Címke: Toto Wolff

  • Valtteri Bottas visszatért a Mercedeshez

    Valtteri Bottas visszatért a Mercedeshez

    Valtteri Bottas 2025-től visszatér a Mercedeshez, hogy harmadik számú pilótaként segítse George Russellt és Andrea Kimi Antonellit, valamint egykori csapatát.

    Ahogyan arra számítani lehetett, Valtteri Bottas 2025-ben is marad az F1-ben, és a Mercedes tartalékpilótája lesz. A 35 esztendős finn pilóta az utóbbi három idényt a Saubernél töltötte, ám ülés nélkül maradt, miután a korábbi ígéretekkel ellentétben nem hosszabbítottak szerződést vele, és az F2 idei bajnoka, Gabriel Bortoleto kapta meg az ülését.

    Bottas 2017-től 2021-ig versenyzett a Mercedesnél, amellyel 10 futamgyőzelmet, 20 pole pozíciót és 58 dobogós helyezést szerzett, miközben minden egyes közös évben konstruktőri világbajnoki címhez segítette az istállót. A visszatérése azután vált hivatalossá, hogy az utóbbi két évben a Mercedes tartalékpilótájaként tevékenykedő – nem mintha nem tölthetnék be többen is ezt a szerepkört – Mick Schumacher úgy döntött, nem folytatja a csapattal, és 2025-től ismét csakis a versenyzésre koncentrál.

    „Hiba volt idejönni” – kétszeresen átverve érzi magát a Saubertől távozó Bottas

    „Örülök, hogy végre megválaszolhatom a kérdést, amit az utóbbi hónapokban rendre nekem szegeztek – olvashatók Bottas szavai a Mercedes közleményében. – Hazatérek a Mercedes-családhoz harmadik számú versenyzőként 2025-re, és nem is lehetnék ennél elégedettebb. Meg szeretném köszönni Totónak, az egész csapatnak Brackley-ben és mindenkinek a három csillagos márkánál, hogy tárt karokkal fogadtak vissza. Az utóbbi néhány év kihívásai ellenére tudom, hogy még olyan sokat adhatok az F1-nek. Öt éves korom óta, a finnországi Nastolában felnőve arra koncentráltam, hogy sikeres legyek a motorsport csúcsán. Szerencsés vagyok, hogy annyi elképesztő pillanatot élhettem át az eddigi 12 F1-ben töltött évem alatt. Miközben visszatérek arra a helyre, ahol ezen pillanatok közül oly sokat megéltem, várom, hogy a megszerzett tapasztalataimmal segítsem a csapatot a jó teljesítményben és a fejlődésben a céljaink felé, ami a világbajnoki címekért való küzdelem.”

    „Valtteri hatása és hozzájárulása óriási volt a korábban versenyzőként velünk töltött öt éve során. Amellett, hogy számos futamot nyert, kulcsszerepet játszott öt konstruktőri világbajnoki címünk megszerzésében. A technikai visszajelzései és hozzájárulása fontosak voltak abban, hogy elérjük ezeket a sikereket és előrevigyük a csapatot. És emellett fantasztikus kollégának és csapattagnak bizonyult. A száraz humora és kellemes természetes mindenki által nagyon kedveltté tette őt Brackley-ben és Brixworth-ben. Tartalékként ezek a tulajdonságok elképesztően fontosak lesznek nekünk ahhoz, hogy segítsen a világbajnoki címekért küzdeni és mind George-ot, mind Kimit támogassa a pályán. Isten hozott itthon, Valtteri! Nagyszerű, hogy visszatértél” – idézi Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét a közlemény.

    Bukásra kódolva? – hatalmas hibát követhetett el a Red Bull

  • Itt a bizonyíték, hogy a versenyzők csúnya beszéde tényleg átragad a gyerekekre

    Itt a bizonyíték, hogy a versenyzők csúnya beszéde tényleg átragad a gyerekekre

    A Mercedes csapatfőnökének álláspontja szembemegy a versenyzőkével, Toto Wolff ugyanis otthoni negatív tapasztalatai nyomán támogatja az FIA azon szándékát, hogy száműzzék a káromkodást az autósportból.

    A nyomdafestéket nem tűrő szavak természetes részévé váltak a Forma-1-nek azáltal, hogy a sport igyekszik egyre többet megmutatni a versenyzők karakteréből. Idestova két évtizede már, hogy a televíziós közvetítésekben bejátsszák a csapatrádióban elhangzó legérdekesebb mondatokat, emellett a néző ma már könnyen belenézhet a hivatalos sajtótájékoztatókba, a pilótákat pedig saját streamjeiken, közösségi médiás bejegyzéseiken és amatőr felvételeken keresztül is nyomon követhetjük. Óhatatlanul is belefut az ember olykor egy-egy szitkozódásba, amelyek persze az esetek túlnyomó többségében ártalmatlanok, nem obszcén sértegetésekről van szó, de ahhoz persze már kellően megzavarják a nyugalmat, hogy egy tévés közvetítésben kisípolással, a műsorkészítők részéről bocsánatkéréssel járjon egy ilyen elejtett csúnya szó.

