Címke: Toyota

  • Íme a WEC 2018/19-es „szuperszezonja”!

    Íme a WEC 2018/19-es „szuperszezonja”!

    A következő WEC-szezon másfél évig fog tartani és két Le Mans is bele fog tartozni.

    A WEC következő faceliftezett szezonja két naptári évet és nyolc versenyt ölel át, a 2018-as Spa 6 órás futamtól kezdve a 2019-es Le Mans-i 24 órásig. A futamoknak eddig otthont adó pályák jelentős hányadának búcsút intettek (elvégre a nyolcból két verseny lesz Spában és kettő Le Mans-ban), újdonságként viszont bekerült egy 12 órás verseny a Sebringen, amelyet az IMSA-bajnoksággal egy hétvégén, két órás eltéréssel fognak megrendezni. Az alapos átalakításoknak fő oka természetesen a Porsche váratlan kivonulása a kategóriából.

    „A 2018/19-es szezon átmeneti időszak lesz” – nyilatkozta Gerard Neveu, a WEC igazgatója. „Már öt évvel ezelőtt a WEC megalakulása idején voltak olyan terveink, hogy a szezon Le Mans-nal záruljon, de ezelőtt ennek megvalósítására nem volt lehetőség. A foci-vb is a döntővel zárul, Le Mans nélkül pedig nincs WEC, így nem butaság ez az ötlet.”

    Akármekkora presztízse is van Le Mans-nak, sokat szidott duplapontos státuszát mégis elvesztette – habár a verseny hossza miatt bónuszpontok járnak majd a helyezetteknek, a Sebring 12 órással egyetemben. További fontos szempont volt, hogy a „szuperszezon” megalakítása ne vonjon maga után költségnövekedést; ennek tudható be a futamok számának visszavágása, illetve az utazási kiadások csökkentése végett az autókat ezentúl kizárólag hajón szállítják majd, felhagyva az eddigi hajó/repülő kombóval. A technikai szabályzatok változatlanok maradnak (2020-tól úgyis új szabályok lépnek életbe), néhány, a privát LMP1-es autóknak adott engedmény kivételével, amellyel lényegében ugyanakkora esélyük lesz futamokat nyerni, mint a gyári hibrid-P1-eknek.

    „Amikor még három gyártónk volt [2016-ban], olyan szabályokkal rukkoltunk elő, amelyek a privát csapatoknak is lehetőséget biztosítanak” – magyarázta Vincent Beaumesnil, az Automobile Club de l’Ouest igazgatója „Jelenleg egyetlen gyártónk van [hacsak a Toyota nem vonul vissza], így megpróbáljuk őket még közelebb hozni. Ez az átmeneti időszak remek alkalom a privát csapatoknak a csatlakozásra.”

    A privátokon kívül a gyártóknak is meglesz a lehetőségük arra, hogy nemhibrid autókkal csatlakozzanak a WEC-be; azt azonban senki nem teheti majd meg, hogy félszezonokat fussanak, minden résztvevőnek kötelező lesz minden versenyen rajthoz állnia.

    A 2018/19-es WEC „szuperszezon” versenynaptára:

    2018. május 5. – Spa 6 órás
    2018. június 16-17. – Le Mans 24 órás
    2018. október 14. – Fuji 6 órás
    2018. november 4. – Shanghai 6 órás
    2019 februárja – még megbeszélés alatt
    2019. március 16. – Sebring 12 órás
    2019. május 4. – Spa 6 órás
    2019. június 15-16. – Le Mans 24 órás

  • A Toyota elnöke szomorú és csalódott a Porsche távozása miatt

    A Toyota elnöke szomorú és csalódott a Porsche távozása miatt

    Akio Toyoda a Toyota elnöke elmondta, hogy ő személy szerint nagyon szomorú és csalódott, amiatt, hogy a nagy rivális Porsche vezérkara úgy döntött, hogy felhagynak a hosszútávú versenyzéssel.

    Péntek reggel vált teljesen biztossá, hogy a német gyártó kiszáll a WEC-ből. Ennek köszönhetően az LMP1-es kategóriában egyedül maradt a Toyota.

    A japán gyártó 2019 végéig elkötelezte magát, azonban könnyen lehet, hogy átgondolja a jövőjét a kialakult helyzet miatt.

    Ugyan hivatalos nyilatkozat nem érkezett afelől, hogy emiatt kérdésessé vált volna a Toyota jövője. A vállalat elnöke azonban szomorúságának adott hangot.

