Címke: Toto Wolff

  • A Mercedes azt reméli, hogy az FIA új direktívája a Red Bullt is lelassítja

    A Mercedes azt reméli, hogy az FIA új direktívája a Red Bullt is lelassítja

    Toto Wolff azt reméli, hogy az FIA új technikai direktívája visszaveti majd a Red Bullt is.

    Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Szingapúri Nagydíjtól még szigorúbb ellenőrzések alá vetik az első és hátsó szárnyakat, így megszüntetve a csapatok által talált kiskapukat.

    Ugyan az elemek túlzott flexibilitását már korábban sem engedte az FIA, ám évről-évre az alakulatok találtak arra megoldást, hogy menet közben legyenek hajlékonyabbak a szárnyak, és így plusz leszorítóerőt generáljanak. Viszont a Szövetség az új irányelvtől azt várja, hogy végérvényesen megszünteti majd a probléma forrását. Így a szerzett előny megszűnik, és néhány istálló bajba is kerülhet a kiigazítás miatt.

    Erre számít a Mercedes is, ugyanis abban reménykednek, hogy veszít a Red Bull az előnyéből. Az osztrák istálló és a flexi szárnyak az évek során kéz a kézben jártak, így a csillagosok csapatfőnöke már nagyon várj mennyivel veti vissza a direktíva az ellenfeleit.

    A legnagyobb különbséget viszont az Aston Martin számára jelentheti az irányelv. A kanadai-brit istálló mechanikája bizonyult a leghatékonyabbnak, és a módosított szárnyakkal már nem voltak olyan előkelő pozícióban. Ezt emelte ki nemrég az Ezüst Nyilak csapatvezetője is:

    „Nagyon érdekes lesz az egész. Az Aston Martinnál lehetett látni, hogy egy kissé hátraestek, mióta nem hajlékonyak annyira a szárnyaik. Milyen változást hozhat a direktíva az erőssorendben? Nos, ezt nem tudom megmondani, majd meglátjuk. Nem tudom kinek volt ebből nagyobb előnye, és így ki szorulhat hátrébb a többiekhez képest. Ám ha esetleg a Red Bull fél másodperccel lenne lassabb, vagy hasonló… Viszont nem hiszem, hogy ez lesz a helyzet”  – nyilatkozta Wolff. 

  • Wolff helyett más irányítja a Mercedest az egyik versenyen

    Wolff helyett más irányítja a Mercedest az egyik versenyen

    Toto Wolff kihagyja a szeptember végi Japán Nagydíjat műtét miatt, helyettese a korábbi F1-es pilóta, Jérome d’Ambrosio lesz.

    Ezt a RacingNews365 jelentette a Mercedes egyik szóvivőjére hivatkozva, hozzátéve, hogy egy régóta meglévő térdsérülést operálnak meg. A jövő hétvégén Szingapúrban folytatódik a bajnokság, ide még elutazik Wolff, az utána következő Japán Nagydíjat kell kihagynia, és a tervek szerint utána már vissza is tér a fedélzetre.

    Egyúttal megerősítette szakportál, hogy az a 37 éves d’Ambrosio látja el Szuzukában a csapatfőnöki teendőket, akiről Wolff nemrég már elmondta, hogy ha nem tudna elutazni egy versenyre, ő ugrik be a helyére.

    „Véleményem szerint megvannak a kvalitásai ahhoz, hogy elvállalja ezt a szerepet. Most a csapaton belül és a paddockban kell hitelességet szereznie. Még rengeteg ideje van, ám ha én távol maradok, akkor képes lesz helyettesíteni engem” – nyilatkozta alig egy hónapja, aki eddig három nagydíjat hagyott ki a Forma-1-es csapatvezetői karrierje alatt (egyet 2019-ben, kettőt 2022-ben).

    Wolff elmagyarázta, hogyan tört el a könyöke a nyaralás alatt

    D’Ambrosio 2011-ben versenyzett a Forma-1-ben a Marussia Virgin nevű kiscsapatnál, pontot nem szerzett. Később a Formula E-ben indult és végzett többször jó pozícióban a bajnokságban, majd a Venturi csapatnál ugyanitt már belekóstolt a csapatfőnöki tisztségbw. A Mercedesnél idén foglalta el fő pozícióját, a Williamshez távozó James Vowles helyét átvéve ő irányítja a pilóták képzési programját.

