Címke: Toto Wolff

  • Wolff szerint az FIA-nek nem volt választása halo ügyben

    Wolff szerint az FIA-nek nem volt választása halo ügyben

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff úgy véli, hogy az F1 iránytó testületének, az FIA-nek „nem volt választása” a halo 2018-as bevezetése kapcsán.

    A halo-t eredetileg 2017-ben tervezték bevezetni, de ezt elhalasztották. Eközben érkezett egy másik cockpit védő koncepció is, a shield. Ezt a Brit Nagydíj egy edzésén ki is próbálta Sebastian Vettel, ám egy kör után le is vették az elemet, mert Vettel arra panaszkodott, hogy szédül tőle.

    Végül szerdán bejelentették, hogy a halo érkezik jövőre.

    Wolff szerint az FIA-nak döntenie kellett a fejvédelemről 2018-ra vonatkozóan, erre pedig a halo a legjobb opció.

    „Úgy gondolom, hogy az FIA-nek valószínűleg nem volt választása, hogy bevezetik-e a halo-t.” – mondta. „Az FIA meglátása, hogy fokozni kell a biztonságot, megnéztünk különféle opciókat, de egyik sem működött igazán. A halo volt az egyetlen, ami megfelelő lehet. Nem tetszik, ahogy kinéz, nem esztétikus, de a döntés megszületett, nekünk pedig ebből kell kihoznunk a legtöbbet.”

  • Wolff szeretné, ha Hamilton maradna a Mercedesnél

    Wolff szeretné, ha Hamilton maradna a Mercedesnél

    Lewis Hamilton jövője egyre több kérdést vet fel. A háromszoros bajnok saját elmondása szerint az sem kizárt, hogy az év végén visszavonul, de más források szerint azonban a Ferrari lehet a következő csapata. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, hogy bízik benne, hogy versenyzője továbbra is náluk képzeli el a jövőjét.

    A Brit Nagydíjon aratott sikerének köszönhetően Hamilton egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Vettel mögött, azonban a médiának többször is megemlítette a visszavonulását.

    „Imádok versenyezni, de nem kizárt, hogy hamarosan visszavonulok. Nem tudni még, hogy milyen lelkiállapotban leszek Karácsonykor.” – mondta sejtelmesen a háromszoros világbajnok.

    Toto Wolff nemrégiben felfedte, hogy nincs semmi akadálya, hogy hosszabbítsanak Bottasszal. Majd hozzátette, hogy reményei szerint Hamilton is követi a finnet.

    „Az idei egy nagyon kemény bajnokság, így csak hétvégéről-hétvégére figyelünk. Szerencsére jó a kapcsolatunk, és már beszéltünk a jövőjéről. Lewis összenőtt a Mercedesszel. Szeretjük őt, mint pilótát, és azt gondolom, hogy ez kölcsönös. Így mindenképpen megpróbálunk megoldást találni a jövőjével kapcsolatban.” – mondta az osztrák.

    Wolff a Hamilton-Ferrari pletykákra is kitért.

    „Nagyon jó helyen van jelenleg, és a leggyorsabb autót vezeti. Másfél évig van érvényes szerződése velünk. Ő a csapatunk legdinamikusabb tagja, így az ilyen jellegű pletykák semmi jelentőséggel nem bírnak.”

  • Wolff: Bottas versenyről versenyre egyre jobb

    Wolff: Bottas versenyről versenyre egyre jobb

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke finn versenyzőjének egyre csak javuló teljesítményét méltatta.

    Valtteri Bottas Ausztriában megszerezete második Forma-1-es győzelmét, ennek köszönhetően pedig már csak 35 pontra van lemaradva a világbajnoki pontversenyt vezető Sebastian Vetteltől.

    „Valtteri minden versenyen egyre jobban teljesít” – mondta Wolff.

    „Bakui visszajövetele után nyugodtan és összeszedetten végezte a munkáját Spielbergben. Tudta, hogy szükségünk van a pole pozícióra és a győzelemre, majd élete rajtját produkálva győzött.”

    „Lépésről lépésre halad előre, kontroll alatt tartja és koncentrál azokra dolgokra, melyek különbséget jelentenek. Az eredmények pedig magukért beszélnek.”

