Címke: Toto Wolff

  • Hivatalos: Jelentős részvényese lett az INEOS a Mercedesnek

    Hivatalos: Jelentős részvényese lett az INEOS a Mercedesnek

    Immáron hivatalos, hogy az INEOS jelentős részvényeket vásárolt a Mercedes Forma-1-es csapatánál.

    A kerékpárcsapat  szponzorfeliratai az idei szezon kezdetén jelentek meg a brackleyi istálló autóin. Egyáltalán nem meglepő, hogy a cég tulajdonosa Jim Ratcliffe a jelentős befektetést követően a bajnoki címvédő istálló vezető helyettesévé vált.

    A Forma-1-ben domináló Mercedes istállóját így már három nagyobb részre lehet osztani a részvények alapján: maga a Mercedes, az INEOS és a csapatfőnök Toto Wolff.

    A brackleyi istálló állítása szerint ezzel elkezdődött az új, három évig tartó periódus, ahol szorosabban fognak együtt működni az INEOS-szal. Az egész üzlet legfontosabb része az, hogy Toto Wolff három évig még legalább a Mercedes csapatfőnöke fog maradni.

    Mivel Wolff nem fogja elhagyni a Mercedest, így már szinte biztosnak vélhetjük, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása is már csak idő kérdése. A brit klasszis oroszlánrészt vállalt az Ezüst Nyilak sikereiben és rendkívül jó kapcsolatot ápol az osztrák csapatfőnökkel.

  • Wolff: Lehetne tanulni Alonso bemutatójából

    Wolff: Lehetne tanulni Alonso bemutatójából

    A múlt hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon Fernando Alonso pályára gurulhatott 15 éves Renault-jával, mellyel az első bajnoki címét nyerte. A bemutató hatalmas figyelmet kapott, mindenki odáig volt érte.

    A 2005-ös Renault-t még V10-es motor hajtotta, sokkal kisebb és könnyebb autó volt a maiaknál.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megszólalt ennek kapcsán, arról beszélt, lehetne tanulni az esetből.

    „Ki kell elemeznünk az okokat, melyek az autót olyan vonzóvá tették a közönség számára” – szögezte le az AS hasábjain. „Miért néz ki olyan jól például. Majd meg kell értenünk, mit tudunk tenni ezzel kapcsolatban. Mindig lehet valamit tanulni.”

    A paddockban mások is osztják Wolff véleményét, hogy talán az F1 letért az ideális útról az elmúlt másfél évtizedben.

    „Ez a Renault egy relikvia” – folytatta az osztrák. „Egy autó azokból az időkből, mikor sem a káros anyag kibocsátás, sem az elektromobilitás nem számított. Most már egy másik érában vagyunk, ahol engedményeket kell tennünk, habár az tagadhatatlan, hogy az R25 csodálatos. Ezek a gépek kisebbek voltak, 150 kilóval könnyebbek, üvöltő motor működött bennük. A köridők lassabbak a mostaninál – 4-5 másodperccel –, de a televíziós képeken úgy tűnt, Alonso sokkal gyorsabban megy.”

  • Berger: Hamilton szerződése természetesen a pénzről szól

    Berger: Hamilton szerződése természetesen a pénzről szól

    Lewis Hamilton 2021 előtti szerződésének a tárgyalása Toto Wolffal a pénzról szól, állítja Gerhard Berger. Az egykori F1 legenda szerint George Russell beugrása Bahreinben Russell helyén adott némi muníciót a Mercedes csapatfőnökének, állítja. A Servus TV-n beszélt erről, azt követően, hogy az érintett felek bejelentették, hogy most már tényleg át szeretnék beszélni az új kontraktust:

    „Egyértelműen a pénzről van szó. Russell megmutatta, hogy az elsődleges tényező maga az autó, hiszen vezetett a versenyen. Most Wolff joggal mondhatja, hogy „Lewis, vegyél alább az elvárásaidból”.

    Berger amellett sem megy el, hogy Hamilton már 35 éves, idén behozta Michael Schumacher hétszeres világbajnoki elsőségét, és továbbra is motivált:

    „Amikor nem tudott versenyezni, küldözgette egész hétvégén az üzeneteket, de egyszer sem gratulált volna Russellnek. Ő akar dominálni, és a főszereplő lenni. Ugyanakkor Russell is megmutatta azt, hogy mire képes még egy Williamsszel is.”

