Címke: Toto Wolff

  • Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

    Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

    Susie Wolff átláthatóságot és teljes körű vizsgálatot kíván, míg Toto Wolff türelemre inti a rajongókat, addig Lewis Hamilton a csalódottságát fejezte ki.

    Amilyen gyorsan jött az FIA összeférhetetlenségi vizsgálata, olyan gyorsan véget is ért. Kedden még meglepődve konstatálta az F1-es közösség a hírt, hogy a Szövetség az egyik csapatfőnököt és a FOM egyik emberét információcsere gyanúja miatt vizsgálja, majd csütörtökön le is zárta az ügyet.

    Mindaddig a Mercedes csapatvezetője és az F1 Academy ügyvezető igazgatója értetlenül állt az események kereszttűzében. A csillagosok a kedd esti közleményükben leírták, előzetes tájékoztatást nem kaptak a fennálló ügymenettel kapcsolatban, így arra kérték az FIA-t, hogy a hivatalos dokumentumokat továbbítsák nekik. Ezen felül elutasították a vádakat.

    Susie Wolff a közösségi médiás platformján reagált az eseményekre. A skót ex-pilóta éles kritikával illette az FIA-t, miközben mélységes felháborodását tolmácsolta.

    Ám az ügy lezárását követően ismét felszólalt a korábbi versenyzőnő. Susie megköszönte a csapatoknak, hogy kiálltak mellette és az F1 Academy mellett, továbbá nagyobb átláthatóságot kíván az FIA-tól a jövőben. Ezen felül hozzátette: meg akarja találni azt, aki az egész ügyet kirobbantotta.

    „Amikor megláttam tegnap este az FIA által kiadott közleményt, az első reakcióm az volt: ennyi? Két napon keresztül a nyilvánosság előtt és a háttérben zajló megbeszéléseken célozgattak a feddhetetlenségemre, de az FIA-tól senki sem keresett meg engem közvetlenül. Sportágként hosszú utat tettünk meg. Rendkívül hálás voltam a Forma-1-es csapatok egységes támogatásáért. Nagyon sok olyan nővel és férfival dolgozok együtt az F1-ben és az FIA-nál, akik szenvedélyesen szeretik a sportot, és a sportágunk érdekeit tartják szem előtt. Ám ez az epizód eddig átláthatóság és elszámoltathatóság nélkül zajlott. Online zaklatásban volt részem a munkám és a családommal kapcsolatban. Nem hagyom magam megfélemlíteni, és addig fogom folytatni, míg ki nem derítem ki indította ezt a kampányt és vezette félre a médiát. Ami ezen a héten történt, az egyszerűen kevés. Sportágként többet kell követelnünk, jobbnak kell lennünk” – írta Susie Wolff.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wolff (@susie_wolff) által megosztott bejegyzés

    Wolff jogi lépéseket tesz és türelemre int:

    Mindeközben a Mercedes közösségi médiás platformjain megjelent egy közlemény, melyben az osztrák csapatfőnök türelemre inti a rajongókat és a média képviselőit. Az FIA Gála alatt nem kívánnak az üggyel kiemelten foglalkozni, de az esetnek lesz folytatása.

    „Megértjük, hogy a média jelentős érdeklődést mutat a héten történt események iránt. Jelenleg aktív jogi eszmecserét folytatunk az FIA-val. Teljes átláthatóságot várunk el azzal kapcsolatban, hogy mi történt és miért, valamint fenntartunk magunknak minden jogi lehetőséget. Ezért a megértésüket kérjük amiatt, hogy nem kommentáljuk hivatalosan a történteket, de a megfelelő időben foglalkozni fogunk az üggyel.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    Hamilton dühös az FIA-ra:

    Lewis Hamilton az FIA Gála sajtótájékoztatóján pár órája elmondta, dühös a Szövetségre az egész ügy miatt. Bakuban a hétszeres világbajnok így nyilatkozott a csapatfőnökét és az F1 Academy ügyvezetőjét ért vádakról:

    „Ez egy kihívásokkal teli hét volt. Igazán kiábrándító hét, mivel a sportágunk irányítótestülete megpróbálta megkérdőjelezni a sportág egyik leghihetetlenebb női vezetőjének integritását. Mindezt intézte Susie Wolff felé, kérdések is bizonyítékok nélkül. Majd a végén csak bocsánatot kértek. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Rengeteg nagyszerű ember van, akik csodálatos munkát végeznek a sportágunkban. Folyamatos harc zajlik azért, hogy valóban javuljon a sokszínűség és az elfogadás az iparágban. Ám úgy tűnik, vannak bizonyos személyek az FIA vezetőségében, akik minden alkalommal megpróbálnak visszarántani minket, mikor teszünk egy lépést előre. Ez egy globális sport, így tehát ezen az attitűdön változtatni kell. Hihetetlen lehetőségeink vannak arra, hogy a változás előmozdítói és vezetői legyünk. Szeretném elismerni, hogy nagyon sokan vannak, akik nagyszerű munkát végeznek. Viszont változtatásokra van szükségünk, hogy biztosak lehessünk abban, mindannyian a helyes irányba haladunk.”

    Újabb fordulat a Wolff-ügyben: A Mercedes kártérítést követelhet az FIA-tól?

  • Újabb fordulat a Wolff-ügyben: A Mercedes kártérítést követelhet az FIA-tól?

    Újabb fordulat a Wolff-ügyben: A Mercedes kártérítést követelhet az FIA-tól?

    Sajtóértesülések szerint a Mercedes azt fontolgatja, eljárást indít az FIA ellen a csapatfőnökük jó hírének megsértése miatt.

    A hét elején a Szövetség váratlanul bejelentette, hogy összeférhetetlenségi vizsgálatot indít egy F1-es csapatfőnök és a FOM egyik munkatársa ellen. A BusinessF1 korábban megjelent cikke alapján a Wolff házaspár került előtérbe, ugyanis a magazin szerint több csapatfőnök panaszkodott arra, hogy információátadást történt a felek között. A lap kihangsúlyozta, az ellenfelek hivatalos panasszal életek, miután az osztrák vezető állítólag olyat mondott az egyik ülésen, amit még nem szabadott volna tudnia.

    A vizsgálat bejelentése után a német csapat kiadott egy közleményt, melyben elutasította a vádakat, és arra kérte a Szövetséget, hogy az üggyel kapcsolatos dokumentumokat küldje el az alakulatnak. Susie Wolff a közösségi médiás platformján nyilatkozott. Az F1 Academy ügyvezetője leírta, megfélemlítésen és nőgyűlölő viselkedésen alapuló vádakkal illették.

    Szerda délután az összes csapat közös közleményt adott ki. Az alakulatok leírták, hogy nem tettek hivatalos panaszt Wolff ellen, és továbbra is támogatják az női szériát, és annak vezetőjét. Csütörtökön visszatáncolt az FIA, és törölte a vizsgálatot a házaspár ellen.

    Mivel az ügyet kirobbantó hírforrás nem volt hiteles, a Planetf1.com megpróbálta kideríteni, végül miért indított vizsgálatot a Szövetség. Mint kiderült, a többi csapatfőnök is hasonló kérdésekkel állt az FIA elé. A lap állítja, egy prominens forrás úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat bejelentése előtt az F1-et és a Mercedest is tájékoztatta a Szövetség erről, viszont csillagosok állítják, ők nem kaptak semmit.

    A Mercedes a visszavágáson gondolkodik

    A BBC információi szerint a német csapat nem akarja annyiban hagyni a dolgot. Kártérítést követelhetnek az FIA-tól, amiért „reputációs kár” érte őket. A lap hozzátette, a sportág vezetői megkérdőjelezik Mohammed Ben Sulayem ítélőképességét. Korábban a brit forrás leírta, hogy a Liberty Media emiatt a Szövetségtől való elszakadást fontolgatja, ám a PlanetF1.com azt az információt kapta az F1-től, hogy nem áll szándékukban szakítani az FIA-val.

    Bosszúból indítottak vizsgálatot Wolff ellen?

  • Ez gyors volt: máris vége a Mercedes csapatfőnöke elleni vizsgálatnak

    Ez gyors volt: máris vége a Mercedes csapatfőnöke elleni vizsgálatnak

    Az FIA csütörtök este bejelentette, hogy ejtik a Toto Wolff és a felesége elleni vizsgálatot.

    Ezt összeférhetetlenség címén indították napja, amit az váltott ki, hogy az F1 Bizottság egyik ülésén Toto Wolff állítólag olyan számokról beszélt a költségvetési keret ellenőrzése kapcsán, amikről elvileg nem lett volna szabad tudnia, és egyesek azt tippelték, hogy az F1 Academy egyik vezetőjeként dolgozó Susie Wolff szivárogtatott neki.

    Ugyanakkor még az F1-es csapatok is kiálltak egy közleményben a házaspár védelmében, az FIA pedig visszakozott. A közleményben a szövetség kijelentette, hogy a FOM viselkedési és az F1 összeférhetetlenségi protokolljában megfelelő intézkedéseket fektettek le a potenciális kihágások ellen, és az FIA elégedett azzal, hogy megelőzzék az illetéktelenek számára a bizalmas információk felfedését.

    „Az FIA megerősíti, hogy senki ellen sincs folyamatban vizsgálat etikai vagy fegyelmi vétség gyanúja miatt” – áll a közleményben.

    Bosszúból indítottak vizsgálatot Wolff ellen?

  • Bosszúból indítottak vizsgálatot Wolff ellen?

    Bosszúból indítottak vizsgálatot Wolff ellen?

    Alig kezdődött el az F1 téli szünete, de az uborkaszezonban máris van min csámcsogni, hiszen Toto Wolff és felesége ellen összeférhetetlenségi vizsgálatot indít az FIA. Egyesek arra gyanakodnak, hogy ez az FIA-elnök Mohammed Bin Szulajm bosszúja.

    A Mercedes csapatfőnökének neje Susie Wolff, és a házaspár ellen a hírek szerint azért indult vizsgálat (bár hivatalosan nem nevezték meg őket), mert a Mercedes csapatfőnöke bizalmas információkat szerzett az F1 kereskedelmi jogait birtokló FOM egyik emberétől, és Toto Wolff véletlenül lerántotta a leplet erről az F1-es bizottság egyik ülésén. Ott állítólag olyan számokat említett, amelyek a költségplafonnal kapcsolatos ellenőrzésekből származhatnak.

    Felesége a nők számára létrehozott sorozat, az F1 Academy ügyvezető igazgatójaként dolgozik, rá így terelődött a gyanú. Természetesen előfordulhat, hogy Toto Wolff nem tőle jutott hozzá azokhoz a bizonyos információkhoz, azt pedig végképp aligha tudja bárki is leellenőrizni (titkosszolgálati lehallgatási módszerek nélkül), ha a vacsoraasztalnál került volna sor erre a bizonyos tiltott információcserére.

    A BBC-n közben azt pedzegették, hogy az egész ügy akár az FIA elnöke, bin Szulajm bosszúja is lehet, amiért Toto Wolff a szövetség szempontjából ellentétes érdekű kijelentéseket tett az elmúlt időszakban. Itt többek között az Andretti csapat belépési szándékát említették meg, amit a Mercedes csapatfőnöke hosszú ideje láthatóan ellenez.

    Susie Wolff szerint szexizmus áldozata lett: Ez egy nőgyűlölő viselkedésen alapul

    Mindez azért érdekes, mert bin Szulajm korábban azt ígérte, kevesebbet fog foglalkozni az F1 ügyeivel.

    Az F1 csapatai mindenesetre közleményben reagáltak a Wolffék elleni vádra, és mindegyik istálló kijelentette, hogy nem ők emeltek hivatalos panaszt az FIA-nál.

  • Megtörtént a „bostoni teadélután” az F1-ben: Kiálltak a csapatok Wolff mellett

    Megtörtént a „bostoni teadélután” az F1-ben: Kiálltak a csapatok Wolff mellett

    A csapatok világosan közölték, milyen szerepünk van a nemrég kirobbant Wolff-ügyben.

    Napokkal ezelőtt a BusinessF1 Magazine cikke megkavarta az állóvizet, és cselekvésre sarkalta az FIA-t. Az ominózus írásban több, a nevét eltitkolni kívánó csapatfőnökre hivatkozva kijelentették, hogy Toto Wolff olyan információt ejtett el az egyik ülésen, amit csak a FOM tagjai tudtak.

    Mindemellett gyanúsnak titulálták azt is, hogy az osztrák csapatfőnök már akkor beszélt a médiának arról, hogy a Red Bull túllépte a 2021-es költségkeretet, mielőtt az érintett istállót értesítették erről. A magazin arra hivatkozott, hogy a Mercedes csapatfőnöke a feleségétől, Susie Wolfftól kap információkat. A skót ex-versenyző ugyanis az F1 Academy ügyvezető igazgatója, így Stefano Domenicalinak kell beszámolni a szériával kapcsolatos ügyekről. Emiatt a FOM bizalmasabb információival is rendelkezhet.

    A BusinessF1 arra hivatkozott, hogy több csapatvezető hivatalos panaszt tett az FIA-nak a Wolff házaspárral kapcsolatban. Pár nappal később a Szövetség összeférhetetlenségi vizsgálatot indított.

    A Mercedes is a médián keresztül értesült az ügyről, így a vádak tagadása mellett arra kérte az FIA-t, hogy küldjék el nekik a vizsgálattal kapcsolatos anyagot. Susie Wolff közösségi médiás platformjain reagált, az F1 Academy vezetője mélységesen felháborodott, és elutasította a feltételezéseket.

    Az összes alakulat felszólalt:

    A csapatok tegnap este ugyanazt a nyilatkozatot tették közzé. Mind a 9 alakulat leszögezte, nem emeltek hivatalos panaszt az említett csapatfőnök és a FOM munkatársa ellen.

    „Megerősítjük, hogy nem tettünk panaszt az FIA-nál az egyik Forma-1-es csapatfőnök valamint a FOM egyik munkatársa közötti állítólagos bizalmas jellegű információcserével kapcsolatban. Örömmel és büszkén támogatjuk az F1 Academy-t és annak ügyvezető igazgatóját azzal a kötelezettségvállalásunkkal, hogy a következő szezonban szponzorálunk egy versenyzőt, aki a saját színeinkben indul.”

    Christian Horner a Sky Sportsnak elmondta, semmilyen gyanús megjegyzést nem tett Wolff az elmúlt üléseken, így a Red Bull és az AlphaTauri biztosan nem nyújtott be hivatalos panaszt a Nemzetközi Automobil Szövetség felé.

    A FOM is értetlenül áll a történtek előtt, és határozottan elutasították az információcserét a Wolff házaspár között.

    Az FIA tegnap olyan jelenséget idézett elő, ami igen ritka a száguldó cirkuszban. Mind a 9 csapat beállt az egyik bajtársuk mögé, és összefogást mutatva tették ki közleményüket. A BBC tegnap arról számolt be, hogy a Liberty Media szeretné elszakítani a sportágat a Szövetségtől, mivel nem értenek egyet Mohammed Ben Sulayem viselkedésével. A tegnapi egység egyértelmű jelzés volt az FIA felé. A „bostoni teadélután” megtörtént, így a „függetlenségi háború” már a kapualjban lehet.

    Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

  • Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

    Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

    Sajtóértesülések szerint drasztikus lépésen gondolkodik a Liberty Media, ugyanis fontolóra vehetik az F1 elszakítását az FIA-tól.

    A BBC jelentése szerint a Forma-1 tulajdonjogát birtokló cégnek nemigen tetszik az, hogy Mohammed Ben Sulayem aktívan beleszól az F1 ügyeibe. A vállalat vezetőbeosztásban lévő személyei „károsnak tartják a magatartását a sportágra nézve”.

    A csapatok az elmúlt hónapok incidenseit közvetlen kapcsolatba állítják az elnökkel. A brit lap példaként a Lewis Hamilton elleni vizsgálat megújítását emelte ki. A hétszeres világbajnok a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, miután ütközött csapattársával. A 38 éves pilóta áthaladt a pályán, amiért szankcionálták is, ám napokkal később újra nyitotta az ügyet az FIA.

    Ezen felül Toto Wolffot és Frederic Vassuert is beidézték, mivel a két csapatfőnök a Las Vegas-i sajtótájékoztatón nem megfelelő hangnemben, és vehemensebb habitussal nyilatkozott.

    Ben Sulayem az év elején visszalépett az F1 napi szintű felügyeletétől, miután több ellentmondásos helyzetbe keveredett. A 62 éves ex-versenyző a sportág eladásáról szóló hírekre is nyilvánosan reagált, továbbá az új belépők kapcsán is véleménykülönbség alakult ki közte, és a sportág között. Úgy tűnt, hogy a helyzetet rendezték a felek, ám a szezonzáron ismét felmerült az elszakadás gondolata. A BBC-nek többen arról számoltak be, hogy a Liberty Media a Forma-1-gyel hátat fordíthat az FIA-nak, ha Mohammed Ben Sulayem továbbra is így viselkedik.

    Olaj volt a tűzre a tegnapi közlemény is, amiben a Szövetség vizsgálatot indított összeférhetetlenség miatt Toto Wolff és Susie Wolff ellen. Az F1, a Mercedes és az F1 Academy vezető hevesen reagált, és elutasította a vádakat.

  • Susie Wolff szerint szexizmus áldozata lett: Ez egy nőgyűlölő viselkedésen alapul

    Susie Wolff szerint szexizmus áldozata lett: Ez egy nőgyűlölő viselkedésen alapul

    Susie Wolff kemény szavakkal reagált az FIA vizsgálatára és az őt ért vádakra.

    Napokkal ezelőtt a Business F1 Magazine arról számolt be, hogy a csapatfőnökök aggódva figyelik a Wolff családot. Az egyik ülésen olyan információkat mondott az osztrák vezető, amiről még csak a FOM tagjai tudtak. Sőt, tavaly a csillagosok csapatfőnöke árulta el a médiának azt is, hogy a Red Bull átlépte 2021-ben a költségvetési korlát összegét (míg a szóbanforgó alakulat akkor még nem kapta meg a hivatalos értesítést).

    A magazin szerint a csapatvezetők arra gyanakodnak, hogy a Wolff házaspár információkat oszt meg egymással.

    Az FIA tegnap bejelentette, hogy ki akarja vizsgálni az ügyet, míg az érintettek meglepődve olvasták a médián keresztül a Szövetség közleményét. A Mercedes azonnal tagadta a vádakat, és szeretné, ha az F1 megfelelőségi osztálya kapcsolatba lépne a csapattal.

    Egy újabb botrány kapujában áll a Forma-1 – Vizsgálat indult a Wolff házaspár ellen

    Mindaddig az F1 Academy vezetőjeként tevékenykedő skót ex-versenyző saját közösségi médiás platformján reagált a megjelenő hírekre. Susie Wolff kihangsúlyozta, elkeseredett, de a törekvéseit nem fogja feladni.

    „Mélységesen sértve érzem magam, de sajnos nem lepődtem meg a ma este megjelenő vádak kapcsán. Elkeserítő, hogy a feddhetetlenségemet ilyen módon kérdőjelezik meg, különösen akkor, ha úgy tűnik mindez megfélemlítő és nőgyűlölő viselkedésen alapul. Inkább a családi állapotomra összpontosít a képességeim helyett. Az autósportban töltött éveim során számos akadállyal találtam szemben magam, amiket le is küzdöttem. Nem fogom hagyni, hogy ezek az alaptalan vádak beárnyékolják az F1 Academy iránti elkötelezettségemet, és szenvedélyemet. Nőként ebben a sportágban rengeteg kihívással szembesültem, de elkötelezettségem a korlátok lebontása és a jövő generációi számára a sikerhez vezető úgy egyengetése továbbra is töretlen. A lehető leghatározottabban visszautasítom ezeket a vádakat.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wolff (@susie_wolff) által megosztott bejegyzés

  • Egy újabb botrány kapujában áll a Forma-1 – Vizsgálat indult a Wolff házaspár ellen

    Egy újabb botrány kapujában áll a Forma-1 – Vizsgálat indult a Wolff házaspár ellen

    Összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot az FIA a Mercedes és a Wolff házaspár ellen.

    A napokban számoltunk be arról, hogy a Business F1 Magazine-nak több csapatfőnök is arról beszélt, hogy az osztrák vezető és felesége olyan információk birtokában vannak, amiket nem szabadna tudniuk. A jelentés szerint az F1 Commission egyik ülésén olyan tudás birtokáról adott tanúbizonyságot a Mercedes csapatfőnöke, amivel csak a FOM munkatársai rendelkeztek. A magazin szerint a Wolff házaspár információkat osztott meg egymással, mivel amit Susie Wolff a FOM felé is közvetített.

    Ezen felül a magazinnak nyilatkozó vezető hozzátette, Wolff már a 2022-es Szingapúri Nagydíj hétvégéjén arról beszélt, hogy átlépte a Red Bull ez előző évi költségvetés, holott az érintett csapatot akkor még nem értesítette hivatalosan az FIA.

    Súlyos vádakkal illették Wolffot: Bizalmas információk birtokában van

    Tegnap a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított a Mercedes és a Wolff házaspár ellen. Az ügyet az erre szakosodott osztály fogja kivizsgálni. A vád szerint a Forma-1-es csapatfőnök bizalmas információkat kapott Forma-1 vezetőségének egyik tagjától. Az érintett személy nem nevezték meg.

