Címke: Toto Wolff

  • James Allison nemet mondott a Mercedes csapatfőnöki posztjára

    James Allison nemet mondott a Mercedes csapatfőnöki posztjára

    Volt esélye James Allisonnak arra, hogy ő legyen a Mercedes csapatvezetője, ám a jelenlegi főnök, Toto Wolff elmondta, hogy a brit miért mondott nemet erre a lehetőségre.

    Tavaly sokáig úgy nézett ki a helyzet, hogy Toto Wolff szeretne a háttérbe vonulni, és már kereste is az utódját, amely jelöltek között James Allison neve is felmerült, végül azonban az osztrák három évvel meghosszabbította a szerződését a csapattal.

    Wolff most elmesélte, hogy miért mondott nemet Allison:

    „Ha megnézzük a dolgokat, látjuk, hogy ő teljes mértékben képes tud lenni a csapatvezetői szerepre. Ráadásul hatalmas tiszteli is övezi őt a vállalaton belül. A helyzet viszont nagyon egyszerű, elmondta, hogy sosem csinálná. Egy csapat vezetése másféle képességeket igényelnek, így ő köszönte szépen, de nemet mondott.” – kezdte Wolff.

    „Jamesszel többször is beszéltünk mindennap, és mi együttesen koordináljuk a Mercedes Motorsport és a Mercedes Grand Prix stratégiai irányzatát. Egy vagy két éve beszélgetünk már a csapatfőnöki poszt jövőjéről, de nagyon egyértelművé tette, hogy ez nem neki való.”

    Allison végül így is új szerepet kapott a Mercedesnél, ő lett a komplett Mercedes Motorsport technikai főigazgatója, míg az F1-es csapat technikai vezetését Mike Elliott vette át.

    „James egy hatalmas érték a csapatunknak, nem csak, mint zseniális mérnök, hanem mint vezető is. Remekül megérti és átlátja, hogy mi történik a Forma-1 hátterében technikai szempontból. Nélkülözhetetlen társam a stratégiai és politikai megbeszéléseken és egyre jobban kapcsolódik a többi versenyléghez és versenyprogramhoz is. Szinte teljesen logikus lépés volt, hogy a technikai ikertesómmá tegyem. Én vagyok a Mercedes Motorsport feje, ő meg ugyanennek a technikai vezetője. Ez az ötlet nagyon tetszett neki, majdnem egy évig dolgoztunk ezen.” – mesélte Wolff kollégája új szerepköréről.

  • Az Aston Martin felemelte a hangját és szabályváltoztatást követel

    Az Aston Martin felemelte a hangját és szabályváltoztatást követel

    Az Aston Martin nem tartja túl etikusnak az idén bevezetett szabályokat, így változtatásokat szeretne kérni az FIA-tól.

    A 2021-es szezonra megalkotott regulák, amik az autók leszorítóerejének csökkentését hivatottak eszközölni, az alacsonyabb hasmagassággal rendelkező versenygépek mumusává váltak. Ennek kapcsán, akik e filozófia mentén alkották meg konstrukciójukat, idén egyelőre nem muzsikálnak olyan jól, mint tavaly. A Mercedes illetve az Aston Martin tűnik a legnagyobb vesztesnek, míg a Red Bull és az AlphaTauri némileg jól járt a módosításokkal.

    Lewis Hamilton az első futam kapcsán már finoman megjegyezte, hogy a változtatásokkal némileg őket akarták visszafogni. Imolában Otmar Szafnauer továbbment, és elmondta, nem tartja igazságosnak azt, ahogy és amiképp megszületettek ezek a bizonyos szabályok.

    Mire alapoz az Aston Martin?

    Mivel idén is a 2019-es prototípusokat használja a Pirelli, az FIA attól tartott, hogy ha nem redukálják le az autók gyorsulását, akkor a komponensek nem fogják úgy bírni a terhelést. A silverstone-i gárda vezetője azonban megjegyezte azt, hogy miután életbe léptek a regulák, az olasz gumigyártó hirtelen és titokzatos módon robusztusabb abroncsokkal állt elő. Ennek tükrében a Szövetség lépése már indokolatlanná vált.

    A 56 éves csapatfőnök továbbá azt sem tartja túl etikusnak, hogy az FIA-n (akinek meg van ahhoz a jogköre, hogy ilyen módon rendeljen el módosításokat) kívül a sport irányítói is részt vettek a szabályok megalkotásában, míg a csapatok erről nem szavazhattak.

