Címke: Toto Wolff

  • A Red Bull rettentően dühös az FIA-ra: A busz elé dobtak minket

    A Red Bull rettentően dühös az FIA-ra: A busz elé dobtak minket

    A Red Bull nagyon megorrolt a Nemzetközi Automobil Szövetségre, miután nyilvánosságra hozták a 2021-es költségvetés eredményeit.

    Vasárnap még Max Verstappen bajnoki címét ünnepelhette az osztrák csapat, majd hétfőn jött a feketeleves. Az FIA ugyanis kijelentette, hogy a Bikák szabálysértést követtek el azzal, hogy túlköltekeztek tavaly.

    A Red Bull meglepődve fogadta a híreket, ugyanis ők abban a hitben éltek, hogy szabályosan jártak el. A elsődleges probléma a szabályértelmezésben merült fel. A felek ugyanis nem tisztázták pontosan, hogy mi tartozik a költségvetési limit égisze alá és mi nem. A Bikák szerint a catering szolgáltatásokon és a betegszabadságok kifizetésén csúsztak el, ám az FIA azóta sem mondott semmit.

    Sokan Christian Horner nyilatkozatait is hiányolják, ám egy folyamatban lévő üggyel kapcsolatban nem adhat ki információkat.

    Az ellenfelek a csapat „fejét” követelik és súlyos büntetésekkel sújtanák őket. Információk szerint két millió dollárral költött többet az osztrák alakulat, ám a saját számításaik szerint négy millió dollárral a költségvetési limit alatt voltak.

    A Red Bull úgy véli, hogy a probléma elsődleges forrása a szabályértelmezés mentén keresendő.

    A holland De Telegraaf szerint a Bikák úgy érzik, a Szövetség a busz elé lökte őket, és azóta sem kommunikálnak megfelelő nyitottsággal a csapattal. Az osztrák istálló mindazonáltal elutasította azokat a pletykákat, mik szerint Adrian Newey fizetésével volt a baj. Mivel a brit tervezőzseni a három legjobban fizetett alkalmazott egyike, így a bére nem számítható bele a költségvetési plafon összegébe.

    Ugyanakkor a Red Bullban kétségek merültek fel Shaila-Ann Rao pozíciójával kapcsolatban is. Az FIA-nál dolgozó hölgy, korábban a Mercedesnél tevékenykedett és Toto Wolff jogi tanácsadója volt. A Red Bull nem értette hogyan dobálózhatott a csillagosok csapatfőnöke konkrét számokkal, mivel még a vizsgálat eredménye akkor nem készült el.

    Wolff ugyanis már Szingapúr után nevesítette a túlköltekezés mértékét.

  • „Verstappen egy olyan autóban ül, amit tele toltak szteroidokkal”

    „Verstappen egy olyan autóban ül, amit tele toltak szteroidokkal”

    Toto Wolff nem szívesen lenne most a döntéshozók helyében.

    Múlt héten derült ki, hogy a Red Bull többet költött a megengedett összegénél a 2021-es szezonban. Egyelőre még nem tudni milyen büntetés vár a csapatra, ám a Mercedes csapatfőnöke nem szívesen tartozna most a bírák közé.

    Az 5%-os határt nem lépte át az istálló, így pénzbüntetés valamint a szélcsatornában töltött idő csökkentése a legkézenfekvőbb szankció. Ám az ellenfelek keményebb megtorlásra számítanak.

    Arra a kérdésre, hogy a versenyzőket is büntetni kellene-e a szabálysértés következtében, Wolff így válaszolt:

    „Megmondom őszintén, én nem szívesen lennék most a bírák helyében. A versenyzők mindent megtesznek azért, hogy a csúcson legyenek. Ám vannak olyan döntések, amiket a csapat határoz meg és ők abba nem szólhatnak bele. A végén viszont egy olyan autóban ülsz, amit tele nyomtak szteroidokkal. Ez egy nehéz döntés, és én nem szeretnék ítélkezni. Én inkább az elv alapján közelítem meg a dolgot és arra vagyok kíváncsi, hogyan fog ez alakulni a jövőben. Mennyire rendíthetetlenek ezek a szabályok? Hogyan hajtják végre és ellenőrzik a megfelelőségüket? Hogyan fog működni az irányítási folyamat? Engem ez érdekel igazán.” – nyilatkozta Wolff.

