Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Nem érkezik több fejlesztés az idei Mercedesre

    Wolff: Nem érkezik több fejlesztés az idei Mercedesre

    Toto Wolff megerősítette, hogy nem fognak több újítást felpakolni a W12-esre.

    A szezon második feléhez érkezve a csapatok „magára hagyják” jelenlegi konstrukciójukat, hogy a jövői évi versenygéppel foglalatoskodjanak. Az új éra hajnalán különösen fontos lesz az, hogy ki mennyire haladt előre, ugyanis aki nem kezd el időben készülődni, az könnyen lemaradhat.

    A csillagosok idén is harcban vannak a bajnoki címért, ám mostani autójuk fejlesztését berekesztették. Az osztrák vezető elmondta, hogy mérlegelték a helyzetüket, és úgy határoztak, hogy nem kockáztathatják a 2022-es terveiket:

    ,,Az év végéig már nem állunk elő aero fejlesztésekkel. Már hónapokkal ezelőtt leállítottuk a konstrukciónk fejlesztését. Az utolsó frissítést tavasszal fejeztük be, és azt használtuk először a Brit Nagydíj alatt. Ezek a változtatások jól beváltak, és elősegítették a fejlődésünket. Tettünk egy lépést előre, így magabiztosan várjuk a szezon második felét.” – árulta el Wolff a Racingnews365.com-nak.

    Korábban Lewis Hamilton és a csapat is úgy nyilatkozott, hogy nem fognak újítások érkezni a Mercedesre, ezért is lepett meg szinte mindenkit az, hogy Silverstone-ban új csomaggal álltak elő. A Red Bull ugyanakkor nem akarja elengedni ezt az évet, hiszen 2013 óta először van esélyük arra, hogy megnyerjék a bajnokságot. A 49 éves csapatfőnök viszont leszögezte, hogy őket nem érdekli a Bikák döntése, így az nem lesz kihatással a programjukra.

    ,,Van ugyan egy fontos csatánk, ám meg kell találnunk a rövid – illetve a hosszútávú döntések között az egyensúlyt. A jövő évi szabályváltoztatások nagy hatással lesznek ránk, és tovább fognak tartani egy bajnokságnál. Ez egy olyan tényező, amiről nem szabad elfeledkeznünk. Ha az elkövetkezendő szezonban lemaradsz, akkor nagyon sok időbe fog telni az, mire felzárkózol a riválisokhoz. Ezért is ragaszkodunk az általunk választott stratégiához, ami mentén a jövő évi autóra koncentrálunk. Más csapatok és külső tényezők miatt sosem fogunk változtatni ezen.” – tette hozzá Wolff.

  • Schumacher: A Mercedesnek le kell igazolnia Russellt!

    Schumacher: A Mercedesnek le kell igazolnia Russellt!

    Ralf Schumacher szerint a Mercedesnek gondolnia kell a jövőre, így George Russellt a csapathoz kell vinniük 2022-re.

    Lewis Hamiltonnal megegyeztek a csillagosok, így most már csak azt kell eldönteniük, hogy ki vezetheti jövőre a másik autót a brit mellett. A finn versenyző szerződése idén lejár, és úgy tűnik, máshol kell helyet keresnie, ugyanis George Russell árnyéka vészjóslóan üldözi.

    Toto Wolff és a Daimler azonban még mindig vacillál, és az osztrák csapatfőnök legutóbbi nyilatkozta szerint szeptemberig nem is döntenek. 

    Az egykori német pilóta viszont elképzelhetetlennek tartja azt, hogy az Ezüst Nyilak még egy évre leszerződtetik a nastolait, így ezeket a feltevéseket elutasítja:

    ,,Én abból indulok ki, hogy Russell jövőre a Mercedesnél lesz. Bármilyen másik döntés értelmetlen lenne a jövőre nézve. Lewis (Hamilton) már 36 éves, így két-három év múlva már ki fogják énekelni a sajtot a szájából. A Mercedesnek fel kell készülnie a Lewis utáni időkre, főleg úgy, hogy Max Verstappen már nem opció a számukra.” – nyilatkozta Schumacher a Sport1.de-nek.

    Bottas ugyanakkor nemrég elmondta, hogy Hamilton közölte vele, őt akarja csapattársának tudni a továbbiakban is. A szakértővé avanzsált egykori versenyző viszont úgy véli, hogy a hétszeres világbajnoknak is jót tenne az, ha a 23 éves pilóta lenne a csapattársa.