    A pletykák szerint Wolff talán nyitva hagy egy kiskaput Russellnek, hogy Hamilton mellé kerülhessen 2021-re, Berger szerint azonban ez problémás lehet, a meglévő szerződések miatt:

    „A szerződéseket be kell tartani, és tudtommal Bottas rendelkezik kontraktussal 2021-re. Elkötelezték magukat mellette, hogy együtt építsék a jövőt. Ugyanakkor Bottasnak nincs meg az a sebessége, ami Russellnek igen. Nem tudom, hogy a háttérben dönthetnek-e úgy, hogy mégis más utat választanak.”

  • Ezért nem tudták a Mercedes versenyzői, hogy letekert motorral mennek

    Ezért nem tudták a Mercedes versenyzői, hogy letekert motorral mennek

    A Mercedes elmagyarázta, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas miért nem tudott arról, hogy letekert motorral mennek.

    Korábban Toto Wolff elmondta, hogy úgy látták jónak, ha visszavesznek a motorerőből, ugyanis a megszokottnál több megbízhatósági probléma lépett fel a közelmúltban a németek hajtásláncánál.

    Az Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően, 16 alkalommal rajtolhatott Mercedesszel ellátott autó az élről. Ebből Hamilton 11-szer szerezte meg az első rajtkockát, Bottas 4-szer, míg Lance Stroll egyszer. Ennek a sorozatnak azonban a Yas Marina pályán vége szakadt, ugyanis Max Verstappen 25 ezreddel jobb kört autózott, mint a csillagosok finn pilótája, míg a hétszeres világbajnokhoz képest már 86 ezred volt az előnye.

    Az esemény után a Fekete Nyilak csapatfőnöke elmondta, hogy aggódnak az MGU-K miatt, ezért egy kissé lejjebb tekerték azokat a bizonyos erőforrásokat. Az aggódásukat a nemrégiben „megszaporodott” motorhibák élesztették fel. Sergio Pérez a Bahreini Nagydíjon tapasztalhatta meg, milyen is az, mikor lángol az autó hátulja. A mexikói így egy dobogós helyezést vesztett el a rakoncátlan hajtáslánc miatt. Emellett a Williams is küszködött MGU-K problémákkal a szezonzáró versenyhétvége pénteki szabadedzésén. George Russell kénytelen volt ugyanis megszakítani a gyakorlást, mivel fehér füst szállt fel az autója hátuljából.

    Emiatt a Mercedes úgy érezte, hogy nekik is meg kell lépniük bizonyos lépéseket, ha zökkenőmentesen akarnak túljutni az utolsó fordulón:

    ,,Egy kis teljesítményt kivettünk az összes Mercedes motorból. Akadt egy kis problémánk, ugyanis az MGU-K egy kissé kevesebb teljesítmény ad le. Még magunk sem értjük, hogy miért.”- nyilatkozta korábban Wolff a Motorsport-total.com-nak.

    A csillagosok pilótái azonban nem tudtak erről, őket ugyanis a futam utáni sajtótájékoztatón Verstappen világosította fel. A holland egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy olvasott a Mercedes problémájáról, épp ezért tudta, hogy némi gondja akadt a német csapatnak. Hamilton és Bottas azonban erről nem értesült:

    VER: ,,Olvastam, hogy egy kissé letekerték a motorjaikat. Természetesen ez sem segített.”

     – HAM: ,,Mi volt a motorral?”

     – VER: ,,Az MGU-K.”

     – HAM: ,,Nálunk?”

     – VER: ,,Igen, ezt mondtam.”

     – HAM: ,,Ez igaz? Nem hinném.”

     – BOT: ,,Talán mégis, de mi nem tudtunk erről semmit sem.”

     – VER: ,,Talán csak nem akarták nektek elmondani.”

    Andrew Shovlin azonban elárulta, hogy miért nem tudott erről a két pilóta:

    ,,Csak kis mértékben volt hatással a köridőre. Biztosra állíthatjuk, hogy ez nem változtatott volna az eredményeken. Kevesebb, mint egy tizedmásodpercről beszélünk. Tehát nem ez volt az oka a különbségnek.”

