Címke: Toto Wolff

  • A Mercedes főnöke Ricciardo akciójából öltözött fel: Célzás, vagy csak jófejség?

    A Mercedes főnöke Ricciardo akciójából öltözött fel: Célzás, vagy csak jófejség?

    Toto Wolff talán komoly utalást tett a Mercedes következő hivatalos tartalékpilótájának kilétére Mexikóban. De az is lehet, hogy simán csak jó fej volt.

    Daniel Ricciardo a múlt hétvégén megerősítette, hogy nem lesz a rajtrácson 2023-ban. Azonban utalt arra is, hogy nem távolodik el a sporttól egy esetleges 2024-es visszatérés lehetőségére gondolva.

    „Nyilvánvalóan beszélek néhány csapattal, de még semmi sincs lefixálva” – tette hozzá a 33 éves ausztrál.

    Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Eredetileg arról szóltak a hírek, hogy a Mercedes, amely az Alpha Taurihoz szerződő korábbi tartalékversenyzőjük, Nyck de Vries helyére keres új embert, Ricciardót nézte ki magának.

    Egy videón (a cikk végén megtekinthető) azonban az látható, hogy Wolff egy Ricciardo-kollekciós pulóvert visel (és egyébként egy Porschéba száll be).

    Ez ugyanaz a fajta pulóver, amit George Russell is viselt korábban a paddockban, holott eredetileg az ő barátnőjének küldte Ricciardo.

    „Adtam George-nak (Russell) egy pulóvert a gyűjteményemből, és Toto utána írt nekem, hogy nagyon tetszik neki” – nyilatkozta Ricciardo. „Szóval azt mondtam, hogy akkor ‘te is kapsz egyet’.”

    Wolff megerősítette: „Most az ő áruját reklámozom. Nem, komolyan nagyon tetszik.”

    „Csináltak rólam egy képet is a hülye napszemüveggel, és feltették a netre. Nem számítottam rá, hogy felkerül az internetre vagy a közösségi médiába, mert valószínűleg nem ez volt a legjobb pillanatom”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Paul Ripke (@paulripke) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Daniel Ricciardo végre hivatalossá tette, hogy jövőre már nem lesz a rajtrácson.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes visszautasította a Haas ajánlatát, hogy egyeztessen velük egy 2023-as versenyülésről, miután elvesztette a helyét a McLarennél. A 33 éves ausztrál Mexikóban így fogalmazott:

    „Jövőre nem leszek a mezőnyben, de itt leszek, mert ambiciózus céljaim vannak 2024-re.”

    Az a hír járta, hogy jövőre ő lesz a Mercedes tartalékosa, az AlphaTaurihoz igazoló Nyck de Vries helyére kerülhet. Ugyanakkor olyan pletykák is keringenek, hogy a Red Bull-lal is tárgyalásokat folytat egy hasonló szerepkörről 2023-ra. Így folytatta ezért az érintett:

    „A megbeszélések zajlanak, de még semmi sincs aláírva. Semmi sem garantált 2024-re, de mindent elkövetek, hogy visszatérhessek.”

    A Mercedes csapatfőnök Toto Wolff megerősítette, hogy folynak a tárgyalások – és ő is úgy tudja, hogy a Renault és a Red Bull korábbi versenyzője „más csapatokkal” is tárgyal:

    „A Red Bull Racinggel is. Számunkra ő egy remek karakter. De még nem állunk készen arra, hogy megmondjuk, ki lesz a harmadik versenyzőnk a következő idényben. A személyisége abszolút az erőssége, Daniel pedig már régóta velünk van – kívül-belül ismeri ezeket az autókat. Ez mindenképp előnyt jelenthet. Azonban nem akarok itt pletykákat elindítani, mert az igazság az, hogy még nem döntöttünk.”

    Ricciardót Mexikóban a „nap versenyzőjének” választották a nézők, miután egy sor előzés után a hetedik helyre ért be – de Yuki Tsunoda dühös volt az ausztrálra egy ütközés miatt:

    „Nagyon bosszant, amiért egy ilyen tapasztalt versenyző megpróbált előzni egy olyan kanyarban, ahol az előzés alapvetően lehetetlen.”

