Címke: Toyota LMH

  • Elmaradt a Ferrari-örömünnep, de így is világbajnokot avattak

    Elmaradt a Ferrari-örömünnep, de így is világbajnokot avattak

    Monzában visszavágtak a Ferrarinak a Le Mans-i vereségért, de nem ez volt a nap legnagyobb híre.

    Őrült versenyen aratott történelmi sikert a Ferrari Le Mans-ban

    A Ferrari Le Mans-i történelmi győzelmét követően a WEC módosított a teljesítmény-kiegyenlítő rendszerén. Az eddigi rögzített álláshoz képest a szezon második felében a pályák karakterének megfelelően fordulónként változnak majd az erőviszonyok, de előre rögzített módon.

    Le Mans előtt – az előzetes ígéretek ellenére – az utolsó pillanatban változtattak a Ferrari javára, a Toyota pedig erősen kifejezte nemtetszését a dolog iránt.

    Ennek megfelelően az olaszok kapták a monzai 6 órás versenyre a legnagyobb hátráltatást, így nem számítottak esélyesnek a hazai futamukon. A Toyota viszont visszatért a tápláléklánc csúcsára, valamint a Peugeot – miután végre versenyképesebbnek tűntek Le Mans-ban, mint eddig bármikor – visszatért arra a helyszínre, ahol tavaly bemutatkoztak a hátsó szárny nélküli autójukkal.

    Továbbra is bővül a Hypercar-kategória

    Két új Hypercar debütálása is sok került: egyrészt a Proton Competition (#99) színeiben egy újabb privát Porsche teljesítette első versenyét, a korábbi világbajnok Neel Janival, Baumgartner Zsolt egykori F1-es csapattársával, Gianmaria Brunival és a Le Mans-i kategóriagyőztes Harry Tincknellel a volán mögött.

    A másik még csak egy bemutató keretében teljesített pár kört, az olasz Isotta Fraschini mutathatta meg a nagyközönségnek azt az autót, amivel jövőre szándékoznak indulni az Endurance Világbajnokságon.

    A rajtot követően a 93-as Peugeot vette át a vezetést a pole-ból induló 7-es Toyotától, akik a verseny második felében vették vissza az első helyet. Ugyan az utolsó órában a 99-es Porsche lefulladása miatt újra összerázódott a mezőny, a japánok megtartották az első helyet.

    A dobogó legalsó fokára a márka első dobogóját szerző 93-as Peugeot-legénység állhatott fel, míg a bajnokságot vezető 8-as Toyota több balesetbe is belekeveredett.

    start, Hypercar, WEC
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Világbajnok, már két futammal a vége előtt

    Hiába van hátra még a fuji 6, és a bahreini 8 órás verseny, a GTE Am-kategória már most bajnokot avatott, miután a Corvette korábbi domináns formájához nem tudott senki sem felérni. Ugyan most csak a negyedik helyet szerezték meg, így először nem álltak dobogóra, három győzelmüknek köszönhetően már behozhatatlan előnnyel rendelkeznek a pontversenyben.

    Ben Keating ezzel megvédte tavalyi címét, így a GTE-autók utolsó két évében tudott győzedelmeskedni, mielőtt jövőre a GT3-as konstrukciók válják le az utcai autókon alapuló osztályt.

    Továbbá a WEC eddigi legfiatalabb bajnokát is avatta, elsőt a 21. századból az argentin Nicolás Varrone személyében, aki 22 évesen lett bajnok. A csapat harmadik tagja Michelisz Norbert korábbi márkatársa, Nicky Catsburg idén egészítette ki az Endurance tripla koronáját, legalábbis a GT-mezőnyben: daytonai és sebringi győzelme után kategóriagyőztes lett Le Mans-ban is, így a bajnoki cím igazán feltette a koronát az idényére.

    The #33 Mobil 1/SiriusXM Chevrolet Corvette C8.R driven by Nicky Catsburg, Ben Keating and Nico Varrone, races to victory in the GTE Am class Sunday, June 11, 2023, winning the FIA World Endurance Championship 100th 24 Hours of Le Mans at Circuit de la Sarthe in Le Mans, France
    A Corvette egész évben kiemelkedett a mezőnyből – Fotó: Richard Prince/Corvette Racing/Chevrolet
  • Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Rengeteg bejelentés, és autóbemutató övezte a 100. Le Mans-i 24 órás versenyt, és ennek köszönhetően betekintést nyerhettünk a sportág jövőjébe. A szervezők ugyanis megerősítették, hogy a jövőben részét képezi a szabályzatnak a hidrogénes meghajtás is.

