Címke: triple crown

  • Új arculatot kapott a McLaren, különleges festéssel fognak versenyezni

    Új arculatot kapott a McLaren, különleges festéssel fognak versenyezni

    Bemutatta különleges festését ma a McLaren, három színben fog pompázni az autójuk az elkövetkezendő időszakban.

    A csapat 60 éve alatt sikerült már megnyerniük a legrégebbi és a legrangosabb három versenyt: győzedelmeskedhettek már Monacóban, Le Mans-ban és az Indy 500-on is. Ezeket a különleges alkalmakat három színnel szemléltetik autójukon, így megmutatva, hogy ők már átélték a Triple Crown okozta elismerést.

    Az MCL60 hátsó része az Indy győztes M16C/D papaya színét vette kölcsön, középen Alain Prost 1984-es monacói győzelmére emlékeznek az MP4/2-es jégfehér festésével, míg az autó orra és első szárnya a GTR fekete színét idézi, ami első próbálkozásakor megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.

    A konstrukció ugyanakkor Monaco után nem veti le az új „ruháját”. A különleges Triple Crown festés a jövő heti Spanyol Nagydíjon is körbe öleli majd a versenygépet.

     

  • Alonso közel áll ahhoz, hogy az Andrettivel induljon az Indy 500-on!

    Alonso közel áll ahhoz, hogy az Andrettivel induljon az Indy 500-on!

    Fernando Alonso egyre közelebb van ahhoz, hogy az Indy 500-on az Andretti csapatával induljon, árulta el a csapatvezető, Michael Andretti. 2017-ben Alonso már versenyzett a legendás oválon, akkor a McLaren-Honda-Andretti tagjaként. Ötödik helyre kvalifikált, de egy motorhiba miatt 179 körrel később végét ért számára a verseny.

    2019-ben a spanyol pilóta visszatért a legendás helyszínre, akkor már önállóan a McLarennel, de még kvalifikálnia sem sikerült magát annak a versenyzőnek, aki a motorsportok Triple Crown-jára hajt. Andretti ennyit árult el a RACER-nek:

    „Még nem vagyunk készen a szerződéssel, de nagyon jól állunk. Mi akarjuk ezt, már csak azt kell kitalálni, hogy miképp teremtjük meg ennek a pénzügyi alapjait. Szerintem találunk erre szponzort, de lehet, hogy csavarnom kellene egyet a dolgon, és előbb leszerződtetni, majd így keresni reménybeli támogatót? Igazán élvezetes dolgozni a fickóval, szóval akarom ezt.”

    Andretti arra is utalt a kétszeres Forma-1-es világbajnokkal kapcsolatban, hogy akár más versenyeken is indulhat velük, ezért hozzátette:

    „Beszéltünk erről, volna is rá lehetőség, de Indianapolis előtt már nem. Nem akarok semmit se kockáztatni a többi dolgunk kárára, de ez mindenképp jó lenne a szériának.”

  • Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Fernando Alonso elárulta, hogy majd jövő nyáron eldönti azt, hogy 2021-ben visszatér-e a Forma-1-be. A 38 éves pilóta 2019 végén hagyta ott az F1-et, de soha nem zárta ki azt, hogy visszatérhet. Azóta versenyzett Le Mansban, volt az Indy 500-on, és jelenleg a 2020-as Dakarra készül. A spanyol az Antena 3-nak nyilatkozott:

    „Ma azt mondanám, hogy nem érdekel egy F1-es visszatérés. Nem hiányzott, ős olyan dolgokat tettem, amelyekkel elégedettebb vagyok. Ugyanakkor még mindig szeretem a Forma-1-et, nézem az időmérőket és a versenyeket is. Másrészt 2021-re változni fognak az autók is, így majd jövő nyáron átgondolom ezt. A jövőt azonban én sem tudom megjósolni. A legtöbbször ugyanakkor azt hallottam tavaly november óta: Vissza kell térned! A gondom az a Forma-1-gyel, hogy már februárban tudod, hogy hol leszel az év nagy részében. Jelenleg 50-50%-ra adnám, azt, hogy visszatérek. Meggondolom, de nem ígérek semmit.”

    Alonsonak tisztán látja a 2020-as céljait is. Az idei Indy 500-as mclarenes fiaskója után megerősítette, hogy megpróbálkozik vele újra, hogy meglegyen neki jövőre a Triple Crown. A menedzsmentjében még mindig szerepet vállaló Flavio Briatore múlt héten annyit állított, hogy Alonso csak a top három csapat valamelyikével térne újra vissza. Fernando ehhez nevetve hozzátette:

    „Flavio hónapokig mond olykor valamit, ami néha hasonlít ahhoz, amit én mondtam. Meg fogom vizsgálni a 2021-es szabályzást, de eddig nem érzek késztetést a visszatérésre. 2020-ra nem is akartam. Az idei évem pedig nagyon eredményes volt. Van még majdnem másfél évem dönteni, de addig is a Dakaron és az Indy-n kívül nem akarok tovább előre tekinteni.”