    A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén aztán az FIA Mohammed Ben Sulayem elnök vezetésével káromkodások elleni hadjáratot hirdetett azzal az indokkal, hogy az autóversenyzőknek közismert és kedvelt személyekként követendő magatartást kell tanúsítaniuk. A káromkodásszabálynak elsőként áldozatul esett Max Verstappen éppen az elmúlt hétvégén töltötte le a büntetését.

    Az FIA elnöke minden versenyzőt közmunkára küldene, olyan jól sikerült Verstappené Afrikában

    Az F1-es versenyzők szövetsége ősszel nyílt levélben szállt szembe az FIA szerintük gyerekes akciójával, ám a Mercedes csapatfőnöke Abu-Dzabiban kiállt Ben Sulayem kampánya mellett – ugyanis mint elmesélte, saját fián, Jacken tapasztalja, hogy a tévében káromkodó versenyzők tényleg rossz hatással vannak a fiatalok viselkedésére.

    „A hétéves fiam gokartozik és mindent néz. Először pár hónapja történt, hogy azt mondta, »mi a f***«, és amikor megkérdeztem, hol hallotta ezt, azt felelte, hogy a versenyzőktől” – mutatott rá Wolff.

    „Megvannak a magam vitái Mohammeddel, de abban igaza van, hogy a versenyzők példaképek, és hatása van annak, amit mondanak. Sok mindennel nem értek egyet, amivel [az elnök] előállt, viszont ha a f*** szót bármilyen nyelvre lefordítjuk, az biztosan nagyon csúnya dolgot jelent. Én sohasem mondanék ilyet a rádióban. George [Russell] és Lewis [Hamilton] is jól tudják, hogy nem szeretem ezt a szót, szóval egyáltalán nem bánom, ha ezt korlátozni tudjuk.”

    „Hogy merészeli?!” – Toto Wolff csaholó kutyához hasonlította Christian Hornert

  • Hamilton legnagyszerűbb köre után még Niki Lauda is újragondolta, amit addig az F1-ről hitt

    Hamilton legnagyszerűbb köre után még Niki Lauda is újragondolta, amit addig az F1-ről hitt

    Lewis Hamilton Mercedestől való búcsúja apropóján csapatfőnöke, Toto Wolff felidézte, a brit által a csapat autóiban teljesített többezer kör közül melyik nyűgözte le őt a leginkább. És nem csak őt.

    A hétszeres világbajnok 246 együtt töltött verseny, 84 győzelem és 78 rajtelsőség után hagyja el az idei év végén a Mercedest, akikkel a valaha volt legsikeresebb F1-es partnerséget produkálták 12 együtt töltött év alatt, s január 1-jétől már a Ferrari pilótájaként próbálja majd továbbírni a rekordokat.

    Kell-e Hamilton a Ferrariba? – a csapatfőnök visszaszólt a döntést vitató Binottónak

    Az elmúlt hétvégén Abu-Dzabiban eltöltött utolsó közös versenyhétvége során Wolff a Beyond the Grid podcastban emlékezett vissza a Hamiltonnal való kapcsolatára. Néhány konkrétumokat firtató kérdésre, mint hogy mi a legjobb tulajdonsága vagy mi fog hiányozni Hamiltonból a leginkább, nehezére esett egyetlen tényezőt megjelölni, arra azonban rögtön rávágta a választ, amikor a brit legemlékezetesebb köréről kérdezték.

    „A szingapúri időmérő 2018-ból” – mondta. Azon a bizonyos kvalifikáción Hamilton Max Verstappen előtt három tizedmásodperccel megszerezte a rajtelsőséget, míg a Ferrarit vezető Sebastian Vettel és saját mercedeses csapattársa, Valtteri Bottas már hattizedes lemaradással kerültek a második sorba. Hogy milyen felvezetéssel indult a hétvége, ami a csapat elnökét, Niki Laudát is felbőszítette, arról már akkoriban is lehetett hallani, de Wolff most felfedett néhány háttérbeszélgetést is.

    „Azért emlékszem arra a napra, mert abban az évben zártuk le a partnerségünket a Hugo Boss-szal és kezdtünk együttműködni a Tommy Hilfigerrel, Lewis pedig éppen a Szingapúri Nagydíj előtt dobta piacra velük a saját kollekcióját. Emiatt folyamatosan úton volt, a verseny előtti héten előbb Sanghajban járt, aztán az Egyesült Államokba utazott, és onnan érkezett vissza Szingapúrba” – mesélte a csapatfőnök.

    „Akkor többen is a szememre vetették, hogy hogyan engedhettem ezt meg neki, hiszen így felkészületlenül érkezik meg a hétvégére, és még Niki is megkérdőjelezte, hogy a helyes döntést hoztam-e. Mindennek a tetejében aztán Lewis még felhívott azzal, hogy nem jön meg időben a csütörtök délutáni megbeszélésekre, mert késik a gépe. Mondtam neki, hogy »figyelj, jó nagy szarban hagytál, de rendben van, hiszen az egyezségünk úgy szól, hogy te hozod az eredményeket, én pedig neked megfelelő körülményeket teremtek, hiszen felnőtt ember vagy«.”