    A Mercedes közleményben reagált a vádakra:

    A hivatalos vizsgálat kihirdetése után tagadta a vádakat a csapat. Közleményükben a következőket írták:

    „Tudomásul vettük az FIA ma esti közleményét, amely egyetlen médium megalapozatlan állításaira, valamint egy nem hivatalos, a Mercedes-AMG Petronas F1 Team csapatfőnökének megjegyzésére reagál. A csapat felé semmilyen kommunikáció nem zajlott az FIA megfelelőségi osztályától ebben a témában, ezért rendkívül meglepő volt az, hogy a vizsgálatról a médián keresztül értesültünk. Visszautasítjuk a nyilatkozatban szereplő személy állítását és az ehhez kapcsolódó médiavisszhangot, melyben sértik a csapatvezetőnk integritását és megfelelőségét. Teljes körű, és azonnali kommunikációt várunk az FIA megfelelőségi osztályától a vizsgálatról és az ahhoz kapcsolódó ügy tartalmáról.”

    A FOM-ot is váratlanul érte a Szövetség vizsgálata, ám ők is elutasították azokat a vádakat, mik szerint az egyik vezetőségi tag bizalmas információkat ad át és kap az említett csapatfőnöktől.

  • Wolff hallani sem akar Masi visszatéréséről: Egy idióta, aki rossz döntést hozott

    Wolff hallani sem akar Masi visszatéréséről: Egy idióta, aki rossz döntést hozott

    Toto Wolff szerint Michael Masi olyan sebeket ejtett a Mercedesen 2021-ben, amik begyógyíthatatlanok.

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke napokkal ezelőtt leszögezte, nem lenne rest visszahívni az ausztrál ex-versenyigazgatót, ha egy pozícióra őt találja a legalkalmasabbnak. Az elhíresült Abu-Dzabi Nagydíj után – ahol a vezető, addig nem látott módon alkalmazta a szabályokat – halálos fenyegetéseket kapott, emiatt úgy döntött Ausztráliában folytatja karrierjét.

    A Szövetség, Masi bemutatott eljárást „emberi hibának” minősítette, mivel a szabályok alternatív értelmezésével az utolsó körben a két bajnok aspiráns a pályán harcolhatott egymással a címért.

    A Mercedes csapatfőnöke, mikor megtudta, hogy Ben Sulayem hajlandó visszahívni az ex-versenyigazgatót, kijelentette olyan sebeket kapott a csapat, amiket nem lehet elfelejteni, így örökre velük maradnak.

    „Brutális sebhelyek voltak! Olyanok, amik bizonyos értelemben sosem fognak elmúlni. Hegekké váltak, és vannak pillanatok, mikor azt gondolod, hogyan történhetett ez meg? Nos, pontosan tudjuk hogyan. Nem akarok egy percet sem arra pazarolni, hogy mi volt az oka, mert azzal túl sok hitelt adnék a fickónak. Ő csak egy idióta, aki rossz döntést hozott” – nyilatkozta Wolff.

    Az osztrák vezető nemigen örülne annak, ha Masi szerepet kapna a sportágban és a testületben.

  • A Mercedes nagyot is bukhat a nagy átalakítással

    A Mercedes nagyot is bukhat a nagy átalakítással

    Minden benne van a pakliban a Mercedes nagy váltásával kapcsolatban 2024-re, mondja a csapatfőnök Toto Wolff.

    Lewis Hamilton borúlátóan úgy véli, a Red Bull előnye 2024-ben is megmarad, főnöke azonban nem zárja ki, hogy a Mercedesnek sikerül előrébb kapaszkodnia, miután teljesen új szemlélettel építik meg az autót. Igaz, Toto Wolff szerint ez vissza is üthet, és az idén a konstruktőri bajnokság 2. helyére lépő istálló akár pórul járhat.

    „Változtattunk az autó koncepcióján. Teljesen eltérünk a kasztni eddigi elrendezésétől, a súlyelosztástól, a légáramlás kialakításától. Szó szerint majdnem minden elemet kicserélünk, és ezáltal szerintem lesz esélyünk” – idézte Wolff szavait az Autosport.

    „Mellé is lőhetünk ezzel. Szóval bármi lehetséges: nem javulunk a várt mértékben, felzárkózunk, vagy egy óriási lépéssel az élmezőnybe kerülünk.”

    A most véget érő szezon középső harmadában tűnt a Red Bull mögötti mezőny legjobbjának a Mercedes, előtte az Aston Martin és Fernando Alonso, utána a Ferrari látszott jobbnak. Márciusban sok minden kiderül, de mi azzal biztatunk mindenkit, hogy 2021-ben sem sokan hittek benne, hogy megszorongatják az F1-et évek óta uraló Mercedest, a Red Bull mégis így tett és meg is törte az uralmukat.

    Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull