Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Kellenek az új szabályok, hogy fennmaradjon a motivációnk

    Wolff: Kellenek az új szabályok, hogy fennmaradjon a motivációnk

    A hibridéra 2014-es kezdete óta egyeduralkodó Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a jövő évi szabályváltoztatásokól nyilatkozott. Az osztrák elmondta, hogy ez az, ami most igazán motiválja őket, hiszen egy ilyen sikeres csapatnak, mint a Mercedes, nem könnyű fenntartani a motivációt.

    „Ezt más sportágakban is lehet látni” – mondta Wolff a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak. „Folyamatosan fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy mi lesz az új cél. Számunkra ez egyszerű, a szabályváltozás. Ezek óriási segítséget jelentenek ilyen téren. Be akarjuk bizonyítani, hogy ezek a változások sem tudnak megállítani minket.”

    Ha már szabályváltoztatások, az idei évre is változott néhány aerodinamikai regula, mely egészen jelentőségteljesnek bizonyul. Főleg a Mercedeshez hasonló, „low-rake-es” csapatok veszítettek rajta.

    „Megértem, hogy a Forma-1 jogtulajdonosai mindig keresik a módját annak, hogy a bajnokságot a lehető legversenyképesebbé tegyék. Nem tesz jót a sportnak, ha egy csapat vagy egy versenyző évekig uralja a sportot. De 2017-ben és 2019-ben is folytattuk a címvédéseket” – folytatta Wolff a legutóbbi két szabályváltoztatásra utalva. „Az idei évre újabb változás történt, azzal a céllal, hogy megváltoztassák a sorrendet. Ez sok teljesítményünkbe került, különösen a többi csapathoz képest.”

    Ezt a teljesítményveszteséget számszerűsítette is Wolff, körülbelül öt tizedre, vagy többre taksálta.

    „Ez tény. A legjobb az lenne, ha az utolsó versenyen dőlne el a bajnokság, egy ponttal” – zárta a szoros világbajnoki küzdelemre kitérve, amelyben most épp Max Verstappen van lépéselőnyben.

  • Alonso: Az F1 gondolkozzon el speciális monacói gumin

    Alonso: Az F1 gondolkozzon el speciális monacói gumin

    Fernando Alonso szerint a Forma-1-nek ideje lenne elgondolkoznia azon, hogy speciális gumikkal vagy szabályokkal álljanak elő az olyan versenyekre, mint Monaco, hogy ezzel is izgalmasabbá tegyék a futamokat. A jelenlegi versenyautók méretei és sebessége megspékelve a kanyargós és szűk Monaco utcáival inkább felvonulást okoztak, mint versenyt a múlt hétvégén. A 29 éves kétszeres világbajnok nyilatkozott erről a Soy Motornak:

    „Utcai pályákon a gumik különösen fontosak, pláne Monacóban. Szerintem a Forma-1-nek el kellene gondolkodnia talán azon, hogy Monacóra egy speciális abroncsot fejlesszen ki, amelyet más pályákon nem használnak. Vagy egyszerűen kényszerítsenek mindenkit a leglágyabb gumik használatára, és akadályozzák meg, hogy a keményebb gumikat használják. Monaco egy különleges verseny, így talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy különleges szabályokat alkossunk rá.”

    Egyesek szerint a Forma-1 már teljesen kinőtte a legendás hercegséget – Toto Wolff azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a sportágnak továbbra is Monacóban kellene versenyeznie. A Mercedes csapatfőnöke így fogalmazott:

    „Monaco maga a Forma-1. Minden ragyog, izgalmas, de igaz, egyike azon pályáknak, ahol kevesebb az előzés. Ha azonban engem kérdeznek, én 100%-ban támogatom. Egyike az év legfontosabb nagydíjainak.”

  • A Formula E nem akar közös versenyhétvégét az F1-gyel

    A Formula E nem akar közös versenyhétvégét az F1-gyel

    A Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle szerint jelenleg nem szerepel az elképzeléseik között az, hogy a sorozat a Forma-1-gyel azonos versenynaptárban versenyezzen.

    Először használta a Formula E teljesen a Monacói Nagydíj utcai pályáját pár hete. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig arról beszélt korábban, hogy a Forma-1-nek és a FE-nek is jót tenne az, ha több alkalommal is közös versenyhétvégéket szerveznének egy adott szezonban.