    Wolff a nyári szünet alatt is megsérült egy biciklis balesetben, akkor a könyöke tört el.

  • Hill: Nem volt szép Wolfftól, ahogy Verstappen sikerén gúnyolódott

    Hill: Nem volt szép Wolfftól, ahogy Verstappen sikerén gúnyolódott

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Olasz Nagydíj után mondta azt Max Verstappen új rekordjára, hogy az csak a Wikipediára jó.

    „Ez kicsit nyersnek és szívélyesség nélkülinek hangzott, pedig Toto általában nagyon sportszerű. Szerintem egy kicsit bántja a dolog, mert tudja, milyen érzés elnyomva lenni, most még a dobogóra sem jutottak fel a pilótái” – reagált az F1 1996-os világbajnoka, Damon Hill Wolff szavaira a Sky Sports egyik műsorában.

    Verstappen ugyanis az első versenyző lett a Forma-1 történetében, aki tíz egymást követő futamon nyert, és a teljesítményét látva kevesen fogadnának ellene a következő versenyeken.

    Felmerült, hogy Wolff számára csak savanyú a szőlő, de ő erre úgy reagált, a Mercedesnél annak idején „két versenyző harcolt egymással”, és neki speciel nem fontosak ezek a csúcsok. Előbbi állításával arra utalt, hogy Verstappennek jelenleg általában még házon belül sincs kihívója. Hill szerint a Mercedes is tehetetlen a Red Bull dominanciája ellen.

    Verstappennek is fontos volt a rekorddöntés, de ezt más árulta el

    „Úgy tűnik, elfojtották őket, és ha ők nem tudják kitalálni, mit tegyenek, ki lenne képes rá? A Ferrari remekül dolgozott Monzában, a pálya feküdt az autójuknak, de úgy néz ki, akárhova megyünk, a Red Bullnál van az előny, nekünk pedig nem jut más, csak nézni, hogyan alakul a verseny.”

    „Nem valószerűtlen elképzelés, hogy a Red Bull minden futamot megnyer a szezonban.” Ez még egyetlen csapatnak sem sikerült a Forma-1 történetében, bár ha eltekintünk attól, hogy az Indy 500 egy darabig beleszámított a bajnokságba és azon sosem vett részt az F1 hagyományos értelembe vett mezőnye, 1950-ben az Alfa Romeo és 1952-ben a Ferrari tökéletes mérleget produkált.

  • Főnöke ódákat zeng Hamiltonról: ő az egyetlen, aki ezt megteszi

    Főnöke ódákat zeng Hamiltonról: ő az egyetlen, aki ezt megteszi

    Monzában Lewis Hamilton ütközést okozott és megrongálta a McLaren pilótájának autóját, de Toto Wolff szerint csodálatra méltó, ahogy ezután viselkedett.

    Amint lehetősége nyílt rá, Hamilton elnézést kért Oscar Piastriról a Roggia sikán féktávján történt incidensért, a bokszba visszaérkezve egyből odament riválisához elismerni a hibáját. Főnöke, Wolff méltatta a hétszeres bajnokot a viselkedéséért.

    „Igen, hibázott, ezért ötmásodperces büntetést adtak. Előfordul az ilyesmi, amikor kemény versenyzés során valaki előzni akar. [Hamilton] sportemberként viselkedik ilyen helyzetekben, és ő az egyetlen a mezőnyben, aki elismeri, hogy hibázott” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke az Olasz Nagydíj után.

    „Beszéltünk róla, és azt mondta, nem látta [Piastrit]. Azonban bocsánatot kért, és az ilyen sportszerű szellemiségért csodálatot érdemel. Főleg úgy, hogy mások panaszkodnak és nyafognak, hogy elkerüljék a büntetést.”

