Címke: Toyota

  • Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy Fernando Alonso a szezon végén hátat fordít a hosszútávú világbajnokságnak (WEC). A kétszeres Forma-1-es világbajnok azonban marad a japánok alkalmazásában, akikkel új kihívások elé szeretne nézni. Helyére egy szintén ex-Forma-1-es pilóta érkezik, Brendon Hartley személyében.

    A Toyota közleménye nem tartalmaz további részleteket, így azt sem tudni, hogy mik lehetnek a további közös projektjük, ám jó eséllyel a Dakar rali lehet az, hiszen Alonso nemrégiben tesztelt egy Toyota Hiluxot.

    „Nagyon élveztem, hogy a Toyota Gazoo Racing tagja lehettem a WEC-ben, de ez a fejezet lezárul. A tavalyi Le Mans-i 24 órás győzelem az egyik fénypontja volt a karrieremnek, melyben a tripla korona a fő cél. Mindig is emlékezni fogok erre a győzelemre, amit közösen, egy csapatként értünk el. Most azonban eljött a megfelelő pillanat arra, hogy új kihívások elé nézzek, és számos érdekes lehetőség áll előttem a Toyota Gazoo Racingen belül.” – nyilatkozta Alonso.

    A Toyota csapat elnöke Hisatake Murata így reagált a bejelentésre:

    „Szomorúan mondok búcsút Fernandonak, szeretném megköszönni neki azt a hatalmas hozzájárulást, amit ebbe a fantasztikus szezonba beletett, amely szezon során bele írta a nevét a Toyota történelmébe. A szenvedélye, a győzelem iránti vágya, és az álmai iránti elhatározottsága igazán lenyűgöző.”

    Alonso számára tehát már csak két verseny van hátra a hosszútávú pályafutásából, a hétvégi Spa-i és a júniusi Le Mans-i 24 órás verseny. A spanyol kijelentette, hogy mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze a harmadik FIA világbajnoki címét.

    Az is kiderült, hogy Alonso helyére a Porscheval rengeteg LMP1-es sikert megélő Brendon Hartley érkezik majd, aki így csatlakozik Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Kamui Kobayashi, Mike Conway és José Maria Lopez mellé a Toyotánál a 2019\2020-as szezonban. Az viszont még nem ismert, hogy a két autó összetétele hogyan is fog pontosan kinézni.

    Hartley 2017-ben Le Mans-t nyert, míg 2015-ben és 2017-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a sorozatban még a Porscheval. Az idei 24 órás viadalon ő lesz majd a Toyota hivatalos tartalékpilótája, illetve a futam előtti teszten autóba is ül majd.

    „Tudom, hogy mennyire profi és motivált ez a csapat, akik ellen az évek során rengetegszer versenyeztem, így nagyon feltüzelt és boldog vagyok, hogy csatlakozhatok hozzájuk. Hiszem, hogy még erősebben térhetek vissza a WEC-be köszönhetően az F1-ben szerzett tapasztalataimnak és várom már hogy autóba üljek és erős kapcsolatot alakítsak ki az új csapatommal.” – mondta az új-zélandi.

  • Alonso búcsút inthet a WEC-nek, és akár az F1-ben is folytathatja

    Alonso búcsút inthet a WEC-nek, és akár az F1-ben is folytathatja

    Fernando Alonso nem valószínű, hogy marad a WEC-ben a 2019/2020-as szezonra, miután a fő célját már elérte a sorozatban: megnyerte a Le Mans-i 24 órást.

    A WEC pontvadászatában élen álló spanyol nem valószínű, hogy hosszabbít a Toyotával, és állítólag már a helyettese is megvan. A Motorsport.com úgy tudja, hogy a korábbi kétszeres WEC bajnok Brendon Hartley lehet Buemi és Nakajima csapattársa. Az Alonso esetleges távozásáról és pótlásáról szóló kérdéseket a Toyota nem kívánta kommentálni, csak ennyit mondtak: „Számításaink szerint viszonylag hamar bejelentjük a pilótáinkat a következő szezonra.”