    A mérnökök kiemelték, hogy ezzel a túl nehéz akkumulátorokat nem kell cipelni, és az újratöltés hossza sem zavar meg egy 24 órás versenyt, ami az elektromosság esetében kizáró ok a hosszútávú szakágban.

    Egy gyártó már elő is állt egy ilyen prototípussal, méghozzá a Toyota. A japánok a Hypercar szabályrendszerben is messze elsők voltak, két évig szinte csak ők rótták a köröket, mielőtt a többi márka csatlakozott volna.

    Most Le Mans-ban szoros csatában kikaptak a Ferraritól, és „mindössze” egy második helyet értek el az elmúlt évek monoton sikereihez képest, de a Toyota GR H2 Racing Concept akár már előre vetítheti azt is, amikor a következő korszakot is ők kezdik meg elsőként.

    Toyota GR H2 Racing Concept
    Fotó: Toyota Global

    Még rengeteg márka csatlakozik majd a csatához, jövőre is

    Itt azonban még nem volt vége a bemutatóknak, az Alpine-é volt a következő nagy dobás. a Közönség ugyanis most először láthatta az autót, amivel jövőre ők is felveszik a harcot a Le Mans-i összetett győzelemért.

    A francia csapat az elmúlt két évben egy régi visszafogott LMP1-es prototípussal indult a Hypercar kategóriában, ahogy azonban lett elég résztvevője a géposztálynak, visszaléptek az LMP2-esek közé.

    Jövőre azonban már egy rendes autóval térnek vissza. Az LMDh szabályok szerint épített – tehát a közös hibrid rendszert használó – autóra eddig csak a tavaly bemutatott gyönyörű Alpenglow koncepció alapján lehetett következtetni, most azonban megláthattuk a végleges formáját is.

    A franciák mellett a Lamborghini, a BMW és a tervek szerint az Isotta Fraschini is csatlakozni fog, így a gyártók száma 11-re nőhet, és könnyen lehet, hogy 20 autónál is több Hypercart láthatunk majd.

    Új korszak a másik fontos kategóriában is

    Ugyan a GT-autók között általában nincs akkora mozgás, de ez a GTE-szabályrendszer utolsó éve. 2024-ben világbajnoki résztvevők lesznek a GT3-as autók, amivel sok új gyártóra lehet számítani. Többek között főleg az amerikai márkák fognak terjeszkedni, a privát Corvette-ek mellett, talán az egyik legérdekesebb a Ford lesz, akik most mutatták be a Mustang GT3-as verzióját, egészen újszerű színekben.

  • Nézd élőben ingyen Le Mans-t, az akció sűrűjéből!

    Nézd élőben ingyen Le Mans-t, az akció sűrűjéből!

    Élőben lehet követni a Le Mans-i 24 órás versenyt, méghozzá a csapatok belső kamerás felvételein keresztül.

    Ahogy a sportautózás köreiben szokás, a legtöbb autó szemszögét élőben közvetítik a YouTube-on a csapatok.

    Idén a 16-ból 7 Hypercar belső kamerás felvételeit teszik közzé, a négy Porsche, a három Cadillac, illetve a Vanwall kivételével mindegyik márka betekintést ad a versenyben egy egészen más szinten.

