Címke: Toto Wolff

  • Wolff erre az alapvető dologra tanította meg a munkatársait

    Wolff erre az alapvető dologra tanította meg a munkatársait

    Toto Wolff nem hitt a szemének, mikor az első munkanapja után ellátogatott a Mercedes egyik illemhelyére.

    2013-ban csatlakozott az osztrák vezető a csillagosokhoz. Előtte a Williams vezérkarában próbált szerencsét, majd megragadta a kínálkozó lehetőséget a német gárdánál.

    Wolff azóta nyolc konstruktőri bajnoki címet szerzett a csapattal. Az 50 éves csapatfőnök utóbbi két éve ugyan nem olyan zökkenőmentes, mint az előző periódus, ám távozni nem szeretne a gárda éléről.

    Hiába kritizálják a Mercedest, Wolff nem fogja elhagyni a „süllyedő hajót”

    Wolff a múlt hónapban vált milliárdossá, így visszaemlékezett arra, milyen látvány fogadta, mikor az első versenyén a mosdóba látogatott a csapat vendéglátóegységébe.

    „Amikor először mentem ki a mosdóba, piszkos volt. Arra gondoltam: ‘ezt így nem lehet. A versenyhétvégén ez az épület az otthonunk, idejönnek a szponzoraink és a családtagjaik is’. Így főállásban felvettünk egy higiéniai menedzsert. Miguel azóta mindig velünk utazik. Én mutattam meg neki, hogyan kell kitakarítani az illemhelyet, hogyan kell visszatenni a kefét, és hogyan kell feltörölni a padlót. A szappanos flakonok tárolását is szemléltettem, továbbá a kilincsek fertőtlenítésére is rámutattam. Elmagyaráztam neki, milyen ütemtervet csináltattam neki egy hétre. Vasárnap, mikor nagy a forgalom, ott ül a mosdó mellett, és minden vendég után ellenőrzi a tisztaságot.” –  magyarázta Wolff.

  • A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    Toto Wolff nincs ellene az újításoknak az F1-ben, de úgy véli, ezeket óvatosan kell bevezetni. A Mercedes csapatfőnöke a sprintfutamos hétvégékre vonatkozó tervezettel kapcsolatban nem tartja problémának a két időmérőt, de szerinte jelenleg nem lehetne megcsinálni az új formátumot.

    Az elmúlt években a Forma-1 igyekezett megújítani a hétvégék formátumát. 2021-ben az első két szabadedzés idejét másfélről egy órára csökkentették, és ugyanebben az évben vezették be a sprintfutamokat, amelyekből idén már hatot rendeznek. Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy a folyamat itt nem áll meg, és további változásokra lehet számítani.

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója például nemrég kijelentette, hogy eltörölné a szabadedzéseket. Noha ilyen drasztikus lépésre aligha lehet számítani, azt már korábban is felvetette, hogy valamilyen tétet azokra az alkalmakra is érdemes lehet bevezetni. Toto Wolff azonban óvatosságra intett mindenkit.

    „Szerintem mindannyiunknak az a célja, hogy a sportág továbbra is megfelelően fejlődjön, és növelje a közönségét – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke. – Csak meg kell találnunk a közös nevezőt, hogy mi a legjobb alapelv. Én inkább a konzervatív oldalon állok, szeretem a kvalifikáció és a nagydíj [formátumát]. Azonban azzal kapcsolatban is nyitottnak kell lennünk, hogy merre fejlődik a sportág, és a sprintfutamok közül néhány fantasztikus volt. Szóval bárhogyan is dönt Stefano, úgy vélem, minden adatot megvizsgál, hogy mi a jó a közönségnek, mi a jó a márkának, mi pedig utána megpróbáljuk finomítani a dolgokat. Nem baseballütővel [megyünk neki], hanem Stanley késsel, precízebben vágjuk el a dolgokat.”

    perez, leclerc, baku, racingline.hu
    Akár már a bakui hétvégére is módosíthatnak a sprintfutamos hétvégék formátumán (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A legújabb ötlet a sprintfutamos hétvégék formátumának megváltoztatása. Ennek lényege, hogy eltöröljék a szinte senki által nem kedvelt második szabadedzést, és helyette időmérő legyen. Ennek következtében az egyik kvalifikáció a sprint, míg a másik a vasárnapi verseny rajtrácsát határozná, ennélfogva előbbi többé nem befolyásolná utóbbit, legalábbis közvetlenül. Wolff szerint az ötlettel nincs gond, de ennek ellenére is szkeptikusan áll hozzá.

