Címke: Toto Wolff

  • Súlyos vádakkal illették Wolffot: Bizalmas információk birtokában van

    Súlyos vádakkal illették Wolffot: Bizalmas információk birtokában van

    Sajtóértesülések szerint súlyos vádakkal illette a többi csapatvezető Toto Wolffot.

    Ugyan a 2023-as szezon véget ért, ám a Mercedes vezetője az események sűrűjében találta magát. Ugyan a konstruktőri második helyet megszerezték a csillagosok, mivel három ponttal többet szereztek a Ferrarinál, ám a többi csapatfőnök ujjal mutogat az osztrák üzletemberre.

    A Business F1 szerint Wolff bizalmas információkat szivárogtat ki a FOM-nak és a Liberty Mediának. Emiatt olyan értesülések kerülnek az F1 vezetőinek birtokába, amikkel nem szabadna rendelkezniük.

    A Mercedes csapatvezetőjeként az 51 éves üzletember az alakulatok minden olyan megbeszélésen jelen van, amit az istállók maguk között tartanak. Emiatt olyan információkkal rendelkezik, amiket nem feltétlenül akarnak megosztani a csapatok a FOM-mal. Mindemellett Susie Wolff, a Mercedes csapatfőnökének felesége a tavalyi szezon óta az F1 Academy ügyvezető igazgatója lett. A női bajnokság is a FOM tulajdonát képezi. Susie Wolff a pozícióját tekintve szintén olyan információk birtokába jut, amik bizalmasnak számít.

    A csapatok emiatt információcserével gyanúsítják a Wolff házaspárt. A Business F1 értesülései szerint néhány csapatvezető már jelezte az FIA-nak ezt az összeférhetetlenséget, és cselekvésre sarkalta a Szövetséget. Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke figyelemmel kíséri az alakulatok aggodalmát, ám azt még nem sikerült megállapítania, hogy a csapatok szokásos játszmájának tanúja lett, vagy valóban tiltott információcsere történt. A lap szerint az elnökre nagy nyomás nehezedik, mivel egyre többen követelik, hogy lépjen fel a Wolff házaspárral szemben.

    A Business F1 arra hivatkozik, hogy több csapatfőnökkel beszélt, akik a névtelenségbe burkolózva elmondták, hogy az egyik ülésen Wolff olyan információt ejtett el, amit akkor csak a FOM munkatársai tudtak.

    Információcserével vádolják a Mercedes csapatfőnökét:

    Az egyik csapatvezető, akinek rengeteg konfliktusa volt Wolffal, a következőket mondta a magazinnak:

    „Azt beszéltük a többi csapattal, hogy elmehetnénk egy privát megbeszélésre. Ám a következő pillanatban már az egész tárgyalás anyaga Greg Maffei (Liberty Media vezetője) asztalán volt. Toto elmondott mindent a feleségének, aki tovább adta az információt Stefanónak (Domenicali), ő pedig elmondta Greg Maffeinek. Stefano 30 másodpercen belül tudni fogja miről beszélgetünk és mit mondtunk.”

    Egy másik csapatfőnök így reagált:

    „Szerintem ez illegális, én ezt így gondolom. Véleményem szerint, vállalati szinten hatalmas ez ügyben az összeférhetetlenség. Ezen felül rendkívül etikátlan is az egész.”

    A Business F1 állítja, köztudott, hogy Wolff már korábban is kiszivárogtatott információkat. A magazin szerint tavaly az osztrák csapatvezető révén derült ki az Szingapúrban, hogy a Red Bull túllépte a költségvetési limit összegét. Ám az osztrák istállót erről az FIA akkor még nem értesítette.

    „Egy időzített bombán ülünk, ami arra vár, hogy még nagyobbat robbanjon. Nagyobbat fog szólni a 2022-es Szingapúri Nagydíjon történt eseményeknél is” – nyilatkozta egy másik csapatvezető.

     

  • Wolff osztott-szorzott, majd megállapította, hogy még mindig Hamilton a legjobb

    Wolff osztott-szorzott, majd megállapította, hogy még mindig Hamilton a legjobb

    Toto Wolff továbbra is úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton a legjobb versenyző a mezőnyben.

