Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Ezt dobja ki a Google, ha rákeresünk a feleségem nevére

    Wolff: Ezt dobja ki a Google, ha rákeresünk a feleségem nevére

    Bár csak két napig tartott az FIA rejtélyes vizsgálódása a Wolff házaspár körül a tavalyi F1-es szezon végén, a Mercedes csapatvezetője szerint ez is elég volt ahhoz, hogy hatalmas károk keletkezzenek kettőjük hírnevében, az internet ugyanis nem felejt.

    Decemberben az FIA váratlanul vizsgálatot indított a Mercedes F1-es csapatát irányító Toto Wolff, valamint felesége, az F1 Academy vezetőjeként a FOM belső ügyeire rálátó Susie ellen, azzal a gyanúval, hogy bizalmas információkat osztanak meg egymással, ebből pedig sportpolitikai szempontból a Mercedes előnyt kovácsolhat. Miután minden F1-es csapat cáfolta, hogy ők panaszolták volna be a házaspárt, az FIA meg is szűntette a nyomozást, így annak kiváltó oka és elindítója máig ismeretlen a nyilvánosság számára.

    Senki sem szereti, ha valótlan információkat terjesztenek róla, de közismert személyeknek fokozottan kell ügyelniük arra, hogy milyen hírek jelennek meg róluk, hiszen azok világszinten befolyásolják a róluk alkotott véleményt. Emiatt gondolja Toto Wolff azt, hogy részükről nem maradhatnak válaszreakció nélkül a történtek, s a jogi eljárásoktól sem ódzkodnak, hogy az ügy mélyére ássanak, remélhetőleg igazságot nyerve maguknak.

    „Milliók néznek minket, így bármit teszünk vagy mondunk, mindig példamutatóan kell eljárnunk. Viszont ez a vizsgálódás, bár két nap alatt lezárták, óriási károkat okozott, s az ember nem számítana ilyesmire az F1 világától. Ha az a célunk, hogy még professzionálisabban működjön a sport, átláthatóvá kell tennünk a legmagasabb szinteken is” – idézi Wolffot a La Gazzetta Dello Sport.

    „Ez az én véleményem, Susie nevében nem beszélhetek, de ő olyasvalaki, aki nem adja fel egykönnyen, nagyon kitartó. Nem ez az első alkalom, hogy nehéz helyzettel szembesült, és minden jogi eljárás során el fog menni a végsőkig. Ha most rákeresünk a nevére a Google-ben, az ellene indított vizsgálat az első találat. A golyó már kijött a fegyverből, és nem lehetséges visszadugni.”

  • Kiderült, meddig szavaz bizalmat a Mercedes Wolffnak

    Kiderült, meddig szavaz bizalmat a Mercedes Wolffnak

    Toto Wolff szerződését 2026 végéig meghosszabbították a Mercedesnél, legalább az új F1-es szabályok első évéig ő irányítja a csapatot.

    Erről a Telegraph számolt be először, de azóta több ismert külföldi szaklap is megerősítette az értesülést. A most 52 éves osztrák üzletember 2013-ban vásárolt jelentős részesedést a Mercedes motorsport tevékenységében, 2014-től pedig Ross Brawn helyét átvéve már az ő irányításával nyerte az F1-es istálló sorozatban a bajnoki címeket.

    A Mercedes 2022 óta viszont csak egyetlen nagydíjat nyert meg, így az elmúlt időszakban többször terítékre került a kérdés, vajon ő-e a megfelelő ember csapatfőnöknek, illetve hogy nem fárad-e bele az elhúzódó hullámvölgybe. Utóbbit nem gondolja veszélynek.

    „Jól érzem magam. Nálam mindig inkább az a kockázat, hogy ráunok valamire, semmint hogy kiégjek. Ezért állok bele a jelenlegi kihívásba, bár időnként úgy érzem, nagyon nehéz kezelni” – ismerte el.

    Wolff szerint Verstappen és a Red Bull nem ölte meg az F1 népszerűségét

    Fontosabbnak látja, hogy élvezi a tulajdonostársak (a Mercedes elnök Ola Kallenius, és az INEOS vezérigazgató Jim Ratcliffe) bizalmát.

    „A legfontosabb hármunk között az, hogy megbízunk egymásban. Végső soron részvényesként én is azt akarom, hogy a befektetésem a legjobb megtérülést hozza, ami pedig a győzelem – mondta. – Nem fogok ragaszkodni egy pozícióhoz, amit szerintem más jobban tudna csinálni nálam. Biztosítom, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik szólnak, ha ez a helyzet, de végső soron hárman úgy döntöttünk, hogy csináljuk meg újra.”

    A kérdésre, hogy van-e a szerződésében olyan záradék, ami bizonyos eredmények elmaradása esetén lehetővé teszi a távozását vagy a menesztését, azt felelte, sohasem hallott ilyesmiről. „Vagy megbízunk egymásban, vagy nem” – jelentette ki.

    Wolff szerződéshosszabbítása egyébként kilóg az F1 legújabb trendjéből, hiszen az elmúlt két évben a tíz csapatból nyolcnál vezetőváltás történt ilyen-olyan okokból, és több helyen mérnöki hátterű szakembert neveztek ki csapatfőnöknek.

    Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

  • Wolff szerint Verstappen és a Red Bull nem ölte meg az F1 népszerűségét

    Wolff szerint Verstappen és a Red Bull nem ölte meg az F1 népszerűségét

    Egyesek szerint Max Verstappen és a Red Bull dominanciája kárt okozott az F1 népszerűségében, de Toto Wolff másképp látja.

    A Mercedes csapatfőnöke ugyanis nem gondolja, hogy a 2021-hez vagy a 2022 első feléhez viszonyítva egyhangúbb 2023-as szezon miatt amortizálódott volna a szurkolótábor. Mindezt adatokkal próbálja alátámasztani.

    „Erős számokat látunk. Bővülünk a közösségi médiában, az összes verseny teltházas. A lényeg a látványosság, és ha ez nem jó, kevésbé fognak követni minket a szurkolók” – jelentette ki Wolff.

    „Természetesen megvan a kockázat, hogy később úgy látják az emberek, hogy úgyis előre ismerni fogják a végeredményt, ezt mi is átéltük Lewis Hamiltonnal sok éven keresztül. Nekünk egyszerűen jobb munkát kell végeznünk, és ezzel nem akarok 2026-ig várni.”

    Az tény, hogy a helyszíni nézőszámok sok pályán rekordokat döntögettek idén, de az ESPN televíziós nézettségi adatain látszik a visszaesés: 2023-ban a versenyek átlagos 1,11 millió fős nézettsége elmaradt a 2022-ben felállított 1,21-es csúcstól.

    Sokan viszont attól tartanak, hogy Verstappen és a Red Bull uralma 2025 végéig kitarthat, mielőtt 2026-ban vadonatúj szabályrendszer érkezik, ami alaposan megkavarhatja az erőviszonyokat.

    Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

  • Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

    Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egyelőre nem lát olyan személyt, akinek szívesen átadná a karmesteri pálcát.

    Wolff 2014-től 2020-ig mindent megnyert csapatával, 2021-ben azonban jött Max Verstappen és a Red Bull trónfosztása, és azóta is a bikások uralják a Forma-1-et. Néhányakban felmerült, hogy az elhúzódó krízis hatására a csapatfőnök a távozást fontolgatná, szerinte viszont szó sincs erről.

    „Nem, mert változatlanul úgy vélem, hogy a szakterületemen hozzá tudok járulni a csapat eredményességéhez. Ez pedig szerintem az, hogy egyben tartom az istállót, bár néha nagyon érzelmes vagyok” – idézte a RacingNews365.

    „Azonban ismernek annyira, hogy vasárnap esténként vannak nehéz pillanataim. Hozzá tudok járulni az eredményekhez. Sajnos nem találtam még olyat, akire azt mondanám, hogy nálam több energiával és lendülettel, jobb képességekkel rendelkezik, illetve azokkal a készségekkel, amelyek szerintem fontosak a csapatfőnöki tisztséghez.”

    Wolff elismerte, lesokkolta az FIA: Vastag bőrt növesztettem, én elviselem

    Ugyanakkor hozzátette: Ron Dennis vagy Frank Williams példáján látta, milyen, amikor valaki már nem csúcsformában irányítja a csapatát, és szerinte „az ember nem akar idáig kitartani.”

    Megemlítette azt is, hogy az egymást hibáztató kultúrának változatlanul nincs nyoma a Mercedesnél. „A problémát hibáztatjuk, nem egyes embereket. Biztonságos környezetet alkotunk, senkit sem rúgtunk ki az alulteljesítés miatt. Mindig találunk megoldást. Amikor valamelyik részleg nem teljesít megfelelően, az az én hibám, mert ez esetben nem biztosítottam megfelelő kereteket, vagy nem a megfelelő embereket vettük fel. Nincs értelme hibáztatni valakit, aki nem teljesít elég jól, mert mindenki a legjobbat próbálja kihozni magából. Ez a gondolkodásmód uralkodik a szervezetben” – közölte Wolff.

    Amióta a Mercedesnek nem megy jól az F1-ben, Wolff fizetése is csökkent, körülbelül a korábbi érték felére.

  • Arcpirítónak gondolja a Wolff-ügyet a Ferrari csapatfőnöke

    Arcpirítónak gondolja a Wolff-ügyet a Ferrari csapatfőnöke

    Frédéric Vassuer szerint elég kínos volt az FIA vizsgálata a Wolff-házaspár ellen.

    A szezon végén sem maradt „dráma” nélkül az F1, ugyanis a Gála előtt a Szövetség összeférhetetlenségi vizsgálatot indított a Mercedes csapatfőnöke és az F1 Academy ügyvezetője ellen. Az BusinessF1 információi szerint több csapatvezető is panaszt tett Wolff ellen, mivel az egyik ülésen elszólta magát, és olyan dolgokról beszélt, amiről még nem tudhatna. Ezen felül 2022-ben, a Szingapúri Nagydíjon ő árulta el először a médiának a Red Bull túlköltekezését, holott a csapatot még hivatalosan nem értesítették.

    A vizsgálat kihirdetése után a Mercedes és Susie Wolff is elutasította a vádakat. A következő napon a csapatok ugyanazt a közleményt kiadva tudatták, nem tettek hivatalos panaszt az osztrák vezető ellen, nem történt semmilyen furcsa információátadás és kiállnak az F1 Academy törekvései, valamint az ügyvezető mellett.

    Az FIA a Gála előtt törölte a vizsgálatot. Lewis Hamilton az estély előtt elmondta, nagyon csalódott az ügy miatt, míg Susie Wolff szeretné kideríteni, ki áll az egész mögött. Mindaddig a csillagosok jogi útra terelik az ügyet.

    A Ferrari év végi vacsoráján a francia csapatfőnök kínosnak titulálta az egész helyzetet.

    „Úgy gondolom, hogy ez az egész történet elég kínos a sportágunk számára. Az egész egy újságban megjelent cikkel kezdődött, bár nem hinném, hogy ez rá a megfelelő szó. Úgy vélem, mikor egy személyről beszélsz, vigyáznod kell arra, mit mondasz. 24 órára volt szükségük az első és a második bejelentés között. Szerintem az FIA-nak a két bejelentés közötti 24 órát arra kellett volna használnia, hogy elkerülje a rossz közvéleményt. A múlt heti incidens után legalább a csapatok egységet alkottak. Képesek voltunk együtt fellépni és cselekedni. Nem gyakran fordul elő az, hogy még a Red Bull is támogatja Totót!”

  • Gordon Ramsay szerint Wolff megpróbálta „megölni” őt Vegasban (videó)

    Gordon Ramsay szerint Wolff megpróbálta „megölni” őt Vegasban (videó)

    Gordon Ramsay úgy érezte, a Pirelli Hot Lap alkalmával Toto Wolff megpróbálta „megölni” őt.

    Las Vegasban sztárdömping fogadta a mezőnyt idén. A legtöbb híresség kíváncsi volt arra, milyen látványt nyújtanak az éjszakában a száguldó Forma-1-es autók, így a hétvége nagy részén figyelmükkel tüntették ki a helyszínt és a sportágat. Az 57 éves séf már korábban is kilátogatott versenyekre, ám az elmúlt hónapban azt kis kipróbálhatta, milyen az, amikor a Mercedes csapatfőnöke viszi körbe a pályán egy AMG-vel.

    A csapat által megosztott felvétel tele van vicces pillanatokkal, ahol Ramsay káromkodva adja ki magából gondolatait, miközben ide-oda sodródik az autóban. Az indulás előtt Wolff a következőt kérdezte utasától: ‘mi volt a legnagyobb sebesség, amivel a sztrádán mentél?’

    Ramsay szóhoz sem jutott, mivel a csapatfőnök azonnal a gázra lépett és kezdetét vette a száguldozás: ‘Oh, ba**a meg, igen, de nem ilyen gyors volt. Oh, Istenem.’ – válaszolt a kérdésre végül a világhírű séf.

    A Mercedes csapatfőnöke megjegyezte, nincs tapasztalata a Las Vegas-i aszfaltcsíkon, így a brit még feszültebb lett.

    „A probléma az, hogy most vezetek itt először, nem tudom hol vannak a kanyarok és hasonlók”.

    Miután teljesítették a programot, Wolff megállt a célegyenesben. Ramsay káromkodva mászott ki az autóból, és négykézláb landolt a pályán:

    „A k**va életbe! Komolyan? K**vára megpróbált megölni minket. Istenem!”

  • Wolff elismerte, lesokkolta az FIA: Vastag bőrt növesztettem, én elviselem

    Wolff elismerte, lesokkolta az FIA: Vastag bőrt növesztettem, én elviselem

    Toto Wolff úgy véli, egy határt átlépett az FIA azzal, hogy a családja ellen indított „támadást”.

    Múlt héten a Szövetség bejelentette, hogy összeférhetetlenségi vizsgálatot indít egy Forma-1-es csapatfőnök és a FOM egyik munkatársa ellen. A BussinesF1 korábbi írása alapján egyértelmű volt, hogy a Mercedes vezetőjéről és az F1 Academy ügyvezetőjéről van szó. A magazin szerint több csapatfőnök is jelentette az FIA-nak, hogy osztrák ellenfelük olyan információk birtokában van, amit még nem szabadna tudnia. Az egyik ülésen el is szólta magát Wolff a lap szerint, sőt, a tavalyi Szingapúri Nagydíjon is ő mondta először, hogy túlköltekezett a Red Bull.

    A bejelentés után a Mercedes és Susie Wolff is elutasította a vádakat, majd a maradék 9 csapat közleményt adott ki. Az alakulatok mindegyike leírta, nem tettek hivatalos panaszt az osztrák csapatfőnök ellen, és továbbra is támogatják az F1 Academy törekvéseit.

    A Szövetség így megszüntette a vizsgálatot, ám a skót ex-versenyzőnő és Wolff szeretné kideríteni, ki áll az egész mögött. A Mercedes csapatfőnöke az ügy kirobbanása óta először szólalt meg, és nem kímélte a Szövetséget:

    „10 évnyi csapatfőnöki munka után, már megszoktam, hogy hallok furcsaságokat, de ez lesokkolt. Ha én kereszttűzbe kerülök, az nem probléma. Vastag bőrt növesztettem, ezért elviselem. Viszont, mikor a családomra szállnak rá, az már egy másik szint. Abszurd vádakat kreáltak a semmiből. Ez egy személyes támadás volt, amivel átlépték a határt. Susie és én elég profik vagyunk ahhoz, hogy a különböző szakterületeinket távolt tartsuk egymástól. Nem igazán látom, a munkánkban a sok átfedést” – nyilatkozta Wolff.

    Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

  • Újabb tipp érkezett, hogy ki mártotta be Wolffot az FIA-nál

    Újabb tipp érkezett, hogy ki mártotta be Wolffot az FIA-nál

    Egy korábbi bennfentes F1-es újságíró szerint nagyon az illetőre vallana egy ilyen húzás, ami rövid időre kellemetlen helyzetbe hozta Toto Wolffot és a nejét.

    Alig két napig tartott, hogy az FIA csalafintaságot szimatolt a Wolff-házaspárnál, az összeférhetetlenség és bizalmas információk szivárogtatása címén indított vizsgálatot gyorsan ejtették.

    Peter Windsor a Williams csapatmenedzsere volt az istálló előző évszázadi sikerkorszakában, utána szakújságíró lett, és most ő fogalmazta meg azt, nem lepné meg, ha a Business F1 sztorija mögött az F1 korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone állna.

    „Bernie Ecclestone-t sejtem az egész ügy mögött. Ezzel a magazinnal mindig jó viszonyt ápolt, sok történetet, ötletet osztott meg ott. Nem állítom biztosan, hogy ő volt, de olyan érzést keltett. Bernie szívesen megtette volna, úgy vélem” – mondta Windsor a Youtube-csatornáján az egyik videóban.

    Ecclestone nevéhez rengeteg trükk, csalás, botrány, ármánykodás fűződik, nemrég például adócsalásban vallotta magát bűnösnek. Mások úgy vélték, az FIA elnöke, Mohammed Bin Szulajm személyes bosszúja volt a Wolff elleni vizsgálat csírája, amiért számára unszimpatikus kijelentéseket tett a Mercedes csapatfőnöke.

    Ecclestone: Túl sok az F1-es verseny, és az amerikaiakat őrülten szervezik

  • Így jött létre Wolff és Horner szép közös fotója

    Így jött létre Wolff és Horner szép közös fotója

    A Red Bull által a régen Twitternek hívott felületen közzétett fotó nagyot szólt a szezonzáró után, ahogy a rivális csapatfőnökök összeálltak egy közös képre, és látszólag Toto Wolff és Christian Horner is végre önfeledten tudott mosolyogni egymás társaságában.

    Horner öröme érthető a Red Bull szenzációs idénye után, és azért jó volt így látni a Mercedes irányítóját is a sok küszködés ellenére. Wolff mesélte el, hogyan jött létre ez a pillanat szülte felvétel.

    „A paddockból kifelé jövet történt. Mark Mateschitz körül volt kisebb csoport, az édesanyja, és több másik ember, akiket jól ismerek. Csatlakoztam hozzájuk, Geri [Halliwell-lel, Horner feleségével] is jót beszélgettem, és utána jött a fotó” – magyarázta az OE24-nek adott interjúban, hozzátéve, hogy azért még nem lettek barátok..

    „Talán 2021-ben, az utolsó verseny előtt fogtunk kezet utoljára. De el kell ismerni az ellenfelek eredményeit, és én tisztelem, amit a Red Bull elért.”

    A Mercedesnél azt jövendölték az első verseny után, hogy a Red Bull minden futamon nyerni fog, és ez majdnem sikerült is a bikásoknak.

    „Hála Istennek, tévedtem, legalább Szingapúrban nem teljesítettek jól. Más pilóták azonban megközelíteni sem tudták őket, nemhogy nyerni. Külön galaxisban versenyeztek, és minden logikus érv arra mutat, hogy nagyon erősek lesznek 2024-ben is” – véli Wolff.

    Wolff hallani sem akar Masi visszatéréséről: Egy idióta, aki rossz döntést hozott

  • Csak a háború újabb ütközete volt az FIA-elnök részéről a Wolff-házaspárt érintő botrány?

    Csak a háború újabb ütközete volt az FIA-elnök részéről a Wolff-házaspárt érintő botrány?

    A Wolff-házaspár, az F1 és az FIA részvételével zajló legújabb konfliktus megértéséhez muszáj a tágabb képet nézni, ami alapján rögtön érthető lehet, mire megy ki a játék.

    Egyelőre nemhogy nem vonult el téli álomra a Forma-1, hanem a holtszezon kezdete több szempontból izgalmasabban alakul, mint amilyen maga az idény volt. Erről persze az FIA tehet, amely jókora galibát okozott magának azzal, hogy teljesen alaptalan információkra hivatkozva nyilvános támadást intézett a Forma-1, Toto Wolff és Susie Wolff ellen, majd miután a Mercedes mind a 9 riválisa kiállt a Wolff-házaspár mellett, hirtelen visszavonulót fújt.

    Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

    Toto és Susie Wolff mindezt vélhetően nem hagyja annyiban, hiszen előbbi jogi lépéseket helyezett kilátásba, utóbbi pedig kijelentette: addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti, hogy ki áll a történtek mögött. A Mercedes csapatfőnöke egyúttal válaszokat vár arra, hogy mi volt ez az egész, és egyáltalán miért történt.

    A BBC és több hiteles külföldi forrás is beszámolt róla, hogy minden bizonnyal Mohammed bin Szulajm FIA-elnök támadásáról van szó Wolffék ellen, vagy inkább kimondottan Toto Wolff ellen. Erre célzott legutóbbi közleményében Susie Wolff is. Mindez azonban alighanem csak egyetlen csata egy nagyobb háborúban.

    Mi baja lehet az FIA elnökének?

    Az FIA gyakorlatilag azzal vádolta a Wolff-házaspárt, hogy kettős ügynökként tevékenykednek, azaz a FOM-nak dolgozó Susie Wolff a férjén keresztül a csapatoknak, a Mercedes csapatfőnöki pozícióját betöltő Toto Wolff pedig feleségén keresztül a FOM-nak szivárogtat információkat. Mindez nagyon szép és jó, csakhogy van egy apró bökkenő: a FOM és az F1-es csapatok kapcsolata még soha nem volt olyan szoros, mint manapság. Az F1 minden korábbinál jobb pénzügyi helyzetben van, a FOM és a csapatok soha nem kerestek ennyi pénzt, és számos ügy bizonyítja (például a 11. csapat elleni kiállás), hogy egy irányba eveznek. Nem sok értelme lenne tehát két azonos oldalon álló fél között kémkedni.

    Susie Wolff, Olasz Nagydíj
    Susie Wolffot alighanem az F1-ben betöltött pozíciója miatt sikerült belekeverni az egész ügybe / Fotó: Bertusz Dávid/TRP Media

    De akkor mi állhat a háttérben? Nos, leginkább a FOM és az FIA közötti ellentét, amely gyakorlatilag azóta tetten érhető, hogy Mohammed bin Szulajm lett a szövetség elnöke. Szulajm az idén januárban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette: szerinte az F1 értékét túlbecsülik. Ezzel a kijelentésével pedig túl messzire ment – miután az FIA a sportág szabályozó testülete, és semmi köze a kereskedelmi ügyekhez –, amit az F1 ügyvédi felszólítással jelzett.

    Szulajm vagy nem mérte fel, vagy nem érdekelte, hogy amit elnökként nyilvánosan kijelent, annak sokkal nagyobb súlya van egy egyszerű véleménynél, és a pozíciójából fakadóan súlyos károkat okozhat vele a Forma-1-nek. Vagy pontosan tisztában volt vele. Mindenesetre már itt sejthető volt, hogy valami elindult, az azóta történtek pedig csak bizonyították, hogy az FIA és az F1 háborúzni kezdett egymással. Szulajmmal kapcsolatban szexista vádak merültek fel, miközben az elnök betiltotta a politikai és vallási állásfoglalást a versenyhétvégéken, majd februárban egyszer csak bejelentette, hogy hátralép egyet.