    #50 Ferrari (Fuoco, Molina, Nielsen), a pole-ból induló autó

    #51 Ferrari (Calado, Giovinazzi, Pier Guidi)

    #8 Toyota (Buemi, Hartley, Hirakawa), a címvédők

    #7 (Conway, Kobayashi, López)

    #93 (di Resta, Jensen, Vergne)

    #94 (Duval, Menezes, Müller)

    #708 Glickenhaus (Briscoe, Dumas, Pla)

  • Kigyulladó autó, de Ferrari pole Le Mans-ban

    Kigyulladó autó, de Ferrari pole Le Mans-ban

    50 éve első pole pozícióját szerezte meg a Ferrari a 100. évfordulós Le Mans-i 24 óráson. Egyik vetélytársuk kigyulladt, de ez nem zavarta az olasz csapatot, akik az első mellett a második helyet is begyűjtötték Le Mans időmérő edzésén.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    A gyártók Le Mans-ba érkezése előtt adták ki az új BoP-t, ami rendesen felkavarta az erőviszonyokat a Hypercar-kategóriában. A Toyota kapta a legnagyobb súlyozást, az első tesztnap után pedig sejteni lehetett, hogy a Ferrari lesz az új listavezető az egykörös tempót illetően.

    Az olaszok eddig jobbak voltak az időmérőkön, az Endurance Világbajnokság (WEC) idénynyitóján pole-t is szereztek.

    A versenytempót illetően – főleg a Toyotához képest – már nem voltak ilyen jó helyzetben, a többi márkát viszont rendszerint maguk mögé utasították. A változtatások azonban az élre repítették őket, a Toyota elé, és ezt a pozíciót megtartották az időmérőn is. Antonio Fuoco ráadásul rekorddal, a Hypercar-éra legjobb körével állt az élre.

    5 perccel az edzés vége előtt Sébastien Bourdais húzódott félre az első sikánban, és nem sokkal később egy kisebb robbanás kíséretében lángra kapott az autó. Ezzel piros zászló következett, és bár még volt mindenkinek ideje egy körre, a Ferrarik már nem jöttek ki.

    Bourdais éppen a harmadik helyen állt, de körét elvették piros zászló okozásáért, így visszakerült a nyolcadik helyre.

    A Toyoták utolsó próbálkozása nem volt elég a vörösök első sorának megtörésére, ráadásul egy Porsche is beférkőzött közéjük. Pont az a 75-ös autó, amelyik kizárólag Le Mans-ban indul majd idén, ezzel az ő autójuk a legjobb beugró legénység eddig.

    A tegnapi fő időmérőn kialakult a további rajtsorrend is, a Porsche-Cadillac összeállítást a Peugeot-duó követi. A Glickenhaus és a Vanwall továbbra is a mezőny végén tanyáznak, de az utolsó helyen a mezőnyhöz évközben csatlakozó privát Porsche, a Jota zárt a hibrid rendszer hibája miatt.

    Porsche LMDh, Hypercar, WEC
    Fotó: Porsche AG

    LMP2, GTE és NASCAR

    Az LMP2-es kategória pole-ját egy világbajnokságon nem is induló autó szerezte meg. Az az ELMS-ben (Európai Le Mans Sorozat) induló IDEC Sport pilótája, Paul-Loup Chatin autózta a legjobb időt, megelőzve a komplett WEC-mezőnyt.

    A GT-autók között folytatódott a Corvette uralma, akik valószínűleg nem indulnak majd gyári csapattal a jövőe bemutatkozó LMGT3-as kategóriában. Őket követte a TF Sport Aston Martinja majd négy (!) Ferrari.

    A női indulók közül Lilou Wadoux az ötödik helyről várja a startot, az Iron Dames csapata pedig a 12. pozíciót szerezte meg. Az LMP2-es pilóta, Doriane Pin szintén az ötödik a maga kategóriájában.

    https://500miles.hu/nascar/buttont-gyerekkorara-emlekeztette-az-auto-ami-szerinte-minden-forditva-csinal/

    Az igazi meglepetést a NASCAR autója okozta, akik nemcsak a hozzájuk legjobban hasonló GTE-autókat verték meg, de egy LMP2-es autót is (igazából kettőt, mert a másik autó nem teljesített mért kört egy korábbi baleset miatt).

  • Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Közvetlenül a hétvége előtt pluszsúly, a Le Mans-i teszten pedig egy baleset is sújtotta a japánokat, míg a Ferrari zavartalanul folyamatosan az élen végzett.

    Az Endurance Világbajnokság szervezői egy fix, Le Mans-szal bezárólag érvényes teljesítménykiegyenlítő-rendszerrel kezdték meg az évet azért, hogy ne érje meg a gyártóknak visszafogni a teljesítményüket, hogy a következő versenyre kedvezőbb feltételeket kapjanak.