    „Úgy vélem, a két időmérő önmagában nem rossz dolog – fogalmazott. – A [tervezett] formátumban szerintem a motorokba beletett kilométerek miatt nem tudnánk ezt megtenni, és azt hiszem, a Pirellinek sincs elég gumija. Ezt meg kell oldani. Az időmérőn kevesebb lehetősége van az embernek falba tenni az autót. Két futamnál viszont több a kockázat, a következő verseny pedig rögtön jön, így ez problémát jelenthet.”

    Ez utóbbival már biztosan nem lehet mit kezdeni, hiszen az hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy a soron következő bakui forduló sprintfutamos hétvége lesz, mint ahogyan az is, hogy a következő héten Miamiba látogat a mezőny. Az viszont korántsem biztos, hogy más akkor alkalmazzák az új formátumot, mert hiába a támogatottság, a döntéshozók közül sokan a mostani időszakra időzítették a szabadságukat, emellett a Pirellinek is nehéz dolga lenne.

  • Van B-terve a Mercedesnek, ha Hamilton távozik? – Wolff válaszolt

    Van B-terve a Mercedesnek, ha Hamilton távozik? – Wolff válaszolt

    Toto Wolff elismerte, ha Lewis Hamilton mégis visszavonul vagy csapatot vált, akkor nincs B-tervük orvosolni a problémát.

    2023 végén lejár a hétszeres világbajnok szerződése, így a hosszabbításról már tárgyal a Mercedesszel. Ugyanakkor a paddockban azt találgatják, vajon tényleg maradni akar Hamilton a csillagosoknál, avagy más vizekre evez?

    Eddie Jordan nemrég úgy nyilatkozott, hogy a brit pilótának a Ferrariba kellene igazolnia, hogy fellendítse a csapatot. A bukdácsoló Scuderia új kihívások elé állítaná a pilótát, bár a feladatba már beletört pár versenyző „bicskája” az elmúlt évekbe.

    Ugyanakkor a 38 éves pilóta a visszavonulás mellett is dönthet az év végén. A Forma-1-en kívül a zeneipar, a divat és filmművészet is érdekli Hamiltont, és szívesen szerencsét próbálna ezekben a körökben is.

    Viszont a hétszeres világbajnok már elmondta, nem akarja még szögre akasztani a sisakot, és a Mercedes oldalán képzeli el a következő évét. Ebben bízik Toto Wolff is, emiatt nincs tervük arra a forgatókönyvre, ha Hamilton mégis távozik.

    Lewis Hamilton, Miami, golf
    Lewis Hamilton – Fotó: Mercedes-AMG Petronas

    „Lehet, hogy naivan hangzik, de nem igazán tudok B-tervre gondolni. Én még mindig az A-tervet kedvelem a legjobban. Nem akarok más versenyzőkkel elbeszélgetni, elégedett vagyok azokkal, akik a csapatban vannak. Így hát nincs B-tervünk, csak Lewis (Hamilton) van.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Wolff.

    Az osztrák vezető szerint még nem kell azon gondolkodnia, hogy évek múlva ki kerüljön Hamilton helyére. A Mercedes csapatfőnöke úgy véli, pilótája időben szól majd, ha eljön a búcsúzás ideje.

    „Úgy vélem elég korán fog szólni nekünk. Nem hiszem, hogy Lewis azt mondaná: ‘nem tudom ezt tovább csinálni, holnap már nem vagyok itt.’ Mindig felelősséget érzett a csapatért, ezért nem hagyna magunkra minket. Persze, a versenyzők bármikor hozhatnak ilyen döntéseket, de ő nem hagyna cserben minket. Ám ha olyan csapatod van, ami vonzó lehet mások számára is, akkor találsz majd lehetőségeket, ha kell.”

