Címke: Toto Wolff

  • Akár óvást is benyújthat a Mercedes a flexibilis szárnyak miatt

    Akár óvást is benyújthat a Mercedes a flexibilis szárnyak miatt

    A Mercedes nem akarja annyiban hagyni a hajlékony szárnyak esetét, így azt is elképzelhetőnek tartja, hogy óvást nyújt be ellenük.

    Az év elején még az Aston Martin szeretett volna némi kompenzációt kicsikarni az FIA-tól a megváltozott aero szabályok miatt. Mivel a kanadai-brit csapat egyedül mondta a magáét és mutogatott a high rake-el rendelkező csapatokra, az az ügy abba maradt.

    A Mercedes, jobban mondva Lewis Hamilton viszont az elmúlt futamok során felfedezte, hogy ellenfelük hátsó szárnya jobban mozog a kelleténél. Az érintett istálló azonnal feltett kézzel tiltakozott, míg a Szövetség nem talált rendellenességet az említett elemmel kapcsolatban. Ugyanakkor egy speciális teszt fog várni a mezőnyre a Francia Nagydíjtól, ami felfedheti majd azokat, akik kihasználták a kiskapukat.

    A Ferrari már jelezte, hogy nekik kell módosításokat végezniük, csakúgy, mint az Alpine-nak, a Red Bullnak és az Alfa Romeónak. Ugyanakkor a Mercedesnek is kell némi finomhangolást eszközölnie.

    Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke azonban megtalálta a kapcsolatot a saját ügyük és a Mercedes ügye között.

    ,,Nagyjából minden csapat, ami magas hasmagasságú autóval rendelkezik ilyen szárnnyal operál. Mi azt gyanítjuk, hogy azért van erre szükségük, mert így kompenzálják a magasabb légellenállást.” – nyilatkozta az amerikai vezető.

    Ez az újabb ügy ismételten két táborra osztotta a mezőnyt. Van a Mercedes érdekeltségű oldal (Aston Martin és a McLaren) tovább vannak a high rake-el rendelkezők.

    Szafnauer attól tart, hogy Bakuban az ellentétes oldalon lévők előnye akár 5-6 tized is lehet, ám Christian Horner ezt nevetségesnek tartja. Toto Wolff azonban nem elégedett, így más irányba terelné az ügyet:

    ,,Egyértelmű az, hogy két hét túl rövid ahhoz, hogy mindenki alkalmazkodjon. Ám Bakuig négy hét van, és ennyi idő bőven elég arra, hogy a pályára merevítsenek a hátsó szárnyon. Főleg úgy, hogy a legeffektívebb ott az ő verziójuk. Így a senki földjére kerültünk, ugyanis a technikai direktíva egyértelműen kimondja, hogy némelyik hátsó szárny mozgása jelentős, így akik ezt használják, ellenük óvást lehet benyújtani. Valószínűleg az ICA (Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság) elé fog ez kerülni, ugyanis senkinek sincs szüksége erre a zavaros helyzetre.”

    A Red Bull csapatfőnöke szerint, ha a Mercedes ennyire ugrálni szeretne, akkor előbb vizsgálják meg az ő első szárnyaikat is. Horner ugyanis úgy véli, hogy a csillagosok azon eleme jobban mozog a kelleténél.

  • Túl drágának találta a Mercedes a Pirelli-tesztet, a Ferrari váltja így őket

    Túl drágának találta a Mercedes a Pirelli-tesztet, a Ferrari váltja így őket

    Toto Wolff elárulta, hogy a költségvetési korlát miatt le kellett mondaniuk a soron következő Pirelli-tesztjüket.

    A Williams kivételével minden istálló lehetőséget fog kapni idén arra, hogy kipróbálhassa az olasz gumigyár 2022-es prototípusait. Ugyan a csillagosok már teljesítettek két tesztnapot az Emilia Romagna Nagydíj után, ám a soron következő gyakorlásukra már nem maradt keretük.