    Így az egész első félévet kellett volna feláldozni úgy, hogy csak Le Mans után lép érvénybe az új egyensúly. Az első tesztnap előtt azonban röviddel kiadtak egy „módosítást”, amivel kissé felforgatták az erősorrendet.

    Az eddig minden verseny megnyerő, tisztán első Toyota 37 kg-os pluszsúlyt kapott, az általában mögöttük végző Ferrari pedig 24-et. De nem csak ők lettek nehezebbek, a Cadillac 11, a Porsche 3 kilóval kapott többet. Ezzel remélhetőleg az eddig labdába sem rúgó Peugeot, Vanwall, illetve Glickenhaus is versenyképesebb lesz a többi márkához képest.

    A Toyota pilótája, Kamui Kobajasi úgy nyilatkozott, szerinte 1,2 másodpercet jelent majd számukra a pluszsúly.

    Az FIA azzal indokolta a döntést, hogy a teljesen egyénileg tervezett LMH és a közös hibrid rendszert használó LMDh autók között a várnál nagyobb volt a különbség az eddigi versenyeken. Elvileg az ilyesfajta változtatást mind a hét márkának meg kell szavaznia, az irányító testület azonban a gyártók jóváhagyása nélkül vezette be az új szabályzást.

    Pascal Vasselon, Toyota Gazoo Racing technikai igazgatója szerint az ilyen hirtelen változások arra ösztönzik majd a gyártókat, hogy ne nyújtsák mindig a maximumot.

    Az első tesztnap sem segítette a japán gyártó dolgát, ugyanis Mike Conway összetörte az egyik autót. Bár időt nem veszítettek vele, hiszen a következő edzésre ki tudták cserélni az alkatrészeket, és folytatták a körözést.

    Ez azonban egy jel, hogy van még mit javítani a Toyotánál, a 24 órás verseny előtt. Ezzel a szemben a Ferrari mindkét edzést megnyerte, és úgy tűnik, egyelőre, ők lesznek a leggyorsabbak a francia versenyen.

  • Magyarország legújabb olimpikonjával indult útjára a Gran Turismo bajnokság!

    Magyarország legújabb olimpikonjával indult útjára a Gran Turismo bajnokság!

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA idei második sorozata is elindult, ezúttal a Gran Turismo platform legjobbjai léptek a gázpedálra, az olimpiai selejtezővel párhuzamosan.

    A SIM Liga közösségéhez idén több bajnokság is csatlakozott, már nem csak egy program keretein belül mérettetnek meg az e-sportolók.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    A szezont a rally szakág nyitotta a K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt Rallyval, már két fordulón túl is vannak, most azonban a Gran Turismo-közösség is megkezdte a saját bajnokságát, ráadásul szakmai partnerként az MNASZ is csatlakozott a sorozathoz.

    Mivel a NOB által szervezett E-Sport Olimpia napokban rendezett selejtezőjét a Deep Forest Racewayen rendezték a Toyota Le Mans-i autójával, a SIM Liga GT7-es bajnoksága is így kezdődött el a Race Online Hungary szervezésében. A 347 nevező közül 14-en jutottak be az első forduló dupla futamára.

    Az olimpiára kijutó Hencsei Benjámin indulhatott az első helyről, aki mindössze három ezreddel előzte meg az előző E-Sport Olimpia negyedik helyezettjét, Blazsán Patrikot. Mögülük, a tavalyi HUMDA Open győztese, Mihalidesz Máté indulhatott.

    A rajtnál nem változott közöttük a sorrend, később viszont Blazsán többször is megcsúszott. Előbb Mihalidesz tudott mellette elmenni, (csatájuknak köszönhetően Hencsei meglógott az élen), majd a falnak is nekikoccanva további két helyet vesztett.

    A verseny végén a felzárkózó Blazsán Patrik és Tóth Henrik negyedik helyért folytatott csatája szolgáltatta az izgalmakat. Előbbi egyszer elfékezte magát, majd erővel vitte véghez az előzést. Ezután sportszerűen visszahagyta a helyet, és harmadjára pedig tisztán is sikerült elmennie az ellenfele mellett.