  • „Arra kértek, avatkozzak be” – árulta el az FIA ex-elnöke a leghírhedtebb futam kapcsán

    „Arra kértek, avatkozzak be” – árulta el az FIA ex-elnöke a leghírhedtebb futam kapcsán

    Jean Todt elmondta, hogy az ominózus 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után Toto Wolff és Christian Horner telefonon kérte, hogy avatkozzon közbe.

    Hiába két éve történt, még ma is „forró témának” számít az évadzáró. Vitatható körülmények mentén indították újra az utolsó körre a futamot (a lekörözött versenyzők egy része vehette vissza a körét), így Max Verstappen a frissebb gumikon meg tudta előzni Lewis Hamiltont.

    A holland élete első bajnoki címét ünnepelte, míg a Mercedes azonnal rohant az FIA-hoz, hogy benyújtsa az óvást. Úgy érezték meglopták a brit versenyzőt, és igazságot követeltek. Ám a stewardok nem hagyták jóvá a benyújtott kérelmet, így a fellebbviteli bírósághoz fordultak a csillagosok. Végül visszaléptek, és hagyták ünnepelni az FIA gálán a Red Bullt.

    Ám azóta a téma mindig előkerül, holott a legtöbb szereplő már szeretné elfelejteni az eseményeket. Nemrég az FIA egykori elnöke emlékezett vissza, mi is történt azon az éjszakán Abu Dhabiban.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Red Bull, Mercedes, Abu Dhabi Nagydíj
    Lewis Hamilton és Max Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj előtt – Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Nem tettem semmit, hiszen ez nem az FIA elnökének a feladata. A bíráknak autonómnak kell lenniük. Hallott már valaki olyat, hogy Gianni Infantino, a FIFA elnöke azt mondja: ‘itt kell büntetőt adni, itt meg nem’? A dokumentumfilmben (The Method – Franciaországban vetítették) látható, hogy a vidéki otthonomban nézem a futamot a stábbal. Horner és Wolff felhívnak, én pedig válaszolok nekik: ‘nem avatkozhatok bele, ez a stewardok és a versenyigazgató felelőssége.” – nyilatkozta Todt.

    Pár nappal az Abu Dhabi Nagydíj után lejárt a francia vezető mandátuma, így a kiírták a kötelező választást. A szavazást Mohammed Ben Sulayem nyerte, aki a következőket ígérte a vitatható futam utózöngéjében:

    „Az eset beárnyékolja a bajnokság imázsát, és a Max Verstappen által megnyert bajnoki cím méltó megünneplését. Az FIA emiatt tényfeltáró elemzést ígér a jövőre nézve.”

    Ezután állapították meg, hogy Michael Masi hibázott, és más feladatkört kerestek az FIA-n belül az ausztrálnak.

  • A Mercedes főnöke LeBron Jamesszel és Tiger Woods-cal együtt ért fontos mérföldkőhöz

    A Mercedes főnöke LeBron Jamesszel és Tiger Woods-cal együtt ért fontos mérföldkőhöz

    A Forbes beszámolója szerint Toto Wolff dollármilliárdossá vált 2023-ra. A gazdasági szaklap beszámolója szerint ebben a Netflix F1-es dokumentumsorozata is szerepet játszott.

    A Forbes nemrég nyilvánosságra hozta az azokról az emberekről készült statisztikai adatokat, akik az idei évben dollármilliárdodnak mondhatják magukat. A lista új szereplői közül egyvalaki jelenleg is aktívan dolgozik a Forma-1-ben: ő nem más, mint Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, de ami jelen esetben fontosabb, az istálló társtulajdonosa.

    A listára összesen 150-en kerültek fel azok közül, akik korábban soha nem voltak rajta. Az osztrák üzletembernek a gazdasági szaklap beszámolója szerint 100 millió dollárra kerekítve pontosan 1 milliárd dollárnyi, azaz közel 350 milliárd forintnyi vagyona van. A sporthoz köthető személyek közül rajta kívül még 11-en csatlakoztak a listára, többek között a Los Angeles Lakers kosárlabdázója, LeBron James, valamint a golfozó Tiger Woods.

    Wolff most már közel 30 éve építi a vagyonát. 1998-ban megalapította a MarchFifteen nevű céget, amely menedzsment-tanácsadással foglalkozik. Hat évvel később létrehozta a Marchsixteen elnevezésű vállalatot, amely már az internetes és a technológiai cégekre koncentrált. Ezzel megalapozta a helyzetét, mielőtt bekerült az F11 világába.