  • Már a szabályszegésen töri a fejét a Mercedes?

    Már a szabályszegésen töri a fejét a Mercedes?

    Sajtóértesülések szerint a Mercedes is túlköltekezhet, ha nem kap komoly bünetést a Red Bull.

    Mikor kiderült, hogy a Bikák tovább nyújtózkodtak a takarójuk végénél, a Mercedes csapatfőnöke felhúzta a szemöldökét. Wolff ugyanis már hetekkel ezelőtt elmondta a médiának hogy ellenfelük túlköltekezett. Mivel az osztrák istálló az 5%-os határon belül mozgott, így az FIA kis szabálysértésnek minősítette a vétségüket.

    Ám Wolff szerint ilyen nem létezik. Ha valaki átlépi a határt, azt komolyan meg kell büntetni.

    Wolff kiosztotta az FIA-t: Nincs olyan, hogy kis szabálysértés

    A Szövetség még nem állapította meg a büntetés mértékét, de valószínűleg pénzbírságra vagy a szélcsatornában töltött idő csökkentésére számíthatnak a Red Bullnál. A csillagosok csapatfőnöke viszont sejtelmesen elárulta, ha ennyi jár a túlköltekezésért, akkor jövőre ők is bevállalhatják a szankciókat.

    Az olasz Corriere dello Sport és FormulaPassion.it szerint az Ezüst Nyilak már egy nagyobb költségvetéssel tervezik a következő szezonjukat. Ha azt veszik alapul, hogy a túlköltekezés összegének ötszörösét kell büntetés címszó alatt visszafizetni, akkor 2 milliós túllépés esetén ez az összeg 10 millió lenne. A Mercedes azért, hogy visszakerüljön az élre, önként vállalná be ezt. Ráadásul Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a többlet pénz miatt tudott rajtuk tavaly felül kerekedni a Red Bull a fejlesztések kapcsán.

    Ugyanakkor Christian Horner elárulta, hol csúsztak el. A brit elmondta, hogy a különféle catering szolgáltatásokra költöttek többet, nem az autó fejlesztésére. Ezért sem érzik úgy, hogy átlépték a limitet, így még egyeztetnek az FIA-val.

    Martin Brundle úgy véli, hogy a csapatfőnököket is jobban felelősségre kellene vonni. Ugyanakkor a Sky Sports szakértője szerint a Mercedes nem fog elmenni odáig, hogy megsértse a szabályokat.

    „Egyértelművé kell tenni azt, hogy ragaszkodni kell a limit összegéhez. Ha valaki átlépi, annak nagyon fájni fog. A többletből kijön egy első szárny, padlólemez és hasonlók. Ha nem szankcionálják megfelelően a túlköltekezőket, akkor minden csapat ki fogja használni a kiskaput. A Mercedes-Benz irányítása alatt nem lehet ilyesmit látni. Ennek minden alakulat esetében így kellene lennie. Szeretném azt hinni, hogy egy olyan vezető, mint Toto Wolff aláír egy olyan nyilatkozatot, hogy betartja a szabályokat. Ugyanakkor Christian Hornernek és az összes többi kulcsembernek is meg kellene ezt tennie. Ez egy kritikus terület. Nekik és a cégeiknek is elszámoltathatónak kell lenniük, és kezeskedniük kell afelől, hogy őszinték és átláthatóak a költségvetéssel kapcsolatban.”

  • Wolff kiosztotta az FIA-t: Nincs olyan, hogy kis szabálysértés

    Wolff kiosztotta az FIA-t: Nincs olyan, hogy kis szabálysértés

    Toto Wolff szerint még egy kisebb túlköltekezéssel is nagy előnyre lehet szert tenni.

