Címke: Toto Wolff

  • Még a héten véglegesítik a 2021-es motorszabályokat

    Még a héten véglegesítik a 2021-es motorszabályokat

    Az FIA még ezen a héten megküldi a csapatoknak a végleges 2021-es motorszabályokat.

    Nagyvonalakban már tavaly október óta tudni lehetett a 2021-ben érvénybe lépő új erőforrásszabályokat, a részletek finomhangolására azonban több mint fél évre volt szüksége az FIA-nak, a Libertynek és a motorgyártóknak. A gyártók már egy ideje sürgették az eljárási folyamatot, és szerencséjükre úgy fest, az FIA tartani tudja a saját maga által kitűzött június végi határidőt.

    „Nagyon bonyolult a dolog, meeting meeting hátán követi egymást” – avatta be a nagyközönséget a döntéshozatali procedúrába Charlie Whiting versenyigazgató. „A jelentések nagyon részletezettnek tűnnek, amiből azt a következtetést szűröm le, hogy lassan végeznek a szabálycsiszolgatással. Szinte biztos vagyok benne, hogy már a folyamat vége felé járnak és hamarosan megtudjuk, milyen erőforrásokkal versenyeznek majd 2021-ben.”

    Egyesek szerint a június végi határidőt azért választották, hogy a csapatfőnököket ezzel konstruktívabb megbeszélésekre sarkallják a július 4-i Strategy Group-ülésen.

    „Nem feltétlen” – reagált a felvetésre Whiting. „Csupán úgy véltük, ez az az időpont, amikorra mindennek a helyén kell lennie. Lehet, hogy ott is szóba fog kerülni, de nincs összefüggésben a Strategy Group ülésével. Azért tart ilyen sokáig a döntés meghozása, mert a gyártók is részt vesznek benne, ők pedig ide-oda vacakolnak mindennel.”

    Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint viszont borítékolható, hogy július 4-én előkerül a motortéma, a költségcsökkentéssel karöltve.

    „A motor legyártásához sok időre van szükség, így minél előbb tudjuk meg a szabályokat, annál jobb” – magyarázta Wolff. „Arra a dilemmára kell megoldást találnunk, hogyan tudjuk elkerülni, hogy párhuzamosan két erőforrást is fejlesztenünk kelljen. Nyilvánvalóan a hondás, renault-s és ferraris barátainkkal egészen 2020 utolsó futamáig harcban leszünk, de amint ratifikálják a szabályokat, ezzel egy időben megkezdődik az új motorok fejlesztése is. Szerintem ez olyan kulcsfontosságú kérdés, amiről muszáj lesz július 4-én beszélni.”

  • A Mercedes hamarosan véglegesen bejelenti 2019-es párosát!

    A Mercedes hamarosan véglegesen bejelenti 2019-es párosát!

    Készen áll a Mercedes arra, hogy véglegesítse a 2019-es csapatfelállását. Paul Ricardon Lewis Hamilton erősen utalt már rá, hogy a soká húzódó szerződés hosszabbítását már aláírná. Ennyit közölt erről a világbajnok szűkszavúan:

    „Azt hiszem, hamarosan aláírjuk.”

    Annak ellenére, hogy rebesgették Daniel Ricciardo és Esteban Ocon nevét is, feltehetően amennyiben Hamilton marad, akkor Valtteri Bottasnak sem kell mennie a kötelékből. Toto Wolff csapatvezető erről így beszélt a finn Iltalehtinek:

    „Nem akarjuk már tovább húzni. Hamarosan véglegesítünk. Valtteri kiemelkedő munkát végez, és nincs okunk változtatni a csapatfelálláson.”

  • Hamilton arra számított, hogy fel fog robbanni a motorja

    Hamilton arra számított, hogy fel fog robbanni a motorja

    Lewis Hamilton elmondta, hogy miután a verseny elején motor problémát észleltek, onnantól kezdve arra számított, hogy nem fog tudni végig menni a versenyen, mert a motor meg fogja adni magát.

    Hamiltonnal a verseny korai szakaszában közölték, hogy problémát észleltek az erőforrással, ami nem tud akkora teljesítményt leadni, mint kellene. Ez után a bajnoki címvédő már azt várta, hogy mikor adja meg magát a Mercedes motor.

    „Már a rajt után, a kettes kanyarban éreztem, hogy csökkent az erő. Sokat hezitáltam ezen, azt hittem, hogy be sem fogom tudni fejezni a futamot, mert fel fog robbanni a motor.” – kezdte a brit.

    Toto Wolff szerint a problémát a motor túlmelegedése okozta.

    „Probléma merült fel az autó hűtésével kapcsolatban, már az első körben is forró volt. Megpróbáltuk kezelni ezt a helyzetet, végül egy bokszkiállás kellett ahhoz, hogy némiképp enyhítsünk a gondokon.” – nyilatkozta a csapatfőnök.

    A Mercedes a bokszban eltávolította a hűtő paneleket Hamilton fejtámlája körül, ezáltal javítva a szellőzést. Az idei évben már nem ez volt az első ilyen jellegű gond a német csapatnál.

    „Megpróbáltuk optimalizálni ezt a verseny elején, majd a verseny bizonyos szakazában is, de végül nem sikerült úgy megoldani ahogy azt szerettük volna. Tehát ez egy technikai probléma volt.” – tette hozzá az osztrák.

    Hamilton hét versenytávot teljesített ezzel a motor egységgel, erre pedig azért volt szükség, hogy az idei büntetés nélkül kihúzzák a három erőforrással. Hamilton azt is bevallotta, hogy nagyon megkönnyebbült, amikor beért a célba, noha csak az ötödik lett.

    „Biztos, hogy a következő pár nap egyre fájóbb lesz, a rossz hétvége miatt. De sokkal rosszabb is lehetett volna. Ha kiesek, akkor 25 pontot buktam volna. Viszont az elmúlt két versenyen így is vesztettem 18 pontot az összetettben. Egy kicsit visszaestünk, de ma hálás vagyok a motornak, hogy kibírta ezt a versenyt. Amit tudtam, azt mindet bele adtam.” – fogalmazott a brit.

  • Wolff: Következményei lesznek ennek a futamnak…

    Wolff: Következményei lesznek ennek a futamnak…

    Toto Wolff harapós hangulatban volt és kijelentette, a Mercedes nem ússza meg következmények nélkül az általa „szarnak” titulált Kanadai Nagydíjat.

    Sebastian Vettel meggyőző teljesítményt nyújtva dominálta a montréali futamot, és mivel Lewis Hamilton csak az ötödik helyen végzett, egyetlen ponttal visszavette az első helyet a bajnoki tabellán. A másik Mercedesszel Valtteri Bottas a második helyet szerezte meg, Wolff azonban semmiféle pozitívumot nem látott az Ezüst Nyilak kanadai szereplésében.

    „Szar eredmény” – jött a tömör és őszinte összefoglaló Wolfftól. „Muszáj így fogalmaznom. Ez a pálya elvileg fekszik nekünk, de az egész hétvége folyamán rengeteg apró hibát vétettünk. Annyi bizonyos, hogy ideje felébrednünk, mert minden téren elkezdünk visszacsúszni. Ezen a pályán a maximális pontokat kellett volna megszereznünk, nem csak felcsipegetni, amit tudunk. Lesznek következmények, majd ezt belsőleg átbeszéljük.”

    A Mercedes többszörösen is hátrányba került Kanadában: egyfelől túl kevés hiperlágyat hoztak Montréalba, aminek következtében a pénteki napon ki sem próbálhatták a gumit, másfelől az ide tervezett új specifikációjú motort megbízhatósági gondok miatt egy futammal el kellett halasztani. Emellett a futamon Hamilton motorja túlmelegedett, ami miatt a Mercedesnek idő előtt ki kellett hoznia pilótáját kerékcserére, hogy kisebb aerováltoztatásokkal némiképp orvosolni tudják a problémát.

    „Nem használtuk az új motorunkat, ami közrejátszott” – fejtegette az okokat Niki Lauda. „De el kell ismernünk, hogy a Ferrari hihetetlen munkát végzett. Az autó csodálatos, és a motor… még úgy is remek volt a fogyasztásuk, hogy az egész futamon tolták neki. Keményen kell dolgoznunk innentől fogva. A Red Bull is meglepetés volt, de végül mögöttünk végeztek.”

