Címke: Toto Wolff

  • Russell azt állítja, Imola óta változott Toto Wolff és a közte lévő kapcsolat

    Russell azt állítja, Imola óta változott Toto Wolff és a közte lévő kapcsolat

    A Russell és Bottas között történő imolai baleset kihatással volt, a fiatal brit és Toto Wolff kapcsolatára, de nem úgy változtak a dolgok, ahogy azt az ember gondolná.

    Bár érzelmes üzenetváltás történt a pályán és a versenyt követően az interjúkon és a közösségi médiás felületeken keresztül is, mindkét érintett pilóta már megoldottnak tekinti az ügyet.

    Russell elárulta, azóta leült a Mercedes csapatfőnökével megbeszélni a történteket, miután Toto Wolff a Renault Clio Kupába küldte egyik interjújában.

    „Toto és én kielemeztük a helyzetet részleteibe menően, de a beszélgetés tartalma kettőnk között marad.” – szögezte le Russell.

    „Konstruktívan beszélt velem és megértéssel, a kapcsolatunk nem szenvedte meg az esetet, sőt egy kicsit jobb is lett. A Williams ugyanígy állt hozzám, mert ők azt szeretnék tőlem, hogy minden lehetőséget kihasználjak a támadásra.– indokolta meg tettét.

    Russell kijelentette, most már jobban átlátja, hogy a Mercedes fejlesztői program tagjaként, Hamilton és Bottas valamilyen szinten csapattársai.

  • Bottas nem vette fel Russellnek a telefont: Még aludtam

    Bottas nem vette fel Russellnek a telefont: Még aludtam

    Valtteri Bottas elmondta, hogy nincsenek rossz érzései George Russell-lal kapcsolatban, miután a brit bocsánatot kért a viselkedéséért.

    A két versenyző az Emilia Romagna Nagydíj 32. körében akadt össze, minek következtében mindketten kiestek. Az eset után ment az egymásra mutogatás a sajtón keresztül és azon túl is. Később azonban a 23 éves pilóta bocsánatot kért a közösségi médiás platformjain.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón megkérdezték a finnt arról, hogy mi most a véleménye erről a helyzetről. Bottas így válaszolt:

    ,,Hallottam a bejegyzéséről és a bocsánatkérésről, sőt olvastam is. Őszintén szólva nem beszéltünk azután miután kijöttünk a versenyfelügyelőktől. Volt egy nem fogadott hívásom tőle hétfő reggel, de akkor még aludtam, így nem vettem fel. Nem értekeztünk, de szerintem George (Russell) is hasonlóan gondolkodik. Ez már mind a múlté, fátylat rá. A stewardok nem szankcionáltak senkit, George bocsánatot kért, így ideje továbblépni.” – nyilatkozta Bottas a Racingnews365.com jelenlétében.

    A nastolai azt is elmondta, hogy beszélt Toto Wolffal az ügy kapcsán, ám túl sok részletet nem akart erről elárulni:

    ,,Csevegtünk a szituáció után, átmentünk a dolgokon, de ez normális. Ezen felül megegyeztünk abban, hogy : ‘a pozitív dolgokat megtartjuk a negatívból meg okulunk.’ Továbbléptünk. Ez egy olyan dolog, amit el lehet felejteni. Az egyetlen pozitívum az, hogy ez még csak a második futam volt, 21 még hátra van.” -tette hozzá Bottas.

  • Vajon a Mercedes lesz Hamilton utolsó F1-es csapata?

    Vajon a Mercedes lesz Hamilton utolsó F1-es csapata?

    A már hátszeres világbajnok Lewis Hamilton 2013-ban, egy bajnoki címmel a zsebében csatlakozott a Mercedeshez, miután elhagyta a McLarent. Akkor ezt a döntést sokan hibásnak találták. Az idő azonban rácáfolt e kritikusokra, hiszen Hamilton további hat bajnoki címet szerzett a német csapattal.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, Hamilton ennél a csapatnál fejezi majd be pályafutását, már csak azért is, mert, nincs jobb lehetősége.

