Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Verstappen bajnok lesz, ha már nem lesz ilyen nyers

    Wolff: Verstappen bajnok lesz, ha már nem lesz ilyen nyers

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, hogy Max Verstappen akkor lesz majd harcban a bajnoki címért, ha le tudja majd vetkőzni nyers stílusát. Mindez azzal kapcsolatban merült fel, hogy a Brazíl Nagydíj óta mindenki Verstappen és Esteban Ocon incidenséről beszél, mely a futam után, a pályán kívül is folytatódott.

    „Maxban látható, hogy összeállt egy jövőbeli bajnok.” – vélekedik Wolff. „Hihetetlenül tehetséges és gyors. Szerintem ha egyszer eltűnnek ezek a nyers élek, akkor egy nap bajnok lesz. Pár év múlva majd visszanézi a versenyeket és talán maga is megállapítja, megfelelően viselkedett-e, vagy sem. De ezeket a dolgokat nem lehet felgyorsítani. Ez egy tanulási folyamat.”

  • Két csapatnál is tesztpilóta lehet Esteban Ocon

    Két csapatnál is tesztpilóta lehet Esteban Ocon

    Esteban Ocon két helyen és tartalékpilóta lehet 2019-ben, amennyiben nem kapna versenyülést a Williamsnél. Továbbra is kiadó George Russell mellett egy versenyülés a következő szezonra, és Oconnak ez az utolsó reális esélye arra, hogy a mezőny tagja maradhasson. A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff utalt már rá, hogy csapatuk junior pilótája úgy néz ki, hogy ki kell hagyja a következő szezont. Ő ennyit állított, utalva arra, hogy a döntés joga Claire Williams és Paddy Lowenál van:

    ” Nem a mi kezünkben van a sorsa. Ugyanakkor mi nagyon is sokat várunk tőle, hogy a téli szünetben támogasson minket és a Force Indiát. Sokat kell szimulátoroznia, és lehet, hogy a végén nálunk és a Force Indiánál lesz tartalékpilóta, és készülhet a következő idényre. Ha valami csoda folytán a Williamsnél megnyílna egy kapu, akkor készen áll arra, hogy belépjen rajta. De ez csakis Claire és Paddy döntése lesz, nem a miénk.”

    Ocon valószínűleg elveszíti a versenyülését a Force Indiánál Lance Strollal szemben, akinek az apja a csapat új befektetője, Lawrence Stroll. A csapat menedzsmentje úgy döntött, hogy addig nem fedik fel Sergio Perez mellett a másik versenyzőjük kilétét, amíg Ocon tervei nem véglegesek és hivatalosak.

  • Wolff támogatja Vandoorne karrierjét

    Wolff támogatja Vandoorne karrierjét

    Toto Wolff még mindig úgy gondolja, hogy Stoffel Vandoorne szép jövő előtt áll, és ő ebben minden segítséget meg fog adni a belgának.

    A Mercedes csapatfőnöke meglepődött azon, hogy Vandoorne a két év alatt egyszer sem tudott egy kiemelkedő eredményt sem felmutatni.

    „Nem tudom, hogy mikor siklott félre az útja. Ő az a pilóta, aki a leglátványosabb rekordokat állította fel a junior kategóriákban. Minden bajnokságot megnyert, ahol elindult. Majd megérkezett a Forma-1-be, de nem értem, hogy miért nem mentek úgy a dolgai.” – nyilatkozta a belga RTBF-nek Wolff.

    Mint ismert, Vandoorne a Mercedes Formula E csapatában fog versenyezni a következő szezonban és a Mercedes szimulátor pilótájaként is ténykedhet a folytatásban.

    „A célom az, hogy bebizonyítsam, hogy Vandoornenak megvan mindene ahhoz, hogy igazán sikeres pilóta legyen. A Formula E csapatunkban fog versenyezni, ami egy rendkívül fontos platform a Mercedesnek. Akkor majd meglátjuk, hogy fog menni.” – tette hozzá az osztrák.

  • 90%, hogy Kubica lesz a Williams másik pilótája

    90%, hogy Kubica lesz a Williams másik pilótája

    Robert Kubica visszatérését az Auto Motor und Sport már szinte tényként kezeli, a németek szerint a héten várható bejelentés.

    Arról már korábban beszámoltunk, hogy a lengyel szerződésajánlatot kapott a Williamstől, emellett azonban állítólag a Ferrari is megkereste, tesztpilótának szeretnék alkalmazni az olaszok.

    „A visszatérési esélyei a Williamsszel 90% fölöttiek” – áll a német sajtóértesülésben. „Már csak a részletekről folynak az egyeztetések, például, hogy a harmadik számú pilóta hány pénteki első szabadedzést kap. Úgy tűnik tehát, a Williams néhány pénteki napot egy fizetős pilótának szánna.”

    A Mercedes Esteban Ocont szerette volna George Russell mellé, de Toto Wolff szerint a Williams túl sokat követelt.

    „Nem invesztálhatunk ebbe olyan sokat, amennyit kérnek” – mondta a brazil Globo hasábjain.

    Egyesek szerint a Mercedes felajánlhatta, hogy ingyen szállítanak motorokat a groveiaknak, cserébe Ocon ülést kap. Wolff egyetértve válaszolt: „A pénz az pénz, nem számít, hogyan teremted elő. De nem adhatjuk meg nekik azt, amit akarnak.”

    Ehelyett viszont, Oconé lehet a tartalékpilótai szerep az összes Mercedes motoros istállónál, beleértve a Force Indiát is.

    „Ő lehet a tesztpilóta a Mercedesnél, a Force Indiánál és talán a Williamsnél is” – ismerte be Wolff. „Sokat ül majd a szimulátorban is.”

    Az Auto Bild arról értesült, hogy Kubica nemrég nemet mondott a Ferrari ajánlatára.

  • Hamilton motorja egy környire volt a meghibásodástól

    Hamilton motorja egy környire volt a meghibásodástól

    Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök elárulta, hogy Lewis Hamilton erőforrása a Brazil Nagydíj egy szakaszában veszélyesen közel került a meghibásodáshoz.

    Hamilton rendszeres időközönként panaszkodott rádión a motorral kapcsolatban, a pit wallon pedig mindenki azt várta, mikor megy végleg tönkre.

    “Szörnyű versenyünk volt ma, de tökéletes az eredmény – Lewis nyert és mi is megnyertük a konstruktőri bajnokságot” – foglalta össze az eseményeket Wolff. “A verseny közepén kaptunk egy információt, miszerint Lewis autóján csak pillanatok kérdése, hogy leálljon az erőforrás. De a HPP-s srácoknak a háttérben sikerült megoldaniuk a problémát; fogalmam sincs, hogyan lehet megjavítani a verseny közepén egy szétesés szélén álló motort, de sikerült. A kockás zászlóig egy rémálom volt az egész futam, de utána elszabadultak az érzelmek.”

    A probléma olyan komoly volt, hogy lélekben már felkészültek Hamilton kiesésére.

    “Vagy tíz rádiócsatornát hallgatok egyszerre, és az egyiken egyszer csak azt mondták a fülemre, hogy ‘Lewis Hamilton erőforrása közel a meghibásodáshoz, a következő körben le fog állni’. Én csak annyit tudtam kinyögni, hogy ‘bocsánat, de micsoda?’ Megerősítették, hogy súlyos erőforrás-problémánk van és a következő körben kampec. Végül ez nem történt meg, majd megkértem a srácokat, nézzenek utána és mondják meg, mi a helyzet. Közölték velem, hogy mindjárt szétesik a kipufogó és minden hőmérsékleti érték az egeket verdesi, de megpróbálták a motor letekerésével megoldani a dolgot. A hőmérsékletek utána lementek ezer alá, 980 fok környékére, de még ez is nagyon magasnak számít. Szörnyű volt.”

  • Hamilton és Bottas a jin és a jang

    Hamilton és Bottas a jin és a jang

    Lewis Hamilton Valtteri Bottasszal való kapcsolata sokkal harmonikusabb, mint Nico Rosberggel volt, számolt be róla a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

    „Ahhoz képest, ami korábban volt (Rosberggel), ez Alíz Csodaországban. Ők (Hamilton és Bottas) a jin és a jang.” – mondta Wolff.

    A kommunikáció a pályán történik, nincs külön megbeszélés, és nincs politika, állítja Wolff.

    „És ezt nem negatív értelemben mondom, minden versenyzőnek meg van a maga módja arra, hogy megpróbáljon sikert elérni. De Valtteri egy abszolút hűvös finn. Nem hiszem, hogy lehetne manipulálni, talán fel sem tűnne neki. Szóval remek a kapcsolatuk.”

    Wolff azt is elismeri, hogy az elmúlt versenyeken némileg visszafogták Bottast annak érdekében, hogy Hamilton bebiztosíthassa 2018-as bajnoki címét.

    „Mindig mondom, hogy ez a fajta ’megbilincselés’ azért van, mert Lewisnak már akkora volt az előnye a bajnokságban. Sosem mondtuk, hogy nincs ilyen.”

     

  • A Mercedes a Ferrari győzelmére fogadna

    A Mercedes a Ferrari győzelmére fogadna

    Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint a Ferrari a Brazil Nagydíj favoritja, miután az olaszok bevállalták a kockázatosabb rajtstratégiát.

    A Q2 elején nagyon lógott az eső lába, a Ferrari azonban egyetlen szuperlágyas kivezető kör után visszahívta Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent a tartósabb lágy gumikért, hogy azzal kezdhessék meg a futamot. Amennyiben valóban megérkezett volna az eső, a két Ferrari mért kör híján kiesett volna a Q2-ben, de – habár Vettel mérlegelése kissé megakasztotta a dolgokat – sikerült elég jó időt autózniuk ahhoz, hogy bejussanak a Q3-ba és végül a második és negyedik helyekre kvalifikáljanak. A Q2-ből továbbjutók közül mindenki más a gyorsabb, de kényesebb szuperlágyakat választotta.

    „A Ferrari nagyot kockáztatott az időmérőn, amikor a bármikor megérkező eső ellenére cseréltek kereket” – mondta Wolff. „Bejött nekik, [ma] a strapabíróbb gumikon kezdhetik a futamot. A rajtnál lehet, hogy kisebb hátrányban lesznek a szuperlágyakkal szemben, de a szimulációink szerint az első 10-15 kör alatt hatalmas előnyre tehetnek szert. Mi azért nem vállaltuk be ezt a kockázatot, mert aránytalanul nagynak éreztük a haszonnal szemben; a Ferrarinak azonban a kockázatvállalás az egyetlen esélye, hogy életben tartsák a konstruktőri bajnoki reményeiket, és egyelőre ki is fizetődik a rizikó.”

    A legutóbbi két futamon a Mercedes komoly túlmelegedéssel szenvedett a hátsó tengelyen, és habár a német istálló állítja, hogy nagyrészt sikerült megérteniük a probléma okát, a pénteki és szombati napnál melegebb körülmények között megrendezett verseny megkeverheti a kártyákat.

    „Változtattunk néhány dolgon erre a hétvégére” – fűzte hozzá Wolff. „Egyelőre elégedettek vagyunk a látottakkal, de a gumik túlmelegedése komoly kihívást fog jelenteni, muszáj lesz hólyagosodás nélkül kihozni a maximumot belőlük. Az előzőleg említett szuperlágy/lágy különbség okán hátrányból kezdjük a versenyt.”

    Ami az ideális stratégiát illeti, a Pirelli számításai szerint egyetlen kiállással teljesíteni lehet a nagydíjat: a lágyakon rajtolók a 32-36. kör környékén váltanak majd közepesre, míg a szuperlágyasok hét körrel korábban kényszerülnek majd a cserére.

  • Wolff: Ocon valószínűleg kihagyja 2019-et

    Wolff: Ocon valószínűleg kihagyja 2019-et

    A Mercedes csapat főnöke, Toto Wolff szerint már nagyon valószínű, hogy Esteban Ocon ülés nélkül marad 2019-re.

    Nem Ocon vagy Wolff kezében van a francia pilóta sorsa, a Williamsen múlik minden.

    „Elég valószínű, hogy csak 2020-ra tudunk neki helyet találni és lesz egy üres éve. Addig viszont beintegráljuk a csapatba, így hozzájárulhat a csapat teljesítményéhez. Nagyjából beletörődtünk. Talán lehet még lehetőség a Williams, de nem a mi kezünkben van a döntés, hanem Claire Williamsében.”

  • Wolff „örökre” a Mercedeshez láncolná Hamiltont

    Wolff „örökre” a Mercedeshez láncolná Hamiltont

    Toto Wolff elmondta, hogy nem látja okát annak, hogy a Mercedes miért ne kösse magához „örökre” Lewis Hamiltont.

    Wolff és csapata Mexikóban ünnepelhette Hamilton ötödik világbajnoki címét, ám az év még nem ért véget számukra, hiszen a konstruktőri bajnoki cím kérdése még nyitott.

    Az osztrák csapatfőnök viszont már előre tekint, és nem tud olyan indokot mondani, ami miatt a versenyzője nem dönthetné meg Michael Schumacher hét bajnoki címét.

    „Amíg mi képes vagyunk egy bajnoki címre esélyes autót adni, illetve amíg ő képes ilyen magas szinten teljesíteni, akkor ez a kapcsolat örökké is eltarthat. Ez a legjobb Lewis Hamilton, amit az elmúlt hat évben láttam. Sokkal jobb az autóban meg azon kívül is, nagyon komplett.” – kezdte Wolff a Forma-1 hivatalos oldalának nyilatkozva.

    „Ez a képesség a tehetség, a kemény munka, az értelem, és az érzelmi intelligencia kombinációja. A nagy bajnokoknak ez mind megvan, ha ezek közül egy is hiányzik akkor ugyan még lehetsz sikeres, de soha nem fogsz nagy dolgokat elérni.” – folytatta.

    „Még több fog jönni.” – jósolta Wolff. „Az oka, hogy ő már az ötödik bajnoki címét nyerte meg az, hogy ő iszonyatosan koncentrált a feladatára, nem tekintett túlságosan messzire, mert ahhoz, hogy megszerezze a hetediket, még a hatodikat is be kell gyűjtenie.”

    Hamilton új szerződése 2020 végéig szól Brackley-ben, ám hogy utána mi lesz vele az jó kérdés. 2021-ben komoly szabályváltozások érkeznek, illetve a brit a Forma-1-en kívüli karrierjét is építgeti már, így kérdéses, hogy 2020 után is marad-e a száguldó cirkuszban.

    Ha még is marad, akkor sem biztos, hogy a német csapatnál, hiszen már sokszor felmerültek azon pletykák, hogy a Ferrarinál is megfordulhat majd a jövőben, és a vörösök vonzerejének kevés pilóta tud ellenállni.

    „Ez egy nagyon hosszú út volt velük.” – mondta Hamilton a Mercedesről. „Immár hatodik éve vagyok náluk, már az első napon, amikor elköteleztem magam mellettük igazán hittem abban, hogy valami nagy dolgot vihetünk véghez. Elég megnézni, hogy miket értünk el közösen.”

    „Jelenleg nagyon nehezen tudom magamat elképzelni bárhol máshol, ez a családom, itt nőttem fel. Ugyanezt mondta a McLarennél is. Az egyik oka az volt, hogy máshová akartam igazolni az, hogy lássam, hogy máshol is lehetne-e valami különlegeset csinálni. Tudtam, hogy bizonyítanom kell mindenkinek.”

    Hogy egyszer eligazolna-e a Ferrarihoz, így felelt: „Jelenleg nem érzem azt magamban, hogy egy másik csapatnál kellene bajnoki címet szereznem. De soha nem mondhatod, hogy soha!”

  • A Mercedes tagadja, hogy a módosított felni miatt szenvedtek volna Mexikóban

    A Mercedes tagadja, hogy a módosított felni miatt szenvedtek volna Mexikóban

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke kitart amellett, hogy nem a felni csere miatt – ami a csapat saját döntése volt – szenvedtek Mexikóban.

    Mind Bottas és mind Hamilton is komoly gumiproblémákkal küzdött a vasárnapi futamon, amely azt eredményezte, hogy nem tudták felvenni a versenyt a Red Bullal és a Ferrarival.

    Ezek a problémák már egy héttel korábban, Austinban is jelentkeztek, amikor is már a Mercedes nem használta az új fejlesztésű hátsó felnijét.  Wolff szerint Mexikóban nem ez volt a probléma forrása, ugyanis nem az autó hátulja okozta nekik a legnagyobb fejfájást.

    „A legnagyobb probléma az autónk bal elejével volt. Ennek semmi köze nem volt ahhoz.” – válaszolta arra kérdésre, hogy az okozta-e a problémát, hogy visszatértek a régi felnire.

    A Mercedes azért döntött a felni csere mellett, mert az elmúlt hetekben a Ferrari megkérdőjelezte annak szabályosságát, illetve el akarta a riválisok további szúrós tekintetét, noha Mexikó előtt az FIA teljesen szabályosnak titulálta azt.

    A teljes hitelesség kedvéért az FIA valószínűleg egy technikai direktívát is ki fog adni a Brazil Nagydíj előtt, hogy mindenkinek tiszta legyen a helyzet.

    Wolff szerint a mexikói hétvége nem egy szokatlan helyzet volt, de amikor küszködtek akkor sokat segített rajtuk Hamilton fantasztikus vezetői képessége.

    „Ő jelentette a különbséget, időnként a mi autónk volt a leggyorsabb, máskor pedig nem. Néha úgy éreztem, hogy egy F3-as autónk van, mint itt Mexikóban. Erre nem tudok magyarázatot adni, de szeretnék, mert az a hullámzó teljesítmény elég nehézkes.”