    Állítólag Alonso és a Toyota érdekei abból a szempontból nem egyeznek, hogy a spanyol még eldöntetlenül hagyná a közös folytatás kérdését, a japánok viszont mihamarabb szeretnék véglegesíteni a pilótafelállásukat.

    Az F1-ből való távozása óta egyébként a spanyol talán aktívabb, mint valaha. Tesztelt Dakar autót, folyamatosan készül a májusi Indy500-ra, januárban megnyerte a Daytona 24 órást. És akkor a WEC versenyekről még nem is beszéltünk: nemrég húzta be a Sebringi 1000 mérföldest.

    Az év második felében vélhetően több időt fordít majd a pihenésre, és 2020-ra nézve semmilyen opciót nem zárna ki, az F1-et sem.

    „Úgy érzem, kicsit fel kell töltődnöm. 2020-ban viszont mehetek egy teljes IndyCar vagy F1 szezont, de lehet, hogy más szériában futok teljes évet.”

    Érdekesség, hogy Zak Brown nemrég azt mondta, hogy a McLaren hamarosan elinduló teljes szezonos IndyCar projektjének Alonso nem része. Az biztos, hogy a spanyol nyár környékén dönt majd a jövőjéről.

  • A Mercedes szélcsatornájában tervezi 2020-as autóját a Racing Point

    A Mercedes szélcsatornájában tervezi 2020-as autóját a Racing Point

    A Racing Point a szezon későbbi szakaszától fogva a Mercedes szélcsatornájában fogja tervezni a jövő évi autóját.

    A pink istálló 2015-től a Toyota kölni szélcsatornáját bérelte, idén azonban átváltanak a Mercedes létesítményére. Egy Racing Point-szóvivő szerint ennek fő oka a világbajnok alakulat szélcsatornájának közelsége, ám emellett hatékonyságbeli és költségcsökkentési előnyökkel is számolnak. A váltásra előreláthatóan az idei szezon második felében kerül sor, amikoris a csapatok elkezdik fejleszteni a 2020-as masinákat.

    Néhányaknak akár gyanúsnak is tűnhet, hogy a Racing Point pont saját motorbeszállítójának szélcsatornájára vált, és habár a Racing Point az erőforrás mellett a Mercedestől szerzi a váltót, az elektronikai és a hidraulikai rendszereket, egy Haas/Ferrari-szintű együttműködéstől talán nem kell tartani.

  • A Dakar öt évig Szaúd-Arábiába megy!

    A Dakar öt évig Szaúd-Arábiába megy!

    A Dakar Rally elhagyja Dél-Amerikát, és egy új korszak kezdődik, mert öt évre sikerült megállapodni 2020-tól kezdődően Szaúd-Arábiával. A Dakar szervezője az ASO a világ leghíresebb terepraliját 2009 óta Dél-Amerikába vitte, mert 2008-ban Mauritániában terroristaveszély volt, ami miatt le kellett mondani az ezidáig utolsó afrikai megmérettetést.

    A Motorsport.com értesülését a promóter nem erősítette meg egyelőre, de heteken belül várható a hivatalos megerősítés. Idén a Dakar teljes egészében egy országban, Peruban zajlott. A szomszédos dél-amerikai államok, így Chile, Ecuador vagy Bolívia nem tudtak megegyezni az ASO-val. Miközben egy újabb dél-amerikai verseny lehetősége benne volt a kalapban, folyamatos egyeztetésben álltak már közel-keleti államokkal, illetve Dél-Afrikával.

    A korábbi versenyigazgató, Etienne Lavigne még januárban kitálalt:

    „Az igazság az, hogy nagy a nyomás rajtunk, hogy véglegesítsünk egy projektet 2020-ra, és az azt követő időszakra mielőbb. Három vagy négy hónap múlva ha nem tudjuk biztosítani az esemény iránti elkötelezettséget, akkor máshova kell mennünk, nem engedhetünk meg még egyszer olyan helyzetet, mint amilyenben voltunk az elmúlt hónapokban.”

