A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy tudja, hogy 2020-ban nem lesz verseny Hockenheimben! Egyre több jel mutatkozik arra, hogy 2020-ban sem, lesz Németországban Forma-1-es futam, ahogy már legutóbb 2015-ben és 2017-ben is elmaradtak a versenyek. A hockenheimi rendezők idén Barcelonában próbálkoztak utoljára a Forma-1 uraival egy új szerződést aláírni, azonban azóta síri csend. Wolff azonban most elárulta, hogy rosszul áll Hockenheim szénája. Montrealban, egy médiaeseményen ennyit mondott erről:
„Feltehetően utoljára lesz idén Német Nagydíj. A Libertyvel kell egyeztetni, és mi természetesen szívesen megtartanánk a német futamot. Nagy a harc azonban a Forma-1-es pályák között, és félek, hogy Hockenheim egy ilyen eseményt már nem engedhet meg magának.”
Utoljára Georg Seiler, a létesítmény vezetője elárulta, hogy meg akarnák tartani a Forma-1-et, de nem minden áron. Nullára kellene kihozni a versenyt, mert különben nem éri meg gazdaságilag. Ez viszont a Liberty Mediának valószínűleg kevés, és tovább állnának. Wolff kesereg is emiatt:
„Nekünk nem jó dolog ez, hiszen Németországban rengeteg rajongónk van, illetve a központunk is.”
Hockenheim mellett a másik pálya amelyiknek mennie kell az Barcelona lesz, amit konkrétan Wolff sem tudott még megerősíteni, de ő is valószínűnek gondolja, hogy távoznia kell a spanyol versenyhelyszínnek. Helyükre érkezik Zandvoort és Hanoi. Újra felmerült kérdésként az, hogy 25 versenynek egy évben esetleg örülne-e, amire így felelt:
„Egyensúlyban kell maradni. Egyrészt lehetne valóban exkluzív eseményeket szervezni, másrészt több verseny a legegyszerűbb módja annak, hogy több bevételt szerezzünk. Ugyanakkor nekünk 20 verseny is elég.”
Tavaly Wolff és Cyril Abiteboul előálltak azzal, hogy egy Forma-1-es szezont nem bővíteni, hanem inkább csökkenteni kellene a versenyek számát 15-re. Ez a megoldás szerintük fenntarthatóbb lenne, és egyes promóterek még talán akár többet is fizetnének a versenyükért, így bevételkiesés sem lenne annyira elfogadhatatlan.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, miért kapott Valtteri Bottas új versenymérnököt a 2019-es szezonra.
A finn versenyző korábban Tony Ross mellett dolgozott, aki korábban Nico Rosberg mérnöke is volt, idén azonban már Riccardo Musconi a versenymérnöke.
Ross a Mercedes Formula E részlegére távozott, így Bottasnak új mérnököt kellett keresni.
„Manapság minden Forma-1-es struktúra teljesen átlátható.” – mondta Wolff a Motorsport-Totalnak. „Nincs már olyan adat, ami ne lenne megosztva. Nincs olyan szervezet, mely megengedheti magának, hogy statikus maradjon. Nekünk sikerült megtartani a tehetségeket úgy, hogy új pozíciókat találtunk nekik, ahol tovább fejlődhetnek.”
„Nem mondhatjuk az embereinknek, hogy minden úgy marad, ahogy van, akkor sem, ha még motiváltak és jól érzik magukat, vagy esetleg fiatalabbak, akik még többre képesek.”
„Ezért ez a csapat sosem lesz egyforma két egymást követő évben, mindig lesznek változások, csak egyes pozíciók jobban szem előtt vannak, mások kevésbé.”
Bottas esetében pedig úgy fest, jól is sült el a változás.
A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a kanadai pálya vonalvezetése sokkal inkább fekszik a Ferrarinak és a Red Bullnak, mint nekik.
A Mercedes idén eddig minden futamot behúzott, és most egy olyan helyszínre mennek, ami elméletileg nem nekik kedvez, ráadásul már Monacóban sem volt egyszerű hétvégéjük.
„Monaco nem volt egy könnyű hétvége a csapat számára. Egyrészt egy monte-carlói diadal az egyik legjobb dolog a Forma-1-ben, különösen akkor, ha ilyen izgalmas befejezése volt. Másrészt viszont Niki elvesztése rendkívül fájt, de szerintem ő is büszke lenne, ahogy ezen között a körülmények között teljesítettünk.” – kezdte az osztrák csapatfőnök.