    Hamilton most a nyolcadik bajnoki címre hajt, amivel megelőzné Michael Schumachert, és ha ez sikerülne, akkor nagy kérdés, hogy mit lép majd a brit versenyző a jövőjét illetően.

    Számos dologban részt vesz az F1-en kívül is, igencsak szerteágazó az érdeklődése, így bizonyára nem fog unatkozni akkor sem, ha felhagy az F1-gyel.

    A kérdés az, hogy mi lesz, ha Hamiltonnal jövőre? Aktuális szerződése ugyanis csak erre az évre szól. Egyik lehetősége, hogy visszavonul. Másik, hogy ismét hosszabbít a Mercedesszel, noha nem tudni, hogy a 2022-es szabályváltoztatásokkal is ilyen erős lesz-e a csapat. Harmadik lehetőség, hogy másik csapathoz szerződik. Wolff azonban semmi racionalitást nem lát e harmadik opcióban.

    „Szerintem ez lesz az utolsó csapata” – mondta Wolff a DPA hírügynökségnek.

    „Nincs jobb hely számára a Mercedesnél, és mi is azt szeretnénk, hogy nálunk folytassa.”

    „Jó a szimbiózis köztünk, és annyi sikert ünnepeltünk már együtt, hogy a jelen szemszögéből nézve minden amellett szól, hogy továbbra is együtt versenyezzünk.”

    Hamilton volt az utolsó versenyző, akinek fix lett a szerződése a 2021-es szezonra, olyan sokáig tárgyalt csapatával annak részleteiről. Wolff viszont korábban már beszámolt róla, hogy ilyen nem lesz többet, a 2022-es versenyzőpárost sokkal korábban véglegesíteni fogják.

    Ennek ellenére is maradni fog?

    A csapatfőnök nem kételkedik Hamilton lojalitásában.

    „Nem, semmi kétség az elkötelezettségét illetően” – idézte Wolffot korábban a Motorsport.com.

    „Először is, nagyon élvezi a versenyzést. Élvezzük a közös munkát, és erről sokat beszélgettünk, de igaz, hogy az idők változnak.”

    „(Mindannyiunknak) új prioritásaink vannak az egészségünket illetően. Ő pedig nagyon szenvedélyes a rasszizmus és az egyenlőtlenségek elleni kezdeményezésekkel kapcsolatban is.”

    „Úgy gondolom, hogy egy olyan versenyző számára, aki már hét bajnoki címet nyert, az megengedhet magának némi rugalmasságot a fejében, hogy eldöntse, mit szeretne csinálni a jövőben. Legyen ez a versenyzés vagy valami F1-en kívüli.”

  • Russell helyében Alan Jones beszólt volna Toto Wolffnak

    Russell helyében Alan Jones beszólt volna Toto Wolffnak

    Alan Jones elmondta, hogy ő George Russell helyében elirányította volna Toto Wolffot.

    Az Emilia Romagna Nagydíj egyik fő eseményét Valtteri Bottas és a Williams brit versenyzője szolgáltatta. A 32. körben ugyanis a két fél találkozott, ám mikor a 23 éves pilóta meg akarta előzni ellenfelét, a fűre került és oldalból telibe talált a W12-es versenygépet. Egyesek szerint a finn volt inkább ludas, mivel bemozdult és nem hagyott elég helyet Russellnek, míg mások a britet talált bűnösnek. A stewardok az esetet versenybalesetnek nyilvánították, ám Toto Wolff némileg a fiatalabb pilótát érzi sárosabbnak.

    Az eset után az osztrák csapatfőnök azzal viccelődött, hogy egy ilyen mutatvány miatt Russell mehet a Renault Clio Kupába, ami többeknél is kiverte a biztosítékot. Alan Jones is ezen állásponton volt, amit Peter Windsorral meg is osztott:

    ,,Nézd, tudom, hogy jelenleg ő egy tartalékversenyző a Mercedes számára, és a Williamst is ők látják el motorral. Ám ha én lennék George Russell, azt mondanám neki: ‘foglalkozz a magad dolgával, ugyanis én a Williamsnél versenyzek és nem nálad! Minden irányból nézve sok a külső ráhatás. Toto Wolff irányítja a Mercedest, és joga van ahhoz, hogy kritizálja George-ot és éreztesse, mennyire csalódott. Ám ilyet mondani neki, véleményem szerint elég nagy butaság.” – tette hozzá az ausztrál világbajnok.

  • Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles szerint Toto Wolffot páran csak Lawrence Stroll ölebének hívják a háttérben.

    A korábbi csapatfőnök, aki a silverstone-i gárdát is irányította (még a Spyker és a Force India korszakban), markáns véleményt fogalmazott meg egykori kollégájával szemben.

    ,,Mr. Wolff valamikor az üzleti partnerem volt. Én vittem őt be a Forma-1-be, bár néhányan nem akarnak erről tudomást venni. Azt a struktúrát (Mercedes) amiben most van, különben Ross Brawn álmodta meg és hozta létre.” -nyilatkozta a korábbi román-német vezető a Sport1.de-nek.

    Az osztrák csapatfőnök az elmúlt években, részesedést vásárolt az Aston Martinból, aminek többségi tulajdonosa végül a kanadai milliárdos lett. Így nemcsak az autógyárak kapcsolata lett szorosabb, hanem némileg a két istálló barátsága is megerősödött. Kolles ugyanakkor nem nézi jó szemmel kettőjük üzleti kapcsolatát, ezért még az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettelt is figyelmeztette arra, hogy nagyon vigyázzon újdonsült munkaadóival.

    ,,Az a véleményem, hogy Sebastian Vettel számára nagyon is veszélyes a Stroll-Wolff kombináció. Rengeteg dolog folyik ugyanis a háttérben. Különben is a háta mögött, csak úgy hívják őt (Wolff), hogy Mr. Stroll ölebe. Ezt még Bernie Ecclestone aggatta rá.”

  • Mercedes: Hamilton versenyére hatással volt a rajt utáni sérülés

    Mercedes: Hamilton versenyére hatással volt a rajt utáni sérülés

    Max Verstappen a 3. helyről indulva szenzációsan kapta el a rajtot az Emilia Romagna Nagydíjon, melynek köszönhetően be tudott menni Lewis Hamilton mellé. Az első kanyarba egymás mellett érkeztek meg, a hétszeres világbajnok volt kívül, ott próbálta tartani a pozícióját, de ez nem sikerült neki, sőt, még sérült is az autója, amikor átszánkázott a rázőkövön, miután kicsit összeértek a hollanddal. Olyan mértékű sérülést szedett össze, amely a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az egész verseny alatt lassította.

    „Az első kanyarban történt incidens két tizedünkbe és közel tizenöt leszorítóerő-pontba került” – mondta Wolff az ORF-nek adott interjújában.

    Andrew Shovlin főmérnök pedig elárulta, a Mercedes a verseny elején azt gondolta, hogy a sérülés körönként „körülbelül fél másodperc” veszteséget jelent. Ennek oka az volt, hogy a szárnyvéglap lelógott az első szárnyról, és nagy turbulenciát okozott az autó hátsó része felé. Amikor ez a rész letört, a lefelé irányuló nyomás is megnőtt: „A probléma az, hogy annyira közel vagyunk Max tempójához, hogy az a néhány tized döntő jelentőségű abban, hogy tudjuk-e tartani a lépést, vagy egy kicsit lemaradunk.”

  • Wolff a Renault Clio Kupával riogatta Russellt, a franciák így reagáltak erre

    Wolff a Renault Clio Kupával riogatta Russellt, a franciák így reagáltak erre

    Toto Wolff némileg humorosan megjegyezte, hogy az ilyen teljesítményért a Renault Clio Kupa lesz George Russell jutalma.

    A fiatal brit pilóta lehet a jövőben a csillagosok egyik ülésének várományosa, ám tegnapi mutatványával nem feltétlenül nyűgözte le leendő munkaadóit. Az Emilia Romagna Nagydíj 32. körében ugyanis a Williams ifjú versenyzője és Valtteri Bottas egy kellemetlen találkozást élt át, minek a vége jelentős anyagi kár és piros zászlós szakasz lett. A két delikvens dühösen egymásra mutogatott az eset után, sőt némi illetlen gesztust is produkáltak a másik felé.

