Címke: Toto Wolff

  • Wolff szerint a Red Bull és a Ferrari összefogott a Mercedes ellen

    Wolff szerint a Red Bull és a Ferrari összefogott a Mercedes ellen

    Toto Wolff úgy véli, hogy a Red Bull és a Ferrari a delfinezés kapcsán összefogott a Mercedes ellen.

    A pattogás a szezon elején megnehezítette a csillagosok életét. Ugyan a Scuderia is küzdött a jelenséggel, ám a teljesítményüket nem érintette olyan negatívan, mint az Ezüst Nyilakét. Bakuban Lewis Hamilton hátfájára panaszkodott, míg Pierre Gasly kórházba is ment a futam után.

    Az FIA lépésre szánta el magát és változtatásokat eszközölt. A Belga Nagydíjtól lép életbe az iránymutatás egyik része, míg jövőre a csapatoknak még több módosítást kell végrehajtaniuk. A változtatásokat viszont a bajnokságot vezető alakulatok nem támogatják, mivel állításuk szerint már nem okoz gondot a delfinezés. Már a Mercedes is kiküszöbölte a problémát, így a Ferrari és a Red Bull szerint feleslegesen vezetik be a módosításokat.

    Wolff ugyanakkor azt gyanítja, hogy ellenfeleik azért lobbiznak ilyen látványosan, hogy ne szóljon bele más csapat jövőre a küzdelmükbe.

    „Szerintem továbbra is ők maradnak az élen, nem fog senki csatlakozni a buliba. Amikor nyomást gyakorolsz az FIA-ra, mindig származhat belőle előnyöd, mi is így cselekedtünk a múltban. Ám ebben a kérdéskörben én másképp látom a dolgokat. Többször előfordult már az, hogy az FIA nem késlekedett a változtatásokkal, ha a biztonságról volt szó. Már mi is megértettük a problémát és sikerült csökkentenünk a delfinezést. A legutóbbi versenyhétvégén még a pole pozíciót is megszereztük, de ez nem változtat semmin. Ez most lényegtelen, ugyanis olyan dologról beszélünk, ami a versenyzők egészségét veszélyezteti. Úgy vélem intézkedéseket kell tenni, hogy jövőre már csak egy emlék legyen a delfinezés. A Szövetségnek nincs választása, cselekednie kell. Teljesen irreleváns az, hogy a csapatok lobbiznak az intézkedések ellen. Ez egy egészségügyi kérdés, amire megoldást kell találni.” – nyilatkozta Wolff.

  • Wolff: Elfogadtam, hogy Max lett tavaly a bajnok

    Wolff: Elfogadtam, hogy Max lett tavaly a bajnok

    Már sok hónap eltelt a nagy port kavaró 2021-es F1-es szezonzáró óta, ám azóta sem telt úgy el nap, hogy Toto Wolff ne gondolt volna az Abu Dhabi Nagydíjra.

    Max Verstappen az utolsó körben vette el a világbajnoki címet Lewis Hamiltontól, amelyet több véleményes versenyigazgatói döntés előzött meg.

    Az eset nagy vihart kavart, főleg a vesztes fél, a Mercedes oldala felől érkeztek komoly kritikák. Ez a futam már a múlt, ám az emlékek továbbra is élénken élnek Toto Wolff fejében.

    „Még mindennap arra a futamra gondolok, de már elfogadtam, hogy Max megnyerte a bajnoki címet, mivel megérdemelte azt.” – kezdte elismerően az osztrák.

    „Szerintem fontos értékeim vannak, mint például a tisztesség és különösen a sportszerűség, ez adta a sport iránti szeretetemet is. Sajnos azon a bizonyos napon ezen értékeimet lerombolták.” – tette hozzá.

  • Mégse veszélytelen a delfinezés? – Gasly MRI-vizsgálatot is csináltatott

    Mégse veszélytelen a delfinezés? – Gasly MRI-vizsgálatot is csináltatott

    Pierre Gasly elárulta, hogy a bakui verseny után még MRI-vizsgálatot is csináltak nála.

    Míg a csapatok nagy része veszélytelennek tartja a már-már eltűnő delfinezést, a francia pilóta arról beszélt mennyire megrémült az azeri versenyt követően. Lewis Hamilton azon a hétvégén hátfájásra panaszkodott és alig bírt kiszállni az autójából, így Toto Wolff hadjáratba kezdett.

    Az osztrák csapatfőnök továbbra is pattogás csökkentésére irányuló direktívát támogatja, míg ellenfelei szerint felesleges változtatásokat eszközölt az FIA.

    Az AlphaTauri pilótája a racingnews365.com-nak elmondta, hogy egyáltalán nem veszélytelen a versenyzőkre nézve a jelenség. Olyan fájdalmakkal küszködött Bakuban, hogy kórházba kellett mennie.