Wolff viszont úgy véli, hogy mivel a kanadai aszfaltcsík másfajta kihívást jelent, ezért a riválisok sokkal komolyabb feladat felé állíthatják őket, mint az elmúlt futamokon.
„Kanada következik, az egyetlen tengerentúli verseny az európai időszakban. A pálya szöges ellentéte Monacónak, nagy végsebesség, rengeteg egyenes, és sok előzési pont jellemzi. Monacóhoz annyiban hasonlít, hogy néhol közel vannak a beton falak, amelyek a legapróbb hibát is megbüntetik.” – magyarázta.
„Kanada a hetedik forduló a szezonban, így már tisztán látjuk az autónk erősségeit és gyengeségeit. Az elmúlt hat futamon nagyon erősek voltunk a kanyarokban, de az egyenesekben időt vesztettünk. Éppen ezért lesz Kanada egy óriási kihívás a számunkra, és egy jó esély a riválisainknak. De már várjuk ezt a feladatot, az elmúlt években pedig rendre izgalmas futamokat láttunk itt és most is egy akciódúsra számítok.” – zárta.
Az már köztudott volt korábban is, hogy a Mercedes 2021 után is marad a Forma-1-ben, de most Toto Wolff megerősítette, hogy legalább 2025-ig maradnak.
Számos csapat jövője kérdéses a 2021-es nagy szabályváltoztatások után, de a bajnokcsapaté már biztos. Az olasz Corriere Dello Sport értesülései szerint a Daimler új elnöke, Ola Källenius már döntött a jövőjükről. Állítólag a jelenlegi Formula E programjukat folytatják, azonban a Le Mans-i terveik hátrébb szorulnak.
Ez a megerősítés azt is jelentheti, hogy a Mercedesnek nagyobb szava lesz a 2021-es szabályok meghozatalakor.
Toto Wolff szerint Valtteri Bottas sokkal erősebben fog visszatérni és jobb hétvégét fog zárni Kanadában. A finn versenyző a hercegségben harmadik lett, miután Max Verstappennel ütközött a bokszutcába és ezáltal defektet kapott így eggyel több kiállást kellett teljesítenie, mint a többieknek.
A Q3 első szakaszában elképesztő időt autózó finn végül másodikként kvalifikálta magát, miután csapattársa, Lewis Hamilton tudott javítani az idején, ám ő már nem. A verseny elején a második helyen haladt, de a defekt a negyedik helyre repítette, majd Verstappen büntetése miatt előre lépve állhatott csak fel a dobogó alsó fokára.
Wolff úgy gondolja Montreálban, versenyzője már azt a formáját fogja mutatni, amivel az év elején meglepett szinte mindenkit.
,,A 2019-es Valtteri még erősebben fog távozni innen. Úgy vélem az előző futamok kapcsán megmutatta mennyire rugalmas és mennyire elkötelezett. A sebessége észveszejtően jó volt és nincs kétségem afelől, hogy ennek a hétvégének a történései annyira felidegesítették, hogy még erősebben fog vissza térni Montrealba, sokkal-sokkal erősebben. Max (Verstappen) elveszített egy pozíciót a büntetése miatt és a manővere miatt, míg Valtterinek a második helyet kellett feladnia, ezzel plusz három pontot odalett és a Mercedes 1-2 is. Mindenek ellenére, mint, csapat nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy megszereztük az első és a harmadik helyet. Valtterinek meg volt a sebessége ezen a hétvégén, a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha a nyers tempóját nézzük, míg a versenyen a második hely volt számára a minimum, amit elérhetett volna. A futam után úgy érezte, mintha ezt elvették volna tőle.”
Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.
Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.
Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
– a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
– a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
– az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
– a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
– a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
– Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
– Jean Todt, a FIA elnöke
– a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
– a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
– Karl Schranz, sílegenda
– a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
– Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
– az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
– Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
– a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
– Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
– Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
– a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
– a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
– Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
– Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
– az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
– a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
– a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
– a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
– Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
– Andreas Gabalier énekes
– Valtteri Bottas Mercedes pilóta
– a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
– a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
– Flavio Briatore egykori csapatfőnök
– Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
– Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
– Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
– Claire Williams csapatfőnök
– George Russell, a Williams pilótája
– Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
– Boris Becker, teniszlegenda
A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”
Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
„A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”
Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”
A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.