    ,,Russell nagyobb nyomást gyakorolna Lewisra. Amit tavaly Bahreinben leművelt, az szinte hihetetlen volt. George nem is fért bele teljesen az autóba, és még így is nyert volna, ha a csapat nem rontja el a boxkiállását. Ez nagyszerű teljesítmény volt tőle. Lewis is tudta ezt, ezért is jött vissza olyan gyorsan.”

  • Berger: Verstappen és Hamilton 2021-es párharca igazi unikum

    Berger: Verstappen és Hamilton 2021-es párharca igazi unikum

    Az F1-legenda Gerhard Berger szerint a Forma-1 világa egyedülálló csatának lehet szemtanúja az idei világbajnokságért. A még mindig szorosan a Red Bullhoz kötődő, immáron DTM-sorozat főnöke szerint Max Verstappen már a 2021-es bajnoki cím felé haladt, míg a Mercedesnél Lewis Hamilton meg nem fordította ezt a legutóbbi futamokon. Berger a Speed Weeknek nyilatkozott:

    „Nemrég még azt mondtam volna, hogy Max idén megcsinálja. De soha nem szabad alábecsülni a versenyt a Forma-1-ben, és semmit sem szabad készpénznek venni. Maxnak kényelmes előnnyel kellett volna Spa-ba érkeznie, de a Mercedesnek és Hamiltonnak sikerült változtatnia a helyzeten.”

    A 61 éves egykori Ferrari- és McLaren-pilóta, aki a nagyszerű Ayrton Senna egyik legismertebb csapattársa volt, úgy véli, a Hamilton-Verstappen párharc is a Forma-1 történetének egyik legemlékezetesebbje. Így folytatta az osztrák:

    „Sok párharcot láttam már a Forma-1-ben, de ez páratlan. A két csúcspilóta, mögöttük technikai zsenik, Wolff pedig Marko ellen. Mindannyian kiváló profik, akik hihetetlen látványt biztosítanak. Nem lennék meglepve, ha a bajnoki címről csak Abu-Dhabiban lenne majd döntés.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a Red Bull és a Mercedes intenzív harca árthat valójában a két topcsapatnak a 2022-es teljesen új szabályokra való felkészülésben. Berger azonban nem aggódik:

    „Ez a párharc sok energiába kerül majd az érintetteknek, de nem hiszem, hogy ez hátrányt jelentene az új autók fejlesztésében. Az állományukkal meg tudnak birkózni vele.”

  • Bottas: Hamilton azt akarja, hogy maradjak a csapatnál

    Bottas: Hamilton azt akarja, hogy maradjak a csapatnál

    Valtteri Bottas elárulta, hogy Lewis Hamilton szerint kettőjük párosát nem kellene szétszakítani.

    A hétszeres világbajnokkal már megegyezett a Mercedes, ám az, hogy jövőre ki vezetheti a brit mellett a másik autót még kérdéses. A finn pilóta mellett ugyanis George Russell is jó esélyekkel pályázik az ülésre. Toto Wolff még nem döntötte el, hogy melyik irányba haladjanak tovább, és legutóbbi nyilatkozta szerint szeptemberig erre nem is kerül sor.

    ,,Valtteri (Bottas) stabilitása és George (Russell) tehetsége között kell választanunk. Szeptemberben szeretném ezt a kérdéskört elrendezni, hogy mindketten jól tudják pozícionálni magukat a következő szezonra.” – nyilatkozta az osztrák vezető a Bild am Sonntagnak.

    A nastolai versenyző ugyanakkor elmondta, hogy jelenlegi csapattársa azért lobbizik, hogy őt megtartsák:

    ,,Igen, Lewis (Hamilton) elmondta nekem, hogy azt szeretné, ha én maradnék a csapattársa. Együtt nagyon jól tudunk teljesíteni, ám a versenyzőknek nincs ráhatása erre a kérdéskörre. Egy nagyobb szervezet áll mögöttünk, ami meghozza majd a döntést.” – nyilatkozta 32 éves pilóta a finn MTV Sportnak.

    Ugyanakkor Bottas már hozzászokott ahhoz, hogy mindig csak egy évre írnak alá vele:

    ,,A történet minden évben ugyanaz, csak meg kell tanulni együtt élni vele. Ebben a szakmában az ember bőre egy idő után magától vastagszik meg. Jelenleg nem világos az, hogy mi fog történni, és szerintem az elkövetkezendő hetekben sem lesz hír a jövőre nézve. Majd meglátjuk mi lesz. Nem történet tehát semmi újdonság, legalábbis olyan nem, amit elmondhatnék. A helyzet egyre világosabbá válik, viszont nem beszélhetek erről. Minden rendben van, és nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy alakulnak a dolgok. Viszont a pletykákról nincs értelme beszélni.” – tette hozzá a finn.

  • Wolff: talán nem ártana újragondolni a Formula E-t

    Wolff: talán nem ártana újragondolni a Formula E-t

    Bár csapata, a Mercedes-Benz EQ távozik a sorozatból két másik nagyobb gyártó mellett, Toto Wolff szerint a Formula E ezután sem lesz rosszabb hely.

    A berlini szezonzárót követően a BMW és az Audi mondott búcsút a sorozatnak. A Mercedes pedig kettős bajnoki címe (egyéni és csapat) ellenére úgy döntött, a következő szezon végén csatlakoznak a két német márkához, és kiszállnak.

    „Egy kis felfordulás mindig teret enged a változásoknak. Persze első ránézésre nem jó, hogy három prémium gyártó egyszerre vonul ki.”

    „De talán szüksége van a Formula E-nek egyfajta újraindításra, hogy megtegyék a következő lépést. Más csapatok, talán a privát alakulatok tudnak majd így növekedni, mert így reflektorfénybe kerülnek.”

    A Mercedes nem csak a gyári csapatot, de Susie Wollfékat (Venturi) is támogatja hajtáslánccal.

    „Edoardo Mortara nemcsak második lett a bajnokságban, de Susie [másik] pilótája, Norman Nato megnyerte az utolsó berlini versenyt.”

    „Ez legalább akkora siker, hogy egy privát csapatot versenyképessé tudtak tenni a nagy gyári támogatás nélkül, így futamgyőzelmekig és bajnoki második helyig jutottak. Nem tudom ezt a teljesítményt elég magasra helyezni.”

  • Wolff elmondta, miért nem érdeklődnek Verstappen iránt

    Wolff elmondta, miért nem érdeklődnek Verstappen iránt

    Toto Wolff szerint Max Verstappen „nagyon is boldog ott, ahol van”, ezért nem hinné, hogy a jövőben érdeklődni fognak iránta.

    A Mercedes az egyik versenyzőjével már hosszabbított, viszont a másik pilóta személye még mindig kérdéses. Egyelőre Valtteri Bottas vezetheti a W12-est Lewis Hamilton mellett, ám nem biztos az, hogy jövőre is a brit csapattársa lesz. George Russell a Williamsnél készen áll arra, hogy az Ezüst Nyilakhoz menjen, ám az osztrák csapatfőnök még nem döntötte el, hogy melyik versenyző kap majd lehetőséget 2022-ben.

    A holland pilótára anno a Red Bull csapott le, ugyanis a Mercedes nem tudott volna helyet biztosítani a 23 éves fiatalnak. Verstappen és a Bikák azonban nagyon elégedettek egymással, így Wolff szerint felesleges lenne megkörnyékezni a versenyzőt:

    ,,Úgy vélem, hogy Verstappen és a közvetlen környezte nagyon jól érzi magát ott ahol van. A Red Bull a csapata, az otthona, miért ne maradhatna ez így? A Ferrarinak remek párosa van, a McLarenél Lando Norris helye nagyon biztosnak tűnik, így szerintem már körvonalazódott a helyzet. Mi nem keresünk ilyen téren versenyzőket.” – nyilatkozta a 49 éves vezető a GPfans.com-nak.

    Toto Wolff ugyanakkor annyit elárult, hogy a döntés a másik pilóta személyéről szeptemberben születhet meg.

  • Stroll és Wolff ügyei kapcsán vizsgálódnak a hatóságok?

    Stroll és Wolff ügyei kapcsán vizsgálódnak a hatóságok?

    Az európai tőzsdefelügyelet egy olyan nagyszabású üzletet vizsgál, amelyben az F1 két talán legbefolyásosabb embere is érintett, Lawrence Stroll, és Toto Wolff személyében.

    Stroll, aki tavaly óta az Aston Martin egyik fő részvényese, jó barátja Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének. Mindketten egy-egy versenycsapatot irányítanak, ilyen-olyan pozícióban, és az F1 leggazdagabbjai közé tartoznak.

    A Le Journal de Montréal birtokába jutott információk szerint a BaFin (német szövetségi pénzügyi felügyelet) megvizsgálta, aToto Wolff 2020 novemberi Aston Martin-részvényvásárlását. A felülvizsgálat oka: bennfentes kereskedelem lehetséges gyanúja, ami gazdasági bűncselekménynek minősül.

    Az ügyet ezt követően felülvizsgálat céljából az egyesült királyságbeli Financial Conduct Authority (FCA; Brit Pénzügyi Felügyelet) elé vitték, mivel az Aston részvényeit a londoni tőzsdén jegyzik.

