Címke: Toto Wolff

  • Wolff: ‘Mr. Zsémbes’ a Mercedes legnagyobb fegyvere

    Wolff: ‘Mr. Zsémbes’ a Mercedes legnagyobb fegyvere

    Toto Wolff szerint ‘Mr. Zsémbes’ a Mercedes legnagyobb és legerősebb fegyvere.

    A csillagosok ádáz küzdelmet folytatnak a Red Bull-lal idén. Ám ez a harc nemcsak a pályán mutatkozik meg, hanem azon kívül is. Számtalan összeszólalkozása volt a két alakulatnak ebben a szezonban, és a legutóbbi eset (Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközése) csak olaj volt a tűzre.

    Az osztrák csapatfőnök ugyanakkor úgy véli, hogy ellenfelük biztosítja számukra a legnagyobb fegyvert, aki nem más, mint Helmut Marko, vagyis ahogy ő nevezi: Mr. Zsémbes. A Bikák tanácsadója nem szokta véka alá rejteni véleményét, és többször is kritikusan illette honfitársát és a német gárdát. Ám a 49 éves vezető szerint ebből ők csak profitálnak.

    ,,Mr. Zsémbes (Helmut Marko) ami legnagyobb fegyverünk. Niki (Lauda) mindig azt mondogatta, hogy a kívülről jövő támadás erősíti leginkább a csapatunkat. Amikor a Forma-1-ben a bajnoki cím a tét, akkor nincs helye az ölelkezésnek.” – nyilatkozta Wolff OE24.at-nek.

    Marko jó barátságot ápolt Laudával, ám a piszkálódás kettőjük között is mindig a felszínre tört. Az osztrák tanácsadó ugyanakkor fiatalabb honfitárást nem kíméli:

    ,,Mi egy jó csapat vagyunk, ahol a szenvedély az első. Niki Lauda vezetése alatt ilyen sosem történt volna meg. Ő jobban értett a szakemberek nyelvén.” – szúrt oda a 78 éves ex-versenyző, mikor a Red Bull több motormérnököt elcsábított a Mercedestől.

    A legutóbbi balesetet sem tudta szó nélkül hagyni Marko. Az osztrák tanácsadót ugyanis az bosszantotta fel leginkább, hogy a Mercedes a versenyzőjük esetleges sérülése miatt mutogatott ellenfelére:

    ,,Ez egy egyszerű versenybaleset volt. A történeteket, amik az eset körül keringenek a Mercedestől származnak. Verstappen már rég kiszállt, mikor Hamilton még megpróbált tolatni. Az orvosi autó is látta ezt, így továbbhajtott. Erre egy olyan show-ot adnak elő, hogy szegény Hamilton hirtelen megsérült.”

  • Ha jönne a Volkswagen, a Mercedes hajlandó lenne kompromisszumokra

    Ha jönne a Volkswagen, a Mercedes hajlandó lenne kompromisszumokra

    Az Olasz Nagydíj hétvégéjén ültek össze a sportág vezetői, és Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szembement az eddigi trendekkel.

    Általában a nagyobb befolyással rendelkező emberek nem szeretnének változást a Forma-1 porondján. Most azonban a 2026 utáni szabályok egyeztetése kapcsán Toto Wolfftól pont ennek az ellenkezője hangzott el.

    Az FOM, az FIA és a motorgyártók azonban már tárgyalnak arról, tizenhárom szezon után milyen irányba mozduljon el.

    Potenciális új gyártók – köztük a Volkswagen-csoport két márkája – is jelen van ezeken a megbeszéléseken. Egy dolog biztos: az újítás jegyében mindannyian el szeretnének szakadni a belső égésű motoroktól. Az új meghajtás pedig kulcsa annak, hogy a Forma-1 továbbra is releváns maradjon.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Volkswagen (@volkswagen) által megosztott bejegyzés

    Jelenlegi turbo-hibrid szabályrendszer 2014 óta van jelen, és két fő meghajtó egysége az MGU-H és MGU-K (hő- és kinetikus energia-visszanyerő rendszer).

    A rendszer bonyolultsága azonban több márkát is visszatarthat attól, hogy ilyen összetett – és nem sok sikerrel kecsegtető – projektbe kezdjenek, az eddigi gyártókkal ellentétben a nulláról.

    „Elhagyjuk az MGU-H-t, ha ezzel össze tudjuk hangolni az érdekeinket más területen.” – jelentette ki Wolff.

    Ez egy olyan kompromisszum, – és szerintem itt a többiek nevében nem beszélhetek -amit a Mercedes hajlandó elfogadni, ha ezzel elősegítjük a Volkswagen-csoport csatlakozását.”