  • Mercedes: Több hiperlágyat kellett volna hoznunk

    Mercedes: Több hiperlágyat kellett volna hoznunk

    Toto Wolff megbánta, hogy csapata ilyen kevés hiperlágyat hozott a Kanadai Nagydíjra, mert pilótái így értékes tapasztalatot vesztettek a Pirelli legpuhább keverékén.

    A Mercedes mindössze öt szett hiperlágyat választott Montréalra, szemben a Ferrari és a Red Bull nyolc garnitúrájával. Mivel legalább három szett az időmérőre kellett, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a pénteki két szabadedzésen ki sem tudta próbálni a rózsaszín abroncsokat. A tapasztalat hiánya minden bizonnyal befolyásolta a Mercedes időmérős szereplését, ám Wolff szerint nem csak ezen múlott a pole pozíció.

    „Ez a bajnokság a legapróbb dolgokon fog múlni” – kezdte Wolff. „Ha megváltoztathatnánk valamit a hétvége menetében, kétségtelenül több időt szentelnénk a hiperlágyaknak, csak szombaton kezdtünk el foglalkozni velük. Hogy ezen múlott-e a pole? Valószínűleg nem. Ha sikerült volna bevetnünk a legújabb motorunkat, az viszont előnyt jelentett volna. A legminimálisabb előnyöket sem vesztegethetjük el, nem követhetjük el a legkisebb hibát sem, mert mindez megtorolja magát – természetesen ez igaz a vetélytársainkra is. Ezen fog múlni, ki nyeri a futamot.”

    Tengerentúli futam lévén a csapatoknak 14 héttel ezelőtt, azaz a téli tesztek közepén kellett eldönteniük, melyik keverékből mennyit szeretnének Montréalba vinni, a Mercedesnek így az akkori ismeretei alapján kellett válogatnia.

    „Utólag visszanézve el kell fogadnunk, hogy jobb lett volna, ha több időnk van kipróbálni a hiperlágyakat, de nem így alakult” – ismerte el Hamilton. „Az Abu Dhabiban látottak alapján hoztuk meg a döntést, ami mellett végig kitartottunk.”

    A regnáló világbajnok a saját bevallása szerint csalódást keltő negyedik helyre kvalifikált, azonban nem a gumikat okolja alulteljesítéséért.

    „Tudtuk, hogy szoros lesz az időmérő, és őszintén az volt az érzésem, hogy megszerezhetjük az első sort, vagy legalábbis én fel tudok érni az első sorba” – foglalta össze szombat délutánját Hamilton. „Pénteken nagyon jó volt az autó egyensúlya a tízes kanyarban [a hajtűben], és általában az utolsó szektorban vagyok a legerősebb ezen a pályán. De szombaton rettenetesen megszenvedtem a tízesben lévő huplikkal. Akárhányszor abba a kanyarba értem, alig tudtam megfékezni az autót, hol az elsők, hol a hátsók blokkoltak, nagyon kusza volt az egész. Rengeteg időt elvesztettem, lényegében abban az egy kanyarban ment el a pole pozíció. Ha ezt sikerült volna megoldanom, meglett volna.”

  • Wolff: Nem fenntartható Ecclestone üzleti modellje

    Wolff: Nem fenntartható Ecclestone üzleti modellje

    A Mercedes ügyvezető igazgatója, Toto Wolff úgy véli, az az üzleti modell, melyet korábban Bernie Ecclestone képviselt, mi szerint magasak a versenyrendezés díjai, már nem működik és számos promóter is panaszkodik a túl magas ár miatt.

    „A szankciós díj volt a Bernie-féle Forma-1-es üzleti modell három fő bevételi forrásának egyike.” – mondta Wolff. „És ő (Ecclestone) rendkívüli volt a megállapodásokat illetően.”

    „Nem hiszem, hogy ez fenntartható. Nyilvánvaló, hogy ha változik a rendszer, akkor az emberek és promóterek tárgyalni fognak és megpróbálják újrastrukturálni az üzleti modellt. Bernie az utolsó cent hasznot is kipréselte a résztulajdonosoknak és a csapatoknak, de ez nagyon nehéz gazdasági helyzetbe hozta a promótereket.”

    Tavaly a BRDC (British Racing Drivers’ Club), a Brit Nagydíj promótere aktiválta a FOM-mal kötött szerződésében foglalt kilépési záradékot, mely lehetővé teszi számukra, hogy 2020-tól új megállapodást kössenek. Úgy tudni, hasonlót tervez az Azerbajdzsáni Nagydíj promótere is. A pálya ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov is szeretné ha versenyrendezésük díja közelebb kerülne az átlagos 30,6 millió dollárhoz. Az Európán kívüli versenyhelyszínek ugyanis magasabb díjat, átlagosan 40 millió dollárt fizetnek.

    „Bízom benne, hogy a jelenlegi menedzsment meghozza a megfelelő döntéseket.” – mondta Wolff. „Meg kell találni a megfelelő egyezségeket a promóterekkel, új versenypályákkal szerződni. Szerintem Miami nagyon izgalmas. De nyilvánvaló, hogy az egyik pillért nehéz lesz fenntartani azon a szinten, mint eddig. Más területekre kell mennünk, növelni kell a közvetítési megállapodásokat, a digitális bevételeket és a modern, alternatív bevételi forrásokat.”

  • Wolff zokon vette, hogy az FIA megnevezte embereit

    Wolff zokon vette, hogy az FIA megnevezte embereit

    Toto Wolff azzal vádolja az FIA versenyigazgatóját, hogy Charlie Whiting a „busz alá” dobta a Mercedest.

    Kétségek merültek fel korábban a Ferrari legalitását illetően, a vizsgálatok után azonban szabályszerűnek találták az olaszok autóját. A feltételezés egyébként a korábban a Ferrarinál dolgozó, ám most Mercedes alkalmazott James Allisontól és Lorenzo Sassitól származott.

    „Megkeresett minket (Allison) és ezt mondta: ‘Ez a fickó (Sassi) most kezdett nálunk dolgozni és azt mondta nekünk, hogy a Ferrari talán ezzel próbálkozik’.” – idézte Whitingot az Iltalehti.

    Toto Wolffot pedig felbőszítette az a tény, hogy az FIA konkrétan megnevezte az FIA embereit.

    Arra a kérdésre, hogy úgy érzi,-e, hogy a „busz alá lökték” a csapatot ezzel, Wolff így felelt: „Igen.”

    „Ha egy emberem neve rossz kontextusban van feltüntetve, az nyugtalanító. Számos csapat kérdezősködik az FIA-nél minden egyes nap és úgy hiszem, hogy nem szükséges, hogy egy valakit kiemeljünk, mondván ‘ez az ember legalitási probléma kapcsán érdeklődik’. Nem helyes dolog egyéneket kiemelni.”

  • Hamilton: Változtatni kellene a monacói pályán

    Hamilton: Változtatni kellene a monacói pályán

    A világbajnok Lewis Hamilton szerint Monacónak el kellene gondolkodnia azon, hogy változtasson az ikonikus pályájának a vonalvezetésén. Számos pilóta egyetértett abban, hogy a vasárnapi verseny nem volt túlságosan izgalmas.

    „Ha én unatkoztam, akkor el sem merem képzelni, hogy a tévénézők mit érezhettek otthon.” – fogalmazott Sergio Perez.

    A mexikói hozzátette, hogy szerinte a Pirelli alapjáraton jó munkát végzett a gumikkal, viszont a monacói kihívásokkal nem igazán tudtak megbirkózni.

    A bajnoki éllovas Hamilton is komoly kritikát fogalmazott meg a versennyel kapcsolatban.

    „Ha a kanapén ültem volna, biztos, hogy bealudtam volna. Elképesztő, hogy mennyire kevésszer kellett nyomnom a gázt. Emlékeim szerint, soha nem kellett ennyiszer kevésszer nyomnom neki.” – kezdte a brit.

    „A probléma az, hogy lehetetlen itt előzni. Ennek a versenynek más formátumra van szüksége. Nemrég beszéltem Albert herceggel, hogy itt az ideje, hogy a pálya hosszabb legyen. Sok út van itt, amivel talán jobb lenne a vonalvezetés. Vagy esetleg a futam lebonyolításában kellene változtatni. Nem tudom. Monaco az egy kiváló pálya, de talán két verseny kellene itt. Ez volt életem leghosszabb 78 köre!” – adott hangot a csalódottságának Hamilton.

    Toto Wolff viszont nem ért egyet a négyszeres világbajnok szavaival.

    „Lewis mindig őszintén kimondja a véleményét, de ez Monaco, ami komoly baleset vagy Safety Car nélkül mindig ilyen. A fociban is vannak jó meg rossz meccsek is.”

  • Wolff: Vandoorne-nak csak időre van szüksége

    Wolff: Vandoorne-nak csak időre van szüksége

    Amekkora fanfárral érkezett Stoffel Vandoorne az F1-be, sokak szerint annyira nem hozza az elvárásokat, de Toto Wolff szerint a belga pilótának csak időre van szüksége.

    Első szezonjában a McLaren-Honda gyengélkedése nem könnyítette meg Vandoorne akklimatizálódását, a jóval megbízhatóbb 2018-as McLaren-Renault azonban többé nem szolgáltathat okot az alulteljesítésre. A 26 éves pilótának ráadásul Fernando Alonso ellenében kell bizonyítania, és habár azt senki nem várja el tőle, hogy feltörölje a pályát a kétszeres világbajnokkal, viszonylag nagy lemaradása miatt többen már Lando Norrist látják a helyén.

    „Stoffel esete elég egyszerű” – magyarázta Wolff, aki élénk figyelemmel követi a fiatal versenyzők karrierjét. „Egyike a legtehetségesebb versenyzőknek a mezőnyben. Mindenkit megvert a GP2-ben, és amikor ide érkezett, a jövő Sennájának volt kikiáltva. Az ilyesféle elvárások és összehasonlítások minden fiatal srác számára nehezen emészthetők. Csupán időre van szükségük, hogy tapasztalatot gyűjtsenek és tanuljanak. Nagyon nehéz mindent összerakni, ahogyan tavaly mi is láthattuk Valtteri Bottas esetében, akinek jól kezdődött az éve, de utána kissé visszaesett, idénre azonban még erősebben tért vissza. Nincs kétségem afelől, hogy Stoffelnek megvan az intelligenciája és a tehetsége ahhoz, hogy fejlődjön és nagyszerű pilóta váljon belőle. Remélem, megkapja ehhez a szükséges időt.”

  • „Groteszk mennyiségű pénz” lehet az oka, hogy Hamilton még nem írt alá

    „Groteszk mennyiségű pénz” lehet az oka, hogy Hamilton még nem írt alá

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt gondolja, hogy a pénz, vagyis fizetése mértéke lehet az oka annak, hogy Lewis Hamilton még nem írta alá szerződéshosszabbítást a Mercedesszel. Annak ellenére, hogy már hetek, sőt talán hónapok óta azt hangoztatja a csapat, hogy már megállapodtak, csak formai apróságok vannak hátra ahhoz, hogy ténylegesen aláírják a szerződést.

    „Csak azt tudom elképzelni, hogy a pénz miatt késik a dolog.” – mondta Horner a monacói sajtótájékoztatón. „És szerintem groteszk mennyiségű pénzről lehet szó.”

    „Szóbal igen, költséges életmódot folytat (Hamilton). Négyszeres világbajnok és nem is feltételezhető, hogy olcsón elérhető. Csak azt tudom elképzelni, hogy emiatt van a késleltetés.”

    Wolff azonban továbbra is azt állítja, hogy semmi komoly akadály nincs előttük a témában.

    „Vicces helyzet, mert hosszú ideje tárgyalunk.” – mondta. „Összeülünk, rendezünk pár dolgot, majd elfoglaltak vagyunk a mindennapos munkánkkal, mi is a csapat oldaláról és Lewis is a saját dolgaival. Ez is csak azt mutatja, hogy nagyon bízunk egymásban, senki nem helyez nyomást a másikra. Nem határoztunk meg konkrét napot arra, hogy mikor akarjuk bejelenteni, de azt elmondhatom, hogy nem látok okot arra, hogy ne történjen meg.”

    „Már a végső folyamatoknál tartunk. Ez amolyan email ping-pong a részletekről.”

    „Nem akarok dátumot mondani, mert aztán azt fogják kérdezgetni, hogy miért nem lett akkor bejelentve, de talán majd választunk ehhez egy szép versenyt a következő hónapokból.”