    ,,A szabályváltoztatásokat biztonsági okokra hivatkozva vezették be, az ilyen jellegű döntéseket viszont kizárólag az FIA-nak kell meghoznia. Ők (az F1 irányítói) nem szakértők.” – kezdte a Motorsport.com-nak Szafnauer.

    Az Aston Martin vezetője hozzátette, hogy mindenképpen beszélni fognak a Szövetséggel, és remélik, hogy valamilyen módon segítik majd a kedvezőtlen koncepcióban ragadt résztvevőket:

    ,,Úgy vélem, hogy az a helyes, ha beszélünk az FIA-val és kiderítjük azt, hogy mi és miért történt. Ezután meglátjuk, hogy tudunk-e tenni valamit azért, hogy ez igazságosabb legyen. Ez a helyes út. Csapatként keményen kell dolgoznunk azért, hogy megpróbáljuk visszaszerezni azt, amit lehet. Ám ugyanakkor megbeszéléseket kellene folytatnunk a Szövetséggel annak érdekében, hogy egy kicsit egyenlőbbé tegyük a küzdelmet.”

    Szafnauer a jogi lépések megtételét sem zárta ki:

    ,,Úgy vélem, hogy a megbeszélek után eljuthatunk arra a pontra is. Nehéz viszont ezt most megjósolni. Véleményem szerint az a helyes út, ha megnézzük, hogy mit tehetünk.”

    Nem könnyű az alacsony hasmagassággal rendelkező csapatok helyzete, ugyanis a homologizáció valamint a limitált fejlesztések kapcsán nem igazán tudnak módosítani az autón. Ezért is lenne fontos a „zöld” istállónak az, hogy a Szövetség közbe avatkozzon.

    A Mercedes egyenlőre csendben maradt:

    Az Aston Martinon kívül a csillagosok szenvedik meg leginkább a szabályváltoztatásokat. Toto Wolff azonban még óvatos, így nem akar beleavatkozni a vitába:

    ,,Úgy vélem, hogy ez egy elég trükkös téma. Előbb látnunk kell a teljes képet, mielőtt bárminemű megjegyzést tennénk. Ebben a szakaszban, nem hinném, hogy az a helyes, ha ujjal mutogatnunk valakire vagy valakikre. Egyelőre tehát nem beszélnék erről.” – tette hozzá az osztrák vezető a Sky Sportsnak.

     

  • Hamilton elárulta, mi volt az első dolog, amit Mercedesnek mondott

    Hamilton elárulta, mi volt az első dolog, amit Mercedesnek mondott

    2013-ban csatlakozott az akkor még csak egy győzelemmel rendelkező Mercedes csapathoz Lewis Hamilton, az azóta eltelt időben pedig sikert sikerre halmoztak.

    Amikor a csapatról és az összhangról beszélnek, ő és Toto Wolff is kiemelik, jó a munkaviszony közte és a többi csapattag között.

    „Ez egy olyan kapcsolat, mint amilyenben előtte nem volt részem.” – utalt McLarennél töltött idejére Hamilton a Gazzetta dello Sport hasábjain.

    „Amikor csatlakoztam hozzájuk, ezt mondtam: „Olyan vagyok, amilyen. Nem vagyok fura. Boldog vagyok azzal, aki vagyok, és amellett, hogy bajnokságokat akarok nyerni veletek, több akarok lenni, mint eddig.” Erre pedig megadták a lehetőséget, és ezért vagyok a legjobb csapatnál.”

    Hamilton életstílusa megosztja az embereket, és Toto Wolff, illetve a Mercedes támogatásával szerinte ez volt a kulcs ahhoz, hogy eddig nem látott sikersorozatot érjenek el.

    „Az életstílusom nem változtatott semmin. Sokat nyertünk, mi vagyunk a legerősebb csapat, teli szponzorokkal, és minket követnek a legtöbben.”

  • Russell reagált a pletykákra: Nem változott a kapcsolatom Lewisszal

    Russell reagált a pletykákra: Nem változott a kapcsolatom Lewisszal

    George Russell a csütörtöki sajtótájékoztató keretein belül reagált arra, hogy milyen is a kapcsolata Lewis Hamiltonnal.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a paddockban elterjedt az a pletyka, miszerint a hétszeres világbajnok a tavalyi helyettesítés óta nem szólt fiatal honfitársához. Toto Wolff-nál is rákérdeztek a sajtó munkatársai erre, aki ugyan elmondta, hogy neki teljesen új ez a történet, viszont nem zárta ki annak lehetőségét.

    ,,Ezt most hallom először. Ugyanakkor a versenyzőim érzései most a legutolsó, amire gondolni tudok. El tudom ezt képzelni, ugyanis a verseny közöttük nagyon erős. A nagy fiúk mindig megérzik azt, mikor egy jó képességű srác tűnik fel. Russell már a következő generációt képviseli.” – nyilatkozta korábban a csillagosok vezetője a Sport 24-nek.

    A küszöbön álló Emilia Romagna Nagydíj kapcsán természetesen Russellhez is eljutottak a hírek. A 23 éves pilóta kijelentette, hogy a pletyka nem igaz, ugyanis sosem szokott Hamiltonnal beszélni a futamok után, ám ha a paddockban találkoznak, azért egy-két szót váltanak:

    ,,Ha az a kérdés felém, hogy beszéltem-e Bahrein után Lewisszal, (Hamilon) akkor a válaszom nem. Nem szoktunk egyik futam után sem társalogni. Egymás ellen harcolunk. Viszont ha látjuk egymást a paddockban, akkor egy kicsit beszélgetünk. Ebben az évben volt már ilyen, egy kis ökölpacsival kiegészítve. 2019 óta óta ugyanolyan a kapcsolatom Lewisszal és a többi versenyzővel, ami teljesen rendben van. Nincsenek rossz érzések és nincs semmi probléma közöttünk.” – nyilatkozta Russell.

  • Közös hétvégén a Forma-1 és a Formula E? Wolff szerint jó ötlet!

    Közös hétvégén a Forma-1 és a Formula E? Wolff szerint jó ötlet!

    Egy ideje már furdalja az emberek oldalát a kíváncsiság, hogy valóban lehet-e valóságalapja azoknak a feltevéseknek, melyek szerint a jövőben egy bajnoksággá olvadhat össze a Forma-1 és a Formula E. Ezt a feltételezést pedig arra alapozzák, hogy a Forma-1-nek is környezetkímélőbb megoldást kell találnia a jelenlegi üzemanyagok és a hibrid megoldás helyett.

    Más kérdés, hogy az F1 egyelőre azt kommunikálja, hogy semmiképp nem szeretnének elektromos versenyautókat. Helyette bioüzemanyagon dolgoznak, amiből állítólag már kaptak is mintát az F1-es motorgyártók.

    A Mercedes jelenleg a Forma-1-ben és a Formula E-ben is jelen van, így mindkét bajnokságra van rálátásuk.

    Míg az F1 ezen a hétvégén Imolába látogat, az elektromos sorozat múlt hétvégén Rómában versenyzett, ahol Stoffel Vandoorne-nak köszönhetően vasárnap Mercedes győzelem született.

    Jean Todt, az FIA elnöke hétfőn utalt rá, hogy a jövőben akár együtt is versenyezhet (közös versenyhétvégén) majd a Formula E és a Forma-1. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig egyetért ezzel.

    „Nem tudom, hogy mennyire mehetnének együtt, a jogi szerződések miatt” – mondta Wolff a Marcának. De szerintem a Formula E látványos az utcai pályákon és tényleg el tudom képzelni, hogy együtt versenyezzenek a Forma-1-gyel Monacóban, Szingapúrban, pár utcai pályán.”

    Legutóbbi podcast epizódunkban épp az elektromos bajnokságokról beszélgettünk:

     

  • A helyettesítés óta Hamilton nem beszél Russell-lel?

    A helyettesítés óta Hamilton nem beszél Russell-lel?

    Egyes bokszutcai pletykák szerint, Lewis Hamilton a Szahíri Nagydíjon történt helyettesítés óta nem beszél George Russell-lel.

    2020 vége felé, a 36 éves pilóta elkapta a koronavírust. Ennek kapcsán a Mercedes, a tesztpilótája helyett, (Stoffel Vandoorne) inkább a Williamstől hozta el a fiatal neveltjét, majd beültette Valtteri Bottas mellé. Russell élt is a lehetőséggel, ugyanis a hétvége folyamán jól ment. Úgy tűnt, hogy a futamot is bezsebeli, ám a csillagosok bakija megfosztotta őt a dicsőségtől.

    A 22 éves pilóta renoméjának azonban jót tett ez a beugrás, ugyanis sokak fejében megfordult az a kérdés, hogy vajon miért nem ő ül Bottas vagy épp az akkor még tárgyaló Hamilton helyén.