    Toto Wolff, Mercedes
    Wolff felkerült a dollármilliárdosok listájára (Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas)

    2009-ben részesedést vásárolt a Williamsben, és bekerült az igazgatótanácsba. Tulajdonrészét 2016-ban adta el, amikor már régen komoly szerepet vállalt a Mercedesnél. 2013-ban ugyanis kinevezték ügyvezető igazgatónak, később pedig csapatfőnöknek, és ekkor megvásárolta a csapat részvényeinek 30 százalékát. Ami a maradékot illeti, 60 százalékot az anyavállalat, azaz a Daimler birtokolt, 10-et pedig Niki Lauda.

    A háromszoros világbajnok halála után ismét változtak a tulajdonviszonyok, és jelenleg a Daimler, Wolff, valamint az Ineos vegyipari cég is egyaránt egyharmadnyi részesedéssel rendelkezik az F1-es istállóban. Az 51 esztendős üzletember 2020-ban az akkor mély gödörben lévő Aston Martin részvényeiből is vásárolt 1 százaléknyit, és az ára azóta valamelyest emelkedett.

    A Forbes arra is kitért, hogy Wolff bizonyára a Netflixnek is köszönheti, a mostani eredményét. Mindezt arra alapozzák, hogy a 2019 óta futó Drive To Survive (Hajsza a túlélésért) az egész Forma-1-es, így ezáltal a csapatokat is népszerűbbé tette, főleg az Egyesült Államokban. Ennek következtében nyilvánvalóan a részvényárak is megemelkedtek.

  • Bokszmeccsre hívná ki Toto Wolffot egy másik csapat vezére

    Bokszmeccsre hívná ki Toto Wolffot egy másik csapat vezére

    Zak Brown érdekes kijelentést tett csapata idei első pontszerzése után. A McLaren Racing vezérigazgatója a Red Bull csapatfőnökével, Christian Hornerrel versenyezni, míg a Mercedest irányító Toto Wolff-fal bokszolni akar.

    Bár kellett hozzá a futam végi hatalmas kavarodás és káosz, a McLaren kettős pontszerzéssel zárta az Ausztrál Nagydíjat. Lando Norris és Oscar Piastri egyaránt először gyűjtött egységet az idény során, az ausztrál pilóta pedig egyben pályafutása során is először végzett az első tízben az F1-ben újoncról lévén szó. Főnökük örömében szokatlan kijelentéseket tett.

    Zak Brown a Sky Sportsnak nyilatkozott a leintés után. A McLaren Racing vezérigazgatója alighanem úgy volt vele, hogy ha már az autók révén esélyük sincs kihívniuk a Red Bullt és a Mercedest, legalább a két csapatfőnökkel mérkőzzön meg. Az amerikai üzletember más-más területen intézett kihívást Christian Horner, illetve Toto Wolff felé.

    „Beszéltünk arról, hogy Christiannel versenyezzek Silverstone-ban, mert korábban versenyeztem Christian ellen” – fogalmazott Brown, utalva arra, hogy mindketten autóversenyzőként kezdték karrierjüket, és két éven át valóban ugyanabban a mezőnyben versenyeztek. Az biztos, hogy sokan kíváncsiak lennének egy ilyen jellegű párharcra a Brit Nagydíj helyszínén.

    Forma-1, Zak Brown, Christian Horner, USA Nagydíj 2022, péntek
    Brown versenyezne Hornerrel (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Hozzá kell tenni, hogy Horner és Brown valóban versenyeztek együtt, hiszen 1994-ben és 1995-ben mindketten a Brit Forma-3-as bajnokságban szerepeltek. Ugyanakkor előbbi az A-, míg utóbbi a B-kategóriában indult, vagyis a feltételek nem voltak azonosak számukra, ráadásul Brown mindkét évben csupán pár futamot teljesített. 1996-ban aztán más-más irányt vett a pályafutásuk.

    Bár egykor Wolff is kipróbálta magát az autóversenyzésben, Brown őt egészen más területen hívná ki. Az amerikai üzletember már azt is eltervezte, hogy a novemberi Las Vegas-i Nagydíj hétvégéjén kerülne sor erre a mérkőzésre. „Totóval beszéltem erről, majd meglátjuk, benne van-e a dologban – fogalmazott. – Amikor Vegasba megyünk… Miről híres Vegas? Egy kis bokszmeccs? Készen állok.”

    Egyelőre Wolff és Horner sem reagált nyilvánosan a szokatlan kihívásra, és utóbbit tényleg nehéz is komolyan venni. A jelek szerint azonban nem vált kibékíthetetlenné a viszony a Red Bull és a McLaren vezére között a tavalyi költségplafonbotrány után. Mint ismert, októberben kiderült, hogy a bikások 2021-ben átlépték a limitet, és ennek kapcsán Brown csalással vádolta meg őket, ami Hornernek egyáltalán nem nyerte el a tetszését.

  • „Ő nem freestyle-ozott, mint Masi” – páran kiálltak a versenyigazgató mellett

    „Ő nem freestyle-ozott, mint Masi” – páran kiálltak a versenyigazgató mellett

    A Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin csapatfőnöke megvédte a sokat szidott versenyigazgatót az Ausztrál Nagydíj után.

    A legutóbbi versenyt káoszfutamként jellemezték a versenyzők és a média. Carlos Sainz fel volt háborodva a büntetése miatt, Max Verstappent a túl sok piros zászlós szakasz és újraindítás zavarta, Lando Norris a hideg gumik miatt panaszkodott, míg a nemzetközi sajtóorgánumok a versenyirányítást és az FIA-t bélyegezték meg.

    Nemzetközi sajtó: Az F1 újfent nem érti önmagát, Sainz nem is védekezhetett

    A vitatható döntések nyomán voltak olyan vezetők, akik kiálltak Niels Wittich határozatai mellett.

    Frédéric Vassuer, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, nem hajlandó csatlakozni a jelenleg zajló „boszorkányüldözéshez”. Annak ellenére sem, hogy a versenyzője volt az egyik szenvedő fél:

    „Nem lehet ezért hibáztatni a rendszert. Tisztában voltunk azzal, hogyha az utolsó két körre újraindul a verseny, akkor az kemény lesz. Bakuban már láthattunk ilyet. Ezért nem lehet a versenyigazgatót hibáztatni. Ezek a szabályok, és ő betartatta őket.”

    Toto Wolff kiállt kollégája és jóbarátja véleménye mellett. A Mercedes vezetője hozzátette, hogy Wittich követte a szabályokat és nem „freestyle-ozott, mint Michael Masi”.

    „Utána néztünk annak, hogy mi van a szabálykönyvben. Kicsit ugyan zavaros volt, de minden úgy történt, ahogy le van írva. A továbbiakban csak azt kell megértenünk, mikor kell VSC fázis, piros zászló vagy Safety Car. Ezeknél az incidenseknél lehet volna akármelyik. Amíg világos, hogyan értelmezik a szabályokat, addig nincs bajom ezzel”

    Mike Krack, sem akart pálcát törni a megmaradt versenyigazgató feje felett:

    „Kívülről nézve könnyű ítélkezni. Ők rendelkeznek (versenyirányítás) minden információval. Biztonságos lett volna áthaladni azokon a törmelékeken? Nem tudjuk, de a versenyigazgatónak kell ezt meghatároznia, és nekünk tiszteletben kell tartani a döntését. Még akkor is, ha nem kedvez ez nekünk, vagy nem értünk vele teljesen egyet.”

    Timo Glock szerint akármit csinált volna Wittich, a nézők őt hibáztatták volna.

    „Ahogy Ralf (Schumacher) is mondta, a versenynek a biztonsági autó mögött kellett volna véget érnie. Ám ha ez történt volna, akkor a lelátókon ülő szurkolók kezdtek volna fütyülni, mert izgalmas befejezést akartak látni. Akármit is csinálsz, az sose jó.”

  • A Mercedes csapatfőnökét zavarja, hogy nem egyértelmű, mi alapján döntenek az F1-ben

    A Mercedes csapatfőnökét zavarja, hogy nem egyértelmű, mi alapján döntenek az F1-ben

    A veszélyes helyzetek kapcsán Toto Wolff azt kéri, határozzák meg, milyen esetekben van szükség a különböző fokozatú intézkedése. Christian Horner annak ellenére is támogatja a kései megszakításokat, hogy az élen haladó ezekkel csak veszthet.