    A Toro Rosso korábbi versenyzője és kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne úgy véli, hogy a jelenlegi széria nem tud versenyre kelni a Forma-1-gyel. Ennek ellenére  lenyűgözte, ahogy a tisztán elektromos hajtású széria mekkorát fejlődött és egyre nagyobb tiszteletnek örvend.

    Annak ellenére, hogy a Formula E a jövőben a Forma-1-es pályákat szeretné használni, Reigle úgy érzi, hogy jelenleg nincs szükségük arra, hogy támogassák az az F1-et. A Monaco ePrix-en a RaceFansnek ennyit mondott:

    „Nem tekinteném ezt a stratégiai dolognak vagy olyan iránynak, amit feltétlenül szeretnénk követni. A nézetem mindig is világos volt: amennyiben tudjuk a Formula E-t olyan irányba fejleszteni, hogy igazán versenyképes futamok legyenek, és kapunk egy igazán lenyűgöző sport látványosságot, akkor a Formula E és a Forma-1 számára is még bőven lesz tér a fejlődésre. Lesznek olyan rajongók, akik mindkettőt kedvelni fogják. Persze lesznek olyanok is, akik egyik vagy másik felé hajlanak, de ez így van rendjén. A feladatunk az, hogy növeljük a rajongói bázisunkat. Amennyiben egy F1 szurkoló „átjön”, mert szereti a versenyeket és a jellegzetes termékünket, az szerintem jó dolog. Az sem biztos, hogy ehhez feltétlenül Forma-1-es pályán kell lennünk.”

    Reigle azt elismerte, hogy lenne persze némi előnye annak, ha a két sorozat ugyanazon a helyszínen állna rajthoz egy versenyhétvégén. Ide érti egy márka láthatóságát a szélesebb közönség számára és a költséghatékonyságot. Arról beszélt, hogy szeretné, ha a Formula E a saját útját járná, és megosztaná a rivaldafényt az F1-gyel. Inkább, mint csak annak az árnyékában versenyezne:

    „Amikor azt vizsgáljuk, hogy párhuzamosan vagy a Forma-1 mellett kellene-e versenyeznünk: van hatékonysági érv ezzel kapcsolatban, igaz? Adott például egy már megépített pálya, tehát ez máris egy költséghatékonysági szempont. Talán néhány gyártónak is van egy olyan szempontja, hogy egy szélesebb körben is megjelenjen. Véleményem szerint azonban a Formula E a megkülönböztető jegyek miatt különleges. Ezeket kéne megdupláznunk, és igazán ki kellene használnunk. És ha továbbra is ezt tesszük, akkor remek formában leszünk.”

  • Mercedes: Marko viccei a mi legnagyobb fegyverünk

    Mercedes: Marko viccei a mi legnagyobb fegyverünk

    A Mercedes és a Red Bull csatája a pályán kívül is folytatódik, ezúttal a németek dobták fel a magas labdát.

    A hajlékony szárnyak árnyékában napról-napra megy szinte az adok-kapok a két istállónál. A csillagosok az osztrák gárdára mutogatnak, míg a Bikák az Ezüst Nyilakat tartják szabálytalannak. A két csapat megvan győződve arról, hogy neki van igaza és nem az ellenfélnek. A Red Bull ugyanis az első szárnyak kapcsán morog a csillagosokra, míg a Mercedesnek az osztrákok hátsó szárnyaival van baja.

    Toto Wolff ugyanakkor némileg megunta a huzavonát, mivel Monacóban kijelentette, ha lát egy flexibilis szárnyat Bakuban, akkor ő óvni fog. Erre Helmut Marko kontrázott rá, azzal, hogy a Red Bull tarsolyában is van egy-két fegyver, és különben sem hinné, hogy honfitársa tényleg botrányt akar.

    A szerva így ismét a Mercedeshez csapatfőnökéhez került, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a következőket nyilatkozta:

    ,,Helmut Marko ismert a humoráról és a vicceiről, és ez teszi őt a legnagyobb fegyverünkké. Ezt Niki (Lauda) szokta mondogatni.” reflektált nemes egyszerűséggel Wolff.

    A csillagosok vezetője még hozzátette, hogy Marko nagyon is jelen van a sajtóban, ami azért fordulhat elő, mert a Red Bullra nagy nyomás nehezedik. Ezek a verbális támadások a csapatot erősebbé és elszántabbá teszik, így elszántabban fognak harcolni a végső győzelemért.