    Épp ezért nem szóltak a versenyzőiknek, tovább az is közrejátszott ebben a döntésben, hogy maguk a csillagosok sem tudják pontosan, miért lépett fel a probléma:

    ,,Nem teljesen értjük még, de az elmúlt versenyek alkalmával a Mercedes motort használóknál akadt némi probléma az MGU-K-val. Ezért működtettük a komponenst a lehető legkonzervatívabban. Ha nem érted teljesen a probléma okát, akkor nincs más választásod, mint óvatosnak lenni. Próbáltuk a futam során egy kissé csökkenteni a terhelést. Így tehát igaz az, hogy a versenyzők nem feltétlenül vették ezt észre, ugyanis ezt próbáltuk a háttérben megoldani.” – tette hozzá a brit szakember.

    Shovlin kihangsúlyozta, hogy a Red Bull a hétvége jelentős pontjain fölényben volt, ám ez nem azért fordulhatott elő, mert a Mercedesnél egy kissé „takarékon” mentek. A Bikák ugyanis nagyon jó munkát végeztek, olyat, amin még a csillagosok is meglepődtek, ugyanis a versenyhétvége előtt nem erre számítottak.

  • A Mercedes és a Red Bull szerint is ez volt az egyik legunalmasabb futam

    A Mercedes és a Red Bull szerint is ez volt az egyik legunalmasabb futam

    Max Verstappen győzelmével ért véget a 2020-as szezon az Abu Dhabi Nagydíjjal, mögötte a két Mercedes zárt Bottas-Hamilton sorrendben. A futam nem tartozik a legjobbak közé, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff például még sosem kapott ennyi álmos fejet ábrázoló hangulatjelet üzenetben.

    A világbajnok csapat viszont közel sem volt száz százalékos: Lewis Hamilton még nem heverte ki teljesen a koronavírus fertőzést, illetve állítólag a motort sem használhatták maximális teljesítményen.

    „A Red Bull egyszerűen gyorsabb volt” – nyilatkozta Wolff. „Albon is nagymértékben zárkózott a végén. Még egy száz százalékos Lewis sem nyerhette volna meg ezt a versenyt.”

    „Még sosem kaptam ennyi álmos hangulatjelet üzenetben a verseny közben” – folytatta Wolff. „Talán megérné változtatni a pálya vonalvezetésén, hogy kicsit élvezetesebb legyen, de ez nem az én dolgom.”

    Főnökével maga Hamilton is egyetértett abból a szempontból, hogy mennyire is volt unalmas a verseny. Viszont az elmondása szerint biztató, hogy a Red Bullok versenyképesek voltak, ami két csapat bajnoki harcát vetítheti elő 2021-re, és „a sportnak erre van szüksége”.

    „Nagyon remélem, hogy a 2022-es autókkal könnyebb lesz egymást követni, mert nem tudom, ez elég unalmas verseny lehetett” – mondta a verseny után a hétszeres világbajnok.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is elismerte, hogy a legunalmasabb verseny volt, amit megnyerhettek. Mindazonáltal boldogok voltak, sőt Helmut Marko más, számukra jó hírekkel is szolgált: „Nem is tudtuk volna jobban zárni az évet. El is felejtettük, milyen könnyű versenyezni ekkora előnnyel az élen. A Honda pedig nagyon biztató adatokról számolt be a jövő évi motor próbapados tesztelésével kapcsolatban.”

  • Wolffot lágyékon kéne rúgni ahhoz, hogy felbontsa Bottas szerződését

    Wolffot lágyékon kéne rúgni ahhoz, hogy felbontsa Bottas szerződését

    Valtteri Bottasnak ugyan van aláírt szerződése a Mercedesszel 2021-re, miután azonban George Russell kiválóan teljesített Szahírban Lewis Hamilton helyén, mégis felmerült a kérdés, hogy nem kellene-e inkább a fiatal britre cserélni jövőre Bottast.

    Nem lenne egyedi eset, láthattuk már, hogy a szerződés sem garancia semmire, elég, ha csak Sergio Perez jelenlegi helyzetére gondolunk.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban most véget vetett a spekulációknak, és megerősítette, hogy Bottas marad a csapatnál.

    „Valtteri lesz az autónkban” – mondta. „Ezt ezennel megerősítem.”

    „Szerződésünk van Valtterivel és ő fog versenyezni jövőre. Erősen meg kell engem rúgni egy érzékeny területen ahhoz, hogy valaha is elveszítsem a lojalitásom.”

    Mindemellett Wolff Russellhez is lojálisnak tartja magát.

    „George fenomenális munkát végzett múlt héten és megérdemli, hogy egy nap egy nagyszerű autóban üljön” – mondta Wolff. „Még egy évre szerződése van a Williamsszel, akik nagyon rugalmasak voltak és kölcsön adták George-ot a Mercedesnek arra a hétvégére.”

