Címke: Toto Wolff

  • Wolff már várja Laudát a paddockba

    Wolff már várja Laudát a paddockba

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kifejezetten visszavárja a paddockba Niki Laudát, és kétsége sincs afelől, hogy az osztrák legenda vissza is tér a garázsukba, amint teljesen felépült. Lauda még nyáron betegedett meg Ibizán, végül azonnali tüdő transzplantáció kellett végrehajtani rajta, a dolog szövődményeként. Veszélyben volt az élete is egy ideig, de háromszoros világbajnok megkezdte a rehabilitációját, és már a kórházból is kikerült. Otthonában, Ibizán lábadozik már. Wolff az ORF-nek nyilatkozott Lauda állapotáról:

    „Biztos vagyok benne, hogy visszatér, és ez be is fog következni. Az elmúlt szezon igazán küzdelmesre sikeredett, voltunk fent és lent. Aztán jött a sokkoló hír Nikiről. Először csak egy átlagos betegségnek tűnt, aztán órák alatt drámaivá vált a helyzet, minden perc számított már, hogy eljuthasson Bécsbe a kórházba.”

    Lauda már pár éve a Mercedes belső köreihez tartozik, és a hiánya érződött a németek garázsából:

    „Az elmúlt öt évben együtt irányítottuk ezt a csapatot. Jobban hiányzott, mint bárki más, barátként és szakemberként is. Ezért is várom már nagyon 2019-et, ahol újra tudunk egyeztetni majd a közös utunkról.”

    A konkrét kérdésre, hogy mégis mikor térhet vissza Lauda, Wolff így válaszolt:

    „Csak az orvosai és Niki jelenthetnek ki erről bármit is. Nem akarunk ebből terhet csinálni. Szeretném már a szezonnyitón viszontlátni, Ausztráliában, de a legfontosabb, hogy egészséges legyen.”

  • Wolff szerint Hamilton nem kapja meg a kellő elismerést

    Wolff szerint Hamilton nem kapja meg a kellő elismerést

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy látja, hogy Lewis Hamilton még ötödig világbajnoki címének megszerzése után sem kapja meg a neki járó elismerést, pedig már egyedül Michael Schumacherről mondható csak el, hogy eredményesebb a brit versenyzőnél. Wolff szerint azonban közel sem kezelik olyan pozitívan versenyzője sikereit, mint korábban Schumacherét.

    „Nem mindenki ismeri el a nagyszerű karrierjét, nagyszerű sportolói mivoltát, és mindazt, ami történik.” – mondta Wolff a Reutersnek. „Sok a negativitás és irigység ezzel kapcsolatban.”

    Wolff szerint a versenyzők karrierjét többnyire csak akkor ismerik el igazán, mikor az már véget ért.

    „Csak akkor ismerik el a karrier nagyságát, mikor már az adott karrier véget ért és nem tudom, hogy miért van ez.”

    „Persze Michael sok rekordot megdöntött és hihetetlen volt, de Lewis hasonló úton jár. És Michael esetében is csak a visszavonulása után tudatosult ez (az eredményei) az emberekben, és még inkább, mikor tragédia (síbalesete) történt. És szerintem ez sajnálatos.”

    „Élő közönség vagyunk, élő szemtanúi egy nagyszerű versenyzőnek aki a képességeinek csúcsán van.”

    Wolff szerint Hamilton egyéni sikerei teljesen különböző módon vannak kezelve Európában és Amerikában.

    „Az Egyesült Államokban az embert sokkal inkább inspirálja a siker. Európában azonban sokkal inkább irigységet és negativitást vált ki.”

    „Mindenki azt akarja, hogy elismerjék, különösen a hazájában, és érzékenynek kell lenni ahhoz, hogy az ember olyan sikereket érjen el, mint ő.”

    „Ő egy kivételes sportszemélyiség, ugyanakkor megosztó is. És alapvetően szerintem úgy gondolja, hogy inkább legyen megosztó, mint csak átlagos és unalmas. Hű marad önmagához és az értékeihez, és ez a legfontosabb dolog.”

  • Wolff szerint a Mercedes Schumachernek köszönheti sikereit

    Wolff szerint a Mercedes Schumachernek köszönheti sikereit

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elhintette, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy egy nap Mick Schumacher a Mercedes versenyzője lesz.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia idén megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, jövőre pedig a Formula 2-ben folytatja pályafutását. Mindemellett azt pletykálják, hogy Mick a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja lesz.

    Wolff szerint azonban nem kizárt, hogy Mick egy nap mercedeses lesz.

    „Mercedes motorral nyerte meg a Formula 3-as bajnoki címet.” – mondta Wolff a Bildnek. „De most időt kell adnunk neki a fejlődésre.”

    A Mercedes főnöke a 2013 decemberében síbalesetet szenvedett Michaelről is beszélt, aki utolsó aktív éveiben a Mercedes versenyzője volt.

    „Michael mindig jelen van a személyes életemben és a Mercedesében is.” – mondta Wolff. „Mindig gondolunk rá. Számomra ő minden idők legkiválóbb versenyzője, hihetetlen személyiséggel.”

    „Michael az egyik alapító atyja a Mercedes jelenlegi sikereinek az F1-ben, és segített 2010 és 2012 között megalkotni ezeket a létesítményeket.”

  • Wolff: Nálunk karácsonykor tilos a munkáról beszélni

    Wolff: Nálunk karácsonykor tilos a munkáról beszélni

    Sokan úgy gondolhatják, hogy Toto Wolff karácsonykor is az elért sikereikkel foglalkozik, ám ez korántincs így, ugyanis az ünnepek alatt tabunak számít a motorsportról való diskurálás.

    A legutóbbi interjúban a Mercedes csapatfőnöke arról mesélt, miképp piheni ki a szezon fáradalmait. 2018-ban, a Ferrari eddiginél is nagyobb nyomást helyezett a csapatra, így a pihenés és a feltöltődés fontossá vált Wolff számára, aki még egy sérülést is összeszedett.

    ,,Abu Dhabiban maradtam egy kicsit az utolsó verseny után és úszni mentem a kisfiammal. Mikor a vízben voltunk, szerettem volna átugrani vele egy hullámot, miközben a kezemben tartom, ám ez a művelet teljesen máshogy sikerült, mint ahogy elterveztem és végül harmadjára is keresztszalag szakadást szenvedtem.”

    A szünet ellenére az osztrák szakember már a jövőbe tekint. Miután Esteban Ocon csapat nélkül maradt, ügyel arra, hogy ne essen ki a gyakorlatból, valamint az a kérdés is foglalkoztatja, hogy Mick Schumachert hogyan tudná felvenni a Mercedes Junior Programjába.

    ,,Tudjuk, hogy az ellenfeleink mindent elkövetnek, hogy legyőzzenek minket, ezért biztosra kell mennünk, hogy tartani tudjuk a lépést a fejlesztésekkel a következő szezonra nézve. Minden szériát, amiben gyári csapatként vettünk részt, azt megnyertük, ám ez nem azt jelenti, hogy jövőre is így lesz. Ami Mick Schumachert illeti, megnyerte a Formula 3-at egy olyan autóval, amit a mi motorunk hajtott. Most van ideje arra, hogy fejlődjön.  A Junior Programunkban, sajnos kevés a hely, és számomra most egy másik dolog élvez elsőbbséget, mégpedig az, hogy biztosítani tudjak Esteban Oconnak egy helyet a 2020-as rajtrácson.”

    Toto tehát nagyon elfoglalt, sőt felesége Susie is érintett a motorsport világában, ám az ünnepi időkre van egy szabályuk: Karácsony csak a családról szól, nem az autósportról.

    ,,Nehéz hátra hagyni a munkát, mivel a versenyzés része a házasságunknak, ám erről beszélni a karácsonyfa alatt szigorúan tilos. Ez az időszak a családról szól. Ám, ha sétálni megyünk karácsony napján, akkor azt hiszem, azonnal megfogjuk szegni ezt és munkára fog terelődni a szó.” – nyilatkozta Wolff a német Bildnek.

  • Wolff: Räikkönen távozása a Ferraritól csapás az F1-nek

    Wolff: Räikkönen távozása a Ferraritól csapás az F1-nek

    Toto Wolff szerint Kimi Räikkönen és a Ferrari különválása egy csapás a Formula 1 számára. A finn versenyző őt évet töltött Maranellóban, ám jövőre már a Saubert fogja erősíteni, mivel egykori főnökei Charles Leclerc-t választották helyette.

    A finn versenyző idén erősebb szezont produkált az olasz csapatnál, megszerezte a rajtelsőséget az Olasz Nagydíjon, míg győzni az Amerikai Nagydíjon sikerült neki.

    Wolff úgy véli, azáltal, hogy a 2007-es világbajnok nem egy versenyképes autót vezethet a jövőben, a sportágnak nem fog jót tenni, mivel a 39 éves versenyző bizonyult az egyik legnépszerűbb versenyzőnek.

    ,,Változást fog előidézni a Formula 1 számára az, hogy Kimi nem egy olyan csapatnál van, ahol a győzelmekért harcolhat. Kivételes karakter, egyike azon kevés embereknek, akik hűek tudnak maradni önmagukhoz ebben a korban, ahol a közösségi média és az ego átveszi az irányítást. Meg vannak az értékei és hű marad hozzájuk, emellett hiteles. Ezért szeretik a szurkolók. Kimit nem a Ferrariban látni, egy csapás mindannyiunknak. Ám legalább a sportágban maradt, a Saubernél lesz, nem úgy, mint Fernando, aki elment. Azzal, hogy ő nincs a sorozatban, valamint Kimi váltásával, bizonyos aspektusból két hihetetlen karaktert veszítettünk.”

    Annak ellenére, hogy Räikkönen számára a Sauber egy visszalépést jelent, az osztrák csapatfőnök úgy érzi, a finn pilótája jól döntött, hogy a sportágban maradt.

    ,,Kimi azt mondta, azért ment a Sauberhez, hogy élvezze a dolgokat, és a Sauber bebizonyította, hogy a középmezőny legjobbjai között van, valamint, csak 40 percre van a bázis az otthonától, ezért többet lehet a családjával. Úgy gondlom Freddel (Vasseur, a Sauber csapatfőnöke) igazi versenyzői csoportot tudnak alkotni, és szorosan kötődnek a Ferrarihoz, tehát miért ne csinálhatná tovább azt, amit szeret?”

    ,,Túl sokat foglalkozunk azzal, mit kellett volna tennie. El kellett volna hagynia az F1-et mert már nincs győzelemre képes autója? Mi mind azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, és ha a vezetés az, amit ő igazán élvez, akkor jól teszi, hogy követi a szenvedélyét.”

  • A Mercedes pszichológusok segítségét kérte

    A Mercedes pszichológusok segítségét kérte

    A Mercedes pszichológusok segítségét kérte ahhoz egészségügyi és mentális támogatást kapjanak az alkalmazottak annak érdekében, hogy továbbra is a csúcson maradjon a csapat a Forma-1-ben.

    A csapatfőnök Toto Wolff szerint a motiváció szinten tartása nem probléma, de hozzátette, hogy a csapat többet is tud tenni azért, hogy biztosítsa azt, hogy az embereik a legjobbat tudják kihozni magukból.

    „Nem hiszem, hogy a túlzott megelégedettség bármikor is tényező lett volna a csapatunknál, mivel a csoport nagyon motivált és együtt tűzzük ki a célokat, melyekért szenvedéllyel dolgozunk.” – mondta Wolff.

    „Ez inkább arról szól, hogyan tudjuk szinten tartani az energiát. Néha egészségtelenné tud válni az energiaszint és ez az a terület, amire áldozunk annak érdekében, hogy folyamatosan ilyen szinten tudjunk tartani a teljesítményünket. Mint szervezet, oda kell figyelnünk a munkakörnyezetre. Megvizsgáljuk a táplálkozást, az alvást, ez egészségügyi állapotot, sportot, a szabadnapokat, hogy haza tudjuk küldeni az embereket, ha úgy érezzük, hogy nem jó a kedélyállapotuk. A pszichológusokkal közösen szemléljük a csapatot. Egy órát tudnék még beszélni arról, hogy mi mindent tesznek.”

    Wolff szerint kulcsfontosságú, hogy ne hagyják mindezt figyelmen kívül.

    „Egy modern, fejlett szervezetnek, mint egy sportcsapat, amely 21 versenyre utazik el évente, szüksége van rá, hogy tisztában legyen azzal, hogy az emberek a kulcs erőforrása. Nem az, aki beszél (a sajtóval), vagy az autóban ül. Hanem az az 1800 (ember), aki a háttérben van és minden egyes nap teljesít.”

    Wolff szerint a Mercedes sokat profitált abból, hogy arra ösztönözték az egyéneket, hogy egy dologra koncentráljanak a szervezeten belül, ahelyett, hogy mindent maguk akarnának megoldani.

    „Arra törekszünk, hogy ne olyanok legyünk, mint ötévesek csoportja, akik úgy fociznak, hogy mindenki a labda után rohan, mi megpróbáljuk engedni, hogy guruljon a labda.” – mondta Wolff. „Mindenki a saját szakterületén próbál jobb munkát teljesíteni, mint a Ferrari, a McLaren, a Williams, vagy akármelyik (csapat) ugyanezen embere. „

  • Costa szerint sosem volt baj a Mercedes új motorjával

    Costa szerint sosem volt baj a Mercedes új motorjával

    Aldo Costa helyretette Toto Wolff nemrégi kommentjét, miszerint a Mercedes problémába ütközött a 2019-es erőforrással kapcsolatban.

    Toto Wolff nemrégiben egy olyan nyilatkozatot tett, hogy a Mercedes 2019-es motorfejlesztési programjában „volt egy kis visszaesésünk, azt reméltük, hogy kicsit többet tudunk kihozni az új koncepcióból”.

    „Szerintem ezt félreértették” – javította Wolff megjegyzését Costa a La Gazzetta dello Sport-nak. „Egy új koncepciók alapján épülő új motornál mindig belefutsz olyanokba, amik elsőre nem működnek, de semmi drámai visszaesésről nincs szó.”

    A Mercedes mérnöke idén év végén tanácsadói szerepkörbe vonul vissza, ám egyelőre nem tudott sok érdekes meglátással szolgálni a közhelyeken kívül.

    „A Ferrarival nagy harcban leszünk” – mondta Costa. „Emellett a Red Bullra is élmezőnybeli csapatként számítok, tekintve, milyen jókat mondanak az új Honda-motorról.”

  • Wolff: A törmelék vette el Bottas bakui győzelmét

    Wolff: A törmelék vette el Bottas bakui győzelmét

    Toto Wolff szégyenletesnek nevezte, hogy sok törmeléket otthagytak a pályán az Azeri Nagydíj során, aminek a vége az lett, hogy Valtteri Bottas egy defekt miatt bukta el a futamgyőzelmet.

    Bottas három körrel a vége előtt még vezette a versenyt Bakuban, amikor is a ráhajtott a pályán maradt törmelékekre. Ezután rögtön jobb hátsó defektet is kapott, így elbukta a győzelmet és az esélyt, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban.

    Wolff 2018-ra visszatekintvén Bakut nevezte meg mint a szezon legfájdalmasabb pillanata.

    „Baku sokkoló volt, nagyon mérges és feldúlt voltam. A Magnussen és Gasly baleset őrület volt, súlyos büntetéseket kellett volna osztogatni. Emiatt a hülye csatározás miatt sok törmelék is került a pályára, a legrosszabb helyen voltak, a rajtrács végén, ami Valtteri győzelmébe került, ez szégyenletes. Ez az egész egy szégyen. Ez volt az év legrosszabb pillanata. ” – kezdte Wolff.

    A csapatfőnök szerint Bottas szezonja ekkor fordult át balszerencsésbe. Ugyanis előtte Kínában is elég komoly esélye volt a győzelemre, ott Ricciardo jobb taktikája volt a nyerő, míg Bahrainben is hajszálon múlott a sikere.

    „Ha megnyerte volna ezt a három versenyt, akkor Baku után könnyedén vezethette volna a bajnokságot. Egy versenyzőnek ez nagyon nehéz, mert ez az amiért ott van. Másodszor láttuk Bottast abban a helyzetben, hogy nincs már esélye a bajnoki címért harcolni, ekkor beállítottuk Lewis mögé, mert neki több pontja volt, és ilyenkor azt tapasztaltuk, hogy a teljesítménye jócskán visszaesik. Ez minden pilótára hatással van, ha akkor versenyben maradt volna, sokkal másképp ért volna véget ez az év.” – tette hozzá.

  • Wolff nem biztos abban, hogy a Formula E-t versenynek lehet-e nevezni

    Wolff nem biztos abban, hogy a Formula E-t versenynek lehet-e nevezni

    A Mercedes jövő évi Formula E-s debütálása előtt Toto Wolff bizonytalan azt illetően, hogy a széria nevezhető-e egyáltalán versenynek, avagy sem.

    A német gyártó az idei év végén távozott a DTM-ből és az elektromos szériára tervezi csoportosítani erőforrásait.

    A DTM-ben 30 évig szerepeltünk” – mondta Wolff a múlt heti FIA Gálán. „Imádjuk a túraautó-versenyezést, szerintem fantasztikus. Viszont változnak az idők, vele változik az autóipar, elektromosabbá válik. Amit Alejandro Agag csinált a Formula E-vel, ahogy növekedett, az elképesztő. Manapság sok gyártó játszóterévé vált a sorozat.”

    Wolff elmondta, hogy a Mercedes több bajnokságot is megvizsgált, mielőtt a Formula E mellett döntött: „Úgy érezzük, a Forma-1 tökéletes számunkra, mert egy globális sportról beszélünk, valamint az autóversenyzés csúcsáról. A Formula E izgalmasnak ígérkezik, bár nem tudjuk, mi lesz belőle. Ez egy verseny, vagy inkább egy rendezvény? Tetszik a mostani formája, izgalmakkal telve és kíváncsian vágunk majd neki a 2019-ben kezdődő szezonnak, akkor pedig kiderül, hogy sikeresek leszünk-e. Ez az elektromosságról szól, arról, hogy nagyvárosok központjába látogatunk, új nézőközönséget csalogatunk ide.”

    A Mercedes szerződése arra vonatkozóan, hogy a Forma-1-ben versenyeznek egész pontosan 2020 végéig szól.

  • Wolff: Bottas nélkül Hamilton nem lett volna bajnok

    Wolff: Bottas nélkül Hamilton nem lett volna bajnok

    Ezzel az állítással Hamilton valószínűleg nem értene egyet, de Toto Wolff meggyőződése, hogy Bottas is kellett brit kollégája ötödik bajnoki elsőségéhez.

    Az osztrák csapatfőnök még tovább is ment, azt is hozzátette, hogy valószínűleg csak nagy nehézségek árán, vagy még úgy se tudták volna megnyerni zsinórban ötödik bajnoki címüket Bottas jelenléte nélkül. Tegyük hozzá, a finn eredményei a pályán nem túl biztatóak, egyszer sem nyert idén, ez nem túl fényes csapattársa 11 diadala mellett, igaz gyakran elkerülte a szerencse. Wolff viszont így is értékeli Bottas erőfeszítéseit.

    „Nem nyertük volna meg az egyéni és a konstruktőri világbajnokságot sem Valtteri nélkül. Hiába volt balszerencséje, a lelkesedésén ez sem csorbított. Jellemző dolog, hogyha egy versenyzőnek elúszik minden esélye a bajnokságra, elengedi az egészet. Negatív érzést kelt, nincs ez így rendjén. Ám Valtteri így is végig pozitívan állt hozzá az egészhez.”

    A finn most azon van, hogy 2019-ben megmutassa, mit tud. A felkészülését segítve már januárban autóba ül – csak épp kicsit másfajtába: először vesz majd részt WRC versenyen, Lappföldön, egy Ford Fiesta volánja mögött.