    A hétszeres világbajnok és a Mercedes közötti megbeszélések, ugyanis idén értek véget, aminek köszönhetően csak 2021 végégi hosszabbították meg a versenyző kontraktusát. Idén Russell „papírja” is lejár, így Wolff akadály nélkül átviheti őt jövőre a csillagosokhoz. Hely akad neki bőven, hiszen Hamilton mellett Bottasnak sincs jövőre érvényes szerződése.

    Toto Wolff a pletykára reagálva elmondta, hogy ő erről nem hallott, viszont nem is cáfolta ennek az eshetőségét.

    ,,Ezt most hallom először. Ugyanakkor a versenyzőim érzései most a legutolsó, amire gondolni tudok. El tudom ezt képzelni, ugyanis a verseny közöttük nagyon erős. A nagy fiúk mindig megérzik azt, mikor egy jó képességű srác tűnik fel. Russell már a következő generációt képviseli.” -reagált a szóbeszédre az osztrák vezető a Sport 24-nek.

  • Wolff: Senki nem láthatta előre Rosberg és Hamilton viszonyának megromlását

    Wolff: Senki nem láthatta előre Rosberg és Hamilton viszonyának megromlását

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint senki nem láthatta azt előre azt az ellenségességet, ami az idő múlásával alakult ki Lewis Hamilron és Nico Rosberg között.

    A két pilóta már a gokartos korszakukban is jól ismerték egymást, ugyanis csapattársakként versenyeztek a különféle szériákban. A német és a brit versenyző 2013-ban újra egy csapatba került, miután Hamilton a McLarentől átszerződött a gyári Mercedes csapatához.

    A turbóhibrid érában pedig az ők kettejük csatájából került ki egészen 2016-ig az egyéni világbajnok. Kettejük csatájának voltak feszültebb pillanatai: például a 2014-es Belga Nagydíjon történt ütközésük vagy akár az ominózus 2016-os Spanyol Nagydíj, ahol Hamilton és Rosberg kiütötte egymást a verseny első körében.

    Miután Rosberg végül a 2014-es és 2015-ös vereségét követően bajnok lett, azonnal vissza is vonult. Így kerülhetett a helyére Valtteri Bottas, aki a 2017-es szezon óta erősíti a brackleyi istállót.

    Wolff a Jake Humphrey által vezetett High Performance podcastjében beszélt hosszabban a Hamilton-Rosberg rivalizálásról.

    „Nem viszem, hogy ez a csata feltét lenül a legjobbat hozta ki belőlük, ugyanis ez a fajta rivalizálás már negatívan hat a pilótára,” – véli a Mercedes osztrák csapatfőnöke.

    „Ha azért van tele az interjúszoba negatív gondolatokkal,   mert a két pilóta ellenségként tekint a másikra, akkor az két külön részre fogja szakítani a szobát. Ha egy viszony pedig ilyen mértékben megromlik, az már soha nem lesz olyan, mit az régen volt.”

    Wolff hozzátette, hogy hiába próbált enyhíteni a brit és a német pilóta közötti feszültségen, sajnos nem járt sikerrel.

    „Nem tudtam megoldani a kettejük konfliktusát, mert már ők korábban a csapat tagjai voltak, mint én. Senki nem gondolt arra, hogy a kettejüknek milyen a dinamikája, milyen volt a viszonyuk a korábbiakban és így tovább.

    „Ugyan a hibák miatt veszítettünk pontokat, de végül ennek a fajta rivalizálásnak a pozitív hatásai is megvoltak, ugyanis egy alkalommal sem veszítettül el egyik bajnokságot sem.”

    Rosberg és Hamilton viszonya a 2014-es Magyar Nagydíjon romlott meg, amikor a brit a csapatutasítást megtagadva nem engedte el a mögötte frissebb gumikon érkező német pilótát. 2016 világbajnok többek között emiatt döntött úgy Spaban, hogy nem vesz vissza, ami miatt a csatában össze is értek, ami miatt Hamilton defektet kapott és kiesett a versenyből.

    „Újonc csapatfőnökként nehéz volt kezelni egy olyan duót, mint ami Hamiltoné és Rosbergé volt,” – folytatta Wolff. „Azonban sikerült egy olyan környezetet teremtenem, amiben a versenyzők tisztelték a csapatot. Emiatt nem hagyhatták cserben a Mercedest.

    „2014-ben számos önző cselekedetet követtek el a pályán mind a ketten. Azt mondtam neki, ha legközelebb közel kerülsz a csapattársadhoz, akkor a Mercedesre kell gondolniuk, mint márka. Emellett a márka ügyvezető igazgatójára Dieter Zetshcére is. Ez a megközelítés többé kevésbé be is vált.