  • Pár nap, és bejelentik Alonso Dakar-kalandját

    Pár nap, és bejelentik Alonso Dakar-kalandját

    Jelenleg még nem ismert Fernando Alonso 2020-as motorsportos tevékenysége, de a motorsport.com szerint már csak pár nap, és bejelenti a Toyota, hogy a spanyol indul jövőre a Dakaron.

    Alonso 2018-ban hagyta el a Forma-1-et, azóta a „Triple Crown”-ra gyúr, hiszen megnyerte már Monaco Nagydíját és a 24 órás Le Mans-t is kétszer. Pénteken a McLaren bejelentette, hogy egy új partnerség keretén belül megpróbálkoznak újra az Indy 500-zal, és Zak Brown elismerte, hogy várja ide is Alonsót.

    Most azonban mégis az a hír járja, hogy Alonso és a Toyota, akikkel a spanyol pilóta megnyerte a Le Mans-t hamarosan bejelenthetik, hogy indulnak a 2020-as Dakaron. A versenyt Szaúd-Arábiában rendezik január 5-17 között.

    Legutóbbi posztjában Alonso az Instagramján már utal a következő kalandjára:

    „A következő kihívás nehéz lesz. Arra kényszerülök majd, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és hónapokig odategyem magam. Persze ha könnyű lenne, akkor az nem okozna örömöt.”

  • A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    Ez elég extra lett volna: Fritz Enzinger elárulta, hogy a Porsche le akarta szerződtetni Fernando Alonsót, Nico Hülkenberget és Juan Pablo Montoyát, hogy velük versenyezzenek Le Mansban.

    Már 2017-ben a Motorsport-Total.com megneszelte, hogy a Porsche komoly tervekkel vágna neki a 24 órás versenynek, és egy olyan autót akartak indítani, amelyben a Forma-1 sztárjai foglalhattak volna helyet. Ez nem csak amolyan mendemonda volt, hanem konkrét elképzelés, és ezt most megerősítette Fritz Enzinger is egy exkluzív interjúban. Meg volt már az elképzelt versenyzői felállás is. Nico Hülkenberg nem is volt kérdéses, hiszen 2015-ben nyert is már a Porsche színeiben Le Mansban. Fernando Alonso ekkor már akart indulni a 24 órás klasszikus versenyen. A harmadik pilótájuk pedig Juan Pablo Montoya lett volna. Az LMP1-es programjuk akkori vezetője, Enzinger aki ma már a Volkswagen konszernen belül a Porsche márka motorsport igazgatója lett, így emlékezik vissza:

    „Nagyon akartam egy ilyen felállást! És volt is rá reális esélyünk. Egyeztettünk Alonsóval és Montoyával és Hülkenberggel is, aki pedig már vezetett nálunk. Elég bájos egy banda lett volna…”

    A Volkswagen konszernnél kulcselem volt Andre Lotterer akkori Audi gyári pilóta 2014-es szereplése az egykori Caterham csapatnál a Belga Nagydíjon Spa-Franchorchampsban, aminek akkor jó visszhangja volt. A vendégszereplésnek köszönhetően a konszernnél is felismerték, hogy a Forma-1-nek köszönhetően mégis mekkora médiaérdeklődés lett. Számított persze az is, hogy milyen remek fogadtatása volt Hülkenberg 2015-ös győzelmének. Enzinger akkor egy héttel később Hülkenberggel Spielbergben feltűnt a Forma-1-es paddockban is, és nem csak az akkori Force Indiánál versenyző fogadhatta a gratulációkat és a kérdéseket Le Mans miatt, hanem a szakember is. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Igazán ekkor tudatosult bennünk, hogy milyen ereje is van Nico Hülkenberg győzelmének. Hatalmas lett az érdeklődés a pilóták körében egy LMP-s versenyülésért. A Porschénak pedig ez nagyon is hízelgő volt. Válogathattunk a versenyzők között, és többükkel is kapcsolatban álltunk. Előrehaladott tárgyalásunk volt Juan Pablo Montoyával is, aki nagyon is ráizgult a dologra, mivel az Indy-t már megnyerte és Monacót is. Egyedül a Le Mans hiányzott neki a híres Triple Crown-ból. Montoya ekkor Amerikában volt tevékeny, és nagyon élvezte, amikor 2015-ben Bahreinben tesztelt velünk.”

