Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Egy 15 fős mérnöki stábbal nem fog tudni motort építeni a Red Bull

    Wolff: Egy 15 fős mérnöki stábbal nem fog tudni motort építeni a Red Bull

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a Red Bullnak többre lesz szüksége egy üres gyárépületnél és 15 mérnöknél, ha az új motorszabályok 2025-ös érkezésekor már a saját erőforrásukat szeretnék majd használni.

    A milton keynesi istálló mert nagyot álmodni és létrehozta a motorfejlesztő osztályát a Red Bull Powertrainst, ahová már át is csábítottak pár olyan szakembert, akik a korábbiakban a Mercedest erősítették.

    Azonban amíg az közel sem tűnik ideálisnak, hogy a bajnoki címvédő istállót erősítő mérnökök pont a közvetlen rivális Red Bullhoz kerültek át, Wolff szerint ez a fejlesztési és tervezési folyamataikra minimális hatást fog majd csak gyakorolni.

    Az osztrák csapatfőnök pedig hozzátettem, hogy a Red Bull hiába teszi bele a megfelelő mennyiségű pénzt a hajtáslánc projektbe, a kockázatot mindig tudni kell kezelniük.

    A Ferrarinak, a Renaultnak és a Mercedesnek is hosszú évekre volt szüksége, mielőtt

    „A brixworthi gyárunkban – ahol a hajtásláncot fejlesztjük – 900 ember dolgozik,” – idézi Wolff szavait a Motorsport.com. „Ebből a 900 emberből a Red Bull közel 100 embert keresett meg és ebből 10-15 mérnököt sikerült átcsábítaniuk magukhoz.

    „Szerintem a Red Bull képes lesz sikerrel venni ezt az akadályt, miután beleteszik a megfelelő összeget és a kellő erőforrásuk is meg van hozzá. Azonban nekünk például egy évtized kellett ahhoz, mire kitapasztaltuk a motorfejlesztés csínyját-bínyját és ráálltunk a helyes útra.

    „Szóval már csak emiatt is mondom azt, hogy egy üres gyárépület és 15 mérnök nem lesz elég ahhoz, hogy a Red Bull az elkövetkező három év alatt egy ütőképes motort építsen és fejlesszen az új motorformula bevezetésére.”

    „Azonban a Forma-1-ben már számos alkalommal láthattuk, hogy a jó munkához idő kell. A tapasztalatot pedig nem lehet pénzért megvásárolni.”

  • Wolff azt akarja, hogy a Forma-1 Londonban versenyezzen

    Wolff azt akarja, hogy a Forma-1 Londonban versenyezzen

    Toto Wolff egyértelműen jelezte a brit hatóságok felé, hogy örömmel venné, ha lenne Forma-1-es futam London utcáin. Az F1 korábbi ura, Bernie Ecclestone is szorgalmazta már, hogy a sportág a brit fővárosba költözzön, de a bürokratikus akadályok és a magas költségek miatt ez nem valósult meg.

    A Mercedes csapatfőnöke most az Evening Standard újságnak elmondta, hogy London persze azért nem veszélyeztethetné Silverstone helyét az éves versenynaptárban:

    Szeretném persze, ha Silverstone-ban lenne egy nagydíj, hiszen ezt szeretik a rajongók, Silverstone pedig a Forma-1 hagyományos helyszíneinek a része. De a londoni versenyzés mindent felülmúlna, és remélem, hogy London polgármestere és Johnson miniszterelnök úr olvassa ezt, és el tudjuk ezt indítani.”

    Wolff szerint a Forma-1 és London tökéletes kombináció:

    „Nekünk vannak a leghatékonyabb hibrid motorjaink a világon, a jelenlegi szupersztár egy brit srác, szóval a londoni versenyzés, amely bemutatja a technológiánkat és az innovációs képességünket jó, tehát menjünk.”

  • Steiner szerint Wolff csak meg akarta mutatni, hogy ő a góré

    Steiner szerint Wolff csak meg akarta mutatni, hogy ő a góré

    Günther Steiner úgy véli, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff csak „meg akarta mutatni, hogy ki a főnök”, amikor a Spanyol Nagydíjon, a rádión keresztül panaszkodott az FIA versenyigazgatójának, Michael Masinak Nikita Mazepin miatt.

