Címke: Toyota

  • Buemi van a Toro Rosso listájának az élén

    Buemi van a Toro Rosso listájának az élén

    Sebastien Buemi már az első helyre került a Toro Rossónál, így jövőre akár visszatérhet a királykategóriába. A most 29 éves svájci pilóta 50 versenyt teljesített a faenzaiak színeiben 2011-ig, aztán a sportautózás csúcsában próbálta ki magát, majd a Formula E-ben. Azzal, hogy Pierre Gasly elmegy a Red Bull Racinghez és Brendon Hartley is alulteljesít Bueminek kifejezetten jók lettek az esélyei. A múlt héten már üléspróbán is járt a Toro Rosso bázisán.

    A Blicknek ugyanakkor Franz Tost csapatvezető ködösít:

    „Nem tervezünk Sebastiennel erre az évre.”

    Kifejezetten szűkszavúnak bizonyult vele kapcsolatban, és további találgatásokba nem is ment bele vele kapcsolatban. Dr. Helmut Marko, a Red Bull F1-es programjáért felelős vezetőként azonban elhintette, hogy a hétvégén találkozni fog Buemivel Szingapúrban:

    „Tudom, hogy újra szerződtünk Buemivel mint szimulátoros pilótánkkal újabb egy évre. Szingapúrban is találkozni fogunk vele. Szombaton azonban vissza kell mennie Formula E tesztre.”

    Az egyik teória szerint a Buemi pletykákkal a szenvedő Hartleyra helyeznek további nyomást, hogy vagy felveszi végre a kesztyűt a Forma-1-ben is, vagy felejtse azt el véglegesen. Marko ezt ugyanakkor elutasítja:

    „Ez csak spekuláció. Sok hűhó semmiért. Buemit valóban figyeljük, de szerződése van más szériákkal és a Toyota is megakadályozná a visszatérését sajnos.”

  • WEC: Mindkét Toyotát kizárták, elvették Alonsóék győzelmét

    WEC: Mindkét Toyotát kizárták, elvették Alonsóék győzelmét

    Az első két helyen végző Toyotákat kizárták a silverstone-i hatórás versnyből, így a Rebellion Racing örökölte meg az első két helyet. Alonsóék sorozatban harmadik diadalmukat szerezték a WEC-ben, ám a brit versenyen szerzett elsőségüket nem tarthatják meg.

    A japánok kizárását követően a Gustavo Menezes, Thomas Laurent és Mathias Beche trió gyűjtheti be a győzelmet, míg a második helyen Neel Jani és Andre Lotterer párosa végzett.

    A nyolcas rajtszámú Toyotán az autó fenéklemezén lévő csúszólemezzel akadtak problémák, a versenyt követő ellenőrzések után ugyanis kiderült, hogy az előírt 2500N-os terhelés mellett az említett alkatrész jobb oldala 6 mm-es, míg a bal oldala 8 mm-es lehajlást mutatott.

    A hetes rajtszámú autón még rosszabb volt a helyzet, a csúszólemez mindkét oldalon 9 mm-t hajlott le.

    Az FIA Endurance világbajnokság október 19-én, Fujiban folytatódik.

  • Újabb győzelem, Alonsóék megállíthatatlanok a WEC-ben

    Újabb győzelem, Alonsóék megállíthatatlanok a WEC-ben

    A Toyota 8-as rajtszámú autóját kormányzó hármasa, Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima sorozatban harmadik győzelmüket aratták a silverstone-i hatórás versenyen.

    A Toyota ismételten a saját maga külön versenyét futotta az LMP1-es kategória élén, ám két autója között mindvégig szoros csata volt.

    Alonso körülbelül féltávnál, a harmadik órában utasította maga mögé a pole pozícióból rajtoló Mike Conway által irányított hetes Toyotát, majd öt másodperces előnyt épített ki. Egy SC-fázis azonban félresöpörte Alonsóék addigi előnyét, a Brooklands kanyar egyik bójája miatt volt szükség a biztonsági autó pályára küldésére.