    „Amikor meghallottam, hogy a Porsche befejezi az LMP1-es projektjét, nagy szomorúság töltött el. Az elmúlt években nagyszerű csatákat vívtunk a Le Mans-i 24 órás versenyen velük a győzelemért. Az idei szezonnak úgy vágtunk neki, hogy szeretnénk a Porsche fölé nőni. Ez a kihívás arra késztetett minket, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítést tegyük a munkánkba. Mint autógyártó, a Porsche minden tiszteletet megérdemel. Nagyon szomorú és csalódott vagyok, hogy jövőre nem tudjuk ellenük megmutatni az új technológiánkat.” – mondta Toyoda.

    Idén egyébként a bajnokságban a Bernhard-Bamber-Hartley összeállítású Porsche vezet. 30 ponttal mögöttük a második helyen áll az első két versenyt megnyerő Davidson-Buemi-Nakajima felállású Toyota. A japánok számára Le Mans is pokolian alakult. Elég hamar elveszett az összes autójuk esélye a győzelemre. Sokáig úgy tűnt, hogy egy LMP2-es autó nyeri meg a viadalt, végül azonban az egyetlen állva maradt Porsche behúzta az első helyet.

  • Buemi: „Csak remélni tudom, hogy jövőre már nyerünk”

    Buemi: „Csak remélni tudom, hogy jövőre már nyerünk”

    Sebastien Buemi neve sokak számára ismerős lehet. Amellett, hogy megfordult a Forma-1-ben, jelenleg pedig a Formula E mellett a WEC bajnokság egyik főszereplője, többször parádézott a Hungaroringen a WSR keretein belül.

    A svájci pilóta továbbra is kapcsolatban áll a Red Bull-lal, így természetesen nem hagyta ki a Red Bull Ringen megrendezésre kerülő osztrák Forma-1-es hétvégét sem. Itt örömmel állt rendelkezésünkre, így hát beszélgettünk vele Formula E-ről, a Toyota győzelmi esélyeiről, sőt, még a magyar rajongókról is örömmel beszélt, és elárulta, mindig boldogan tér vissza Budapestre.

    A Formula E mellett a WEC bajnokságban is indulsz. Mit csinálsz, amikor ütközés van a két széria között – mint például a soron következő hétvégén?

    Jelenleg még folynak a tárgyalások ebben az ügyben, azonban már több megbeszélésünk volt, és nagyon úgy tűnik, hogy a Nürburgringen fogok versenyezni a WEC-ben. (Azóta ezt egyébként már hivatalosan is megerősítették – a szerk.)

    Buemi

     

    Mit gondolsz, lehet a közeljövőben Formula E verseny Svájcban?

    Nagyon remélem! Voltak már pletykák, megbeszélések a jövőre nézve. Reméljük minél előbb, akár már jövőre láthatunk ott futamot. Svájci versenyzőként elképzelni sem tudnék jobb hírt, minthogy bejelentik, mehet az országba a Formula E. Korábban ugyanis sajnos ez nem jöhetett létre különböző okokból. Elképesztő lenne, remélem, hogy megvalósul!

     

    Idén Le Mans-ban az LMP1-es autók sorra hibásodtak meg. Mit gondolsz, ez befolyásolja a hibrid versenyzés jövőjét?

    Szerintem nem. Nagyon keményen dolgozunk ezeken az autókon, és ez a jövőben sem fog változni. Két éve nem volt probléma az autókkal, idén rengeteg volt. Nyomtuk, ahogy csak tudtuk, és ezután sem lesz ez másképp. Folyamatosan azon vagyunk, hogy még jobbak és jobbak legyünk, és nem nézünk hátra.

    Buemi
    Fotó: Tajthi Andrea

    2020-ban szabályváltozások lesznek. Mit gondolsz, ekkor visszatérhet a Peugeot? Esetleg új gyártó léphet be a szériába?

    Remélem, hogy új gyártók is fognak érkezni. A Peugeot-val kapcsolatban több híresztelés is napvilágot látott már, talán a visszatérésükre is lehet esély. Most a Toyota és a Porsche küzd egymás ellen, ami nagyon jó, viszont fontos lenne a sorozatnak is, hogy új gyártók csatlakozzanak. És természetesen a versenyzőknek is jót tenne, több autó ellen lehetne versenyezni. Egy harmadik gyártó nagyon fontos lenne.

