Címke: Toto Wolff

  • Hamilton nagyon akarta a változást, így meg is kapja

    Hamilton nagyon akarta a változást, így meg is kapja

    Toto Wolff elárulta, Lewis Hamilton legfőbb vágyát az autójával kapcsolatban jövőre teljesítik.

    2022-ben véget ért a Mercedes-korszak, ugyanis a csillagosok egyik bajnoki címet sem tudták elhódítani. Új idők köszöntöttek be tavaly, ami a Red Bull uralmát hozta el ismét. Mindaddig a hibrid-éra legnagyobb nyertesei vakargatták a fejüket és próbálták első sorban a delfienzést csökkenteni és megszüntetni.

    Tavaly George Russell révén tudott egy versenyt nyerni az alakulat, míg idén eddig csak a második pozícióig jutottak. Az alapokat újragondoló és a saját útját kereső csillagosok azonban az autó tervezésénél egy kellemetlen helyzetet is teremtettek.

    A 38 éves pilóta többször hangoztatta, hogy nem megfelelően alakították ki az üléspozícióját, mivel idén előrébb került, mint korábban. Hamilton nem volt rest hangoztatni ezt a csapatának, így Wolff megelégelte a helyzetet és az alapokhoz visszatérve tervezteti meg a következő autót.

    „Vissza kell térnünk az alapokhoz. Nem akarom többé azt hallani, hogy Lewis a következőt mondja: túl elől van a pilótafülke. Tudjuk mit értünk, és azt helyezzük előtérbe, de arra nem fogunk koncentrálni, amit nem értünk. A legnagyobb probléma az, hogy a versenyzők nem bíznak az autóban. Szilárd alapokat kell biztosítanunk nekik, hogy építkezhessenek és pontokat szerezzenek” – jelentette ki Toto Wolff.

    Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton sokat panaszkodott idén az üléspozíciójára – Fotó: Mercedes-AMG Petronas

    Ugyanakkor jövőre sem lesz egyszerű dolguk, mivel a Red Bullt és Max Verstappent nehéz lesz utolérni.

    „Jelenleg egy versenyző és egy csapat kiemelkedik a mezőnyből, míg mi, a McLaren, az Aston Martin és a Ferrari ugyanabban a helyzetben vagyunk. Legalább másodikak vagyunk a konstruktőri bajnokságban, mert ennyi év után megtanultuk, hogyan optimalizáljuk az eredményeinket. Ám senki sem tud Verstappen közelébe férkőzni.”

    Wolff arra számít, hogy jelentős változás 2026-ban, az új motorszabályok kapcsán lesz. Addig viszont jó eséllyel marad a már jól megszokott lemez.

    „2026-ban ismét a csúcson leszünk, viszont nem lennék ebben a sportágban, ha nem hinnék abban, hogy jövőre is sikerülhet. Ha találnánk 3-4 tizedet, akkor bekapcsolódhatnánk a küzdelembe.”

  • Massa szerint a Ferrarinak is úgy kellene beszélnie az ügyéről, mint Wolffnak 2021-ről

    Massa szerint a Ferrarinak is úgy kellene beszélnie az ügyéről, mint Wolffnak 2021-ről

    Felipe Massa nem adta fel a harcot, sőt megdorgálta a Ferrarit, amiért nem támogatják nyíltan az ügyét.

    Bernie Ecclestone az év elején elismerte, már 2008 decemberében értesültek Nelson Piquet Jr. szándékos balesetéről, viszont a díjátadás már megtörtént, így nem tudtak cselekedni. Az elismerés nem hagyta nyugodni a brazil ex-versenyzőt, így ügyvédeket fogadott és perrel fenyegeti a sportágat.

    A világbajnoki cím megszerzése a célja bár abban nem biztos, mennyire kivitelezhető annak átadása. Mindenesetre kártérítést követel. Massa hadjáratába viszont nemigen akarnak csatlakozni, amit elég zokon vesz a brazil. Legfőképp a Ferrari támogatását várja, ám a csapat szeretne szépen-csendben kimaradni az ügyből.