    2021-ben még a bajnoki címért küzdött a brit versenyző, ám az utolsó futamon egy vitatható döntéssorozatnak köszönhetően elbukta a hőn áhított győzelmet. Az új éra első éveiben nem tudott beleszólni a bajnoki csatába, sőt ismét egy olyan szezonon van túl, amiben nem sikerült futamot nyernie.

    A hétszeres világbajnok többször kijelentette, addig nem akar távozni a száguldó cirkuszból, míg meg nem szerzi a rekordot jelentő 8. címet. Hamilton hisz abban, hogy ez be fog következni, ám a verseny után utalt arra, hogy ez nem jövőre fog megtörténni. A 38 éves pilóta szerint a Red Bull 2024-ben is dominálni fog, így nagyon kell igyekezniük, hogy a utolérjék őket.

    Hamilton aggódva fogalmazta meg azt, amit a legtöbben sejtenek

    A Mercedes csapatfőnöke bízik versenyzőjében, de elismerte, nem volt túl szerencsés és eredményes a hétszeres világbajnok legutóbbi pár versenye. Ugyanakkor Wolff szerint még mindig a brit a legjobb a mezőnyben.

    „Lewis (Hamilton) szempontjából nem jól sikerült a hétvége. Ezek a tények, de véleményem szerint ez nem változtat azon, hogy ő a világ legjobb versenyzője. Ha tudunk neki versenyképes autót adni, akkor a bajnoki címért fog küzdeni, efelől nincs kétségem.”

    Az osztrák vezető hozzátette, idei konstrukciójuk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így nem lepődött meg azon, hogy Hamilton nem tudott „csodákat tenni” vele.

    „Világos, mikor az embernek olyan F1-es autója van, mint amilyen nekünk volt, akkor nem érzi jól magát benne. Voltak jó és rossz hétvégék, de minden alkalommal, mikor azt láttuk, hogy Lewis ott van és akár a győzelemre is esélyes, akkor hirtelen az igazi énje felélénkült. Egyszerűen csak egy jó autót kell adnunk neki.”

    Wolff emellett kijelentette, nem lehet egy csapat a legjobb minden évben. Mikor a Mercedes-sikerszériájára fog visszagondolni 10-20 év múlva, büszkeség tölti majd el:

    „Második, első, első, első, első, első, első, első, első, harmadik és második. Ha az ember ebből a megközelítésből tekint az eddigi eredményeinkre, akkor ez rendben van. Persze, ha a makro-szempontok helyett a mikrot vizsgáljuk, akkor annyit látunk, hogy van egy srác, aki idén 19 versenyt nyert. Ez már nem annyira jó.”

  • Hamilton mellett Wolff sem tud már mit mondani – nagyon várták az év végét a Mercedesnél

    Hamilton mellett Wolff sem tud már mit mondani – nagyon várták az év végét a Mercedesnél

    A 2023-as Forma-1-es szezon legutolsó két versenyhérvégéje egyáltalán nem Lewis Hamiltonról szól. Hamilton nagyon csalódott a történtek miatt, és az edzés után elmondta, hogy már nem is nagyon tud mit kezdeni a kialakult nehéz helyzetével.

    A hétszeres brit világbajnokkal 2014 óta először fordult elő az, hogy két egymást követő jövető hétvégén sem tudott bejutni a Q3-ba az időmérőn. Ehhez képest a csapattársa, George Russell a második rajtsor végéről indulhat majd a mai futamon, szóval nem lehet tudni, mi lehet a két pilóta közötti különbség.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    „Már a Q1-ből nagyon nehéz volt kijutnom – árulta el Hamilton az F1 hivatalos oldalának adott nyilatkozatában. – A legutolsó két futam egy kész katasztrófa volt a számomra az időmérők szempontjából. Két 11. hely, ez nagyon ritka az én esetemben, de legalább ez az utolsó verseny az idei szezonban.”

    Wolffnak is elege van az idei Mercedesből

    A hatalmas betlit követően nem csak Hamilton, hanem a csapatfőnök Toto Wolff is örül annak, hogy ez volt az utolsó időmérő edzése a W14-nek. Az osztrák szakember a szabadedzések jó eredményei alapján magasabb elvárosokkal vágott neki a kvalifikációnak, de a végén csalódnia kellett.

