Címke: Toto Wolff

  • A Mercedes szerződést hosszabbított a kiemelt támogatójával

    A Mercedes szerződést hosszabbított a kiemelt támogatójával

    A Mercedes meg tudott egyezni a kenőolajaikat is biztosító Petronasszal a szerződésük meghosszabbításáról.

    A kenőolajakat gyártó maláj cég még 2010-ben csatlakozott csapathoz és 2014-től fogva kiemelt támogatói a bajnoki címvédő csapatnak. A partnerségük rendkívül sikeres volt a turbóhibrid érában, mert ezen időszakban 8 konstruktőri és 7 egyéni bajnoki címet tudtak szerezni a királykategóriában.

    A Mercedesnek 2025-ig szólt a régi szerződése a Petronasszal, de az előbbi dolgok alapján egyértelmű volt, hogy a két fél tovább fogja folytatni a megkezdett közös munkát. Ez a szerződéshosszabbítás azt jelenti Toto Wolffék számára, hogy már most elkezdhetik az új, a 2026-os motorformulákkal bevezetésre kerülő teljes mértékben fenntartható üzemanyagok előállítását a Petronasszal karöltve.

    A hírt maga Wolff jelentette be, miután nemrégiben meglátogatták a maláj cég Kuala Lumpurban található központját.

    „A mai nap egy szokatlan dolgot fogunk csinálni” – nyilatkozta az osztrák szakember, akinek a csapata Szingapúrban mindent meg fog tenni a győzelemért. – A Petronasszal való együttműködésünk 4 év múlva is folytatódni fog és ez azt jelenti, nem csak egymás partnerei vagyunk, hanem már egy családot alkotunk.”

    A bejelentés mellett az is szólt, hogy a Mercedes csapata 2030-ra nettó karbonsemlegessé szeretne válni. Ennek érdekében pedig a Belga és a Holland Nagydíj hétvégéjén egy rendkívül érdekes kísérletet végeztek el.

  • Federer Russellnek: Nincs kifogás többé, hogy nem járok F1-re!

    Federer Russellnek: Nincs kifogás többé, hogy nem járok F1-re!

    George Russell számíthat rá, hogy Roger Federer teniszlegenda, a visszavonulása után a jövőben szurkolhat neki a futamokon.

    Az év eleji Spanyol Nagydíjon Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett Federerrel együtt volt látható a Mercedes versenyzője, csapata garázsában. A 41 éves svájci sztár a barcelonai pályán adott interjúban elárulta, hogy nagy Forma-1-rajongó. Fiatalabb korában sokat követte a szériát, de a tenisztornákon való elfoglaltságai miatt ez nehezebbé vált.

    Az idei Spanyol Nagydíj csak a második verseny volt, amelyen Federer személyesen is részt vett – a 2016-os Abu Dhabi után -, de több látogatásra is lehetőség nyílik most, hogy befejezte játékos karrierjét, amely akkor indult be, amikor még 1998-ban a 17. születésnapja előtt megnyerte a wimbledoni junior egyéni és páros bajnoki címet.

    Russell részt vett Federer búcsúmeccsén, a londoni O2 Arénában megrendezett Laver Cup csapatversenyen. Itt a korábbi világelső úgy döntött, hogy a 2021-es wimbledoni tornája óta első versenyszereplése során, a térdsérüléssel folytatott hosszas küzdelmet követően, kiszáll. Az Eurosport felvette a párost a kulisszák mögötti beszélgetésükön, amelynek során Federer megerősítette, hogy vasárnap este a torna befejezése után már a buli éjszakája jön. George ekkor szólt közbe:

    „Bárcsak csatlakozhatnék, de jövő héten komoly versenyem lesz.”

    Ekkor Federer megkérdezte tőle, hogy hol lesz a verseny, mire a 24 éves brit azt válaszolta:

    „Szingapúrban. Ez mindig a legmegterhelőbb fizikailag az évben a páratartalom és a hőség miatt.”

    Russell ezután azt mondta Federernek, hogy el kell jönnie egy futamra, amire a nyolcszoros wimbledoni férfi bajnok ennyit felelt:

    „Most már van időm, nem lehet kifogásom, hogy ne jöjjek!”