    Toto Wolff
    Felipe Massa elismeri Toto Wolff  „keresztesharcát” a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj kapcsán – Fotó: Vándor Iván

    A 42 éves ex-pilóta viszont nem érti egykori alakulata viselkedését. Kihangsúlyozta, általa őket is megfosztották egy címtől, ezért úgy kellene harcolniuk, mint Toto Wolffnak. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után az osztrák csapatfőnök mindent elkövetve próbált változtatni az eredményen. Egy esetleges pert is kilátásba helyeztek, ám végül visszalépett a Mercedes, és hagyta ünnepelni Max Verstappent. Az FIA belső vizsgálatot indított és megállapították Michael Masi mulasztását és hibáját.

    Az egykori versenyigazgatót áthelyezték, majd az internetes zaklatások következményeként az ausztrál inkább maga mögött hagyta az FIA-t, és visszatért Ausztráliába.

    Ám a téma még mindig az F1 egyik legfelkapottabb témája. Az osztrák csapatfőnök előszeretettel csempészi bele a mondadói nagy részébe, és minden alkalmat kihasznál arra, hogy emlékeztesse a száguldó cirkuszt a versenyre. Massa a Ferraritól hiányolja ezt az odaadást, és csodálja Wolffot, amiért még mindig harcol versenyzője igazáért.

    „Elfogadhatatlan az, hogy egy manipulált verseny befolyásolja a bajnokság kimenetelét. Elvesztettük azt a bajnokságot, elvették tőlem és a Ferraritól is. Ahogy Toto Wolff a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról beszél…a Ferrarinak is ugyanezt kellene tennie. Azért kell küzdeniük, ami a csapat számára a legjobb” – nyilatkozta Massa.

    A Ferrari nem foglalt nyíltan állást az ügy kapcsán, és a brazil szerint addig nem is fog, míg nem látják merre megy az egész. Ugyanakkor Massa bizakodik, és reméli, hogy végül egykori csapat is kiáll mellette és támogatja őt a sportág elleni harcban.

  • 10 millió dollárnál is többet bukhatnak a csapatok, ha csatlakozik Andretti?

    10 millió dollárnál is többet bukhatnak a csapatok, ha csatlakozik Andretti?

    Karun Chandhok, a Sky Sports szakértőjeként arról számolt be, hogy az egyik csapatfőnök elmondta, mennyi pénztől eshetnek el, ha csatlakozik még egy vetélytárs.

    Tegnap az FIA zöld utat adott az amerikai Andretti csapatnak, így megkezdhetik a hivatalos tárgyalásokat a sportággal. A Liberty Media érdeklődve figyeli a fejleményeket, míg az alakulatok annyira már nem örülnek a plusz egy kihívónak.

    Toto Wolff rendre felszólalt a nagyobb mezőny ötlete ellen, ám Michael Andretti kitartó próbálkozása egy akadályt már átütött.

    Tanácsra vágyott Andretti, Markótól most „ingyen” megkapta

    Ugyan a sportérték növelésére és megtartására hivatkozva ellenkeznek a csapatok, ám valójában az osztozkodás gondolatával, és az így kiesett dollármilliókkal van problémájuk.

    A kereskedelmi jogdíjakból befolyt összeget eddig 10 részre kellett osztani, ám egy újabb jelölt érkezésével több millió dollártól esnek el a már jelenlévő résztvevők.

    Az egykori indiai versenyző a X-en (Twitter) elmondta, vannak információ arról, hogy pontosan mekkora összegtől esnének el az alakulatok, ha csatlakozna Andretti csapata.

    „Szeretném őket látni a rajtrácson! Több autó jót tesz az F1-nek és a fiatal versenyzőknek is. Ám az egyik csapatvezető elmondta, hogy a meglévő alakulatok 11 millió dollárt veszítenének évente, ha a tortát 11 részre kellene osztani. Ha Andretti hajlandó kifizetni a 600 millió dollárt, hogy kompenzálja a többieket, akkor 5 évig fedezi a kiesett bevételeket.”

    Természetesen azt a bizonyos „tortát” nem egyenlő részekre osztják fel a csapatok maguk között. A Concorde Egyezmény tükrében akik előrébb végeztek a bajnokságban, azok nagyobb szeletet kapnak, míg akik gyengébben teljesítettek, azoknak csak kis rész jut.

    Andretti veszte az osztozkodás lesz?

    Ugyan az FIA elfogadta az amerikai pályázatát, ám a Forma-1-be ettől még nem került be automatikusan. A sportág jelenleg vizsgálja a benyújtott kérelmüket, és a döntésüket a kereskedelmi feltételek alapján hozzák majd meg. Ám a csapatok nemigen örülnek az új „játékosnak”, így az osztozkodástól való félelmük mentén megtorpedózhatják Andretti terveit. Az egységes Forma-1 megtartásának érdekében a sportág vezetői teret engedhetnek a jól ismert szereplőknek, és könnyen faképnél hagyhatják a belépésre vágyó amerikait.

  • A Red Bull kihangsúlyozta, ők is tudják milyen esélytelennek lenni

    A Red Bull kihangsúlyozta, ők is tudják milyen esélytelennek lenni

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nemrég elmondta, pontosan tudják milyen az, mikor nincs esélyük nyerni.

    Az osztrák istálló számít a legjobb csapatnak 2023-ban. A konstruktőri bajnokságot már megnyerték, és egy futam kivételével az összes versenyen diadalmaskodni tudtak. Mindaddig a többiek a Mercedes vezetésével a Red Bull-uralomra panaszkodnak.

    Ugyanakkor a brit csapatfőnök kihangsúlyozta, a Mercedes-érában ők is páholyból figyelték, hogyan nyer meg szinte mindent a csillagos csapat.

    „Volt egy hosszú időszak, úgy hat-hét szezon, ami fájt. Fájt, hogy koszorúslányok vagyunk csak, de sosem tévesztettük szem elől hova akarunk eljutni” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a Red Bull csapatvezetője.

    Christian Horner, Helmut Marko, Red Bull
    Christian Horner tisztában van azzal, hogy valaki majd le fogja győzni őket, és onnantól az a csapat számít az etalonnak – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images /Red Bull Content Pool

    Horner továbbá arra is kitért, miért fontos egy egészséges rivalizálás a sportban. Toto Wolffban erre megfelelő partnerre talált, és amíg a tisztelet megmarad, addig szabad a csörte.

    „Számomra a sport a rivalizálásról szól, nagyszerű dolog a rivalizálás. Kell, hogy legyen tisztelet, de a sport nem sport enélkül. Biztos vagyok abban, hogy a Mercedes és Toto (Wolff) épp összeesküvést sző. Van valami, amin nagyon dolgoznak. Egy nagyszerű csapatról beszélünk, ahol remek versenyzői vannak. Vissza akarnak majd vágni.”

    Bár a Red Bull élvezi a sikert, a csapat tisztában van azzal, hogy az uralmuk véget fog érni, hiszen korábban is történt már velük hasonló.

    „Minden ciklikusan zajlik. Egy bizonyos ponton túl, valaki meg for verni minket. Azt, hogy ez a Mercedes, a Ferrari, a McLaren vagy az Aston Martin lesz, nem tudjuk. Csak azt tudjuk irányítani, amit mi teszünk, így arra koncentrálunk. Mi magunkra figyelünk.”

  • Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    Toto Wolff rendelte el azt a csapatutasítást, ami megvétózta George Russell „taktikáját”.

    A két versenyző a futam első negyedén rögtön egymásra talált és elkezdett a másikkal kakaskodni. A 24 éves versenyző meglátta a lehetőséget, és le akarta vadászni a hétszeres világbajnokot, ám a 38 éves pilóta gyorsan visszavette a helyét. Pár körrel később vétett egy apró hibát Hamilton, így Russell újra lesben állt, és előzésre szánta el magát. A párharc során sikerült kivezetniük egymást a pályáról, sőt az ütközés esélye is a levegőben lógott, de a rangidős versenyzőnek végül sikerült megtartani a pozíciót.

    Az adrenalintól fűtött fiatal azonnal rácsapott a rádió feliratú gombra, és feltette csapatának a kérdést, hogy egymással akarnak viaskodni, vagy másokkal?

    Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

    Az eltérő taktikán lévő két pilóta a futam végén ismét egymásra talált. Az egy kiállást teljesítő Russell volt előrébb, és eléggé ragaszkodott a pozícióhoz. A fiatal britnek megtetszett Carlos Sainz szingapúri taktikája, így a saját fegyverét használta volna a spanyol ellen. A 24 éves pilóta azt kérte a csapattól, hogy a frissebb abroncsokon autózó Hamilton maradjon mögötte, míg ő DRS-t biztosítva segít visszaverni a Ferrari támadását. Ha sikerül ezt abszolválniuk, akkor az utolsó körben véghez vihetik a helycserét. Ám Hamiltonnak nem tetszett a taktika, és a hiányzó Toto Wolffnak sem. A The Race információ szerint a térdműtéten áteső osztrák vezető rendelte el a csapatutasítást, ugyanis a helyszínen tartózkodó gárda fontolóra vette Russell javaslatát. Így Hamilton megelőzte csapattársát, akit végül elkapott Sainz.

    A futam után a két pilóta nem szólt semmit a csapatrádión, sőt még az autóból kiszállva sem mentek oda egymáshoz.

    „Mi lesz velük, ha a bajnoki címért küzdenek?

    Peter Windsor az eseményeket látva megdöbbent, ugyanis a Mercedes külvilágnak mutatott álcája egy kissé félrecsúszott:

    „Nos, ez a műsor a TV számára elég jó, mivel elég drámai és vitatható volt az egész, ugyanakkor bizonyos szempontokat nézve nyugtalanító. Kiragadta a Mercedest abból a kontextusból, amiben szeretik prezentálni magukat. Ahogy azt már régóta mondom, képzeljük csak el azt, hogy a Mercedesnek van egy bajnokesélyes autója, és a győzelmekért, valamint a bajnoki címért küzdenek. A jó hír számukra most az, hogy csak pontszerző helyekért ment a küzdelem, így nem számít annyira, hogy mit mondanak a futam utáni megbeszélésen. Ám ha 2024-ben sikerül egy győztes autót összerakniuk, akkor hogyan fogják kezelni a Lewis és George közötti egyensúlytalanságot?” – tette fel a kérdést a Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere a Youtube-csatornáján.

  • A Mercedes az F1 szétesésétől fél, így nem áll be Massa mögé

    A Mercedes az F1 szétesésétől fél, így nem áll be Massa mögé

    A Mercedes támogatására nem számíthat Felipe Massa a Forma-1 és az FIA elleni küzdelmében.

    A brazil ex-versenyző idén a fejébe vette, hogy megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét az első Szingapúri Nagydíjon történt csalásra hivatkozva. A Ferrari egykori pilótája azután döntött úgy, hogy a tettek mezejére lép, miután az év elején Bernie Ecclestone egy interjúban elmondta, ő és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már a szezon végén tudomást szerzett az esetről. Mivel a bajnoki trófeákat akkor már átadták, nem változtathattak a szezon végkimenetelén.

    Massa ügyvédi csapata már kiküldte a hivatalos leveleket az érintetteknek, míg a brazil a Ferrari segítségére és szövetségére is számít. Ám a Scuderia nemigen akarja magát belevonni az ügybe, és inkább hallgat a témával kapcsolatban.

    Mindaddig Helmut Marko szurkol a 42 éves ex-versenyzőnek, és támogatja Massa törekvéseit. Az osztrák tanácsadó szerint az a cím a brazilnak járt volna, és nem Lewis Hamiltonnak, így reméli, sikerül változtatnia az eredményen.

    Ám a csillagosok nem szállnak be a „hadjáratba”. Toto Wolff úgy véli, a Forma-1 integritását, reputációját és szavahihetőségét tiporná a sárba az, ha Massa sikerrel járna.

    „Őszintén szólva, nem hinném, hogy van erre esély. Annyi minden befolyásolhatja, hogy nyersz vagy veszítesz, én pedig nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy halad az ügy. Aláírtuk a sportszabályzatot, amik nagyon világosak, ahogyan az is, hogy licensztulajdonosként elkötelezed magad. Ha mindenki elkezdné kinyitni és megvizsgálni az ilyen helyzeteket, a sportág darabjaira hullana” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, a Massa-ügy precedenst teremthet, így a 2021-es szezonzáró ajtaját is kinyithatja, ami vitatható döntések által határozta meg a bajnoki cím sorsát.