  • A Mercedes nem boldog Hamilton hozzáállásával, Wolff ultimátumot adott!

    A Mercedes nem boldog Hamilton hozzáállásával, Wolff ultimátumot adott!

    Bár mindkét fél korábban szeretne megegyezni a folytatásról, mint tavaly, a Monacói Nagydíj történései eltérést szítottak Hamilton és a Mercedes között.

    A hétszeres világbajnok egy rosszabb időmérőt követően a versenyen is szenvedett, csapatát pedig a rá kiosztott stratégia miatt kritizálta.

    A szombati napot követően csapat technikai szakértői leültek a bajnokkal megbeszélni a javasolt változtatásokat. Azonban – Wolff jelentléte mellett – heves vita alakult ki mérnökök és versenyző között.

    A sajtóban Hamilton azt nyilatkozta, „nem tudott jobbat menni” és „egyszerűen nem adtak alá elég jó autót”. Ez pedig nem vette ki jól magát a Brackley-i bázison. Ők arra számítottak, hogy a brit által hangoztatott „együtt nyerünk és veszítünk” elv most is érvényes lesz.

    A motorsport.com információi szerint az aláírás már az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt rákerülne a szerződésre, Wolff ugyanis eddig adott időt a halasztásra.

    Már több szempontban is megegyeztek a felek: Hamilton egy évre írna alá, opcióval egy másodikra (amit bármelyik fél aktiválhat), valamint 30 millió eurót kapna.

    Az egyetlen dolog, amit még nem tisztáztak, az a brit szerepe a Mercedesnél visszavonulása után.

    Most azonban leálltak a tárgyalások, lehet, ennek részletezésére nem is kerül majd sor. És ha a következő versenyig nem találnak megoldást, a Mercedes juniorjai – Russell vagy esetleg Ocon – felé fordulhat Toto Wolff figyelme…

  • Marko válaszolt Wolff fenyegetésére: Tényleg botrányt akarnak?

    Marko válaszolt Wolff fenyegetésére: Tényleg botrányt akarnak?

    Helmut Marko reagált Toto Wolff azon kijelentésére, miszerint ha Bakuban is alkalmazni fogják az ellenfelek a flexibilis hátsó szárnyat, akkor ő óvni fog.

    Még Lewis Hamilton fedezte fel futamokkal ezelőtt azt, hogy Max Verstappen autóján bizonyos sebességnél a kelleténél jobban „hajlik” az említett elem. A Mercedes természetesen felemelte ez ellen a hangját, míg a Red Bull elhessegette a vádakat. Az FIA is megnézte a szóban forgó elemet, ám első blikkre nem fedezett fel szabálytalanságra utaló jelet. Ugyanakkor a Francia Nagydíjat követően egy speciális vizsgálat vár majd a csapatokra a hátsó szárny tekintetében.

    A Red Bullon kívül a Ferrari már jelezte, hogy módosítania kell a koncepcióját, ám ebben a cipőben jár még az Alfa Romeo és az Alpine is.

    Viszont a csillagosok csapatfőnöke, Otmar Szafnauerrel kiegészülve továbbra is rossz szemmel nézi a az előnnyel járó megoldást. Monacóban Wolff begurult és azzal fenyegetőzött, hogyha Bakuban is találkozni fog a koncepcióval (ami azon a pályán előnyt jelenthet), akkor ők a versenyfelügyelőkig meg sem állnak.

    Az osztrák istálló tanácsadójához is eljutottak honfitársa szavai. Marko így reagált a Mercedes csapatfőnökének állítására:

    ,,Változtatni fogunk a szárnyunkon, ám az Bakura nem fog elkészülni. Csak úgy nem lehet ezt hipp-hopp előteremteni.” -nyilatkozta a 78 éves osztrák a Sport1.de-nek.

    Ugyanakkor Marko szerint az Ezüst Nyilak követelése egy kissé igazságtalan:

    ,,Az, hogy a többi csapat nézegeti az autódat a Forma-1 része. Mi is ezt tettük tavaly, mikor hirtelen a semmiből a Mercedes előállt a DAS-rendszerrel. Az FIA illegálisnak minősítette, de mégis hagyták, hogy használják tavaly az utolsó futamig. Mi elfogadtuk ezt, a Mercedes miért nem tud így tenni a hátsó szárnyunkkal? ” – tette fel a költői kérdést az érintett.

