Címke: türk

  • A hatodik helyre lehet építkezni! – Opel Dakar Team

    A hatodik helyre lehet építkezni! – Opel Dakar Team

    A Türkmén Desert Race mezőnye számára hosszú, de gyors szakaszt jelöltek ki a zárónapon, ami egy húsz kilométeres, tengerparti száguldással ért véget Türkménbasi partjainál – méltó lezárása volt ez az ötnapos sivatagi viadalnak, amelyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a hatodik helyen végzett.

    „A szakasz vége egyszerűen gyönyörű volt, a tengerparton autóztunk a ragyogóan fehér hotelek és házak előtt, kicsit úgy éreztem magam, mintha Dubaiban lennénk – mondta Szalay Balázs, aki ezen a napon a 10. helyen ért célba. – Igaz, egy kilométerrel a cél előtt egy kicsit felszaladt a pulzusom, mert rossz nyomot választottunk, és majdnem lementünk a vízig – csak azért izgultam, mert ott már a homok is süppedős volt, félő volt, hogy beragadunk. De végül megúsztuk szárazon.” Az Opel Dakar Team kettőse autózott már tengerpartokon korábban is – Chilében, Peruban, Olaszországban, Szenegálban és Marokkóban is jelölnek ki szakaszokat a parton, már csak azért is, mert nagyon látványos. Most is gyönyörű látványt nyújtottak a színes versenygépek a háttérben a valószínűtlenül kék tengerrel.

    „Ami az összetett hatodik helyet illeti, örülök neki. A valós tudásunkat tükrözi, akik megelőztek, jobbak voltak nálunk. Nekünk akadtak apró technikai gondjaink, s a végén már nem is akartunk nagyon rizikózni, mert nem érte volna meg. Az Opel Crossland X végig jól muzsikált, ezen a versenyen kiderült, hogy nagyon jó az alap, lehet rá építkezni a következő viadalokon” – tette hozzá Szalay Balázs. Ezt erősítette meg a navigátor, Bunkoczi László is.

    „Tisztességes eredmény ez, jó versenyen vagyunk túl – mondta az Opel Dakar Team navigátora. – Ez az utolsó szakasz rohanós volt, ilyenkor a végén már nem szeretem a százhúsz kilométer per órás átlagsebességet, mert túl sok benne a kockázat, főleg úgy, hogy nem ismerjük a pályát. Ebben a versenyben minden volt, aminek lennie kellett, s azok után, hogy mennyi nehézségen vagyunk túl, igazán ráfért a csapatra ez a siker – erre már lehet építkezni. Ezen felül klassz új világot ismertünk meg a maga furcsaságaival együtt.”

    TÜRKMÉN DESERT RACE

    5. nap, Gamislija Plain–Avaza (össztáv: 246.65 km, ebből szelektív szakasz: 234.01 km). Autósok: 1. Harry Hunt, Wouter Rosegaar (brit, holland, Peugeot 3008 Maxi) 1:59:10, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper) 2:53 p h., 3. Serradori, Lurquin (francia, belga, MCM Buggy) 5:57 p h, …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 21:54 p h. Kamionosok: 1. Siarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 2:13:54.

    Az állás. Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 13:46:39, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 1:08:47 ó h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:43:54 ó h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:29:04 ó h. Kamionosok: 1. Siarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin 15:14:17

  • Jó kis nap a Karakumban – Szalayék továbbra is hatodikok

    Jó kis nap a Karakumban – Szalayék továbbra is hatodikok

    Tartja hatodik helyét az összetettben a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Türkmén Desert Race negyedik napja után is – az összetettben a kétszeres Dakar-győztes spanyol Nani Roma áll az élen.

    Türkmenisztán első nemzetközi terepraliversenyén az utolsó előtti nap sem volt könnyebb, mint az előzőek – sőt… Talán az jelentett némi könnyebbséget a versenyzőknek, hogy bár ezúttal is végig homokon, vagyis a Karakum-sivatagban autózott a mezőny, a 245 kilométeres szelektív szakaszban ezúttal voltak igazán gyors részek. Ezeket több okból is szeretik a versenyzők, egyrészt mert a pilóta a hiedelmekkel ellentétben ilyenkor pihenhet kicsit, másrészt mert ezek a fiúk autóversenyzők, semmit sem szeretnek jobban annál, mint amikor ráállhatnak a gázpedálra.

    „Nagyon jó kis pálya volt ez! – mosolygott az Opel Crossland X magyar pilótája, Szalay Balázs, aki a pénteki szakaszt a kilencedik helyen teljesítette az autós értékelésben. – Egyaránt voltak benne gyors és technikás részek, és volt fesh-fesh is, amiről azt kell tudni, hogy liszt finomságú homok, ami előszeretettel ejti foglyul a versenyautókat. Szerencsére nekünk nem gyűlt meg vele a bajunk, az összes problémánk az volt ezen a napon, hogy körülbelül száz kilométernél kifogyott a víz az ablakmosóból, de pont akkor, amikor épp összekentük sáros homokkal a szélvédőt, úgyhogy kellett egy kis idő, mire az megszáradt és legalább az ablaktörlővel le tudtuk valamennyire kaparni. Élvezetes, technikás szakaszt jelöltek ki mára a szervezők, gyorsabb volt, mint az eddigiek. Egyetlen autóval találkoztunk, a mögöttünk rajtoló türkmén Mini-pilóta az ötvenedik kilométernél megelőzött minket, ezt követően negyven kilométeren keresztül tudtuk követni, de azután lemaradtunk . Örülök neki, hogy megtartottuk hatodik helyünket az összetettben.”