    „Az összes pálya közül Baku volt a legrosszabb, még úgyis, hogy az esetemben nem csak a delfinezésről volt szó. Ott az autónak nagyon alacsonyan kell lennie, hogy versenyképes legyél, és van pár bukkanó a pályán. Nagyon megviselte a hátamat a dolog, olyannyira, hogy kórházba kellett mennem, és MRI-vizsgálaton kellett átesnem. Ellenőrizniük kellett, hogy minden rendben van-e a csigolyáimmal. A mi esetünkben ez a probléma egyértelműen pályafüggő.” – nyilatkozta Gasly.

  • Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    Mario Andretti elmondta, hogy az Andretti Racing milyen nagymértékű ellenállásba ütközött az F1-es csatlakozás miatt.

    11. istállóként szállnának be az amerikaiak a száguldó cirkuszban, ám terveiket nem nézik jó szemmel a többiek. Michael Andretti már 2024-ben rajthoz állna, ám az óra ketyeg és a megegyezésre még nem került sor.

    1978 világbajnoka szerint meg akarják fosztani a fiát attól, hogy nagyot álmodjon.

    „Miért ne sikerülhetne a Forma-1? Gene Haas is megcsinálta. Ő nem 100%-ban versenyző, még mi azok vagyunk. Nyilvánvalóan tapasztaltunk némi ellenállást, és ez nagyon kiábrándító. Feladjuk? Természetesen nem! Megérdemeljük, hogy ott legyünk.” – nyilatkozta Andretti a Motorlat.com-nak.

    A leghangosabban Toto Wolff tiltakozik az Andretti Racing ellen. Az osztrák csapatfőnök szerint nagyobb értékkel bírna, ha a kiadó helyeket az Audi vagy Porsche szerezné meg. Továbbá a költségvetési plafon miatt sem szívesen osztanák tovább a pénzt a csapatok.

    Az amerikai ex-versenyző viszont inkább motorszállítóként tudná elképzelni a német autógyárat.

    „Toto (Wolff) az Audit említette és hozzátette: legyenek ők inkább a 11. csapat. Természetesen az Audit bárhol szívesen látnák, ez nem is kérdés. A gyártók jönnek és mennek, de az Andretti Racing jön és marad. Mi ezt lélegezzük be, miért akarnak megfosztani minket ettől?”

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.

  • „Russell egy születőben lévő bajnok”

    „Russell egy születőben lévő bajnok”

    George Russell idén került a Mercedes csapatához, ahol eddig nem okoz csalódást, jelenleg az összetettben is megelőzi a csapattárs Lewis Hamiltont, de főnöke is dicsérő szavakkal illette nemrégiben.

    A Williamses években ’Mr. Szombat’ becenevet kapó Russell pont a legutóbbi Magyar Nagydíjon szerezte meg élete első pole pozícióját a Forma-1-ben, igen nagy meglepetésre.

    „George egy születőben lévő bajnok és minden junior kategóriában bajnok lett újoncként, az F2-ben és az F3-ban is. Soha nem ültettük volna be a Mercedesbe, ha nem hisszük, hogy bajnok lehet a jövőben” – nyilatkozta Wolff.

    A Mercedes az első idei pole pozícióját szerezte Russell révén. A csapat fejlődését pedig az is jól mutatja, hogy ezt újabb kettős dobogóra váltották, így Franciaország után a Hungaroringen is dupla pódiumot szereztek.

    „Ez George első pole-ja, így ez mindig különleges lesz számára és számunkra is, mert ez egy emlékezetes pillanat. De George-nak hihetetlen teljesítményei voltak a junior sorozatokban, és tavaly Spában is villantott az esőben. Ez csak egy újabb mérföldkő a sok közül, amit még el fog érni” – tette hozzá Wolff, pilótáját dicsérve.

  • Horner: Mikor látod, hogy eldobják a fejhallgatót, elkaptad őket

    Horner: Mikor látod, hogy eldobják a fejhallgatót, elkaptad őket

    Christian Horner elmondta, annak ellenére, hogy állandóan ment a szócsata közte és Toto Wolff között, tiszteli ellenfelét.

    A 2021-es bajnokság nem csak Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájáról szólt. A két csapatfőnök is tett arról, hogy minden nap velük foglalkozzon a sajtó. Idén ugyan nem közvetlen ellenfelei egymásnak,, viszont a beszólogatás továbbra is kitart a két fél között.

    „Toto az Toto. Ám, amikor versenyeztek – a tavalyi év például nagyon intenzív volt, és először került ilyen helyzetbe – mindig érdekes látni, hogy reagálnak az emberek. Amikor már eldobják a fejhallgatójukat, akkor elkaptad őket.” – magyarázta a brit csapatfőnök.

    Ugyanakkor Horner nem szeretne összehasonlítgatásokba bocsátkozni. Mind a két vezető más háttérrel rendelkezik, és megérzése szerint inkább másoknak kell megítélniük azt, hogy milyen munkát végeznek.

  • Wolff pozitívnak szánta félreérthető rádióüzenetét

    Wolff pozitívnak szánta félreérthető rádióüzenetét

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy megdicsérte George Russell első F1-es pole köréért, és azt mondta neki a rádión keresztül, hogy az „nem sz*r” az eredmény.