     

    Le Mans-ban az egyik legfontosabb, hogy az embernek erős csapattársai legyenek. Kivel volt a legjobb ott indulni?

    Idén is Anthonyval és Kazukival alkotunk egy csapatot, immár harmadik éve. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, és szeretek is velük egy autót vezetni. Jól kiegészítjük, és segítjük egymást.

    Akkor következzen a legnagyobb kérdés: Mikor fog nyerni a Toyota Le Mans-ban?

    Csak remélni tudom, hogy jövőre. (nevet)

    BuemiBudapesten is többször versenyeztél már. Milyen emlékeid vannak a városról, és az ottani eseményekről?

    A Forma-1-ben ott szereztem az egyik legjobb eredményemet. A Toro Rossoval nyolcadik lettem 2011-ben. Az egy nagyon jó hétvége volt számomra, jó visszagondolni rá. Nagyon jó hely, lelkes rajongókkal, jó időjárással. Úgy gondolom, mindenki örömmel tér vissza oda, mindig nagyszerű a hangulat.

    Reméljük, minél előbb sor kerül a visszatérésre, és hamarosan újra láthatjuk a svájci pilótát a Hungaroringen körözni.

     

  • LMP1: Az egykilométeres szabály nem csacskaság

    LMP1: Az egykilométeres szabály nem csacskaság

    A Toyota és a Porsche egyaránt támogatja a néhányak szerint értelmetlenségnek tartott új szabályt, miszerint az LMP1-es autóknak minden tankolást követő első kilométert elektromos hajtással kell megtenniük. A szabály elvileg 2020-ban lép érvénybe, a két gyártó pedig úgy véli, ezzel megfelelően reflektálnának az autóipari tendenciákra. Andreas Seidl, a Porsche LMP1 csapatfőnöke „természetes lépésként” könyvelte el az ötletet, míg Pascal Vasselon, a Toyota GmbH technikai igazgatója a „releváns koncepció” kifejezéssel élt.

    „Nagyon hasonló lesz az utcai autókban látható plug-in hibridtechnológiához” – mondta Vasselon. „Ott az történik, hogy a városban elektromos módot használsz, és csak az autópályára kiérve térsz át a belsőégésű motorra.”

    Vasselon emellett kiemelte, hogy a 2020-tól érvénybe lépő nagymértékű költségcsökkentés és új szabálykönyv ellenére a WEC-nek továbbra is utcai relevanciával kell bírnia és az autóknak lehetőség szerint nem szabad „szuper-Daytona-prototípusokká” alakulniuk.

    „A gyártók, mint például a Toyota is, azért jönnek a WEC-be, mert lehetőségként fogják fel az olyan élvonalbeli technológiák bemutatására, amelyek az utcai autók fejlesztésében is nagy szerepet játszanak” – magyarázta. „Mindenki szeretne faragni kicsit a költségeken, de nem a technológia kárára. Nem akarunk szuper-DPi-t, mert akkor kiszállunk.”

    További tervezett szabályváltozások:

    • plug-in alapú gyorstöltés a P1-es akkumulátorokhoz
    • az egykilométeres szabály mellett a P1-es hibrideknek minden WEC-futamot elektromos módban kell befejeznie
    • a költségcsökkentés jegyében az FIA és az ACO egy közös töltőrendszer bevezetését tervezi, amelyet minden gyártó használna
    • az eddigi szezononkénti két aeroblokk számát egyre csökkentenék, ennek hatását pedig mozgatható aerodinamikai alkatrészek bevezetésével minimalizálnák
  • Toyota: A hibrid technológia talán még nem áll készen 24 órára

    Toyota: A hibrid technológia talán még nem áll készen 24 órára

    A Toyota elnöke, Akio Toyoda azt mondja, a hibrid technológia „talán még nem áll készen” a Le Mans-i 24 órás versenyre, miután az egyébként élen álló márkának számos problémája akadt idén.

    A #7-es TS050 HYBRID, mely egyébként kényelmesen vezetett, kuplung probléma miatt adta fel a versenyt, míg a #8-as két órát töltött a pitben motor gond miatt. Utóbbi végül célba ért az abszolút 9. helyen, 9 kör hátránnyal.

    Hibrid rendszert 2012 óta alkalmaznak a gyártók Le Mansban, akkor az Audi R18 e-quattróval debütált.

    Toyoda szerint azonban lehet, hogy még nem érett a rendszer Le Mansra.

    „A Porsche sem és a Toyota sem tudta probléma nélkül teljesíteni a 24 órát a hibrid autókkal.” – mondta Toyoda. „Még a győztes #2-es autón és a mi #8-asunkon is muszáj volt komoly javításokat végezni ahhoz, hogy egyáltalán célba érhessenek.”

    „Míg abhibrod technológia előrehaladottnak mutatkozik a World Endurance Championship (WEC) hat órás versenyein, talán még nem áll készen Le Mans 24 órájára.” – mondta Toyoda, de hozzátette, „Le Mans egy értékes laboratórium, ahol szélsőséges környezetben tesztelhetjük a kapcsolódó technológiákat.”

  • 12 órán már túl van a mezőny Le Mans-ban

    12 órán már túl van a mezőny Le Mans-ban

    A legendás egynapos verseny a feléhez ért.

    A verseny első részében a szokásos megforgások és kisebb balesetek mellett a 2-es Porsche drámájára is viszonylag hamar sor került. A negyedik órában kiállt a garázsba, és mivel egy komolyabb meghibásodásról volt szó – az első tengelyre ugyanis nem tudtak energiát átvinni – csak közel egy óra szerelés után, húsz kör hátrányban térhetett vissza a pályára.

    Mindeközben az élen nagyszerű versenyt fut a 7-es Toyota, az 1-es Porsche és a 8-as Toyota. Az LMP1-es kategória hatodik autója sajnos pár kör megtétele után a verseny feladására kényszerült motorhiba miatt.

    A GTE Pro kategóriában a 82-es Ferrari szenvedett komolyabb balesetet, amikor épp egy P2-es autó körözte le.

    16 órával a verseny vége előtt a 8-as Toyotát is be kellett tolni a garázsba, a probléma ugyanaz, mint a 2-es autónál volt, így a hosszabb szerelési idő itt is garantált volt.

    14 óra volt hátra, amikor hatalmas dráma következett: A 7-es Toyota Kobayashival a volán mögött a célegyenesben lelassult, és a Porsche így átvette a vezetést. A japán versenyző próbálta bevinni a boxba az autót, azonban ez nem sikerült, a pálya szélén ért véget a verseny a körrekordot futó pilóta számára. Mindezek után az egyetlen harcban maradt Toyota defekttel gurult a pályán, majd kigyulladt és így a Toyota közel 14 órával a verseny vége előtt kiszállt a 24 órásból. Ezt már a Porsche garázsában sem hiszik el.

    12 órával a verseny vége előtt tehát egyetlen LMP1-es autó van harcban a győzelemért, a második helyen már a 31-es rajtszámú LMP2-es versenygép, jelenleg Nicolas Prosttal.

  • A Toyotáé a pole LeMans-ban

    A Toyotáé a pole LeMans-ban

    Mindhárom időmérőn túl van a mezőny a franciaországi egynapos verseny előtt.

    Az első, szerdán tartott qualifikáción Kamui Kobayashi autózta a legjobb időt, 3:18.793-at. A Toyota TS050 HYBRID másik autójával Sébastien Buemi követte márkatársát, harmadik pedig már több, mint egy másodpercre lemaradva a 2-es Porsche lett.

    A második időmérő nem indult zökkenőmentesen a 8-as Toyota számára, motort kellett cserélniük, hogy biztosan el tudjanak indulni az utolsó, esti edzésen. Így tehát az LMP1-es kategóriában gyakorlatilag négy autósra szűkült a csata. Kamui Kobayashi hatalmasat autózva új pályacsúcsot állított be 3:14.791-es idővel. Végül egy rendkívül hosszú piros zászlós időszak után – mely miatt először húsz perccel rövidebb időmérőt futhattak a csapatok – majd annak szintén piros zászlóval vetettek véget, Kobayashi űridejét senki nem tudta felülmúlni, mögötte közel 2,5 másodperccel elmaradva az 1-es Porsche, harmadik helyen a 2-es végzett.

    A harmadik időmérőn aztán senki nem tudta megközelíteni a japán versenyző körrekordját, így szombaton délután 3 órakor a 7-es Toyota rajtolhat az első helyről a 24 órás versenyen. Második a 8-as Toyota lett, harmadik pedig az 1-es Porsche.

    A Toyota tehát eddig végig domináns az edzéseken, LeMans-ban azonban a pole még semmit nem garantál.

    Ami pedig a többi kategóriát illeti: LMP2-es kategóriában a G-Drive Racing 26-os rajtszámú autója volt a leggyorsabb, a GTE Pro kategóriáját a 97-es Aston Martin, míg a GTE Am kategóriát az 50-es művészautó nyerte.

  • Le Mans: A japánok taroltak tegnap

    Le Mans: A japánok taroltak tegnap

    A Kamui Kobayashival, a #7 TS050 HYBRID Toyota volt a leggyorsabb a szerda esti első kvalifikáción, Le Mans-ban.

    Egy korábbi baleset miatt fixálni kellett a védőfalakat, így a kvalifikáció 20 perccel később kezdődött a tervezettnél,  két óra helyett, 1 óra és 40 perc állt a versenyzők rendelkezésére.

    Kobayashinak sikerült egy majdnem forgalommentes kört kifognia, így 3:18.793-s idejével ő lett a leggyorsabb, melyet már a huszadik percben megfutott. Kobayashi egyébként Mike Conway-el és Stephane Sarrazinnel osztozik a #7-es Toyotán.
    A második helyen is egy Toyota végzett, egészen pontosan Kazuki Nakajima, aki 3:19.431-es kört futott. Ő Sebastien Buemivel és Anthony Davidsonnal osztozik az autón.
    A harmadik helyet a #2-es Porsche szerezte meg Timo Bernharddal.

    Az LMP2 kategória legjobbja a TDS Racing Manor Orecája lett 3:29.333-as körrel.

    GTE Pro kategóriában a #95-ös Aston Martin Vantage bizonyult a legjobbnak, melyet az AF Corse két Ferrarija követ.

    GTE Am kategóriában szintén Aston Martin zárt az élen, méghozzá Mathias Laudáék a #98-as Aston Martin Vantage-al.

  • A Toyota szerint ők az esélyesek idén Le Mansban

    A Toyota szerint ők az esélyesek idén Le Mansban

    A Toyota Motorsport Gmbh azt gondolja, hogy miután a hónap elején már jól szerepeltek Le Mansban az előversenyen, most hétvégén a 24 óráson is legyőzhetik a legfőbb ellenfelüket, a Porschét. A japán gyártó technikai igazgatója, Pascal Vasselon optimista:

    „A teszt után nem is venné ki jól magát, ha azt állítanánk, hogy nem mi vagyunk a favoritok. Ezen dolgoztunk. Összességében jól állunk, nem is mondhatunk mást.”

    A márka kibérelte az első három helyet a június eleji teszteken, amikor már azon a pályakialakításon mentek, amit majd most is használnak majd Le Mansban a 24 órás versenyen. Akkor Kamui Kobayashi bizonyult a leggyorsabbnak, 3:18.132-es idejével, ami három másodperccel volt jobb idő, mint amire a Porsche 919 Hybridek voltak képesek. A Porsche LMP1-es csapatfőnök Andreas Seidl is elismerte, hogy a Toyota teszteredménye ráébresztette őket arra, hogy nagyon is elhúztak:

    „Tudtuk tartani a Toyota tempóját? Lehetetlen, erre mi nem vagyunk képesek.”

    Vasselon kifejtette, hogy a Toyota most sokkal jobb helyzetben van, mint egy éve, amikor 6 percen múlt a győzelmük:

    „Tavaly a tesztnapon még nem hoztuk ki a maximumot, és csak a versenyhéten gyorsultunk fel. Idén már most megnyugtató az előnyünk.”

  • Kettős Toyota győzelem született a spái 6 órás versenyen

    Kettős Toyota győzelem született a spái 6 órás versenyen

    Az első és a második helyen végzett a #8-as és a #7-es Toyota a WEC 6 órás spái versenyén.

    A Mike Conway és Kamui Kobayashi páros a verseny során szinte folyamatosan az élen állt, ám két sárga zászlós fázis a Kazuki Nakajima, Anthony Davidson és Sebastien Buemi triónak kedvezett, akik végül bezsebelték a végső győzelmet.

    A harmadik helyre a Brendon Hartley, Earl Bamber és Timo Bernhard hajtotta #2-es Porsche futott be.

    A pole-ból induló #1-es Porsche Andre Lottererrel, Neel Janival és Nick Tandyvel végül csak a negyedik lett.

    Az LMP2 legjobbja Alex Lynn, Pierre Thiriet, Roman Rusinov trió lett, a GTE Pro kategóriát Davide Rigon és Sam Bird nyerték a Ferrarival, míg a GTE Am kategóriában Mathias Laudáék bizonyultak a legjobbnak.