    Végül a kolumbiai volt kénytelen lemondani az egészet, egyszerűen azért, mert az akkori csapatából nem engedték el. Alonso meg azért került ki a képből, mert a McLaren akkori motorpartnere a Honda szintén nehezen akarta elengedni őt a Porsche kedvéért. Enzinger pedig a mai napig el van ragadtatva az akkori ötlettől:

    „Ez a trió hatalmas médiaérdeklődést váltott volna ki. Egy Porsche 919 Hybrid három Forma-1-es pilótával Le Mansban a rajtnál, elképesztő figyelmet kaphatott volna. Komoly vágyunk volt az, hogy a hétvége Le Mansban ne ütközzön egy Forma-1-es versennyel. Azonban 2016-ban is így esett, hogy egy hétvégére került egy nagydíjjal. Sajnos. Pedig egykoron hagyománya volt annak, hogy a Forma-1 pilótái elindulnak Le Mansban is…”

  • Hamiltont teljesen hidegen hagyja Le Mans és Indianapolis

    Hamiltont teljesen hidegen hagyja Le Mans és Indianapolis

    Lewis Hamilton korábban is mondta már, de most megismételte, hogy őt egyáltalán nem érdekli az úgynevezett triple crown, vagyis tripla korona, mely elismerést az tudja kivívni magának, aki karrierje során nyerni tud az F1-es Monacói Nagydíjon, Indy 500-on, és Le Mans-ban is.

    Ez eddig csak Graham Hillnek sikerült, most pedig Fernando Alonso hajt erre és már csak az Indy 500-as győzelem hiányzik hozzá. Noha a háromból kettőnél jár Juan Pablo Montoya is, neki Le Mans-t kellene még kipipálnia hozzá, ám jelenleg nem úgy fest, hogy lesz ilyenre alkalma.

    Alonso törekvései kapcsán Hamiltont Kínában kérdezték róla, hogy foglalkoztatja-e a tripla korona gondolata.

    „Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel.” – felelt az ötszörös Forma-1-es világbajnok.

    Hozzátette, hogy ha ő egy nap kiszáll a Forma-1-ből, nem tervez visszatérni, még más bajnokságba se.

    „Soha ne mondd, hogy soha, de nem tervezek máshol versenyezni.” – idézi őt a spanyol AS.

    Indianapolis és Le Mans sem hozza lázba a brit versenyzőt.

    „Az autók már nem ugyanolyanok. Szerintem mikor Nigel Mansell ment Indianapolisban az elég jó volt és bár nagyon kedveltem a Group C autókat, a bajnokság jelenlegi autói nem győztek meg.”

    „Le Mans-ért sem rajongok.”

    Elmondása szerint motorozni valószínűleg többet fog F1-es karrierje után.

  • Hamiltont nem érdekli a tripla korona

    Hamiltont nem érdekli a tripla korona

    Lewis Hamilton elmondta, hogy Fernando Alonsóval ellentétben őt nem érdekli az úgynevezett „triple cown”, azaz „trippla korona”, mely „cím” megszerzéséhez az szükséges, hogy egy versenyző rendelkezzen legalább egy monacói F1-es győzelemmel, egy Indy 500 gyözelemmel és egy Le Mans-i 24 óráson szerzett győzelemmel.

    Ez eddig csak Graham Hill tudta elérni, Alonsónak pedig már csak az Indy 500 hiányzik, melyet szeretne idén bezsebelni. Hamiltont azonban nem érdekli ez a fajta siker.

    „A tavalyi évig soha nem is hallottam erről a tripla koronáról.” – mondta Hamilton a Radio Marcénak.

    „Ez nem olyasmi, ami különösebben érdekel, vagy meg akarnám csinálni,”

  • Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    A volt Forma-1-es versenyző és Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy egy teljes szezon kellene Észak-Amerikában Fernando Alonsonak ahhoz, hogy megnyerje a klasszikus Indianapolis 500-as futamot, amivel teljesíthetné a „Triple-Crown”-t. A motorsport-total.com kérdésére így válaszolt ezzel kapcsolatban a kolumbiai fenegyerek:

    „Ez az az út, amivel a legnagyobb esélye nyílik rá, mert addig is megismerkedne különféle ovál pályákkal, és így felkészültebben érkezhetne meg oda.”

    Ennek pedig realitása is lehet. Alonso elbúcsúzott a Forma-1-től, és akár a McLarennel is egész évre nevezhet az IndyCarba, nyilván mindez attól függ, hogy a csapat beleáll-e ezen projektbe, amiket már hónapok óta vizsgálnak. Montoya jól ismeri a McLarent is, hiszen versenyzett náluk, így erről is van véleménye:

    „Amennyiben ez összejön, akkor egy vagy két évet kellene mennie ott, és akkor ez egy kerek dolog lenne, és adna sok beszédtémát.”

