Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Az idei szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek

    Wolff: Az idei szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy az idei világbajnoki szezon az egyik legizgalmasabb, illetve egy fantasztikus reklám, amelyben a sportág legnagyobb erényeit tudják megmutatni a rajongóknak.

    A Mercedes istálló uralta az elmúlt négy esztendőt, de az idei évbena Ferrari személyében komoly kihívóra találtak.

    Mind az egyéni, mind pedig a konstruktőri bajnoki éllovas gyakorlatilag futamról-futamra változott. Magyarországi sikerével Lewis Hamilton 24 pontosra növelte előnyét az egyéni pontversenyben, míg a csapatoknál a Mercedes mindössze tíz egységgel vezet a Ferrari előtt.

    „A csata az élen sokkal izgalmasabb, mint valaha. A középmezőnyben is elképesztően szoros a verseny. A futamok nem csak kerék a kerék elleni csatákat hoznak, hanem időnként meglepő futamgyőzteseket is. A tizenkét futamból hetet nem a leggyorsabb autó nyerte. Összességében, azt mondhatom, hogy a 2018-as szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek.” – fogalmazott Wolff.

    Természetesen csapatfőnökként boldogabb lenne, ha a Mercedes dominálná a szezont és mindkét címet behúzná. Saját bevallása szerint ugyan buktak néhány olyan pontot, ami nem volt benne a pakliban, mégis elégedett a csapata jelenlegi helyzetével.

    „Mint csapatként, a szezon első fele nagyon pozitív volt, jelenleg vezetjük mindkét bajnokságot. Köszönettel tartozunk Brackley-i és Brixworth-i csapatunk erőfeszítéseiért, valamint Lewis és Valtteri vezetői képességeiért. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy sok pontot is elbuktunk, így a szezon második felében még jobb teljesítményt kell felmutatnunk. Nagyon keményen fogunk dolgozni, miután visszatérünk a kötelezően előírt nyári pihenőnkről.” – tette hozzá.

    Mint ismert, minden egyes istállónak kötelezően be kell zárnia a főhadiszállását két hétre, és csak utána térhetnek vissza a munkákhoz.

  • Még nincs veszve a Német Nagydíj

    Még nincs veszve a Német Nagydíj

    A Miami Nagydíj csúszása és a német piac fontossága együttesen elég lehet ahhoz, hogy az előzetes hírekkel ellentétben mégis legyen Német Nagydíj 2019-ben.

    Hockenheim szerződése múlt héten lejárt, és mivel a Liberty egyelőre nem tudott megegyezésre jutni a pályavezetőséggel, szinte borítékolható volt a klasszikus európai verseny búcsúja. Az idei verseny azonban a 2014-ben és 2016-ban látott lelkesedéshiánnyal szemben roppant sikeres volt, a Miamiba tervezett futam 2020-ra tolása pedig végleg Hockenheim megtartása felé billentheti a mérleget.

    „Nyilván láttátok, mennyien kilátogattak a futamra” – dicsérte a német fordulót Toto Wolff. „Teltház volt, rengeteg lelátó csordultig megtelt. Az F1 él és virul Németországban, aminek nagyon örülök, mert az elmúlt néhány eseményen ez nem volt egyértelmű. A tavalyi hiátus után az emberek kijöttek és egy remek futamnak lehettek szemtanúi. Remélem, hogy ez a jövőben is folytatódni fog, és a promoter, a tartomány és a Liberty közös megegyezésre tud jutni a Német Nagydíjjal kapcsolatban.”

    Számos nívós német autóklub felajánlotta a segítségét, többek között az ADAC, az AVD vagy az a DMSB, ami a DTM-ért felel, elnöke pedig nem más, mint Hans-Joachim Stuck. Németország közlekedésügyi minisztere, Andreas Scheuer is részt vett a tárgyalásokon, ahol természetesen szóba került a legkritikusabb pont is: a pénz. A Liberty által Miaminak ajánlott pénzügyi modell precedensértékű lehet a friss szerződésre hajtó helyszínek számára, Georg Seiler hockenheimi vezérigazgató így nem hajlandó olyan együttműködésbe belemenni, amely nagy kockázatokkal járna a pálya szempontjából. Chase Carey azonban annyit megerősített, hogy „nem akarjuk feladni Németországot, nagyon fontos piacról van szó.”

  • Villeneuve szerint Hamilton Jézust játszik

    Villeneuve szerint Hamilton Jézust játszik

    Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka manapság nyers kritikáiról híres, melyek gyakran felháborítják a közvéleményt. Hogy igaza van-e ilyenkor, vagy sem, az persze nézőpont kérdése.

    Most épp Lewis Hamiltont illette kritikával, elsősorban viselkedését érzi túlzásnak.

    „Összetéveszti a Forma-1-et Hollywooddal.” – mondta Villeneuve az Auto Bildnek. „Úgy tünteti fel magát a közösségi médiában, mintha ő lenne Jézus. Ahogy letérdelt az autója mellé az időmérős gondja után, úgy szenvedett, mint Krisztus. És amit utána mondott, olyan volt, mint a Hegyi beszéd (Máté evangéliuma, 5. fejezet – a szerk.). Aztán drámaian gesztikulált a dobogón, hogy mindenki lássa, ki küldte a hirtelen esőt.”

    Toto Wolff, a Merecdes főnöke azonban kiállt versenyzője mellett, akinek szerinte joga van ahhoz, hogy úgy fejezze ki magát, ahogy akarja, és Hamilton nyílt és a valós gondolatait osztja meg a közösségi médiában.

    A Német Nagydíj után egyébként – Instagramon – Hamilton szóvá tette, hogy visszanézte a Sky F1-es adását és bár a 14. helyről indulva nyert, senkinek nem volt róla egy jó szava sem. Bár Nico Rosberg épp méltatta egykori csapattársa képességeit. Később törölte ezt a bejegyzést.

    „Beszéltem vele erről (a közösségi média használatáról) vasárnap éppel és szerintem nagyszerű, ha valakinek ami a szívén, az a száján.” – mondta Wolff. „Úgy mondja el a dolgokat, ahogy gondolja. Emberek vagyunk, vannak érzelmeink, amiket befolyásol az, hogy mit mondanak mások és magunkra is vesszük ezeket.”

  • Wolff nem vádolja csalással a Ferrarit

    Wolff nem vádolja csalással a Ferrarit

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke jelentéktelennek tartja azokat a feltételezéseket, miszerint a Ferrari 2018-as motorja szabálytalan lenne.

    Hockenheimben már egyértelműen látszott, hogy a Ferrari motorerő tekintetében a Mercedes előtt jár, ám a riválisok szerint nem minden szabályos az erőforrás körül, szerintük ugyanis a turbófeltöltővel trükköznek.

    „Ez nem ránk jellemző. Nem fogunk újjal mutogatni más gyártókra. Ehelyett inkább felteszük magunknak a kérdést, hogy elhibáztunk valamit?” – fogalmazott röviden.

    Wolff arra is kitért, hogy az FIA és a motorgyártók közötti tárgyalásokon nem a Ferrari erőforrása a téma.

    „Nagyon szorosan együttműködünk az FIA-val meg a többi gyártókkal, de a legtöbb dolog nem publikus. Ezek a megbeszélések olyan témákról szólnak, amelyeknek semmi köze a Ferrari motorhoz.” – folytatta.

    Végül pedig aggodalmát fejezte ki a Ferrari motor ereje miatt, de szerinte ők is képesek lehetnek ekkorát fejlődni.

    „Igen, aggódok a Ferrari motor miatt. De ha a Ferrari képes volt erre a lépésre, akkor mi is képesek lehetünk rá.” – zárta.

  • Mercedes: Fordított esetben Hamilton sem előzhetett volna

    Mercedes: Fordított esetben Hamilton sem előzhetett volna

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy ha Hamilton lett volna Bottas mögött, akkor a britet sem engedték volna előzni.

    Az osztrák csapatfőnök továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra sem alkalmaznak csapatutasítást a szezon végéig, noha Hockenheimben pont nem engedték harcolni egymással a két pilótájukat.

    A biztonsági autós fázis után Bottas eleinte keményen támadta a csapattársát, de a csapatvezetés rádión hamar közbeszólt.

    A futam után megkérdezték Wolfftól, hogy ez egy jel volt-e arra, hogy van csapatsorrend náluk, de határozottan tagadott.

    „Nem, abszolút nem. Ha fordított lett volna a helyzet, és Valtteri lett volna elől és Lewis mögötte, akkor ugyanezt az üzenetet mondtuk volna Lewisnak is.  Csupán arról volt szó, hogy az első két helyen hozzuk haza az autót, függetlenül attól, hogy ki van elől.” – fogalmazott.

    „Amikor az újraindítás után elkezdtek csatázni, akkor még a pálya nedves volt, és olyan sok balszerencsénk volt az elmúlt pár futamon, hogy nem akartuk megkockáztatni, hogy megint elveszítünk egy vagy két autót.” – indokolta Wolff.

    Wolff azt viszont tagadta, hogy szükséges volt megbeszélni Bottasszal ezt a helyzetet.

    „Szerintem minden tiszta közöttünk. Annyit mondtam Veltterinek, hogy fordított esetben is ugyanez lett volna a forgatókönyv. Ez az átláthatóság jellemző a csapatunkra, nem fogunk különbséget tenni a pilótáink között. Fontos volt számunkra a kettős dobogó és a kettős győzelem, hogy visszaszerezzük azokat a pontokat, amit a balszerencsénk miatt elbuktunk.”

    Németországi sikerével Hamilton 66 ponttal előzi meg a csapattársát a bajnokságban, de Wolff kihangsúlyozta, hogy addig nem lesz csapatutasítás, amíg nem válik kritikussá a bajnoki harc.

    „A versenyzés a legfontosabb. Azt valljuk, hogy ha a bajnokság utolsó harmadában, vagy negyedében vagyunk és nagy a differencia a versenyzőink között, akkor talán meglépjük ezt a nem túl népszerű lépést. De ehhez még túl korán vagyunk. Most is csak azért tettük meg ezt, hogy hazai pályán kettős győzelmet arassunk. Máshol másképpen cselekedtünk volna.”

    A Mercedes első emberének a Ferrarik helycseréjéről is megvan a véleménye.

    „Ez egy nagyon nehéz kérés, mert az egyik oldalról szeretnéd optimalizálni az eredményt, ahhoz pedig ezt kell tenni. Másrészt viszont meg kell adni mindkét versenyződnek az esélyt a futamgyőzelemre. Kimi nagyon peches volt a szezon elején néhány futamon, ahol általában a stratégia okozta a vesztét és szerintem a Ferrari így próbálta őt kompenzálni. Ez érthető.”

  • Bottas megérti a csapatsorrendet

    Bottas megérti a csapatsorrendet

    Bottas igazi csapatjátékos volt vasárnap délután, miután a győzelem kicsúszott a kezei közül.

    A verseny nagy részében Bottas Vettel mögött haladt a 2. helyen. A német kicsúszott az 51 körben, ezzel előidézve egy biztonsági autós fázist. Ekkor Bottast kihívták új gumikért, míg csapattársa kint maradt és megörökölte az első helyet.

    Az új gumiknak köszönhetően Bottas egyből megtámadta Hamiltont az újraindításnál, de nem járt sikerrel. A Mercedes csapat viszont szólt neki, álljon le és tartsa a pozícióját.

    „Volt egy kis csatánk a safety car utáni első körben” – magyarázta. „Nekem ki kellett állnom, ő viszont kint maradt. Versenyzőként nyilván győzni akarsz” – tette hozzá. „Amikor Seb kicsúszott, tudod, úgy gondoltam ez egy jó lehetőség. De ha a csapat szempontját nézzük, rendkívül jó hétvégénk volt itt Németországban, a Mercedes hazai pályáján. Tehát ez remek.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmagyarázta a döntést.

    „Nem nekünk volt a leggyorsabb autónk itt” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Fejlődnünk kell a következő versenyekre, mert ez a legfontosabb.”

    „Akkor még mindig esett az eső, a csata pedig elég intenzív volt” – folytatta. „Hatalmas vesztenivalónk volt, balszerencsések voltunk az előző futamokon és ezen a szakaszon nem akartunk kockáztatni.”

    A Mercedes elég szerencsétlen egész szezonban, gondoljunk csak Bottas defektjére, vezető helyen Azerbajdzsánban. Wolff úgy érezte, ezen a hétvégén muszáj profitálni a Ferrari balszerencséjéből.

    „Ez az autóverseny. A futam nem szombaton, hanem vasárnap zajlik. A balszerencsét, amink volt, visszakaptuk hatalmas szerencse formájában. És ez boldoggá tesz.” – mondta.

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Mercedes a balszerencsétől félt

    A Mercedes a balszerencsétől félt

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff azt állítja, azért alkalmaztak a Német Nagydíjon csapatutasítást és nem engedték, hogy Valtteri Bottas megelőzze Lewis Hamiltont, mert a verseny utolsó szakaszában a csapat akár mindent el is veszíthetett volna.

    Így aztán Bottas „békén hagyta” Hamiltont, aki így megnyerte a hockenheimi versenyt, miközben riválisa, a hazai pályán versenyző Sebastian Vettel kiesett.

    „Akkor még esett az eső és intenzív volt a csata.” – mondta Wolff a Sky Sportsnak. „Mindent elveszthettünk volna, ha beüt olyan balszerencse, mint az elmúlt versenyeken és nyugodtak akartunk maradni.”

    Bottas azonban joggal volt csalódott, hiszen meglátta győzelmi esélyeit és úgy tűnt, valóban meg tudná előzni csapattársát, de a Mercedes nem engedte.

    „Volt egy kis csatánk Lewisszal a safety car utáni első körben. Nem előztem meg végül és szóltak, hogy minimalizáljam a kockázatot, amit megértettem.”

  • A Williams a Mercedes B csapata lehet?

    A Williams a Mercedes B csapata lehet?

    Toto Wolff elismerte, a Williams akár a Mercedes B csapataként is versenyezhet a jövőben.

    A grove-iak nem szeretnék, ha ez bekövetkezne, de az egyértelmű, hogy idén a Williams a leglassabb a mezőnyben és most akár a legnagyobb pénzügyi támogatójuk, Lawrence Stroll is távozhat a Force Indiához.

    Ezek mellett a Sauber némi Ferrari segítséggel ugyan, de felkapaszkodni látszik a mezőny végéről.

    „A Ferrari-Sauber kötelék megmutatja, hogy az ilyen csapatok közti szövetségek nagyon fontosak tudnak lenni és ez segíthet a jövőben is versenyképesnek maradni” – nyilatkozta Toto Wolff a Le Figaro hasábjain.

    „Foglalkozunk a szituációval. Már a Force Indiával van egy együttműködésünk, a támogatásunkat élvezik. Jelenleg azt mérlegeljük, hogy lehetne-e egy hasonló partnerségünk a Willamssel” – tette hozzá.

    (Czut Csaba)

     

  • Ocon a Renault-hoz igazolhat jövőre

    Ocon a Renault-hoz igazolhat jövőre

    Esteban Ocon komoly jelölt lehet a Renault egyik 2019-es ülésére. Úgy tudni, ő az elsőszámú jelöltje a francia csapatnak arra az esetre, ha a Red Bull visszavenné „kölcsönadott” versenyzőjét, Carlos Sainz-ot.

    Ocon jelenleg a Force India versenyzője, miközben szerződés köti a Mercedes fejlesztő programjához, ugyanakkor volt már korábban a Renault tartalékversenyzője is.

    „Nem hiszem, hogy lenne bármi megállapodása a Renault-val, főleg, hogy nekünk van opciónk arra, hogy megtartsuk őt.” – mondta a Force India részéről Otmar Szafnauer, Hockenheimben.

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff azonban reális opciónak tartja a Renault-t Ocon számára.

    „Esteban nagyon jó munkát végez.” – mondta Wolff a Le Figarónak. „Sok lehetősége volt, ami nagyon jó dolog számára. Most ki kell választanunk, hogy mi a legjobb számára. A Renault határozottan egyike a lehetőségeknek.”

    Vannak olyan pletykák is, melyek szerint a Force India a Lance Stroll – Robert Kubica párossal folytathatja jövőre, míg Sergio Perez átigazol a Haashoz.

  • Wolff: Még mindig a mienk a leggyorsabb autó

    Wolff: Még mindig a mienk a leggyorsabb autó

    Habár mindkét bajnokságot jelenleg a Ferrari vezeti, Toto Wolff szerint még mindig a Mercedes W09 a mezőny leggyorsabb autója.

    „Nem szereztünk annyi pontot az elmúlt három hétvégén, mint amennyit szerettünk volna” – ismerte el a Mercedes csapatfőnöke. „Főként saját hibából estünk el tőlük, de van egy kis öröm az ürömben, mert legalább a mi autónk volt mindhárom alkalommal a leggyorsabb.”

    A pontok maximalizálásához azonban a gyorsaság mellé megbízhatóság is kell, ám ezt talán könnyebb orvosolni, mint a tempóhiányt. Wolff bizakodva tekint a szezon második felére.

    „Tisztességes fél szezont teljesítettünk” – összegezte az első tíz futamot. „Habár elszalasztottunk néhány pontszerzési esélyt és többször is kármentésre kellett fanyalodnunk, ígysem elhanyagolható a pontjaink száma, valamint mindkét versenyzőnk remek formában vezet és az autó is gyors. Megvan az okunk rá, hogy bizakodva várjuk a 2018-as szezon második részét; éhesek vagyunk a sikerre, és csak most fogunk igazán beindulni.”

    A hétvégén két év után ismét Német Nagydíjat rendeznek a Hockenheimringen a Mercedes nagy örömére.

    „Hockenheimban mindig olyan érzésünk van, mintha otthon lennénk, mindössze 90 percre van a Daimler stuttgarti bázisától” – fűzte hozzá Wolff. „Silverstone-ban voltunk olyan szerencsések, hogy a Brackleyben és Brixworthben dolgozó kollegáink előtt versenyezhettünk, most pedig a Mercedes-család német tagjaival találkozhatunk a pályán. Keményen fogunk harcolni, hogy a hockenheimi barátainknak és rajongóinknak izgalmas futammal szolgálhassunk, és szeretnénk a reményeiknek megfelelő eredményt elérni.”