    Alonso után Nakajima következett, akit megelőzött a Conwayt váltó Jose Maria Lopez. A következő kiállásnál a nyolcas Toyotán orrkúpot  a, míg a hetes versenyautón hátsó karosszériaelemet cseréltek.

    Az utolsó etapra Sébastien Buemi vette át a nyolcas autó irányítását, sőt 48 perccel a leintés előtt visszaszerezte a vezető pozíciót Kaumi Kobayashitól, amely újabb győzelmet jelentett számukra. A nyolcas Toyota végül 19 másodperccel korábban látta meg a kockás zászlót a japán gyártó másik autója előtt.

  • A Toyota a GR Super Sport tanulmányt is elhozta Le Mans-ba

    A Toyota a GR Super Sport tanulmányt is elhozta Le Mans-ba

    A Toyota GAZOO Racing (TGR) bemutatta a Super Sport tanulmányautót a 86. alkalommal megrendezett Le Mans 24 órás futamon. A GR Super Sport tanulmány 1000 lóerős hajtáslánca ugyanaz, mint ami a TS050 Hybrid LMP1 versenyautókat is hajtja, a Toyota ugyanis a FIA WEC versenysorozatban tökéletesítette világelső hibrid-elektromos technológiáját. A GR Super Sport tanulmányautó a Toyota GAZOO Racing “Szurkolói Falujában” volt látható.

    Az első alkalommal januárban, a 2018-as Tokiói Autószalonon kiállított új generációs hiperautó hibrid-elektromos technológiáját a Toyota a FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) versenysorozatban csiszolta tökéletesre. Közben a Toyota új generációs szupersportkocsijának fejlesztési munkái is megkezdődtek. A TGR WEC csapat az elmúlt hat év WEC-futamain tesztelte és finomította az élvonalbeli hibrid-elektromos rendszert és a fogyasztáscsökkentő technológiát – s most mindezt beépítették egy gyönyörű autóba.

    Le Mans 2018 – Toyota GR Super Sport Concept
    A GR Super Sport tanulmányt a TS050 Hybrid LMP1 versenyautóból ismert V6-os ikerturbós benzinmotor és a Toyota Hybrid System-Racing (THS-R) rendszer hajtja, méghozzá 1000 lóerős összesített teljesítménnyel.

    Le Mans 2018 – Toyota GR Super Sport Concept
    “Azzal, hogy világ egyik legkeményebb motorsport-ágazatában, a Hosszútávú Világbajnokságon versenyzünk, és hogy rajthoz állunk Le Mans-ban, az egyik leghíresebb pályán, még tökéletesebbé fejleszthetjük világelső hibrid-elektromos technológiánkat. Ennek eredményei pedig sorozatgyártású autóinkban is megjelennek.” – fogalmaz Shigeki Tomoyama, a GAZOO Racing Company elnöke.

    “Miközben az autóipar hatalmas változások előtt áll, mi továbbra is szenvedélyesen törekszünk arra, hogy izgalmas autókat alkossunk. Mindegy, hogy az elektronika és a digitális technológia milyen mértékben formálja át a járműveket, mi mindig ügyelünk majd arra, hogy autóink ne csupán tucat-árucikkek legyenek. Azért vágtunk bele ebbe a projektbe, mert hisszük, hogy képesek vagyunk olyan szupersportkocsit építeni, ami ugyanolyan legendává válhat az utakon, mint a TS050 Hybrid a versenypályán.” – teszi hozzá Tomoyama.

    A GR Super Sport tanulmányautó a Le Mans 24 órás futam alkalmával felépített Toyota GAZOO Racing “Szurkolói Faluban” volt látható.

