Címke: Toto Wolff

  • Kukába hajítja a Mercedes azt, ami tévútra vezette őket

    Kukába hajítja a Mercedes azt, ami tévútra vezette őket

    Csalóka képet festett, hogy a nyár elején a Mercedes megszerezte első idei futamgyőzelmét a kevéssel előtte bevetett újításával, mert ahelyett, hogy az megszilárdította volna a helyüket az élmezőnyben, rontott a versenyzők önbizalmán.

    Tavasz végén, Imolában használták először élesben az új hátsó futóművet, és bevallottan küszködtek is vele, mielőtt úgy tűnt, megtalálták hozzá a jó beállításokat. George Russell a kanadai melegben szerezte meg a Mercedes első győzelmét 2025-ben, és ez a körülmények miatt volt nagy szó, hiszen az ilyen időjárás alapvetően nem szokott kedvezni az autójuknak.

    Ez viszont csak átmeneti fellángolásnak bizonyult, azóta Russell szarkasztikusan úgy fogalmazott, a Mercedes nagy lépést tett a középmezőny felé, a mélypontot a Belga Nagydíj jelenthette. Az utána következő helyszínen, a nyári szünetet megelőző hungaroringi versenyen a csapat visszatért a korábban használt futóműhöz, Russell pedig a dobogóra, úgyhogy a döntést jól igazolták, és Toto Wolff szerint a konfiguráció ebből a szempontból így is marad.

    „Azt hiszem, a hátsó felfüggesztés egy kukában fog landolni. Próbáltunk megoldani egy problémát az imolai frissítéssel, ami talán meg is oldotta azt, viszont más nehézségeket okozott. Instabillá tette az autót és elvette a versenyzők önbizalmát – idézte a csapatfőnököt a The Race. – Beletelt néhány futamba, mire rájöttünk erre. A montreali győzelem nyilván félrevitt minket, azt gondoltuk, nem olyan rossz a helyzet. De arra a következtetésre jutottunk, le kell szerelni ezt az újítást. Leszereltük, és újra tűrhető formát mutattunk.”

    A Mercedes járt pórul a McLaren ellen szánt szabálymódosítással?

    A Mercedes veterán mérnöke, Andrew Shovlin részletesebben kifejtette, a hátsó futómű hogyan zavarta össze őket. „Az egyik zavaró tény az, hogy az autón volt Montrealban, ahol nagyon jó hétvégét zártunk. Az a pálya eléggé más néhány későbbihez képest, és az utána következő hármon nagy tempónál nem úgy teljesítettünk, ahogy korábban. A pilóták a stabilitás hiányát emlegették a kanyarok bejáratánál, és azt, hogy nem bíznak annyira az autóban” – nyilatkozta.

    „Az esős versenyek miatt nem jutottunk el olyan hamar a végső következtetésig, mint ha száraz pályán rendezték volna a versenyeket, ráadásul másfajta beállításokkal is kísérleteztünk a montreali és az ausztriai állomások idején.”

    Különösen Kimi Antonelli teljesítménye romlott látványosan az azóta leselejtezett elemmel (a számára is kiemelkedő Kanadai Nagydíjat leszámítva, ahol először állt dobogóra az F1-ben), Russell a rutinjának köszönhetően jobban megbirkózott a nehézségekkel.

  • Verstappen és Wolff most már nem tudta titkolni a találkozásukat

    Verstappen és Wolff most már nem tudta titkolni a találkozásukat

    Néhány hete többen gyanút fogtak, hogy Max Verstappen és Toto Wolff jachtját egymás mellett látták Szardínia egyik kikötőjében, és az F1 nyári szünetében már kép is készült róluk, ahogy kedélyesen csevegnek a Mercedes csapatfőnökének hajóján.

    Az előző, rövidebb júliusi pihenő idején történt feltételezett találkozóról ködösítettek az érintettek, Verstappen a véletlennel magyarázta, hogy mindketten a népszerű szigetre mentek. Most viszont az Autosprint bemutatott egy képet, amin a négyszeres világbajnok Toto Wolff jachtjának fedélzetén áll és a Mercedes csapatfőnökével kedélyesen beszélget.

    Több F1-es szakoldal utánakérdezett a forrásainál, hogy a fénykép valódi-e, és azt a választ kapták, hogy igen. Ugyanakkor Verstappen a Hungaroringen kerek-perec kijelentette, hogy jövőre is a Red Bullnál fog versenyezni, így a legújabb fotóról nem kell azt gondolni, hogy érik a szenzációs átigazolás 2026-ra, tényleg csak jó kapcsolatban van a két személy, akik barátilag összefutottak a nyaralás alatt – az persze a jövő zenéje, hogy később találkozik-e Verstappen és a Mercedes útja.

    A Forma–1-es versenyzők vakációjáról ismert eddigi részletek ebben a cikkben olvashatók.

  • Megfordultak a szerepek a Mercedesnél? – Wolff ritka dicséretet küldött Russell felé

    Megfordultak a szerepek a Mercedesnél? – Wolff ritka dicséretet küldött Russell felé

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke félévi értékelő videót „küldött” a Mercedes F1-es istállójának honlapján regisztrált felhasználóknak, amelyben szokatlan dicséretben részesítette az idei szezon utánra továbbra is szerződés nélkül álló George Russellt. Lehet, hogy a Verstappen-saga után már nem az osztrák üzletember van nyeregben?

    „Semmi sem fog történni a nyáron” – közölte Russell még a Hungaroringen a már az év eleje óta húzódó szerződéshosszabbításáról, azaz a brit pilóta úgy véli, nem az augusztus végéig tartó nyári szünetben fog megállapodni a Mercedesszel a 2025 utáni időszakról. Mindez annak tükrében érdekes, hogy Russell nemrég maga vallotta be, hogy voltak olyan időszakok, amelyekben ideges volt amiatt, hogy maradhat-e a Max Verstappennel flörtölő istállóban, ám miután biztossá vált, hogy a holland 2026-ban még biztosan nem lesz a Mercedes tagja, Russell nem siet a hosszabbítással.

    A videóban Wolff mindenesetre látványosan igyekezett bókolni a 27 esztendős pilótának. „Ha ránézek George-ra, látom a fejlődését, amit elért azóta, hogy csatlakozott a Forma–1-hez a gyors kölyökként a Williamsben, majd fellépett a Mercedeshez, egyértelműen minden idők legnagyobbja, Lewis Hamilton mellett. Már tavaly is láthattuk, hogy elkezdett erős lenni a nyers tempó terén, az eredmények terén pedig ő volt az erősebb pilóta. Most pedig, hogy Lewis elment a Ferrarihoz, átvette a rangidős pilóta szerepét, ami teljességgel természetesen jött a számára, és teljesít.”

    „Még akkor is teljesít, ha az autója nincs a megfelelő szinten. Túlteljesíti az autót, mindig lehet számítani George-ra. A vezetés mellett pedig nyilván nagyszerű a partnereinkkel és rengeteg dolgot csinál, ami segít építenünk a márkát, úgyhogy nem is kívánhatnánk jobb első számú pilótát” – jelentette ki a csapatfőnök.

    Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes-AMG F1

    Ami szemet szúr Wolff szavaiban, az a visszautalása a tavalyi évre, amelyben Russell az összetettben 245-223 arányban legyőzte Hamiltont, miközben mindketten 2-2 futamot nyertek (jóllehet, Hamilton Spában megörökölte az első helyet a csapattárától), az időmérőkön pedig Russell hatalmas verést (5-1 sprintidőmérőkön, 19-5 rendes időmérőkön) mért a hétszeres világbajnokra.

