Címke: Toto Wolff

  • Hamilton visszajár a Mercedeshez és Wolff-fal beszéli meg, melyik csajt fűzze be

    Hamilton visszajár a Mercedeshez és Wolff-fal beszéli meg, melyik csajt fűzze be

    Lewis Hamilton ugyan már a Ferrari sikeréért küzd, nemcsak a Toto Wolff-fal fennálló barátsága töretlen, hanem volt csapatát is rendszeresen látogatja a versenyhétvégéken.

    Lewis Hamilton és Toto Wolff a tavalyi év során is többször hangsúlyozta, hogy bár közös történetük a Mercedesnél véget ér, a több mint 10 év alatt kialakult és megerősödött barátságuk töretlen marad annak ellenére, hogy a hétszeres világbajnokból a pályán barátból ellenfél lesz. A jelek szerint nem a levegőbe beszéltek.

    „Amikor úgy döntött, hogy elmegy, az lehetett volna nagyon kínos, már-már ellenséges, úgyhogy rendszeresen beszéltünk arról, hogy miként ne legyen ilyen – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke a The Wall Street Journalnak. – Mindannyian valódi erőfeszítést tettünk, hogy nagy egyetértésben és megértésben történjen mindez.”

    Wolff elárulta, hogy Hamilton a versenyhétvégéken rendszeresen feltűnik a Mercedes vendéglátóegységében, és a közös repülőútjaik is megmaradtak. „Továbbra is barát maradt, aki megjelenik az irodában hétvégenként, beszélget a mérnökökkel, eszik valamit. Sok verseny után velem utazik haza, úgyhogy együtt van a régi banda: Valtteri Bottas, George Russell, Lewis Hamilton és én.”

    Az osztrák üzletember hangsúlyozta, hogy ettől persze még nem tekintenek másként Hamiltonra a pályán. „Nézd, a pályán le akarjuk győzni, efelől nincs kétség. De 12 éve tart már a kapcsolatunk, megbízunk egymásban.”

    Wolff egészen odáig ment, hogy elárulta, milyen magánjellegű beszélgetéseket szokott folytatni Hamiltonnal, és 53 éves családapaként hogyan tartja fiatalon a nála egyébként csak 13 évvel fiatalabb, de merőben eltérő életvitelt folytató brit.

    „Az ő szemüvegén keresztül egy másfajta életet élek – tudod, megmutatja, hogy kivel flörtöl, kivel randizik, és megkérdezi, hogy »Rámenjek erre a csajra vagy ne?« Én pedig azt válaszolom, hogy »Igen, menj, aztán meséld el, mi volt.«”

  • A Flightradarról lehetett kiolvasni, hogy Verstappen a Mercedeshez igazol?

    A Flightradarról lehetett kiolvasni, hogy Verstappen a Mercedeshez igazol?

    Különféle közlekedési eszközök mozgásából kiderült, hogy Max Verstappen és a Mercedest irányító Toto Wolff azonos napon azonos szigeten tartózkodhatott. Véletlen? Lehet.

    Christian Horner Red Bulltól való menesztését követően az eddiginél is több kérdés merült fel Verstappen jövőjét illetően. Vajon a holland által preferált körülmény-e, hogy távozott az eddigi csapatfőnök, vagy a sikercsapat széthullásának következő lépéseként pont hogy a négyszeres bajnok is elhagyni készül a fedélzetet?

    Verstappen és a Mercedes közeledését erősíti mindenesetre az a feltételezés, hogy a Red Bull pilótája és a Mercedes csapatfőnöke egyidejűleg tartózkodhattak az olaszországi Szardínia szigetén: a repülőgépek útvonalait rögzítő flightradar.com weboldalon ugyanis fellelhető volt, hogy pénteken oda tett egy utat Verstappen Nizzából felszálló magángépe, egy másik nyomkövetőoldalról pedig kiderült, hogy a holland pilóta és Toto Wolff jachtja is éppen Szardíniánál pihen – írja a planetf1.

    Az persze csak egy népszerű sejtés, hogy a felek találkoztak egymással és a Mercedes F1-es versenyzői üléséről beszélgettek a szigeten. Elvégre mindketten Monacóban élnek, ráadásul digitalizált világunkban egyébként sem kell már azonos térben tartózkodni egy tárgyaláshoz.

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Akadnak viszont F1-es szakértői vélemények, amelyek szerint az elmúlt napokban történtek után már elkerülhetetlen, hogy Verstappen a Mercedesnél kössön ki. Az egyik ilyen Ralf Schumacheré, aki a következőket mondta a Formel1.de-nek.

    „Szerintem nagyon egyértelmű, mit akar Max. A Mercedes ráadásul hamarosan egy új GT3-as modellt is bemutat, ami szintén érdekelheti őt. Jelenleg nem tűnnek jónak az esélyei a maradásra” – állt elő egy újabb érvvel Schumacher.

    „Azt hiszem, vasárnap felismerte, hogy ezt a helyzetet már ő sem tudja megmenteni. A verseny után ezt láttam rajta. És ha az ember valamiről úgy érzi, hogy menthetetlen, akkor onnan már elég nehéz visszafordulni.”

  • Russell hozott egy rossz döntést, de nem számított rá, hogy a Mercedes ezt még képes lesz fokozni

    Russell hozott egy rossz döntést, de nem számított rá, hogy a Mercedes ezt még képes lesz fokozni

    Egyetlen ponttal távozott a Brit Nagydíjról a Mercedes a tizedik helyen befutó George Russell révén. Toto Wolff szerint a nap során rossz döntéseket hozott az egész csapat, a pilóta viszont úgy érzi, az ő választásaival nem voltak óriási gondok, csak az elején a szerencse, a végén pedig saját csapata tolt ki vele.

    A silverstone-i futam során a különböző intenzitással érkező, majd elálló eső az utóbbi évek egyik legkiszámíthatatlanabb taktikai játszmáját hozta a mezőnyben, a versenyzők különféle gumitaktikákkal próbálták megjósolni a körülmények alakulását és gyorsabban reagálni riválisaiknál, ám ahogy ez ilyenkor lenni szokott, nem mindenki számításai jöttek be.

    A verseny egyik nagy vesztese Russell lett, aki a legelőkelőbb helyet, a 4. rajtpozíciót áldozta fel azok közül, akik már az intermediate gumikon teljesített felvezető kör végén a bokszba hajtottak száraz pályára alkalmas abroncsokért. Ők az első körökben még rengeteg időt veszítettek, így a brit versenyző is hosszú időre a mezőny második felében ragadt.

    Toto Wolff csapatvezető nem mutogatott senkire, elmondása szerint a teljes csapatot felelősség terheli amiatt, hogy rossz lépések egész sorát hozták meg ezen a nehezen kiszámítható versenyen.

    „Ebben együtt voltunk benne, minden szempontból gyenge teljesítményt nyújtottunk a nap során. Egymást követték a hibás döntéseink, de ki fogjuk értékelni, hogy mit, mikor és miért tettünk. Már az első döntésünk is helytelennek bizonyult, amikor a felvezető kör végén kiálltunk slick gumikért. Onnantól belekerültünk egy spirálba, és a napunk csak folyamatosan egyre rosszabbá vált. Egyik alkalommal sem a megfelelő slick gumit választottuk, a kemény keverék felmelegítése pedig nagy kihívást jelentett” – mondta a Mercedes közleményében Wolff.

    Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Russell azonban nem tudja nyugodt szívvel felírni a nevét a hibás döntéseket elkövetők listájára: érzése szerint a rajt előtti kerékcsere valójában helyes volt, az első tizenöt kör balesetei azonban nem tették lehetővé, hogy kiautózza a slick gumikban lévő előnyt.

    „25 percig száraz volt a pálya, de azt nem tudhattuk előre, hogy ebből 15-öt virtuális biztonsági autós periódusban fogunk eltölteni. De amint az első etap végén újra elindultunk, körönként öt másodperccel voltam gyorsabb, mint az intermediate-eket használók. Szerintem a virtuális biztonsági autó nélkül minimum az első ötbe felkapaszkodhattam volna” – magyarázta a brit pilóta.

    A másik kritikus pillanat Russell számára a verseny végjátékához közeledve érkezett, ismét az intermediate-ről slick gumikra való váltáskor, amit az elsők között lépett meg – ezzel viszont leszakadt Pierre Gaslyról, akit addig a 6. helyért üldözött. A brit itt sem vállalná szívesen a felelősséget, hiszen abban a hitben volt, hogy a vizes pályán legkönnyebben felmelegíthető lágy keveréket fogja kapni a szerelőitől – ám meglepetésére nem így történt.

    „Úgy voltam vele, hogy ha biztonsági döntést hozunk, akkor biztonsági eredményt is fogunk vele elérni. Csak akkor érdemes biztonságira játszani, ha gyors autónk van, hiszen azzal garantált a jó eredmény” – magyarázta motivációját.

    „A végén már nagyon fel akartam rakatni a slick gumikat, de arra nem számítottam, hogy a kemény keveréket kapom. Lágyat vagy közepeset reméltem. A bokszkiállásról én hoztam meg a döntést, a gumiról viszont a csapat. Talán egy körrel túl korán álltam ki a lágy gumikhoz, úgy viszont, hogy a keményeket kaptam, három körrel túl korán. Egyáltalán nem gondoltam a keményekre a verseny azon pontján, hiszen aki elsőként hajt ki slick gumikért, teljesen megszokott, hogy lágyakat kap.”

    Andrea Kimi Antonelli napja még a 10. helyen befutó Russellénél is eredménytelenebb lett, neki fel kellett adnia a futamot, miután lenullázta autójának diffúzorát a nagy viharban őt hátulról felöklelő Isack Hadjar. Wolff viszont még ebben is megtalálta a Mercedes felelősségét, rámutatott ugyanis egy újabb hibára:

    „Nem választottunk különböző stratégiát a két autóval. Ha ezt megtettük volna, valószínűleg Kimi versenye máshogyan alakul.”