    Előttük Hencsei simán húzta be a futamgyőzelmet, Mihalidesz és Krémer Péter előtt.

    A fordított rajtrácsos futamon Meggyes Bálint rajtolhatott az első rajtkockából, és bár őt nem érintette a dolog, nagy kavarodás volt mögötte. Túróczi Tamás egy pillanatra keresztbe is állt.

    Az első futam éllovasai így is fel tudtak jönni a mezőny élére Blazsán-Mihalidesz sorrendben. Ezúttal Hencsei pördült meg, a nyolcadik helyről azonban fel tudott jönni a negyedikre.

    A dobogót így Tóth Henrik egészítette ki, a pole-ból induló Meggyes pedig ötödik lett.

    Jövő héten K&H SIM Liga powered by HUMDA Gran Turismo bajnokság a barcelonai F1-es pályán folytatódik majd.

  • Ütközésekkel tarkított versenyt hozott az eddigi legnépesebb mezőny

    Ütközésekkel tarkított versenyt hozott az eddigi legnépesebb mezőny

    Három márka is ütközéssel fejezte be az Endurance Világbajnokság (WEC) spái fordulóját, amit trükkös körülmények között tartottak meg.

    A Hypercar kategória 2021 óta íródó történetének legtöbb indulóját hozta el Spái 6 órás futam, az utolsó Le Mans előtti WEC-forduló. Elsőként a Cadillac egyik gyári csapata, a Chip Ganassi Racing vitte el második autóját is Belgiumba, próbaképpen a 24 órás verseny előtt. Másodszor pedig a Porsche szállította le a Hypercar kategória első ügyfélautóját a JOTA-nak, akik egyelőre tesztként fogták fel a versenyt.

    A futamgyőzelemre esélyes autók közül a 8-as Toyota csak a mezőny végéről rajtolhatott, miután Brendon Hartley megpördült az időmérős körén. Ennek ellenére a sok sárga zászlós szakasznak köszönhetően fel tudtak zárkózni a csapattársaikra, így második helyen hozták be az autót.

    A végig nedves körülmények nem könnyítették meg a versenyzők dolgát, de ez elsősorban a hideg gumikon okozott nehézséget a pilótáknak.

    A verseny harmadánál a vendégeskedő Cadillac-autó mutatott be egy látványos kicsúszást a Raidillon felé, ami az első ilyen eset volt a sorban.

    Rommá törte az autóját a legendás kanyarban, majd meghajolt a nézőknek (videó)

    Következett a Vanwall drámája: előbb Esteban Guerrieri mutatott be egy megpördülést hideg gumikon, majd Jacques Villeneuve egy GT-autón fennakadva fejezte be a brit márka versenyét.

    Az utolsó kieső az idén eddig két dobogót szerző 50-es számú Ferrari legénység volt, akiknek szintén a hideg gumik okozták a futam végét, Antonio Fuoco, a sebringi pole szerzője csúszott meg az Eau Rouge aljában.

    A másik Ferrari azonban így is begyűjtötte a dobogót a Porschék és az állva maradt Cadillac előtt.

    Kubica visszatért a nyertesek útjára a LMP2-es kategóriában, miután az utolsó kiállásnál a csapat munkájában köszönhetően át tudták ugrani a rivális United Autosports autóját.

    A GT-autóknál pedig most elsőként női győztes született: Lilou Wadoux személyében, aki az AF Corse 83-as Ferrarijával állt az élre. Ezután csapattársa Alessio Rovera hozta be az autót magabiztos előnnyel.

  • A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

    A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

    Bár az időmérőn kikaptak a Ferraritól, a Toyoták versenytempója kiemelkedett a mezőnyből, így ők vitték el a győzelmet, mögöttük azonban dúlt a csata a további helyekért.

    Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    A hétvége előtt a szakértők az óvatosságot hangsúlyozták ki az új autókkal kapcsolatban, hiszen a Toyota két év előnnyel rendelkezik a többiekhez képest, így nehéz volt elképzelni, hogy most debütáló Ferrari vagy a Daytona miatt egy versenyt már teljesítő Porsche és Cadillac meglepheti a japánokat.

    Ennek ellenére a Ferrari nagy meglepetést szerzett a pole-lal, de rajtuk kívül a Cadillac és a Porsche is értékelhető tempót autózott, nemcsak az időmérőn, de a versenyen is.

