Címke: Toto Wolff

  • Todt: Örülhet a Mercedes, ha ezt büntetés nélkül megússza

    Todt: Örülhet a Mercedes, ha ezt büntetés nélkül megússza

    Jean Todt szerint a Mercedes viselkedése nem volt helyénvaló az FIA-val szemben, így örülhetnek, ha ezt büntetés nélkül megússzák.

    A csillagosok Abu Dhabi óta nem tették túl magukat a futam eseményein. Az utolsó körben veszítették el az egyéni bajnoki címet, majd két óvási szándékkal próbálták visszaszerezni azt. A stewardok elutasították a kérelmeket, így az Ezüst Nyilak a Fellebbviteli Bíróság elé akarták tárni az ügyet.

    Tegnap ugyan elálltak ettől a szándékuktól, viszont Toto Wolff és Lewis Hamilton nem jelent meg az FIA Gálán. Lewis Hamilton esetében az FIA „felül tud kerekedni” ezen, ám Toto Wolff kapcsán már nem így vélekednek. A francai vezető ugyanis mérges az osztrák csapatfőnökre.

    „Mi talán tökéletesek vagyunk? Nem! Ezért is vizsgáljuk meg ismét a döntéseinket.” – nyilatkozta Todt.

    Az FIA leköszönő elnöke úgy érzi, az a bizonyos határ át lett lépve azzal a kijelentéssel, hogy Michael Masi „fosztotta meg” a hétszeres világbajnokot a rekord cím megnyerésétől:

    ,,A lyoni klub elnöke, 10 meccses eltiltást kapott, mert csúnyán beszélt az egyik bíróról. Talán túl sok mindent engedtünk el a fülünk mellett a múltban. Beszélgetéseket kell folytatni az FIA-val, a jogtulajdonosokkal, a csapatokkal és a versenyzőkkel, de ez a nyitottság nem irányulhat ellenünk.” – folytatta Todt.

    Wolff azonban tovább ütötte a forró vasat. Kifejtette, hogy nem akar a versenyigazgatóval diskurálni, sőt szerinte a bíróság nekik adott volna igazat:

    ,,Az FIA nem hajlandó beismerni a hibáit. Egyszerre vádlottak és bírák lettek volna. Ismét egy erőtlen érzést keltett volna bennünk ez, olyat, mint a verseny utolsó körében. Egy polgári per viszont minket igazolt volna. Hosszabb időbe fog telni ezt megemészteni, és talán sosem fogjuk kiheverni.”

  • Wolff: Remélem a „kiábrándult” Hamilton nem vonul vissza

    Wolff: Remélem a „kiábrándult” Hamilton nem vonul vissza

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff csak remélni tudja, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza az idei szezont követően, miután mindkettőjük teljes mértékben „kiábrándult” az Abu Dhabi Nagydíjon történtek után.

    A szezonzárón nagy úgy nézett ki, hogy a hétszeres világbajnok megszerzi a nyolcadik világbajnoki címét. A brit klasszis egészen Nicholas Latifi balesetééig tökéletesen kontrollálta a futamot, azonban a biztonsági autós fázis utáni újraindítás lehetőséget adott Max Verstappennek arra, hogy megelőzze riválisát a frissebb abroncsain és megszerezze ezzel a világbajnoki címet érő első helyet.

    Habár a Mercedes megfellebbezte a futam végeredményét, az FIA mindkét esetben elutasította a felülvizsgálás szükségességét és mivel a mai nagyon visszaléptek az újbóli fellebbezéstől, ezért hivatalosan is kijelenthető, hogy Verstappen nyerte az idei bajnoki címet.

    Wolff elismerte, hogy neki és Hamiltonnak is nehéz volt feldolgoznia a „fájdalmat és a bánatot”, de nagyon reméli az, hogy Hamilton emiatt a csalódottsága miatt nem fog kisétálni a Forma-1 ajtaján.

    „Lewisszal kiábrándultak vagyunk jelen pillanatban” – ismerte el az osztrák szakember. „Nem a sportból ábrándultunk ki, mert azt minden porcikánkkal imádjuk. Azonban, ha megszegjük az alapvető sportszerűség szabályait, akkor nem az fog számítani, hogy ki a gyorsabb, mert ki leszünk téve a változatos döntéshozásnak. Emiatt soha nem fogjuk feldolgozni a most vasárnap történteket.”

    „Ekkor kérdőjelezed meg azt, hogy megéri-e beletenni a kemény munkát, a vért és a verejtéket, ha a pályán elért zseniális teljesítményünket így lerombolhatják egy másodperc alatt ezekkel a döntéssekkel. Remélem, hogy a történtek nem vették el Lewis kedvét a versenyzéstől, mert ő a saját generációjának a legjobb pilótája.”

    „Az utolsó négy verseny mindegyikét végig tudta dominálni, kétség nem fért a győzelmeihez. Már csak emiatt a páratlan teljesítménye miatt is megérdemelte volna a világbajnoki címet. Szerintem a szíve miatt fogja folytatni, mert még mindig a pályafutása csúcsán jár. Azonban neki is túl kell tennie magát a most történteken, mert neki is tiszták az értékei és ő nehezen tudja csak elfogadni az FIA döntését.

  • Wolff nem hajlandó beszélni Masival a történtek után

    Wolff nem hajlandó beszélni Masival a történtek után

    Toto Wolff szerint „nem érdeke”, hogy megbeszélje a dolgokat Michael Masivel.

    Nicholas Latifi találkozása a fallal egy olyan dominót indított el, amiről álmodni sem mert a Forma-1. A mutatványa miatt ugyanis be kellett rendelni a pályára a Safety Cart. 5 körrel a futam vége előtt ment a fejvakarás a versenyigazgatóságnál. Először nem engedték meg a lekörözött versenyzőknek, hogy megelőzzék a biztonsági autót, majd később megváltoztatta döntését az ausztrál. Csak a két bajnok aspiráns között lévők mehettek útjukra, ám az SC nem várta meg, hogy utolérjék a mezőnyt.

    Az utolsó körre szabad utat kaptak a pilóták, így a friss gumikon lévő Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont és így a futamgyőzelmet és a bajnoki címet is elvitte.

    A Mercedes csapatfőnöke szerint Masi nem megfelelően járt el. Ugyan az óvási szándékát visszavonta az istálló, ám Wolff nem akar beszélni a versenyigazgatóval. Az osztrák vezető szerint az ausztrál tettei túl mutatnak az FIA hatáskörén, így tüzetesen ki kell vizsgálni az esetet.

    ,,Nem érdekem beszélgetni Michael Masivel. A verseny utolsó négy percében hozott döntései miatt Lewis Hamilton elesett a megérdemelt bajnoki címétől. A versenyzése (Hamiltoné) az elmúlt négy futamon hibátlan volt. Vasárnap Abu Dhabiban az első perctől kezdve az élen autózott. Megnyerte a rajtot, és onnan nem adta át a helyét senkinek sem. Az hogy a verseny utolsó perceiben kvázi ‘kirabolták’ őt, az elfogadhatatlan. Ezért személyes szempontok, szakmai szempontok miatt nem tudok… az értékrendem és az igazságérzetem egyszerűen nem fér össze a vasárnapi döntésekkel. Az FIA-n múlik innentől már az, hogy hogyan lehet majd ezeket a helyzeteket elkerülni.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Wolff.

    A Mercedes vezetője ugyanakkor hozzátette, semmi baja sincs azzal, hogy Max Verstappen lett a bajnok. A kritikája teljes mértékben az FIA felé irányul:

    ,,Teljesen rendben van az, hogy Max és a Red Bull nyerte a bajnokságot, Maxnek ehhez semmi köze sincs. Ő egy igazi bajnok. Páratlan módon versenyzett idén, a Red Bull pedig egy igen komoly vetélytárs volt. Nagyon tisztelem az ott dolgozókat, így ennek az egésznek semmi köze hozzájuk. Szeretnék csak itt ülni és elkerülni azokat a beszélgetéseket, amik kárt okoznak a sportnak, ám ahhoz tisztességes és sportszerű döntéseket kellet volna hozni vasárnap. Az FIA-nak így el kell dönteni, hogyan tovább. Az elmúlt napokban megannyi párbeszédet folytattunk velük és a létrehozott bizottsággal. Bízom és hiszek abban, hogy a többi résztvevővel együtt közösen megtudjuk fogalmazni a megfelelő döntéseket és intézkedéseket, így pedig elkerüljük majd azt, hogy ilyen forgatókönyvek jöjjenek létre, mint vasárnap.