    „De sok ilyen terület van még, ahol egyetértésre kell jutnunk. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg visszatérünk az előző megoldáshoz, és 2026-ban a FOM és az FIA által kitalált szabályok szerint folytatjuk majd.”

    A rivális Red Bull a Honda kivonulása miatt jövőre átveszi a japánok projektjét. Wolff kollégája, Christian Horner így vélekedett az új gyártókról:

    „[Egy új gyártó] nyilván szeretne tiszta lappal indulni, úgy gondolom. Az eddigiek pedig már sokat beleöltek, nem akarják mindezt eldobni.”

    „De mostani motor nagyon drága. Az pedig, hogy hogyan csökkentsük a költségeket, nem sikerült elérni egyik tárgyaláson sem, amin én is ott voltam.”

    „Nem oldódik meg a költségkorláttal a probléma, mert motort nehezebb ellenőrizni, amikor az égési folyamat több más területre is kihat, főleg a gyártók esetében.”

  • Wolff nem jósol nagy jövőt a sprintkvalifikációnak

    Wolff nem jósol nagy jövőt a sprintkvalifikációnak

    Látva az Olasz Nagydíjat – ahol a Forma-1 történetének második sprintkvalifikációs versenyhétvégéjét rendezték meg – a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem jósol nagy jövőt a sportág legújabb innovációjának. Az osztrák szakember szerint a sprintfutam során minimális előnyökért kell túl nagy kockázatot kell vállalnia a csapatoknak.

    Sokan – köztük Sergio Pérez is – kritizálták a sprintkvalifikációs formátumot a Brit és Olasz Nagydíjat követően. A szurkolók nagy része úgy látta, hogy a rajt utáni helyezkedéseken kívül alig történt előzés a pályán és a mezőny nagy része csak követte egymást a 100 kilométeres verseny során.

    „A sprintkvalifikáció jelen formájában nem ad szinte semmi pluszt a csapatoknak, ráadásul még rengeteget is kell kockáztatni egy jó eredményért” – mondta Wolff az autosport.com-nak. „Túl kevés pont jár az első három helyezettnek és ha valami történik veled, akkor a vasárnapi versenyed is komoly veszélybe kerülhet., szóval nem éri meg kockáztatni.”

    „Amit még láthattunk ezen kívül az az, hogy nagyon nehéz előzni, mivel az autók végsebessége közel azonos. Mindezek mellett az is közrejátszik, hogy az egyes-kettes kanyarban nem kockáztatnak valami sokan. Próbáljuk újra majd Brazíliában hátha jobb lesz. Amit pedig elmondtam vélemény, azt nem csak én vagy a mérnökeim, hanem a szurkolók nagy része is így látja ezt” – zárta Wolff, akinek a csapata 15 ponttal vezeti a konstruktőri bajnokságot a Red Bull előtt.

  • Wolff arra célozgatott, hogy Verstappen direkt ütközött Hamiltonnal

    Wolff arra célozgatott, hogy Verstappen direkt ütközött Hamiltonnal

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szorgalmazza, hogy az F1 azonnal vessen véget a „taktikai szabálytalanságoknak”, melyeket Max Verstappen elkövet szerinte. Mondta ezt miután a holland és a mercedeses Lewis Hamilton látványos ütközést – és így kiesést – produkált Monzában.

    A két pilóta közötti legutóbbi incidens azt eredményezte, hogy Verstappen a Rettifilio sikánban próbált Hamilton mellett elhaladni, ami azzal végződött, hogy egy hurka kerékvető megdobta a Red Bullját, így annak hátulja gyakorlatilag átrepült Hamilton feje felett, és a Mercedes elején állt meg. Wolff szerint a halo, vagyis „glória” mentette meg Hamilton életét.

    Mielőtt Verstappen háromhelyes rajtbüntetést kapott a két hét múlva esedékes Orosz Nagydíjra, Wolff kijelentette, hogy többet kell tenni a Monzában látott helyzetek megelőzése érdekében.

    „Láttunk már ilyen párharcokat a múltban, méghozzá nagyon jó pilóták között, akik a világbajnoki címért versenyeznek” – mondta Wolff.

    „Azt hiszem, a jövőre nézve az a modus operandi (eljárási mód), hogy a taktikai szabálytalanságok olyasmik, amiket kordában kell tartanunk, annak érdekében, hogy a másik félt ez ne juttassa előnyhöz.”

    „Hogy miként? Fogalmam sincs.”

    A két bajnoki rivális közötti incidens már a második volt a versenyen monzában, mivel az első körben már Hamilton leterelődött a pályáról.