    „A polgári perek felől nézve, nem tudom, hogy van-e valamilyen kártérítés, amit kötvetelni lehetne.”

  • Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez-ügyet

    Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez-ügyet

    Ugyan a Szingapúri Nagydíj előtt Helmut Marko azt ígérte ezentúl csak a sportot érintő témákban nyilatkozik, mégis a Japán Nagydíj előtt felhozta a Sergio Pérez ügyet.

    A Servus Tv vendégeként az osztrák tanácsadó úgy nyilatkozott korábban, hogy a mexikói versenyző „dél-amerikai” mivolta miatt nem olyan koncentrált és konzisztens. Míg ez a feladat a német Sebastian Vettelnek és a holland Max Verstappennek könnyebben megy, addig a 34 éves pilóta a kultúrális különbségek miatt hátrányban van.

    Azóta a 81 éves vezető bocsánatot kért az érintettől és a Mexikói Nagydíj szervezőitől, sőt még a Red Bull is „helyre tette”. Christian Horner elmondta, Marko nem a csapat alkalmazottja, de attól függetlenül senkitől nem tűrik a diszkriminatív megnyilvánulásokat. Sőt, még az FIA is figyelmeztette az osztrákot.

    Felülről is megdorgálták Helmut Markót a botrányos kijelentése miatt

    A Red Bull tanácsadója így megígérte, inkább csak a sporttal foglalkozik, mégis Japánban azért nyilatkozott arról a bizonyos üzenetről, amit a Szövetségtől kapott.

    „E-mailben kaptam. Gyanítom, sok mindent tudatosan ellenőriztek, de ennél többet nem szeretnék nyilatkozni” – jelentette ki a 81 éves vezető.

    Marko hozzátette, reméli, hogy a megjegyzései miatt kialakult „hihetetlen izgalom”, most már alábbhagy. A szurkolók körében a téma lassan elévül, ám Lewis Hamilton és Toto Wolff szerint egy szigorú büntetést ráfért volna ellenfelükre a Red Bull és az FIA részéről.

    Az osztrák tanácsadó viszont tovább lépne, és az előttük álló versenyhétvégére koncentrálna. Marko reméli, hogy a szingapúri rémálom véget ért, és a csapat győztesként távozik majd Suzukából.

    „Remélhetőleg a csomagunk itt már újra működni fog. Egyszerűen nem sikerült a megfelelő hőtartományba vinnünk és hagynunk az abroncsokat. Ez első sorban a szabadedzéseken és az időmérőn mutatkozott meg, míg vasárnap már ismét megfelelően működött az autónk.”

  • Hamilton miatt a Mercedes is izgatottan figyeli Massáék perét

    Hamilton miatt a Mercedes is izgatottan figyeli Massáék perét

    A Mercedes részéről azért érdekes az ügy, mert szerintük precedens lesz az ítélet a Felipe Massa által a 2008-as vb-címért indított perben, és ezt akár a Lewis Hamilton elleni 2021-es sérelem ellen is felhasználhatják. 

    Toto Wolff Szingapúrban beszélt erről, a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a fejlemények követése „érdekes”, és „ezekre senki sem számított.” A Mercedes csapatfőnöke emlékeztetett rá, hogy az F1-ben bárkinek igen nehéz, gyakorlatilag lehetetlen jogi úton érvényt szerezni az igazának ennyi idő elmúltával, ezért a saját szempontjukból sem mindegy, hogy dönt a bíróság.

    „A Forma-1 szabályai elég egyértelműek. Az ügy precedenst teremt, bármi is lesz az ítélet. Kíváncsian figyeljük az eseményeket kívülállóként.”

    Ha Massa valamilyen csoda folytán utólag esetleg megkapná a 2008-as vb-címet azáltal, hogy törlik az azévi Szingapúri Nagydíj eredményét a Renault által kitervet csalás miatt, a Mercedes is nyilván ismét mozgolódni kezdene azért, hogy a botrányos 2021-es Abu-dzabi Nagydíj eredményének megváltoztatásával Hamilton legyen az akkori világbajnok. Mint ismert, a versenyirányítás hibás döntéseinek következtében a brit azon a napon kikapott Max Verstappentől.  

    Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

    Külön pikantériája a történetnek, hogy Hamilton a Massa által indított perben elméletileg elvesztheti a 2008-as vb-címet. Hogy a 2021-es esetnek lesz-e folytatása, arról Wolff sejtelmesen fogalmazott.

    „Az FIA egyértelmű állásfoglalással reagált a 2021-es futamra, ezért is érdeklődve figyeljük [Massáék] ügyét” – közölte a Mercedes csapatfőnöke.

    Bernie Ecclestone azt mondta, szerinte a brazil pilóta a pénzre hajt, és úgy látja, inkább Hamilton és a Mercedes lenne jogosult pereskedeni a 2021-es szezonzárón történtek miatt. Massa ügyvédi csapata októberig adott haladékot az F1 képviselőinek, hogy reagáljanak a levelükre, mielőtt hivatalosan a bírósághoz fordulnak.

  • Verstappen megint reagált Wolff beszólására

    Verstappen megint reagált Wolff beszólására

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Olasz Nagydíj után ejtett el egy kicsit gúnyos megjegyzést Max Verstappen csúcsdöntő győzelmére, ami szerinte csak egy Wikipedia-bejegyzésre jó. Erre reagált a holland versenyző Szingapúrban.

    A Red Bull pilótája az este óta humorosan már visszavágott egyszer Wolff megjegyzésére, és a Szingapúri Nagydíjon egy sajtótájékoztatón egy újságíró kérdésére ismét beszélt róla.

    „Nem csalódtam benne. Elég pocsék versenyük volt, valószínűleg szomorú volt a csapata teljesítménye miatt. Szerintem képesnek kellene lennie rá, hogy elismerje, ha egy csapat valóban jól teljesít” – mondta Verstappen.

    „Úgy vélem, az a fontos, hogy mindenki a saját csapatára koncentráljon. Mi is ezt tesszük, ezt tettük, amikor mögöttük kullogtunk és ők domináltak.”

    Hill: Nem volt szép Wolfftól, ahogy Verstappen sikerén gúnyolódott

    Többeket megmosolyogtatott azzal, hogy hozzátette, Wolff szavai gyakran úgy hangzanak, mintha a mi csapatunk tagja lenne, de szerencsére nem az.”

    Verstappen kitért a Red Bull szingapúri esélyeire is, és erősítette azt a narratívát, miszerint nem biztos, hogy csapata itt feltörli a vetélytársakkal a padlót/aszfaltot. „Az utcai pályák nehezebbek az autónknak, de úgy gondolom, így is képesek leszünk jó munkát végezni, csak szorosabban mögöttünk lesznek az ellenfelek.”

  • Kiderült, miért véglegesedett ilyen későn Hamilton szerződése

    Kiderült, miért véglegesedett ilyen későn Hamilton szerződése

    Viszonylag későn, a nyári szünet után állapodott meg minden részletben a közös folytatásról Lewis Hamilton és a Mercedes.

    Hamilton 2025 végéig írt alá ahhoz a csapathoz, amellyel hat vb-címet szerzett, és amellyel szeretne még legalább egyet hozzáadni a gyűjteményéhez. Akkor már 40 éves lesz, de elmondása szerint ez egyáltalán nem aggasztja.

    Főnöke, Toto Wolff megosztotta, miért tartott ennyi ideig, mire eljutottak a bejelentéshez. „A főbb pontokban júniusra, júliusra egyetértettünk Lewis-szal. Utána csak néhány részlet maradt, majd jött a nyári szünet” – idézte a Mercedes csapatának vezetőjét az Autosport.

    „A végére a marketinggel kapcsolatos dolgok maradtak, nem pedig lényeges területek, és idő kellett, mire mindent elsimítottunk. Bár a mi jogászaink nyilván kiválóak, gyakran sok idő elmegy a jogászok miatt.”

    Hamilton 2013 óta versenyzik a Mercedes csapatában, de a mostani huzavona a szerződésével nem számított kirívónak, előfordult olyan is, hogy csak egy adott idény elején jelentették be a hosszabbítást. Ez persze rendszeresen teret ad az olyan pletykáknak, miszerint a pilóta máshova igazol, például a Ferrarihoz.

    Főnöke ódákat zeng Hamiltonról: ő az egyetlen, aki ezt megteszi