    Az öt éves szerződés első évében a fővárosból Rijádból indul majd a verseny, ami megfelelő biztonságot nyújt az ASO-nak. Ahogy az idei Dakar győztese, Nasser Al-Attiyah így nyilatkozott:

    „Boldogok vagyunk, hogy a Dakart a régiónkban üdvözölhetjük. Otthonról Katarból 30 perc alatt Szaúd-Arábiában tudok lenni. Szeretjük Dél-Amerikát, az ottani embereket, hihetetlen államaik vannak. de el kell fogadnunk a szervezők döntését. Amikor Afrikáról Dél-Amerikára váltottunk, nem örültünk neki, mert Afrikában akartuk folytatni, de hamar megszoktuk Dél-Amerikát is. Ugyanez fog történni Közel-Keleten is, mert ez is egy nagy piac.”

    Egyesek megkérdőjelezték, hogy miképp fogja kezelni Szaúd-Arábia azt, hogy százával érkeznek idegenek,  hiszen 2018 végén vízumkényszert vezettek be, illetve lesznek női versenyzők, csapattagok, szervezők és újságírók is.

    Al-Attyah biztos benne, hogy meg fognak felelni, mert a sport a politika felett áll, és kivételt tesznek máris csak azért, hogy a Dakar a régióba költözzön. A Toyota versenyzője így folytatta:

    „Kétszer is versenyeztem már Szaúd-Arábiában, ez egy csodálatos hely, kedves emberekkel. Biztos vagyok benne, hogy a Dakar is jól fogja magát itt érezni. A terv az, hogy először 100%-ban Szaúd-Arábiában menjenek, idővel pedig mehetnek még olyan országokban, mint Omán, Jordánia vagy Egyiptom.”

    Szaúd-Arábia nem szűkölködik majd kihívásokban, hiszen ott az arábiai sivatag, de az asszír hegység is szolgálhat meglepetésekkel, akár -2 és 30 Celsius közötti hőmérsékletekkel januárban.

  • Alonso élvezte a terepet a Toyotával

    Alonso élvezte a terepet a Toyotával

    Fernando Alonso belekóstolt az off-road motorsportba a Toyotával. A spanyol versenyző kétnapos teszten vesz részt Dél-Afrikában.

    A spanyolnak a 2009-es Dakar győztes Giniel de Villiers segített, aki pozitívan értékelte Alonso első próbálkozását a dűnék közt és a kavicsos terepen.

    „Kipróbáltam már különféle szériákat, és különféle autókat az elmúlt két évben és ez a lehetőség olyasvalami volt, ami nagyon különbözik arról, amihez hozzászoktam.” – mondta Alonso. „Mókás volt. Más, ez nem kérdés, de érdekes. Az autó nagyon nem kímél, nagyobb mértékben, mint amit megszoktam. De nagyon jó szórakozás volt.”

    Mindezek ellenére a spanyol jól érezte magát a Toyota Hiluxban.

    „Minden nagyon más.” – folytatta. „A buckákat nehéz megítélni, hogy milyen magasan, és milyen gyorsan kell átmenni rajtuk.”

    „Az autó jó, jó a tapadása, az egyensúlya, az ereje és a fékezés is. Hihetetlen érzés minden.”

    „Pár perc után már kényelmesen éreztem magam, jobban, mint vártam, a benti hőség ellenére is.”

    „A Kalahári sivatagban vagyunk, és ez nem éppen az a hely, ahol normál esetben egy F1-es bajnokba botlik az ember.” – mondta Giniel de Villiers. „Nagyszerű, hogy Fernando eljött ide velünk, hogy kipróbálja a Hiluxot. Ez a legjobb mód arra, hogy valami mást és újat próbáljon ki.”

    „Csak hozzá kell szoknia a terephez, megtanulni az ugrásokat, a dűnéket, és mindent, amihez nincs hozzászokva.”

  • A héten tesztel Dakar-autót Fernando Alonso

    A héten tesztel Dakar-autót Fernando Alonso

    Sajtóértesülések szerint a héten próbálhatja ki először Fernando Alonso a Toyota Hilux raliautót. A tesztre szerdán vagy csütörtökön kerülhet sor Dél-Afrikában.

    A RaceFans számolt be arról, ahogy a Gazoo Kyalamihoz közeli bázisáról több kamion és felszerelés indult útnak a Kgalagadi Transfrontier Park területén található félsivatagos területre, ami közel fekszik namíbiai és a botswanai határhoz. Ez a terület tökéletes tereprali autók tesztelésére.

