Címke: trófea

  • Miért kapnak színes gorillákat a Francia Nagydíj dobogósai?

    Miért kapnak színes gorillákat a Francia Nagydíj dobogósai?

    Aki látta a 2018-ban visszatért Francia Nagydíj valamelyik futamát, akkor azok tisztában van azzal, hogy az itt kiosztott trófeák egyáltalán nem nevezhetők szokványosnak.  Az első három és a győztes konstruktőr is egy gorilla serleget kap, és most megválaszoljunk ennek a miértjeit.Ugyan az FIA sportszabályzata kimondja, hogy „a trófeák alakjának szokványosnak kell lennie”, azonban a Francia Nagydíj promóterei úgy döntöttek, hogy akkor mi ezt a szabályt nem vesszük figyelembe, és így született meg a legszürreálisabb F1-es trófea a jelenlegi versenynaptárban.

    A színes gorillák egy francia művész, Richard Orlinski műve és a trófeák mellett egy óriási gorilla vagy king-kong szobor is található a pódiumon. Ezen alkotás mellett számos hasonló „őrjöngő állat alak” tűnik fel a pályán (például: ló, medve).

    Minden esetre egész furcsa, hogy egy gorillát emelhet magasba a győztes, azonban az idei futamnak a Lenovo személyében egy másik főtámogatója lesz az eddigi évekhez képest, szóval kérdéses, hogy a dizájn idén is látható lesz-e majd a pódium ceremónián.

    Forma-1, Francia Nagydíj
    A tavalyi Francia Nagydíj győztesének a és a győztes konstruktőrnek járó trófeák. Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
  • A koronavírus bemutatja: Da Costa saját magának adta át a trófeát – VIDEÓ

    A koronavírus bemutatja: Da Costa saját magának adta át a trófeát – VIDEÓ

    Antonió Félix da Costa lazára vette a figurát a Formula E első berlini versenyének időmérője után.

    A portugálnak a COVID-19 miatt előírt szabályok miatt senki nem adta át a pole pozícióért járó trófeát, ezért úgy döntött, hogy saját magának adja át azt. A tényt – miszerint neki kell elvennie az állványzatról a serleget – a Formula E egyik riportere, Nicki Shields közölte da Costával, aki elég viccesre véve a figurát saját magának adta át a kupát.

    Csúcskategóriás színészi alakítás a portugáltól, akit még egy nevesebb színész is megirigyelhetne az alábbi mutatványért:

     

    https://www.instagram.com/p/CDg8xAwHTVH/

  • Vettelt a trófea meg a szelfizős srác is kiakasztotta a dobogón

    Vettelt a trófea meg a szelfizős srác is kiakasztotta a dobogón

    Sebastian Vettel örült a szokatlan pódium ceremóniának a Mexikói Nagydíjon, azonban a trófeát csúnyának, a dobogón jelenlévő szelfibotos srácot pedig zavarónak találta.

    Nem hagyományos módon zajlott a Mexikói Nagydíj leintése után a legjobbak díjazása a Foro Sol stadionban, ugyanis idén először a győztes autóját is felemelték a dobogóra, és maga a győztes, Lewis Hamilton is így emelkedett a tömeg fölé.

    A dobogón még egy bukósisakos, mexikói viseletbe öltözött ember is tartózkodott, aki egy szelfi botra rögzített kamerával mutatta a dobogói életet, amit az lő közvetítésben is láthattunk. Ám a jelek szerint nem mindenki örült a jelenlétének, ugyanis a pezsgőzés után a dobogósok össze akartak állni egy képre, ám ez az úriember oda ment melléjük, de Sebastian Vettel ellökte onnan.

    „A ceremónia maga király volt.” – kezdte a második helyen végzett német. „A szelfis srác viszont nem igen tetszett, megpróbált oda állni mellénk a fotókra, de én ellöktem onnan, mivel folyamatosan bezavart a képekbe. Amúgy sem vagyok az a nagyon szelfizős típus.”

    „Az viszont szintén remek volt, mikor egy liften emelték fel a győztes autót. Ez egy nagyon jó módja volt, hogy bevonjuk a buliba az egész tömeget.” – folytatta.