    Ugyanakkor az Ezüst Nyilak nem fogják elengedni ezt a történetet. Számon fogják kérni az FIA-t azzal kapcsolatban, hogy levonták-e a megfelelő tanulságot, hogy ilyen ne történhessen meg még egyszer.

    ,,Elvárom azt, hogy a bizottság ne csak szavakkal dobálózzon, hanem tettekkel is előálljon. Mi felelősségre fogjuk vonni őket e téren. Nem folytatjuk egy olyan sportágban, aminek az a célja, hogy a szórakoztatást előbbre helyezze a sportnál, és nem fordítva. Technikai és sportszakmai téren is ad hoc döntésekkel tartanak minket fogva. Egyértelmű intézkedésekre van szükség, még az új szezon megkezdése előtt. Azért kell ez, hogy minden csapat és minden versenyző megértse, hogy mi van és mi nincs.”

     

  • Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Bernie Ecclestone megkérdőjelezte, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton valóban megérdemli-e a lovagi címet. Szerdán, alig néhány nappal azután, hogy Abu Dhabiban csak kis híján maradt le a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címről, a Mercedes pilótáját Károly herceg hivatalosan is lovaggá ütötte a Windsori kastélyban tartott hagyományos kardos ceremónia keretében. A 91 éves Ecclestone, az F1 korábbi ura az n-tv német csatornának nyilatkozott:

    „Csak olyan embereket szabadna lovaggá ütni, akik valóban tettek valamit az országért. Nem hiszem, hogy sokakat, akiket most lovaggá ütnek, valóban megérdemelnék. Mindannyian sok pénzt keresnek, és adományoznak valamennyit jótékonysági célokra, de nem tettek semmi rendkívülit az országért.”

    Ecclestone Hamilton Mercedes-főnökére, Toto Wolffra is kiakadt a viselkedése miattt, miután a Red Bull-os Max Verstappen Abu Dhabiban megnyerte a világbajnokságot. Így folytatta a brit:

    „Nyilvánvalóan a csapat többi tagja is dühös volt, de ő volt az egyetlen, aki ezt kimutatta. Ha a Mercedes nem is nyerte volna meg a bajnokságot, legalább színészkedésért Oscar-díjat kellene kapnia.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull részéről is élesen bírálta a Mercedes fenyegetését, hogy megfellebbezi Verstappen bajnoki címét. Szerinte a nagy Niki Lauda, Wolff segítője a Mercedesnél volt az, aki kitalálta a szlogent a Forma-1 új hozzáállására, hogy a versenyek alatt döntéseket hozzanak. Így fogalmazott Marko:

    „Engedjétek versenyezni őket, mondta mindig Niki. Túl korán halt meg sajnos. A sportról alkotott felfogásunk alapján mi pedig soha nem tennénk ilyet.”

    A Mercedes azonban a csütörtöki határidő előtt ejtette a fellebbezést, de a korábbi F1 versenyző, Christian Danner szerint a reputációs kár már megtörtént:

    „Először is, nem lettek világbajnokok (egyéniben). Most pedig úgy néznek ki, mint a rossz vesztesek.”

  • Hamilton és Wolff sem jelenik majd meg az FIA gálán

    Hamilton és Wolff sem jelenik majd meg az FIA gálán

    Nemrégiben vált hivatalosság, hogy a Mercedes nem fog beadni egy újabb fellebbezést az Abu Dhabi Nagydíj kapcsán. Nagy valószínűséggel emiatt fog az is megesni, hogy sem Lewis Hamilton, sem pedig Toto Wolff nem fog megjelenni a ma esedékes FIA díjkiosztó gáláján.

    Az Abu Dhabi Nagydíj utolsó köreiben történtek teljes mértékben felkavarták a száguldó cirkusz állóvizét. Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi először úgy döntött, hogy nem engedi meg a lekörözött autóknak, hogy visszavegyék a körüket, majd egy körrel később megváltoztatta az eredeti döntését és elengedte őket. A Mercedes emiatt adta be a fellebbezését, mert szerintük ezzel a versenyigazgató „manipulálta” a futam végeredményét.