    Hétfőn derült ki, hogy a Red Bull túllépte a költségvetési limit összegét. A procedúra megsértése mellett a Bikák több pénzből gazdálkodtak, az 5%-os határt nem haladták meg, így kis mértékű szabálysértést követtek el a Szövetség szerint.

    A Mercedes csapatfőnöke azonban úgy véli, hogy már az elnevezés is hibás, hiszen minden többlet pénz előnyhöz juttathatta az ellenfelüket.

    „Itt van ez az úgynevezett kisebb szabálysértés. Véleményem szerint maga a szó nem helyes. Ha öt millióval többet költesz, az nagy hatással van a bajnokságra. Hogyan is tudnám ezt érzékeltetni? Nyilván minden egyes futamon figyelemmel kísérjük azt, hogy a nagycsapatok milyen újításokat raknak az autóikra. Láthattuk, hogy van két top csapat, ami nagyjából ugyanannyit költ és ott a harmadik, ami többet. Pontosan tudjuk, hogy mi mennyit költöttünk – 3,5 milliót évente az új alkatrészekre. Így láthatjuk, hogy milyen jelentőséggel bír, ha még pluszban 500 ezer dollárt költenénk. Ennyi a különbség.” – magyarázta Wolff.

    Közleményt adott ki a Red Bull: Meglepődtünk és csalódottak vagyunk

    Az osztrák csapatfőnök hozzátette, hogy a csillagosok rendelkeznek a legnehezebb autóval a rajtrácson. Wolff kihangsúlyozta, szívesen könnyítettek volna ők is az autón, ám az az összeg már nem fért bele a költségvetésükbe.

    „Nem könnyítettünk az autó súlyán, mivel már nem volt rá pénzünk. Ezért ezt a jövő évi konstrukció kapcsán tudjuk megtenni. Nem tudunk csak úgy, homologizálni egy könnyebb kasztnit, mivel így 2 millióval a költségvetési limit fölé kerülnénk. Így láthatják, hogy minden plusz pénznek teljesítménybeli előnye van.”

  • Wolff jövőre távirányítani fogja a Mercedest

    Wolff jövőre távirányítani fogja a Mercedest

    A Forma-1-es versenynaptár idén is nagyon hosszú, és ez csak fokozódik majd jövőre. 2023-ban ugyanis 24 versenyből áll majd a naptár.

    Ez már meglehetősen megterheli a sportban dolgozókat, és elsősorban talán nem is a versenyzők számára megterhelő, hanem a csapatok egyéb tagjának, akik építenek, pakolnak, szerelnek, stb.

    Így több csapat is fontolgatta, hogy „A” és „B” gárdát is összeállít, melyek közül egyszerre csak az egyik utazik a helyszínekre, így feleződnének a terhek. A költségvetési korlát mellett azonban nem biztos, hogy kivitelezhető a több ember alkalmazása annak érdekében, hogy két csoportot hozhassanak létre a csapattagokból.

    Többek között a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is sokallja versenyek számát. A következő szezonban ő maga sem lesz jelen a helyszínen minden versenyhétvégén.

    „Senki számára sem fenntartható, hogy 24 futamot teljesítsen” – mondta a PA hírügynökségnek.

    „A versenyzőknek muszáj [ott lenniük a versenyeken], de mi hétfőn kezdünk az irodában, és a hét végéig dolgozunk. Megoldást kell találnunk, és szerintem a versenygárda minden évben kihagy néhány futamot a túlélés érdekében.”

    „Van néhány olyan személy, aki átvehetné néhány feladatom. Az, hogy fizikailag nem vagyok ott a versenyzői értekezleten, nem jelenti azt, hogy nem vagyok ott a versenyen” – tette hozzá Wolff.

    „Van egy teljes intercom-berendezésem. A gyárban van egy versenytámogató szoba, és minden egyes eligazításnak részese leszek. Csak fizikailag nem leszek ott.”

    Wolff sem tervezte, hogy a hétvégén Szuzukába utazik, kilenc év alatt a második futamát hagyja ki, de lehet, hogy kénytelen lesz változtatni a tervein.

    Az Independent értesülései szerint Wolff azt fontolgatja, hogy nem tervezetten utazik el a Japán Nagydíjra, hogy foglalkozzon az FIA költségvetési sapka megállapításainak eredményeivel, ha a rivális csapatok bűnösnek bizonyulnak abban, hogy túllépték a 145 millió dolláros sapkát az elmúlt szezonban.

  • „Az F1 a valaha volt legnagyobb személyiségét veszítenénk el”

    „Az F1 a valaha volt legnagyobb személyiségét veszítenénk el”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról számolt be, hogy Lewis Hamilton még sokáig folytatja F1-es pályafutását.

    Wolff a Channel 4 Sportnak adott interjúban beszélt a hétszeres világbajnok Hamiltonról, aki az év elején kétéves szerződéshosszabbítást írt alá a Mercedesszel. Elmondta, hogy Hamilton hosszabb ideig kíván maradni, mint amennyit a szerződés előír.

    „Sokat beszélgetünk egymással. Közel lakunk egymáshoz, és épp a múlt héten ültünk le, és azt mondta nekem, hogy ‘figyelj, még öt évig el tudnék menni’.” – árulta el Wolff.

    David Coulthard korábbi F1-es versenyző, aki Wolffot interjúzta, úgy véli, hogy ez fantasztikus hír a sport számára.

    „Igen. Ő egy ragyogó sztár a pályán és azon kívül is. Ha távozna, akkor az F1 a valaha volt legnagyobb személyiségét veszítenénk el” – felelte Wolff Coulthardnak.

    Az interjúban Wolff barátként jellemzi Hamiltont. A csapatfőnök szerint Hamiltonnak még mindig jó esélye van arra, hogy megnyerje pályafutása során begyűjtsön egy nyolcadik világbajnoki címet.

  • Wolff elárulta hány évig maradhat még Hamilton?

    Wolff elárulta hány évig maradhat még Hamilton?

    Toto Wolff elárulta, már megkezdőtek Lewis Hamiltonnal a folytatásról szóló tárgyalások.

    A tavalyi Abu Dhabi Nagydíj után a hétszeres világbajnok eljátszadozott a visszavonulás gondolatával. Az események mély nyomot hagytak benne, hirtelen már nem tudott bízni a száguldó cirkusz intézményében.

    A Mercedes idei formája sem a legkecsegtetőbb, így a távozásról szóló gondolatok tovább érlelődtek a brit pilóta fejében. Hamilton szerződése 2023 végén jár le, ám az osztrák vezető szerint már tárgyalnak a folytatásról.

    „A múlt héten leültünk és azt mondta: nézd, még öt év van bennem. Te hogy látod ezt? Teljesen egyenesek vagyunk egymással.” – magyarázta Wolff.

    Az osztrák vezető elmondta, Fernando Alonso példáját hozta fel Hamiltonnak a kérdésre válaszolva.

    „Fernando ugyanolyan, mint amilyen 25 évesen volt? Nem tudom, de még mindig nagyon versenyképes. Lewis úgy éli az életét, hogy teljesen az F1-re koncentrál, így elég messzire eljuthat. Ha eljön az idő, Lewis lesz az első aki azt mondja: nézd, nem tudom ezt tovább csinálni, már nem olyan jók a reakcióim. Avagy csak annyit közöl: már nem találom ezt szórakoztatónak, az új generáció már előre tört és nagyon erősek. Így tehát nincs kétségem afelől, hogy mikor megállapodunk a jövőben – szerződéshosszabbítás meg fog történni – akkor nyíltan fogunk egymással beszélgetni.” – tette hozzá Wolff.

     

  • A dühös Red Bull perrel fenyegeti a rágalmazó riválisokat

    A dühös Red Bull perrel fenyegeti a rágalmazó riválisokat

    A Red Bull a riválisoktól érkező rágalmak miatt már vizsgálja a jogi lehetőségeit.

