Címke: Toto Wolff

  • Bottast hidegen hagyja Hamilton szerződés mizériája

    Bottast hidegen hagyja Hamilton szerződés mizériája

    Valtteri Bottas elmondta, akárki is lesz a csapattársa, azt akarja majd idén legyőzni.

    Lewis Hamilton szerződése körül kialakult történet már hónapok óta kering az F1-es közösségben, ugyanis a hétszeres világbajnok és a Mercedes még mindig nem tudott dűlőre jutni e tekintetben. Több pletyka is napvilágot látott már a kontraktussal és a követelésekkel kapcsolatban, ám a csillagosok ezeket rendre tagadták.

    Szergej Szirotkin egykori menedzsere, Niolai Vetrov azonban nemrég megjegyezte, hogy a brit pilótának óvatosabbnak kellene lennie, ugyanis Toto Wolff kezében több kártyalap is lehet.

    ,,Legyünk őszinték: Lewis hatalma nagyon-nagy lett. Viszont én úgy vélem, hogy Toto (Wolff) kezében több minden lapul annál, minthogy vele tárgyaljon. Úgy tűnik, hogy Lewis nem akarta megérteni azt, hogy Toto egy fiatal pilótával is bezsebelheti a bajnoki címet.”

    Vetrov álláspontját többen is osztják, ugyanis több sajtóértesülés is szólt már arról, hogy a csapat tulajdonosai nem igazán akarnak akkora összeget fizetni a 36 éves pilótának, mivel a nála sokkal kevesebbet kérő George Russell is megmutatta, hogy képes elvezetni jól azt a konstrukciót.

    ,,Lewis előnytelen helyzetben van. Olyan régóta ül a legjobb autóban, hogy a tehetségét firtató vélemények egy kissé eltorzultak.” -tette hozzá Jan Lammers a de Telegraafnak.

    Bottast azonban teljesen hidegen hagyja az, ami a csapatában folyik, ugyanis neki az a feladata, hogy legyőzze a másik autóban lévőt, legyen az bárki.

    ,,Természetesen egy célom van. A csapattársam évek óta legyőz, így szeretnék felülkerekedni rajta. Nem számít az, hogy ki lesz az. Minden versenyző nagyon erős és komoly ellenfél a Forma-1-ben. Ahogy mondtam, a legjobb számomra az, ha magamra fókuszálok.” – magyarázta a finn.

     

  • Jordan: Wolff a „királyok-királyát” akarja maga mellett tudni

    Jordan: Wolff a „királyok-királyát” akarja maga mellett tudni

    Eddie Jordan szerint nem kell már sokáig várni arra, hogy a Mercedes bejelentse Lewis Hamilton szerződtetését az idei évre.

    Az ex-csapatfőnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a Daimler helyében ő megmutatná a hétszeres világbajnoknak azt, hogy merre van az ajtó. Az ír úgy vélte, erélyesebben kellene fellépnie a „tulajdonosnak” és kerek-perce ki kellene kötnie azt, hogyha nem fogadja el a 36 éves pilóta a feltételeket, akkor mehet amerre lát.

    Már csak két hónap van vissza az új szezon kezdetéig, így a  sakkjátszmát lassan le kell játszaniuk a feleknek egymással. Jordan azonban ismét tett egy „jós nyilatkozatot” és megmondta, mikorra lehet számítani arra a bizonyos hírre:

    ,,Úgy vélem, hogy a szerződést még a héten aláírják. Nem tudnám elképzelni azt, hogy várnak februárig. Mit csinálna a Mercedes Lewis nélkül? Persze, bárkit kijelölhetnének a helyére, de nem ez Toto (Wolff) munkamódszere. Nagyobb szeletett vett ki az egészből és még az INEOS-t is bevitte. Ő nem akar egy új pilóta miatt izgulni. Ő a „pillant emberével” a királyok-királyával akar a Forma-1-ben szerepelni, és az most jelenleg nem más, mint Lewis Hamilton.” -nyilatkozta Jordan a Daily Mailnek.

  • A brit sajtó már azt pedzegeti, hogy ki ülhetne Hamilton helyére, ha távozik

    A brit sajtó már azt pedzegeti, hogy ki ülhetne Hamilton helyére, ha távozik

    Az egyik brit lap összegyűjtötte, hogy kik vehetnék át Lewis Hamilton helyét, ha nem tudna megegyezni a Mercedesszel.

    A brit pilótát jelenleg nem köti szerződés a csillagosokhoz, ugyanis a kontraktusa az év megkezdésével lejárt. Toto Wolff a napokban azonban elmondta, hogy Bahrein előtt mindenképpen lezárják valahogy ezt a kálváriát.

    Ugyanakkor nagyon minimális esélye van annak, hogy a 36 éves versenyző hátra hagyja a sportágat, sőt az osztrák csapatfőnök sem hinné, hogy a tárgyalások ilyen végeredményt hoznak. Ám azok a pletykák, mik szerint Hamilton akár távozhat is, egyre jobban felerősödnek.

    Ezt a hullámot lovagolta me az Express Sport azzal, hogy készített egy listát, amiben négy potenciális jelöltet nevezett meg, az esetlegesen üresen maradó ülésre.

    George Russell:

    A Szahíri Nagydíjon nyújtott teljesítménye, valamint a Mercedeshez fűződő viszonya miatt, a fiatal brit a legesélyesebb. Az Ezüst Nyilak már évek óta készen állnak arra, hogy helyet biztosítsanak a 22 éves britnek. Ugyan Wolff korábban elmondta, hogy tiszteletben tartják azt, hogy Russell a Williams csapat tagja, viszont ha új versenyző után kellene nézniük, akkor valószínűleg elvinnék a partnercsapatuk pilótáját.”

    Stoffel Vandoorne:

    A belga versenyzőnek nem esett jól az, hogy Russellt választotta a Mercedes Hamilton pótlására, ugyanis Vandoorne a csapat tartalékpilótájaként van feltüntetve. A 28 éves versenyző jelenleg a Formula E-ben szerepel, ám ha úgy adódna, akkor könnyen vissza lehetne őt csábítani a Forma-1-be.

    Nico Hülkenberg:

    A német már-már mémé vált az elmúlt évben azzal, hogy a Racing Pointhoz be kellett kétszer is ugrania az aktív versenyzők megbetegedése miatt. Mivel könnyen vette fel a fonalat az RP20 volánja mögött, valószínűleg a Mercedes konstrukciója sem okozna neki fejtörést. A tapasztalata és a képessége tehát meg van ahhoz, hogy beüljön és jól teljesítsen, ha Hamilton más vizekre evez.

    Alexander Albon:

    Hatalmas meglepetés lenne a brit-thai pilóta feltűnése a paddockban a Mercedes színeiben, bár erre minimális esély van. Albon idén a DTM-ben próbál szerencsét, miután a Red Bull inkább Sergio Pérezt választotta helyette. Viszont igazán akkor bizonyíthatná be korábbi munkaadóinak, hogy tévedtek vele kapcsolatban, ha az ellenfélnél tűnne fel és szerepelne jól.

  • Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Toto Wolff elutasította a Red Bullos kollégája, Christian Horner legutóbbi csipkelődését. Horner azt állította, hogy George Russell hirtelen jött kiváló formája Lewis Hamilton Mercedesében csak azt mutatja, hogy Max Verstappen jelenleg a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben. Ezt állította:

    „Amennyiben valaki Max autójába kerülhetne, pl. ha elkapná mondjuk a koronavírust, akkor soha nem érné el azt a szintet, ahol az ő teljesítménye van.”

    Az osztrák ORF csatorna kérte a Mercedes csapatfőnökét, hogy ugyan reagáljon már erre valamit:

    Christian nem képes abbahagyni az ugratásunkat, de ez is a műsor része.

    Elmondása szerint nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy Russell beugrása a Szahíri Nagydíjon bizonyítana bármit is:

    „Csak akkor tudhatod megállapítani, hogy ki a legjobb pilóta a mezőnyben, ha hagyod őket egymás ellen versenyezni, ugyanazon technikával. Nem láttuk Lewist Max ellen. Nem láttuk, hogy mit tud George Lewis ellen, és azt sem, hogy mit tud Charles Leclerc egy top autóban. A jövő azonban a fiataloké, és egy ponton mindannyian fognak egymás ellen is versenyezni ugyanazzal a technikával, akkor majd meglátjuk, hogy melyikük a legjobb.”

  • Hamilton szerződtetése várhatóan napokon belül tisztázódik

    Hamilton szerződtetése várhatóan napokon belül tisztázódik

    Az elkövetkezendő napokban már világosabb képet kaphatunk arról, hogy miképp fest majd Lewis Hamilton jövője. Ezt nem más állítja, mint Felix Görner, aki a német RTL és az n-tv tudósítója. Azt követően fűz kommentárt a helyzethez, hogy Toto Wolff megtörte meg a hallgatását, és elismerte, Hamiltonnal „vitatkoznak”, a hétszeres világbajnok 2021-es kontraktusa kapcsán. A Mercedes csapatfőnöke az osztrák ORF-nek nyilatkozott:

    „Nem könnyítjük meg az ügyvédek helyzetét, amikor mindketten a Zoomon vitatkozunk, majd dobjuk nekik a magas labdákat. Ő azonban Amerikában van, én Ausztriában. Egy ponton véglegesíteni fogjuk mindezt. A tárgyalásokon így megy ez.”

    Wolff annyit már elárult, hogy az aláírás végső határideje Bahrein, ahol márciusban lesz az előszezoni teszt, valamint a szezon első versenye is. Görner szerint ugyanakkor a Forma-1-et szerető világnak nem kell addig várnia majd a hivatalos bejelentéssel, és azt jósolja, hogy feltehetően egymás idegeinek a húzása teljesen összeomlik hamarosan:

    „Megoldják a problémáikat napokon belül. Mindkét fél tovább akar dolgozni, Hamilton a nyolcadik világbajnoki címét akarja. Ezért még januárban szerződni fognak.”

    David Coulthard, korábbi F1-es pilóta azt jósolja, hogy ugyan a tárgyalások legfőbb buktatója a pénz lehet, de a szerződés valódi értékét az adhatja, ha Hamilton szabadon rendelkezhet a saját marketingjogaival. Ő az Expressnek nyilatkozott:

    „Az üzlet, az üzlet. Senki sem ad ki pénzt valakinek csak azért, mert az kedves, vagy jó abban, amit csinál. Abban kell megállapodni, ami a vélt érték.”

  • Wolff: A Red Bull sokkal erősebb lesz Pérezzel

    Wolff: A Red Bull sokkal erősebb lesz Pérezzel

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról beszélt, milyen változást jelenthet Sergio Pérez érkezése a Red Bullhoz.

    „A Red Bull sokkal erősebb lett Pérez érkezésével” – árulta el az osztrák. „Ő nagyon jó pilóta, emiatt sokkal jobban fognak teljesíteni a konstruktőri bajnokságban. Tényleg erős versenyző, kíváncsi leszek, hogyan tudja kezelni Verstappent.”

    Wolff ezután arra is kitért, hogy lát arra esélyt, hogy a Red Bull egyéni bajnoki címet szerez, hiába nyerte meg minden bajnokságot a Mercedes 2014 óta.

    „Az autók alig fognak változni, viszont a Red Bullnak immár gyorsabb pilótája van, illetve ez lesz az utolsó éve a Hondának is, szóval ők is biztosan mindent megtesznek egy bajnok címért. Érdekes szezon lesz” – zárta gondolatát.

  • Wolff is koronavírusos, de határidőt is szabott Hamilton szerződtetésének

    Wolff is koronavírusos, de határidőt is szabott Hamilton szerződtetésének

    Toto Woll meghatározta, hogy mi lehet az utolsó utáni pillanat, amikor lezárják a szerződése körüli egyeztetést Lewis Hamiltonnal. Dr. Helmut Marko is nyilvánvalóan izgatott emiatt, hiszen akár a Red Bull fellendülését is eredményezheti ennek a kimenetele, és az RTL-nek elmondta, hogy ez a bizonytalanság az ő javukra dolgozik. A Mercedes csapatfőnöke, az ORF-nek nyilatkozott röviden a Sport am Sonntagnak:

    „Az ügyvédeink keményen dolgoznak ezen.”

    A Kitzhübelen érték el, ahol a karanténja utolsó tíz napját töltötte, miután az ő COVID-19 tesztje is pozitív lett:

    „Szerencsére nincsenek tüneteim, és már a karanténból is kikerültünk.”

    A Hamiltonnal kapcsolatos egyeztetés miatt ugyanakkor Wolff egy aggasztóan késői időpontot határozott meg, mire azt befejezhetik:

    „Valamikor alá kell írjunk valamit, legkésőbb még Bahrein előtt.”

    Wolff utalt arra is, hogy nem fenyegetőzik komolyan az egyeztetések folyamán, pedig erősen tartja magát az a pletyka, hogy George Russell lehet a favorit adott esetben a Hamilton helyére:

    „Hosszútávú együttműködésünk során soha nem fenyegetőztünk egymással. Azért persze ráijesztettem, hogy a következő a sorban a versenyüléséért én vagyok. Egy ponton elővesszük majd a tollat. Szilárd alapon áll a kapcsolatunk, folytatni akarjuk a sikerünket a jövőben is.”

  • Wolff szerint nem tenne jót az F1-nek a BOP-szerű szabályzás

    Wolff szerint nem tenne jót az F1-nek a BOP-szerű szabályzás

    2021 végén a Honda kivonul a Forma-1-ből. Ezzel mindössze három motorgyártó marad a sportban: Mercedes, Renault, Ferrari.

    Motor tekintetében a Red Bull és az AlphaTauri lesz most nehéz helyzetben, a Honda kivonulása miatt. Ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy az energiaitalosok így is a Honda erőforrásait használják majd tovább. Emiatt (is) fontos lenne, a motorfejlesztéseket befagyasszák, így aztán nem kerülne hátrányba a Red Bull amiatt, hogy már nem kapnak támogatást, fejlesztést a Honda szakembereitől.