    Ugyan a Toyota Gazoo Racing japán vezetése igyekezett titokban tartani ezt a projektet, a forrás viszont biztosra veszi, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnok ismerkedhet majd meg az autóval.

    A spanyol pilóta tavalyi Le Mans-i 24 órás sikerével egy lépéssel közelebb került az általa hőnáhított tripla korona megszerzéséhez, ennek érdekében pedig idén ismét elindul az Indianapoli-i 500 mérföldes futamon is.

    Alonso tavaly még elég távolinak tartotta a Dakaros kalandot.

    „Nem hiszem, hogy erre sor kerülne. Meg kell vizsgálnom ezt, ki kell értékelnem a dolgokat, vannak olyan helyzetek, amikor őszintének kell lennem, hogy tudom, hogy nincs meg a kellő tehetségem.” – mondta tavaly.

    Most azonban, a daytonai győzelme után már saját maga is elismerte, hogy egy teljes új dologba szeretne belevágni és már gondolkozik a terepralin is.

    „Azon gondolkozok, hogy megpróbálok időnként teljesen más szakágat is kipróbálni, ami nem a pályaversenyzéshez kapcsolódik.” – mondta sejtelmesen a spanyol.

    A jelek tehát erősen afelé mutatnak, hogy Alonso valóban belevághat egy teljesen új kalandba…

  • A Toyota Sebringben tesztel a héten

    A Toyota Sebringben tesztel a héten

    A Toyota először gyűjthet tapasztalatot az eheti tesztjük alkalmával a WEC világbajnokság következő fordulójának helyszínén, Sebringben.

    A japán gyártó kedden kezdi meg a munkát a két TS050 Hybridjével és mind a hat pilótájával, beleértve Fernando Alonsot is.

    Ugyan az amerikai helyszínen startolt az újjászületett széria 2012-ben, ám akkor a Toyota még nem volt ott a versenyen, és azóta először tér vissza ide a mezőny. A pályán így tehát egyáltalán nincs tapasztalatuk, ezért döntöttek úgy, hogy lefoglalják a 6 kilométeres, meglehetősen egyenetlen aszfaltcsíkot még úgy is, hogy a március 15-én megrendezésre kerülő 1000 mérföldes előtt lesz egy hivatalos kétnapos kollektív teszt.

    A Toyota Motorsport GmbH technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint a teszt érdekes lehet, de hangsúlyozta, nem létfontosságú.

    „Nem mondanám kényszernek, hiszen Portimaoban sokat teszteltünk a tél során, azt a pályát pedig hasonlóan egyenetlenre taksáljuk, mint a sebringit. Sokszor gondoltunk arra, hogy ejtjük ezt az eseményt, de végül úgy sakkoztunk, hogy beleférjen a költségvetésbe.”

    A gyakorláson nem csak a Toyota vesz részt, ott lesz például a Ganassi Ford GTE Pro csapat, de a Dragonspeed LMP1-es és LMP2-es legénysége is tiszteletét teszi. Rajtuk kívül ott fog körözni még a Jackie Chan DC Racing P2 csapat is.

    A március 15-i hétvége eléggé zsúfolt Sebringben, hiszen a pénteki WEC verseny után másnap az IMSA ottani 12 órás futama startol.

  • Alonso soha nem látott dolgokat készül véghezvinni

    Alonso soha nem látott dolgokat készül véghezvinni

    Fernando Alonso alig pár napja nyerte meg az egyik legnagyobb hosszútávú autóversenyt, a Daytona 24 órást, máris a következő kihíváson jár az esze. Elhintette, hogy érdekelné a rallyzás annak ellenére, hogy tavaly még azt nyilatkozta, hogy nem tartja magát elég tehetségesnek ehhez a szakághoz.

    Alonso egyértelmű célja a tripla korona megnyerése, és mivel Le Mans-t és Monacót már kipipálhatta, csak az Indy500 siker hiányzik neki. Természetesen ezt idén májusban meg is próbálja elhódítani. Alonso Daytona meghódítása után (ami a Wayne Taylor Racing-es csapattársaival, Kamui Kobayashival, Renger van der Zandeval és Jordan Taylorral közösen sikerült) már elkezdett más kihívásokra is gondolni, erről beszélt az Agence France-Presse hasábjain is.