    Hogy melyik pilóta a jobb, az tavaly még nagyon érzékeny témának számított, többek között azért, mert Hamilton gyengélkedésének hatására beindultak az összeesküvés-elméletek a csapat körült, júniusban pedig névtelen email kezdett keringeni a sajtóban arról, hogy a Mercedes szabotálja Hamiltont. Wolff később idiótának nevezte a csapatot online zaklatókat, és mindig tartózkodott tőle, hogy nyilvánosan arról beszéljen, melyik versenyzőjük nyújt jobb teljesítményt.

    Mivel Russell fölénye ekkora vihart kavart, minimum figyelemfelkeltő, hogy a csapatfőnök most, több mint fél évvel a tavalyi szezon vége után felemlegette az 2024-ben történteket, és alighanem a szerződéshosszabbításhoz van köze. Russellnek aligha eshetett jól, hogy a Mercedes Verstappen miatt hezitált a vele való hosszabbítással, és mivel tényleg klasszis teljesítményt nyújt, a pilótapiacon magas az ázsiója. Most, hogy a négyszeres világbajnok egyelőre kikerült a képből, Russell pozíciója jelentősen erősödhetett a Mercedesszel zajló tárgyalásokban, Wolff pedig ezzel a videóval a jelek szerint megkezdte a hízelgést az első számú versenyzőjének.

  • Korábbi főnöke szerint Hamilton nagy lehetőséget szalasztana el, ha csalódottságában kiszállna az F1-ből

    Korábbi főnöke szerint Hamilton nagy lehetőséget szalasztana el, ha csalódottságában kiszállna az F1-ből

    Toto Wolff mondott biztató szavakat Lewis Hamiltonról azok után, hogy a brit pilóta látványosan maga alá került a Magyar Nagydíj hétvégéjén nyújtott gyenge teljesítménye miatt.

    A brit az időmérőt és a futamot is a 12. helyen zárta a Ferrarival, miközben csapattársa, Charles Leclerc pole-t szerzett és az élmezőnyben küzdött. Hamilton szombati eredménye után tette azt az alighanem sokáig emlékezetes kijelentést, miszerint a csapatának le kellene cserélnie őt egy másik versenyzőre.

    Wolff 12 éven át dolgozott együtt Hamiltonnal a Mercedesnél, amely időszak az egy csapat és pilóta közötti legsikeresebb együttműködésként vonult be az F1 történetébe, hiszen hat egyéni világbajnoki címet és 84 győzelmet hozott a britnek, aki ezeknek köszönhetően vb-címek számában beérte, futamgyőzelmekben pedig meg is előzte Michael Schumachert az örökranglista élén. Wolffnál jobban nem sokan ismerik Hamiltont, és az osztrák számára nem újdonság a brit depresszív oldala sem: elmondása szerint a Mercedesnél is került olykor ilyen hangulatba.

    „Egyszerűen csak kimondta, hogyan érzi magát, amikor megkérdezték. Nyersen fogalmazott, kételkedett magában, de nálunk is előfordult már korábban, hogy amikor úgy érezte, hogy a saját elvárásai alatt teljesít, érzelmesen reagált. Gyerekkora óta nagyon jól olvashatóak az érzelmei” – mondta Hamilton hungaroringi kijelentéseiről Wolff, akit a racingnews365 idéz.

    Már az a kérdés, hogy Hamilton a Magyar Nagydíjon volt-e utoljára a Ferrari pilótája?

    „De újra fel fogja tüzelni magát, hiszen ő minden idők legjobbja, mindig is az marad, ezt senki sem veheti el tőle, egyetlen olyan hétvége vagy szezon sem, amely nem a tervek szerint alakul. Neki is észben kell tartania, hogy ő a valaha volt legjobb.”

    A 2022-ben érkezett jelenlegi technikai szabályrendszer mellett Hamilton még csak két futamot nyert, de Wolff szerint a 2026-ban érkező újabb átalakulást mintha a brit pilótára szabták volna, hiszen az a vezetés közben is sokat gondolkodni képes pilótákat favorizálja majd.