    Az idei évtől életbe lépő költségvetési korált jócskán gátat szab az alakulatoknak. 145 millió dollár áll ugyanis rendelkezésükre egy szezonban, ám ebbe a versenyzői fizetések és a marketing költségek nem tartoznak bele. Az Ezüst Nyilak viszont osztottak-szoroztak és az eredményeik alapján nem érné meg nekik az, ha az elkövetkezendő héten egy kisebb gárdával Franciaországba (Paul Ricard) repülnének.

    ,,Próbáljuk tartani magunkat a költségvetési korláthoz, ám ez a művelet korántsem triviális. A gumiteszttel járó költségeket ennek tükrében nem tudtuk volna vállalni, és a szerelőinket sem tudtuk volna ilyen hosszú útra küldeni.” – magyarázta a Crash.net-nek a helyeztet Toto Wolff.

    A Mercedes lehetőségét így az a Ferrari kapja meg, aki már idén többször is kipróbálhatta a jövő évi prototípusokat.

    ,,Mi mindig azt mondtuk, hogy a 2022-es év élvez prioritást, így az abroncsok tesztelése, és az, hogy segíthetünk a Pirellinek a fejlesztésükben, nagyon fontos a számunkra. Nekünk nem volt törésünk Imolában, így van némi kontingensünk a Mercedeshez képest. Így hát örömmel fogadjuk a lehetőséget.” – tette hozzá Mattia Binotto.

  • Wolff: A Daimler nem fog eladni további részvényeket

    Wolff: A Daimler nem fog eladni további részvényeket

    Toto Wolff elhessegette azokat a találgatásokat, mik szerint a Mercedes anyavállalata további részvényeket akar eladni a csapatból.

    A 2021-es szezon előtt három részre osztották a bajnok csapat értékpapírjait. Egyenlő arányban kerültek ki az INEOS-hoz és Toto Wolffhoz részek, míg a többi maradt a Daimlernél. Így mind a három félnek 33,3% van a birtokában.

    Ugyanakkor a Daimler új negyedéves pénzügyi jelentése némi zavart okozott az erőben. A dokumentum ugyanis azt sugallta, hogy a vállalat további részvényektől válna meg, ám Wolff szerint erről szó sincs. Az osztrák vezető és tulajdonos Monacóban elmondta, hogy csupán a hármas felosztásról és annak megszervezéséről van szó.

    ,,Igen, ez így van. Ez mind azt takarja, hogy 33,3%-ot adtunk el az INEOS-nak, és néhányat nekem. A tranzakciót hitelesítettük és aláírtuk, de még nem zártuk le. Arra számítunk, hogy erre a harmadik negyedévben fog sor kerülni. Az a bizonyos utalás csak erre vonatkozott.” – nyilatkozta Wolff.

  • A Mercedesnek is módosítania kell a Francia Nagydíjig a hátsó szárnyán

    A Mercedesnek is módosítania kell a Francia Nagydíjig a hátsó szárnyán

    Toto Wolff elárulta, hogy bizonyos módosításokat a Mercedesnek is végre kell hajtania a hátsó szárnyán a Francia Nagydíj előtt.

    A flexibilis elemek története nem ért véget a sportágban, ugyanis nemrég a Red Bullt csípték el a riválisok ezzel kapcsolatban. Lewis Hamilton ugyanis kiszúrta, hogy ellenfelük eleme jobban mozog a kelleténél, ám az FIA nem talált első blikkre szabálytalanságot.

    Ugyanakkor a Szövetség kihirdette, hogy a Francia Nagydíjtól tesztelni fogja az elemeket, így akiknek szükséges, addig módosíthatnak. A Red Bull és a Ferrari már jelezte, hogy lesz némi finomhangolás a részükről. Ugyanakkor az Alpine még nem jelezte ezen szándékát. A Mercedes viszont nem elégedett:

    ,,Hosszú ideig csak a sötétben tapogatóztunk. Tavaly nyáron már jelentettük a flexibilis szárnyakkal kapcsolatos helyeztet, viszont mindezidáig semmilyen választ nem kaptunk.” – nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Toto Wolff.