  • Küszöbön a pilótacsere, az újabb baleset után fölpörögtek az események az F1-es paddockban

    Küszöbön a pilótacsere, az újabb baleset után fölpörögtek az események az F1-es paddockban

    Azzal, hogy Franco Colapinto egy hiba következtében idő előtt kiszállt a Brit Nagydíj időmérőjéről, még közelebb került a pillanat, hogy Flavio Briatore kitegye őt a versenyzői ülésből. Ezt ha nem is ő, de Toto Wolff megerősítette.

    Még csak a hét elején kapott szárnyra a hír, hogy Valtteri Bottas akár már idén versenyzési lehetőséget kaphat az Alpine-nál, és egyelőre úgy fest, ez a forgatókönyv öles léptekkel halad a megvalósulás felé. Az enstone-i csapat ugyan az utolsó helyen áll a konstruktőri tabellán, és Pierre Gasly is csak elvétve tud pontot szerezni, ám a másik autóval korábban Jack Doohan, és most utódja, Franco Colapinto sem képes olyan közel autózni a franciához, hogy az kielégítő legyen főnökei számára.

    Az ausztrál hat futamot kapott a szezon kezdetén, és most a tavalyi williamses debütálása nyomán nagy potenciállal rendelkezőnek tartott argentin is a hatodik versenyhétvégéjénél jár, ám Imola után Silverstone-ban is elkövetett egy látványos hibát, amikor az időmérőn kipördült, és már nem is tudta folytatni a körözést, így az utolsó rajthelyre került, miközben Gasly a Q3-ba jutva a 10. helyen végzett.

    Colapintónak sem adott garanciát Briatore arra, hogy a szezon végéig az övé lesz az ülés, és mivel a következő versenyhétvége, a Belga Nagydíj csak három hét múlva esedékes, a hosszabb szünet megfelelő alkalom lehet a pilótacserére. A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff pedig Silverstone-ban meg is erősítette, hogy az Alpine ügyvezetője felvette vele a kapcsolatot a jelenleg a Mercedesnél tartalékpilótáskodó finn versenyző miatt.

    „Igen, már néhányszor beszéltünk. Ma is találkoztam vele Valtteri ügyében, szóval nagyon úgy tűnik, hogy egyre nagyobb az érdeklődés iránta” – nyilatkozta Wolff szombaton a Viaplaynek.

    „Mindig is azt tartottam, hogy nem fogok Valtteri útjában állni. Megérdemli a versenyzői ülést, mindig jól szerepelt. Ha kiválasztja őt magának egy másik csapat, elengedjük, noha könnyes szemmel.”

    Bottas 2013-as debütálása óta idén szorult ki először az F1-es mezőnyből, ahol eddig a Williamsnél, a Mercedesnél és az Alfa Romeónál versenyzett, 2017 és 2021 között pedig összesen 58 dobogós helyet, ebből 10 győzelmet szerzett a brackley-i csapattal, minden egyes évben konstruktőri bajnoki címhez segítve őket.

  • Toto Wolff lepofozta a részeg Kimi Räikkönent, amiért beszólt George Russellnek

    Toto Wolff lepofozta a részeg Kimi Räikkönent, amiért beszólt George Russellnek

    Kimi Räikkönen gyakran került bajba pályafutása során azért, mert előszeretettel fogyasztott alkoholt bulizás közben. Most kiderült, hogy egyszer Toto Wolffnál, a Mercedes csapatfőnökénél is kihúzta a gyufát.

    Alighanem sokan emlékeznek még Kimi Räikkönen 2018-as FIA díjátadó gálán előadott magánszámára. A Jégember hosszú idő óta először volt hivatalos az akkor éppen Szentpéterváron tartott eseményre, és ha már ott volt, úgy gondolta, jól fogja érezni magát. Végül olyannyira jól érezte, hogy az est nagy részében ellopta a show-t azzal, hogy viszonylag illuminált állapotban poénkodott, nevetgélt, beszélgetett mindenkivel, majd a gála után a rajongóknak azt is kikotyogta, hogy 2019-ben az Alfa Romeo pilótája lesz.

    Történt azonban egy kínos esemény is a színfalak mögött, amiről Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke rántotta le a leplet az Osztrák Nagydíj alatt. Az ORF-nek nyilatkozó üzletember előtte megkérdezte a tőle néhány méterre álló, éppen indulni készülő George Russellt, hogy elmesélheti-e a 2018-as történetet róla és Räikkönenről, mire Russell közölte, hogy „a te döntésed.”

    Úgyhogy Wolff belekezdett: „Ez egy kicsit kínos sztori, de én kemény környezetben nevelkedtem, és az embernek olykor meg kellett védenie magát. Szentpéterváron voltunk az éves díjátadó ceremónián, egy másik Forma–1-es pilóta pedig nagyon sértve érezte magát amiatt, ahogyan George abban az évben megnyerte a Forma–2-t. Úgyhogy adnom kellett neki egy pofont, és ennyi.”

    Erre az ORF riportere visszakérdezett, hogy ezzel Wolff azt akarja-e szemléltetni, hogy aki egyszer a Mercedes tagjává vált, azt a csapat teljes mértékben védelmezi? „Abszolút – felelte a csapatfőnök. – A csapatban és a családban próbálom átkarolni a többieket, amikor arra van szükség és védem őket, de természetesen a csapatom támogatására is szükségem van ehhez.”

    Hogy pontosan mi volt Räikkönen problémája Russell F2-es bajnoki címével, az nem derült ki, miként az sem teljesen világos, hogy Wolff egyáltalán szerette-e volna elárulni, hogy a 2007-es világbajnokról beszél, hiszen a történetét név nélkül adta elő, és csak az azt megelőző, kamerán kívüli párbeszédben nevesítette a finn pilótát.

    Az interjúrészlet IDE KATTINTVA nézhető meg.

  • Sajtó: Russell visszautasította a Mercedes ajánlatát, Verstappen szabadságra mehet

    Sajtó: Russell visszautasította a Mercedes ajánlatát, Verstappen szabadságra mehet

    Max Verstappen, valamint a Mercedes és a Red Bull, illetve alighanem George Russell jövője szempontjából is kulcsfontosságú heteket élünk, mivel egyértelműen látszik, hogy a háttérben elindult valami a holland pilóta és a brackley-i istálló között. Hogy pontosan mi és mi lehet belőle, arról egyelőre csak a felekhez közel álló forrásokból lehet képet rajzolni.

    Napról napra jelennek meg újabb sajtóhírek a Mercedes és Max Verstappen lehetséges házassága kapcsán, miután az Osztrák Nagydíj előtt ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint a holland pilóta a brackley-i istállóval egyeztet egy potenciális átigazolásról. Hogy mindez 2026-ra vagy 2027-re szól, azt egyelőre nem tudni, az viszont szinte biztos, hogy bár Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke mást állít, ez az oka annak, hogy még nem hosszabbították meg George Russell idei év végén lejáró szerződését.

    Az olasz FUno analisi tecnica pedig most arról számolt be, hogy a Mercedes korábban 1+1 éves szerződést tett Russell elé, ő azonban visszautasította azt. „Russellnek két éves (1+1) szerződést ajánlottak, ezért is rekedtek meg a hosszabbítással kapcsolatos egyeztetések. George nagyobb biztonságot akart a jövőre, de ezt nem adhatják meg neki, továbbá az utóbbi hetekben Verstappen menedzsmentje többször is kapcsolatban lépett a Mercedesszel. Úgy néz ki, hogy a tárgyalások komolyak és előrehaladottak” – írja a lap.

    Jonathan Noble a The-Race-comon eközben „a helyzetet jól ismerő forrásokra” hivatkozva „érdekes” tényezőkről ír azzal kapcsolatban, hogy a dolgok milyen irányba tarthatnak a következő hetekben. Az elismert újságíró rámutatott, hogy különösen azután érdekes a Verstappen–Mercedes egyeztetések napvilágra kerülése, hogy Toto Wolff áprilisban kerek-perec kijelentette: „Mindig azt mondom, hogy nem flörtölök kifelé, ha boldog vagyok egy kapcsolatban, és a jelenlegi pilótafelállásunkkal szuperboldog vagyok. Nem is kívánhatnék jobbat, Max pedig a Red Bullnál van. Nem beszéltünk, megyünk tovább a magunk útján.”

    Mire készülhet Verstappen? / Fotó: Mark: Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool //

    Hogy most mégis egyeztetnek, azt elintézhetnénk annyival, hogy Wolff meggondolta magát és mégis leigazolná Verstappent, de Noble egyik forrása arra utalt, hogy nem ez a helyzet, hanem Verstappenék keresték meg az osztrák üzletembert azzal, hogy szívesen leülnének vele beszélgetni a jövőről. Ebben az esetben pedig teljesen logikus a csapatfőnök részéről, hogy nem hajtotta el a holland pilóta menedzsmentjét, hiszen a feladatkörének része, hogy minden eshetőséget számításba vegyen.

    Ez megmagyarázza, hogy Wolff miért vállalja fel ilyen nyíltan Russell előtt, hogy egyeztet Verstappennel, illetve az Osztrák Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatón elhangzott szavait is kontextusba helyezi. Ugyanis amikor felvetették neki, hogy néhány hónapja még azt mondta, nem flörtöl kifelé, ő így felelt: „Határozd meg, mi a flörtölés! Nem, semmi nem változott, ebben az értelemben nincs szó flörtölésről. Attól függ, hogyan viselkedsz. Flörtölhetsz, de folytathatsz párbeszédet is.”