    A Mercedes vezetője a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, hogy Russell még nem sietett felkeresni őt. Wolff ugyan nem akart ujjal mutogatni egyik félre sem, ám némileg viccesen hozzáfűzte, hogy az ilyen kaliberű mutatványért inkább egy Renault Clio Kupa ülés jár.

    ,,Ez egy rossz csörte volt. Úgy vélem, nem igazán baráti volt az a szóváltás, ami köztük lezajlott. Vissza kell ezt néznünk, ugyanis kettőn áll a vásár. Talán 60-40%, de nem tudom még kinek a javára. Még nem találkoztam George-al – még nem látogatott meg. Folyamatosan azzal cukkolom őt, ha jól teljesít, akkor az egyik Mercedes ülés lesz a jutalma, ha nem akkor megy a Renault Clio Kupába. Ma viszont ezzel a Renault Clio Kupához vagyunk közelebb.” – nyilatkozta nevetve Wolff.

    A Renault Sport Series közösségi médiáért felelős csapata kapva kapott az alkalmon, és a helyzetet kihasználva már is elérhetővé tette a jelentkezési lapot. Az oldal azt is megjegyezte, hogy a nevezési díjat ők állják, csak az adatokat kell kitölteni a Mercedesnek.

  • Wolff: Hamilton megmentette a versenyünket a felzárkózásával

    Wolff: Hamilton megmentette a versenyünket a felzárkózásával

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke üdvözölte Lewis Hamilton második helyét az Emilia Romagna Nagydíjon, miután a hétszeres világbajnok a versenyen kicsúszott a kavicságyba, és több pozíciót veszített. Wolff szerint azzal, hogy ennek ellenére is második lett, „megmentette” a csapatot.

    A Mercedes a futam féltávja körnéykén két körön keresztül csak szerencsétlenkedett. Hamilton a második helyről csúszott le a pályáról Tosa-nál, és esett vissza a 10. helyre, Valtteri Bottas pedig pillanatokkal később, a Tamburello-nál ütközött George Russellel.

    Az ezt követő piros zászlós időszak segített Hamiltonnak abban, hogy összeszedje magát, majd lehetősége legyen felzárkózni.

    Wolff a Sky Sports F1-nek nyilatkozva az incidensekkel teli körökről azt mondta: „Nem az volt a legboldogabb pillanatom, amikor azt hittük, hogy a versenyünknek teljesen annyi, de aztán Lewis hihetetlen vezetése ismét megmentett mindannyiunkat”.

    Hamilton leggyorsabb köre biztosította, hogy a kihívásokkal teli délután megpróbáltatásai ellenére, egyetlen ponttal megőrizte a pontversenyben a vezetést a futamgyőztes Max Verstappen előtt.

    „(Még mindig) vezetjük a bajnokságot, a leggyorsabb körrel, és ami tulajdonképpen egy ezüstös fényt vagy pozitív jelentést ad ennek a mai napnak, az az, hogy úgy tűnik, nagyon gyors autónk van” – mondta Wolff.

    „Bahreinben is úgy tűnt, hogy ez megvan, és ma azt mondanám, hogy egyértelműen ez a leggyorsabb autó, már csak a kvalifikációs teljesítményünket kell rendbe tennünk.”

  • Marko is kiakadt az Aston Martin módosítási kérelmén

    Marko is kiakadt az Aston Martin módosítási kérelmén

    Helmut Marko érthetetlennek találja az Aston Martin azon kérését, miszerint az FIA még a szezon közepéig változtasson az idén bevezetett aero szabályokon.

    Korábban már megírtuk, hogy az Emilia Romagna Nagydíj keretein belül Otmar Szafnauer felszólalt és elmondta, beszélni fog a Szövetséggel, ugyanis igazságtalannak tartja az idei szezonban bevezetett regulákat. A módosítások ugyanis az alacsony hasmagasságú autókat érintették leginkább kedvezetlenül, így a Mercedes mellett a kanadai-brit csapat is a rövidebbet húzta.

    Lewis Hamilton már Bahreinben utalt arra, hogy ezek a változtatások azért lettek beiktatva, mert így szerették volna lassítani a csillagosokat. Az Aston Martin csapatfőnöke is osztja ezt az álláspontot, sőt akár az egész ügyet jogi útra is terelheti.

    A másik érintett istálló vezetőjeként Toto Wolff azonban megjegyezte, hogy ők nem akarnak azonnal módosításért könyörögni:

    ,,Az Aston Martinnak jogában áll megkérdezni azt, hogy mi volt a változtatás mögötti szándék. Én úgy gondolom, hogy talán ezek az intézkedések ellenünk irányultak, és az Aston Martin lett a járulékos veszteség. Többszörös világbajnok csapatként mi nem fogunk azonnal szabályváltoztatásért sírni. Ám ez egyértelmű hátránnyal jár az alacsony hasmagassággal rendelkező csapatoknak. Mi is drámain sokat vesztettünk. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az Aston Martin már egy nagy és fontos márka, viszont hirtelen a semmibe kerültek, akkor meg érthetjük, hogy ez mégis honnan jön.” -nyilatkozta az Ezüst Nyilak csapatfőnöke a Német Sky-nak.

    Christian Horner már felszólalt a vádak ellen, de ugyanakkor Helmut Marko is véleményezte ellenfelük álláspontját.

    ,,Ez az egész történet érthetetlen. Mikor mi domináltunk, akkor szezononként volt 2-3 ilyen kaliberű módosítás. Ezen felül a Racing Pont vagy Aston Martin is rábólintott ezekre a változtatásokra, így nem értem mi is a vita tárgya. Mindazonáltal övék a második Mercedes, így nekik is azokat a módosításokat kell végrehajtaniuk. Láthattuk azt, hogy az alacsonyabb hasmagasságú autók is lehetnek sikeresek.” – tette hozzá az osztrák tanácsadó.

     

  • Wolff is Russell ellen foglalt állást: szerinte nem személyes az ügy

    Wolff is Russell ellen foglalt állást: szerinte nem személyes az ügy

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy vélekedik, Bottas profibb annál, minthogy befolyásolja, hogy Russell van mögötte a pályán, de kiemelte, jobban kéne teljesítenie.

    Russell úgy nyilatkozott a verseny után, hogy Bottas azért védekezett vele szemben erőteljesebben, mert a jó teljesítménye azt jelentené, hogy a finn elveszti az ülését. Bottas természetesen a fiatal britet hibáztatta az esetért.

    A mindkettejük főnökének tekinthető Toto Wolff azonban kizárta, hogy ilyesmi közrejátszott volna a baleset kialakulásában.

    „Baromság.” – zárta rövidre a kérdést. – „Majd ismét beszélnem kell George-dzsal. Az esetében természetesen létezik egy tanulási folyamat, de belátásnak is lennie kell. Talán gondolkoznia kell erről a következő pár napban.”

    Wolff ugyanakkor azt is elismerte, Bottasnak nem kellett volna abba a helyzetbe kerülnie, hogy Russell ellen küzd.

    „Szükségünk van rá. Szükségünk van rá a konstruktőri bajnokságban.” – emelte ki Wolff. – „Pérez egy idő után beindul majd, erről meg vagyok győződve.”

    „Az autó ezenkívül majdnem teljesen használhatatlan. És a költségvetési korlát miatt, ez  hátrányos számunkra. Valószínűleg ez majd visszafogja a fejlesztéseinket is.”

    Ami a jövő évi ülést illeti, Wolff kiemelte, még nem dőlt el semmi.

    „Nem akarom, hogy Russell úgy érezze, valamit bizonyítania kell felénk. Ugyanakkor Valtteri 5 éve van velünk, tehát nem kell bizonyítania semmit.”

    A csapatfőnök azonban hozzátette, a finn magabiztossága, nincs most a legmagasabb szinten.