    Ugyanakkor az osztrák vezető elismerte, hogy nekik is változtatni kell egy kissé a kialakításon:

    ,,Igen, nekünk is át kell alakítani a szóban forgó elemet. A szárny rendkívül merev, és megfelel a híres 3.8-as cikkelynek, ami kimondja, hogy mozdulatlannak kell maradnia. Viszont egy kicsit lágyítanunk kell rajta. A bevezetésre kerülő teszt, csak egy félkész megoldás, ami alkalmat kínál arra, hogy puhítsunk ezen és a jövőben egy kissé hajlékonyabbá tegyük azt.” – folytatta a Mercedes csapatfőnöke.

  • A Daimler a teljes irányítást el fogja veszíteni a Mercedes F1 Team felett

    A Daimler a teljes irányítást el fogja veszíteni a Mercedes F1 Team felett

    Egy friss befektetői jelentésből kiderült, hogy a Daimler AG a továbbiakban nem fogja ellenőrizni a Mercedes F1-es istálló ügyeit.

    Tavaly decemberben már túl adott egyes értékapapírjain a cég, ugyanis 33.3% került az INEOS-hoz, míg a fennmaradó részen a vállalat és Toto Wolff osztozott meg. Egy pénzügyi jelentés alapján az eladás még nem zárult le teljesen, így további részvényektől szabadulhat meg a Daimler AG.

    ,,Feltételezéseink szerint 2021 első felében kilábalunk ebből, utána viszont arra számítunk, hogy a Daimler már nem fogja ellenőrizni az alakulatot.” – áll a Mercedes-Benz negyedéves befektetői iratában.

    A Racingnews365.com információi szerint a csapat  továbbra is a márkával együttműködve fog létezni, viszont az anyavállalat részesedése jelentősen csökkeni fog. Ha sikerül valakivel megállapodniuk, és az értékpapírjaik egy részét eladniuk, akkor a Daimler már nem kontrollálhatja majd teljesen a csapat életét.

    A sikeres eladás esetén a vállalatnak nem fog változni a Williamsszel, az Aston Martinnal és a McLarennel kötött motorszerződése, sőt a Mercedes F1-es csapatának nem lesz új neve.

  • Wolff szerint Andy Cowell nem igazol a Red Bullhoz

    Wolff szerint Andy Cowell nem igazol a Red Bullhoz

    A Red Bull Racing az elmúlt hetekben több mercedeses munkatársat is megszerzett magának. Ben Hodgkinson, Steve Blewett, Omid Mostaghimi, Pip Clode, Anton Mayo és Steve Brodie az elmúlt hetekben döntöttek úgy, hogy a Red Bullhoz csatlakoznak. A Red Bull azonban várhatóan a következő hetekben további neveket jelent be.

    Voltak olyan pletykák is, hogy Andy Cowell is rajta volt a Red Bull listáján, bár Toto Wolff csapatfőnök ezt cáfolja.

    Cowell a Mercedes AMG High Performance Powertrains vezetőjeként évekig fontos szerepet töltött be a csapatnál, 2020-ban azonban tudatta, hogy készen áll egy újabb kihívásra. Korábban a sajtó a Ferrarihoz kötötte a nevét, az elmúlt hetekben pedig a Red Bull is szóba került, mint lehetséges munkaadó, de Wolff állítja, hogy erre nem fog sor kerülni.

    A Mercedes csapatfőnöke úgy tudja, hogy Cowell a sportágon kívül keres munkát.

    „Rendszeresen beszélek Andyvel. Egyszerűen csak szeretne valami mást csinálni, ő nem csak a Forma-1-ben végzett munkájáról ismert” – mondta a Formule1.nlnek. „Andy-nek izgalmas ötletei vannak a technológiával és a fenntarthatósággal kapcsolatban. És azt is mondta: ‘Ha a Forma-1-ben akartam volna folytatni, akkor a Mercedesnél maradtam volna’.”

  • Ocon veszélyt jelenthet Russell Mercedes-es ülésére?

    Ocon veszélyt jelenthet Russell Mercedes-es ülésére?