    Russell a Magyar Nagydíjon szerezte meg a Mercedes első pole pozícióját a szezonban; az utolsó pillanatban vette azt el a Ferrari versenyzőjétől, Carlos Sainztól.

    Wolff kifejtette, hogy szokatlan bókot intézett Russellhez, de kifejezése semmiképpen sem volt becsmérlő.

    „Azt mondtam a rádión, hogy ‘nem sz*r’” – mondta Wolff. „Ez egyébként eléggé előkelő helyen van a skálámon, ez nem negatívum.”

    „Elég érdekes élmény volt, mert tudtuk, hogy gyorsan fog menni. A használt lágyakon már elég versenyképes volt.”

    Lewis Hamilton a hetedik helyre kvalifikálta magát, miután DRS-problémával küzdött, és miután befejezte a versenyt a második helyen, azt állította, biztos benne, hogy a győzelemért is csatázhatott volna, ha nincs a szombati gond.

  • Wolff az Audi beszállására koncentrálna, nem az Andretti csapatra

    Wolff az Audi beszállására koncentrálna, nem az Andretti csapatra

    Toto Wolff szerint a Forma-1-nek inkább az Audira kellene koncentrálni, és nem az Andretti csapatra.

    Michael Andretti komolyan fontolgatja, hogy beszáll a száguldó cirkuszba 11. istállóként. Ám a sorozatban szereplő 10 alakulat annyira nem támogatja ezt az ötletet. A csapatok ugyanis nem igazán akarnak még egy gárdával osztozni a bevételeken. A jelenlegi 200 millió dolláros alap becsléseik szerint már így is kevés. A költségvetési plafon, valamint a sportág iránti megnövekedett érdeklődés miatt a részvétel több pénzt emészt fel, mint korábban.

    Így a Mercedes csapatfőnöke inkább az Audi felé terelni a figyelmet. A német autógyár mérete és marketing értéke nagyobb, mint az Andretti csapatnak, még úgy is, hogy az amerikai képviselteti magát az IndyCarban, a Formula E-ben, az Extrem E-ben és az ausztrál Supercarsban.

    Arra kérdésre, hogy az Audit szívélyesebben fogadnák-e a többiek, Wolff így válaszolt:

    „Véleményem szerint akárki csatlakozik 11. csapatként, tehát bárki is kapjon belépőt, bizonyítani kell, hogy üzleti szempontból mennyire kreatív. Az Andretti egy nagyszerű név, és kivételes dolgokat értek el az Egyesült Államokban. Ám ez sport és üzlet, így meg kell értenünk, hogy mi az amit nyújtani tudnak. Ha egy OEM, vagy egy nemzetközi, multinacionális cégcsoport csatlakozik a Forma-1-hez, és be tudja bizonyítani, hogy x dollárnyi összeget fog költeni az aktivizálásra és különböző marketing stratégiákra a piacon, akkor az nyilvánvalóan más értéket nyújt a többi szereplőnek is.” – nyilatkozta az osztrák vezető a Motorsport.com-nak.

    Wolff szerint az F1 az elkövetkezendő években tovább akarja növelni az értékét, így minden új belépőnek hozzá kell járulnia ehhez.

    „Remélni tudjuk, hogy 10 franchise-zal még jobban növelni tudjuk a sport értékét, ám azzal nem lépünk előre, ha olyanoknak adjuk ki őket, akik nem tudják ezt meglépni.”

    Az Audi mellett a Porsche is érdeklődik a száguldó cirkusz iránt, sőt a hírek szerint már a Red Bull 50%-át is megvásárolták. Ugyanakkor a Bikák 2025-ig a Honda oldalán maradnak.

  • Wolff megjósolta melyik évben lehet nyitottabb a bajnokság

    Wolff megjósolta melyik évben lehet nyitottabb a bajnokság

    Toto Wolff szerint kell még pár évet várni arra, hogy több versenyző és csapat küzdjön a világbajnoki címért.

    A szabályváltoztatások után a Red Bull kihívója a Ferrari lett. A Mercedes a középmezőny élén találta magát, míg a többiek továbbra is próbálnak kitörni a „dobozból”. A Scuderia folytonos bakijai miatt viszont kezd egy síkú lenni a 2022-es szezon.

    A csillagosok csapatfőnöke szerint egy ideig nem változik majd a sorrend, viszont 2024-ben már 5 istálló is harcolhat a legfényesebb kupáért.

    „Korai lenne még ítéletet mondani. A költségvetési plafon segíteni fog ebben. Két év múlva már 5 csapat fog harcba szállni a világbajnok címért, még később pedig csatlakozni fog hozzájuk újabb három csapat.” – magyarázta Wolff az olasz La Gazetta dello Sportnak.

    Az osztrák vezető szerint a költségvetési sapka megakadályozhatja a nagy csapatokat abban, hogy tetemesebb előnyre tegyenek szert. Így a például a McLaren is odaérhet, miután elkészül az új szélcsatornájuk.