    Pénteken még csak az olasz és a német sajtó dobta be a kavicsot az álló vízbe a Bikák esetleges túlköltekezése kapcsán. Toto Wolff viszont számszerűsítette is az állításokat, amin az osztrák csapat meglepődött.

    Helmut Marko szerint az adatok az FIA kezében vannak, így nagyon kíváncsi arra, hogy honfitársa mégis honnan szerezte ellenfelük az „információit”.

    „Mégis honnan szedte ezt Toto (Wolff)? Ezek olyan adatok, amik az FIA birtokában vannak, így valaki továbbadhatta neki őket. Ez sokkal aggasztóbb véleményem szerint. A reputációnkon keletkezett kár mellesleg óriási.” – nyomatékosította az osztrák tanácsadó.

    Toto Wolff azonban nem akarja elengedni az ügyet. A Mercedes csapatfőnök szerint ha nem cselekednek óriási károk érhetik a sportágat.

    „Ha most rosszul reagálunk, annak óriási következményei lehetnek. Annyit tudunk, hogy Abu Dhabiban a biztonsági autóval átvertek minket. Most ismét mi vagyunk az áldozatok. Ha nem lesz ezek után sem szigorú büntetés, akkor elfelejthetjük az egész költségvetési cirkuszt.” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    Christian Horner szerint elég súlyos rágalmakat fogalmazott meg a csillagosok csapatfőnöke, így már vizsgálják a jogi lehetőségeiket.

    „Kíváncsi vagyok honnan szerezte ezeket a fiktív információkat. Úgy értem, ezek elég nagy rágalmak. Nem véletlen hogy itt csapott le és Max lett az első áldozata. Ha nem vonják vissza a kijelentéseiket, akkor komolyan vesszük az ügyet és jogi lépéseket fogunk tenni” – tette hozzá a brit csapatvezető.

    A Red Bullnál számos alkalmazottat áthelyeztek a cég nem F1-es tevékenységet végző alvállalataihoz. A vita tehát amiatt zajlik, hogy rájuk is vonatkozik-e a költségvetési korlát.

    „A kérdés az, hogy néhány alkalmazottunk a költségvetési keret összege alá esik-e vagy sem. Több cégünk van, és nem mindegyik foglalkozik a Forma-1-gyel. Néhány embert áthelyeztek egy másik részleghez. A mi szempontunk alapján őket nem lehet a költségvetési korlát alá venni.” – pontosított Marko.

  • Wolff besúgója információkat szolgáltatott és elárulta a Red Bullt?

    Wolff besúgója információkat szolgáltatott és elárulta a Red Bullt?

    Ralf Schumacher szerint Toto Wolff korábbi alkalmazottja, aki jelenleg az FIA-nál dolgozik, árulta el a Red Bull költségvetési túllépését.

    Shaila-Ann Rao, korábban a Mercedes csapatfőnökének tanácsadója és ügyvédje volt, most pedig a Szövetség egyik új sportfőtitkára. Kinevezése után több csapat is morogni kezdett, mivel azt gyanították, hogy a csillagosok olyan információkat is kaphatnak, amit nem lenne szabad.

    A költségvetési plafont beárnyékoló botránnyal kapcsolatban Helmut Marko megjegyezte, érdekes, hogy egyáltalán bárminemű információ a sajtóhoz eljutott.

    „Első sorban elég meglepő ez az egész. Egyelőre semmilyen információnk sincs. Mégis honnan származnak Toto Wolff elég részletes információi, amiket az állításai alátámasztásához használt? Ez az első dolog, amit tisztázni kell! – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    Marko szerint a Mercedesnek még mindig keserű a szőlő Abu Dhabi miatt, ezért továbbra is az eredmények megváltoztatásán munkálkodnak:

    „Abu Dhabi már rég a múlté. Kicsit furcsa, hogy Toto nem tette még túl magát rajta. Elképesztő, mégis honnan húzta elő ezeket a számokat? Hatalmas túlköltekezésekről beszél, biztos van egy téglája az FIA-nál.” – magyarázta tovább Marko.

    Ralf Schumacher viszont összekötötte a pontokat és elsősorban a Szövetségre mutogat.