    Wolff azt is elmodnta, hogy sikerre éhesen érkeznek a Brit Nagydíjra, mégha Ausztriában össze is jött a győzelem. Az osztrák szakember érzései szerint Bakuban és Spielbergben is pontokat hullajtottak saját maguktól.

    „Silverstone egy olyan pálya, ami remélhetőleg feküdni fog az autónknak” – tette hozzá.

    Az elmúlt évek tapasztalatai Totót igazolják: a Mercedesnek 2013 óta nincs legyőzője Silverstone-ban. ’13-ban Nico Rosberg, 2014-től kezdve pedig Lewis Hamilton látta meg elsőként a kockás zászlót.

     

  • A Mercedes szerződést hosszabbított a Petronasszal

    A Mercedes szerződést hosszabbított a Petronasszal

    A Mercedes tavaly télen hosszútávú szerződést írt alá a Petronasszal – ezzel a bejelentéssel pedig véget is vetnek a jövőjükről szóló spekulálgatásnak.

    Eddie Jordannek új kedvenc témát kell találnia. A volt csapatfőnök és a Channel 4 jelenlegi szakkommentátora előszeretettel foglalkozott a Mercedes F1-es jövőjével, többször is hangoztatva, hogy a német istálló 2018 végén – amikor szerződései a Petronasszal és a UBS-szel lejárnak – távozhat a sportból. A Mercedes rendszeresen tagadta a feltételezéseket, ezek azonban az elmúlt hetekben akkora visszhangot kaptak, hogy Brackleyben úgy érezték, tenniük kell valamit a pletykák elfojtására: szombat reggel jött a megerősítés, hogy egy már érvényben lévő petronasos szerződés a Mercedest még legalább három évre az F1-hez köti. A Maláj Nagydíj kiszállásával kisebb felhők úsztak az együttműködés meghosszabbítása fölé, de Datuk Wan Zulkiflee bin Wan Ariffin, a Petronas vezérigazgatója gyorsan igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a nagydíj elvesztése nincs kihatással a maláj cég F1-es jelenlétére és elkötelezettségére.

    „A motorsportokban való részvételünk igazából már 1995-ben elkezdődött, néhány évvel az 1999-es első sepangi nagydíj előtt” – nyilatkozta Zulkiflee. „A továbbiakban is maradni szándékozunk. Az elmúlt évek során az együttműködés a Mercedesszel számunkra nagyon pozitív eredményekkel járt, így örömmel jelentem be a szponzori szerződés meghosszabbítását.”

    Jordan hipotéziseit különösen Toto Wolff csapatfőnök tartotta elfogadhatatlannak, aki a Mercedes által foglalkoztatott sok-sok alkalmazott jövőjét megvédendő kelt ki Jordan ellen.

    „Benne vagyok mindenféle poénkodásban Eddie-vel” – mondta Wolff. „Azonban azokat a vicceket már nem tartom szórakoztatónak, amelyek 1500 alkalmazott jövőjét vonják kétségbe. Meg is mondtam neki egy interjú során, hogy számomra ez túlzottan is komoly téma. Nem megyünk el az F1-ből, egyik szponzorunk sem megy el az F1-ből, elégedettek vagyunk a jelenlegi helyzetünkkel. Nyugodtan abbahagyhatná ezeknek a pletykáknak, vagy inkább kacsáknak, a világgá kürtölését.”

  • Wolff: Grosjean? Örüljön, hogy a Forma-1-ben lehet

    Wolff: Grosjean? Örüljön, hogy a Forma-1-ben lehet

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke keményen odaszólt a Haas-Ferrari francia versenyzőjének.

    Lewis Hamilton és Romain Grosjean az időmérő edzés harmadik szakaszában talált egymásra: Hamilton feltartotta Grosjean-t, és az ügyet vizsgálták is. A versenybírák végül úgy döntöttek, hogy nem büntetik a Mercedes háromszoros világbajnokát.

    Grosjean szerint nem fair, hogy Hamilton megúszta: elmondása szerint három tizedet és legalább egy pozíciót veszített a britek kedvence miatt.

    „Állandóan van, aki panaszkodik” – mondta Wolff.

    „Nem is akarok reagálni. Ha Romain Grosjean kezd el büntetésért lobbizni más versenyzőknek, inkább meg kellene nézni az ő rekordjait. Örüljön, hogy a Forma-1-ben versenyezhet.”