    „Lewisnak még befejezetlen ügye van a Forma–1-gyel. A Mercedes is alulteljesít a jelenlegi szabályrendszer mellett, ő pedig sohasem barátkozott meg igazán a szívóhatású autókkal, szóval talán a vezetési stílusához van ennek köze. De ne menjen sehova, hiszen jövőre új autók érkeznek, amelyeket teljesen másként kell majd vezetni. Intelligencia kell majd az új motorok enegiafelhasználásának kezeléséhez, szóval ezt Lewisnak találták ki. Remélem, hogy még sok évet marad.”

  • Furcsát szimatol a háttérben Nico Rosberg a Mercedesnél

    Furcsát szimatol a háttérben Nico Rosberg a Mercedesnél

    A Mercedes korábbi versenyzője szerint nehéz szerződéshosszabbítást kicsikarni a csapatfőnökből, ha neki ez nem sürgős, és George Russell pont erre vár.

    Nico Rosberg 2010-től 2016-ig, F1-es karrierje végéig volt a Mercedes pilótája, nagyobb részt Toto Wolff irányítása alatt. Így saját bőrén tapasztalta meg, mivel jár elérni a szerződéshosszabbítást nála, ami a jelek szerint idegőrlő folyamat tud lenni – igaz, Russell szemlátomást nyugodt, mivel abban a hitben él, hogy mindenképp az F1 mezőnyében marad 2026-ban, akár őt választja a Mercedest, akár megkaparintja Max Verstappent.

    Hírbe hozták a britet az Aston Martinnal is, de tényleg az a valószínűbb, hogy ha a Mercedeshez érkezik Max Verstappen, akkor Russell-lel alkot majd duót, mivel Kimi Antonelli mélyrepülésben van, és könnyen lehet, hogy ez esetben őt adnák kölcsön az egyik motorvásárló csapatnak, például az Alpine-nak.

    „Hallották George Russellt, aki azt mondta, egyértelműen nem lesz aláírt szerződése a Magyar Nagydíjig. Ez nagyon furcsa, hogy tudja ezt. Valami készül a háttérben, nemde? Mindjárt itt az augusztus, pár hónap maradt a szezon végéig, de ő tudja, hogy még nem lesz szerződése. Ez extrém” – elemezte a helyzetet Nico Rosberg a Sky Sports adásában.

    Mélyponton a Mercedes, Russell megoldást sürget

    „Totóval szörnyű egyezkedni! Az a taktikája, hogy eltűnik, szóval amikor George próbálná elkapni, ő köddé válik. Bizonyára próbál majd írni Totónak, hogy lépjen valamit, de ő eltűnik. Emlékszem, velem is ezt csinálta, nem válaszolt, nehezen lehetett elérni. Ez szörnyű.”

    Azt is hozzá kell tenni viszont, hogy annak idején Lewis Hamiltonnal sem mindig sietett a Mercedes szerződést hosszabbítani: volt, hogy csak egy adott idény naptári évének elején kerültek fel a papírokra a két fél aláírása. Úgy hírlik egyébként, Verstappen nem aktiválhatja az idén a szerződésében szereplő kilépési záradékot.

  • A rivalizálás vége: Wolff hiányolja Hornert, de tart a bosszújától

    A rivalizálás vége: Wolff hiányolja Hornert, de tart a bosszújától

    Azzal, hogy a Red Bull pár hete menesztette Christian Hornert, nemcsak egy régi csapatvezető tűnt el az F1-es paddockból, de a Mercedest irányító Toto Wolff állandó nemezise is. Az osztrák nem is ment el szó nélkül a váratlan távozás mellett.