    „Aztán megérkezett és egyszerűen mindenkit megsemmisített azzal az időmérős körrel. Niki rögtön odajött hozzám, és azt mondta, »meghagyom neked Lewis kezelését, mert én ezt nem értem«. Onnantól senki nem tett említést Lewis életmódjáról, ami mások szemében extravagásnak tűnik, de számomra csak arról volt szó, hogy szabad életteret hagytam neki.”

    A szenzációs időmérős kör után Hamilton vasárnap a versenyt is kényelmes előnnyel nyerte meg, tíz ponttal, 40-re növelve előnyét Vettellel szemben a tabellán. A küzdelmesebb évkezdet után ekkorra már egyértelmű fölénybe került Hamilton ezt követően nehézségek nélkül húzta be ötödik világbajnoki címét Mexikóban.

    Az a bizonyos időmérős kör Szingapúrból ide kattintva nézhet meg.

    A sapkadobálástól a marcangoló kételyig – Hamilton 7 karakterformáló győzelme a Mercedesszel

     

  • „Hogy merészeli?!” – Toto Wolff csaholó kutyához hasonlította Christian Hornert

    „Hogy merészeli?!” – Toto Wolff csaholó kutyához hasonlította Christian Hornert

    Nemcsak George Russell támadott vissza Max Verstappennek az Abu-dzabi Nagydíj előtt, hanem Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is kikérte magának, amit Christian Horner a versenyzőjéről mondott.

    Az idei utolsó versenyhétvége kezdetén nemcsak George Russell és Max Verstappen katari csörtéje eszkalálódott, hanem Toto Wolff is kikezdte a pilótájára még Katarban megjegyzést tevő Christian Hornert. A Mercedes csapatfőnöke azt nehezményezte, hogy red bullos kollégája Russell „hisztériázásának” tudta be, hogy a felügyelők megbüntették az időmérőn az egyik körében túl lassan haladó és eközben veszélyes helyzetet előidéző hollandot.

    Verstappen lehazugozta Russellt, és továbbra is kitart a véleménye mellett

    Már akkor lehetett sejteni, hogy valami készül, amikor a helyszínen tartózkodó újságírók beszámolója alapján Wolff és Russell egyszerre állt a sajtó rendelkezésére a Mercedes vendéglátó egységében (általában a csapatfőnök és a pilóták is külön-külön teszik ezt meg), majd az osztrák üzletember nem fogta vissza magát Christian Hornert illetően.

    „Csapatfőnökként fontos, hogy partner legyél, és a versenyzők esetében ez azt jelenti, hogy elmagyarázol dolgokat, amelyeknél számíthatnak a nüanszok, és olyan kijelentéseket, amelyek abszolutisztikusak abban az értelemben, hogy vagy minden 100%-ban helyes, vagy 100%-ban helytelen. Ez a mostani helyzet olyasmi, ami szerintem magyarázatra szorul, mert a nézőpontodtól függően meg kell engedni, hogy valami 51-49 vagy 70-30 arányú legyen, mert mindig van a dolgoknak másik oldala.”

    Wolff és Russell a Mercedes sajtótájékoztatóján:

    „El kell magyarázni a versenyzőidnek és a csapatodnak, majd arra a következtetésre jutsz, hogy mindkét félnek megvan a maga igaza – folytatta Wolff. – Ha nem ezt teszed, nem töltöd be megfelelően a szereped és gyenge vagy. Hogy miért érzi feljogosítva magát, hogy megjegyzést tegyen a versenyzőmre? Ha másfél percet gondolkodsz ezen, rájössz, hogy ő egy kis csaholó terrier, akinek mindig van valami mondanivalója. Ez a pilóták ügye, George-é és Max-é, és nem akarok belefolyni, de ha a másik csapatfőnök hisztérikusnak nevezi George-ot, azzal átlép egy határt. Nyilván nem a pszichoanalízisben nyilvánul meg az intellektusa, de hogy merészeli?! Hogy merészel megjegyzést tenni a versenyzőm elmeállapotára?!”

    Horner a megjegyzésével nyilván arra utalt, amit Verstappen is nehezményezett, és ami miatt nagyot csalódott Russellben. A négyszeres világbajnok szerint ugyanis – és ezt Abu-Dzabiban is nyomatékosította –, szerepe volt a katari időmérő után kapott büntetésében annak, hogy Russell Verstappen által még soha nem látott módon harcolt azért, hogy a címvédőt megbüntessék.

    Wolff: Horner már megint keveri a sz*rt

  • Újabb botrányos lépésre készül az FIA elnöke, még nagyobb hatalmat akar magának

    Újabb botrányos lépésre készül az FIA elnöke, még nagyobb hatalmat akar magának

    Mohammed bin Szulajm folytatja megkérdőjelezhető tevékenységét a Nemzetközi Automobil Szövetség élén, és olyasmire készül, ami aggasztja a csapatokat.