    A jövőre vonatkozó terveiről Federer még ennyit mondott:

    „A következő néhány hét pihenő lesz most, ami remek, így visszatekinthetek arra, hogy mi történt, és együtt lehetek a gyerekekkel és Mirkával (a feleségével), és majd meglátjuk, mi következik. Jó, hogy nincs semmi teendőm, és felébredni, kávézni, élvezni a pillanatot.”

    Russellt lefilmezték, ahogy az O2 Arénába érkezik egy Mercedes hivatalos Laver Cup autóval, találkozott Andy Murray-vel is, aki szintén részt vesz a versenyen. Twitterre ennyit írt ki az esemény után:

    „Nagyszerű volt találkozni Roger Federerrel az elképesztő karrierjének utolsó meccse után. Nem csak minden idők egyik legnagyobb sportolója, de az egyik legkedvesebb fickó is, akivel valaha is találkozhatsz. Ugyanez igaz Andy Murray-re is – igazán vicces fickó!”

    Sajnos Federernek nem volt mesébe illő a vége, mivel Európát képviselve régi riválisával, Rafael Nadallal a párosban, kikaptak a világranglista amerikai duójától, Jack Sock-tól és Frances Tiafoe-tól.

  • Surer szerint a Mercedes lemásolja a Red Bullt „és minden jó lesz”

    Surer szerint a Mercedes lemásolja a Red Bullt „és minden jó lesz”

    Marc Surer szerint a Mercedes jövőre le fogja másolni a Red bull sidepod megoldását, így előrébb kerülhetnek.

    A 2022-es szabályváltoztatások hajnalán a csapatok két féle irányba indultak el. Valaki a keskenyebb oldaldobozokra szavazott, míg mások a szélesebb koncepció mellett tették le a voksukat. Az Ezüst Nyilak egy harmadik úton indultak el, ám a „zero pod” nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

    Az egykori versenyző szerint feladják az elvüket a csillagosok, és ők is Bikák megoldására térnek majd át.  Sokan úgy vélték, hogy a zero pod okolható a Mercedes nagymértékű delfinezésért, mivel az oldaldobozok nem tudták megfelelően stabilizálni az autó alsó részét.

    Toto Wolff kihangsúlyozta, tudatosan nem változtattak a koncepción a szezon közepén, mivel a mérnökök jó okkal gondolták azt, hogy a megoldás sikeres lesz. Ám az osztrák csapatfőnök nemrég elismerte, nyitottak az új megoldásokra a jövő évi autó tekintetében.

    Andy Shovlin hozzátette, még mindig vizsgálják a különböző koncepciókat, és számításaik szerint valóban a Red Bull megoldása a leghatásosabb idén. A brit mérnök továbbá elmondta: a padlólemezt értintő szabályváltoztatások miatt nehéz lesz megmondani, hogy 2023-ban is ez lesz a helyzet.

    Ám a svájci ex-versenyző szerint a Mercedes már rég a másolás mellett döntött:

    „A Mercedes idén nem épített tökéletes karosszériát. Jövőre egy Red Bull másolatot fognak csinálni, és akkor visszatérnek. Természetesen ez nem azonnal fog bekövetkezni, hiszen felhalmozol némi lemaradást, ha egy új koncepció mentén indulsz el. Ugyanakkor ők nagyon sokat tanultak a pattogás miatt. Ez a tapasztalat nem volt hiábavaló. Úgy vélem jobban kézben tarották a problémát, mint mások.” – magyarázta álláspontját Surer.

     

  • Wolff szerint nagy fába vágta a fejszéjét a Red Bull

    Wolff szerint nagy fába vágta a fejszéjét a Red Bull

    Toto Wolff szerint nagyon merész lépésre szánt el magát a Red Bull azáltal, hogy saját motort készít és önállóvá válik.

    A Red Bull Powtertrains épületei már készen állnak, sőt Christian Horner szerint a próbapadon már az első erőforrás is megszólalt. A 2026-os új motorszabályokra gőzerővel készül a csapat, ám úgy tűnik egyedül kell végrehajtaniuk a projektet. Ugyan tárgyaltak a Porsche-val is, ám végül zsákutcába futott a beszélgetés. A Red Bull mindenesetre nyitott az újabb érdeklődök érkezésére.

    A Mercedes csapatfőnöke a partvonalról nézi ellenfele ténykedését. Az osztrák vezető szerint nagyon merész vállalkozásra adta a fejét a csapat.

    „Szerintem ez egy nagyon merész stratégia. A Red Bull mindig is önálló akart lenni, saját erőforrást akartak és nem szerettek volna más motorgyártók alá tartozni. El is érkeztünk erre a pontra. Meglátjuk, mire jutnak majd 2026-tól.” – nyilatkozta Wolff.

    Ugyanakkor a Mercedes vezetője sajnálja, hogy a Porsche nem tudott megegyezni a Bikákkal.

    „Nyilvánvalóan egy másik irányt jelöltek ki. Nem tudom a részleteket, így azzal sem vagyok tisztában, hogy a Honda jelvénye lesz-e a borításon vagy másé. Nekünk Mercedesként szégyen, hogy nem tudunk harcolni a Porschéval. A Porsche-Red Bull egy hatalmas ígéret lett volna. Egy nagyszerű együttműködés. Ám ez nem jött össze, én nem tudom mi volt az akadálya. Az F1 érdekeit nézve csodálatos lett volna, ha a sport vonzerejének növelése érdekében egyesítik az erőiket.”

  • A Mercedes megcélozta az első helyet Szingapúrban

    A Mercedes megcélozta az első helyet Szingapúrban

    A Mercedes abban reménykedik, hogy megnyerhetik a Szingapúri Nagydíjat.

    A csillagosok nem tettek le arról, hogy ebben az évben a dobogó tetejére álljanak. A Red Bull és a Ferrari mellett ugyanakkor nem sok esélyük van céljuk beteljesítésére. Ugyan az Ezüst Nyilak inkább már 2023-ra koncentrálnak, viszont utolsó lehetőségként megcélozták a dobogó legfelső fokát a következő versenyen.

    A Mercedes kihasználhatja autója erősségeit, ugyanis a nagy leszorítóerő kulcsfontosságú lesz a versenyhétvégén.

    „A pálya vonalvezetése jó lehet az autónknak. Továbbra is hiszünk abban, hogy Szingapúr a mi pályánk lesz, és sikerül a dobogó tetejére állnunk ott. Viszont óvatosan kell bánunk a jóslatokkal.” – magyarázta Wolff.

  • Wolff: Kellenek a büntetések, különben minden héten motorcsere lenne

    Wolff: Kellenek a büntetések, különben minden héten motorcsere lenne

    Toto Wolff szerint ha nem járna büntetés a motorcserék miatt, akkor minden versenyre új egységeket tennének be a csapatok.

    A 2022-es szezon második felében egyre több versenyzőnek kell szembenéznie a szankciókkal, ugyanis az alakulatok átlépik a megengedett motorkomponens számot. Az Olasz Nagydíjon 9 versenyzőt érintett a szabályozás, ám Hollandiában és Belgiumban is többeknek kellett feladniuk az eredeti rajtpozíciójukat.

    A Mercedes csapatfőnöke örül annak, hogy szankcionálják a résztvevőket, ugyanis a hajtásláncokra nincs költségvetési keret. Így ha nem kapnának büntetést a megengedett darabszámok átlépése miatt, minden hétvégén új motorokat pakolnának be az autókba.

    „A karosszéria kapcsán ott van költségvetési sapka, viszont az erőforrásoknál nincs ilyen. Ha nem lennének a büntetések, akkor minden időmérőn új motorokat használnánk. Így egy évben nem 5 hajtásláncunk lenne, hanem 20! A nagycsapatok és a gyártók annyit költenének, amennyit csak akarnak, hogy előnyük legyen. Ezért szükséges ezeket a tényezőket megtartani, hogy kordában tartsák őket. Bonyolulttá vált volna az egész büntetéses rendszer? Határozottan.”