    Vettel köztudottan érzékeny a trófeák kinézetére, és ha valamelyik nem tetszik neki, azt el is mondja, mint ahogy most is tette:

    „A dobogó minden pillanata tetszett, kivéve a szelfizős srác, meg a trófea. Szégyen. Itt van ez a nagyszerű futam, amely megszervezésébe rengeteg erőfeszítést tesznek, erre adnak egy ilyen fos trófeát, nagyon unalmasnak néz ki. A jövőben lehetne talán valamiféle tradicionális mexikói formákat felöltő trófea, mert a mostani az elég gáz. Mindenhova a Heineken felirat van írva! Nincs szükség a hülye csillagokra a trófeán.” – kritizált élesen.

  • A Mercedes egy Forma-1-es autót küldött annak az 5 éves kisfiúnak, aki Hamiltonnak szurkol

    A Mercedes egy Forma-1-es autót küldött annak az 5 éves kisfiúnak, aki Hamiltonnak szurkol

    Lewis Hamilton és a Mercedes egy hatalmas ajándékkal lepte azt a beteg 5 éves kisfiút, aki sok szerencsét kívánt az ötszörös világbajnoknak a Spanyol Nagydíj rajtja előtt.

    Hamilton Harrynak ajánlotta a Spanyol Nagydíjon elért győzelmét. A kis szurkolónak immáron a Mercedes Forma-1-es autója parkol a kertjében. Az autót a Mercedes szállította a családhoz. Annyira inspirálta őket a kisfiú kemény harca a betegség ellen, hogy Hamilton egyik korábbi autóját, a Spanyol Nagydíj győzelméért járó trófeát és az idei autóhoz tartozó kormányt is elvitték Surreybe, ahol a kisfiú és családja lakik.

    A nagyszívű Mercedes dolgozók a szezonközi teszt ellenére vitték el ezeket a családnak Angliába, majd rögtön vissza is utaztak a teszt helyszínére, Barcelonába.

    Harry nagy küzdelme

    Harry szülei, Charlotte és James mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kisfiuk legyőzze a krónikus betegséget, amivel már lassan egy éve harcol. Harrynél 2018 augusztus 2-án diagnosztizáltak rákot, miután egy krumpli nagyságú tumort találtak a testében.

    A család ezt írta ki a kisfiú weboldalára: „Azt szeretnénk, mondani, hogy Harry békében fog majd eltávozni közülünk. Addig is itthon lesz velünk a saját ágyában, körülvéve a játékaival és azokkal az emberekkel, akiket igazán szeret.”

    „Az igazság az, hogy Harrynek óriási fájdalmai vannak. Akkora fájdalmai, amit nem hogy egy 5 éves gyerek, senki nem bírna ki. Szülőként nem szeretnénk azt, hogy ölbe tett kézzel nézzük  végig azt, ahogy a kisfiunk meghal. Látszik rajta, hogy le akarja győzni a betegséget. A legjobb példa erre az, hogy a kezelések előtt mindössze annyit mondott, hogy csak legyünk már túl rajta.”

  • Olyan jó volt az afterparty, hogy Bird elhagyta a trófeáját

    Olyan jó volt az afterparty, hogy Bird elhagyta a trófeáját

    Sam Bird ugyan szombaton még harcban volt a Formula E 2017/18-as bajnoki címéért, végül egy ponttal még Lucas di Grassi is megelőzte, így Bird végül a harmadik helyen zárt a bajnokságban.

    A szezonzáró utáni afterparty viszont elég jól sikerülhetett, hiszen a buli hevében Birdnek sikerült otthagynia a harmadik helyért járó trófeáját. Erről Instagramon számolt be.

    „Tegnap (vasárnap) éjjel hülye módon az afterparty-n hagytam a harmadik helyért járó Formula E trófeámat. Valakit láttak elmenni az eseményről a trófeámmal. Van valakinek információja, vagy tudja, hogy ki volt ez a személy? Légyszíves kommenteljetek srácok, ha látattok valakit múlt éjjel a trófeámmal. Köszönöm a segítséget, Formula E közösség. Sam.” – írta a versenyző.

    https://www.instagram.com/p/BlTt4wfHXJ4/?taken-by=sambirdracing

  • Amikor a Le Mans-i győztes trófeával várod a repülőt

    Amikor a Le Mans-i győztes trófeával várod a repülőt

    Biztosan ismeritek azt az érzést, mikor egy méretes trófeával, konkrétan a Le Mansi 24 órás verseny győztes díjával a kezetekben várjátok a reptéren, hogy felszállhassatok a gépetekre… Ja nem. 😀