    Régen a versenyeket újra sem indították, ha a táv vége felé valamilyen okból (jellemzően baleset vagy eső miatt) biztonságilag alkalmatlanná váltak a körülmények a száguldásra, például a 2003-as Brazil, az 1997-es Kanadai vagy az 1990-es Portugál Nagydíjon. Mostanában lett divat, hogy nem a biztonsági autó mögött intik le a mezőnyt, hanem akár egy 2 körös hajrára összeeresztik őket, erre az első precedens a 2021-es Azeri Nagydíjon volt, ami megismétlődött a hétvégi ausztrál futamon.

    A döntés azonban ezúttal visszafelé sült el, mert több balesetet okoztak a jobb pozícióért vehemensen támadó pilóták, ami hatalmas káoszhoz vezetett a verseny folytatásának menete és a végeredmény kapcsán. A Red Bullt irányító Horner ugyanakkor megérti a versenyirányítás és sok szurkoló álláspontját az állórajtos újraindításról, annak ellenére, hogy a győztes Max Verstappen számára ez csak felesleges kockázatot szült.

    „Mindig bosszantó három körrel a leintés előtt piros zászlóba és újraindításba csöppenni. Az élen haladó ilyenkor csak veszthet, de érthető a logika, hogy inkább rendes versennyel érjünk célba, mint a biztonsági autó mögött három kört araszolva” – nyilatkozta az Autosportnak.

    Így borította ki Verstappent a sok újraindítás

    „Többször beszéltünk róla. Azt gondolom, mindenki szívesebben látná a célba érkezést versennyel, ezért ha a megszakításával lehetőség nyílik a pálya feltakarítására és így nem kellene biztonsági autó mögött tölteni a maradék köröket, a megszakítás a helyes döntés.”

    Mercedeses riválisa, Toto Wolff viszont úgy érzi, összességében zavar van a rendszerben, amiért sokszor nem egyértelmű, hogy az egyes incidenseknél milyen szintű beavatkozás indokolt. Szerinte a futam végi és eleji balesetnél sem feltétlenül volt szükség a verseny megállítására.

    „Egyik piros zászlóra sem számítottunk. Azt hiszem, az állórajtos újraindítások nagyszerű szórakozást kínálnak, de át kell vizsgálnunk, hogy mikor van szükség piros zászlóra, biztonsági autós fázisra vagy annak virtuális formájára. Szerintem a vasárnapi baleseteknél bármelyik megoldás lett volna” – közölte.

    „Nekem bármelyik megfelel, csak tudjuk, melyik mikor kell, hogy úgy tervezhessünk. Határozzuk meg, mikor kell VSC, biztonsági autó, piros zászló.”

    Az első piros zászlónál ők úgy jártak pórul, hogy az élről kihívták George Russellt kerékcserére abban a tudatban, hogy vélhetően csak biztonsági autós fázis fog következni, de ezzel hátrébb süllyesztették a pilótájukat a sorrendben. (Mivel később műszaki hibát szenvedett, így végül nem számított a stratégiai döntés.)

  • Titokban visszavont egy technikai direktívát az FIA?

    Titokban visszavont egy technikai direktívát az FIA?

    Az olasz sajtó észrevette, hogy a tavaly nagy port kavart technikai direktíva már nem része a szabálykönyvnek.

    Tavaly nagy fejtörést okozott a delfinezés a csapatoknak. Leginkább a Mercedes versenyzői szenvedtek a jelenségtől, de Pierre Gasly és Daniel Ricciardo is fizikai fájdalmakra panaszkodott. A fordulópont az Azerbajdzsáni Nagydíj után következett be, mikor is Lewis Hamilton alig bírt kiszállni a versenyautójából.

    A csapatvezetők ülésén Toto Wolff és Christian Horner egymásnak feszült (ahogy azt a Drive to Survive 5. évadjában is látni lehetett), majd az FIA két technikai direktívát adott ki a pattogással kapcsolatban.