    „Ez [a Daytona 24 órás megnyerése] nem része a tripla koronának, de ha nyerek Indianapolisban, akkor négyes koronám lesz. Jelenleg maximálisan az Indy500-ra összpontosítok. Szerintem más dolgokat is kipróbálhatnék, és nem csak a pályaversenyzés szakágában.”

    Valószínűleg a Dakar Rallyra utalhatott ezzel a spanyol, ami egy kéthetes, majdnem 9000 kilométert felölelő autósviadal. A szóban forgó versenyt idén januárban harmadszor megnyerő, Nasser Al-Attiyah elmondta, hogy Alonso valamikor idén szeretné kipróbálni a Toyota Hiluxát. Ne feledjük azt sem, hogy Alonso a Toyota versenyzője a WEC-ben, velük nyerte meg többek között a Le Mans-i 24 órást. Viszont azt tudni kell, hogy egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem adtak ki az esetleges teszttel kapcsolatban.

    Alonso azt bizton állítja, hogy csak ott próbál szerencsét, ahol tudja, hogy versenyképes lesz.

    „Gondolkoznom, terveznem kell. Biztosnak kell lennem abban, hogy versenyképes leszek ott, ahova megyek, a megfelelő emberek lesznek körülöttem és megfelelően felkészülök. Bármilyen kaland lesz a következő, olyat nem vállalok be, ahol nem leszek versenyképes és nem lesz esélyem nyerni. A célom, hogy példátlan sikereket érjek el a motorsportban.”

  • Pierre Gasly első napja a Red Bullnál – videóval!

    Pierre Gasly első napja a Red Bullnál – videóval!

    Csapatot váltott Pierre Gasly, idén már a Red Bullnál kereshetjük, és kapott új szolgálati járművet is. Az autó egyébként nem is annyira új, ez még a Toyota és az Aston Martin közös szerelemgyermeke volt, a Cygnet. Finoman szólva sem volt sikeres, de mindegy is. Jól látható az idei szerelés, amin már a Honda logója virít, hiszen a Red Bull motorbeszállítót váltott. A kisfilm végére megérkezik Pierre a szerelőihez is, ahol talán már az idei versenygépének a hátulját látjuk…

  • Alonso hamarosan Dakar autót tesztelhet

    Alonso hamarosan Dakar autót tesztelhet

    A Dakar rali élmenője, Nasser Al-Attiyah elmondása szerint beszélt a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóval arról, hogy a spanyol tesztelhetne az ő Toyota Hiluxával Katarban, februárban.

    Alonso jelenleg a Daytona 24 órás versenyre készült, de a spanyol ralis és tévés Jesus Calleja szerint – aki jó barátja Al-Attiyah-nak – azt állítja, hogy Alonso már beszélt róla, hogy szívesen kipróbálna egy Dakar autót. Al-Attiyah pedig megerősítette, hogy létrejöhet Alonso tesztje.

    „Fernando nagyon jó barátom és átbeszéltük ezt a hetekben.” – mondta Al-Attiyah az Autosportnak. „Azt mondta nekem, hogy ki akarja próbálni az autómat és én mondtam neki, hogy hadd fejezzem be a Dakart és utána megbeszéljük, hogy legyen. Beszéltem erről vele és Jesusszal, aki szintén jó barátom. Mindketten Gazoo Racing versenyzők vagyunk, de még nem tudom, hogy a Toyota is részt akar-e venni a teszten.”

    „Az ötlet az, hogy a Qatar Rally előtt ejtsük meg, vagy rögtön utána.”

    A Quatar Rally-t február 21-26-án rendezik.

    Az Autosport információi szerint a Gazoo Racing még nem beszélt erről a tesztről Alonsóval.

    A spanyol Marca szerint azonban Alonso 2020-ban akár már el is indulhat a Dakar Rally-n, ennek érdekében pedig 5 egyéb raliversenyen indulhat idén, felkészülés gyanánt.