    „Minden megy a maga útján, de nyugodt és strukturált módon.”

    Wolff ugyanakkor Bottas mellett is kiállt.

    „Múlt hétvégén (a Szahír Nagydíjon) mindenki George-ról beszélt, akinek nem volt veszíteni valója. Valtteri sehogy nem tudott jól kijönni ebből. Utána volt egy jó és okos megbeszélésünk.”

    „Presze nem most kezdtünk hirtelen beszélgetni, de azonosulni tudok a helyzetével és eldöntöttünk, hogy többet fogunk beszélgetni a jövőben.”

    Az is kiderült, hogy Bottas igényelné a csapattól, hogy gyakrabban ismerjék el nyilvánosan. Időmérőn aztán maga Wolff mondta neki rádión, hogy „adj bele mindent”.

    „Ez nehéz, mert általában nem akarom ezt tenni” – mondta Wolff. „De az különleges helyzet volt szára. Valtteri mondta nekem, hogy több visszajelzésre van szüksége tőlem.”

  • Nem „alapvető” vitatéma a pénz Hamilton szerződése kapcsán

    Nem „alapvető” vitatéma a pénz Hamilton szerződése kapcsán

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, cáfolja, hogy haragudna Lewis Hamiltonra a pénz miatt.

    Bár Lewis Hamilton még nem írt alá 2021-re szerződés hosszabbítást a Mercedesszel, ez minden bizonnyal meg fog történni, csupán a részleteken kell még finomítaniuk. A hírek szerint a versenyző fizetésének mértékéről nem sikerült még megegyezni.

    Egyes feltevések annak, hogy Szahír Nagydíjon a versenyhétvégét kihagyó Hamilton helyére George Russellt ültették be, az is volt a célja, hogy amennyiben a fiatal versenyző is jó eredményt tud elérni az autóval, az jó alkupozícióba helyezi a csapatot Hamilton fizetésével kapcsolatban. Russell pedig kiválóan vizsgázott.

    Mikor Hamilton kapcsán az anyagiakról kérdezték Wolffot, ő így felelt: „mindig része a megbeszéléseknek és ez sem mókás egyik oldalon sem”.

    „De ebben az esetben ez nem alapvető paraméter” – mondta Wolff a Suddeutsche Zeitungnak. „Ez sokkal inkább arról szól, hogy miként látja önmagát ebben a világban és milyen folyamatok szerint gondolkodik.”

    A Mercedes számára pedig az is fontos, hogy „miként tudjuk őt használni, mint márkanagykövet, hány nap áll rendelkezésre a pályán kívül”.

    Korábban arról is beszélt Hamilton, hogy szeretne a jövőben kevesebb pályán kívüli kötelező megjelenést, főleg a koronavírus okozta helyzet miatt. Noha épp most esett át a fertőzésen.

    „Számításba veszem az egészségét is, de az alapvető feltételekben abszolút egyetértés van” – tette hozzá Wolff. ”

    Wolff, azt a feltételezést is cáfolta, mi szerint a hétszeres világbajnok talán inkább visszavonulna, vagy másik csapathoz igazolna.

    „Nem gondolom, hogy Lewis akar valaha bárhol máshol vezetni” – mondta. „Azt is gondolom, hogy még befejezetlen ügye van itt.”

    „Az én meglátásom szerint nincs semmi akadálya annak, hogy folytassa, szóval feltételezem, hogy ez nagyon valószínű. De nem zárnék ki semmit.”

  • Bottas: Nehéz elfogadni, hogy negyedszer kapok ki Hamiltontól

    Bottas: Nehéz elfogadni, hogy negyedszer kapok ki Hamiltontól

    Valtteri Bottas elismerte azt, amit Toto Wolff is gyanított, mely szerint a finn pilóta nincs top formában, miután újra elvesztette a világbajnokságot Lewis Hamilton ellen. Bottas azt is elárulta, hogy a héten hanyagolta a sajtót és a közösségi médiát, miközben a Forma-1 világa azt találgatta, hogy Wolff megragadja az alkalmat, és beülteti az autójába már 2021-re George Russellt. Wolff szerint Bottas azért teljesített alul Bahreinben, mert Hamilton újra megszerezte előle a bajnoki címet. Bottas az Ilta Sanomatnak beszélt erről:

    „Az ilyen pillanatokban mint ez is, azt érzed, hogy nem tudsz 100%-on teljesíteni, különböző okok miatt. Egyértelműen sokat kell még tanulnom, és az sem titok, hogy a Lewis elleni harc sokat kivesz belőlem. Néha közel vagyok, olykor le is győzöm. Ugyanakkor nehéz elfogadni, hogy negyedszer veszítem el ellene a világbajnokságot. Persze, hogy ez hatással van rám. Amikor már tudod, hogy elvesztetted a bajnokságot, akkor a helyzet már nem ugyanaz, pedig képesnek kellene lenend rá, hogy mindig 100%-ot adj bele. Próbálom ezt, de mindenki tudja, hogy ennek a sportágnak van egy nagyon érzékeny mentális oldala is.”

  • Ezzel a különleges ajándékkal lepte meg dolgozóit a Mercedes

    Ezzel a különleges ajándékkal lepte meg dolgozóit a Mercedes

    Rendhagyó külsővel fog pályára gurulni a Mercedes a 2020-as év utolsó versenyén.

    A csillagosok az év elején még a szokásos ezüst ruhájukat húzták fel, ám az eltolt szezonnyitó előtt úgy döntöttek, hogy beállnak a rasszizmus elleni kampányba, így fekete festéssel álltak elő. Abu Dhabiban viszont ismét egy módosított külsővel lépnek pályára (ám ezúttal csak apró változásról lesz szó), ugyanis egy különleges gesztussal szeretnének köszönetet mondani a gyárban dolgozóknak.

    ,,Egy nagyon különleges meglepetéssel készülünk ezen héten a csapattagok számára. Szombaton és vasárnap egy kissé más lesz a festésünk, ugyanis mindenkinek fel kerül a neve az autóra. Ezzel köszönetet mondva mindenkinek Brixworth-ben és Brackley-ben a mérhetetlen elkötelezettségért és elhivatottságért. Mindenki nagyon keményen dolgozott ebben az évben, miközben folyamatosan magasabbra pakoltuk a lécet az intenzívre sikeredett szezonban. Reméljük, hogy ezzel a gesztussal sikerül igazán kifejeznünk azt az elismerést, amit mindenki iránt érzünk, aki részt vett ebben.” – olvasható Toto Wolff korábbi nyilatkozata a Mercedes közleményében.

    Az osztrák csapatfőnök ezután az utolsó futam kapcsán is mondott pár szót:

    ,,Abu Dhabi mindig egy szép versenyhétvége, aminek mindig év vége érzete van. A pálya ezen felül nagyon érdekes, különösen a mérnökök számára. Idén egy kissé más lesz az atmoszféra a Covid-19 által létrejött ellenőrző intézkedések miatt. Ennek ellenére motiváltabbak vagyunk mint valaha, ugyanis szeretnénk egy erős eredménnyel zárni a szezont, és általa megfelelően megkezdeni a téli szünetet.” -tette hozzá a Mercedes vezetője.

    A nevek fehérrel kiemelve láthatóak a szokásos csillagok mögött. Toto Wolff még azt is hozzátette, hogy hét csillag a „Petronas zöld” színt vette fel. A Mercedes ezt a különleges ajándékot, csak az időmérőn és a futamon fogja használni.

  • Wolff elismerte, marad a Mercedes csapatfőnöke

    Wolff elismerte, marad a Mercedes csapatfőnöke

    Toto Wolff pontot tett a régóta tartó találgatások végére, és kijelentette, hogy marad a Forma-1-ben a Mercedes csapatfőnökeként.

    Az osztrák szakember a német Süddeutsche Zeitung lapnak nyilatkozott a jövőjéről.

    „Igen, maradok a Forma-1-ben, csapatfőnökként.” – jelentette ki tömören.

    Wolff szerződése a Daimler-rel idén december végén jár le, és korábban ugyan elhintette, hogy lehet, hogy új irányt vesz a karrierje, de aztán minden maradt a helyén. Az osztrák elmondta, hogy mikor korábban kérdéses volt a jövője, akkor az egyeztetések arról szóltak nála, hogy minél jobb egyensúlyt tudjon találni az élete és a munkája között.

    „Végezetül eljutottam ahhoz a konklúzióhoz, hogy nincs számomra megfelelő egyensúly az élet és a munka között. Mert valójában minden az életem számomra. Élvezem e társaság vezetését és megosztom a motorsport iránti szenvedélyemet is a feleségemmel.” – indokolt a 48 éves csapatvezető.