    Persze sokan tartanak ettől, hiszen ebben az esetben, ha valaki hátrányba kerül a motor kapcsán, nem lesz lehetősége kiküszöbölni a problémát, fejleszteni.

    Felmerült, hogy a Forma-1-ben is kellene BOP rendszer (balance of performance, azaz egyfajta mesterséges teljesítménykiegyenlítés), mint ami például a WTCR-ben is van.

    Ezzel azonban sokan nem értenek egyet. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke például úgy véli, nem az a cél, hogy az erőforrások egyenlő képességűek legyenek, hanem inkább arra kellene törekedni, hogy a lemaradásban lévőknek lehetőségük legyen felzárkózni.
    Összességében minden fél inkább a fejlesztések befagyasztására szavazna a BOP-szerű megoldások helyett.

    „Nem látok különbséget” – mondta azonban ezzel kapcsolatban Toto Wolff, a Mercedes  csapatfőnöke a Motorsport-Total.comnak. „Mondtam már korábban: számomra ez lenne a vég kezdete.”

    Véleménye szerint ezek a megoldások összeegyeztethetetlenek a Forma-1-gyel, alapjaiban változtatnák meg azt.

    Ráadásul véleménye szerint a BOP bevezetése azt is eredményezné, hogy minden verseny után csak az lenne a téma, hogy vajon az FIA megfelelően állította-e be a csapatok közti egyensúlyt.

    Korábban, mikor még nem voltak ilyen mélyrepülésben, a Ferrari is jobban szorgalmazta a token rendszert, hogy nehezebb legyen fejleszteni az erőforrásokon, most azonban szeretnék, ha lehetőség maradna erre. Ezt Wolff némileg sérelmezi.

    „Ez egy kicsit sértés, ha őszinte akarok lenni. Nem tudom megérteni, hogy egy gyártó, aki hisz abban, hogy képes kifejleszteni egy erőforrást és egy kasznit, miért akarna egy ilyen mechanizmust, ami kiegyensúlyozza az erőforrásokat. Nem hiszem, hogy bárki is szeretné, hogy így megalázzák a nyilvánosság előtt „- mondta Wolff.

  • Wolff: A 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások drasztikusak lesznek

    Wolff: A 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások drasztikusak lesznek

    Sokan úgy gondolják, hogy a 2021-es autók csupán a tavalyi konstrukciók másolata lesz, de Toto Wolff szerint ez hiba.

    Az átfogóbb szabályváltoztatásokat ugyan 2021-ről 2022-re halasztották a pandémia miatt, ugyanakkor Wolff szerint az idei aerodinamikai módosítások is felkavarhatják az állóvizet. És ez a változás nem csupán a DAS rendszer betiltása:

    „A DAS segítségünkre volt az abroncsok felmelegítésében. Ugyanakkor nem volt akkora mágikus rakéta, mint ahogyan azt sokan gondolják.” – mondta Wolff a motordport-total.com-nak.

    „Szóval ezt most más módon kell majd kompenzálnunk.”

    Wolff ugyanakkor arra is kitért, hogy nem becsüli le a Mercedes a 2021-es aerodinamikai változásokat:

    „Mindenki a 2022-es szabályváltozásokról beszél, de 2021-ben is jönnek drasztikus változtatások. Mi – és mindenki más is – egy csomó leszorítóerőt fogunk majd veszíteni.” – zárta a Mercedes csapatfőnöke.

  • Wolff földrengéshez hasonlította a 2022-es szabályokat

    Wolff földrengéshez hasonlította a 2022-es szabályokat

    A Mercedes hét éve tartó dominanciájára a legnagyobb veszélyt a 2022-es szabályváltozások jelentik. Toto Wolff szerint készen állnak a kihívásra.

    Már idén lesz azonban egy olyan dolog az F1-ben, ami a címvédő ellen játszik: a költségsapka.

    „Érdekes év elé nézünk, mert a költségek miatt máshogy kel dolgoznunk. Közben itt van a kissé módosult szabályzat idén, és a földrengés, ami 2022-ben jön.” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke.

    „Mindez ellenünk játszik, de ez motiváló. Vannak olyan tényezők, amik mellettünk szólnak, például a szervezettség. Igyekszünk kihasználni a változást, ahogy azt eddig is tettük.”

    Wolff szerint azonban az idei évben is van még bőven teendő. A Mercedes egyik partnere, a Williams már kijelentette, ebből profitálnának is.

    „Mindenki 2022-ről beszél, de igazából van egy elég nagy változás 2021-ben is. Egy jó adag leszorítóerőt elveszítünk az autó hátulján, a gumik és a padlólemez környékén. Ez is egy érezhető változás lesz.”

    „De élvezzük az ilyen helyzeteket – alkalmazkodni a szabályokhoz, és kitalálni, hogyan kezeljük az új gumikat.” – közölte az osztrák.