    „Úgy gondolom, Lewis az első körben a négyes kanyarban sok helyet hagyott, és elkerülte az ütközést.”

    „Talán én sportszerűtlenebb vagyok, mint Lewis, mert én ott befejeztem volna a versenyt.”

    „Meglátásom szerint ez az, amit a jövőben el kell kerülnünk, hogy taktikai okokból kiüssük egymást, mert tudnunk kell, hogy akkor elvesztjük a pozíciót.”

    „A kérdés csak az, hogy hány balesetet akarunk még látni a jövőben, annak érdekében, ne az egyik srác nyerjen, hanem a másik?”

  • Wolff: A glória mentette meg Hamilton életét

    Wolff: A glória mentette meg Hamilton életét

    Toto Wolff szerint a fejvédő berendezés óvta meg Lewis Hamiltont a bajtól a Max Verstappennel elszenvedett balesete során Monzában. A hírről a motorsport.com számolt be.

    A két bajnokaspiráns az Olasz Nagydíj 26. körében ütközött egymással, miközben pozícióért harcoltak egymással a versenypályán. A találkozás következtében mindketten kiestek a versenyből. A holland pilótának Red Bullja a brit Mercedesének tetején landolt és az RB16B jobb hátsó kereke majdnem telibetalálta Hamilton sisakját.

    A hétszeres világbajnok nyakfájdalomra panaszkodott az esetet követően és a stewardok a vizsgálódást követően végül a holland pilótát meszelték el baleset okozása miatt. Azonban Wolff nagyon örül, hogy a klasszis versenyzője megúszta komolyabb sérülések nélkül az esetet.

    „Határozottan a halo mentette meg Lewis életét a mai napon” – ismerte el az osztrák szakember a motorsport.com-nak. „Ha nincs glória, egy olyan borzalmas balesetnek lehettünk volna szemtanúi, amibe bele se merek igazán gondolni.”

    A glóriát először a 2018-as szezonban kezdték el alkalmazni a száguldó cirkuszban. Az eszköz bevezetése része volt az FIA azon tervének, hogy még tovább növeljék a versenyzők biztonságát. Ez be is vált, ugyanis Charles Leclerc is megúszott egy nagyon komoly balesetet a 2018-as Belga Nagydíjon, amikor Fernando Alonso McLarenje átrepült fölötte vagy ott van Romain Grosjean bahreini esete is, ahol a francia óriási sebességgel csapódott a szalagkorlátba. A halo ott is életmentőnek bizonyult.

    A mostani baleset idén már a második komolyabb találkozás volt Silverstone után Hamilton és Verstappen között. Wolff szerint a holland pilótától ez egy „taktikai hiba” volt, azonban később elmondta, hogy elfogult volt a döntése, mivel a felvételeket csak később látta az esetről.

    A brackley-i istálló csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy ugyan „ádáz” és „kemény” a két bajnokaspiráns küzdelme, valahogy megoldás kell találniuk arra, hogy tisztán tudjanak versenyezni egymás ellen a versenypályán.

  • Wolff elismeri: lehet, hogy lesz helycsere a sprintkvalifikáción

    Wolff elismeri: lehet, hogy lesz helycsere a sprintkvalifikáción

    A Mercedesnek „vélhetően” meg kell majd kérnie Valtteri Bottast, hogy engedje el Lewis Hamiltont a ma délutáni, monzai sprintkvalifikáción – ismerte el a csapatfőnök, Toto Wolff.

    A jövőre az Alfa Romeóhoz igazoló Bottas elégedett volt azzal, hogy a leggyorsabb volt a pénteki kvalifikáción, még ha ez nem is számított hivatalos pole pozíciónak, mivel csak a sprintfutamra szól. Azonban a finnt – aki a vasárnapi futamot a rajtrács végéről kezdi majd, miután új erőforrást kapott – lehetséges, hogy hamar megfosztják majd az első pozíciótól.

    Mivel Max Verstappen, a bajnokság jelenlegi éllovasa a harmadik helyről rajtol ma, Bottas és Hamilton mögül, a Mercedes számára dilemmát jelenthet, hogy a szombati 18 körös versenyen helyet cseréltessenek-e versenyzőikkel.

    „Általában nehéz, amikor csapatutasítást kell alkalmazni, mert versenyzőként egyikünk sem akarja ezt látni” – mondta Wolff a Sky Sportsnak.

    „Itt mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ő (Bottas) megérdemelten van ott. De ebben az esetben Valtteri vasárnap hátulról indul (akkor is, ha megnyeri a sprintversenyt), szóval meg kell néznünk, hogyan alakul a rajt.”