    Több, mint valószínű, hogy Valtteri Bottas az ötödik Mercedesnél töltött szezonjában sem fogja legyőzni Lewis Hamiltont, aki eddig mind a négy közös évükben megverte őt. Számos Forma-1 szakértő vitatkozik azon, hogy vajon a Mercedes George Russellt vagy Esteban Ocont fogja beültetni a finn pilóta helyére 2022-ben.

    Egy autosporttal foglalkozó újságíró Fergal Walsh az Alpine francia pilótjának képességeit méltatta és szerinte Toto Wolffnak nem szabad őt figyelmen kívül hagynia, amikor versenyzőt keres majd magának Hamilton mellé.

    „Ocon kellően tapasztal és gyors ahhoz, hogy alkalmas legyen a Mercedes második ülésére. Emellett még a régi kapcsolatai is megvannak a címvédő istállónál, így nem szabadna őt leírnia Wolffnak.”

    Ocon jelen pillanatban mindössze a középmezőnyben harcolhat, mert az Alpine idei autója nem sikerült valami ütőképesre. Ehhez képest a Spanyol Nagydíjon az ötödik helyre kvalifikálta magát – ismét legyőzve csapattársát Fernando Alonsot – majd a vasárnapi versenyen pontokat is tudott szerezni. Ocon ellen az egyetlen érv talán az lehet, hogy még soha nem versenyzett a Forma-1 élmezőnyében.

    „Egy dolog azonban mindenféleképpen Ocon ellen szól. 2015 óta nem versenyzett az élmezőnyben, amikor megnyerte a GP3-at egy évvel a Forma-1-be való bekerülése előtt. Ezt a fajta kockázatot szerintem megéri bevállalnia a Mercedesnek, azonban az is vastagon benne van, hogy ez nem fog megtörténni.”

  • Lauda megpróbálta Rosberget a Mercedesnél tartani

    Lauda megpróbálta Rosberget a Mercedesnél tartani

    Nico Rosberg már négy és fél éve nem F1 pilóta, miután visszavonult világbajnokként 2016 végén. Azóta az egykori német versenyző inkább a fenntartható életmódra kezdett koncentrálni, és a Forma-1-ben is aktív maradt, elemzőként és szakértőként.

    2016. december 2-án, Bécsben jelentette be Rosberg a visszavonulását, de a Motorsport-Total.com interjújából kiderül, hogy túl korán történt meg ez:

    „Inkább ünnepeltem volna még egy hónapig a világbajnoki címet, és csak ezt követően mondtam volna azt, hogy abbahagyom. Amennyiben rajtam múlt volna, januárig nem jelentettem volna be ezt. Egy hónapig ünnep, aztán Karácsony, majd januárban valamikor közöltem volna, hogy kiszállok.”

    Rosberg azonban felismerte, hogy ha így tesz, azzal sok problémát okozna a csapatnak, ezért döntött úgy, hogy előre hozza a bejelentését:

    „Csak Toto Wolff, és a csapat kedvéért tettem így, ez ilyen egyszerű. Nekem nem volt annyira jó, hogy ilyen hamar jelentsem be a visszavonulásomat. Csak azért volt a korai bejelentés, hogy a Mercedes újrapozícionálhassa magát, és kereshessenek egy új pilótát maguknak.”

    Végül Rosberg így tett Bécsben, és ezzel a versenyzői piacon felrobbantott egy kisebb bombát. Valtteri Bottas lett végül az utódja, és ennek hatásakánt a már visszavonult Felipe Massa is visszatért egy évre.

    Ennek ellenére a Mercedes megpróbált mindent, hogy ha lehet, Rosberget a német csapatnál tarthassák 2017-ben is. Nico azonban elárulta, hogy már Abu Dhabi előtt azon gondolkodott, hogy ha megszerzi a címet, kiszáll. A csillagos márka nagyon szerette volna, ha tovább marad az istállónál, így Rosberg ezzel zárta:

    „Különösen Niki Lauda próbálkozott ezzel. Egyszerűbb lett volna nekik, ha továbbra is a Mercedesnél vezetek.”

  • Wolff: Nem csak Verstappennel pótolhatjuk majd Hamiltont

    Wolff: Nem csak Verstappennel pótolhatjuk majd Hamiltont

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff úgy véli, hogy Max Verstappenen kívül más pilótával is pótolhatnák majd Lewis Hamiltont a visszavonulását követően.