    Hamilton és Wolff emiatt nem fog megjelenni az FIA gálán, ahol mind a ketten kapnának díjat. A Mercedes hétszeres világbajnokát az egyéni bajnokságban elért második helyezéséért, a brackley-i istálló csapatfőnökét pedig a konstruktőri bajnokság megnyeréséért jutalmaznák.

  • Az F1 „befogná” a csapatfőnökök száját verseny alatt

    Az F1 „befogná” a csapatfőnökök száját verseny alatt

    Ross Brawn, a Forma-1 motorsportért felelős ügyvezető igazgatója támogatja azt a felvetést, hogy a csapatfőnökök és mérnökök 2022-ben ne kommunikálhassanak közvetlenül az FIA versenyigazgatójával, Michael Masival, a nagydíjak alatt.

    Az idei viharosra sikerült szezonban többször is előfordult, hogy a Red Bull és a Mercedes csapatfőnökei az éteren keresztül üzentek Masinak, megpróbálván befolyásolni a versenybírák döntéseit. Így volt ez a szezonzárón is. Abu Dhabiban többször is a versenyirányításnak küldött rádióüzenetekről szóltak a közvetítések.

    A Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti első kanyaros csetepaté hatására a red bullos Jonathan Wheatley és a mercedeses, Ron Meadows is megannyi kérdést és észrevételt intézett a versenyigazgatás felé. Érthető módon mindkét csapat a saját versenyzője mellett érvelt.

    A verseny későbbi szakaszában a Mercedes F1-es főnöke, Toto Wolff kérlelte Masit, hogy ne küldje be a biztonsági autót, amikor Antonio Giovinazzi Alfa Romeója a pálya szélén megállt.

    A beszélgetések és a kétirányú kommunikáció azonban tovább erősödtek a verseny végén, a biztonsági autós fázis során, amikor a Hamilton és Verstappen közé pozícionált lekörözött autók sorsa miatt mindenki összezavarodott.

    Horner kérdőre vonta az amúgy is nyomás alatt lévő Masit, hogy miért nem engedték el a lekörözött autókat, ahogy azt a szabályok lehetővé teszik. Majd mikor ez megtörtént, Wolff elvesztette a hidegvérét, és a versenyigazgatónak kiabált: „Michael! Ne, Michael! Ne! Ne, Michael! Ez így nem volt helyes!”

    Ennek véget vetnek

    Brawn az Auto Motor und Sport című német kiadványnak nyilatkozva elmondta, hogy Horner és Wolff beavatkozása elfogadhatatlan volt.

    „Elfogadhatatlan, hogy a csapatfőnökök ilyen nyomás alá helyezték Michaelt (Masi) a verseny alatt” – mondta Brawn.

    „Toto Wolff nem követelheti, hogy ne jöjjön a biztonsági autó, Christian Horner pedig nem követelheti, hogy az autóknak vissza kelljen menniük (a sor végére).”

    „Ez a versenyigazgató belátására van bízva. Jövőre meg fogjuk szüntetni ezt a kapcsolattartást.”

    Brawn a beavatkozásokat „egy futballedzőhöz” hasonlította, aki „a játékvezetővel tárgyal”.

    Az F1-főnök üdvözölte Masi döntését, hogy elengedték a mezőnyt egy utolsó körre, de sajnálkozott a Mercedes verseny utáni tiltakozásán.

    „Az utolsó körben hozott döntés olyan csúcspont, amit nem lehet felülmúlni” – tette hozzá Brawn.

    „Sajnos az óvás egy kicsit elveszi a fényt a fináléból.”

  • Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Gyakorlatilag mindenki egymásnak esett körülöttük. Max Verstappen és Lewis Hamilton viszont kölcsönösen tiszteli egymást a holland elmondása szerint.

    Hihetetlen feszültség és izgalmak után az utolsó körben dőlt el a 2021-es világbajnoki cím Max Verstappen javára Lewis Hamiltonnal szemben. Ezt követően ki-ki vérmérséklete szerint nyilvánult meg és voltak ezek között nagyon súlyos mondatok is.

    Érdekes módon a kirakattal ellentétben a viszony jóval békésebb minden érintett között. Az egymásnak gratuláló Hamilton és Verstappen családot a tévéközvetítésben is láthattuk, de ezen kívül is vannak ebben a sportszerűség-témakörben érdekességek. „Még Toto is küldött nekem egy gratuláló SMS-t” – fogalmaz Verstappen. „Ebben leírta nekem, hogy megérdemelt győzelem volt. Kedves volt tőle.”

    Hamiltonnal kapcsolatban sincs semmilyen ellenérzés Verstappen részéről. „Lewis egy nagyszerű sportember. Ő is odajött gratulálni nekem a verseny után. Ez nagyon kemény lehetett neki is. Persze megvoltak egymással a kemény pillanataink. De kölcsönösen tiszteljük egymást. Annyi történt, hogy hajtottuk egymást a jobbnál jobb teljesítmények felé. Élvezetes volt ellene versenyezni.

  • Verstappen anyukája fohászkodott az angyalokhoz a bajnoki csodáért

    Verstappen anyukája fohászkodott az angyalokhoz a bajnoki csodáért

    Max Verstappen édesanyja elismerte, hogy „könyörgött az angyaloknak” a csodáért, hogy fia vasárnap Forma-1-es világbajnok lehessen. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a verseny után azt mondta, hogy csak csodával határos módon hozhatja el a koronát a 24 éves versenyzője – és ez a csoda a hihetetlen 2021-es szezonzáró utolsó körében meg is történt Abu Dhabiban.

    „Megkaptad a csodád.” – mondta egy riporter személyesen a pezsgővel átitatott Verstappennek, miután a kockás zászló tette a dolgát és a vad ünneplés elkezdődött. A holland tömören reagált:

    „Előfordul ilyesmi. Végre egy kis szerencse jött, nekem is.”

    A Mercedes és Lewis Hamilton számára azonban ez a „csoda” inkább rémálom-szerű volt. A Toto Wolff vezette csapat még továbbra is fellebbezni szándékozik az elutasított óvásuk ellen, amelyet az ellen nyújtott be, ahogyan a Forma-1 a sportág történetének egyik legizgalmasabb döntőjének utolsó pillanatait kezelte.

    Verstappen ugyanakkor nem érti, mi ez nagy a felhajtás azzal kapcsolatban, hogy a vezető Hamilton és a második helyezett Red Bull között csak öt lekörözött autót takarítottak el az útból, mielőtt a legvégén újraindulhattak volna. Védelmébe is vette az össztűz alá került versenyigazgatót, Michael Masit:

    „Nos, minden tiszta volt, akkor miért is kellett volna még egy kört a biztonsági autó mögött futni? Persze, ezúttal nekem jött ez be, de ellenem is működhet, ezzel tisztában vagyok.”

    Verstappen édesanyja, a korábbi versenyképes gokartos, Sophie Kumpen azt mondja, imádkozott a csodáért, ami Hamilton gyanúja szerint valójában a sportfelügyelet „manipulációja” volt. Kumpen az Algemeen Dagbladnak nyilatkozott:

    „Ismerjük el, Hamilton ma erősebb volt. A végéig nem nézett ki túl jól a dolog, de aztán a lányom üzent nekem – „Biztonsági autó! Hívd az angyalokat.”. És hiszed vagy sem, ők segítettek nekem. Meg sem tudom számolni az összes gyertyát amelyeket gyújtottam ezért a héten.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ▪️SOPHIE▪️ (@sophiekumpen) által megosztott bejegyzés

  • Lehet, hogy mégsem fellebbez a Mercedes? Wolff gratulált Verstappennek

    Lehet, hogy mégsem fellebbez a Mercedes? Wolff gratulált Verstappennek

    Max Verstappen elárulta, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, végül, egy nappal a vasárnapi szezonzáró után, gratulált neki a bajnoki címhez.

    Míg Lewis Hamilton és édesapja, Anthony is személyesen gratulált az új világbajnoknak, közvetlenül az Abu Dhabiban rendezett futam után, addig a dühös Wolff inkább arra koncentrált, hogy óvást nyújtson be, és fellebbezzen a versenyigazgatóság döntései ellen.