    Fernando Alonso viszont igen! Nem sűrűn botlik az ember ilyen „elvámolni valóba”, mint Alonso trófeája, de gyanítjuk azért továbbengedték vele. 😀 Bár a kézipoggyászba aligha fért bele. 😀

  • Elégtek Mika Häkkinen trófeái

    Elégtek Mika Häkkinen trófeái

    Kilenc évvel ezelőtt tűz ütött ki Mika Häkkinen Dél-Franciaországban lévő házában, mely komoly anyagi kárt okozott, de talán még nagyobb eszmei érték veszett oda: a trófeák. Az volt a „szerencse”, hogy azok csak másolatok voltak, mivel a McLaren mindig megtartotta magának az eredetieket. Ennek ellenére Häkkinen még mindig „siratja” azokat.

    „Olaszországban voltam a Mille Miglián, egy fantasztikus versenyen.” – mesélte a finn a Firstpostnak. „Kaptam egy hívást reggel négykor; az inasom volt az, aki az ingatlanra vigyázott. Azt mondta: ‘Mika, ég a házad!’”

    „Istenem! – gondoltam, és visszarepültem Nizzába az első géppel, hogy megnézzem a házat. Nagy ház volt, több, mint 1000 négyzetméter lakrésszel.”

    „Persze az összes trófea a nappaliban volt, mind elégett, elolvadt az egész ház, minden, amit az utazásaim során összegyűjtöttem a világ minden részéről, minden elégett.” – mesélte közel 10 év távlatából.

    Le is vonta a szomorú tanulságot az esetből.

    „Ezeknek a trófeáknak semmi keresnivalójuk a nappaliban – gondoltam magamban. Nem szabadna a múltban élnem, a jövőbe kell tekinteni.”

    A tüzet egyébként egy rövidzárlat okozta a trófeák vitrinjének világításában.

    „Előfordulnak előre megjósolhatatlan dolgok, pár trófeát sikerült megmenteni, hihetetlen pillanat volt.” – mesélte. „Szóval odamentem a tűzoltókhoz, és megköszöntem nekik, hogy mégsem égett le teljesen minden.”

    „A biztosító által fizetett pénz állta a kárt és helyrehozattam a házat. Most még gyönyörűbb, mint korábban.” – mondta Häkkinen.

    S hogy mi lett a pár megmaradt trófeával?

    „Maradt pár trófea, de be vannak dobozolva.” – mondta Häkkinen nevetve.

     

  • Sainz irodája tutira menőbb, mint a tiéd

    Sainz irodája tutira menőbb, mint a tiéd

    Az ifjabbik Carlos Sainz Instagramon mutatta be irodáját, azaz hatalmas asztalát, és a szobát dekoráló sok-sok sisakot és trófeát. Pár trófeát ugyan még hiányol a gyűjteményből, de azt állítja, hogy rajta van az ügyön. 😉

    Kövesd a Racingline.hu-t Instagramon is, egyedi, saját autósportos fotókért!

    https://www.instagram.com/p/BbkFz2gBsKC/?taken-by=carlosainz

     

  • Rosberg sérülten adta vissza a bajnoki trófeát

    Rosberg sérülten adta vissza a bajnoki trófeát

    Nico Rosberg 2016-ban végre elérte, amire vágyott, és világbajnok lett a Forma-1-ben. Győzelme után alaposan megutaztatta a bajnoki trófeát, sok eseményre elvitte megmutatni. A trófea azonban mostanra már nincs nála, hiszen a szezon után Lewis Hamiltonhoz, a 2017-es bajnokhoz vándorol.

    „Egy rossz élmény már történt.” – mesélte Rosberg az NDR Talk Show-ban. „Vissza kellett küldenem múlt héten.”

    Kalandos „élete” volt a bajnoki trófeának Rosbergnél, ugyanis kétszer is elhagyta, és mint kiderült sérülést is szenvedett.

    „Utána (miután visszaküldte) kaptam egy üzenetet, hogy mit csináltam a trófeával? Mert lett rajta egy horpadás. Nem tudom mi történhetett, elnézést kértem, és valahogy majd megoldják.”