    A 28. körében a közönségnek is bejátszották Wolff Masinek címzett rádióüzenetét, amelyben azt mondta: „Michael, kék zászlók, kék zászlók! Michael, emiatt a fickó miatt elveszítjük a pozíciónkat”

    Mazepin ugyanis csak nehézkesen állt félre az őt leköröző Lewis Hamilton útjából. Steiner azonban úgy gondolja, hogy ezt Wolff túlreagálta.

    „Szerintem Nikita jó munkát végzett, hogy megoldja a helyzetet” – mondta Steiner többek között a RacingNews365.comnak.

    „Talán Toto, csak Toto volt, csak meg akarta mutatni, hogy ki itt a főnök, és hogy mindenkinek arrébb kell mennie, amikor ő jön. Nem hagyta, hogy a srácok elvégezzék ezt a munkát. Azt hiszem, egy kis nyilvánosságot akart.”

  • Wolff: magunkra zárom az ajtót, csak hogy hosszútávra írjon alá

    Wolff: magunkra zárom az ajtót, csak hogy hosszútávra írjon alá

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta a tervét, hogy hogyan írasson alá Lewis Hamiltonnal egy újabb, több évre szóló szerződést.

    Hamilton tisztázta, hogy szívesen maradna a Forma-1-ben azután is, hogy az idei év végén lejár a szerződése. Kiemelte, ezúttal már nyáron szeretne pontot tenni az ügy végére.

    Amikor azt kérdezték, vajon az új szerződés hosszabb lesz-e, mint mostani egy éves, helyeselt.

    „Nem akarunk minden évben abban a helyzetben lenni, hogy koncentrálunk arra, hogy versenyeket nyerjünk, és emellett még egyezkednünk is kelljen. Örülnék, ha nem ez lenne minden szezonban.” – utalt a tavalyi évre Wolff.

    „Csak néhány napot kell együtt töltenünk, és megnézni, mik a nehéz pontok. Azután bezárjuk az ajtót, és addig nem jövünk ki, amíg meg nem oldjuk. Ez már eddig is működött.”

    Amennyiben Hamilton két évre ír alá, 38 éves lesz, mire újra a jövőjéről kell döntenie. Wolff szerint azonban a kor nem akadály, a brit még 40 éves kora után is versenyezni fog.

    „Nincs kétségem efelől. Olyan fegyelmezett, hogy az inspiráló. Amíg vigyáz magára mentálisan és fizikailag is, és folyamatosan fejlődik, akkor még sokáig bírhatja.”

  • Hajlik a Red Bull hátsó szárnya? Horner szerint rendben van

    Hajlik a Red Bull hátsó szárnya? Horner szerint rendben van

    Először Hamilton vette észre, hogy valami nem stimmel a Red Bull szárnyaival a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, de Horner cáfolta, hogy szabálytalan lenne.

    Videós bizonyítékkal is alátámasztották, hogy a szóban forgó elem egy picit eldeformálódik, ami az egyenesekben előnyhöz juttatja őket. Az FIA szabályzata szerint pedig semmilyen mozgó aerodinamikai alkatrész nem engedélyezett.

    „A Red Bullok nagyon gyorsak az egyenesekben.” – emelte ki Hamilton. – „Van egy ilyen behajló szárnyuk, és három tizedet nyertek vele.”

    Horner ezzel szemben megvédte csapatát, szerinte csak politikai játszma az egész.

    „Természetesen az autót alaposan átvizsgálják. Visszafelé húzzák, és még sok másféle teszten kell megfelelni. Az FIA teljesen elégedett az autónkkal, átment a szigorú ellenőrzéseken.” – szögezte le.

    „Meglepett Hamilton megjegyzése. Már Toto Wolff említette ezt nekem korábban, így kétlem, hogy ez Lewis véleménye lenne. Valahonnan máshonnan jött.” – kommentált sejtelmesen a csapatfőnök.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton máris szeretne egyeztetni a 2022-es szerződéséről

    Hamilton máris szeretne egyeztetni a 2022-es szerződéséről

    Lewis Hamilton hirtelen nagyon szeretne aláírni a Mercedeshez, lehetőség szerint még a Forma-1 augusztusi nyári szünete előtt. Korábban a hétszeres világbajnok úgy tűnt, hogy nem akarja siettetni a szerződésével kapcsolatos egyeztetéseket Toto Wolffal, annak ellenére, hogy tavaly télen is még erről egyeztettek hónapokig, és csak egy éves kontraktust írtak alá. A 36 éves pilóta így nyilatkozott erről a vasárnapi Spanyol Nagydíjat követően, miután nyert, és 14 pontra növelte az előnyét Max Verstappennel szemben:

    „Igen, soha nem akarunk újra olyan helyzetbe kerülni, mint amibe kerültünk január-február tájékán. Aláásta a teljes téli szünetemet, és biztos vagyok benne, hogy ez Totónak sem segített, már ami a pihenését és kikapcsolódását illeti. Azt hiszem, hogy ésszerűen kell viselkednünk. Persze nem kell siettetnünk semmit sem, de nem árt már észnél lenni, és megkezdeni az egyeztetéseket. Ez mindig is egy nagyon összetett folyamat, amely nem éppen egyszerű, így remélem, hogy hamarosan belevághatunk, már amennyiben ez nem hátráltatja a jelenleg is zajló munkát. Még mindig 19 verseny van hátra, de jó lenne, ha már a szünet összeállhatna valami, és akkor a szabadidőben összeállhatna valami kép a jövővel kapcsolatban.”

  • Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Stefano Domenicali keményen dolgozik a 2021-es Forma-1-es versenynaptár legutóbbi problémáján, állítja Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Miután nemrég törölték a Kanadai Nagydíjat, az F1 vezérigazgatója az utolsó pillanatban megegyezett az Istanbul Parkkal. A brit kormányzat azonban Törökországot feltette az úgynevezett koronavírus miatti „vörös listájára”, ami azt jelenti, hogy az Angliába visszatérő F1 csapattagokra két hét karanténkötelezettség vár. Domenicali az olasz Skynak beszélt arról, hogy meg akarja oldani ezt a gondot:

    „Nem akarunk változtatni már a menetrenden, vagy elhalasztani további versenyeket. Jelen pillanatban azonban nem tudjuk azt, hogy kellene ezt kivitelezni.”

    Mugello és Nürburgring lehetnek azon pályák, amelyek esetleg beugorhatnak még, de Domenicali egyelőre hárít:

    „Ezzel kapcsolatban nem tudok megerősíteni semmit sem. Nincs még semmi. A napokban megpróbáljuk megtudni, hogy van-e esély kivételezésre, hogy ne kelljen változtatni a tervezett versenynaptáron. Amennyiben nem ez a helyzet, akkor vannak még lehetőségeink, amelyeket meg kell vitatnunk azon igényünk szerint, hogy megtartsuk a versenynaptárunkat ugyanannyi futammal mint tervezve volt, hiszen egy pillanatot sem akarunk kihagyni ebből a remek szezonból. Jövő héten már tudni akarjuk, hogy merre tovább. Megvan az akarat, hogy maradjunk a jelenlegi futamszámnál, de folyamatosan figyelembe kell vennünk a változó helyzetet.”

    A Török Nagydíjjal kapcsolatos problémákról így nyilatkozott a Mercedes részéről Toto Wolff:

    „Először is, nem igazán kellemes egy karanténhotelban várakozni, de Stefano Domenicali most dönt arról, hogy miképp szervezzen meg mindent. Ha tisztább képet kapunk a helyzetről, akkor eldönthetjük majd, hogy mely alkalmazottak maradnak a kontinentális Európában, és kik térnek haza.”

  • Wolff: Eddig minden jó, most van 24 óránk arra, hogy elrontsuk az egészet

    Wolff: Eddig minden jó, most van 24 óránk arra, hogy elrontsuk az egészet

    Toto Wolff szerint az egyik legjobb pénteki felkészülését produkálta tegnap a Mercedes.

    Spanyolországban ismét a csillagosok tűnnek a legerősebbnek, amit a két szabadedzés eredménye is alátámaszt. Délelőtt ugyanis Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, míg délután a stafétabotot Lewis Hamilton vette át. Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke így elégedett, ugyanakkor hozzátette, mindez még visszaüthet.

    ,,Ez jó volt, úgy vélem a legjobb pénteki napunkat produkáltuk. Nagyon bátorító mindez, viszont épp azt beszéltük a pitwallon: ‘van 24 óránk elcseszni az egészet.” – nyilatkozta a Racingnews365.com előtt Wolff.

    A mezőny általában a téli felkészülést Barcelonában koronázza meg, ám idén a koronavírus miatt ez a feladat Bahreinre hárult. Ugyanakkor a Mercedes csapatfőnöke nem aggódik, hiszen rengeteg adatuk van az előző éveknek köszönhetően a pályáról:

    ,,Megvannak az adataink az előző évekből. Mindazonáltal azt szokták mondani, hogy a barcelonai aszfaltcsík reprezentatív. A kérdés viszont az, hogy ez még mindig így van? Rengeteg olyan pálya van, ahol sok a különféle kanyar és egyenes. Ugyanakkor ez valamennyire reprezentálja az utolsó szektor nehézségeit, ami az abroncsok miatt nem egyszerű…majd meglátjuk mi lesz.” – zárta a gondolatmentét az osztrák csapatfőnök.

  • Kolles szerint Stroll mercedeses ‘bevásárlókörútja’ demoralizálta a csapatot

    Kolles szerint Stroll mercedeses ‘bevásárlókörútja’ demoralizálta a csapatot

    Colin Kolles úgy véli, hogy az Aston Martin dolgozói rendkívül demoralizáltak, miután Lawrence Stroll tervei visszafelé sültek el.

    Az egykori csapatfőnök mostanában többször is kóstolgatta korábbi munkahelyének „új” tulajdonosát és a Mercedes vezetőjét. Nemrég a német sajtónak ugyanis úgy fogalmazott, hogy Toto Wolff csak a kanadai milliárdos ölebe. Továbbá jobb lesz, ha Sebastian Vettel vigyáz a barátaival, mivel csak azért vették őt oda fel, hogy az ifjú Lance-t jobb színben tüntesse fel.

    Kolles most újra elővette éles pengéjét és egy suhintással odavágott az Aston Martin tulajdonosának. A román-német szakember szerint azzal, hogy a 61 éves üzletember ráerőltette az alakulatra tavaly a „rózsaszín Mercedest”, szembe ment a technikai gárda filozófiájával:

    ,,A múltban a mérnököknek meg volt engedve az, hogy saját képességeiket tökéletesítsék és fejlesszék. Kevés volt ugyan a költségvetés, de ők nagyon fiatalok és motiváltak voltak, sőt bizonyos esetekben roppant innovatívak is. Mióta Stroll lett a vezető megváltoztak a dolgok, úgy értem, minden megváltozott.” – ecsetelte az 53 éves ex-vezető.

    A legnagyobb változás Kolles szerint az volt, hogy egy az egyben megrendelte a kanadai a 2019-es Mercedes másolatát.

    ,,A mérnökök egy másik autót akartak építeni olyan hátsó résszel, mint a Red Bullé, ugyanis évek óta e filozófia mentén haladtak. Stroll viszont a Mercedes másolatát akarta, ugyanis így érhette el a legkönnyebben a céljait. Vagy az ő módszere szerint, vagy sehogy – ilyen a mentalitása. Így hát mindent megvett Wolfftól.”

    A 2021-es változtatások leginkább a csillagosokat és a zöldeket érintette. Míg Ezüst Nyilak tudtak gyorsan reagálni, addig a kanadai-brit csapat nem.

    ,,A mérnökök nem tudnak mit kezdeni egy olyan autóval, amit nem ők álmodtak meg, és nem is akartak. Most rendkívül demoralizáltak, és ez ott lóg a levegőben. Nagy az elégedetlenség a csapatban.” -tette hozzá Kolles a Sport1.de-nek.

     

  • Bottas szezon közbeni távozása „képtelenség”

    Bottas szezon közbeni távozása „képtelenség”

    Toto Wolff „képtelenségként” utasította vissza azokat a pletykákat, amelyek szerint már a 2021-es szezon vége előtt George Russellre cserélheti a Mercedes Valtteri Bottast.

    A napokban számoltunk be róla, hogy a legfrissebb pletykák Bottas szezon közbeni leváltásáról szólnak. Ez még a rivális csapatfőnök Christian Horner szerint is esélytelen, most pedig Wolff is erről számolt be.

    „Képtelenség” – reagált Wolff az Osterreich c. lap erre vonatkozó kérdésére.

    „Bottas nagyon jó, bárkivel felveszi a versenyt a mezőnyben. És újra és újra képes arra, hogy gyorsabban autózzon, mint Lewis, mint legutóbb a portimaói kvalifikáción” – mondta Wolff.

    „Lewis megérdemli, hogy világbajnok legyen, mivel ő következetesebb” – tette hozzá.

    Olyan pletykák is keringenek, hogy Wolff nyomást akar gyakorolni a hétszeres világbajnok Hamiltonra, hogy kezdje meg a szerződési tárgyalásokat 2022-ről.