    „Nincs túl sok megbeszélnivaló (előzetesen). Csak legyünk óvatosak az első kanyarban, aztán majd meglátjuk, hol helyezkednek el.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy a Mercedes felszólítaná-e a versenyzőket a cserére, ha erre lehetőség adódna, Wolff őszinte volt: „Igen, vélhetően.”

    Hogy a távozó Bottas ennek eleget tesz-e majd, az már egy másik kérdés.

    „Úgy gondolom, csapatként a maximális pontszámot kell megszereznünk, természetesen, ez a fontos” – mondta a finn.

    „De meglátjuk, hogyan alakul, tényleg az adott helyzet szerint kell mennünk, és persze személy szerint az a célom, hogy jó rajtot vegyek, és kiépítsek egy kis előnyt, ez a célom.”

  • Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Habár a pénteki időmérő edzésen ő volt a leggyorsabb, Valtteri Bottas biztosan a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon. A finn Mercedesében több motorkomponenst is kicseréltek, név szerint magát a motort, a turbófeltöltőt, az MGU-H-t és az MGU-K-t.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy sokan küzdenek az erőforrásegységek minél gazdaságosabb felhasználásával, így ők is elhatározták, hogy Monzában hozzátesznek a készletekhez valamennyit Bottasnál. Ez hivatalosan a pénteki időmérő edzés alatt derült ki, az FIA ekkor kiadott közleményéből.

    A két bajnokesélyes feje felett is ott lebeghet a büntetés veszélye, hiszen például Verstappen egy erőforrást elbukott a silverstone-i balesete után. Lewis Hamilton esetében pedig egy esetleges meghibásodás kockázata merült fel. Toto Wolff azzal érvelt emellett, hogy a pontokat nézve jobban megéri egy biztonsági csere, mint egy műszaki hiba miatti kiesés, hiszen a rajtbüntetés után szépen vissza lehet kapaszkodni, és ugyanúgy sok pontot lehet szerezni. Azonban egyikőjük esetében sem tűnik úgy, hogy most hétvégén kapnak új motort.

    Bottas büntetése természetesen, mint mindig, a vasárnapi főversenyre érvényes, így remeklése után ő kezdi meg az élről a szombati sprintfutamon, ahol ugye az első három pontot is kap, 3-2-1 leosztásban.

  • A Ferrari nem csatlakozott a Red Bull és a Mercedes legújabb ütközetébe

    A Ferrari nem csatlakozott a Red Bull és a Mercedes legújabb ütközetébe

    Mattia Binotto kijelentette, hogy a Ferrari nem csatlakozott a Red Bullhoz a Mercedes motortrükkjének ügyében.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Bikák az FIA-hoz fordultak, ugyanis arra voltak kíváncsiak, ellenfelük általük vélt megoldása szabályos-e. Az osztrák csapat azt gyanítja, hogy a csillagosok a motor légkamrájába juttatják a hideg levegőt, így pedig plusz teljesítményre tesznek szert. A szabályok ugyanakkor úgy szólnak, hogy az említett térben mért hőmérséklet és a kinti érték között nem lehet 10 fokos eltérés (nem lehet kevesebb). A Szövetség mindezt egy szenzor segítségével ellenőrzi.

    Christian Horner ugyanakkor elég szűkszavúan beszélt az ügyről Zandvoortban:

    ,,Ezek a technikai kérdéskörök és szabálytisztázások folyamatosan zajlanak a csapatok és az FIA között. Ezek általában arra szolgálnak, hogy megbizonyosodjunk arról, egy  megoldás még elfogadható-e, vagy sem. Ha a válasz igen, akkor követjük mi is ezt a példát. Idén számos ilyen esetük volt, és ez nem csak a Red Bullra jellemző. Nyilvánvalóan a mérnökök és a technikai munkacsoport közötti kommunikáció is folyamatos. Biztos vagyok benne, hogy ez azért nem okoz komoly meglepetést.” – nyilatkozta a Bikák csapatfőnöke.

    Toto Wolff ugyanakkor kifejezetten „szereti” azt, mikor az ellenfél a megoldásaikkal van elfoglalva, ugyanis ez figyelemelterelésnek sem utolsó. Az osztrák vezető azonban leszögezte, szó sincs ilyen „trükkről”:

    ,,Én nagyon szeretném ha lenne egy ilyen megoldásunk. A Forma-1  már csak ilyen, ez a szokásos üzletpolitika. Információkat kérnek le az FIA-tól, kérdéseket tesznek fel az FIA-nak. Ez teljesen normális.”