    GR Super Sport tanulmányautó – Műszaki adatok
    Hajtáslánc  
    Motor típusa Kettős turbótöltésű, közvetlen befecskendezéses V6-os
    Motor lökettérfogata 2400 cm³
    Összesített teljesítmény
    (benzinmotor + elektromotorok)
    735 kW / 1000 DIN LE
    Hibrid rendszer Toyota Hybrid System – Racing (THS-R)
    Keréktárcsák
    Méret (elöl és hátul) 18 x 13J
    Gumiabroncsok
    Méret (elöl és hátul) 330/710R18
  • Alonsóék nyerték a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt

    Alonsóék nyerték a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt

    A Fernando Alonso, Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima hármassal felállló 8-as rajtszámú Toyota nyerte a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt.

    A japán gyártó történetében először tudott győzni Le Mans-ban, ráadásul rögtön kettős győzelmet ünnepelhetnek, miután a másik autójukat vezető Jose Maria Lopez, Mike Conway és Kamui Kobayashi trió második helyre hozták be a hetes autót.

    Kétségkívül a TS050 Hybrid volt a domináns erő 2018-ban, hosszú ideig nagy csatát vívott egymással a japánok két autója.

    Főként Alonso nagyszerű éjszakai etapjainak köszönhetően a verseny második felét már a 8-as rajtszámú autó vezette, a kétszeres Forma-1-es világbajnok versenyző többek között Buemi 60 másodperces stop and go büntetését is ledolgozta.

    A győztes autót végül Kazuki Nakajima hozta be a célba, két kör előnnyel a másik Toyota előtt.

    Az LMP2-es kategóriában is egy korábbi Forma-1-es versenyző, Jean-Eric Vergne győzött a #26-os G-Drive Racing autóban Andrea Pizzitola és Romain Rusinov versenytársaként.

    A GT kategóriákban mind a profik, mind az amatőrök között is a Porschék bizonyultak a legjobbnak. Előbbit a Kevin Estre, Michael Christensen és Laurens Vanthoor, utóbbit pedig a Julien Andlauer, Christian Ried és Matt Campbell hármas nyerte.

  • Le Mans: Nakajima-Alonso-Buemi a pole-ban

    Le Mans: Nakajima-Alonso-Buemi a pole-ban

    A harmadik kvalifikáció elején egy kiváló körrel Kazuki Nakajima bebiztosította a #8-as Toyota Gazoo Racing LMP1-es első helyét a Le Mans-i 24 órás verseny rajtrácsára. Vele együtt Fernando Alonso és Sebastien Buemi örülhet a pole-nak.

    A második rajtkockát a másik Toyota szerezte meg a Mike Coway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez trióval.

    „Kazuki kiváló kört ment tegnap.” – mondta Alonso. „A kezébe adtuk a dolgot és meg is csinálta.”

    „Jó, hogy a Toyotáé az első és második hely, ezt akartuk. Tudjuk, hogy ez még csak a felkészülés a nagy verssenyre. Hosszú 24 óra áll előttünk, de eddig minden simán, probléma nélkül ment az autóval. Szerintem készen állunk.”

    Az időmérő végeredménye:

    kategória versenyző csapat autó idő különbség
    1 LMP1 S.Buemi, K.Nakajima, F.Alonso Toyota Gazoo Racing Toyota 3:15.377
    2 LMP1 M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez Toyota Gazoo Racing Toyota 3:17.377 2.000s
    3 LMP1 A.Lotterer, N.Jani, B.Senna Rebellion Racing Rebellion/Gibson 3m19.449 4.072s
    4 LMP1 S.Sarrazin, E.Orudzhev, M.Isaakyan SMP Racing BR Engineering/AER 3:19.483 4.106s
    5 LMP1 T.Laurent, M.Beche, G.Menezes Rebellion Racing Rebellion/Gibson 3:19.945 4.568s
    6 LMP1 H.Hedman, B.Hanley, R.van der Zande DragonSpeed BR Engineering/Gibson 3:21.110 5.733s
    7 LMP1 V.Petrov, M.Aleshin, J.Button SMP Racing BR Engineering/AER 3:21.408 6.031s
    8 LMP1 O.Webb, D.Kraihamer, T.Dillmann ByKOLLES Racing Team ENSO CLM/NISMO 3:22.505 7.128s
    9 LMP1 O.Rowland, A.Brundle, O.Turvey CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 3:23.757 8.380s
    10 LMP2 P.Lafargue, P-L.Chatin, M.Rojas Idec Sport Racing ORECA/Gibson 3:24.842 9.465s
    11 LMP2 R.Gonzalez, P.Maldonado, N.Berthon DragonSpeed ORECA/Gibson 3:24.883 9.506s
    12 LMP2 R.Rusinov, A.Pizzitola, J-E.Vergne G-Drive Racing ORECA/Gibson 3:25.160 9.783s
    13 LMP2 F.Perrodo, M.Vaxiviere, L.Duval TDS Racing ORECA/Gibson 3:25.240 9.863s
    14 LMP1 C.Robertson, M.Simpson, L.Roussel CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 3:25.268 9.891s
    15 LMP2 T.Buret, J.Canal, W.Stevens Panis Barthez Competition Ligier/Gibson 3:25.376 9.999s
    16 LMP2 N.Lapierre, A.Negrao, P.Thiriet Signatech Alpine Matmut Alpine/Gibson 3:26.681 11.304s
    17 LMP2 V.Capillaire, J.Hirschi, T.Gommendy Graff-SO24 ORECA/Gibson 3:26.701 11.324s
    18 LMP2 P.Hanson, F.Albuquerque, P.Di Resta United Autosports Ligier/Gibson 3:26.772 11.395s
    19 LMP2 H-Pin Tung, S.Richelmi, G.Aubry Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 3:27.120 11.743s
    20 LMP2 J.Jaafar, N.Jeffri, W.Tan Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 3:27.226 11.849s
    21 LMP2 J.Allen, J.Gutierrez, E.Guibbert G-Drive Racing ORECA/Gibson 3:27.280 11.903s
    22 LMP2 R.Lacorte, G.Sernagiotto, F.Nasr Cetilar Villorba Corse Dallara/Gibson 3:27.993 12.616s
    23 LMP2 F.van Eerd, G.van der Garde, J.Lammers Racing Team Nederland Dallara/Gibson 3:28.111 12.734s
    24 LMP2 H.de Sadeleer, W.Owen, J.P.Montoya United Autosports Ligier/Gibson 3:28.159 12.782s
    25 LMP2 V.Shaytar, H.Newey, N.Nato SMP Racing Dallara/Gibson 3:28.629 13.252s
    26 LMP2 R.Taylor, C.Ledogar, D.H.Hansson Jackie Chan DC Racing Ligier/Gibson 3:29.474 14.097s
    27 LMP2 A.Bertolini, N.Jonsson, T.Krohn Eurasia Motorsport Ligier/Gibson 3:33.585 18.208s
    28 LMP2 D.Cheng, N.Boulle, P.Nicolet Jackie Chan DC Racing Ligier/Gibson 3:35.237 19.860s
    29 LMP2 E.Creed, R.Ricci, T.Dagoneau Larbre Competition Ligier/Gibson 3:38.206 22.829s