    Hamilton eredményét ugyanakkor nem befolyásolta az említett ötmásodperces büntetést, mivel ennél nagyobb előnnyel ért célba Alexander Albon előtt a 6. helyen.

    A Mercedes másik pilótája, az 5.-ként végző George Russell is kapott egy ugyanilyen büntetést, amiért a pálya elhagyásával előnyt szerzett, Wolff ezt is adható büntetésnek értékelte.

  • Wolff: Verstappen rekordja csak a Wikipediára jó, azt meg nem olvassa senki

    Wolff: Verstappen rekordja csak a Wikipediára jó, azt meg nem olvassa senki

    George Russell és Lewis Hamilton is büntetést kapott egy-egy szabálytalan manőverért az Olasz Nagydíjon, de ettől függetlenül is csak a harmadik legjobb csapat volt a monzai vasárnapon a Mercedes. Toto Wolff értékelt, de nem csak a saját istállója teljesítményét.

    Russell a negyedik helyről rajtolva egy pozíciót veszített a célig, hiszen hosszas védekezés után még a futam első felében kénytelen volt utat engedni a gyorsabb Red Bullban ülő Sergio Péreznek. Hamilton eközben a 8. pozícióból eltérő gumitaktikával próbált előrébb jutni, és a riválisokénál lágyabb gumikon ez sikerült is neki a futam utolsó harmadában, Oscar Piastrin, Lando Norrison és Alexander Albonon túljutva.

    Hamilton a Piastrival való ütközésért, Russell pedig Esteban Ocon pálya elhagyásával történt megelőzéséért kapott öt másodperces időhozzáadást a leintést követően, de ez nem változtatott a pozíciójukon, a két brit az 5. és a 6. helyen ért célba.

    Hamilton bocsánatot kért Piastritól: „Ezt teszi egy úriember”

    „Sok incidens történt, de nem szabad elégedettnek lennünk az ötödik és a hatodik hellyel. Ma egyszerűen kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből – értékelt a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff, akit az Autosport idéz. – Azt hiszem, mindkét büntetés helyessége megindokolható, szóval azon kell dolgoznunk, hogyan kerülhetjük el őket a jövőben.”

    A Mercedes ezekkel az eredményekkel csak asszisztálni tudott Max Verstappen és a Red Bull újabb győzelméhez, amellyel a jelenlegi domináns csapat csak tovább javította a sikerességi rekordokat. A csapat már zsinórban 15, a pilóta pedig zsinórban 10 győzelemnél jár, mindkét sorozat példátlan az F1 történetében.

    Bár a Mercedes egy a jelenlegi Red Bull-uralomnál sokkal hosszabb olyan időszakon van túl, amely során nem volt kérdés, hogy náluk landol majd mindkét bajnoki cím, a csapat zsinórban nyolc konstruktőri címszerzés során sem tudott hasonló sorozatokat elérni. Csapatként három különböző periódusban is eljutottak zsinórban 10 győzelemig, eggyel elmaradva a McLaren akkor még etalonnak számító 11-étől, versenyzői szinten pedig Nico Rosberg egymást követő hét győzelme volt a legjobb sorozatuk 2015 vége és 2016 között.

    „A mi helyzetünk egy kicsit más volt, hiszen nálunk két versenyző harcolt egymással. Nem tudom, mennyire érdeklik Maxet a rekordok, de számomra nem fontosak. Ezek a számok csak a Wikipediára valók, azt meg senki nem olvassa” – ironizált Wolff, amikor felvetették számára, hogy a Mercedes elszalasztotta ezeket a rekordokat.

  • A Mercedesnél sem értik, miért ekkora a különbség a Red Bull pilótái között

    A Mercedesnél sem értik, miért ekkora a különbség a Red Bull pilótái között

    A Mercedes csapatfőnökének, Toto Wollfnak nem fér a fejébe, hogy Sergio Péreznek miért ekkora a hátránya Max Verstappennel szemben versenyhétvégéről versenyhétvégére.

    A Red Bull holland kiválósága ott folytatta, ahol a nyári szünet előtt abbahagyta, és ezúttal is az övé lett a pole-pozíció. Ehhez képest Pérez csak a 8. helyen végzett, a lemaradása pedig 1,3 másodpercnél is több volt a csapattársához képest. Ez pedig egy olyan rövid pályán, mint Zandvoort, eléggé kínos az ő szemszögéből vizsgálva a dolgokat. Amikor Wolffot kérdezték erről, az osztrák szakvezető bizarrnak és szokatlannak titulálta azt.

    Őrült végjátékban győzte le Verstappen Norrist a zandvoorti pole-ért

    „Checo nem egy idióta – véli a Mercedes csapatfőnöke. – Többszörös futamgyőztesnek számít a Forma-1-ben, és már a Racing Pointnál is bizonyította a képességeit. Ezért nem tudom megérteni, hogy ez miért fordulhat elő.”

    „Nyilvánvaló, hogy Max az évek alatt minden olyan pilótát szétzúzott, akit mellé tettek. Max képes egyesülni az autóval, és néha ugyan ez még neki is nehéz, de képes volt jó nagy különbségeket kialakítani ezzel a módszerrel.  Azonban ez az 1,3 másodperc nagyon durva, bár még nem hallottam semmi magyarázatot erre.”

    Wolff mellett Christian Horner sem tudott épkézláb magyarázatot adni a szóban forgó kérdésre. A Red Bull csapatfőnöke szerint a körülményeket nem lehet okolni, mert azok mindenki számára ugyanazok. Az már sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy hiába rendkívül versenyképes a Bikák idei autója, Pérez nem képes hétről hétre azt a klasszis teljesítményt hozni, mint amit Verstappen tesz.

    Ha Pérez nem lesz idén második, akkor vége a karrierjének?

  • Feltartások sora, túlmelegedő gumik és a „nem valami jó autó” a ludas Hamilton korai kiesésében

    Feltartások sora, túlmelegedő gumik és a „nem valami jó autó” a ludas Hamilton korai kiesésében

    A Holland Nagydíj vizes pályán kezdődő időmérőjének Lewis Hamilton volt a legnagyobb áldozata, aki a Q2-t csak a 13. helyen zárta, így nem jutott tovább a végjátékba.

    A hétszeres világbajnok a zandvoorti szombati szerepléssel beállította idei legrosszabb időmérős eredményét – az egyetlen másik Q2-es búcsúja során, Miamiban szintén a 13. helyen zárt. Hamiltonnak a Sky Sportsnak foglalta össze korai búcsúja okát.

    „Két gyorskört teljesítettem a végén, amitől a gumik túlmelegedtek, így már nem tudtam javulni az utolsó körben – mondta a brit, akinek nincsenek pozitív érzései a gyors előretöréssel kapcsolatban a szűk zandvoorti pályán. – Ugyanaz az autóm lesz, ami ezen az időmérőn volt, az meg nem valami jó. Abban bízok, hogy a feltankolt autóval majd könnyebb lesz előrejutni, de nem egyszerű az előzés ezen a pályán. Holnap viszont új nap lesz, és mindent bele fogok adni.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az autó teljesítményét illetően nem osztja Hamilton aggodalmait, hiszen a W14-esben rejlő teljesítményt George Russell harmadik rajthelye igazolja.

    „A tempónk megvolt egész hétvégén. Lewist feltartották az utolsó körében, és ezzel bukta el a szükséges pozíciót. A feltartás volt a legfőbb tényező – kulcsfontosságú, hogy egy versenyzőnek tiszta legyen az utolsó köre, az övé pedig most nem volt az” – tette hozzá Wolff.

    Az időmérő után a sportfelügyelők valóban vizsgálatot indítottak két Hamiltont ért feltartási ügyben is, ám egyiket sem a Q3 végén találták. Lance Stroll a Q1-ben, Juki Cunoda pedig a Q2-ben akadályozta a britet, egyaránt a 13-as kanyarban.

    FRISSÍTÉS: Hamilton két feltartója közül végül csak Cunodát találták vétkesnek a felügyelők, az AlphaTauri japánja így három rajthelyes büntetésben részesült és a 14.-ről a 17. pozícióba kerül a rajtrácson.