    Most azonban kiderült, hogy a Mercedes lehet, hogy meg sem várja a csütörtöki határidőt, ameddig a fellebbezésüket le kell adniuk, ugyanis, Times című napilap szerint Wolff fél, hogy ezzel rontanának a Mercedes csapat a PR-értékén és jó hírnevén.

    A Red Bull egyértelműen harcolni kíván minden hivatalos fellebbezés ellen, Christian Horner, a Red Bull főnöke pedig inkább visszarepült az Egyesült Királyságba, hogy felkészüljön erre, mintsem hogy részt vegyen az ünnepségeken.

    Nem jó ötlet

    A korábbi F1-főnök Bernie Ecclestone is azt tanácsolja a Mercedesnek, hogy ejtse a témát.

    Amikor elhangzott, hogy Hamilton azt gyanítja, hogy az FIA „manipulálta” a verseny eredményét, Ecclestone azt mondta: „Szeretném tudni, hogy ki manipulált és ki elég okos ahhoz, hogy ezt tegye.”

    „Ez csak a körülmények összjátéka volt, ami megtörtént, és egy hihetetlen világbajnokságnak vetett véget, amit biztos vagyok benne, hogy mindenki több, mint boldogan nézett végig.”

    „Szerintem egy fellebbezés lenne a legrosszabb dolog, amit tehetnének. Úgy tűnne, mintha rossz vesztesek lennének” – erősködött a 91 éves Ecclestone.

    Ecclestone a Munchner Merkur újságnak is nyilatkozott: „A Mercedes talán a legjobb autókat építi a világon.”

    „De a csillagot nagyon megkarcolják, ha folytatják ezt a tiltakozást.”

    A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko ennél egy lépéssel tovább megy. Szerinte a 24 éves Verstappen első világbajnoki címe elleni fellebbezés valójában „undorító” lenne.

    Wolff megenyhült

    Így aztán egy Abu Dhabiban töltött, kemény bulizással zajló éjszaka után, Wolff hétfőn megváltoztatta a hangnemét, és végre üzent Verstappennek.

    „Toto küldött nekem egy sms-t” – erősítette meg a holland. „Gratulált a szezonhoz és ahhoz, hogy megérdemeltem a győzelmet. Szóval ez nagyon kedves volt tőle.”

  • „Toto, ezt hívják versenyzésnek” – így rázta le a csalódott Wolffot Masi

    „Toto, ezt hívják versenyzésnek” – így rázta le a csalódott Wolffot Masi

    Michael Masi főszereplő lett a szezonzárón, ugyanis Christian Hornert és Toto Wolffot is helyre kellett tennie.

    Nicholas Latifi megcsinálta a verseny utolsó szakaszában a show-t, ugyanis azzal, hogy falnak csapta autóját, be kellett hívni a Safety Cart. Azonban csak öt kör volt hátra, és a két bajnok aspiráns az első és a második helyen haladt. Mivel ugyanannyi ponttal érkeztek az utolsó versenyre, a győzelem mindennél jobban számított.

    Án kettőjük között ott autózott 5 lekörözött versenyző is. A versenyigazgató először nem engedte, hogy a körhátrányban lévők előzzenek, majd később meggondolta magát. Így zajlott le az a bizonyos beszélgetés a felek között:

    Horner: „Miért nem takarítjuk el azokat a lekörözött autókat az útból?”

    Masi: „Azért Chrisitian (Horner)… adj egy percet… a fő feladatom most az, hogy a baleset helyszínét rendbe tegyem.”

    Horner: ” Csak egy körre van szükség.”

    Miután mégis visszavehették a körüket a lekörözött pilóták, a Mercedes vezetője is a versenyigazgatót hívta:

    Wolff: „Michael ez így nincs jól. Michael…”

    Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont és a Mercedest, akik még mindig értetlenül álltak a történetek előtt:

    Hamilton: „Igen, ezt manipulálják ember!”

    Peter Bonnington: „Szóhoz sem jutok Lewis… Egyszerűen szóhoz sem jutok.”

    A végén az osztrák csapatfőnök ismét próbát tett:

    Wolff: „Michael, vissza kell állítani az egy körrel korábbi állapotot, ez így nem helyes!”

    Masi: „Toto, ezt hívják versenyzésnek”

    Wolff: Tessék?”

    Masi: „A versenyzésre mentünk rá.”