    Ha Verstappenék keresték meg őt, az ebben az értelemben nem flötölés, hiszen nem Wolff kezdeményezett.

    Inkább 2027-ről lehet szó?

    Az tehát igencsak világosan látszik, hogy Verstappen menedzsmentje elkezdte aktívan felmérni a terepet a jövőre nézve, mert a Red Bull továbbra sem találja a korábbi versenyképességét, és egyre valószínűbb, hogy Verstappen nem fogja tudni megvédeni a világbajnoki címét. Az ugyanakkor igencsak nehéz feladat, hogy valaki most jó lóra tegyen a 2026-os, a sportág történetében még soha nem látott horderejű szabályváltozásokkal.

    Persze számos helyről lehet hallani, hogy a Mercedes rendelkezik a legjobb 2026-os motorral, de teljesen biztosra senki nem mehet ezzel kapcsolatban sem, és a valós erőviszonyokra csak a következő szezon első fele során derül fény. Ha Verstappen most fejest ugrik a Mercedes-házasságba, könnyen olyan helyzetben találhatja magát, amilyenben Fernando Alonso számos alkalommal a pályafutása során.

    A legvalószínűbb tehát az, hogy Verstappenék is 2027-re apellálnak, és ezzel kapcsolatban zajlanak az egyeztetések a Mercedesszel. De van itt még valami.

    Senki nem tudja, hogy tényleg a Mercedes lesz-e a legjobb helyzetben 2026-ban / Fotó: Steve Etherington/Mercedes-AMG F1

    Verstappen szabadságra is mehet

    Noble arról is ír, hogy az ausztriai paddockban elterjedt az a forgatókönyv is, miszerint Verstappen elsősorban nem a Red Bull és a Mercedes között mérlegel 2026-ot illetően, hanem azt próbálja meg kitalálni, hogy elmenjen-e egy év szabadsára. Ez nem lenne példanélküli, hiszen tavaly a finnek kétszeres ralivilágbajnoka, Kalle Rovanperä is meglépte. Verstappen szintén kisgyerek kora óta versenyez, 11 éve van az F1-ben és most született kislánya, akivel így több időt tölthetne, miközben hódolhatna szenvedélyének és belekóstolhatna a GT-versenyzésbe.

    A The-Race forrásai szerint ez a belső vívódás vezetett oda, hogy az Osztrák Nagydíjon a holland nyilvánosan nem köteleződött el amellett, hogy kitölti a Red Bull-lal kötött szerződését. „Nem hiszem, hogy erről kell beszélnünk. Nem tudom, azt akarjátok, hogy elismételjem, amit tavaly mondtam? Nem tudom. Ugyanaz a válasz. Igazából nem is emlékszem, hogy tavaly mit mondtam, de még egyszer mondom, ez nem igazán foglalkoztat. Csak jól akarok vezetni, feszegetni a teljesítmény határait, aztán a következő évre koncentrálni” – mondta a négyszeres világbajnok Spielbergen.

    Max Verstappen, Ferrari, Nordschleife
    Verstappen jövőre akár bele is kóstolhatna abba, milyen versenyezni GT-autóval / Fotó: Max Verstappen / X

    És nemcsak magánéleti szempontból jöhetne a legjobbkor a szünet, hanem szakmai szempontból is. Hiszen amennyiben Verstappen úgy véli, hogy a története során először saját motort építő Red Bull erőforrása 2026-ban még nem lesz versenyképes, megspórolhatna magának egy teljesen felesleges átmeneti évet, ha 2027-től úgyis abba a csapatba szeretne igazolni, amelyik jövőre a legjobb lesz.

    Amennyiben Wolff betartja az ígéretét, a Magyar Nagydíj után beköszöntő augusztusi nyári szünetig okosabbak leszünk és talán kiderül, Verstappen hol versenyezn legkésőbb a 2027-es szezontól.

  • A Mercedesnél visszafelé sült el, hogy nagyot akart markolni az extrém választással

    A Mercedesnél visszafelé sült el, hogy nagyot akart markolni az extrém választással

    Kiderült, hogy a Mercedes hiába szerezte meg az első idei F1-es győzelmét, nem oldotta meg azt a hiányosságát, ami miatt nem tud állandó jelleggel a McLaren kihívójává válni.

    Az új felfüggesztés-geometriától tartósan fellendülő formát várhattunk volna tőlük, s noha a csapat jobb beállításokat talált hozzá, azt nem tudta megelőzni, hogy az első idei forró nyári futamon ne térjenek vissza a gumikopási problémáik. A McLaren nagy előnye leginkább ezen a téren jelentkezik, míg a Mercedes számára, úgy néz ki, a remények elolvadását hozza a forróság.