    „Mindannyian tudjuk, hogy Toto Wolff bizalmasa és korábbi alkalmazottja nagyon magas pozíciót kapott az FIA-n belül. A Szövetségnek saját maga ellen kell vizsgálatot folytatnia, hiszen ilyen információk nem kerülhetnek csak úgy napvilágra. Ez az egész árt a Forma-1-nek, és emiatt az FIA a hibás. Bármi is derüljön ki szerdán (akkor hozzák nyilvánosságra a 2021-es költségvetési adatokat), számomra kiderült, hogy Toto Wolff egy rossz vesztes. Még mindig nem tette túl magát a tavalyi bajnokságon.”

    A holland Ziggo Sports szerint a Red Bull és az Aston Martin 7,5 millió dolláros büntetést kaphat a túlköltekezés miatt. Ezen felül a következő évben kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában.

    Marko azonban leszögezte: nem vétettek a szabályok ellen.

    „Egyelőre nincs végleges jelentés, nincsenek konkrét számok. Van néhány sarkalatos pont. Egyes esetekben mi másképp látjuk a helyzetet, mint az FIA. Elküldtük a jelentésünket nekik, de egyelőre nincs válasz. Ha a hat pontunkból kettő vesznek figyelembe, akkor is a felső határ alatt vagyunk. Minden más szóbeszéd teljes képtelenség.”

  • Wolff kitálalt: A Red Bull csalhat és jogtalan előnyre tehetett szert

    Wolff kitálalt: A Red Bull csalhat és jogtalan előnyre tehetett szert

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint most már nem számít titoknak, hogy a Forma-1 10 csapata közül az egyik „masszívan túllépte” a költségsapka által előírt maximum pénzösszeget 2021-ben.

    A Forma-1-es paddockban futótűzként terjedt az a hír, miszerint a Red Bull és az Aston Martin túlköltekezett a tavalyi évben. A Mercedes csapatfőnöke pedig nem tartotta vissza az ezzel kapcsolatos gondolatait.

    A Bikák első embere, Christian Horner azonnal cáfolta a pletykákat, mondván legjobb tudomása szerint nem lépték túl az FIA által megszabott 145 milliós limitet. Wolff ezt követően tálalt ki és tárta fel a média előtt, mit is tud a dologról.

    „Vicces, hogy Christian (Horner – a szerző) ezeket a dolgokat állítja, mert már hónapok óta vizsgálat folyik ellenük” – árulta el az osztrák szakember Szingapúrban. – Talán ez azért eshetett meg vele, mert még nem beszélt a pénzügyi igazgatójukkal.”

    „Az FIA emberei az összes csapatot szorgalmasan megfigyelték és monitorozták a költekezéseinket. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy az egyik csapat súlyos mértékben megszegte a költségsapka által előírt limitet és emiatt vizsgálatot is indítottak ezen istálló ellen. Ez most már egy nyílt titoknak számít a paddockon belül.”

    Wolff azt is hozzátette, hogy ezt a szabályszegést nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert állítása szerint a költségsapka miatt nem voltak képesek fejleszteni az autójukat, ráadásul még néhány dolgozójuktól is el kellett búcsúzniuk, hogy beleférjenek a limitbe.

    „Ez egy óriási megszorítás” – folytatta Wolff, aki szerint a csapat mindent megtett a szabályok betartása érdekében. – Használt alkatrészekkel megyünk, nem kényünk-kedvünk szerint fejleszthetjük az autónkat, ráadásul még 40 emberünket el is kellett bocsájtanunk. Rendkívül nehéz úgy alakítani a dolgokat, hogy beleférjünk a költségvetésbe.”

    A Mercedes csapafőnöke végül azt is hozzátette, hogy ha a Red Bull tényleg jelentősen többet költött a 145 millió dollárhoz képest, akkor „azzal akár 3 évre való előnyt is szerezhettek” és szerinte „a könnyített karosszériájuk idei homologizálása is kihatással lehet majd a 2023-as bajnokságra”.