    Wolff tisztességtelen előnyhöz juthatott?

    A hatóságok számára a következő ügylet érdekes: Toto Wolff 2020 áprilisában 0,95%-os részesedést szerzett az Aston Martinnál. A részvényekért fizetett ár bizalmas, de az Aston Martin tőzsdei értékét figyelembe véve Wolff részesedése körülbelül 36 millió dollárt ér.

    A problémát az okozza, hogy alig hat hónappal az üzletkötés után bejelentették, hogy a Mercedes további, akár 20 százalékos részesedést tervez vásárolni az Aston Martinból. Szintén 2020 májusában a brit autógyártó bejelentette Tobias Mœrs kinevezését vezérigazgatónak, aki korábban a Mercedes AMG leányvállalatának főnöke volt.

    Mindkét bejelentés egybeesett az Aston Martin értékének jelentős megugrásával.

    2020. április 17. óta az Aston részvényárfolyama több mint 60%-kal emelkedett.

    A kérdés az, hogy ezt tudta-e előre Toto Wolff, Mœrs által, amikor részesedést vásárolt, hogy ekkora emelkedésre lehet számítani? Illetve tudta-e, hogy a Mercedes újabb befektetést tervez?

    Megerősítés még nincs

    Bradley Lord, a Mercedes F1-es csapatának kommunikációs vezetője azonban elmondta, hogy nincs tudomása folyamatban lévő ellenőrzésekről.

    „Nincs tudomásunk ilyen akcióról. Minden szükséges tájékoztatást a megfelelő időben megtettünk az Egyesült Királyság pénzügyi hatóságai felé” – idézte Lordot a Le Journal de Montréal.

    Mindemellett sem a német, sem a brit tőzsdefelügyelet nem kívánta kommentálni információinkat.

    Az Aston Martin szóvivője, Grace Barnie azt mondta, hogy sem Lawrence Stroll, sem a cég nem tud nyilatkozni az ügyben.

    lawrence stroll
    Lawrence Stroll  |  Fotó: Vámosi Péter

    A Motorsport 2020 áprilisában arról számolt be, hogy Wolff befektetése állítólag a németországi Daimler (a Mercedes anyavállalata) igazgatótanácsának áldásával történt.

    „Ez egy pénzügyi befektetés. Mint mindig, most sem kommentáljuk az elvégzett belső eljárásokat” – mondta el Jörg Howe, a Daimler szóvivője, a a Le Journal de Montréalnak.

    „Wolff úr 2013 óta a Daimler AG megbízható partnere a Mercedes Forma-1-es csapatának közös tulajdonlása révén” – tette hozzá.

    Toto Wolff közel áll Lawrence Strollhoz. 2020 márciusának végén a brit Daily Mail arról számolt be, hogy ketten hagytak ki egy fontos F1-es találkozót, és egy közös utazásról tértek épp haza.

    „Wolff úr és Stroll úr barátok, és néha közösen utaznak a nagydíjakra és vissza. Ez volt a helyzet Melbourne-ben (2020 márciusában) is” – mondta Bradley Lord.

    „Toto azért fektetett be az Aston Martinba, mert hisz a márkában, a termékben és annak növekedési potenciáljában” – tette hozzá.

  • A Mercedes a Belga Nagydíj előtt nem jelenti be, ki lesz Hamilton csapattársa

    A Mercedes a Belga Nagydíj előtt nem jelenti be, ki lesz Hamilton csapattársa

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy szeptemberben szeretné elrendezni Valtteri Bottas és George Russell jövőjét, vagyis a Belga Nagydíj előtt semmiképp sem kell számítani a Mercedes pilótáival kapcsolatos bejelentésre.

    Habár múlt hónapban az osztrák még hangsúlyozta, a nyári szünet alatt lesz meg a végső döntés, úgy tűnik, mégsem ez a helyzet.

    „Választanunk kell Valtteri stabilitása és George tehetsége között” – magyarázta Wolff a BILD-nek. „Szeretném, ha még szeptemberben rendeződne a téma, hogy mindketten megfelelően pozícionálhassák magukat a következő szezonra.”

    Russell maga is úgy nyilatkozott nemrég, hogy nyáron meghozzák a döntést.

    „Nyilvánvaló, hogy egy ponton le akarom tisztázni a jövőmet” – mondta ezzel kapcsolatban. „A nyári szünet az a pillanat, amikor a dolgok kőbe vésődnek. Én csak koncentrálok, futamról futamra, és élvezem a kíváncsiságot, hogy mi vár rám. Néha izgalmas nem tudni, mit hoz a jövő.”

  • Wolff: Bottas nagyon fontos pillére a Mercedesnek

    Wolff: Bottas nagyon fontos pillére a Mercedesnek

    Ugyan még nem végleges a Mercedes felállása a 2022-es Formula 1-es szezonra, azonban Toto Wolff szerint Valtteri Bottas oszlopos tagja a brackley-i istállónak.

    A finn pilóta 2017-ben csatlakozott a stuttgarti márka csapatához, miután Nico Rosberg bejelentette a visszavonulását a 2016-os bajnokság megynerését követően. Az évek alatt Bottas képtelen volt felnőni csapattársa, Lewis Hamilton teljesítményhez, de a konstruktőri bajnokságban mindig kivette a részét a Mercedes sikersorozatában.

    Azonban az idei szezonban eddig soha nem látott kihívás nehezedik a Mercedesre a Red Bull részéről, és mivel 2022-ben jelentős szabályváltozások lesznek, így a bajnoki címvédő csapatnak a létező legerősebb felállásra lesz szüksége.

    Hamilton már hosszabbított, ami miatt már csak az a kérdés, hogy Bottas vagy George Russell lesz a befutó a Mercedes második üléséért folytatott versenyfutásban. Ez még egyáltalán nem egyértelmű, azonban könnyen lehet, hogy Wolff a nyári szünet folyamán végleges döntést tudott hozni ezen téma kapcsán. Az osztrák szakember elmondta, hogy finn pilótája „egy nagyon fontos pillére” a csapatának.

    „Bottasnak még nem áldozott le a Mercedesnél” – mondta a Mercedes csapatfőnöke. „Monacóban is második lehetett volna, azonban cserben hagytuk őt. Másfelől pedig ha egy hétszeres világbajnok a csapattársad, akkor nagyon nehéz bebizonyítanod a rátermettségedet. Valtteri egy remek csapatjátékos és az évek alatt összeszedett 9 győzelme és 53 dobogós helyezése önmagáért beszél, ugyanis ezzel oszlopos részét képezi a csapatunknak.”

    Russell eddig egy alkalommal vezethetett a Mercedesnél. A fiatal brit pilóta tavaly ugorhatott be Szakhírban, miután Hamilton elkapta a koronavírust. A Williams pilótája egyből meg is mutatta rátermettségét, de a szerencse nem volt mellette, ami miatt a győzelem helyett csak egy 9. helyet tehetett zsebre.

    Azonban ha megkapná élete lehetőségét Wolfftól és a Mercedes vezérkarától, akkor egy teljesen más fajta feladat várna rá, ugyanis Nicholas Latifi helyett a Formula 1 történelmének legsikeresebb versenyzője lenne a csapattársa.

  • Wolff dönthet úgy spontán, hogy átadja a Mercedesnél a stafétát

    Wolff dönthet úgy spontán, hogy átadja a Mercedesnél a stafétát

    Toto Wolff elismerte, hogy spontán döntés lehet majd, amikor lemond a Mercedes csapatfőnöki pozíciójáról. Az osztrák szakember azonban kitartott amellett, hogy a távozása ideje nem mostanában jön el.

    A Mercedes a turbó-hibrid hajtásláncok 2014-es bevezetése óta minden elérhető bajnokságot megnyert, és Wolff minden egyes siker alkalmával ott volt a vezérállásban, de tavaly komoly gondolkodás tárgya volt, hogy folytatja-e a szerepét az idei szezonban és azon túl is. Wolff végül elkötelezte magát az istálló mellett, és a Daimlerrel, valamint az INEOS-szal együtt egyenlő harmadára növelte részvénycsomagja mértékét is. A GPFansnek nyilatkozott:

    „Egy évig gondolkodtam azon, hogy akarom-e folytatni ebben a sportágban, majd azt a döntést hoztam, hogy igen. A döntés azonban nem az volt, hogy hajlandó vagyok-e továbbra is vezetni ezt a csapatot operatívan, hanem sokkal inkább az, hogy részvényesként továbbra is részt akarok-e venni a munkában. Ez azt jelenti, hogy az istálló megkap engem, én pedig megkapom a csapatot hosszú távra, ezt döntöttem el. Három egyenlő részvényes vagyunk, kiegészítjük egymást, és bármit is teszek a csapatban, társtulajdonosként maradok. Amíg élvezem a versengést és a stopperóra őszinteségét, addig folytatom. Ugyanakkor lehet, hogy spontán úgy döntök, hogy valaki más jobban tudja vinni a stafétabotot, gyorsabb, agilisabb, frissebb, mint én, de egyelőre erről szó sincs.”