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöké nem osztja osztrák kollégájának véleményét: „Gondoljunk csak bele mit csináltak volna, ha Romain teszi ezt Hamiltonnal?”

    „Valamit tenni kell. Ha a mi versenyzőnk tartotta volna fel Hamiltont és megbüntetnek minket az sokat jelentene, mert hátracsúszunk a rajtrácson és pontokat veszítünk. Mindkettőnknek van veszítenivalója, szóval jobb nem csinálni ezt.”

    „Ő egy világbajnok, jobb ennél. Miért kell feltartania a másikat? Ha valaki körülötte van, akkor borzasztó. Van egy kategória, amelyik saját maga dönti el, hogy mit csinál és vannak a többiek. Ha ezt folytatjuk, soha nem fogunk közel kerülni egymáshoz.”

    „Egységet kell teremtenünk, mert soha nincs következetesség a büntetések terén. Mindig az a kérdés, hogy ki csinálja.”

  • Vettel születésnapja, ingyen pia, Toto Wolff és a torpedó Kvyat

    Vettel születésnapja, ingyen pia, Toto Wolff és a torpedó Kvyat

    A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jon McEvoy vetette fel a Daily Mail-től, hogy egy nappal Sebastian Vettel meghallgatása előtt (még a bakui Hamiltonos eset miatt) a Mercedes főnöke, Toto Wolff is elment a német versenyző születésnapi bulijára. Megkérdezte hát a jelenlévőket (Hamilton, Ricciardo, Kvyat, Wehrlein), hogy meglepődtek-e ezen? Mókás válaszok érkeztek.

    Ricciardo: „Ingyen pia. Nem számít mennyi pénzt keresel, ezt sosem utasítod el.”

    Hamilton: „Ezen csak nevetni tudok. Nem tudok mit válaszolni, hogy őszinte legyek. Ez a legostobább kérdést amit eddig hallottam.”

    Wehrlein: „Szerintem Seb egy igazán kedves srác, én is elmentem volna a születésnapjára.”
    Ricciardo: „Miért nem voltál akkor meghívva?”
    Wehrlein: „Nem tudom! Talán nem tudja, hogy kedves vagyok.”

    Kérdés: Daniil, te is kicsípted magad az estére, vagy elmentél te is?
    Kvyat: „Reméltem, hogy elfelejtesz engem is megkérdezni. Nem tudok erre válaszolni neked. Nem tudom elképzelni.
    Ricciardo röhögve: „Volt meghívó a torpedó (Daniil) részére. Láttam.”
    Kvyat: „Jó memóriád van.”

  • Valószínűleg marad Bottas 2018-ra is a Mercedesnél

    Valószínűleg marad Bottas 2018-ra is a Mercedesnél

    Valtteri Bottast idén szerződtette a Mercedes Lewis Hamilton mellé, miután a 2016-os bajnok, Nico Rosberg visszavonult. Elsőre csak egy éves szerződést kötöttek a finnel, ám úgy fest, teljesítménye kellően meggyőző a csapat számára ahhoz, hogy 2019-re is hosszabbítsanak vele.
    Noha Bottas jelenleg csupán 15 ponttal van elmaradva Hamiltontól, a brit mégis eddigi legjobb csapattársának tartja.

    Toto Wolff azonban arra is utalt, hogy azért is érdemes lehet 2018-ra még mindenképp megtartani, mert 2019-re sokat lazul a pilótapiac; lejár például Daniel Ricciardo és Max Verstappen szerződése is, ráadásul Hamilton aktuális kontraktusa is kifut.

    „A piac elég érdekesen alakul majd 2019-ben, szóval előre kell tervezni.” – mondta Wolff a Bildnek.

  • Ocon még nincs képben a Mercedesnél

    Ocon még nincs képben a Mercedesnél

    Sokak várakozását felülmúlja egyelőre Esteban Ocon idei teljesítménye, a Mercedes által támogatott francia pilóta nagyon hamar felvette a középmezőny tempóját és sokszor megszorongatja jóval rutinosabb csapattársát. Emiatt joggal merültek fel olyan kérdések, hogy a Mercedes a közeljövőben számít-e a versenyzőjére a gyári istállónál.

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff beszélt a csapatot érintő pilóta helyzetről, amelyben kihangsúlyozta, hogy jelenleg meg vannak elégedve Bottas teljesítményével, de még korai lenne a szerződés hosszabbításról beszélni.

    Mint ismert, a tavaly év végén váratlanul visszavonuló Nico Rosberg helyére szerződtették a németek Bottast, akivel azonban csak egy évre állapodtak meg, ugyanis több nagy nevű pilóta szerződése is lejár 2017 végén, többek között Fernando Alonsoé is. A sajtó szerint a kétszeres bajnok a legesélyesebb, hogy Hamilton csapattársa legyen jövőre, azonban Ocon egyre javuló teljesítménye kellemes problémát okozhat a címvédő alakulatnál.

    „Esteban egyelőre nem szerepel a terveink között. Ő még túl fiatal. Remek srác, szép jövő vár rá, de még nem áll készen arra, hogy Hamilton csapattársa legyen.” – mondta Wolff a finn C More csatornának.

  • Eddie Jordan nem hallgat el Wolff kedvéért

    Eddie Jordan nem hallgat el Wolff kedvéért

    Eddie Jordan azt mondja, hogy nem hallgattathatja el őt a Mercedes főnöke, Toto Wolff.

    bakuban ugyanis Wolff sérelmezte, hogy az egykori csapatfőnök, most tévés szakértő Jordan azt állította, hogy a német gyártó 2018 után kiszáll a Forma-1-ből.

    „Mondtam neki, hogy ez nagyon komoly dolog. Abba kellene hagynia a pletykák terjesztését, ezek kamu hírek.” – mondta Wolff.

    Jordan azonban azt állítja, ő nem határozta meg, hogy mikor száll majd ki a Mercedes.

    „Én csak azt mondtam, hogy ők marketing és technikai okokból vannak jelen az F1-ben, nem jótékonyságból, és ha az lesz kedvező számukra, akkor menni fognak.” – mondta Jordan a Speed Weeknek. „Én csak azt mondtam, hogy a Petronasszal és a UBS-szel kötött szerződésük 2018 végén lejár.”

    „Megértem, hogy Toto dühös emiatt, de ez nem az én problémám, ilyen az élet. Ha ilyesmit mondok, azt meggyőződéssel mondom. Ő a 1500 alkalmazottról beszélt, míg én több ezer részvényesről és egy döntésről, melyet majd az igazgatóság hoz meg. Ha majd úgy találják, hogy a befektetés már nem éri meg, akkor kiszállnak.”

    „Az én munkám az, hogy elmondjam az embereknek, amit tudok. És ezt fogom tenni továbbra is.”

    „Nekem nincs problémám senkivel. Bemehetek bármelyik motorhome-ba, és ha valaki úgy gondolja, hogy mégsem, annak ezt a szemembe kellene megmondania.”

    A Mercedes szóvivője szerint Jordan nem jól tudja, hogy 2018 után kifut a Petronas és a UBS szerződés.

  • Változtat fejtámláján a Mercedes

    Változtat fejtámláján a Mercedes

    A Mercedes változtat a fejtámláján, aminek a rossz rögzítése Lewis Hamilton győzelmébe került Bakuban.

    Lewis Hamiltonnak egy kényszerű kiállást is teljesítenie kellett a futam utolsó részében, ugyanis a Mercedes fejtámasza elengedte magát, emiatt a pilótának nagy tempó mellett egy kézzel kellett tartania, hogy ne repüljön le az autójáról.

    Helmut Marko szerint nagyon egyszerű a magyarázat: A piros zászlós fázis végén a szerelők rosszul rögíztették ezt az elemet.

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff azonban nem hibáztat senkit sem a történtekért.„Ez a csapat háromszor nyerte meg zsinórban a bajnokságot, nem fogunk egy emberre ujjal mutogatni, mi egy csapatként működünk.”

    A futam után Brackley-i központban alaposan megvizsgálták a fejtámlát és megpróbáltak rájönni, hogy mi okozhatta a problémát.

    „A kis pöcök, amivel rögzítjük nem ment be teljesen a helyére.” Mondta Niki Lauda. „Ez a nagyobb erőhatások miatt csak rosszabbodott, és a levegő felemelte. Újra fogjuk tervezni úgy, hogy ez többé ne ismétlődhessen meg.”