Címke: Toto Wolff

  • Uhl és Petrov szerint Hamilton hallgatása nem oké

    Uhl és Petrov szerint Hamilton hallgatása nem oké

    A német Bild egyik tudósítója és Vitaly Petrov szerint Lewis Hamilton „eltűnése” és hallgatása egyáltalán nincs rendben.

    A hétszeres világbajnok a szezonzárón elbukta a címet Max Verstappennel szemben. A Mercedes továbbra sem tette túl magát az eseményeken, ugyanis a vitatható döntések miatt továbbra is értetlenség, csalódottság és kiábrándultság jellemzi őket.

    A brit pilóta a futam után csak a pódium előtt beszélt az érzéseiről, gratulált holland ellenfelének, majd hallgatásba merült. Azóta nem szólalt meg, nem tűnt fel, így az FIA Gálát is kihagyta.

    Helmut Uhl nem ért egyet ezzel a viselkedéssel. A német szakértő szerint nincs rendben Hamilton hallgatása, sőt Novak Djokovic magaviseletét is kritizálta:

    ,,Az így nagyon nem oké. Mindketten olyan felhőn utaznak, amelyiken azt hiszik, mindenek felett lebeghetnek. Ám ha már ott vannak, elfelejtenek néha-napján azért letekinteni a szurkolóikra is. Azokra az emberekre, akik megveszik a termékeiket, a szponzorált dolgaikat. Talán úgy vélik, hogy a csendes visszavonulás a diplomatikus viselkedés jele, én viszont inkább gyávaságként tekintek erre.”

    Jacques Villeneuve korábban elmondta, hogy Toto Wolff magaviseletének is köze lehet a brit pilóta hallgatásához. Hamilton számára fontos az imázs, ugyanis egy napon Hollywoodban szeretne szerencsét próbálni, így pedig adnia kell a látszatra.

    Vitaly Petrov egyetért Uhl nézetével. Az orosz szerint Hamilton eleget bujkált már, így ideje lenne végre szembe néznie a közösséggel:

    ,,Akár megsértődött, akár nem ért egyet a történtekkel, vagy a Mercedes viselkedésével van baja, azzal, hogy nem jelenik meg és nem mond semmit, még több kérdést generál maga köré. Válaszok ugyanis továbbra sincsenek.”

  • Albers: Fordított esetben a Red Bull is így viselkedne

    Albers: Fordított esetben a Red Bull is így viselkedne

    Christijan Albers szerint ha a Red Bull járt volna úgy, ahogy a Mercedes, akkor ők sem viselkedtek volna másképp.

    A csillagosokat többen is „rossz vesztesnek” nevezték, mivel nem tudták túltenni magukat az utolsó futam eseményein. Az Ezüst Nyilak élesen bírálták Michael Masit a döntései miatt, sőt még az FIA Gálán sem jelent meg Lewis Hamilton és Toto Wolff.

    Mindeközben az osztrák vezető azt is elhintette, nem biztos, hogy a hétszeres világbajnok visszatér a száguldó cirkuszba.

    A holland ex-versenyző megérti, miért viselkedik így a Mercedes, sőt szerinte fordított esetben a Red Bull is így járt volna el:

    ,,Megértem, hogy Hamilton és a Mercedes miért érzi úgy, hogy meglopták őket. Michael Masi tavaly pár versenyen elég bizonytalannak tűnt, és voltak vitatható döntései. Egy biztos, meghatározó szerepe volt a szezonzárón, ami miatt sokan értetlenül állnak a történések mellett. Mindenki azt akarta, hogy az utolsó futam tiszta legyen. Legyünk őszinték, fordított helyzetben a Red Bull ugyanígy járt volna el. Végtére is, Christian Horner is kritizálta Masit Szaúd-Arábia után, nem igaz?” – nyilatkozta Albers a De Telegraafnak.

    A korábbi pilóta úgy véli, hogy a versenyigazgató „látványos finálét” szeretett volna, ezért döntött úgy, ahogy:

    ,,Ugyanakkor azt nem mondhatjuk, hogy ez egy következetes döntés volt. Az FIA-nak, nem csak az Abu Dhabiban történeteket kellene kivizsgálnia, hanem Masi összes kétes döntését.”

  • Villeneuve: Hamilton azért hallgat, hogy elhatárolódjon Wolfftól

    Villeneuve: Hamilton azért hallgat, hogy elhatárolódjon Wolfftól

    Jacques Villeneuve szerint Lewis Hamilton nem biztos, hogy csak a szezonzáró miatt hallgat.

    Abu Dhabiban Max Verstappen lett az F1 új bajnoka. A Mercedes a versenyigazgatói döntések miatt viszont nem tudja túltenni magát ezen, így mielőbbi válaszokat akar a Szövetségtől. Mindeközben a hétszeres világbajnok csöndben van, ugyanis alaposan át akarja gondolni a helyzetét.

    Toto Wolff szerint nagyon megviselték a brit pilótát az események, így akár az is előfordulhat, hogy nem tér vissza az új szezonban. A kanadai ex-versenyző szerint minden azon fog múlni, hogy Hamilton milyen válaszokat talál magában. Ha úgy gondolja, hogy meg tudja szerezni a rekordnak számító 8. bajnoki címet, akkor nem valószínű, hogy szögre akasztja a sisakot.

    ,,Attól függ, hogy a Mercedes milyen autót ad Hamilton alá. Könnyen nyerhet-e vele, vagy sem. Lewis kicsit fáradt volt tavaly. Volt pár könnyebb szezonja Nico Rosberg távozása utána. A tavalyi évet viszont nem szeretné újra átélni. Azt hitte, könnyedén behúzhatja majd a 8. világbajnoki címet, de ez nem így történt. Olyan ez, mint amikor a gyémánt már a kezedben van, majd hirtelen elveszik tőled. Ez így sokkal jobban fájt neki, mivel Verstappen a futam végén állt csak az élre.” – nyilatkozta 1997 világbajnoka az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

    Villeneuve ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Hamilton hallgatását akár Wolff viselkedése is előidézhette. A Mercedes csapatfőnöke az utóbbi időkben mémmé vált a rádióüzenetei és a fejhallgató törései miatt. A kanadai szerint nem feltétlenül tetszett ez a hétszeres világbajnoknak:

    ,,Szerintem Hamilton szeretne némileg elhatárolódni Wolfftól. Elvégre stílusosan is lehet veszíteni, Wolff viszont úgy viselkedett, mint aki kikapott Monopoly-ban. Mikor veszít, ő az egész táblát a levegőbe dobja. Wolff imázsa sérült. Hamitonnak viszont ez fontos, mivel a jövőben Amerika és Hollywood felé akar orientálódni.”

  • Wolff: Én tetteket várok, nem csak szavakat

    Wolff: Én tetteket várok, nem csak szavakat

    Toto Wolff szeretné, ha az F1 és az FIA tisztázná a szabályokat még a szezon megkezdése előtt.

    A Mercedes csapatfőnöke még mindig az szezonzárón történt eseményeket emészti. Az osztrák vezető szerint az elmúlt időszakban „túl sokat játszadoztak a szabályokkal”, így a beszéd helyett most már tetteket is akar látni.

    A Szövetség korábban már bejelentette, hogy megkezdték a kivizsgálást, ám még eredmény nem született.

    „Tetteket akarok látni, nem szavakat. Nem lehet csak így freestyle-ozni egy olyan sportágban, aminek a sportról kellene szólnia. Még a szezon megkezdése előtt tisztáznunk kell ezt, ugyanis minden versenyzőnek, csapatnak és rajongónak tudnia kell, hogy mit szabad és mit nem. Ugyan szórakoztatunk is, de a show miatt nem lehet felülírni a regulákat.” – nyilatkozta Wolff a Racingnews365.com-nak.

    A csillagosok vezetője ugyanakkor hozzátette, mély sebet hagyott bennük az eset:

    ,,Ez nagyon mélyre hatolt. Lewis (Hamilton) is, én is, és az egész csapat egy kicsit kiábrándult az egészből. Azért szeretjük a sportot, mert őszinte. A stopperóra ugyanis sosem hazudik. Ám amikor a tisztesség alapelvén csorbát ejtünk, és a stopperóra már nem releváns, akkor kezdünk el kételkedni. Ezzel az összes kemény munkát, a vért, a verejtéket semmisé lehet tenni. Nem hiszem, hogy valaha is túllépünk ezen, Lewis biztosan nem. Ám az FIA-val együtt legalább megpróbálhatjuk ezt jobbá tenni, hogy a jövőben ilyen ne forduljon elő.”

  • Sajtó: Rengeteget fejlődött a Mercedes motorikusan

    Sajtó: Rengeteget fejlődött a Mercedes motorikusan

    Egyes források szerint a Mercedes egy új turbófeltöltő rendszernek köszönhetően rengeteg plusz motorerőre tett szert.

    A Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, hogy a brackley-i istálló egy olyan mérnököt szerezett meg, aki a turbókra van specializálódva és az ő új megoldásának köszönhetően a stuttgarti márka hajtáslánca még erősebb lehet 2022-ben. A forrás szerint az új megoldásnak köszönhetően a „turbó a hat hengert újratölteni, ráadásul még a hibrid töltést is hatékonyabbá teszi”, amivel még extrémebb megoldásokhoz folyamodhatnak majd Toto Wolffék.

    A csapatok az újonnan bevezetett E10-es üzemanyag miatt részben veszíteni fognak a motorerejükből, ugyanis az új hajtóanyag sokkal több újrahasznosított anyagot fog tartalmazni a korábbiakban használthoz képest, ami miatt az erőforrás nem lesz képes a tavalyihoz hasonló teljesítményt leadni.

    A Mercedes azonban – a Ferrarihoz hasonlóan – azt állítja, hogy szerintük az új üzemanyagnak köszönhetően akár plusz 20 lóerőt is veszíthettek. Ezt a mennyiséget pótolnák az új motorfejlesztéssel és a turbóval kapcsolatos megoldásukkal.

    A turbóhibrid éra során először láthattunk olyat a tavalyi évben, hogy nem a Mercedesé volt a leghatékonyabban működő erőforrás. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is bőven a megengedettnél több motorkomponenssel teljesített a szezont, amíg példának okáért Max Verstappen mindössze egy motorral használt többet a kelleténél, amiben az óriási silverstone-i balesete is nagy szerepet játszott.

    A Mercedes csapatfőnöke szerint azonban nem emiatt bukták el 2021-ben az egyéni bajnokságot. Az osztrák szakember szerint egy tervezési hiba vezetett ahhoz, hogy az erőforrás a korábbi évekhez képest nagyobb mértékben kopjon.

    A Mercedes idei autójáról, a W13-ról majd február 18-án hull majd le a lepel. Ugyan ott még nem, de a barcelonai teszteken már valamilyen szinten megláthatjuk azt, hogy milyen munkát végeztek a bajnoki istálló motorrészlegén dolgozó mérnökök.

  • Brundle: Wolff viselkedése elfogadhatatlan

    Brundle: Wolff viselkedése elfogadhatatlan

    Martin Brundle szerint elfogadhatatlan az, ahogy Toto Wolff viselkedett a szezonzáró kapcsán.

    Az osztrák csapatfőnök érzelmesen élte meg az Abu Dhabi Nagydíjat. Miután bement a biztonsági autó a pályára, elkezdődött a kérlelési verseny. Christian Horner azonnal a versenyigazgatóhoz szólt, mikor nem akarta elengedtetni a lekörözött pilóták, majd miután Michael Masi megváltoztatta a véleményét Wolff kezdett könyörgésbe.

    A végén Max Verstappen örülhetett igazán, ugyanis a futamgyőzelemmel megszerezte a világbajnoki címet. Addig a Mercedes magába roskadva nézte a történéseket. Két óvási kísérlettel is bepróbálkoztak, ám mindkét szándékukat visszautasították a stewardok.

    Ezután nem voltak hajlandóak megjelenni az FIA Gálán, sőt, a hétszeres világbajnok a leintés óta kerüli a nyilvánosságot. Wolff azonban megszólalt és elmondta, csalódtak a sportágban.

    A szakértővé avanzsált ex-versenyző azonban kényelmetlennek titulált az egész szituációt. Brundle szerint az lenne az egyik legkézenfekvőbb dolog, ha betiltanák a csapatfőnökök és a versenyigazgatói között kommunikációt az események alatt.

    ,,100%-ig beszüntetném. Az első incidensnél, mikor Giovinazzi autója a szervízúttól távolabb adta meg magát, Wolff azonnal nyomta a gombot és ezt mondta: ‘Hé, Michael, nincs biztonsági autó.” Megpróbálta tehát befolyásolni a döntést. Ezt teljesen elfogadhatatlan, és ezt Toto is tudja. Ezt nem engedhetjük meg. Herbie (Blash) és Charlie (Whiting) idejében ez úgy nézett ki, hogy mikor keresték Charlie-t, Herbie válaszolt: ‘Most nem ér rá, majd visszahív később.’ Természetesen ezt nem tette meg, mert lefoglalta a pályán lévő rendetlenség. Azon dolgozott, hogy minél előbb újra indíthassák a versenyt.”

    A brit ex-pilóta Masi viselkedésével sem volt megelégedve:

    ,,Számomra ez volt a legkellemetlenebb része a szezonnak. Láttuk erre példát Szaúd-Arábiában, Silverstone-ban, a csapatfőnökök felmentek az irodájába a futam kellős közepén és próbáltak vele szembe szállni. Ennek véget kell vetni. El tudjátok azt képzelni, hogy a fociban az edző oda rohan a bíróhoz a pálya közepére, és elmondja neki, hogy legközelebb milyen döntéseket hozzon? Nem, mert ezt így nem is lehet.” – tette hozzá Brundle.

  • Wolff: Februárban találkozom Hamiltonnal, és nem tequilát fogunk inni

    Wolff: Februárban találkozom Hamiltonnal, és nem tequilát fogunk inni

    Toto Wolff szerint még nem biztos Lewis Hamilton maradása.

    Ugyan a Mercedes tegnapi posztja árulkodó jeleket hordozhat magában, ám az osztrák csapatfőnök szerint korántsem ilyen egyszerű a helyzet. A hétszeres világbajnok csalódott a sportban, így a maradása továbbra is kérdéses.

    Sajtóértesülések szerint pénteken ült össze a Mercedes vezetője, Mohammed Ben Sulayemmel, hogy megvitassák a kérdéses ügyeiket. Eközben a brit versenyző Coloradóba utazott, hogy ott pihenje ki az előző szezon fáradalmait.

    Wolff a Kronen Zeitungnak elmondta, helyeztük nem egyértelmű, ugyanis versenyzőjének „több időre van szüksége.”

    ,,Nem számít, milyen akadályokat gördítenek Lewis útjában, ő tisztában van azzal, hogy a pályán kell visszaválaszolnia. Addig nagyon nehéz lesz ez neki, míg meg nem találja mi számára a helyes és mi nem. Csak időre van szüksége. Legközelebb februárban fogunk találkozni, és akkor nem tequilát fogunk inni. Abból már eleget vettünk magunkhoz Abu Dhabiban. Soha nem fogja elfelejteni azt, ami ott történt, ugyanis az vele szemben egy hiba volt. Azon a napon verhetetlen volt, mindaddig, míg a versenyirányítók ki nem verték a biztosítékot. Ott és akkor több szabálytalanságot is elkövettek. Nehéz ezt megérteni, ez a dolog már bennünk marad. Max Verstappen megérdemelten lett bajnok, ám azon a napon Lewis volt a jobb, de nem ő nyert.”

  • Megvan, mikor érkezik az új Mercedes

    Megvan, mikor érkezik az új Mercedes

    A Mercedes is bejelentette autóbemutatója dátumát.

    Az F1-es csapatok lassan felébrednek „téli álmukból”, ugyanis szinte mindennap hírt ad magáról az egyik istálló. Most a csillagosokon volt a sor, így megosztották a nagyérdeművel, hogy mikor „találkozhatnak” a 2022-es konstrukcióval.

    Míg Toto Wolff és Lewis Hamilton a szezonzárót emészti, addig a többiek már az új éra felé kacsintgatnak. George Russell már be is ment a gyárba, hogy megkezdje felkészülését az új szezonra, míg az Ezüst Nyilak egy fontos dátummal ajándékozták meg rajongóikat.

    Február 18-án érkezik a Mercedes-AMG F1 W13 E Performance, amit a tervek szerint a hétszeres világbajnok és újdonsült csapattársa fog vezetni.

  • Horner: Wolff „más állatfaj” a többi vezetőhöz képest

    Horner: Wolff „más állatfaj” a többi vezetőhöz képest

    Christian Horner szerint a többi vezetőhöz képest Toto Wolff egészen másképp áll a szerepéhez.

    A tavalyi szezon Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája mellett, a Red Bull és a Mercedes csapatfőnökének szópárbaját is előidézte. Wolff és Horner előszeretettel szólogatott be egymásnak, sőt még az se zavarta őket, hogy mindezt élő adásban teszik.

    A kiélezett harcot végül a holland nyerte, ám a csillagosok továbbra sem tudják túl tenni magukat az eredményen. A hétszeres világbajnok azóta se szólalt meg, míg az osztrák vezető a csalódottságát hangoztatja.

    A Bikák vezetője visszaemlékezett a 2010-es évek elejére, mikor is a csapat egymás után négyszer ünnepelhetett. Horner szerint Stefano Domenicalival sosem voltak ilyen volumenű vitái, így a különbséget Wolff személye jelenti.

    ,,Amikor Sebastian Vettel és Fernando Alonso küzdött a bajnoki címért, akkor Stefano Domenicali volt a Ferrari csapatfőnöke. Akkoriban ez a verseny máshogy zajlott, fogalmazzunk úgy, hogy „úriemberek szintjén” ment végbe. A tavalyi szezon viszont intenzív volt a pályán és azon kívül is. Toto másképp játszik, ő egy másfajta állatfaj ebben a szerepkörben.” – nyilatkozta a brit vezető.

    Horner ugyan partner a vitában, ám nem élvezettel veti bele magát ebbe:

    ,,Élvezem-e ezt? Nem! A sport része? Igen! Én nem tudom, hogy jó vagyok-e benne. A sportot viszont nagyon szeretem. Ebben az iparágban nőttem fel, és úgy vélem, hogy amit a pályán csinálsz az a legfontosabb, az számít igazán.”

     

  • Villeneuve: Hamilton csak agresszívan tudja visszaszerezni a bajnoki címét

    Villeneuve: Hamilton csak agresszívan tudja visszaszerezni a bajnoki címét

    Jacques Villeneuve Forma-1-es világbajnok szerint Lewis Hamiltonnak túl kell tennie magát a csalódásán, hogy elvesztette a 2021-es bajnoki címet Max Verstappen ellen, és agresszívnak kell lennie, hogy visszaszerezze azt. Villeneuve az 1997-es bajnoki címét a Williamsszel szerezte meg a jerezi vitatott finálét követően, ahol a Ferrari versenyzője, Michael Schumacher nekiment, miközben a címért csatáztak.

    Daytonában, ahol a jövő hónapra tervezett NASCAR Cup Series visszatérése előtt tesztelt, Villeneuve azt mondta, hogy a 2021-es Forma-1-es szezon vitatott befejezése Abu Dhabiban jót tesz a sportágnak, mivel megteremti a lehetőséget, hogy Hamilton visszatérjen és megbosszulja a vereségét:

    „Ez mindenképpen jó a sportágnak, mert Lewisnak most vissza kell térnie. Meg kell próbálnia megnyerni a nyolcadik bajnoki címét, és agresszívan elérni ezt a sikert. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg tinta került az újságokba. Kissé ellentmondásos volt a dolog, de mindig az, amikor minden az utolsó futamon dől el.”

    Az Abu Dhabiban elszenvedett sokkoló vereségét követően, amely rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címébe került, Hamilton elhallgatott a közösségi médiában. Ez olyan felvetésekhez vezetett, hogy esetleg abbahagyja a Forma-1-et. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondta, hogy „nagyon reméli, hogy Lewis folytatja a versenyzést”. Majd közölte, hogy sztárpilótája „jelenleg kiábrándult”.

    Arra a kérdésre, hogy szerinte Hamilton visszatér-e 2022-ben, Villeneuve így felelt:

    „Nos, ki tudja? Senki sem számított arra, hogy Nico Rosberg nem tér vissza, és hirtelen egy reggel felébred, és azt mondta mindenkinek, hogy valójában nem szenvedélye a versenyzés bizonyos értelemben. Úgy tűnik, Lewis esetében nem ez a helyzet, bár ki tudja? Tényleg pácban van akkor az ember, nem tudod mi zajlik az emberek fejében, amikor a szezon nagyon hosszú. Azt hiszed, hogy tudod, hova fogsz kilyukadni, és ha nem úgy alakul, ahogy vártad, vagy úgy érzed, hogy elvették tőled. Azt hiszem, a reakció ilyenkor elég negatív. Pedig egyszerűen csak újra kell kezdened.”

    Az Abu Dhabit követő felháborodás ellenére, ami után az irányító testület, az FIA megfogadta, hogy részletes elemzésben vizsgálja ki az utolsó futam biztonsági autóját követő újraindítást. Villeneuve úgy gondolja, hogy a megfelelő ember nyerte meg a 2021-es bajnoki címet:

    „Azt hiszem, attól függ, hogy Verstappen vagy Lewis rajongója vagy-e, amikor a reakcióról van szó. Izgalmas volt, és látva azt, ahogy az egész szezon alakult, Max megérdemelte ezt a bajnoki címet. Egész évben a csúcson volt – versenyről versenyre.”