    A Red Bull tanácsadója ugyanakkor hozzátette, ha Wolff óvni akar, akkor emberére talált a Bikák személyében:

    ,,Mi arra számítunk, hogy az első szárnyat érintő teszteket is szigorítani fogják. Ez így lenne fair. Totoék (Wolff) autóinak első szárnyai eléggé feltűnőek ezen a téren. Tehát részünkről is van helye az óvásnak. Most tényleg 8 autó ellen akar óvni? Ugyanis az Alfa Romeo, a Ferrari és az Alpine is érintett ebben a helyzetben. Tényleg meg akarják ezt csinálni és ezzel egy hatalmas botrányt akarnak okozni? Nem hinném.”

  • A Mercedes a Red Bull elleni óvásra készül Bakuban

    A Mercedes a Red Bull elleni óvásra készül Bakuban

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke jelezte, hogy a következő, bakui Forma-1-es futamon óvásra számíthat a Red Bull.

    A múlt héten Monacóban utalt arra, hogy az FIA a hátsó szárny rugalmassági vizsgálatának megerősítésével kapcsolatos halasztása az azerbajdzsáni gyors utcai futam utánig egyértelmű előnyhöz juttathatja a bajnoki címre hajtó Red Bullt.

    „Ha a Red Bull szárnyával kapcsolatos kétértelműség előnyhöz juttatja őket Bakuban, akkor a versenybírákhoz fordulunk” – mondta vasárnap Wolff.

    „Ha ez nem elég, akkor az FIA nemzetközi fellebbviteli bíróságához fordulunk. Úgy gondolom tehát, hogy az FIA-nak még Baku előtt tisztáznia kellene ezt a kérdést, és ha ez nem történik meg, akkor nagy zűrzavar következhet.”

    Wolff mindeközben nevet a Red Bull-csapatfőnök, Christian Horner megszólalásán, miszerint a Mercedes 2021-es autójának első szárnya nagy sebességnél láthatóan meghajlik.

    „Elemeztük az első szárnyunkat, és majdnem ugyanolyan, mint az övék” – mondta Wolff.

  • A Forma-1 Amerikából merítene ihletet a kétes esetek elkerülésére

    A Forma-1 Amerikából merítene ihletet a kétes esetek elkerülésére

    Charles Leclerc időmérős balesetét követően sok kérdés merült fel, az eset szándékosságával kapcsolatban. A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi elárulta, egy IndyCarban alkalmazott gyakorlatot is fontolóra vesznek esetleges új szabály kapcsán.

    A Q3 három második felében hárman is – Verstappen, Bottas és Sainz – is veszélyesek voltak Leclerc előzetes pole-t érő idejére, amikor a monacói falnak ütközött, és mindenkit megfosztott ezzel a javítás lehetőségétől.

    Az IndyCar szabályzata szerint piros zászlót érő esetben az adott autó nem jut tovább, nem folytathatja az edzést és legjobb két idejét pedig törlik.

    „Mint bármilyen másik esetben, amikor felmerül valami, az FIA és a Forma-1 és a csapatok mindent megvizsgálnak. Igen, tudok erről az IndyCar szabályról, és ez szabály az FIA néhány nemzetközi és nemzeti bajnokságában is.” – közölte Michael Masi.

    „Meg fogjuk vizsgálni, és a részvényesekkel együtt eldöntjük, illik-e ide vagy sem.”

    A Mercedes csapatfőnöke egyetértett a Forma-1 versenyigazgatójával, szerinte nem kéne ilyen esetek után kikérdezni a versenyzőt, szándékos volt-e a tette vagy sem.

    „Ez egy intelligens szabály el lehet kerülni a félreértéseket. Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy Charles direkt csinálta volna, túl sok forgott kockán.” – ismerte el Wolff.

    „De ösztönző lenne, ha kivennénk a vitára okot adó részt a hasonlóan provokatív helyzetekből. Nem történne ilyen [vita], mert nem lenne miben kételkedni.”

  • Még a Ferrari is próbált segíteni a kerékkel küszködő Mercedesnek

    Még a Ferrari is próbált segíteni a kerékkel küszködő Mercedesnek

    A Ferrari a Mercedes segítségére sietett, és saját eszközeivel próbálta leszedni Valtteri Bottas autójáról az abroncsot a Monacói Nagydíj után.

    A száguldó cirkusz kapcsán a rivalizálás és a győzelemért folytatott ádáz küzdelem juthat először az eszünkbe, ám a bajtársiasság és a segítőkészség ugyanúgy jelen van a sportban.

    A balszerencse rendesen ott ült a csillagosok vállán az elmúlt hétvégén. Némileg a tempójuk sem volt meg a sikeres teljesítéshez, ám a finn pilóta révén nagy esélyük volt arra, hogy legalább a dobogóra álljanak.

    A bokszkiállás során viszont olyan eseménysorozat fordult elő, amit az Ezüst Nyilak még sosem tapasztaltak. A nastolai pilóta pontatlanul állt a helyére, így a jobb első abroncsért felelős szerelő rossz szögben alkalmazta a légpisztolyt. Ennek eredménye az lett, hogy teljesen leírta a kerékanyát, így még leimádkozni sem tudták a rakoncátlan gumit a versenygépről.

    A futam után Toto Wolff elmondta, hogy legszívesebben sírni volna kedve, míg a szerelőt nem hibáztatja, ugyanis egyike a legjobbaknak. Ugyanakkor még késő este sem sikerült leoperálni a kereket a 77-es gépről:

    ,,Sosem láttam még olyan versenygépet, amiről nem lehet leszedni a gumit. Még most sem sikerült ezt a műveletet végrehajtanunk, azt hiszem, hogy szereznünk kell egy fémvágót valahonnan. Valtteri (Bottas) azt mondta, hogy még ő is látta, ahogy szállnak a levegőben a fémforgácsok. Még most is ott van az autón a gumi. A futam után a Ferrari azonnal a segítségünkre sietett és nehéz eszközökkel, kalapáccsal próbálták leszedni.” – nyilatkozta vasárnap este az osztrák vezető.

    James Allison később ismertette, hogy pontosan milyen folyamatok játszódtak le a művelet során, továbbá azt is elmondta, hogy csak a gyárban tudják majd leszerelni a ragaszkodó abroncsot.

  • Wolff inkább sírt volna, míg a Mercedes még mindig a kerékkel harcolt

    Wolff inkább sírt volna, míg a Mercedes még mindig a kerékkel harcolt

    Toto Wolff a Monacói Nagydíj után elmondta, hogy legszívesebben sírna egyet a történetek miatt.

    Nem alakult jól a Mercedes elmúlt hétvégéje. Lewis Hamiltonnak a ritmust sem sikerült elkapni, míg Valtteri Bottast ismét utolérte a balszerencse. A finn pilóta a futamon ugyanis a második helyen haladt, mikor a kerekcserére érkezve egy szokatlan hibával találták szembe magukat. A jobb első abroncs egyszerűen nem akart lejönni, hiába próbálkoztak szinte mindennel a szerelők. A nastolai versenyzőnek így fel kellett adnia a viadalt, míg a hétszeres világbajnoknak meg kellet elégednie a hetedik pozícióval.

    A csillagosok csapatfőnöke az esemény után így elemezte a látottakat:

    ,,Az első dolog amit tenni szeretnék az a sírás, ám ez nem lenne túl effektív. Az egész hétvégénk felejthető. Tulajdonképpen minden szerencsétlenül jött össze. Egyértelműen tervezési hibával találtuk magunkat szembe, ami bárhol és bármikor előfordulhat.” –nyilatkozta az osztrák vezető.

    Ugyanakkor Wolff hozzátette, hogy meg fogja nyugtatni azt a szerelőt aki a jobb elsőért felelt:

    ,,Ő az egyik legjobb szerelőnk a kiállásoknál, és tudom, hogy nem fogja elkövetni újra ezt a hibát. Mi történt pontosan? Valtteri (Bottas) egy kissé előrébb állt meg, ami azt eredményezte, hogy a szerelőknek furcsa szögben kellett használniuk a légpisztolyt. Ez viszont megrongálta az anyacsavart, így végül már nem tudtuk leszedni az abroncsot.” – magyarázta Wolff a Skynak és az Auto Motor und Sportnak.

    Ugyanakkor a kereket még késő este sem tudták leoperálni a 77-es rajtszámú konstrukcióról:

    ,,Sosem láttam még olyan versenygépet, amiről nem lehet leszedni a gumit. Még most sem sikerült ezt a műveletet végrehajtanunk, azt hiszem, hogy szereznünk kell egy fémvágót valahonnan.”