    Az Endurance Világbajnokságon (WEC) eddig is résztvevő Glickenhaus és Peugeot azonban leszerepelt, mindkét márka az új BoP bevezetése után másodpercekkel volt lemaradva a többiekhez képest, a versenyen pedig megbízhatósági problémák is sújtották őket.

    Az első két hely sorsa nem volt kérdés, a rajt utáni balesetet követően a Toyota hamar szép kis előnyt biztosított be magának, a 8 óra alatt pedig a harmadik helyezett Ferrarit is lekörözték, kétszer. Eleinte ugyan az olaszok is autóztak a mezőny elején, előbb a pole, majd az eltérő stratégia miatt, de végül nem tudták felvenni a versenyt a japán vetélytárssal.

    Az 51-es autó két GT-autóval ütközött, így csak egy olasz autó maradt a mezőny elejében, de mindkét egység be tudta fejezni a versenyt.

    A Porsche gyakorlatilag mindenkivel is csatázott, de végül hosszabb távon nem tudták tartani a lépést a Cadillac autójával, így csak az ötödik-hatodik helyet szerezték meg.

    A Jacques Villeneuve fémjelezte Vanwall szintén sok technikai problémától sújtva végül még a pályán volt, amikor meglengették a kockás zászlót, de a komplett GT-mezőny megelőzte őket.

    Az LMP2-esek között az a JOTA nyert, akik a tervek szerint már Spában a Porsche Hypercar-jával indulnának majd, hogy Le Mans-ra készen álljanak a legnagyobb kategória kihívására.

    A GT-autóknál hazai győzelem született, miután a pole-ból induló Iron Dames alakulat kényszerkiállásra kényszerült. Rahel Frey csúszott le a pályáról, és a kerékvető gyakorlatilag lerántotta a diffúzort az autóról, ezzel írva le a női egység győzelmi esélyeit.

    Végül az egy szem Corvette került ki győztesen a Ferrarik, Porschék és Astonok csatájából.

    A kategóriák győztesei:

    Kat. # Pilóták Csapatok Márka
    LMH
    7
    🇬🇧 Mike Conway
    🇯🇵 Toyota Gazoo
    Racing
    🇯🇵 Toyota
    🇯🇵 Kamui Kobayashi
    🇦🇷 José María López
    LMP2
    48
    🇩🇪 David Beckmann
    🇬🇧 Team JOTA
    🇫🇷 Oreca
    🇬🇧 Will Stevens
    🇨🇳 Yifei Ye
    GTE
    (Am)
    33
    🇳🇱 Nicky Catsburg
    🇺🇸 Corvette
    Racing
    🇺🇸 Chevrolet
    🇺🇸 Ben Keating
    🇦🇷 Nicolás Varrone

    A teljes eredménylista itt tekinthető meg.

  • Világbajnok és világkupa-győztes is teszteli a Peugeot űrhajóját

    Világbajnok és világkupa-győztes is teszteli a Peugeot űrhajóját

    Az év végi bahreini teszten a Peugeot Hypercarját tesztelheti majd a Formula E friss világbajnoka, illetve az egyetlen többszörös Túraautó Világkupa-győztes is.

    Bahreinben ér véget az Endurance Világbajnokság (WEC) idei szezonja. A verseny után viszont még tesztre marad ott a mezőny egy része, többek között a legújabb Hypercar, a Peugeot is.

    A franciák programjában Kevin Magnussen távozása hagyott űrt, majd tesztpilótájuk, James Rossiter a Maserati Formula E csapatához távozott.

    Így négy pilótának adnak majd lehetőséget. Az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) LMP3-as bajnoka, Malthe Jakobsen, illetve Rossiter egyik pilótája, Maximilian Günther is lehetőséget kap.

    Stoffel Vandoorne neve szintén nem meglepetés, a belga rendszeresen vezetett LMP2-es autót az elmúlt években, így már van tapasztalata az endurance szakágban is.

    Aki viszont eddig nem teljesített hasonló versenyt a listán szereplők közül, mégis nagyobb névnek számít, az nem más, mint Yann Ehrlacher. Eddig nem nagyon keveredett a WTCR mezőnye más sorozatokkal, most azonban a túraautós sorozatok átalakulásával változhat a helyzet.