    Fontos dolgokat árult el a jövője kapcsán Daniel Ricciardo

  • Mercedes: Súlyosabb büntetést érdemelt volna a Red Bull

    Mercedes: Súlyosabb büntetést érdemelt volna a Red Bull

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy látja, hogy az Red Bullnak több büntetést kellett volna kapnia az FIA-tól a költségsapka megszegése miatt.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az energiaitalosok elfogadták azt a tényt, miszerint megszegték a költségplafon összegére vonatkozó szabályokat. Az FIA hivatalos beszámolója alapján a Bikák 1,86 millió dollárral lépték túl a 145 millió dolláros költségsapkát, ami miatt egy 7 millió dolláros bírságot kaptak, valamint az aerodinamikai tesztelésre való idejüket is csökkentették 10%-kal.

    Ugyan a Red Bull csapafőnöke, Christian Horner „túlzottan szigorúnak”, egyenesen „Drákóinak” tartja a rájuk kivetett szankciókat, Wolff ezzel egyáltalán nem ért egyet.

    „Bármilyen büntetést is adtak volna a Red Bullnak, semmi sem lenne elég az ilyen fajta szabályszegésre. Ők úgy fogják beállítani, hogy nekik ez nagyon sok lesz, de nekünk pedig ez rendkívül kevés és egyáltalán nem elég. Az aerodinamikai fejlesztésekre vonatkozó szankció viszont súlyosabb, de azt még nem lehet megmondani, hogy ez mekkora hatással lesz majd a teljesítményükre.”

    „A 7 millió eurós pénzbüntetés is soknak tűnik. Azonban ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyit költenek egy évben az autó és az erőforrás fejlesztésére, akkor rájövünk, hogy ez az összeg egyáltalán nem számít soknak.”

    Wolff ugyanakkor becsüli azt, hogy a tárgyalások és a büntetés kiszabása során helyesen járt el az FIA, így a jövőben nagy valószínűséggel egyik csapat sem meri majd átlépni a költségsapka által megszabott maximum összeget.

    „Ugyan a költségsapka még gyerekcipőben jár, ehhez képest az FIA máris komolyan veszi a dolgokat és az adminisztrációs folyamatok során is helyen jártak el” – folytatta az osztrák szakember. – Nyilván, a mostani szabályszegések nem tettek jót az egész dolog hírnevének és a büntetést látva úgy gondolom, hogy a jövőben mindegyik csapat arra fog törekedni, hogy a megadott limiten belül maradjon.”

  • A Mercedes megnehezítené a Red Bull életét Mexikóban

    A Mercedes megnehezítené a Red Bull életét Mexikóban

    Toto Wolff reméli, hogy a Mexikói magaslati levegőnek köszönhetően a Mercedes képes lesz közelebb kerülni a Red Bullhoz. A brackley-i istálló ugyanis szívesen megdolgoztatná a pénzéért a friss konstruktőri bajnok Bikákat.

    A Mercedesnek 3 futama van arra, hogy futamot nyerjen, mert ha ezt nem teszik meg, akkor 2011 óta először fog velük előfordulni, hogy nyeretlenül zárnak egy évadot a Forma-1-ben. Az Ezüst Nyilak a szezon elején még képtelen voltak felvenni a harcot a Red Bull-lal és a Ferrarival, de a szezon előrehaladtával képesek voltak pozitív irányba haladni az autójuk fejlesztésével.

    Lewis Hamilton a múltkori Amerikai Nagydíjon nagyon közel került agyőzelemhez, de Max Verstappen tempójával ő sem volt képes mit kezdeni és 7 körrel a futam vége előtt visszaesett a 2. helyre, majd végül ott is ért célba. A brit klasszis legnagyobb problémája az volt, hogy az autójának végsebessége sokkal rosszabb volt a Red Bulléhoz képest, ami miatt komolyabb esélye sem volt a visszatámadásra.

    Azonban az Autdromo Hermanos Rodriguez több, mint 2200 méterrel a tengerszint fölött helyezkedik el, ezért ekkora magasságban a levegő közel nem olyan sűrű, mint egy alacsonyabb magasság esetén. Emiatt pedig a nagy légellenállással rendelkező Mercedes sem fog olyan mértékben szenvedni, mint a legutóbbi futamok során. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nagyon bízik ebben, de azt is elmondta, hogy nem szeretne előre jósolgatni, ami az erősorrendet illeti.

    „Voltak olyan pillanatok az évben, amikor kijelentettem, hogy ezen a pályán jól fogunk majd menni, de mégsem úgy lett,” – nyilatkozta az osztrák szakember. – Mexikóban jók lehetünk, mert a nagy légellenállással rendelkező autónk nem jelent akkora hátrányt. Nagyon jó, hogy szünet nélkül utazunk Mexikóba, mert így azonnal megdolgoztathatjuk majd a Red Bullt a pénzükért.”

    A Mercedes legutóbb 2019-ben tudott futamot nyerni Mexikóvárosban, amikor Hamilton a győztes autójával vehetett részt a pódium ceremónián. A tengerentúli helyszín az utóbbi években a Red Bullnak kedvezett, amit Verstappen eddigi 2 futamgyőzelme elég jól példáz.

  • Wolff először WC-t takaríttatott a Mercedesnél

    Wolff először WC-t takaríttatott a Mercedesnél

    Toto Wolff első dolga az volt, hogy az illemhelyek állapotát ellenőrizze.

    Az osztrák vezető nagy elvárásokkal indult neki az új kalandnak 2013-ban, ám amit tapasztalt, alulmúlta a várakozásait. Mikor először járt az alakulat főhadiszállásán, Brackley-ben, meglepte, hogy szinte minden asztalon rendetlenség van. Sőt, a recepción semmi sem hirdette, hogy egy Forma-1-es csapatnál jár az illető, aki betér a létesítménybe. Sehol sem volt feltüntetve ugyanis a sportág neve.

    Ám a feketeleves akkor érkezett, mikor Wolff a vendéglátóhelyiségben lévő WC-ket ellenőrizte:

    „Koszos volt. Arra gondoltam, hogy ez így nem mehet tovább. A versenyhétvégéken ezek a létesítmények az otthonaink és támogatóink is idejönnek a családjukkal.” – mesélte az osztrák vezető a Harvard Business Review legújabb számában.

    Wolff a továbbiakban egy higiéniai menedzsert vitt a csapathoz, aki azóta is utazik minden helyszínre. Megtanította az ott dolgozóknak az illemhely megfelelő tisztításának technikáját, sőt még a szappanadagoló is csak egy bizonyos irányba nézhet.

    „Minden makulátlanul tiszta és rendezett lett. Ez kihat arra is, hogyan bánunk az autókkal. Elég aprólékosak vagyunk.” – magyarázta Wolff.

    Az F1-insider.com arra volt kíváncsi, hogy a Red Bullnál is hasonló mentalitással dolgoznak-e. Helmut Marko nem ment a szomszédba egy kis humorért, így a következőket válaszolta:

    „Néha elég, ha van egy Max Verstappened, aki meghozza a különbséget.”

  • Érdekes fejlesztést mutatott a Mercedes, mehettek is az FIA-hoz miatta

    Érdekes fejlesztést mutatott a Mercedes, mehettek is az FIA-hoz miatta

    Toto Wolff elismerte, a Mercedes „eszmecserét folytatott az FIA-val” az új első szárnyuk miatt.

    Új elemekkel érkeztek meg a csillagosok Amerikába, ám nem minden fejlesztés nyerte el a riválisok tetszését. A padlólemez illetve a hátsó szárny annyira nem zavarta az ellenfeleket, míg az első szárnyat nem nézték jó szemmel.

    Ted Kravitz, a Sky Sports riportere elmondta, az új szabályok mentén már nem lehet a légellenállást az első szárnnyal bármelyik irányba terelgetni. Az új elemen a réselválasztók az orr körül viszont pontosan ezt teszik.

    Az Ezüst Nyilak nem is használták az újítást Austinban. Mexikóban szeretnék bevetni az elemet, ám ehhez változtatniuk kell néhány dolgon. Toto Wolff ugyanis elmondta, az FIA-val is egyeztetniük kellett az elem kapcsán.

    „Most az a kérdés, hogy használhatjuk-e, vagy érdemesnek tartjuk-e arra, hogy bevessük? Megtehetném azt, hogy elmondom pontosan min kell változtatnunk, de nem akarok belemenni a részletekbe, mert szeretnék használni az elemet. Volt egy eszmecserénk erről az FIA-val is.” – magyarázta az osztrák szakember.

    Az első szárny végül nem került fel a W13-ra, ugyanakkor a többi újítással a csapatfőnök elégedett.

    „Szerintem a fejlesztések működnek. Volt amikor három tizeddel gyorsabbak voltunk, viszont az autót nagyon trükkös vezetni.”

    Hamilton nem volt annyira elragadtatva:

    A hétszeres világbajnok már sokkal óvatosabban fogalmazott az újítások kapcsán.

    „Őszintén szólva nagyon nehéz azt megmondani, hogy sikerrel jártunk-e vagy sem… Biztos vagyok abban, hogy a csapat tudni fogja a választ erre. Nehéz megítélni a dolgot, főleg ha ezekhez a srácokhoz méred… ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a fejlesztés valamit segített.”

  • Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Toto Wolff elismerte, hogy Max Verstappen és a Red Bull 2022-es világbajnoki címei teljesen megérdemeltek.