    „A harmadik szabadedzés domináns volt – ismerte el Wolff. – Talán Norrist ott lehetett volna előttünk, jó kilátásokkal mehettünk el az időmérőre, de ott sajnos nem álltak össze a dolgok. Többet vártunk, viszont lehet, hogy csak ennyi volt benne az autóban.”

    „Elegem van már abból, hogy mindig kifogásokat kell keresnem. A melegben jók voltunk, azonban a hidegben már nem. A másik nap pedig fordítva, de örülök annak, hogy ez volt az utolsó időmérő edzés idén, és jövőre már egy új autóval próbálkozhatunk majd.”

  • Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Lewis Hamilton után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is reagált Christian Horner azon állításaira, hogy a hétszeres világbajnok menedzsmentje korábban egy esetleges szabad ülésről érdeklődött a Red Bullnál. Az osztrák üzletember nem kímélte a bikások csapatfőnökét.

    „Egyszerűen nem értem, mi hajtja a fickót. Egyszerűen nem értjük a gondolkodását, hogy ilyen dolgokkal áll elő” – idézi Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavait Abu-Dzabiból a Speedcafe.

    Az osztrák üzletember arra reagált így, hogy Christian Horner a Daily Mailnek adott interjúban kijelentette: az idei év korábbi részében „volt egy megkeresés” Hamiltont illetően (a Red Bull szóvivője szerint Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja részéről) arról, hogy a hétszeres világbajnok esetleg csatlakozzon az energiaitalos istállóhoz, noha komoly fázisig nem jutott el a dolog.

    Horner csak kínos helyzetbe akarta hozni Hamiltont és a Mercedest? – alighanem igen

    Hamilton az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján kategorikusan cáfolta, hogy ő vagy bárki más megkereste volna a Red Bullt, és elmesélt egy történetet arról, hogy Horner korábban üzenetet küldött neki, hogy üljenek le beszélgetni a szezon végén, de ezt Hamilton csak hónapokkal később olvasta el (mert közben lecserélte a telefonját), és ezután már csak sok sikert kívántak egymásnak. Ezután a hétszeres világbajnok azt mondta Wolffnak, hogy nem valószínű, hogy találkozni fog Hornerrel.

    Wolff az abu-dzabi hétvége péntekén úgy nyilatkozott, hogy a Horner által emlegetett megkeresés valóban nem Hamilton, hanem a Red Bull részéről történt (Horner azt mondta, hogy „There was an inquiry”, ami valóban csak annyit jelent, hogy „Volt egy megkeresés”, az tehát nincs benne, hogy kinek a részéről), és a bikások csapatfőnöke beszélt is Hamiltonnal, de nem egy esetleges versenyzői ülésről.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    „Az történt, hogy Christian egy velünk dolgozó ügynökségen keresztül meg akarta szerezni Lewis elérhetőségét, hogy beszéljenek az ülésről. Így zajlott az egész. Christian érdeklődött Lewis elérhetőségéről. Lewis beszélt Christiannal, amiről [Hamilton] rögtön tájékoztatott, és a beszélgetés nem az ülésről szólt, csak unalmas fecsegés volt. Nem tudom, mi hajtja őt, hogy előáll ezzel” – szúrt oda Wolff Hornernek.

    De a Red Bull csapatfőnöke nem csak ezt kapta meg az osztráktól, hanem azt is, hogy minek foglalkozik még most is a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjjal (nem mintha Wolff nem hozakodna elő időről-időre a mai napig az ott történtekkel). Horner ugyanis a Sky-on kijelentette, hogy 2021-ben „a Mercedes elba**ta”, mivel „szegény Lewis-t kint hagyták olyan gumin, amellyel szinte a teljes futamot teljesítette, mi pedig kihoztuk Max-ot, ezért ő friss abroncsokon volt.”

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Horner itt arról beszélt, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj végén Verstappen emiatt került gumielőnybe, de mint azt tudjuk, a Mercedesnek nem lett volna lehetősége kihívni kerékcserére Hamiltont a futam végi biztonsági autós fázis alatt úgy, hogy Verstappen pályán tartása esetén ne veszítsen pozíciót, és mivel minden jel arra utalt, hogy Safety Car mögött ér véget a verseny, a logikus döntés az volt, hogy Hamilton autóján nem cseréltek kereket.

    Ezt nyilván Horner is tudja, és vélhetően csak ismét oda akart szúrni Wolffnak, aki Abu-Dzabiban azon a véleményen volt, hogy a Red Bullnak egy olyan szezon után, mint az idei, nem kellene továbbra is a 2021-ben történtekkel foglalkoznia. „Megnyerted az évet, örülj neki, legyél szerény, élvezd! Ne kezdj el a 2021-es abu-dzabi versenyről beszélni, mert ez abszolút nem korrekt… (sóhajt) …ezek jellembeli dolgok. Csak tűnődöm, hogy mi folyhat odafent (Horner fejében – a szerk.).”

    FRISSÍTÉS

    Christian Horner időközben ismét nyilatkozott a Sky Sports-nak, és személyesen erősítette meg, hogy Hamilton apja kereste meg őt. „15-16 éve ismerem Anthony-t, kedves fickó. Ő keresett meg… Nem hiszem, hogy saját maga számára érdeklődött az ülésről.”

  • Csúnya beszéd miatt magyarázkodhatott a Ferrari és a Mercedes csapatfőnöke

    Csúnya beszéd miatt magyarázkodhatott a Ferrari és a Mercedes csapatfőnöke

    Las Vegasban nem szalonképes kifejezéseket használt a nyilvánosság előtt Frédéric Vasseur és Toto Wolff, erről Abu-Dzabiban vonták kérdőre őket.

    Vasseur és Wolff csúnya szavakat használva beszélt a Las Vegas-i Nagydíj edzésén bekövetkező csatornafedeles incidensről, bár nem ugyanabban a témában: előbbi a fedőn áthajtó, az autóját megrongáló Carlos Sainz edzésére mondta azt, hogy „elb*sztuk”, utóbbi pedig egy újságíró kritikájára reagált ingerülten eképp: Hogy merészel bárki is rosszat mondani egy olyan eseményről, ami vadonatúj mércét állít fel a sportban. Egy kib*szott csatornafedélről beszélünk, ami nem lett megfelelően lerögzítve.

    Az FIA már Las Vegasban szerette volna az kérdőre vonni Vasseur-t és Wolffot az elhangzottakért, de ott nem volt rá lehetőség, ezért halasztották a meghallgatást a mostani versenyhétvégére.

    Hivatalosan azért idézték be a két csapatfőnököt, hogy megvizsgálják, megsértették-e a Nemzetközi Sportkódex azon cikkelyét, miszerint az F1 résztvevőinek tilos az FIA vagy az autósport értékeit, érdekeit sérteni a cselekedeteikkel, nyilatkozataikkal.

    Végül mindketten hivatalos figyelmeztetést kaptak az illetlen szavak használata miatt.

    Wolff odaszúrt Masinak a két évvel ezelőtti sérelemért

  • Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Christian Horner szerint Lewis Hamilton stábja a Red Bullt és a Ferrarit is megkereste, mielőtt a hétszeres világbajnok 2025-ig aláírt a Mercedeshez. A bikások csapatfőnöke odaszúrt a csillagosokat irányító kollégájának, Toto Wolffnak.

    A Mercedes augusztusban jelentette be, hogy Lewis Hamilton és George Russell szerződését egyaránt meghosszabbították 2025-ig. Előbbi így közel 41 éves koráig marad a brackley-i istállónál, ahol már számos sikert, többek között hat egyéni világbajnoki címet ért el. A 38 éves versenyző többször is emlegette, hogy elkötelezett a projekt iránt, és bízik a feltámadásban.

    Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy mégsem volt akkora az az elköteleződés. Tavasszal mi is megírtuk, hogy Hamilton állítólag tárgyal a Ferrarival, azon belül is John Elkann-nal, a márka elnökével. Christian Horner szerint azonban nem csupán a vörösökkel vették fel a kapcsolatot, hanem a jelenleg domináló Red Bull-lal is.

    Odaszúrt Hamiltonnak a Red Bull főnöke: Ő az egyetlen, akinek ezt nem kéne emlegetnie

    „Az évek során számos beszélgetést folytattunk arról, hogy Lewis csatlakozzon – nyilatkozta a bikások csapatfőnöke. – Néhányszor már megkerestek minket. Legutóbb az év elején tudakolták meg, hogy van-e érdeklődés. John Elkann-nal is találkozott. Szerintem komoly megbeszélések voltak. A monacói [hétvége] körül történt. Egyértelműen voltak beszélgetések, talán [Frédéric] Vasseur [csapatfőnökkel] is, de Elkann-nal biztosan.”

    Könnyen lehet, sőt, valószínű, hogy ezeket a beszélgetéseket nem maga Hamilton kezdeményezte, hanem valaki a stábjából. Az egyik opció a hétszeres világbajnok menedzsere, Penni Thow, aki ugyan nem annyira ismert, de a versenyek többségén ott szokott lenni, és az elmúlt években a legfőbb tanácsadójává vált, elsősorban az üzleti életben. A cikket író Jonathan McEvoy azonban úgy fogalmazott, hogy „megeszem ezt az újságot”, ha nem édesapja, Anthony Hamilton volt az elsődleges mozgatórugó. Utóbbi ugyan már jó ideje nem fia menedzsereként tevékenykedik, de nyilvánvalóan még mindig közel áll hozzá.

    Amennyiben Hamilton a Red Bullhoz igazolt volna, úgy jövőre Max Verstappen csapattársa lenne, akivel 2021-ben minden idők egyik legemlékezetesebb bajnoki csatáját vívta. Horner azonban kategorikusan kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni. „Nem tudom elképzelni, hogy Max és Lewis együtt dolgozzanak – szögezte le. – Nem lenne megfelelő a dinamika. Mi száz százalékig elégedettek vagyunk azzal, amink van.”

    Ami Horner karrierjét illeti, a brit szakember lassan két évtizede, 2005 óta irányítja a Red Bullt. Az évek során a sajtóban felmerült, hogy esetleg ő legyen a Forma–1 elnök-vezérigazgatója a pozíciót jelenleg betöltő Stefano Domenicali után, de ő jól érzi magát mostani szerepében. Az 50. születésnapját nemrég ünneplő csapatfőnök a Mercedest irányító Toto Wolffnak is odaszúrt. Két éve ők talán még a versenyzőknél is ádázabb párharcot vívtak a pályán kívül.

    Hamilton szerint látszik a Red Bull főnökén, hogy már nem élvezi annyira a sikereket

    „Nyilvánvalóan hihetetlen időszakot éltünk át Sebastian Vettellel, aztán sötét éveken mentünk keresztül, amikor a motorunk nem volt versenyképes – emlékezett vissza. – A részvényesek kezdtek kiábrándulni a sportágból, nekünk pedig sikerült változtatni a helyzeten. Az én szenvedélyem az autóversenyzés és a Forma–1, és nem éget a vágy, hogy bármi mást csináljak. Szakmailag tisztelem Totót. Remekül kijövünk egymással, amióta [a csapata] nem versenyképes.”

  • Wolff odaszúrt Masinak a két évvel ezelőtti sérelemért

    Wolff odaszúrt Masinak a két évvel ezelőtti sérelemért

    A Mercedest irányító Toto Wolff számára gyakorlatilag PTSD, amikor az Abu-dzabi Nagydíj kerül szóba, az idei verseny előtt is Michael Masira célozgatott.

    A 2021-es Abu-dzabi Nagydíj örökre beírta magát a Forma-1 krónikájába a botrányos vb-döntővel, amiből Lewis Hamilton és a Mercedes vesztesen, Max Verstappen és a Red Bull győztesen jött ki. A szinte rögtön utána menesztett versenyigazgató, Masi döntése máig vitát kavar a biztonsági autós fázis utáni újraindítással.

    A hétvégén az arab államban zárul a világbajnokság, ahol a Mercedes ezúttal a konstruktőri 2. hely megtartásáért küzd: a szezon felénél még 56 ponttal álltak a Ferrari előtt, azóta viszont csak egyetlen alkalommal szereztek több pontot a maranellóiaknál, Katarban, ahol Carlos Sainz műszaki hiba miatt el sem tudott rajtolni, az előnyük így 4 egységre olvadt.

    A körülmények Wolff emlékezetéből előhívták a két évvel ezelőtti eseményeket Abu-Dzabiban. „Szinte azonos pontszámmal megyünk oda. Rendes versenyigazgató lesz szolgálatban, így elvileg rendben leszünk. Versenyezzünk, minden az utolsó futamon dől el” – idézte őt a RacingNews365. 2021-ben Hamilton és Verstappen szó szerint azonos pontszámmal várta a szezonzárót.

    Kiverte a biztosítékot a riporternél az F1-es botrányt okozó versenyigazgató visszatérése

    „A Ferrari nagyon gyors, jó munkát végeztek. Szerintem [Las Vegasban] azonos szinten lehettünk volna velük, de az eredmények mást mutatnak. Jó lenne a 2. helyet megkaparintani, hogy pozitívan zárjuk az idényt, de nem okoz különösebb örömet nekem, hogy másodikok vagy harmadikok vagyunk.”

    Masi az idei Ausztrál Nagydíjon újra megjelent az F1-ben, mint az ottani egyik betétfutam verseny igazgatója. Azt mondta, szívesen leülne Hamiltonnal tisztázni a történteket.

  • A Ferrari es a Mercedes főnöke is kiakadt, de teljesen mas véleményen vannak

    A Ferrari es a Mercedes főnöke is kiakadt, de teljesen mas véleményen vannak

    Frédéric Vasseur és Toto Wolff sem hagyhatta szó nélkül a Las Vegas-i Nagydíjon kibontakozott újabb botrányt. A Ferrari csapatvezetője szerint elfogadhatatlan, ami történt, a Mercedes szakvezetőjénak azonban nem volt problémája az elszabadul csatornafedéllel.

    Alig vette kezdetét a Las Vegas-i Naygídj, máris egy óriási problémával kell szembenéznie a Forma-1 vezetőinek és az FIA-nak. Az első szabadedzés elején ugyanis Carlos Sainz Ferrariját eltalálta egy nem megfelelően rögzített csatornafedél. Az incidesn után prios zázsló lépett érvénybe, és a további vizsgáltaok miatt már nem is indították újra az első szabadedzést.

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Ugyan a múltban is láttunk már hasonló esetet utcai pályákon, a probléma óriási fejfájással járt, mivel ez a pályán lévő összes csatornafedéllel megtörténhet, miután ahibás darab rekord gyorsasággal adta meg magát.

    A Ferrariban jelentős károk is keletkeztek az eset miatt. Az olasz istálló szerint a spanyol autójának monokokja, erőforrása és az akkumulátora is olyan mértékben károsodott, hogy a kukába kell dobniuk őket. Nem csoda, hogy Vasseur felháborodva nyilatkozott a média munkatársainak az első gyakorlás lefújását követően.

    „Az a helyzet, hogy a monokokban, a hajtásláncban és az akkumulátorban is komoly kár keletkezett, és ez szerintem elfogadhatatlan – fogalmazott a Ferrari francia származású csapatfőnöke.

    „Ez nagyon rosszul érintett minket, és egy vagyonba fog fájni a javítás. Elb*sztuk Carlos edzését, aki így biztosan nem lesz ott a második edzésen, miután ki kell cserélnünk a monokokját.”

    „A show az remek, és minden szuper, de ez akkor sincsen rendjén szerintem, hogy ilyesmi megtörténhet.”

    Nagy meglepetésre Wolff egyáltalán nem úgy látja a dolgokatm, mint Vasseur, és tagadja azon állításokat, miszerint a szóban forgó incidens negatív fényben tünteti fel a sportágat.

    „Ez nem okoz kárt a számunkra, semmiség az egész – véli Wolff. – Egy csütörtöki napon vagyunk, és van egy olyan szabadedzésünk, amit nem teljesítünk. Most még mindenki a csatornafedélről beszél, de holnapra már mindenki elfelejti az egészet.”

    „Nevetséges az egész. Hogy merészel bárki is rosszat mondani egy olyan eseményről, ami vadonatúj mércét állít fel a sportban. Egy kib*szott csatornafedélről beszélünk, ami nem lett megfelelően lerögzítve. Ez már a múltban is megtörtént, semmi különleges nincsen benne.”

    „Inkább ismerjétek el azon embereket, akiknek köszönhetően létrejöhetett ez a verseny, és mindennél nagyobbá tették ezt a sportágat.”

  • Nem várt üzenetet kapott a Liberty Mediától az Andretti?

    Nem várt üzenetet kapott a Liberty Mediától az Andretti?

    A Liberty Media vezérigazgatója elmondta, mint gondol az F1-es mezőny bővítéséről.

    Az FIA korábban már jóváhagyta az amerikai ex-versenyző pályázatát, így a hivatalos dokumentumokat benyújtva felkereshette a Forma-1-et. Ám a sportág már nem várja olyan tárt karokkal az új csapatot, mint a Szövetség. A csapatok már az elbírálási időszak alatt elmondták, nem szeretnének plusz egy istálló látni a rajtrácson, így Mohammed Ben Sulayem reménye a Liberty Mediaban lakozott.

    Az F1 amerikai tulajdonosa viszont úgy tűnik, hogy a FOM és a csapatok álláspontját támogatja. Greg Maffei, a vállalat vezérigazgatója a CNBC hamarosan megjelenő dokumentumfilmében így nyilatkozott a mezőny bővítéséről:

    „Nézze, mi nagyon boldogok vagyunk 10 csapattal. Az emberek részéről van igény arra, hogy új csapatot kapjanak. Nem hinném, hogy szükségünk lenne rá, de mindig megvizsgáljuk, hogy mit tudnának hozzá tenni a mezőnyhöz.”

    Steiner és Wolff bírálja legélesebben a bővítést:

    A Mercedes osztrák csapatfőnöke a következőket mondta korábban az új pályázatról:

    „Ha behozunk egy másik alakulatot, az a meglévő csapatoknak nagyjából 10%-os bevételkiesést jelent. Én csapattulajdonosként tökéletesen készen állnék erre, ha tudnám, hogy az új belépő kárpótól ezért, mert új közönséget és piacot hoz, valamint nagyban hozzájárul a show-hoz. Ha az így lesz, akkor nem lesz több kérdés.”

    Mindaddig a Haas szókimondó vezetője a következőket fűzte hozzá:

    „Ha ez mindenki számára előnyös az F1-ben, akkor mindenki jól jár. Ám csak azért, hogy még többen legyünk és felhígítsuk a mezőnyt… miért tenne ilyet bármelyik vállalkozás? Végül is ez egy üzlet.”

    Az F1 várhatóan 2024 közepén dönt az Andretti-Cadillac pályázatáról.

  • Hiába vágynak a Mercedesnél a teljes „Vegas-életérzésre”, van amit nem enged Wolff

    Hiába vágynak a Mercedesnél a teljes „Vegas-életérzésre”, van amit nem enged Wolff

    Toto Wolff egy dolgot betiltott a Mercedes számára, így hiába szeretnék kipróbálni a dolgozók a város leghíresebb szórakozási módját, erről a versenyhétvége alatt le kell mondaniuk.

    A héten Las Vegasba látogat a mezőny, így a sportág által nagyon várt hétvége hamarosan kezdetét veszi. A város már nagyon készül a száguldó cirkusz fogadására, bár a helyszín körüli botrányok számában sincs hiány.

    Az első F1-es esküvőre is készülnek a szervezők, így egy rögtönzött helyszínt is kijelöltek a házasodni kívánó szurkolóknak vagy épp csapattagoknak.

    A kaszinók és a szerencsejátékok Paradicsomában a Mercedes alkalmazottjai viszont nem élvezhetik a teljes Las Vegas-életérzést. Az osztrák csapatfőnök ugyanis egy dolgot kihúzott arról a bizonyos „élménylistáról”.

    „Úgy vélem, mindenki nagyon várja mára versenyt Las Vegasban. Ez a futam az Everest megmászásához hasonlítható, le a kalappal a Liberty Media előtt, hogy lehetővé tudták tenni ezt. Nem hinném, hogy egyedül csak én nem jártam még korábban ebben a városban. Elég nehezen lehet itt navigálni. Még nem tudjuk hogyan jutunk el a szállodából a pályára és fordítva, de biztos vagyok abban, hogy találunk erre megoldást. Nagyon várom már ezt a versenyt. Ahogy korábban mondtam, még nem jártam Vegasban, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a csapatból mindenki távol maradjon a kaszinóktól. Én biztos nem fogadok, és gondoskodom arról, hogy a többiek is így cselekedjenek” – nyilatkozta Wolff a spanyol Motorsport.com-nak.