    30 LMP2 M.Patterson, A.D.De Jong, T.Kim Algarve Pro Racing Ligier/Gibson 3:39.518 24.141s
    31 GTE Pro R.Lietz, G.Bruni, F.Makowiecki Porsche GT Team Porsche 3:47.504 32.127s
    32 GTE Pro M.Christensen, K.Estre, L.Vanthoor Porsche GT Team Porsche 3:49.097 33.720s
    33 GTE Pro S.Mucke, O.Pla, B.Johnson Ford Chip Ganassi Team UK Ford 3:49.181 33.804s
    34 GTE Pro A.P.Guidi, J.Calado, D.Serra AF Corse Ferrari 3:49.494 34.117s
    35 GTE Pro J.Hand, D.Muller, S.Bourdais Ford Chip Ganassi Team USA Ford 3:49.582 34.205s
    36 GTE Pro P.Pilet, N.Tandy, E.Bamber Porsche GT Team Porsche 3:49.589 34.212s
    37 GTE Pro R.Briscoe, R.Westbrook, S.Dixon Ford Chip Ganassi Team USA Ford 3:49.761 34.384s
    38 GTE Pro R.Dumas, T.Bernhard, S.Muller Porsche GT Team Porsche 3:50.089 34.712s
    39 GTE Pro J.Magnussen, A.Garcia, M.Rockenfeller Corvette Racing – GM Chevrolet 3:50.242 34.865s
    40 GTE Pro D.Rigon, S.Bird, M.Molina AF Corse Ferrari 3:50.246 34.869s
    41 GTE Pro A.Priaulx, H.Tincknell, T.Kanaan Ford Chip Ganassi Team UK Ford 3:50.429 35.052s
    42 GTE Pro A.Farfus, A.F.da Costa, A.Sims BMW Team MTEK BMW 3:50.579 35.202s
    43 GTE Pro M.Tomczyk, N.Catsburg, P.Eng BMW Team MTEK BMW 3m50.596 35.219s
    44 GTE Am M.Cairoli, K.Al Qubaisi, G.Roda Dempsey-Proton Racing Porsche 3:50.728 35.351s
    45 GTE Pro O.Gavin, T.Milner, M.Fassler Corvette Racing – GM Chevrolet 3:50.952 35.575s
    46 GTE Pro T.Vilander, A.Giovinazzi, P.Derani AF Corse Ferrari 3:50.957 35.580s
    47 GTE Am M.Wainwright, B.Barker, A.Davison Gulf Racing Porsche 3:51.391 36.014s
    48 GTE Am M.Campbell, C.Ried, J.Andlauer Dempsey-Proton Racing Porsche 3:51.930 36.553s
    49 GTE Am T.Flohr, F.Castellacci, G.Fisichella Spirit of Race Ferrari 3:51.956 36.579s
    50 GTE Pro A.Lynn, M.Martin, J.Adam Aston Martin Racing Aston Martin 3:52.486 37.109s
    51 GTE Am J.Bergmeister, P.Lindsey, E.Perfetti Team Project 1 Porsche 3:52.985 37.608s
    52 GTE Am S.Yoluc, E.Hankey, C.Eastwood TF Sport Aston Martin 3:53.070 37.693s
    53 GTE Am F.Babini, C.Nielsen, E.Maris Ebimotors Porsche 3:53.402 38.025s
    54 GTE Am Mok W.S., M.Griffin, K.Sawa Clearwater Racing Ferrari 3m53.409s 38.032s
    55 GTE Am L.Griffin, C.MacNeil, J.Segal JMW Motorsport Ferrari 3:53.439 38.062s
    56 GTE Pro M.Sorensen, N.Thiim, D.Turner Aston Martin Racing Aston Martin 3:53.523 38.146s
    57 GTE Am P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda Aston Martin Racing Aston Martin 3:53.817 38.440s
    58 GTE Am B.Keating, J.Bleekemolen, L.Stolz Keating Motorsports Ferrari 3:54.000 38.623s
    59 GTE Am P.Long, T.Pappas, S.Pumpelly Proton Competition Porsche 3:54.720 39.343s
    60 GTE Am M.Ishikawa, O.Beretta, E.Cheever MR Racing Ferrari 3:54.951 39.574s

     

  • Alonso már Le Mans-ban, hétvégén rajtol a 24 órás verseny

    Alonso már Le Mans-ban, hétvégén rajtol a 24 órás verseny

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzőjének továbbra is eltökélt célja, hogy megszerezze az autósportok mesterhármasát, azaz Forma-1-es monacói győzelme mellé Le Mans-i 24 órás versenyt, valamint Indy500 futamot nyerjen.

    A múlt hétvégéi Kanadai Nagydíjon 300. F1-es nagydíjhétvégéjét teljesítő Alonso tavaly az Indy500-on próbálkozott a skalp begyűjtésével, ám szenzációs versenyzést követően motorhiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

    Alonso nem sokkal a kanadai verseny után Le Mans felé vette az irányt, hétvégén pedig a Toyota színeiben teljesítheti a legendás versenyt.

    https://www.instagram.com/p/Bj5QYDVnhjQ/?taken-by=fernandoalo_oficial

  • Alonso volt a leggyorsabb a 24 órás Le Mans tesztjén

    Alonso volt a leggyorsabb a 24 órás Le Mans tesztjén

    Fernando Alonso először indul a 24 órás versenyen Le Mansban, de jól kezdett, hiszen a hivatalos tesztnap legjobb ideje lett az övé a június 16-17-én megrendezendő legendás viadal előtt. A spanyol pilóta 3:19.066-os köridőt ért el a 13.6 km hosszú La Sarthe pályán a Toyota TS050 Hybriddel, és ezzel 0.6 tizedet (sic!) adott a legközelebbi LMP1-es riválisnak. A két Toyota közé a #3-as rajtszámú Rebellion Racing R13-Gibson tudott beékelődni. Mathias Beche 3:19.680-as időeredménnyel bizonyult jobbnak a #7-es Toyotánál.

    Az LMGTE Pro kategóriában keményen küzdött a Ford az élen a reggeli edzésen, de végül egy Porsche bizonyult a legjobbnak: Patrick Pilet ideje a piros zászlós leintésnél 3:52.551 volt. A #93-as rajtszámú 911-es 0.096 másodperccel bizonyult jobbnak a Gianmaria Bruni vezette Porschénál. Őket követte csak a négy Ford GT, az élükön a #67-es autót vezető Andy Priaulx 3:53.008-as időt ért el.

    Az LMP2-ben a #31-es Dragonspeed Oreca vitte a prímet Nathanael Berthonnal a volánnál, és 3:55.970-es kört tudhatnak a magukénak. A második helyen a #48-as IDEC Sport Oreca áll Paul Loup Chatin vezetésével, és lemaradása csak 0.024 másodperc.

    Az LMGTE Am kategóriát szintén a Porsche uralja, itt a #77-es Dempsey-Proton Racing 911-esével ment 3:55.970-ös kört Julien Andlauer, őt követi 0.299 másodpercnyi lemaradással Giancarlo Fisichella, és az #54-es rajtszámú Spirit of Race Ferrari.

    A piros zászló kétszer került elő, mert több autó is a szalagkorlátban végezte, és azokat javítani kellett. Ezek versenyzőinek szerencsére nem esett bajuk. A csapatoknak most egy hetük van a további készülődésre, mert utána már kezdődik a 86. alkalommal megrendezésre kerülő verseny, előbb azzal, hogy bemutatják Le Mans központjában, Le Pesageban az autókat tizedikén vasárnap és hétfőn. A pályán az aktivitás szerdán kezdődik majd, a verseny pedig június 16-án szombaton, 15:00-kor rajtol el.

  • Räikkönen és a Toyota is cáfolja a WRC-s pletykát

    Räikkönen és a Toyota is cáfolja a WRC-s pletykát

    Kimi Räikkönen cáfolta azon pletykákat, melyek szerint tárgyalásban áll a Toyotával, hogy csatlakozzon WRC csapatukhoz.

    A hírt a finn sajtó alapján kapta fel a nemzetközi média. Ezek után a RaceFans magát Räikkönent is megkérdezte erről.

    „Ha beszélnek azzal a (finn) hölggyel, aki ezt írta, talán maguk is rájönnek, hogy nem sokat tud a versenyzésről, vagy bármi másról.” – mondta Räikkönen „Ez pletyka és az ő ötleteik. Persze érdekel a ralizás, ha majd abbahagyom (az F1-et), ez nem titok. De semmilyen szerződésem, vagy ilyesmim nincs. Az, hogy az emberek folyamatosan irkálnak, az nem az én problémám.”