    Ausztriában George Russell 5. lett az időmérőn és a futamon is, utóbbin 1 percet kapott a McLarenektől, és a Ferrarikkal sem bírt. „Rossz futamra számítottam, de az rosszabb lett, mint bármikor képzeltem volna. Világos a probléma a Kanadai Nagydíj után, ahol nyertünk, miközben a gumik nem melegedtek túl, és mi voltunk a leggyorsabbak. Ez [az osztrák] olyan pálya volt, ahol túlmelegedtek a gumik, és rögtön sokat estünk vissza” – mondta.

    „A csapat hat hónapja dolgozik a probléma megoldásán, vannak is rá ötleteink, de egyelőre semmi sem hoz áttörést. A kármentésre törekedtünk, ugyanakkor büszke vagyok, hogy idén szinte mindegyik versenyből kihoztunk a maximumot. Nem tudtunk volna az 5. helynél előrébb végezni.”

    A szerződésre váró Russell a Mercedesnek is üzent a győzelme után

    „Minden összeesküdött ellenünk. Az itteni aszfalt az egyik legdurvább a szezonban, 50 fokos volt, és a tempó nagy.”

    Toto Wolff elárulta, hogy a Mercedes szélsőséges beállítással próbálkozott a futóművel, hogy enyhítse a hátsó gumik túlhevülését, de mindez visszafelé sült el. „Az egyetlen pozitív, amit elmondhatok erről a versenyhétvégéről, hogy kipróbáltunk valami extrémet – mondta a csapatfőnök. – A tavalyi beállítással talán a dobogóra értünk volna.”

    „A hosszú etapjaink [a pénteki edzésen] nagyon jónak tűntek, úgy gondoltuk, hogy Kimi [Antonellié] a második vagy a harmadik leggyorsabb volt, ezért kitartottunk a választott beállítások mellett. Utána azonban emelkedett a hőmérséklet, javult a pálya tapadása, és akkor jöttünk rá, hogy a tavalyi beállításokat kellett volna választanunk.”

    A Mercedes karmestere azonban optimistán tekint a hétvégi Brit Nagydíjra, ott hűvös idő várható, és ez értelemszerűen kedvezhet nekik.

  • Hamilton és Rosberg után Verstappen és Russell párosa már meg se kottyanna, állítja Wolff

    Hamilton és Rosberg után Verstappen és Russell párosa már meg se kottyanna, állítja Wolff

    George Russell csütörtöki megjegyzése után a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak kellett választ adnia a paddockot egyre inkább lázban tartó kérdésre: most akkor jön-e Max Verstappen a Mercedeshez, és kinek a helyére?

    Nem újkeletű téma már, hogy a Mercedes csapatfőnöke Verstappen elérhetősége körül szimatol: már tavaly tavasszal elkezdődtek a puhatolózások, beszélgetések Wolff és a holland pilóta menedzsmentje között, az osztrák sportvezető pedig – a paddockban szokatlan módon – nem is titkolózott azzal kapcsolatban, hogy egy világsztár van a radarján, miközben elmondása szerint jelenlegi pilótapárosával, Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel is elégedett.

    A téma azért merült fel Spielbergben ismét, mert Russell elmondása szerint az idén év végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról szóló egyeztetések egyelőre még nem kezdődtek el közte és Wolff között – noha a brit pilóta most azt mondta, mivel két ülés van egy csapatban, ő nem félti a sajátját, ezzel arra utalva, hogy a nála eddig gyengébben teljesítő, bár még újonc Antonelli helyére kellene ültetni Verstappent, ha a holland akár már jövőre csapatot váltana.

    Hoppá: Russell elismerte, hogy Verstappen egyeztet a Mercedesszel

    Wolffot ennek nyomán pénteken több sajtóorgánum is faggatni kezdte, hogyan állnak a dolgok Verstappen lehetséges Red Bulltól való átcsábítása körül.

    „Először is, nincs csúszás George szerződésének tárgyalásában, hiszen régóta ismerjük egymást, és már régen lefektettük a tárgyalások időkereteit” – szögezte le Wolff a Sky Sports videójában.

    „Ugyanakkor a világ legjobb autómárkáját képviselő csapatfőnökként természetes, hogy szemmel tartom, mik egy négyszeres világbajnok tervei a jövőben, ami lehet akár a távoli jövőben is. Ennek viszont semmilyen hatása nincs arra, hogy rákerüljön az aláírás George szerződésére. Egyszerűen próbáljuk megérteni, hogy milyen távlatokban gondolkodhatunk [Verstappennel].”

    A Mercedes csapatfőnökének arra is van magyarázata, miért teríti ki a nyilvánosság elé pilótakártyáit, miközben az F1 zárt közegében megszokott, hogy különösen a legjobb versenyzőkkel való tárgyalásokat mindenki igyekszik titokban tartani. Tavaly januárban maga Wolff is csak pár nappal a bejelentés előtt értesült róla, hogy az akkor még nála vezető Hamilton megállapodott a Ferrarival.