    Máris bejelentettek valamit, ami a WTCR helyébe léphet

    A Toyotát – a versenyzőik mellett – a WEC hivatalos tesztpilótája, Lilou Wadoux vezetheti majd, amennyiben a japánok a szoros bajnokságból győztesen jönnek ki. Lehet azonban, hogy a honfitársai nyújtanak majd neki lehetőséget az Alpine-nál.

    Szintén egy francia hölgy, Doriane Pin vezeti majd a sorozat nevében az ott maradó LMP2-es autót míg a korábbi F3-as pilóta, Lorenzo Colombo és Finn Gehrsitz GTE autó volánja mögé ülhetnek majd.

    Újabb tabudöntögető a WEC-ből: nem érdekel, fiú vagyok-e vagy lány

    Pályára lép majd a Corvette új gyári pilótája, Ben Keating is, aki jelenleg is vezeti a GTE-Am pontversenyt.

    Az LMP2-es mezőnyben Algarve Pro Racing szintén érdekes neveknek ad lehetőséget: az F2-ben egy verseny alatt két kizárást kiérdemlő Mahaveer Ragunathan, és a román F3-as versenyző, Filip Ugran is szerepelni fog velük.

    A Prema mindeközben az Hubert-balesetből felépülő Juan Manuel Correa, Zak Brown csapata a United Autosports pedig Nelson Piquet Jr. gondjaira bízzák – többek között – a járgányukat.

  • Egy világbajnok figyelmeztet: lassúsággal lehet Le Mans-t nyerni, bajnokságot nem

    Egy világbajnok figyelmeztet: lassúsággal lehet Le Mans-t nyerni, bajnokságot nem

    Mike Conway, a Toyota világbajnoka úgy véli, a jövőre bevezetett BoP rendszer miatt egyesek a Le Mans-ra készülnek majd, ami nem fair a bajnoki esélyesekkel szemben.

    A Hypercar kategóriába 2023-ban rengeteg gyártó érkezik: a jelenlegi Toyota és Peugeot mellé a Ferrari, a Porsche és a Cadillac autóit lehet várni, továbbá lehet, hogy a Glickenhaus, az Isotta Fraschini, illetve a Vanwall szolgálhat még extra indulókkal.

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    Az LMH (teljesen saját) illetve az LMDh (közös hibrid rendszeres) autók közötti különbséget egy kiegyenlítő rendszer (BoP) hivatott majd csökkenteni.

    Conway szerint sokan kijátsszák majd a rendszert, és visszafogják majd magukat, hogy Le Mans előtt ne kapjanak nehezítést.

    „Nehéz lesz tudni [hogyan alakul a 2023-as szezon]. Az első verseny után valószínűleg okosabbak leszünk, nagyobbak lesznek a különbségek, de utána remélhetőleg kiegyenlítődik majd, ahogy megy előre a szezon.” fejtette ki a véleményét a brit.

    „De bárki is lesz erős az elején, a BoP utána kicsit meghatározza majd a dolgokat. Nehéz lesz. Hét forduló lesz, ami még így sem egy hosszú bajnokság, de mindig jól kell szerepelned [a bajnoki címhez].”

    Kiemelte az egy extra verseny Le Mans előtt pont elég arra, hogyha valaki altat a francia versenyig, akkor a szezon nagyobb részét fel kell áldoznia.

    Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    „Sor kerülhet ilyesmire, de a bajnokság felét fel kell áldozni hozzá, így igen nagy áldozat. Nem lehet megcsinálni, hogy Le Mans-ra teszel fel mindent, ha meg akarod nyerni a bajnokságot, legalábbis. De ott adják a legtöbb pontot, így biztos vagyok benne, trükközni fognak ezzel.”

    Conway kiemelte, hiába az utóbbi évek Toyota-dominanciája, igazán most dől el, mennyire jók a többiekhez képest.

    „Nagyon jó lenne úgy bajnokságot nyerni, hogy a többiek is itt vannak [a legnagyobb kategóriában]. Ez az igazi célunk, és szeretném ezt kipipálni, már alig várom.”