    Az egyik iránymutatás a 2023-as autók tervezésébe szólt bele, ugyanis az autók padlólemezeinek széleit emiatt meg kellett emelni. Míg a másik direktíva a 2022-es Belga Nagydíj előtt lépett érvénybe. A TD39-es irányelv alapján a Szövetség érzékelőket helyezett el az autókra, hogy meg tudják határozni és vizsgálni a pattogás mértékét. Ha egy autó túlságosan delfinezett, akkor az adott csapatnak változtatnia kellett a hasmagasságon. Minél magasabbra kellett állítani a versenygépet, annál lassabbak lettek.

    A direktívát rengeteg kritika érte, legfőképp a Red Bull tiltakozott ellene.

    Mivel év elején életbe lépett a másik irányelv, a TD39-esre már nem volt szükség. A mérések az úthibák miatt nem is voltak pontosan, Szingapúrban lazítani kellett a szabályokon, mert nem mértek megfelelően a műszerek.

    Ám hivatalosan a Szövetség nem jelentette be, hogy törölték az irányelvet, ám az olasz Motorsport.com felfedezte, hogy a hivatalos szabálykönyvben és a kiegészítéseiben már nem szerepel a kiegészítő útmutatás.

  • Hiába kritizálják a Mercedest, Wolff nem fogja elhagyni a „süllyedő hajót”

    Hiába kritizálják a Mercedest, Wolff nem fogja elhagyni a „süllyedő hajót”

    Toto Wolff kijelentette, eszük ágában sincs komoly személyi változtatásokat eszközölni, és ő sem fog távozni egy jó darabig a csapat éléről.

    A tavalyi szezon után a csapatvezetők körében is elkezdődött a keringő. Mattia Binotto távozott a Ferraritól, helyére pedig Frédéric Vasseur került. Az Alfa Romeo szakított a hagyományos csapatfőnöki struktúrával. A Sauber Group élére Andreas Seidl ült, míg a svájci istálló képviselője Alessandro Alunni Bravi lett. A McLaren előléptette Andrea Stellát, míg a Williamshez James Vowles érkezett.

    Az első két futam után a wokingi istálló további változtatásokat eszközölt. Megváltak technikai vezetőjüktől, James Keytől. A brit szakember azonnal távozott a csapattól, így helyét közös erővel a többiek veszik át. Jövőre viszont az a David Sanchez megy a McLarenhez, aki nemrég felmondott a Scuderiánál.

    Kirúgta kulcsemberét a McLaren, a Ferrarit elhagyó mérnökkel is pótolják

    Addig a Red Bull és a Mercedes háza táján nyugalmasabb az élet. Bár, a csillagosok is kapnak kritikákat az évkezdésük miatt, sőt páran már az osztrák vezető nélkül képzelnék el a Mercedest. Wolff korábban már eljátszott azzal a gondolattal, hogy hátrébb lép, és onnan figyeli a csillagosokat, de végül mégis maradt a gárda élén.

    Sőt, a csapat tulajdonosai továbbra is az osztrák vezetőt akarják a Mercedes élén látni.

    „Már átéltünk pár hullámvölgyet, és szemernyi kétség sincs bennük. Nagyon sok támogatást kapunk tőlük, hogy visszataláljunk a helyes útra. Ennél jobb támogatást nem is kérhetnénk. Nagyon élvezem, hogy ennek a csapatnak a vezetője lehetek. Úgy vélem, hogy a munkámmal hozzá tudok járulni a sikerhez. Ám, ha egy nap arra a következtetésre jutok, hogy menni szeretnék, vagy a hozzám közel álló emberek javasolják ezt, akkor megfontolom, hogy átadjam-e a stafétabotot. Nem féltek ettől. Majd a tévéképernyő előtt kritizálok, és mindenkinél jobban tudom majd a dolgokat. Ám addig is, élvezem, ami most van” – nyilatkozta a Speedweeknek Wolff.

    A Wolff számos kritikát kapott amiatt, hogy azt nyilatkozta: már a szezon elején lemaradtak és elfelejthetik a bajnokságot. Ám az osztrák vezető kihangsúlyozta, ő csak reálisan látta a dolgokat.

    „Még csak két verseny ment le idén. Viszont reális lenne ha azt mondanám, hogy a lemaradásunkat tekintve is az élen leszünk hamarosan? Nem, nem lenne az.”