  • Főnöke szerint a régi Hamilton eltűnt, és a 2.0-ás verzió sokkal jobb

    Főnöke szerint a régi Hamilton eltűnt, és a 2.0-ás verzió sokkal jobb

    Toto Wolff szerint egy „tovább fejlődött” Lewis Hamiltonnal dolgozik együtt, akinek meg kell küzdenie azzal, hogy egy ideje nem ő legjobb.

    A hétszeres világbajnok a 2021-es szezon utolsó futamán még a világbajnoki címért harcolt, ám egy vitatható döntés és stratégia mentén Max Verstappen megelőzte őt az utolsó körben. Így a holland lett a világbajnok, míg a brit versenyző és a Mercedes megpróbálta megóvni az eredményt. Végül a fellebbezéstől elálltak, és újult erővel akartak neki menni a következő évnek.  A 38 éves versenyző többször elmondta, hogy 2021 utolsó hónapjában és 2022 elején sokáig tűnődött azon, hogy folytassa-e. Megrengett a hite a sportban, ám a harci szellem nem hagyta nyugodni.

    Hamilton vissza akart vágni, ám az új szabályok mentén átalakult az erősorrend. A Red Bull ugyan az élen maradt, de mellé a Ferrari lépett fel, míg a csillagosok vakarhatták a fejüket. Tavaly nem nyert futamot a hétszeres világbajnok, az alakulat egyetlen győzelmét csapattársa, George Russell szerezte meg.

    lewis hamilton, toto wolff, george russell
    Lewis Hamilton, Toto Wolff és George Russell – Fotó: Steve Etherington/ Mercedes AMG Petronas

    Idén az osztrák istálló még feljebb kapcsolt, míg a Mercedes az Aston Martinnal, a McLarennel és a Ferrarival kénytelen harcolni a dobogós helyezésekért. A hétszeres világbajnok kontraktusa év végén jár, és szándékai szerint hosszabbítani akar a Mercedesszel. Hamilton a 8. bajnoki címre hajt, ám az Ezüst Nyilak még nincsenek olyan pozícióban, hogy ez sikerüljön.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor dicséri a brit versenyzőt. Az osztrák vezető szerint a 38 éves pilóta sokat fejlődött és rendkívüli módon támogatja a siker útjáról letérő csapatot. Így Hamilton 2.0-ás változata sokkal jobb, mint az előző verzió.

    „Nagyszerű volt. Remekül támogatott minket, mikor a csapatnak szüksége volt rá, és ez a dolog mindkét irányba működik. Amikor mentálisan nem remekel az autó miatt, akkor megpróbáljuk támogatni és bíztatni őt. Láthattuk, mikor a versenymérnökök sem tudták mi legyen a következő lépés, Lewis volt az, aki megpróbált mindenkit felvidítani, és versenyzőként megfelelően állt a dolgokhoz. Mindketten nagyon ambiciózus személyek vagyunk, akik bíznak egymás elszántságában. Akár nagyszerű időszakunk van, akár nehezebb, mint a mostani, ez a partnerség túlmutat a versenyzésen. Egy hajóban evezünk. Lewis mindig azt mondja: együtt nyerünk és együtt veszítünk” – nyilatkozta Wolff.

  • A Ferrari nem akarja kibogozni a Hamilton-Wolff gordiuszi csomót

    A Ferrari nem akarja kibogozni a Hamilton-Wolff gordiuszi csomót

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke egyelőre a jelenlegi teljesítményükre és versenyzőikre koncentrálna, így nem akar még a jövővel foglalkozni.

    Charles Leclerc és Carlos Sainz szerződése 2024 végén jár le, ám az olaszok még nem kezdték meg a tárgyalásokat a versenyzőkkel. A francia vezető kihangsúlyozta, hogy később szeretne foglalkozni a kontraktusokkal, mivel jelenleg a fejlődésre kell koncentrálniuk.

    Ugyanakkor az olasz sajtó már arról írt, hogy a monacói pilótát 2029-ig is magához láncolhatja a Ferrari, míg Sainz a tárgyalások hiánya miatt inkább az Audi felé kacsingat. A spanyol szerint szó sincs ilyesmiről, és a csapatfőnök kommunikációja sem árulkodik súrlódásokról.

    „Úgy gondolom, Carlosszal (Sainz) teljesen összhangban vagyunk. Sokszor feltették már nekünk ezt a kérdést, és mi mindig ugyanúgy válaszoltunk. Van még időnk tárgyalni, 18 hónapnyi elköteleződés még előttünk van. Mindannyian szeretnénk tiszta és egyértelmű helyzetből neki vágni a következő szezonnak. Ez azt jelenti, hogy lépéseket kell tennünk, és még a szezon vége előtt meg kell hoznunk bizonyos döntéseket. Még 4-5 hónap áll előttünk, és ebben a kérdéskörben teljesen egyetértek Carlosszal és a menedzsmentjével. Hamarosan meg is fogjuk beszélni a dolgokat.” – nyilatkozta GPblog.com-nak Vasseur.

    A Ferrari elnöke a hétszeres világbajnokot akarja:

    Ugyanakkor nyílt titok, hogy John Elkann nagyon is szeretné vörös overálban látni a jövőben Lewis Hamiltont. Az olasz sajtó szerint személyesen tett ajánlatot a Scuderia első embere a brit versenyzőnek, ám választ nem kapott.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Az olasz sajtó szerint a Ferrari elnöke személyesen kereste fel Lewis Hamiltont – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Hamilton-Mercedes szerződés saga már hónapok óta húzódik. Toto Wolff már többször „elárulta”, hogy hamarosan aláírhatják a kontraktust, ám bejelentés eddig még nem történt. Vasseur, a Ferrari csapatfőnökeként nem akarja kibogozni a csillagosoknál lévő gordiuszi csomót, azt inkább az Ezüst Nyilakra bízná.

    „Véleményem szerint ugyanaz a probléma, mint az elmúlt 10 évben. Fogalmam sincs, hogy még tárgyalnak-e, és épp van-e probléma Lewis és a Mercedes között. Én inkább a Ferrari fejlődésére koncentrálnék. Ez az ügy Toto (Wolff) és Lewis között zajlik, nekem nincs közöm hozzá.”

  • A Ferrari elnöke személyesen ment Hamiltonhoz, és a következő a választ kapta?

    A Ferrari elnöke személyesen ment Hamiltonhoz, és a következő a választ kapta?

    Sajtóértesülések szerint John Elkann felkereste Lewis Hamiltont, és próbálta meggyőzni a világbajnokot a csapatváltásról.

    A brit versenyző szerződése 2023 végén jár le, így hónapok óta foglalkoztatja az F1-es közösséget az, hogy mi lesz a 38 éves pilótával. Az elmúlt időszakban többször szóbahozták Hamilton nevét a Ferrarival, ám az érintettek mindannyiszor tagadták a híreket. A hétszeres világbajnok többször kihangsúlyozta, hogy jól érzi magát a Mercedesnél, és náluk akar versenyezni, de megegyezni még nem sikerült a csillagosokkal.

    Toto Wolff még a Kanadai Nagydíj előtt elmondta, hogy napokon belül aláírják az új kontraktust, ám azóta ezt nem sikerült abszolválniuk. A felek nemrég kemény tárgyalópartnerként írták le a másikat, aki ha üzletről van szó, nem enged.

    John Elkann, Ferrari
    John Elkann örülne annak, ha Lewis Hamilton a Ferrari család tagja lenne – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Ám a pletykák szerint a Scuderia sem szeretne letenni Hamiltonról. A mindig jól értesült Leo Turrini elmondta, hatalmas összeget ajánlott Elkann a versenyzőnek, ha átmegy a Scuderiába.

    Az olasz szakíró szerint jóval többet kapott volna a Ferrarinál a hétszeres világbajnok, ám Hamilton úgy véli, hogy okosabb a Mercedesnél maradni. Mivel egyértelmű célja, hogy megszerezze a 8. világbajnoki címet, így megköszönte Elkann ajánlatát, majd visszautasította azt.