    Akadtak olyan javaslatok, hogy büntetőpontokkal szankcionálják a cserét, de Wolff szerint az nem lenne célravezető:

    „Meg kell fontolnunk, mikor és hogyan lépjen életbe a motorplafon. Ha ez megtörténik, akkor a túlzott pozícióvesztések is eltűnnek. Viszont nem akarunk fegyverkezési versenyt sem generálni. Bármilyen szabadságot fogunk kapni,  stratégiai szempontok alapján fogunk élni vele, hiszen 5 vagy 10 helyről lenne szó. Minden versenyen előkerül majd az új egysége, hiszen 3 tizeddel gyorsabb lesz a réginél. Kell egy bizonyos visszatartó erő.” – magyarázta Wolff.

  • Wolff nem adta fel a reményt a Porsche kapcsán

    Wolff nem adta fel a reményt a Porsche kapcsán

    Toto Wolff továbbra is abban reménykedik, hogy a Porsche valamilyen úton-módon beszáll a Forma-1-be.

    A Volkswagen Csoport egyik tagja már bejelentette, hogy az új motorszabályok miatt részt kíván venni a száguldó cirkuszban. Az Audi minden bizonnyal a Sauberrel lép szövetségre, ezért is távozik 2023 végén az Alfa Romeo a svájci gárdától.

    A Porsche a Red Bull-lal tárgyalt, ám nem tudtak dűlőre jutni, így elengedték egymás kezét. A nevezési határidő viszont a nyakukon van, így ha nem találnak alternatívát lemaradhatnak. A Mercedes csapatfőnöke viszont nagyon szeretné a német gyártót az F1-ben látni, így reméli lesz megoldás az ügyre.

    „Nagyszerű dolog lenne a Forma-1-nek, ha a Porsche is csatlakozna. Ki kell találniuk, hogy van-e még érdekes projekt, vagy meg tudnak-e venni egy csapatot. Lehet, hogy ez nem 2026-ban lesz, hanem 2027-ben vagy 2028-ban. Nagyszerű lenne, ha a rajtrácson lennének, nagyon hasznos lenne marketing szempontból, ha a sportág részévé válnának.” – nyilatkozta Wolff.

  • Egy korábbi F1 pilóta lehet az Audi projektvezetője

    Egy korábbi F1 pilóta lehet az Audi projektvezetője

    Az egyik legesélyesebb jelölt az Audi 2026-tól induló új Forma-1-es gyári együttműködésének vezetésére, Cristiano da Matta, egy korábbi F1-es versenyző.

    A La Gazzetta dello Sport című olasz szaklap azt állítja, hogy míg a Porsche jövője továbbra is kétséges, addig a Volkswagen tulajdonában lévő német Audi márka agresszív toborzási folyamatba kezdett. Andrea Cremonesi újságíró így fogalmaz:

    „A terv a Sauber felvásárlása. Az Audinak egyértelmű elképzelései vannak, és egy sor befektetéssel halad előre. A neuburgi központban a következő hónapokban új épületek épülnek. Most, hogy az üzlet már hivatalossá lett, a német gyártó szabadon tevékenykedhet a technikai piacon is, hogy növelje a jelenleg 120 alkalmazottat foglalkoztató részleget.”

    Az eddigi legmeglepőbb hír azonban az, hogy az Audi Cristiano da Matta személyében egy korábbi Forma-1-es és Indycar-sztárt tehet a Forma-1-es projekt élére. A ma már 48 éves brazil a század elején az amerikai formaautós szcéna egyik legjobb versenyzője volt. Egy 2006-os teszten azonban súlyos fejsérülést szenvedett. Cremonesi így folytatta:

    „Még nem jelölte ki a csapatfőnököt az Audi, de a jelöltek között van Cristiano da Matta.”

    A tudósító szerint az Audi már ismeri da Matta-t a Formula E miatt, és az Audi az elmúlt években a Formula E motorokat és akkumulátorokat tesztelte a neuburgi bázisán.

    A Red Bull Porsche-üzlet azért hiúsult meg, mert a híres német sportkocsigyártó legalább 50 százalékos irányítást akart az energiaital-gyártó fő csapatában. Úgy tűnik, az Audi tervei is hasonlóak a Sauberrel kapcsolatban. Így zárt ezért Cremonesi:

    „Az Audi nem érdekelt abban, hogy egyszerűen csak egy motorbeszállító legyen, befolyásolni akarják a csapat döntéseit. A tárgyalások tartanak, és amikor a megállapodás megszületik, valószínűleg megváltozik a menedzsment összetétele.”

    Ami a Porschét illeti, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff szerint az autógyártó most a Red Bull alternatíváját keresi majd:

    „Csak figyelniük kell a helyzetet, és meglátják, találnak-e egy másik érdekes projektet. Lehet, hogy 2026-ban már nem tudnak jönni, és talán ebből 2027 vagy 2028 lesz. Mindenesetre a Porsche érkezése remek hír lenne a bajnokságnak.”

  • Hill Latifiről: Nincs sebessége az F1-ben maradáshoz

    Hill Latifiről: Nincs sebessége az F1-ben maradáshoz

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Damon Hill úgy véli, Nicholas Latifinak nincs meg a tempója ahhoz, hogy az F1-ben folytathassa. Most minden tekintet a Williams pilótájára szegeződik, miután az Olasz Nagydíjon hirtelen megelőzte őt az újonc Nyck De Vries.

    Nyck De Vries volt Monza szenzációja. A holland az Olasz Nagydíjon debütált Alex Albon helyett – akit vakbélgyulladás miatt meg kellett műteni -, és miután a harmadik szabadedzésen először vezetett a Williamsszel, a Q2-be jutott, majd a versenyen is pontot szerzett. Teljesítménye messze felülmúlta csapattársa, Nicholas Latifiét.

    Így Damon Hill azon a véleményen van, hogy ez a teljesítmény megmutatta, hogy Latifi nem érdemli meg a folytatást a száguldó cirkuszban. A Sky Sportsnak ennyit mondott:

    „Sajnálom, de ez a helyzet. Nicholasnak nincs meg a tempója ahhoz, hogy ebben a szerepben maradjon a Forma-1-ben. Akadt néhány jó pillanata, de itt van egy srác, aki még nem is vezetett F1-es futamon korábban, és fantasztikus munkát végzett.”

    Az 1996-os világbajnok megtapsolta De Vries egész hétvégés munkáját, és megnyugtatta, hogy ez a helyes út a Forma-1-be kerüléshez:

    „Voltak rajtrácsbüntetések és hasonló dolgok, amelyek segítettek neki feljebb lépni a mezőnyben, de így is teljesített az időmérőn, és nem igazán hibázott. Eleget tett ahhoz, hogy róla beszéljünk. Toto is nyilatkozott róla. Ezt kell tenned ahhoz, hogy Forma-1-es versenyzővé válhass.”

  • Wolff: Ezúttal elfogadták, hogy a SC mögött fejezzük be a versenyt

    Wolff: Ezúttal elfogadták, hogy a SC mögött fejezzük be a versenyt

    Toto Wolff örül annak, hogy a versenyirányítás nem akarat minden áron újraindítani az Olasz Nagydíjat.

    A Mercedes szeme előtt ismét lejátszódott a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj, ahol Michael Masi mindent megtett azért, hogy ne a biztonsági autó mögött dőljön el a bajnoki cím sorsa. Az új versenyigazgatók viszont most mindent úgy tettek, ahogy a szabálykönyvben meg van írva, így a „tűzijáték” elmaradt a futam végén.

    „Láthatják, hogy a harmadik erőt képviseljük, így számunkra ez volt ma a maximum. Az elején élvezetes volt. Még minden nyitott, 35 ponttal vagyunk lemaradva és hat futam van még hátra. Csak a legjobbat kell kihoznunk magunkból és a végén még lehetünk másodikak a bajnokságban. Ez enyhítené azt a csapást, amivel idén szembesültünk. Több gondunk is van, hiszen 30 másodperccel voltunk lemaradva az első helyezettől. Fel kell zárkóznunk és le kell dolgoznunk a hátrányunkat.” – nyilatkozta Wolff a futam után.

    A csillagosok csapatfőnöke elégedetten vette tudomásul, hogy helyesen lett alkalmazva a szabálykönyv, míg a tifosi és a versenyzők többsége csalódottan távozott Monzából.

    „A versenyirányítást rengeteg kritika éri. Ezúttal be tudták tartani a szabályokat és elfogadták, hogy a biztonsági autó mögött kell célba érniük a versenyzőknek. Ennek így kell lennie.”