    Az Opel Dakar Team navigátorának szemszögéből ez a szakasz talán valamivel könnyebb volt, mint az előzőek, ha csak azt nem számítjuk, hogy Bunkoczi László oldalán valamikor kimozdult a helyéről az ajtó, így ömlött befelé a por. „Volt, hogy a méterszámlálót és a GPS-t is alig láttam a portól, de ezt leszámítva navigációs szempontból nem volt nehéz ez a szakasz. Volt olyan jel az itinerben, hogy huszonkilenc kilométer egyenes után következett egy három felkiáltójeles gödör, aminek a helyét pontosan kellett tudni, ha nem akart beleesni az ember. Ez azért jelentett némi kihívást. Ezt leszámítva újabb jó napon vagyunk túl” – mondta Bunkoczi.
    A Türkmén Desert Race utolsó napján, szombaton is nagyságrendileg ugyanolyan hosszú szakasz vár a mezőnyre, mint az előző napokban – egész pontosan egy 234 kilométeres sivatagi pálya, amely újabb nagy feladat elé állítja a versenyzőket.

    TÜRKMÉN DESERT RACE
    4. nap, Türkmén tó–Gamislija Plain (össztáv: 410.61 km, ebből szelektív szakasz: 245.28 km). Autósok: 1. Harry Hunt, Wouter Rosegaar (brit, holland, Peugeot 3008 Maxi) 2:15:10, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper) 2:22 p h., 3. Serradori, Lurquin (francia, belga, Buggy) 7:38 p h, …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 23:40 p h. Kamionosok: 1. Siarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 2:19:07.

    Az állás. Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 11:44:36, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 1:04:29 ó h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:1:35:04 ó h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:06:03 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 12:55:00

     

  • Szalayék tartják hatodik helyüket!

    Szalayék tartják hatodik helyüket!

    Hosszú idő után először vették elő a lapátokat – érdekes érzés volt, de most egy ideig nem akarják újra átélni. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Türkmén Desert Race harmadik napján félórás ásás után a 12. helyet szerezte meg az autós mezőnyben, az összetettben azonban a keresztbeverések és az ellenfelek technikai gondjai miatt tartja a hatodik helyét. 

    De nézzük, mi történt csütörtökön! Ha őszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy fura egy nap volt. A toppilóták is megszenvedtek vele, technikai gondok, borulások tarkították – ehhez képest az, hogy az Opel Dakar Team magyar párosa fél órát ásott egy faluban, elenyésző probléma.

    „Ha az első nagyon nehéz és a második viszonylag sima sivatagi napot nézzük, akkor ez a csütörtöki valahol a kettő között helyezkedett el nehézség szempontjából – mondta Szalay Balázs. –  Mi saját magunknak nehezítettük meg, amikor az egyik falu melletti ötvenes sebességkorlátozásnál elakadtunk a mély homokban. Normál esetben három perc lett volna kiásni az autót, de az emelő nyomógombja nem működött, biztosan tönkretette a homok, így elő kellett venni a lapátokat. Évek óta nem ástam már így, hogy az összes homokot lapáttal kellett kiszedni az autó alól – ha őszinte akarok lenni, érdekes volt újra megtapasztalni, de nem nagyon hiányzott. Harminc percet veszítettünk, közben fű, fa, virág megelőzött, úgyhogy nem győztük üldözni őket. Ami azért sem volt könnyű, mert előfordult, hogy húsz kilométert mentünk második sebességi fokozatban, föl-le a homokdombokon, harminc kilométer per órás sebességgel. Így sem panaszkodom, az ellenfeleknek sokkal több gondjuk volt.

    Ez a szakasz ismét próbára tette a navigátorok tudását, volt egy-két trükkös hely, ahol még a legjobbak is elbizonytalanodtak egy kicsit, de az Opel Crossland X-szel autózó magyar kettős  jól megoldotta a feladatot – igaz, az ásás miatt voltak is előttük nyomok bőven. 

    „Szerencsére felhős volt az ég, amikor ástunk, s ha nem tudnám, hogy a Karakum-sivatagban milyen ritkán esik az eső, tartottam is volna tőle – mondta Bunkoczi. – Így azonban csak annyi történt, hogy nem kellett tűző napon dolgoztunk, amiért nagyon hálás voltam. Az ásás után, miközben próbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat, láttuk a türkmén versenyző Minijét felborulva, és azt is, hogy az összetett második helyén álló Harry Hunt az út szélén vesztegel – utóbb kiderült, váltóhiba miatt. Ehhez képest nekünk jó napunk volt.”

    A türkmén viadal negyedik napján teljesíti a mezőny a leghosszabb távot: a mért szakasz 245.28 kilométer, az össztáv pedig 410.61 km a Gamislija felé vezető úton.

    TÜRKMÉN DESERT RACE

    3. nap, Darvaza–Türkmén tó (össztáv: 256 km, ebbõl szelektív szakasz: 236.64 km). Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Mini John Cooper) 3:03:35, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 21:57 p h. Krotov, Ciro (orosz, BMW) 27:32 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 1:14:55 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 3:21:03.

    Az állás.

    Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 9:27:04, 2. Zapletal, Sykora 54:39 p h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:26:47 ó h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 2:44:45 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov 10:30:05