    „Igyekszünk átláthatóak maradni. Azt is csinálhatnánk, hogy mindent elrejtünk egymás elől, de az elmúlt 10-12 évben, amióta itt vagyok, szívesebben állok inkább elő azzal, hogy mi a helyzet. A versenyzők is sok mindent tudnak, beszélgetnek egymással, így én is nyitott vagyok. De nem fogok olyat mondani, hogy leigazoljuk Maxet, mivel ez még nagyon távolinak tűnik jelenleg. George-dzsal pedig mindent megbeszélünk” – mondta.

    Az óvatosan, de mégis kicsit idegesen nyilatkozó Wolff semmilyen utalást nem tett arra, hogy Verstappen akár már jövőre a Mercedes pilótája lehet, ami egy fájdalmas döntést vonna maga után az egyik jelenlegi pilóta elküldésével vagy partvonalra helyezésével, azt ugyanakkor ő is elmondta, hogy nem látja semmi akadályát annak, hogy egy napon Russell és Verstappen csapattársak legyenek – dacára az elmúlt hónapokban közöttük kiéleződő több konfliktusnak a versenypályákon, amiket felhevült szócsaták követtek.

    „Idestova tíz éve tagja a programunknak, mindig az elvárásainknak megfelelően teljesített. Az elmúlt három évben nem adtunk neki olyan autót, amivel világbajnoki címet szerezhetett volna, de ez a mi hibánk. Amikor viszont jó volt az autó, versenyeket nyert” – mondta Russellről már az Autosportnak.

    „Bármilyen felállást el tudok képzelni. Azok után, hogy [Nico] Rosberg és Hamilton a világbajnoki címért harcoltak, már minden más könnyűnek tűnik. Vannak előnyei és hátrányai is, ha egy csapat két versenyzője összecsap: láttunk már példákat arra, amikor ez működött, és arra is, amikor nem.”

    Rosberg és Hamilton 2013 és 2016 között voltak a Mercedes versenyzői, ebből háromszor ők ketten csaptak össze a világbajnoki címért, amit a brit kétszer, a német egyszer szerzett meg – de az ő párharcukat is feszültségek és ütközések fűszerezték.

  • Hoppá: Russell elismerte, hogy Verstappen egyeztet a Mercedesszel

    Hoppá: Russell elismerte, hogy Verstappen egyeztet a Mercedesszel

    Max Verstappen és a Mercedes háttérben zajló egyeztetéseiről eddig is voltak pletykák, de George Russell most közölte, emiatt nem hosszabbított még a brackley-i istállóval.

    Amikor már teljesen elcsendesedni látszottak a Max Verstappen potenciális csapatváltása körüli pletykák, Nico Rosberg bedobta, hogy a háttérben a holland pilóta menedzsmentje egyeztethet a Mercedesszel egy esetleges átigazolásról, és George Russell sokáig biztosnak tűnő hosszabbítása is ezért várat magára.

    A 2016-os világbajnok szavait ugyanakkor nem támasztotta alá senki, de csak egészen mostanáig, az Osztrák Nagydíj sajtónapján Russell ugyanis kijelentette, Max Verstappen miatt nem hosszabbított még a Mercedesszel.

    „Ami engem illet, nem gondolom, hogy bármi miatt is aggódnom kellene. Ez attól függ, hogy csapatként mik a törekvéseid. Jelenleg a második, talán harmadik legjobbak vagyunk. Talán kissé túlteljesítünk, hogy a második legjobbak legyünk. Mercedesként ők vissza akarnak jutni a csúcsra, és ha ismét a csúcson leszel, biztosra kell menned, hogy nálad vannak a legjobb versenyzők, a legjobb mérnökök, a legjobb bokszcapat. Jelenleg ezt üldözi a Mercedes. Ezért teljesen normális, hogy zajlanak párbeszédek olyanokkal, mint Verstappen. De ami engem illet, ha úgy teljesítek, ahogy jelenleg, miért kellene aggódnom? Minden Forma–1-es csapatban két ülés van” – idézi Russellt a RacingNews365.

    Russell ezután tette azt a kijelentést, hogy lényegében Verstappen miatt van a késlekedés az új szerződésével. „Toto [Wolff, a Mercedes csapatfőnöke] világossá tette a számomra, hogy úgy véli, az idén teljesítek olyan jól, mint akárki más. Szerintem csak egyetlen versenyzőről lehet vitatkozni a teljesítmény tekintetében – és ezek az ő szavai, nem az enyémek –, ezért nem aggódom a jövő miatt. De minden csapatban két ülés van, és szerintem gondolkodnia kell, hogy melyik két versenyző foglalja el a két helyet. Azt hiszem, emiatt van a csúszás.”

    Russell tehát azt sugallta, hogy Verstappen érkezése sem feltétlenül jelentené azt, hogy neki ne maradna ülés, ami azért igen optimista feltételezés, hiszen a 18 éves Andrea Kimi Antonellit egy idény után aligha fogja lapátra tenni a Mercedes. Russell persze ettől még a mezőnyben biztosíthatja a helyét azzal, ha teszi azt, amit eddig. „Jelenleg egy dologra kell koncentrálnom, ez pedig az, hogy gyorsan vezessek. Ha gyors vagy, semmi miatt nem kell aggódnod. Ha viszont nem, az emberek elkezdenek beszélni.”

     

  • Ezért javult fel a Mercedes és válhat a McLaren kihívójává a nyáron

    Ezért javult fel a Mercedes és válhat a McLaren kihívójává a nyáron

    Az idei első győzelmét szerző Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem számított rá, hogy a melegben jó lesz az autójuk. Az egyik újítás azonban reményt adhat nekik az eredményesebb folytatásra.

    A Kanadai Nagydíjon a Mercedes megszerezte az első idei győzelmét, George Russell az élről indulva nyert. Ez annak fényében meglepő volt, hogy az elmúlt években inkább hűvösebb időben szerepeltek jól az Ezüstnyilak (kiváló példa volt erre tavaly a novemberi hűvösben tartott Las Vegas-i Nagydíj, vagy Lewis Hamilton győzelme Silverstone-ban borús-esős időben), így a csapatnál izgatottan várhatják a nyári futamokat.

    „Azt hittem, a teljesítményünkkel összefügg, hogy viselek-e pulóvert, mert amikor igen, akkor hideg van. De most 50 °C-os pályán is domináltunk – mondta Toto Wolff. – A hátsó futóművön az új kialakítást azért hoztuk létre, hogy megoldjuk a problémát a hátsó gumik felületének túlhevülésével.”

    „Az eredményről azonban nem voltunk meggyőződve, mert Imolában rosszabb volt a helyzet, mint vártuk. Ezért visszatértünk az előző változatra, és azt hiszem, ez volt a helyes döntés. Ide megint elhoztuk az újat, és ez is helyes volt, mert remélhetőleg jó a fejlesztési irány.”

    A szerződésre váró Russell a Mercedesnek is üzent a győzelme után

    A The Race oldalán megjelent elemzésben a korábbi F1-es technikai igazgató Gary Anderson rámutatott, hogy az említett futómű-geometriát változatlan formában hozta vissza a Mercedes az imolai debütálása után, vagyis nem az okozta az ottani gondokat, hanem a hozzá választott rossz beállítások – ebben fejlődött a csapat néhány hét alatt, Kanadában már ráleltek a helyes ösvényre a paraméterekkel. 

    Anderson megvizsgálta magát a futóművet is, és arra jutott, hogy az új megoldás azt a célt szolgálja, hogy a hátsó felfüggesztés a kemény féktávokon kevésbé emelkedjen felfelé az erőhatásoktól – a montreali pálya bővelkedik kemény féktávokban –, amivel stabilizálni tudja a légáramlást az autón, a nyomásközéppont így kevésbé mozdul el. Ez úgy hat előnyösen a hátsó abroncsokra, hogy a stabilabb aerodinamikai nyomástól nem melegednek fel annyira, ezért a kigyorsításnál jobb lesz a tapadásuk, kevésbé pörögnek ki; utóbbi szintén hozzájárul a hőmérséklet alacsonyabban tartásához.

    A kanadai látkép alapján érdekes lesz figyelni a Mercedes teljesítményét a továbbiakban, hogy képesek lesznek-e tartósan megszorongatni/legyőzni újra a McLarent és a Red Bullt. Ugyanakkor ahogy az előző bekezdésben szó esett róla, a felfüggesztés által eredményezett javulás elsősorban olyan pályákon hozhat látható előnyt a csapatnak, ahol sok a féktáv, és a nyári szünetig hátralévő négy versenyből az egyik, a Brit Nagydíj pályája határozottan nem ilyen (ráadásul Silverstone-ban általában nincs meleg sem). Ausztriában rövid a kör, ott mindenképp szoros csatára van kilátás az élcsapatok között, a Hungaroring és Spa viszont jó mércét kínálhat a Mercedesnek, főleg előbbi, hiszen nálunk a hátsó gumik kopása szokta jelenteni a szűk keresztmetszetet.

    Oscar Piastri egyébként azt nyilatkozta a kanadai verseny után, hogy ezúttal szerinte is azért nem volt előnyben a McLaren, mert mindegyik autón elviselhető volt a gumikopás. „Azt gondolom, akkor emelkedtünk ki eddig a mezőnyből, amikor mindenki más jobban szenvedett a gumikopástól. Itt azonban sajnos 100 körösnek kellett volna lennie a futamnak az előnyünk kihasználásához, nem 70 körösnek” – idézte a világbajnokság éllovasát az Autosport.

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella ellenben azzal magyarázta a viszonylag gyengébb teljesítményüket, hogy a papajaszínű autónak kevésbé fekszenek az olyan pályák, ahol sok az egyenes vonalú lassítás és kigyorsítás, és kevés a tempós, nyújtottabb kanyar.

    Brad Pitt lehetőséget kapott egy valódi F1-es autó vezetésére