    A hétszers világbajnok britnek jelen pillanatban csupán egy évig szól a szerződése a Mercedes csapatával, azonban a motivációja továbbra is az egekben van, így akár az idei szezon végén egy több éven kontraktust is köthet a bajnoki címvédő istállóval.

    Azonban Wolffék tisztában vannak azzal, hogy előbb vagy utóbb, de a csapat jövőt is előre meg kell tervezniük. Éppen ezért kell találniuk majd egy olyan pilótát Hamilton után, aki képes hozni a futamgyőzelmeket és a bajnoki címeket.

    Verstappent már számos alkalommal hírbe is hozták a Mercedesszel, mint lehetséges pilóta jelöltet. A Red Bull holland pilótája pedig nagy valószínűséggel el is fogadná az ajánlatot, mert a milton keynesi istállónál már a hatodik szezonját tölti és eddig komolyabb esélye nem volt a bajnoki címre.

    Azonban az osztrák csapafőnök szerint a hollandon kívül sok más név is szóba jöhet, ha Hamiltont előbb vagy utóbb pótolniuk kell majd valakivel.

    „Mindig figyelemmel kell követni azon versenyzőket, akik egy napon akár a Mercedesnél is versenyezhetnek majd,” – nyilatkozta Wolff.

    „Nem vitás, hogy Max (Verstappen) a jövő egyik legnagyobb sztárja, azonban nem csak az ő neve jöhet majd szóba. Annyi tehetséges fiatal van a mezőnyben, akik jelen pillanatban nem ülnek futamgyőzelemre képes autóban.

    „Érdekes lesz majd végignézni, hogy miként alakul ennek a párharcnak a kimenetele.”

  • Ocon is esélyes a Mercedes második ülésére Wolff szerint

    Ocon is esélyes a Mercedes második ülésére Wolff szerint

    Már Valtteri Bottas idei menesztéséről is érkeztek pletykák, jövőre pedig elsősorban George Russellel kell versenyeznie ülése megtartásáért. Wolff elárulta, a mezőny másik ex-Mercedes juniorát sem szabad kizárni.

    Év végén mindkét Mercedes-pilóta szerződése lejár. Lewis Hamilton helyzete kevésbé kérdőjeles, már nyáron le akarja zárni az ügyet.

    Csapattársa azonban alulteljesít, és korántsem ilyen biztos a helye a csapatnál 2022-re.

    Elsősorban George Russellt emlegetik Bottas utódjaként, ám van egy másik pilóta is a mezőnyben, aki élvezte Wolff és a Mercedes támogatását.

    Esteban Ocon azonban végül a Renault/Alpine-nál kötött ki, hisz a franciák is figyelemmel kísérték a pályafutását. A Racing Point korábbi pilótája egy év kihagyás után tért vissza a mezőnybe, és tavaly a Szahír Nagydíjon – Russell remeklésének árnyékában – megszerezte első dobogóját is.

    Idén már háromszor szerzett pontot, amivel tisztán csapattársa, Alonso előtt helyezkedik el a tabellán.

    „Esteban egy olyan versenyző, aki kötődik hozzánk, annak ellenére, hogy egy teljes értékű Alpine-pilóta, de jóban vagyunk velük. Persze Valtteri és Lewis jelenleg a pilótáink, jövőre pedig lesz ami lesz.” – jelentette ki Wolff.

    „Kicsit fura a helyzet, mert Esteban sokáig volt a Mercedes juniorja, de most az Alpine gyári alakulatánál van, ez tény. Jó helyzetben van ott, fejlődik, jól teljesít és francia.”

    „Mindezt figyelembe véve, összeálltak neki a dolgok. Szerintem Laurent [Rossi, az Alpine vezérigazgatója] és az ő döntése elsősorban, hogyan akarják folytatni, mielőtt mi ajánlanánk neki bármit is.” – összegezte az osztrák.

    Ez persze azt jelenti, nem zárja ki a lehetőséget…