    Miután a 2021 decembere óta tartó elnöki ciklusa alatt botrányt botrányra halmoz, az F1-es pilótákat és a sajtót a múlt héten lenézően helyretevő FIA-elnök kapcsán újabb botrányos fejlemény látott napvilágot. Ben Hunt F1-es újságíró ugyanis az Autosporton megjelent cikkében arról számolt be, hogy az egyik csapat vezető beosztású tagjától kapott egy telefonhívást, amelyben az illető aggodalmát fejezte ki a Nemzetközi Automobil Szövetségen (FIA) belül Mohammed bin Szulajm által végigvinni szándékozott változtatások kapcsán.

    Kitálalt a kirúgott felügyelő és botrányos részleteket árult el az FIA elnökéről

    Az elnök a csapattag szerint ugyanis azzal a javaslattal készül előállni, amely megfosztaná a hatalmától az FIA etikai bizottságát, a szövetséggel és annak elnökével kapcsolatos panaszok a jövőben pedig közvetlenül bin Szulajmhoz és a szenátus elnökéhez, Carmelo Sanz De Barroshoz futnának be. Azaz ezután ők döntenék el, hogy szükség van-e további teendőkre. A javaslatról a hétvégi Abu-dzabi Nagydíj után, december 13-án fognak szavazni, a meg nem nevezett csapattag pedig attól tart, hogy egy ilyen változás drasztikus hatással lenne arra, ahogyan az FIA szabályozza a motorsportot.

    Persze alighanem enélkül sem szorul magyarázatra, hogy egy ilyen fejlemény miért lenne aggályos bármilyen elnökség alatt, de hogy pont az az elnök akarja kiherélni az etikai bizottságot, amely ellen egy verseny manipulálása, illetve egy másik futam ellehetetlenítése miatt is folyt vizsgálat, illetve amely mindenféle alap nélkül indított vizsgálatot Toto Wolff és felesége ellen, majd utóbbi feljelentést is tett, az több mint baljóslatú. Hunt elmondása szerint nem véletlen, hogy nem csak az ominózus csapat képviselője, de a többi istálló is aggódik, különösen úgy, hogy bin Szulajmnak jelen állás szerint nem lesz ellenfele a 2025-ös elnökválasztáson, így alighanem újabb ciklust kezdhet majd meg a szövetség élén.

    Az etikai bizottság jogkörének megnyirbálása azok után pedig még „érdekesebb”, hogy az elnök a 2021-es megválasztása előtt az FIA átláthatóvá tételével kampányolt, ám regnálása alatt láthatóan fittyet hány erre, és amikor a pilóták felrótták ezt neki, közölte velük, hogy a vezetésen kívül semmi közük semmihez.

    Tudni akarják a versenyzők, hogy az FIA kit rúg ki legközelebb

    Persze miután az etikai bizottság felmentette a 2023-as Szaúd-arábiai Nagydíj manipulálása és az az évi Las Vegas-i Nagydíjjal kapcsolatos machináció kapcsán, bin Szulajm hivatalosan ártatlan, de még egy makulátlan előéletű elnök esetén is szükség van fékekre és ellensúlyokra a rendszerben. Mohammed bin Szulajm szerint azonban láthatóan nincs, ami Ben Hunt szerint hasonló útra terelheti az FIA-t – és mivel a királykategória annak legfontosabb sorozata, így a Forma–1-et is – amire a labdarúgás lépett a volt FIFA-elnök Sepp Blatter ellenfél nélküli újraválasztásával. A svájci sportdiplomata körül ezután elfogyott a levegő és kirobbant a sportvilág legnagyobb korrupciós botránya, Blatter pedig 2015 júniusában hosszas vonakodás után lemondott az elnöki tisztségről.

    Toto Wolff szerint ez az FIA ügye

    Miután George Russell, a Mercedes pilótája Katarban ismét odaszúrt bin Szulajmnak és közölte, jó lenne tudni, hogy legközelebb kit rúg ki az FIA abban példátlan menesztési hullámban, amelyben az utóbbi hetekben áldozatul esett két versenyigazgató és az egyik legrégebb óta szolgálatot teljesítő sportfelügyelő (a list persze ennél jóval hosszabb) is, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, az FIA belső ügyei addig nem tartoznak senkire, amíg azok az F1 előmenetelét segítik.

    „Szerintem annyi embert rúg ki, amennyit akar. Ez az ő szervezete, ő az elnök. Ebbe senkinek nincs beleszólása. Ahol mindez fontos lesz a versenyzőknek és mindannyiunknak, az az, hogy miként javít ez a döntéshozatali folyamaton? Jobbá teszi a szabályokat? Fejlődik a sportág ezen, a szövetségen belüli személyi változások által? A válasz ezekre a kérdésekre, az, hogy igen, ezt teszi. Szóval ez egy belső ügy, amit neki kell kezelnie” – idézi Wolffot a RacingNews365.

    Az osztrák üzletember azzal kapcsolatban azonban már kevésbé elnéző, hogy az FIA körüli negatív hírek rossz fényt vethetnek a sportágra. „Nyilván, ami megjelenik a hírekben, és a potenciális hatása a negativitás és reputáció terén olyasmi, ami mindannyiunknak rossz. A sportnak, a részvényeseknek, a médiának, az FIA-nak, a versenyzőknek, a csapatoknak, mindannyiunknak. A Liberty Media és Stefano Domenicali irányít, és amikor ilyen nagy a polarizáció, ennyi a konfliktus, akkor a racionalitásnak kell győzedelmeskednie. Számomra pedig jelenleg nem úgy néz ki, hogy az győzedelmeskedik.”

    Magyarázatot adott Hamilton szenvedésére a Mercedes rangidős mérnöke

  • Magyarázatot adott Hamilton szenvedésére a Mercedes rangidős mérnöke

    Magyarázatot adott Hamilton szenvedésére a Mercedes rangidős mérnöke

    Lewis Hamilton már biztosan nem úgy zárja le karrierjének Mercedesnél töltött részét, ahogyan szerette volna, hiszen nem tudott visszavágni a 2021-ben Abu-Dzabiban elvett világbajnoki címért. A hétszeres világbajnok közelgő búcsújáról ő maga, Toto Wolff csapatfőnök és Andrew Shovlin mérnökigazgató is nyilatkozott.

    Amennyiben az Abu-dzabi Nagydíjon nem szerez pole-t és/vagy nyeri meg a futamot, Lewis Hamilton 84 közös győzelemmel (a 105-ből) és 78 pole pozícióval (a 104-ből) zárja le Mercedesnél töltött 12 idényét. Azt a 12 idényt, amelyek közül az ideinél három sikertelenebb is volt, hiszen 2022-ben és 2023-ban a hétszeres világbajnok egyetlen futamot sem nyert, míg 2013-ban, első mercedeses évében csak egyet. Mégis kicsit keserédes az elválás, hiszen most már biztos, hogy nem tudnak visszavágni a 2021-ben méltatlan körülmények között elvett vb-címért, Hamilton idei éve pedig a két győzelme (abból az egyiket csapattársa kizárásával örökölte) ellenére inkább szól a küszködésről, amit a George Russelltől elszenvedett súlyos (sprintkvalifikáción 5-1, rendes időmérőn 18-5) időmérős veresége is jelez.

    Hamilton: Távozásommal lezárul az F1-es történelem egy korszaka

    És persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Hamilton és a Mercedes már eleve úgy vágott neki az idénynek, hogy tudták, ez az utolsó közös szezonjuk, ami nehézségek esetén mindig problémákat szülhet. Toto Wolff ugyanakkor azt érzi, sikeresen átvészelték a nehéz időszakokat. „Amikor meghozta a döntést a távozásról, tudtuk, hogy rögös év állhat előttünk, de ez normális – idézi Mercedes csapatfőnökét a BBC. – Tudja, hogy valahová máshová megy, mi pedig tudjuk, hogy mással építjük a jövőnket. De sikerült úgy átmennünk a hullámhegyeken és hullámvölgyeken, hogy továbbra is összetartottunk. Ami a szívén, az a száján, az ember kifejezi az érzelmeit, amit abszolút megtehet. Semmi sem fogja elvenni ezt az elképesztő 12 közös évet, és inkább erre fogunk emlékezni, mint egyetlen idényre vagy a különösen rossz versenyekre.”

    „Bátor döntés volt, és teljes mértékben érthető, hogy miért tette – jelentette ki a Hamiltonnal szintén mind a 12 évben együtt dolgozó Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója. – Több éven át akar még versenyezni, mint amennyire mi készek voltunk elkötelezni magunkat. Akart egy újabb fejezetet a karrierjében, ami a Ferrariról szól, és nagyszerű kihívás vár rá. Nemcsak a vezetésével van hatással a sportra, amelyet igyekszik sokszínűbbé tenni. Több dolgot akar még elérni, és ezt sokkal könnyebb versenyzőként megtennie. Annyira prominens a globális hangja, és a céljainak ez is nagy részét kiteszi, miként a futamok és remélhetőleg a nyolcadik vb-cím megnyerése.”

    Shovlin Hamilton méltatása mellett arról is szót ejtett, hogy a sportág történetének toronymagasan legtöbb pole pozícióval rendelkező versenyzője miként teljesíthetett ennyire pocsékan egy körön. „Az autónkat nehéz elfordítani a lassú kanyarokban, a pilótáknak pedig a hátsó rész kanyarbejáraton és kanyarkijáraton történő csúsztatásával kell ezt megtenniük. Ez növeli a gumik hőmérsékletét, Lewis pedig elég nehezen birkózik meg ezzel a problémával. Mondhatjuk, hogy Lewis jócskán mindenki felett állt az előző szabályrendszer szerint épített autókkal, és magától értetődőnek vette azok vezetését. Úgy állítja be az autót, hogy a kocsi hátulja fékezésnél magasabbra emelkedik, azzal az autó bólint, ez pedig segít annak elfordításában. Ezekre támaszkodott, és így hozta ki a teljesítményt az autóból az előző szabályrendszerben. Azzal viszont már küszködött, amilyenek a mostani autók. Ezeket ugyanis alacsonyabban és feszesebben kell futtatni, többet érnek hozzá az aszfalthoz, és nincs akkora mozgás a hasmagasságban az alacsony és a nagy tempó között.”

