Címke: Tuka Rocha

  • Tuka Rocha belehalt a repülőbalesetben elszenvedett sérüléseibe

    Tuka Rocha belehalt a repülőbalesetben elszenvedett sérüléseibe

    Christiano „Tuka” Rocha, aki egy brazil autóversenyző volt, belehalt sérüléseibe, amit még a repülőbalestében szenvedett el a csütörtöki nap folyamán Brazíliában. Tuka mindössze 36 éves volt.

    Rocha azon gép fedélzetén tartózkodott, ami Barra Grande térsége felett csapódott a földbe. A balesetben egy ember meghalt és a brazil versenyző mellett még kilenc embert szállítottak kórházba súlyosabb sérülésekkel. Tuka Rocha olyan súlyos égési sérüléseket és tüdőmérgezést szenvedett, amibe a vasárnapi nap folyamán bele is halt sérüléseibe.
    A karrierjének kezdetét követően Európába utazott, hogy ott versenyezhessen rangosabb szériákban. 2002-ben a World Series by Nissanban szerepelt Ricardo Zonta csapattársaként. Ezt követően az A1GP-ben és az olasz Formula 3000-ben is megmérettette magát.

    Mielőtt visszatért volna hazájába, a Superleague Formulában lehúzott még pár évet a Flamengo csapatának színeiben. A legjobb eredménye a Donington Parkban elért második helye volt.

  • Massa gokartcsapata összeverekedett a pályán az ellenféllel!

    Massa gokartcsapata összeverekedett a pályán az ellenféllel!

    Alig nevezték ki a visszavonult Felipe Massát a FIA gokart bizottságának az élére, máris kellemetlen helyzetbe keveredett a brazil pilóta.

    Idén az 500 Kart Granja Viana olyan nagyságokat is összehozott São Pauloban, mint Felipe Massát és Rubens Barrichellót, de sajnálatos módon ért végét szombat este. Rodrigo Dantas és Tuka Rocha ütköztek 18 körrel a verseny vége előtt, és a kiesésüket követően nekiálltak egymást ütlegelni a pálya szélén.

    Rocha abban a csapatban versenyzett, amelynek a vezetője a brazil Stock Carban versenyző Thiago Camilo irányított, és épp az első helyért harcolt, amikor megpróbált előzni, de blokkolta őt Dantas, aki Massa csapatában szerepelt, és szintén nyerni akart.

    Egy kanyarkombináció után mindketten a gumifalban kötöttek ki, és Dantas ironikusan megtapsolta Rochát, aki felvette a kesztyűt, és rátámadt a pályán az ellenfelére, amit egy aránylag szabályos bokszmeccs követett.

    Mindkét csapatot kizárták végül, és a nevető harmadik a Barrichello csapat lett, a 12:30-tól napnyugtáig tartó gokartos viadalon.

    Az eset után Massa és Camilo is bocsánatot kért a csapataik nevében a balhé miatt a „Sportv” levezető műsorában. Massa kifejtette, hogy amikor ő harcolt a vezetésért Rocha ellen vagy akár Thiago Camilo ellen személyesen, akkor a másik csapat versenyzői megpróbálták leszorítani a pályáról, amit egyszerűen csak így ír le, hogy „a karrierem egyik legszomorúbb pillanata”. Nem sokkal később az ő csapata is gyakorlatilag ugyanezt csinálta az ellenféllel, amit azok szintén szóvá tettek.

    „Nagyon szomorú ez számomra, és még szomorúbb, hogy az én csapatomban láttam ezt.” – mondta Massa. „Mindenkitől bocsánatot kérek azért, ami ma történt. Sosem láttam még ilyet karrierem során. A versenynek a pályán kell zajlania, de sosem ilyen módon.”