    Miközben a Red Bull költségvetési korlát megszegése körüli bizonytalanság és düh továbbra is tart, a Red Bull vasárnap a néhai alapító, Dietrich Mateschitz halála előtti végső tisztelgést azzal tette feledhetetéenné, hogy 2013 óta az első konstruktőri világbajnoki címüket szerezték meg. Azóta minden évben a Mercedes emelhette magasba ezt a bajnoki kupát. Az Ezüstnyilak főnöke Wolff, amikor Austinban a Red Bull sikereiről kérdezték, így felelt a német Skynak:

    „Ebben az idényben valóban mindenhol az élen voltak, és nem hibáztak. Egy jó autóval álltak ki a bázisról, és folyamatosan fejlődtek – mindkét címük abszolút megérdemelt.”

    A Mercedes az új talajhatást kihasználó aerodinamikai szabályok első évében küszködött, de egy nagy csomag fejlesztést vitt magával az Egyesült Államokba. Így folytatta Wolff:

    „Meglett a hatása a fejlesztéseknek.”

    Lewis Hamilton azonban Austinban amiatt kesergett, hogy a Red Bull és a Mercedes között még mindig van különbség – annak ellenére, hogy a kockás zászlónál mindössze 5 másodperccel maradt le Verstappen mögött, amivel a holland beállította az egy szezonban elért 13 győzelemmel felállított rekordot. Így fogalmazott:

    „Nem volt könnyű az autót vezetni, és egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Most még van három esélyünk, így remélhetőleg egyszer majd eljön a győzelem is. Ugyanakkor hacsak nem történik valami drasztikus dolog, nagyon valószínűtlen, hogy meglesz a valós tempónk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt.”

    George Russell különösen az utóbbi futamokon küzd a 2022-es Mercedesszel, vasárnap pedig Carlos Sainz haragját váltotta ki azzal, hogy az Amerikai Nagydíj első kanyarjában nekiment a Ferrarinak. Wolff azonban a védelmébe vette:

    „Nem bízik már George az autóban. Túl kiszámíthatatlan lett neki, túl szeszélyes bizonyos körülmények között, túlságosan érzékeny a szélre. Ezért nem tud már mindent kipréselni belőle, de összességében közelebb kerültünk egymáshoz. A fejlesztésünk működött, és a bátrak szerencséjével nyerhettünk volna. Apró léptekkel haladunk, de ezek közelebb visznek minket.”

    Erőből menne a dobogóért a Mercedes

  • Horner zaklatásokról panaszkodott, Wolff nem vette komolyan

    Horner zaklatásokról panaszkodott, Wolff nem vette komolyan

    Ismét összecsapott a Red Bull és a Mercedes, ám később Dietrich Mateschitz halála után visszafogták magukat.

    Még pénteken, a csapatfőnök sajtótájékoztatóján akadt ki Christian Horner az ellenfelek vádjaira. A brit vezetőt a McLaren levélről kérdezték. A Bikák csapatfőnöke nem kertelt, kijelentette, nem érti, hogy konkrétumok nélkül hogyan vádaskodhatnak a csapatok. Horner hozzátette, hogy a dolgozóik gyerekeit is atrocitások érik már emiatt.

    „Zak (Brown) levele nagyon elkeserített. Az, hogy egy versenyzőtársunk nyíltan csalással vádol minket, kiábrándító. Szingapúr óta nyilvános megbélyegzéseknek vagyunk kitéve. A csalók retorikája, mindez ez olyan korban, ahol a mentális egészségre komoly odafigyelést kell fordítani. Jelentős problémákat látunk emiatt a munkahelyünkön. Arról tájékoztatnak minket a dolgozóink, hogy a gyermekeit már a játszótéren is zaklatják emiatt. Ez nem helyes, főleg úgy, hogy fiktív alapokra van helyezve a vád.” – nyilatkozta Horner.

    Toto Wolff természetesen kommentált az esetet. Az osztrák csapatfőnök a következőket mondta:

    „Mikor értesültem arról, hogy mit mondott (Horner) majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet. Érdekes, hogy 10 csapatból 9 a költségvetési limit alatt tudott maradni. Tény, hogy közülünk valaki azzal érvel, hogy az állítólagos félréértések és nem teljesítések miatt átcsúsztak a rostán. Mi azon is gondolkodtunk, hogy mennyi szendvicset adunk az embereknek, és hogyan kezeljük az egyéb ügyeket. Bármennyivel is lépték túl a határt, azt lehetett a fejlesztésekre fordítani.” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke.

    Wolff szerint Horner fordított pszichológiát alkalmaz és áldozatnak állítja be magukat.

    Ugyanakkor Dietrich Mateschitz halála után visszavettek az alakulatok Az Auto Motor und Sport szerint az FIA azért nem lépett, mert tekintettel akartak lenni a Red Bullra. A csapat megerősítette, hogy a tárgyalást a gyászidőszakra felfüggesztik.

    ” Egyelőre felfüggesztjük a költségvetési limitről és az ahhoz kapcsolódó tárgyalásainkat az FIA-val, Mateschitz úr halála miatt.”

  • Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    A F1-es paddock Austinban gyászolja az Ausztriából érkező hírt a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz haláláról.

    Ausztria leggazdagabb milliárdosa, két Forma-1-es csapat tulajdonosa hosszú betegség után hunyt el. Roger Benoit, a Blick svájci lap veterán újságírója elárulta: „Úgy tudni, hasnyálmirigyrákja volt.”

    A tiszteletadás élén a világbajnok Max Verstappen állt, aki a Forma-1-es karrierjét a néhai 78 éves üzletembernek köszönheti:

    „Szerencsés voltam, hogy néhány hete újra láthattam őt, és eltölthettem vele némi időt. Amikor utoljára láttam, a dolgok, amiket megbeszéltünk, már akkor is nagyon különlegessé tették a napot. És most ez az utolsó találkozás még mélyebbé vált. Nagyon nehéz feldolgozni a halálhírét. Úgy fogok rá emlékezni, mint egy szelíd emberre, aki rendkívüli szeretettel törődött az emberekkel. A rivaldafényt nem kereste. Úgy ismertem meg, mint aki szívből jövően verseng, akinek hatalmas szenvedélye volt a sportág iránt. Arra gondolok itt, hogy ki más indított még két csapatot a Forma-1 történetében?”

    Sebastian Vettel, a Red Bull korábbi négyszeres világbajnoka elismerte, hogy „sokkolta” őt a hír:

    „Szerintem ő egy igazán különleges ember volt, aki mindig képes volt arra, amit mások nem is gondoltak, hogy lehetséges. Nem érzem úgy, hogy most több emléket tudnék elmondani vele kapcsolatban. Ez egy nagyon rossz hír, és először végig akarom gondolni.”

    Dr. Helmut Marko, aki vitathatatlanul a legközelebb áll Mateschitzhez a Forma-1-ben, azt mondta, barátja és régi kollégája azt szerette volna, ha a Red Bull és mindenki más a paddockban továbbra is a győzelemre hajtana Austinban:

    „Tudtuk, hogy Didinek nagyon súlyos az egészségügyi állapota. Ugyanakkor mégis, most, hogy megtörtént, mindannyiunk számára érthetetlen, hogy egy ilyen nagyszerű személyiségnek ilyen hamar bevégeztetett. Azonban minden ötletének, mindannak elismeréseként, amit létrehozott, mi tovább folytatjuk. Ő is ezt akarná. Mindez a Forma-1-ben egyedül Didi érdeme. Az elképzelése, a csapatba vetett hite, de egyéb vállalkozói tevékenységei is csak egy igazán egyedülálló személyiséget tükröznek. Mégis még egyszer mondom, ő egy szerény ember volt, szóval ezt szem előtt tartva szeretnénk most nyugodtan, de határozott eredményekkel nekivágni a hétvége hátralévő részének.”

    Végül még a Red Bull ősi riválisa és osztrák honfitársa, Toto Wolff is elismerte, hogy szomorú a hazájából érkező hírek miatt:

    „Mateschitz a legelképesztőbb vállalkozó volt. Nem csak azért, amit a saját terméke vagy egy remek márka számára sikerült felépítenie, hanem azért is, amit a sportért tett. A pályán zajló harcok ellenére is nagy volt a tisztelet, így ez egy szomorú nap Ausztriának és mindenkinek, aki a sportágban érintett. Annyi mindent tett, mindenféle sportágban – futball, jégkorong, az összes extrémsport. És itt a Forma-1-ben, úgy gondolom, ő volt a legmeghatározóbb vállalkozó aki a Forma-1 történetének a részévé vált.”

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

  • Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik.

    Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett a W13-as versenyautójuk.

    Az Ezüstnyilak verziója sajnos csak éppen fél perces, jöhettek volna igazán még további szereplők ebbe a kis előadásba, mint akár Susie Wolff, vagy a gonosz szerepében Helmut Marko, vagy Christian Horner.

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása