Ferrari tempója eléggé törékeny. Az időmérőkön rendre megverik a mezőnyt, azonban egyrészt a versenyeken mindig történik valami velük, másrészt a Mercedesnek jobb a versenytempója.

    „A Ferrarinak idén komoly problémát jelent a versenytempó, ráadásul Szocsiban és Szingapúrban még a csapattársak között is nagy volt a feszültség. A Ferrariknak közel nem olyan stabil a versenytempója, mint a Mercedeseknek. Hiába szerepelnek jól szombatonként, ha a Mercedesek akkor gyorsabbak náluk, amikor igazán számít.

    „Azonban senki sem mondhatja azt, hogy Vettel nem ugyanúgy versenyez, mint régebben. Jelen pillanatban olyan gyors, mint amilyen a korábbi években is volt.”

    A német szakértő a négyszeres világbajnok lehetséges visszavonulásáról is kifejtette a véleményét. „A találgatást nem Vettel kezdte el,” – véli Danner. „Ezt a sajtó kezdte el, miután Vettel rendszeresen alulmaradt Leclercel szemben. Azonban a nyári szünet utáni versenyeken nyújtott teljesítményével megmutatta, hogy még mindig ég benne a tűz.”

  • Kisebb tűz ütött ki a McLarennél a filmezés során

    Kisebb tűz ütött ki a McLarennél a filmezés során

    Három mclarenes csapattag enyhe égési sérüléseit kellett ellátni, miután kisebb tűz ütött ki a csapat garázsában, Barcelonában,

    A McLaren filmforgatást tartott ma a pályán, csakúgy, mint a Williams és a Racing Point.

    „Kisebb tűz volt a garázsban a csapat privát forgatási napján.” – áll a McLaren közleményében. „A tüzet a csapat hamar eloltotta, a pálya készenléti szolgálata és orvosi csapatai azonnal segítséget nyújtottak.

    „Három csapattagot vittek el kezelésre az orvosi központba, de hamarosan el is engedték őket.”

    A csapat nem közölte, hogy mi okozta a tüzet, de egyes jelentések szerint némileg megsérülhetett a csapat MCL34-es kasznija is.

  • Wolffot nem győzte meg a halo

    Wolffot nem győzte meg a halo

    Nico Hülkenberg múlt heti balesete láttán Toto Wolff még mindig nem biztos abban, hogy a halo a megfelelő biztonsági megoldás az F1-ben.

    Hülkenberg Romain Grosjeannal akadt össze az Abu Dhabi Nagydíj első körében, aminek következtében a Renault fejjel lefele landolt a szalagkorlát tövében. A halo ugyan megemelte kissé az autót és emiatt több szabad tér volt a versenyző számára, ám Hülkenbergnek esélye sem volt magától kimásznia – érthető tehát a német izgatott „szedjetek ki innen” rádióüzenete, amikor lángcsóvákat pillantott meg a Renault hátulján. Szerencsére semmi komoly nem történt, a kisebbfajta tüzet azonnal eloltották, az autót talpra állították, Hülkenberg pedig kiszállt; a procedúrát Charlie Whiting „roppant fegyelmezettként” jellemezte, de másokat kevésbé győzött meg a produkció.

    „Aggasztónak tartom, hogy nem tudott kimászni az autóból, amikor meglátta a lángokat” – magyarázta Wolff. „Ha valóban történne valami komoly, muszáj előrukkolnunk egy olyan rendszerrel, ami révén a versenyző ki tud szállni az autóból.”

    Nico Rosberg is megszólalt az üggyel kapcsolatban: habár elismerte, hogy a vasárnap látott ’meleg’ körülmények jelentik a „halo egyetlen hibáját és hátulütőjét”, gyorsan hozzátette, hogy „a biztonság sokkal jobb lett a bevezetésével, csak ezen kell még egy kicsit dolgoznunk”. Hülkenberg azonban később elárulta, lehet, hogy a halo nélkül sem lett volna helye kimászni.

    „Nem tudom, hogy a halo blokkolta-e az utamat vagy nem” – összegezte a német. „Egyik oldalamon amúgyis ott volt a korlát, amellett pedig nagyon kicsi volt a rés. Csak annyit tudtam tenni, hogy összehúzom magam és várok, és szerencsére a pályabírók nagyon gyorsan reagáltak és kiszedtek onnan.”