    Hamilton lentebb ad a reményeiből, a Ferrari reagált a feltételezett hanyatlására

    Ami a búcsút illeti, Wolff tudja, hogy hatalmába fogják keríteni az érzelmet a szezonzáró után, de azért ő és Hamilton is hangsúlyozta, hogy bár lezárul egy fejezet, a hétszeres világbajnok mindig a Mercedes és főnöke családjának része marad.

    „Hogy milyen érzés, hogy nem jött össze a nyolcadik bajnoki cím? Megérdemelte, és imádtuk volna, ha velünk, a Mercedesszel szerzi meg. De a szívünkben tudtuk, hogy olyan sok éven át a miénk volt a világ legjobb autóversenyzője. Az utolsó hétvége végén érzelmesek leszünk, már most el tudom képzelni, milyen érzés lesz a vasárnap este, de nem arról van szó, hogy elmegy erről a világról. Lewis Hamilton nagyon is itt lesz, csak már nem ugyanabban a csapatban, de továbbra is találkozni fogok vele otthon, át fog jönni vacsorára, beszélgetünk majd, játszik a fiammal, ez nem fog változni. Csupán az utazása a Mercedesszel ér véget” – mondta a csapatfőnök.

    „A döntés egyik legnehezebb része az volt, hogy amikor a Mercedes tagjává válsz, örökre a család része maradsz – jelentette ki Hamilton, aki egész eddigi F1-es pályafutását Mercedes-motoros autóval teljesítette. – Nem gondolom, hogy ez változni fog. Mindannyian annyira keményen dolgoztunk, és remélhetőleg ez nem jelenti a hidak felégetését. Szerintem ki fogja állni az idő próbáját.”

    Hamilton ugyanazt mondja, amit az őt védelmébe vevő Verstappen

  • Ön egy idióta Wolff szerint, ha kitalációkat terjeszt Hamiltonról

    Ön egy idióta Wolff szerint, ha kitalációkat terjeszt Hamiltonról

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nemes egyszerűséggel leidiótázta azokat, akik szerint az istálló már nem részesíti egyenlő bánásmódban Lewis Hamiltont.

    A hétszeres világbajnok 2022 óta tartó szenvedése jól dokumentált, és idén már csak akkor előzheti meg a csapattársát a tabellán, ha megnyeri a szezonzárót, míg George Russell nem szerez pontot. Mivel a szezon eleje tudható, hogy jövőre Hamilton már a Ferrari versenyzője lesz, többen azt gyanítják, ennek tudatában a Mercedes már nem részesíti ugyanolyan bánásmódban a két pilótáját, vagy akár szándékosan lassítja Hamiltont.

    Ilyenkor természetesen megszokott, hogy a távozó versenyzőt az év második felében már nem vonják be a következő autó fejlesztési munkálataiba, esetleg nem ő kapja meg először az új elemeket, de semelyik csapatnak sem áll érdekében ellehetetleníteni valamelyik pilótáját. A Mercedes esetében is nehezen elképzelhető, hogy a velük hat vb-címet szerző Hamiltonnal erre az útra léptek volna, és Wolff keményen meg is mondta a magáét a konteóhívőknek.

    „Sosem olvasok kommenteket, csak hallok balgaságokat. Hosszan beszélhetünk a közösségi média mérgező közegéről, ahol a képernyő mögé bújva bárki készíthet egy felhasználói fiókot és kommentálhat. Azon tűnődöm, kinek van erre ideje?” – nyilatkozta.

    A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

    „Imádjuk a rajongóinkat, hozzájárulnak a működésünkhöz. A többiek arra éreznek késztetést, hogy blődségeket csináljanak, összeesküvés-elméleteket gyártsanak. Nem érdekelnek, idióták. Nekik fogalmuk sincs semmiről, valószínűleg még sohasem ültek versenyautóban, még közúti kocsiban sem. A kommentelőknek üzenem, hogy senki sem figyel az írásaikra. Valahol messze elbújtok a képernyő mögött, csupán magatoknak és más holdkórosoknak irkáltok.”

    Hamilton szemmel láthatóan már nem motivált, a centit vágja a Ferrarira váltása előtt, még az is felmerült benne, hogy idejekorán kilépjen a Mercedes kötelékéből. Wolff úgy érzi, a keserűség helyét hamarosan úgyis át fogják venni az együtt töltött időszak szép emlékei.

    „Az utolsó futamok, az egész idény és az elmúlt hét egyértelműen nem úgy alakult, ahogy vártuk. Maradt még egy verseny, ahol megint mindent beleadunk, majd megünnepeljük az együttműködésünket és a kapcsolatunkat. Utána hamar elfelejtjük az utolsó versenyeket, bármennyire is fájnak most” – mondta.

    Meleg férfiként nem akarta megölelni Hamiltont, de azért könnyes szemmel megtapsolta

  • A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

    A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem hiszi, hogy Lewis Hamilton elvesztette volna a sebességét, de ettől még nem túl biztató a hétszeres világbajnokra és a Ferrarira nézve az, amit mondott.