    Természetesen a 42 éves kolumbiai sem tett le a saját „Triple Crown”-járól, hiszen ő is nyert 2003-ban a Forma-1-ben Monacóban, kétszer is Indianapolisban, neki egyedül csak a 24 órás győzelem hiányzik Le Mansból. Ezzel kapcsolatban Montoya már furcsán lelkes:

    „Őrületes lenne, ugyanakkor már nem érdekel annyira.”

    Idén debütálhatott az LMP2-es kategóriában La Sartheban is, amivel rendkívül elégedett volt, de a kategóriában csak a harmadik helyet sikerült megszerezniük. Jelenleg az amerikai sportkocsi bajnokságban az IMSA-ban indul teljes szezonban, de el tudja képzelni még azt, hogy újra vendégszerepeljen az Indy 500-on. A további versenyzésével kapcsolatos kérdéseket így zárja le végül:

    „Egyszerűen csak nyerni akarok. Amennyiben Le Mansban esélyem lenne az összetett győzelemre, az igazán nagyszerű lenne, ugyanakkor sosem lehet tudni azt, hogy mi egy ilyen kalandnak a vége.”

  • Alonso nem csak tripla korona megnyerésével lenne a „valaha volt legjobb”

    Alonso nem csak tripla korona megnyerésével lenne a „valaha volt legjobb”

    Fernando Alonso már a tripla korona megnyerése utáni célokon gondolkodik, hiszen a valaha volt legjobb versenyző akar lenni.

    A McLaren pilótája elhagyja a Forma-1-et év végén és az Indy500 győzelmet veszi célba, hiszen már csak ez kell neki ahhoz, hogy Graham Hill után a történelem során másodikként megnyerje a tripla koronát. Megvan neki a monacói nagydíjsiker, nemrég megnyerte a Le Mans-i 24 órást is.

    Azonban Alonso ezt mondta a Belga Nagydíj csütörtöki napján: „Jobban szeretnék első lenni a történelemben. Vannak más kihívások.”

    „Mérlegelem a lehetőségeket.” – tette hozzá. „Ha valamit megpróbálok, akkor vélhetően olyat fogok, amit azelőtt még senki sem csinált meg.”

    Alonso nem nevezte meg, milyen eseményeken, sorozatokban tenné próbára magát ennek érdekében. De a célja, hogy a „világ legjobbja legyen. A valaha volt legjobb.”

    A 37 éves spanyol már nem egyszer rámutatott, nem versenyezhet a bajnoki címért, ha nincs az egyik élcsapatban. Szerinte más középmezőnybeli csapatnál versenyző pilótának is ki kéne próbálnia magát az F1-en kívül.

    „Biztos vagyok abban, hogy néhány pilóta, ha kitekintene, nagyobb kihívásokat találhatna, mint amilyenek itt várnak rá. Mert ami itt van, az nagyjából az autódon múlik.”

    „Ha vannak itt még ambiciózus srácok, akkor találniuk kell valamit a Forma-1-en kívül. Ha nincsenek túl nagy ambícióik, maradhatnak itt.”

  • Button szerint eljött a váltás ideje Alonso számára

    Button szerint eljött a váltás ideje Alonso számára

    Az egykori McLaren versenyző, Jenson Button jól tudja milyen a középmezőnyben versenyezni úgy, hogy nincs remény a győzelemre, így aztán megérti ex-csapattársa, Fernando Alonso jelenlegi helyzetét.

    A spanyol versenyző folyamatosan mondogatja, hogy van remény a McLarennél, és hogy fejlődnek, de valójában csak saját magát próbálja meggyőzni erről.

    „Még mindig élvezi (a versenyzést), de kétszeres világbajnokként örülni annak, ha a kilencedik helyen végzel, az nem olyasmi, amihez hozzá akarsz szokni.” – mondta Button a Sky Sportsnak, Silverstone-ban. „Nem tudom, hogy mit fog csinálni jövőre, de szerintem nagy fordulatra van szükségük (a McLarennek), és neki nagyon kell hinnie abban, hogy jövőre sikeresek lehetnek, különben menni fog.”

    Button 2016 végén unt rá az F1-re, és állítja, hogy kiváló döntést hozott. Szerinte Alonso számára is itt az idő felhagyni a Grand Prix versenyzéssel.

    „Tudom, hogy milyen frusztrált, hallom a rádión.” – mondta Button. „Az ad neki ambíciót, hogy megnyerje az Indy 500-at és így a Triple Crownt, és szerintem ez jó lehetőség neki a következő évre.”