    Horner azonban leszögezte, hogy nemcsak a Hondának voltak kételyei ezzel kapcsolatban. Binotto ugyan elismerte, hogy beszéltek erről a Red Bull-lal, ám ők nem fordultak a Szövetséghez:

    ,,Nem, mi nem csatlakoztunk hozzájuk. Mint minden istálló, úgy mi is megpróbáljuk megérteni, hogy mit csinálnak az ellenfelek. Elemezzük a képeket és megnézzük a GPS adatokat. Volt bennünk néhány kérdőjel, és ezt beszéltük meg a Red Bull-lal. Személy szerint én is értekeztem erről Christian Hornerrel, de a Ferrari nem intézett hivatalosan kérdéseket eddig az FIA-hoz.” – tisztázta a helyeztet a svájci-olasz vezető.

  • Wolff ismét felhozta: Jót tenne, ha három autós csapatok lennének

    Wolff ismét felhozta: Jót tenne, ha három autós csapatok lennének

    Egy korábban sokat emlegetett, ám mostanában nem felkapott megoldási javaslattal állt elő a Mercedes csapatfőnöke. Toto Wolff szerint ugyanis a Forma-1-en sokat javítana, ha három autóval rendelkeznének a csapatok.

    Egyre komolyabb az F1-es csapatok junior programjai. A nagyobb csapatok számos fiatal versenyző útját egyengetik, akik közül jó néhányan kiemelkedő teljesítményeket nyújtanak az utánpótlás szériákban. A húsz fős mezőny azonban nagyon komoly gátat szab annak, hogy ezen tehetségek lehetőséget tudjanak kapni a Forma-1-ben.

    Mivel nem várható a közeljövőben egy új csapat és ezáltal a mezőny bővülése, így Toto Wolff egy megoldást lát ezen problémára:

    „Amit én mindig is favorizáltam, hogy nem csak kötelező szabadedzések legyen a fiatal versenyzők számára, hanem adjunk a naptárhoz még egy vagy két futamot, ahol ténylegesen versenyezniük is kell és legyenek ők is részesei a konstruktőri bajnokságnak. Még radikálisabb, de ha anyagilag megoldható lenne, akkor lehetne egy harmadik autót is biztosítani a csapatok számára, úgy, hogy egy fiatalt lenne kötelező beültetni abba az autóba.” – vázolta fel az ötletét.

    „Hirtelen egyből lenne 30 autó a rajtrácson. A kisebb csapatok pedig a szponzoroktól kapott pénzből tudnák ezt finanszírozni. Ez nagyon izgalmas lenne.” – tette hozzá.

  • Bottas: Nem szegtem meg a csapat utasítását

    Bottas: Nem szegtem meg a csapat utasítását

    A Mercedes pitwallja arra kérte Valtteri Bottast a Holland Nagydíj vége felé, hogy ne fussa meg a verseny leggyorsabb körét, mivel azt szerették volna, hogy Lewis Hamiltonnak ne legyen nehéz dolga bezsebelnie azt. A finn azonban a csapat kérésre fittyet hányva megfutotta a leggyorsabb kört, azonban végül mégis a brit csapattársáé lett az ezért járó bónuszpont.

    A brackley-i istállónak el kellett fogadnia azt, hogy a győzelmet nem tudják elvenni az egész hétvége során brillírozó Max Verstappentől, be kellett érniük a kármentéssel. Ezt pedig úgy szerették volna maximalizálni, hogy Hamilton a 2. helye mellett a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is megszerzi.

    Bottas azonban a főstratéga, James Vowles kérésének ellenére mégis megfutotta a leggyorsabb versenykört, azonban szerinte ezzel a tettével semmi rosszat nem tett.

    „Nem is mentem rá a leggyorsabb körre, de végül Lewis megszerezte azt” – idézi a frissen Alfa Romeóhoz igazoló finn szavait a planetf1.com. „Csapatként sok pontot szereztünk, ami nagyon jó hír. Ugyan nyomtam, de tisztában voltam vele, hogy Lewisnak nagyobb szüksége lesz arra az egy pontra, mint nekem, mert ő a világbajnoki címért harcol.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint sem akart Bottas szembemenni az akaratukkal és az alábbiakat nyilatkozta a Sky Sportsnak: „A végén visszább vett a tempóból, nem szerettük volna lábon lőni magunkat. Ezért tájékoztattuk Valtterit a köre közben és a végén vissza is vett a tempóból.”

    A Mercedes kármentése így sikerült, ugyanis így Hamilton hátránya négy pont helyett csupán három Verstappennel szemben, aki a győzelmével így újra a bajnokság élére állt.