    A finn elmondta, hogy látta az eredeti cikket erről és szórakoztatónak találta.

    „A vicces része az, hogy azt állították, hogy Mika Häkkinen ezt meg is erősítette.” – mondta Räikkönen. „Most komolyan, a nő, aki írta, és ő (Häkkinen), mennyit tud az én életemről? Semmit.”

    A híresztelést a Toyota sportigazgatója, Räikkönen egykori WRC-s navigátora, Kaj Lindström is cáfolta.

    „Erről most hallok először. ” – mondta az Autosportnak. „Evidens, hogy ha ilyesmi lesz kilátásban, én leszek az első aki megtudja azt Tommitól (Mäkinen), vagy tőle (Räikkönen). Számomra ez csak spekuláció.”

  • A Toyotát meglepte a privát csapatok lemaradása

    A Toyotát meglepte a privát csapatok lemaradása

    A Toyotánál elmondták, hogy sokkal nagyobb kihívásra számítottak az LMP1-es privát csapatok részéről a Spái 6 órás versenyen.

    Annak ellenére, hogy a Toyota egyik autója a bokszutcából volt kénytelen rajtolni, ráadásul még egy kör hátrányból is, miután kizárták az időmérőről őket, végül a japánok kettős sikert könyvelhettek el a legmagasabb kategóriában. A harmadik helyen befutó Rebellion már két körös hátrányt szedett össze a futam során.

    A különbségek már az időmérőn is megmutatkoztak, ugyanis a leggyorsabb nem hibrid autóhoz képest is 1,8 másodperc volt a differencia. A futamon a leggyorsabb kört elérő privát alakulat szintén a Rebellion volt, és Gustavo Menezes legjobb körideje is 1,3 másodperccel volt lassabb, mint Mike Conway Toyotájáé.

    A Toyota csapatmenedzsere Rob Leupen is megdöbbenve tapasztalta a teljesítmények közötti hatalmas szakadékot, azonban hozzátette még, hogy szerinte a hibrid rendszerekkel szerelt autók előnye jelentős mértékben csökkeni fog a következő fordulóra, ami a Le Mans-i 24 órás verseny lesz.

    „Kissé meglepett minket a köztünk és a privát istállók között lévő távolság, nem számítottunk arra, hogy ilyen messze lesznek. De ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy Le Mans-ban is meg fog ez maradni. Le Mansra változtatnunk kell az energia felhasználási arányunkon, Spában ez 6,1MJ volt 7km-re, míg Le Mans-ban pedig 8MJ lesz 13 km-re.” – nyilatkozta Leupen az Autosportnak.

    Leupen tényekkel is igyekezett megerősíteni azt, hogy a privát csapatok miért jelenthetnek majd rájuk veszélyt.

    „A pilóták visszajelzése az volt, hogy az SMP autói nagyon gyorsak voltak. Ők Spában alacsony leszorítóerővel mentek, a Rebellion esetében más volt a helyzet, ők a második szektorban voltak nagyon meggyőzőek.”

    A Toyota egyik pilótája José Maria Lopez is egyetértett főnöke szavaival, őt különösen az SMP Racing lemaradása lepte meg, azok után, hogy a teszteken jól szerepeltek. A szezonnyitón az oroszok két autója közül csupán a Petrov-Aleshin fémjelezte autó ért el a kockászászlóig, amely öt kör hátránnyal az ötödik lett, az 1-es Rebellion kizárása után.

    „Az SMP-k teljesítménye eléggé meglepő volt. Szinte biztos, hogy mások lesznek majd a teljesítmény szintek, nehéz lesz majd megismerni a többi autó valódi erejét.” – jegyezte meg az argentin.

    A Rebellion egyébként már jelezte az FIA felé, hogy ezek a különbségek megölik az LMP1-et és kérték az EoT [Technológiai kiegyenlítés – a szerk.] felülvizsgálatát.