  • Wolff beszólt Hornernek és Brownnak: Sz*rságokat terjesztenek

    Wolff beszólt Hornernek és Brownnak: Sz*rságokat terjesztenek

    Toto Wolff keményen beszólt Zak Brownnak és Christian Hornernek az amerikai vezető legújabb nyilatkozata miatt.

    A McLaren ügyvezetője nemrég azt fejtegette, hogy szerinte George Russell és Max Verstappen fogja jövőre felvenni a csillagosok overallját. Miután az istálló egy éves kontraktust kötött mind Lewis Hamiltonnal, mind pedig Valtteri Bottasszal, hely akadna a Mercedesnél.

    A fiatal brit pilóta tavaly már bizonyított a csapatnál a Szahíri Nagydíjon, míg a holland versenyző a Red Bullnál nyújtott teljesítményével már rég a jövő bajnok aspiránsai között szerepel. Brown szerint brutálisan erős páros alakulhatna így ki az Ezüst Nyilaknál az elkövetkezendő öt évben.

    Erre a felvetésre az osztrák csapatfőnök is reagált. Wolff egyszerűen sz*rságnak nevezte az egész elméletet.

    ,,Brown olyan, mint Christian Horner. Mindketten sz*rságokat terjesztenek. Ezúttal Zak akart Christiannak adni egy ilyet.” – nyilatkozta a Mercedes osztrák vezetője a Racingnews365.com jelenlétében.

    Wolff némi betekintést is biztosított Russell és Hamilton munkakapcsolatába. A 49 éves csapatfőnök így ahelyett, hogy elfojtotta volna a pletykákat, még egy kis löketet is adott nekik.

    ,,A pilótáim állapota okozza most a legkevesebb gondot. Viszont el tudnám ezt képzelni, mert a verseny nagyon erős lenne kettőjük között.”

    Az osztrák vezető végül elismerte, hogy a 2021-ben életbe lépő szabályváltoztatások visszavetették a W12 teljesítményét. Wolff továbbá azt is elmondta, hogy ez a veszteség szinte behozhatatlan.

    ,,A hátrányuk abból fakad, hogy nem jöttünk ki jól az új szabályozásokból. Egyszerűen ezt nem lehet már visszaépíteni. Most az a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy versenyképesek maradjunk. Így hát jobban meg kell értenünk az autónkat.”

  • Wolff: Pár ember már elvesztette a tiszteletemet

    Wolff: Pár ember már elvesztette a tiszteletemet

    A Mercedes csapatfőnöke a The Race-nek adott friss interjújában őszintén elmondta, hogy néhány Forma-1-ben szereplő kollégája tiszteletlen viselkedés miatt elvesztették az ő tiszteletét.

    A Forma-1-ben nem csak a pályán zajló küzdelmek kapnak óriási figyelmet, hanem a háttérben történő események is. Ezekre számtalan példa volt már az idők során, kémbotrány, „autómásolás”, vagy éppen a Ferrari és az FIA közötti titkos motor megállapodás.

    Toto Wolff jó ideje tagja már a száguldó cirkusznak, amely időszak alatt egyszer sem került senkivel sem nyílt konfliktusba. Ám most ő maga mondta el egy interjúban, hogy nagyon sérti őt néhány F1-es társának viselkedése, amellyel ő szerinte nem tisztelik eléggé a sportág értékét, és ezt pedig személyes dologként is kezeli.

    „Az integritás egy olyan világban, ahol minden áttekinthető azt jelenti, hogy hű maradsz a saját értékeidhez.” – kezdte. „Itt nem foglalkozunk semmiféle hazugsággal, hogy megismételjük Kipling híres versének egyik mondatát. Nem milliméterek választanak el attól, hogy ne legyen valaki tisztességes. Ez számomra annyira fontos, hogy ha valaki nem tartja tiszteletben az integritást, amikor velem foglalkozik, akkor én minden kapcsolatot megszakítok azzal a személlyel.”

    „Személyes támadásként kezelek mindenféle F1-ben fellépő tiszteletlenséget, mert szenvedélyes vagyok a sport és az értékei iránt. Ez egy versenysorozat, aminek fair körülmények között kellene zajlania. Vannak már olyan személyek, akik az elmúlt években egy életre elvesztették a tiszteletemet. Míg mások esetében csak keresztül nézek a manipulatív viselkedésükön. Látom a mosolyt, ami gyűlöletet vagy negativitást sugall az irányunkba.” – folytatta.

    „És vannak azok az amberek, akiket hatalmas mértékben tisztelek és barátságos vagyok velük. Ők azok, akik a legjobbat akarják a sportnak, miközben semlegességet tartanak fent az összes csapattal szemben. Nem kérnek senkit arra, hogy legyenek elfogultak a Mercedes iránt, csak teszik a legjobbjukat a sportért, mert egy jó sportból mindannyian profitálhatunk. Megosztjuk a bevételeket és minél jobb a show, annál izgalmasabb a sport maga is.”

    „Ezért veszem én személyes dolognak ezt, meg akarom védeni a szervezetet. És ott van a másik oldal, akik úgy beszélnek a Forma-1-ről mint egy cápákkal teli tartályról, amiben van sok aranyhal, de a tartályban ők maguk a cápák. És persze vannak kis cápák is benne.”

  • A csapatok tartanak egy újabb ‘copygate-től’: Rá kell bíznunk ezt az FIA-ra

    A csapatok tartanak egy újabb ‘copygate-től’: Rá kell bíznunk ezt az FIA-ra

    Az új korszak hajnalához közeledve a csapatok attól tartanak, hogy egy „copygate” ismét felüti majd a fejét.

    Még élesen él az emlékezetekben a Racing Point tavalyi autója, ami a riválisok, a szakértők és a média szerint is a Mercedes 2019-es konstrukciójára hajazott. A kanadai-brit istálló ugyanakkor mindvégig állította, hogy nem követtek el szabálytalanságot, csupán fogták profi fényképezőgépeiket és az általuk készült fotók mentén alkották meg az RP20-at.

    A Renault-val az élen az alakulatok azonban nem hittek ebben. A franciák léptek először, és rögtön az újra kezdett szezon második futama után a stewardokhoz fordultak. Végül kiderült, hogy a fékhűtők tekintetében valóban szabálytalanságot követett el a rózsaszín istálló, ugyanis azok 2020 januárjától már a listázott alkatrészekhez tartoztak, így minden csapatnak egyedileg kellett legyártani azokat. A Racing Point a Mercedesszel való együttműködése mentén még 2019-ben jutott hozzá a tervekhez, és az alapján a 2020-as autójukon is alkalmazták a megoldást.

    Mivel ez csak a sportszabályzatban leírtaknak mondott ellent, a stewardok elvették az istálló Stájer Nagydíjon szerzett konstruktőri pontjait és 400.000 euró befizetésére kötelezték őket.

    Az enstone-i alakulat nem volt elégedett, így tovább folytatta a jelentgetést, ám további szankciók nem vártak a csapatra. Fellebbezést készültek benyújtani a Ferrarival társulva, ám végül az FIA szabálypontosítása miatt felhagytak ezzel.

    A 2022-es regulák bevezetésének kapujában a csapatok azonban továbbra is félnek attól, hogy valaki szintén erre az útra téved.

    Így Zak Brown reménykedik abban, hogy az FIA szorosan fogja majd a gyeplőt, így megőrizve a sportág és a konstruktőrök eszenciáját.

    ,,Ugyanakkor van lehetőség egy ilyen együttműködésre. Így tehát bíznunk kell abban, hogy az FIA rajta tartja a szemét a szituáción és mindent tüzetesen átvizsgál majd.” – nyilatkozta az amerikai vezető a Motorsport-Total.com-nak.

    Ugyanakkor Toto Wolff szerint a szabályok egyértelműen ki lettek mondva:

    ,,A regulák ismét egyértelműsítve lettek tavaly év végén. Minden értelmezési módot közérthetően lefektettek, tehát mindenki tisztában van azzal, hogy mit szabad és mit nem.” – ugyanakkor a közös nevezőre lépést az osztrák csapatfőnök sem zárhatja ki teljesen – ,,A szabályokon belül bizonyos infrastruktúrákat meg lehet osztani. Például a szélcsatornát kisebb csapatokkal.”

    Christian Horner mindazonáltal, hogy nem szeretné, hogy valamelyik ellenfele ilyen előnyhöz jusson, nem hisz abban, hogy a 2020-as eset megismétlődhet:

    ,,Tavaly a szabályok elérték azt a bizonyos határt, és az FIA tisztában van ezzel. Mi nagyon komolyan vesszük ezt. Az AlphaTaurival való kapcsolatunkat is szigorúan átvizsgáltuk és a szabályoknak megfelelőn alakítottuk.”