    De ez olyannyira nem történt meg, hogy a 11. csapat beszállásával kapcsolatos lépéseivel minden addiginál kellemetlenebb helyzetbe hozta az F1-et, hiszen elfogadta az Andretti jelentkezését és zöld utat adott a projektnek, amely jelenleg arra vár, hogy az F1 az addigi szándékaival szembemenve befogadjon egy 11. istállót. És akkor az év végére még megkaptuk a Wolff-botrányt.

    De mi lehet az F1 és mi az FIA célja. Ahhoz, hogy ezt megértsük, kicsit vissza kell menni az időben. Egészen pontosan 6 évet, az FIA-nak a 2017 óta érvényben levő felállásban ugyanis sokkal kisebb a hatalma, mint korábban, hiszen azzal, hogy az F1 ekkor 100 évre megvásárolta a sportág kereskedelmi jogait a szövetségtől, a FOM lényegében úgy tekint az FIA-ra, mint egy szerződéses partnerre, amely bizonyos összeg fejében szabályozza a sportágat, a szabályok alkotásába viszont többé már nem szólhat bele. Szulajm eközben viszont az F1 tulajdonosaként kezeli az FIA-t (merthogy az), és igyekszik minél jobb pozícióba kerülni a hatalmi harcokban a 2026-os, az F1 kereskedelmi viszonyait szabályozó Concorde-egyezmény tárgyalásai előtt, amely többek között az FIA-nak fizetendő díjakat is magában foglalja.

    Stefano Domenicali, Mohammed bin Szulajm, FIA
    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója és Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke / Forrás: FIA

    Az egyesült arab emírségeki elnök ugyanakkor igencsak korlátozott eszköztárral rendelkezik ahhoz, hogy pozícióját erősítse, és ne hagyja az F1-et tulajdonló Liberty Mediának, hogy jelentéktelen mellékszereplőként tekintsen rá a folytatásban. De azért vannak eszközei, például pályázatot hirdethet újabb csapatoknak arra, hogy csatlakozzanak a Forma-1 mezőnyéhez, majd a legjobb elfogadásával kényelmetlen helyzetbe hozhatja az F1-et. Vagy ennél jóval kisebb horderejű, de az F1 hírnevének vagy bevételeinek ártó lépéseket is tehet, mint ellenezheti a több sprintfutam bevezetését, a szőnyeg szélére állíthatja a pályán keresztbe átsétáló Lewis Hamiltont, vagy ugyanezt megteheti a sajtótájékoztatón káromkodó Toto Wolffal, a Mercedes és Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnökével.

    Vagy összeférhetetlenségi vizsgálatot indíthat légből kapott információk alapján az egyik csapatfőnök és annak FOM-nak dolgozó felesége miatt, újabb kellemetlen perceknek és nyilvános lejáratának téve ki az F1-et.

    A Wolff-epizód tehát leginkább egy nagyobb háború újabb csatája volt, mintsem önmagában értékelhető konfliktus, ami azt is előrejelzi, hogy lesznek még hasonló összecsapások a Mohammed bin Szulajm és az F1 között zajló kötélhúzásban. Hogy mindez hova fog vezetni, azt egyelőre nehéz megjósolni, de több médium már azt pedzegeti, hogy a Liberty Mediának előbb-utóbb elege lehet, és elszakadhat az FIA-tól. Mivel a csapatok az F1-gyel, és nem az FIA-val állnak szerződésben, a Liberty gond nélkül létrehozhatna egy új sorozatot a jelenlegi 10 istállóval, viszont nem hívhatná azt Forma-1-nek…