Címke: továbbfejlesztett motor

  • Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

    Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

    Toto Wollf bevallotta, hogy aggódik a továbbfejlesztett Mercedes motor megbízhatósága miatt.

    Az Ezüst Nyilakat az idei szezonban eddig senki sem volt képes megállítani, ugyanis az eddig megrendezett versenyek mindegyikét be tudták húzni. A brackleyi istálló pedig egészen a mostani Kanadai Nagydíjig várt az új motor bevetésével. Immáron a Mercedes, a Racing Point és a Williams is a továbbfejlesztett hajtásláncot használja.

    Azonban a harmadik szabadedzésen, a hazai pályán versenyző, Lance Stroll vadonatúj motorja elég látványos módon adta meg magát. A kanadai pilóta éppen érkezett volna vissza a boxba, amikor az autója lángra kapott és füstölt.

    „A Racing Pointnál hatalmas gondok adódtak az erőforrásunkkal,” – ismerte el a Mercedes csapatfőnöke. „Még nem tudjuk, hogy mi történhetett, azonban az biztos, hogy az új motorral adódtak gondok. Ki kell vizsgálnunk az esetet és imádkoznunk kell, hogy a mi motorjaink hiba nélkül bírják ki a versenyt.”

    A tegnapi nap folyamán Sebastian Vettel megnyerte idei első időmérő edzését a Circuit de Gilles Villeneuve-ön. Belsős információk szerint a pálya végén található hosszú egyenesben verte meg a Lewis Hamiltont a négyszeres világbajnok Ferrari pilóta. „Egyszerűen gyorsabbak voltak ma nálunk, különösen az utolsó szektorban,” – nyilatkozta az ötszörös világbajnok brit pilóta az időmérőt követően. „Gyakorlatilag kinyírtak minket.”

    Azonban a regnáló bajnok örömmel vette tudomásul a Ferrarik jó formáját. „Ez a fajta küzdelem jót tesz a sportágnak,” – véli Hamilton. „Imádok más csapatokkal versenyezni és remélem, hogy ezentúl hasonló csatákat fogunk majd vívni egymással.”

    Vettel azonban nem biztos abban, hogy volt a fordulópont a maranellóiak számára. „Nekünk volt a legnagyobb a végsebességünk az időmérőn s ez egy olyan pálya, ahol a kevés kanyar mellett jelentős szerepe van a végsebességnek,” – mondta a német pilóta.

     

  • A Mercedes Kanadában fogja először bevetni az új motorját

    A Mercedes Kanadában fogja először bevetni az új motorját

    A Mercedes a Kanadai Nagydíjon fogja majd bemutatni a továbbfejlesztett hajtásláncát.

    Az Ezüst Nyilak versenyzői még nem találtak legyőzőre az idei szezonban, ugyanis az eddig megrendezett hat futamból mindet meg tudták nyerni. Lewis Hamilton eddig négy, Valtteri Bottas pedig két alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. Jelen pillanatban az ötszörös világbajnok brit pilóta 17 ponttal előzi meg finn csapattársát az egyéni pontversenyben.

    A Mercedes egy olyan pályán fogja bevetni az új motorját, ahol a motorerő kulcsszerepet játszik a pályán található sok sikán ellenére. A négy motorgyártó közül a Mercedes fogja bemutatni az új fejlesztésű hajtásláncát legkésőbb, ugyanis a Honda, a Ferrari és a Renault már megtette ezt.

    A Mercedes eddig három alkalommal (2015-ben, 2016-ban és 2017-ben) tudott nyerni Kanadában. Azonban a tavalyi futamon a Ferrari németje, Sebastian Vettel ünnepelhetett győzelmet. A német pilóta mögött Valtteri Bottas és Max Verstappen ért célba.