Címke: turbó

  • Az F2-eseknek hozzá kell szokniuk az új, turbós autókhoz

    Az F2-eseknek hozzá kell szokniuk az új, turbós autókhoz

    A Formula 2-es versenyzőknek hozzá kell igazítaniuk vezetési stílusukat az új, turbófeltöltéses 2018-as autókhoz, állítja Gorge Russel éa Jack Aitken.

    Az F2-es csapatok nem régiben Magny-Coursban voltak, ahol a versenyzők első alkalommal próbálhatták ki auz idei autókat.

    „Az egyik dolog, ami érdekes volt a versenyzők és csapatok számára, hogy meg kellett ismerni a turbót.” – mondta a Mercedes juniorja, Russell az Autosportnak. „Ez drasztikusan megváltoztatta az erőforrás hatásait.”

    „Szóval amit a csapatoknak és versenyzőknek meg kell szokniuk, hogy talán hozzá kell igazítanunk a vezetési stílusunkat, hogy kompenzáljunk, mert minden versenyző számára ez az első, hogy turbómotoros autót vezet, kivéve azokat, akik már vezettek F1-est.”

    „De ez nagyon érdekes, és az egyenesekben a sebesség nagyon jónak érződik és pozitív a dolog turbó szempontból is. Szóval ez elég izgalmas.”

    Az eddig leigazolt 15 F2-es versenyző közül heten vezettek már turbós, F1-es autót korábban.

    „Kontrollálni kel a nyomatékot és nagyon óvatosnak kell vele lenni.” – mondta Aitken, aki az F1-es Renault csapat junorja. „Nagyon izgalmas lesz, főleg ha lesznek esős versenyeink idén, vagy valami ilyesmi, ami ezt még sokkal jobban megnehezíti.”