    Miután Lewis Hamilton a Katari Nagydíjon ismét kikapott George Russelltől az időmérőn, és már 18-5-re áll ebben az összevetésben – a sprintidőmérőket tekintve 5-1-re maradt alul a teljes szezont nézve –, a pénteki szavaira reagálva kijelentette, biztos benne, hogy még megvan benne az, ami eddig, azaz nem amiatt lassabb egy körön ennyivel George Russellnél, mert már alapvetően nem elég gyors. Hamilton azután mondta ezt, hogy a sprintkvalifikáció után megjegyezte: „többé nem vagyok gyors”.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az F1 TV-nek reagált minderre, és elmondta, Hamilton szerinte sem veszítette el a sebességét, ugyanakkor rávilágított, hogy nem fekszik neki a mostani Mercedes, és úgy összességében a 2022 óta visszahozott szívóhatású autókkal sincs kibékülve. Ez pedig a legkevésbé sem jó hír a jövőre nézve, hiszen a Ferrarinál is ilyen autót fog vezetni.

    Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

    „Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz – utalt Wolff arra, hogy Hamilton 40 éves korára lelassult. – Egyszerűen a mostani generációs autó az oka, különösen az, amilyen az autónk most. Ahhoz van köze, hogy mit szeret. Későn fékez, nagy tempót visz be a kanyarba, az autó azonban ezt nem viseli el. Látszik rajta, ahogy elemzi a helyzetet, egyre több időt fordít erre, és próbál több teljesítményt találni. Olyan autót kell adnunk neki, ami passzol hozzá. Nagyon csapatorientált, nem mond semmit, de nem boldog az autóval.”

    Mivel Hamilton Mercedesnél töltött idejéből két futam van hátra, nem valószínű, hogy lesz már olyan autója amilyet szeret, viszont legalább versenyen jobban boldogul, amit a Las Vegas-i Nagydíjon a mezőny sűrűjéből elért második helye is mutat. „Lewis a versenyen általában képes fordítani a dolgokon, miként azt múlt héten is láthattuk, amikor egymás után előzte meg a többieket és átvágott a mezőnyön. Meglátjuk, mit hoz a vasárnap, remélhetőleg újabb jó eredményt érhetünk el mindkét autóval” – tekintett előre a magyar idő szerint vasárnap 17 órakor rajtoló Katari Nagydíjra.

    Aztán hogy Hamiltonnak a 2025-ös Ferrari mennyire fog feküdni, az majd kiderül, de alkalmazkodásra bizonyára ott is szüksége lesz.

    Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

  • Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

    Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

    Eddig azt gondolhattuk, hogy kizárólag a Mercedes szponzoraival kapcsolatos kötelezettségei gátolják meg Lewis Hamilton idei ferraris bemutatkozását, ám mint kiderült, a hétszeres világbajnok akkor sem akarta volna a vörös autót vezetni Abu-Dzabiban, ha erre lett volna lehetősége.

    Korábban felvetődött, hogy amennyiben a Mercedes elengedi, Lewis Hamilton már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni egynapos teszten bemutatkozhat a Ferrari színeiben, ám ezt a forgatókönyvet végül mindkét csapat elvetette. „Nem, szerződésük van. Még csak meg sem kérdeztem Totót. Van egy szerződés, amit tiszteletben kell tartani, és mert mi Carlosnak megteszünk valamit, az nem jelenti azt, hogy mindenkinek ezt kell tennie” – nyilatkozta Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke még Las Vegasban arról, hogy bár ők elengedik a Hamiltonhoz hasonlóan aktuális csapatával december 31-ig szerződésben álló Carlos Sainzot a Williamshez, a brit szupersztár nem fog náluk tesztelni.

    „Fred nem kérdezett erről, és szerintem más, ha a Williamshez mész, de szerződéses kötelezettségeink is vannak a szponzorokkal szemben – mondta a Vasseur mellett ülő Toto Wolff ugyanazon a sajtótájékoztatón. – Búcsúztatjuk Lewis-t, rengeteg előre eltervezett elfoglaltság lesz. Röviden beszéltünk róla, és [Hamilton] azt mondta, »Gondolom, ez nem fog működni«, mire én azt feleltem, »Igen, nem hiszem, hogy fog«, és ennyi volt az egész. Nem gondolom ugyanakkor, hogy Fred különösebben szomorú lenne.”

    Sainz most már biztos megkapja azt a lehetőséget, amit Hamilton nem

    A teljes történethez azonban hozzátartozik, hogy Vasseur valójában szerette volna, ha Hamilton tesztelheti az idei Ferrarit Abu-Dzabiban, és azért nem kérte meg erre Wolffot, mert a hétszeres világbajnok közölte vele, hogy nem a szezon utáni teszten akar bemutatkozni a csapatban.