    Az elmúlt tíz szezon zömében (tulajdonképpen csak a tavalyi konstruktőri trófeát leszámítva a Mercedes és a Red Bull vitték el a bajnoki címeket, s bár gyakran rendelkezett jelentős fölénnyel egyik vagy másik csapat, a két istálló autói így is temérdek csatát, ütközést átéltek a versenypályán. A csapatok közötti rivalizálásban pedig mondhatni újszerű front is nyílt azáltal, hogy a két csapatfőnök is egymásnak feszült a nyilatkozatháborúkkal, gyakran a főbb sportpolitikai témákban (pl. a 2026-os szabályrendszerbe vetett hit) is homlokegyenest eltért a véleményük.

    Egymás versenyzőit sokáig nem környékezték meg, de tavaly ez a tabu is ledőlt, azóta Verstappen Mercedeshez való átigazolása, Red Bull-os szerződéséből való idő előtti kilépése is sarkalatos téma volt a két csapatfőnök között.

    Menesztéséig Horner volt a leghosszabb ideje szolgáló aktív csapatfőnök, hiszen 2005-ben kezdett, Wolff pedig a második leghosszabb időszakkal rendelkezik azzal, hogy 2013-ban nevezték ki erre a posztra a Mercedesnél. Mostantól viszont már magasan ő számít a legrutinosabbnak, egyetlen más istállónál sincs a jelenlegi csapatfőnök a posztján 2023-nál régebb óta.

    Óriási kihívás előtt áll Horner utódja a főmérnök szerint, muszáj megállítani az agyelszívást

    Horner távozása az egész paddockot váratlanul érte, Wolff is így van ezzel.

    „Úgy hiszem, sokkal több minden folyik a háttérben a Red Bull anyacégénél, mint amire nekünk rálátásunk lenne. A versenyzőkérdést illetően pedig a Mercedes csapatfőnökeként ki kell derítenem, mit tervez Max a következő néhány évben, nem is csak jövőre” – csomagolta bele a Verstappen-témát is válaszába a Sky Sportsnak nyilatkozó csapatvezető.

    Wolff úgy hiszi, hogy Horner idővel vissza fog még térni az F1-es körforgásba, és még azt is elismerte, hogy kicsit hiányzik neki korábbi fő ellenlábasa.

    „Bizonyos szempontból igen, hiszen ő is a főszereplők egyike volt. Ezen minőségében pedig ellentmondásos, megosztó és kemény karakter. Ez szórakoztatóipari szempontból is hatásos volt, ebből a szemszögből pedig tényleg hiányozni fog. Eközben az eredményei magukért beszélnek” – mondta.

    „De nem hiszem, hogy végleg eltűnt volna, szerintem viszont fogjuk még látni egy másmilyen szerepkörben. Vigyáznom kell, mert ha az FIA-nál tér vissza, akkor jó nagy szarban leszek! Sohasem lehet tudni.”

  • A Mercedes hamarosan elismerheti a vereséget Verstappen megszerzése kapcsán

    A Mercedes hamarosan elismerheti a vereséget Verstappen megszerzése kapcsán

    Sajtóhírek szerint Toto Wolff belátta, hogy Max Verstappen 2026-ra nem fog a Mercedeshez igazolni.

    Christian Horner menesztése a jelek szerint nem lökte a távozás felé a Red Bulltól Max Verstappent, vagy ha igen, azt a négyszeres világbajnok nem árulta el. A címvédő ugyanis a Belga Nagydíj előtt a sajtó képviselőinek elmondta, hogy nincs hatása a jövőjével kapcsolatos döntésre a Red Bullt 2005-től a Brit Nagydíj utáni hétig irányító szakember kirúgása, és azzal a céllal írta alá a 2028 végéig tartó szerződését, hogy a teljes pályafutását a Red Bull színeiben töltse.

    Persze Verstappen gondosan ügyelt arra, hogy semmit ne jelentsen ki biztosra se 2026-tal, se az azutáni időszakkal kapcsolatban, és ahogy ő foglamazott, „az élet kiszámíthatatlan.” A Bild ugyanakkor arról számolt be, hogy miután Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közölte, nem számít meglepetésekre, az osztrák üzeletembe kész kész elismerni a vereséget a Verstappen megszerzéséért folytatott harcban.

    Aaz F1-es paddockban így jelenleg az az általános vélekedés, hogy a Mercedes „hamarosan” bejelenti, hogy hosszabbít George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel, a Red Bull pedig megerősíti azt, hogy Verstappen marad náluk, noha utóbbival kapcsolatban aligha lesz hivatalos bejelentés (lévén a holland 2028 végéig szerződéssel rendelkezik az istállóval), így a bikások inkább a sajtóban fogják kommunikálni mindezt.

    Ez ugyanakkor egyelőre 2026-ra vonatkozik, és érdekes lesz figyelni, hogy a jelenleg szerzdőssel egyaránt az idei év végéig rendelkező Russell és Antonelli mennyivel hosszabbít (már ha elárulja ezt a Mercedes), ha ugyanis bármelyikük csak további egy évre ír alá, az nyitva hagyja a kaput Verstappen 2027-es érkezésére.

    Az idén eddig 5 dobogós helyezést, köztük egy győzelmet szerző Russell Spában továbbra is azt kommunikálta, hogy őt ez az egész hercehurca hidegen hagyja, és mivel jól teljesít, úgyis lesz ülése jövőre. „Nem igazán van rám bármiféle hatása – mondta a kialakult helyzetről. – Nem alszom rosszul miatta, és nem is igazán gondolok rá, mert ahogyan mindig is mondtam, a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy gyorsan vezetsz a pályán. Nyilván a háttérben beszélünk, de semmi miatt nem kell aggódnom, miközben nincs semmi, amit most bejelenthetnék.”

    Jövőre is maradhat az Antonelli–Russell kettős a Mercedesnél / Fotó: Mercedes – X

    A brit pilóta azt is elárulta, nem kezdett el körbeszimatolni arra az esetre, ha mennie kellene a Mercedestől. „Jelenleg nem igazán térképezem fel a lehetőségeimet. Nyilván bizonyos módon a Mercedes menedzsel és irányít, úgyhogy végső soron ők rendelkeznek a sorsomról, de teljesítek, elvégzem a munkát, a csapat pontjainak többségét én szereztem, úgyhogy annyira akarnak engem, amennyire én őket. Sok mindent felfújt a média, de én nem is igazán gondolok erre, mert tudom, hogy hamarosan minden megoldódik magától.”

    „Őszintél szólva úgy érzem, mindenki jobban aggódik a jövőm miatt, mint én magam – tetet hozzá Russell. – Semmi miatt nincs okom az aggodalomra, mert tudom, hogy így vagy úgy, de lesz számomra hely az F1-ben a következő szezonban. Efelől kétségem sincs.”

    Ami Antonellit illeti, vele kapcsolatban korábban felmerült, hogy a 2026-tól Mercedes-motorokat használó Alpine-hoz adhatják kölcsön, ezzel helyet csinálva Verstappennek, de most úgy néz ki, hogy Russell-lel egyetemben maradni fog.

    „Ez az egymillió dolláros kérdés – mondta a fiatal olasz az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. – Soha nem aggódtam, tisztában vagyok a helyzettel, és tudom, hogy a csapat mit akar a jövőre nézve. Toto világos volt ezzel kapcsolatban, amit jó látni. A csapat jól dolgozik, a pilótafelállás jó. Én és George jól dolgozunk együtt, jó munkát végzünk és jó a légkör a csapatban. Jó volt visszatérni a gyárba és látni, hogy a csapat mennyire keményen dolgozik. Jó a dinamika a csaptban, tudják, hogy mi a legjobb nekik, és magabiztos vagyok azt illetően, hogy jó helyzetben vagyok.”

  • Fotómanipuláció és a puszta véletlen – mi történt Wolff és Verstappen nyaralásán?

    Fotómanipuláció és a puszta véletlen – mi történt Wolff és Verstappen nyaralásán?

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke állapotfrissítést adott arról, hogyan áll jelenleg az istálló 2026-os pilótahelyzete, és kitért arra a bizonyos szardíniai nyaralásra is, amely virálissá vált közösségi médiában az elmúlt két hétben.

    A Brit Nagydíjat három héttel követi az e hétvégi Belga Nagydíj az F1 idei versenynaptárában, ebbe a nyári szünet előtti extra szabadidőbe pedig többen is belesűrítettek némi kikapcsolódást. Két hete nagy figyelem szegeződött arra a fejleményre, hogy a különféle közlekedési eszközök nyilvános útvonalkövetéseiből kirajzolódott, Wolff és Max Verstappen valószínűleg egyaránt Szardínia szigetén tartózkodik. Ez pedig abban az időszakban, amikor minden korábbinál erősebben tartja magát a sejtés, hogy a holland a közeljövőben a Mercedes pilótája lehet, csak fokozta a közvélemény érdeklődését.

    A közösségi médiában még el is kezdtek terjedni fotók, amelyek Wolff és Verstappen találkozójára utalnak, ám ezek vagy képmanipulációk, vagy mint amelyiken a csapatfőnök beszáll a holland magángépébe, évekkel ezelőtti valós felvételek voltak.

    „Az új, hogy az emberek manipulált képeket készítenek egy repülővel. Ilyen azért eddig még nem volt – mondta döbbenten Wolff az ORF-nek. – Az, hogy egymáshoz közel töltjük a nyaralásunkat, még nem egyenlő azzal, hogy együtt fogunk dolgozni a Forma–1-ben. Mindig is jól kijöttünk egymással, és teljesen véletlenül ugyanazokon a helyeken szeretünk kikapcsolódni.”

    A Mercedes csapatfőnökének elmondása szerint a 2026-os felállással kapcsolatos tervek továbbra sem változtak, és minden fontos fejleményről beszámol a jelenlegi párosnak, George Russellnek és Andrea Kimi Antonellinek is.

    „Voltak beszélgetéseink az elmúlt hetek és hónapok során, szóval mindennel képben vannak. Határozottan abba az irányba tartunk, hogy George-dzsal és Kimivel akarjuk folytatni, ez a prioritás. Ugyanakkor nem nézhetünk keresztül Maxen és a jövőbeli tervein. Tettünk ennek érdekében, de nem számítok nagy meglepetésekre” – mondta a két pilóta maradását egyértelműen továbbra sem megerősítő Wolff.

  • Ritka bókot kapott az FIA elnöke

    Ritka bókot kapott az FIA elnöke

    Ráadásul pont egy olyan F1-es csapatfőnök dicsérte az FIA többek által kritizált elnökét, Mohammed Ben Sulayemet, akitől nem várnánk.

    Idén letelik Ben Sulayem első ciklusa az FIA vezetőjeként, így egyre többet hallhatunk majd az elnökválasztásról, amiben már biztosan lesz legalább egy kihívója Tim Mayer személyében. A regnáló elnök stílusa és számos módszere évek óta bírálat tárgya, de Toto Wolff lát ebben bizonyos hasznokat.

    „Nem tagadhatjuk, hogy vasmarokkal irányít. Nem engedi, hogy megmondják neki, mit csináljon, és ennek lehetnek előnyei” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, aki a 2021-es szezonzáró eseményei és Lewis Hamilton elvesztett bajnoki címe miatt alapvetően nem kedvelheti Ben Sulayemet. Korábban már kitért rá, hogy a káromkodás visszaszorításáért tett erőfeszítéseit például díjazza.

    „Azt gondolom, a káromkodással kapcsolatos elköteleződése helyes. Sok nem angol anyanyelvű versenyző káromkodik a rádióban a saját nyelvén. Amikor egy francia vagy egy olasz azt mondja angolul a rádióban, hogy b*szódj meg, és ezt nem érzi problémásnak, az bizonyára azért van, mert ő is ilyesmiket hallott a gokartos kora óta. De ha lefordítanánk a megszólalásukat a saját nyelvükre, azzal sokkolnánk őket.”

    A botrányokkal vádolt FIA-elnök nem akar bábként lébecolni

    „Úgy vélem, a kölyköknek meg kell tanulni, hogy ne bántsanak másokat a rádión keresztül. A versenymérnöküknek van családja, akik nagyon büszkék az apjukra, férjükre, hogy egy Forma–1-es versenyzővel dolgozik együtt, és az nem jó, amikor egy pilóta így kiborul rájuk. Sajnos viszont ez már az alacsonyabb kategóriákban is előfordul.”

    „A nyolc-, kilenc-, tízévesek már úgy beszélnek, mint egy profi, akik a mintát jelentik nekik. Szerintem jó, hogy az elnök határozott álláspontot képvisel a témában. Lehet vitatkozni, hol a határ a káromkodás és a bántalmazás között. Egy versenyen a pilóták 300 km/h-val repesztenek, kerék a kerék elleni csatákat vívnak, fizikálisan és mentálisan is a határon feszülnek, nem mondhatjuk nekik, hogy legyenek udvariasak. Rendben van, ha kieresztik a gőzt, csak ez ne forduljon személyes bántalmazássá.”

  • A Mercedes kitalálta, milyen mottóval segítsen a küszködő Antonellin

    A Mercedes kitalálta, milyen mottóval segítsen a küszködő Antonellin

    A Mercedes újonc versenyzője, Kimi Antonelli gödörbe került, de Toto Wolff kijelentette, hogy okkal szerződtették le. Az olasz jövője Max Verstappen esetleges érkezése miatt lehet érdekes.

    Antonelli egyelőre jobbára csak villanásokkal mutatta meg, miért tartják az F1 következő nagy szupersztárjának, az egyenletesen kiemelkedő teljesítménnyel még adós. Miamiban megnyerte az első időmérőt (amelyik a sprintfutamra határozta meg a rajtsorrendet), Kanadában megszerezte első dobogó eredményét, utóbbit követően viszont kétszer kiesett ütközés miatt, bár ezek közül csak az ausztriai volt az ő felelőssége.

    „Nem tudom, mit mondjak. Jelenleg úgy néz ki, minden rosszul megy, nehéz pozitívumokat találni. Túl sokszor nulláztam. A kanadai verseny után igyekeztem pozitívumokat találni, de nehezen ment” – idézte a The Race az olasz versenyzőt.

    „Úgy érzem, mintha semmi sem kedvezne nekünk. Koncentrálnunk kell és újra nekifutni, hogy meglássuk a fényt az alagút végén, mert most egyértelműen nem érzem jól magam.”

    Antonelli így csak a 7. helyet foglalja el a bajnokságban, miközben csapattársa, George Russell már több mint kétszer annyi pontot gyűjtött nála. Apropó Russell: többen úgy gondolták, hogy amennyiben a Mercedes magához tudja csábítani Verstappent, tőle búcsúznak el, de az idei formája alapján ez nem igazán tűnne logikus lépésnek. Toto Wolff mindenesetre védi a fiatalabbik pilótáját.

    „Kimivel vissza kell térnünk az alapokhoz. Kiváló versenyző, okkal választottuk őt – jelentette ki. – Nem gondolom, hogy túl keményen próbálkozik. Jól akar teljesíteni, és nyilvánvalóan tonnányi információ zúdul rá. Azt hiszem, úgy próbálja meg kihozni a legtöbbet az autóból, hogy tudja, képes jól vezetni, csak keresi a megoldást a felzárkózásra. A csapatnál és nála az egyszerűsítést kell használni mottónak. Túlgondoljuk a dolgokat.”

    Nemrég olyan spekulációk is megjelentek, hogy a Mercedes jövőre kölcsönadná Antonellit az Alpine-hoz (amely 2026-tól az ő motorjukat használja majd) jövőre, amennyiben meg tudnák szerezni Verstappent.