    „Nézzék, tudom, hogy Fred azt akarta, hogy megtörténjen, de én nem tudtam eldönteni – árulta el Hamilton a Katari Nagydíj előtt. – Az, hogy Abu-Dzabiban vezessem először a vörös autót, nem hoz lázba. Egy tökéletes világban vezethetném, és senki sem látná, majd jövőre gurulnék ki először nyilvánosan. Amikor Totónak felvetettem, elmondta, hogy van ez a sok terv, amit végig kell csinálnom a szponzorokkal és el kell búcsúznom. Úgyhogy nem hiszem, hogy ezt valaha is engedélyezték volna, még ha én kértem volna is. De mivel december 31-ig köt szerződés a csapathoz, ez teljesen rendben van. De még egyszer mondom, nem zavar, mert nem fogok tesztelni. Nem akartam, és meg is mondtam ezt Frednek.”

    Hamiltonnak ezután felvetették, hogy soha nem volt nagy rajongója a szezon utáni teszteknek, mire elismerte, hogy valóban nem, miközben azzal is tisztában van, hogy hasznos lett volna számára az extra nap, hiszen a 2025-ös szezon előtt is csak 1,5 napja lesz az új Ferrariban. „Hogy lemaradok-e valamiről? Bizonyára. Egyértelműen késlelteti ez a folyamatot és nehezebbé teszi a következő év kezdetét, de mindent megteszünk, hogy felzárkózzunk” – mondta Katarban.

    Meleg férfiként nem akarta megölelni Hamiltont, de azért könnyes szemmel megtapsolta

  • Mick Schumacher távozik a Mercedestől – hivatalos

    Mick Schumacher távozik a Mercedestől – hivatalos

    A Katari Nagydíj csütörtöki sajtónapjának kezdetén a Mercedes F1-es istállója bejelentette, hogy az utóbbi két évben tartalékpilótaként őket segítő Mick Schumacher az idei év végén saját akaratából távozik az istállótól.

    Azután, hogy két F1-ben töltött szezont követően a Haas nem tartott tovább igényt a szolgálataira, Mick Schumacher 2023-tól tartalékpilótaként csatlakozott a Mercedeshez. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia azóta főként a szimulátorban segítette a brackley-i istállót, de néhány alkalommal gumiteszten is vezethette az aktuális Mercedest. A 25 esztendős pilóta emellett az idén a versenyzéshez is visszatért és az Alpine-nal bemutatkozott a hosszú távú világbajnokságon (WEC), majd tagja volt a francia gyártó első és egyetlen dobogós helyezését szerző autó legénységének.

    Eközben Schumacher bevallottan az F1-es visszatérés lehetőségét kereste, ám amikor a Sauber az idei Brazil Nagydíj után bejelentette Gabriel Bortoleto leigazolását, az összes ajtó bezárult előtte 2025-re. Hogy mit tartogat számára a jövő, az ezután fog eldőlni, ám az most biztossá vált, hogy saját döntéséből adódóan jövőre már nem lesz a Mercedes tartalékja.

    „Hálás vagyok Totónak és a teljes Mercedes-AMG Petronas F1 Team-nek azért a betekintésért, amiben az elmúlt két évben részem volt. Kétségtelenül tapasztaltabb versenyzővé tettek, mert most már jobban értem a mérnöki oldalt. De nézni ezeket az autókat versenyezni, miközben én nem ülök a pilótafülkében, kemény. Ismét 100%-ban a versenyzésre akarok koncentrálni, és teljesen el akarok köteleződni a motorsport sportoldala mellett. Végső soron az ember pilótaként versenyezni akar, ez adja meg azt az érzést, ami imád” – olvashatók Schumacher szavai a Mercedes közleményében.

    „Mick tartalékpilótaként mutatott kemény munkája, szorgalma és elszántsága kulcsfontosságú volt a csapatnak az elmúlt két évben. A szimulátoros munkájától kezdve a különböző autók tesztelésén át a pályán dolgozó csapat tagságig nem kérhettünk volna többet tőle. Az első naptól fogva könnyedén beilleszkedett a csapatba, és elképesztően kedvelt kolléga lett mindenki számára Brackley-ben és Brixworth-ben” – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

    „Ugyanakkor Mick mindenek előtt autóversenyző – folytatta az osztrák üzletember. – Láttuk az F1-ben töltött idejéből és az idén a WEC-ben nyújtott teljesítményéből, hogy elképesztően magas szintű versenyző, és olyasvalaki, aki megérdemli, hogy a legjobb bajnokságokban szerepeljen. Amint továbblép a következő kihívásra, szeretném személyesen megköszönni Micknek a hozzájárulását a csapatunkhoz, és minden jót kívánni neki a jövőbeli kalandjaihoz.”

    Azt egyelőre nem tudni, hogy Schumacher hol fog versenyezni jövőre, de az Alpine-nal minden bizonnyal folytathatja a WEC-karrierjét, amennyiben akarja. Ez ugyanakkor az idén sem volt kizáró ok a tartalékpilótai állást illetően, így felvetődhet, hogy Schumacher esetleg máshol fog versenyezni, például egy olyan sorozatban, amely évi 6 fordulónál több versenyből áll.

    FRISSÍTÉS:

    Nem sokkal a Mercedestől való távozásának bejelentése után az Alpine bejelentette, hogy a német pilóta jövőre is náluk indul a WEC-ben:

    Kiderült, hol versenyez jövőre Mick Schumacher