Faber tovább méltatta:
„Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”
Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
„Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”
Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
„Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”
Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
„Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”
Gerhard Berger ennyit mondott:
„Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”
A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
„Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”
A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.
Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.
Monaco-t követően a pirosra festett Halo már nem lesz többet a Mercedeseken 2019-ben, árulta el Toto Wolff. A hercegségben ezúttal mindent alárendeltek Niki Lauda emlékének, aki Mercedes egyik vezető figurája is volt, és 70 évesen egy hete hunyt el. A németek egyik megnyilvánulása az irányába a vörös Halo volt, de Kanadában már a hagyományos lesz, mondta Wolff a SpeedWeek kérdésére válaszolva:
„Ez a Halo egy egyszeri alkalom volt, Kanadától kezdve már nem lesz többé piros. A piros csillag, valamint Niki aláírása ugyanakkor marad majd az autón. Annyit tett ezért a csapatért, hogy meg akarjuk őrizni az emlékét ilyen módon az autón is. Amíg nem találunk ki valami még jobb dolgot, amivel adózhatunk Niki előtt a csillag és az autogramja marad, amelyeket egyébként szépnek találok.”
„Örülök, hogy a hétvége elején pirosra festettük a halo-t, emellett ott van az aláírás is, illetve a kis piros csillag, amely örökké ott fog maradni az autónkon. Hacsak nem találunk mást ezen kívül, amellyel méltóbban emlékezhetünk Laudára, akkor ez így is fog maradni.” – fogalmazott Wolff.
Lewis Hamilton is meglepődött a Ferrari taktikai bakiján, mely során Charles Leclerc-nek búcsúznia kellett már a Q1-ben. A brit világbajnok párhuzamot vont a Scuderia és Mercedes döntései között, és rávilágított arra, hogy a vörösök túl nagy kockázatot vállaltak.
Ismételten az Ezüst Nyilak szerezték meg az első sort, Monacóban, az élen Lewis Hamilton végzett, míg mellé csapattársa Valtteri Bottas állhat majd fel a rajtrácsra. Míg a Mercedes tarolt, addig a Ferrari botrányos időmérőt tudhat maga mögött, Sebastian Vettel csak a 4. helyre fért be, míg Leclerc a csapata hibája miatt rögtön az első szakaszban búcsúzni kényszerült.
Megkérdezték a sajtótájékoztatón Hamilton, mi a véleménye az esetről, mire brit világbajnok elmesélt, náluk, a Mercedesnél hogy mennek ez ehhez hasonló dolgok.
,,Mi leülünk, és nagyon sokat beszélgetünk a tervekről, még a Q3 előtt is átvesszük őket, ezen felül diskurálunk még az időről a felkészülésről és arról, hogy mit fogunk csinálni, a kommunikáció tehát nálunk folyamatosan működik, mert rettentően fontos ez a kapcsolat. Nagyszerű emberek dolgoznak a csapatunkban, olyanok, akik nem hibáznak, és mindig élvezettel űzik a munkájukat, úgy ahogy mi pilóták is. Velem is előfordult már a múltban, hogy a garázsban ültem és azt mondták a fülemre, hogy nagyon a határon leszünk, talán ki kell mennünk talán nem. Ők (Ferrari) úgy döntöttek kockáztatnak, mi azonban sosem vállalnák ekkora rizikót!”
Toto Wolff is értetlenül állt a riválisuk döntése előtt, ám ő tanácsadás helyett, inkább sajnálatát fejezte ki Charles Leclerc irányába.
,,Sajnálom Charles-t, ez a hazai versenye, és esélyes volt arra, hogy az első sorba kerüljön.”
Toto Wolff napok óta érzelmes hangulatban van, teljesen még mindig nem tudta felfogni, hogy elveszítette barátját, kollégáját.
Az osztrák világbajnok hétfőn távozott el, az elmúlt egy évben nem örvendett egészségnek. Tüdőtranszplantációs műtétet hajtottak végre rajta, majd jobban lett, ám egy újabb megfázás már nagyon legyengítette, a veséje is felmondta a szolgálatot, ennek következtében családja körében hajtotta álomra örökre fejét.
Wolff hivatalos közlemény formájában már búcsút vett barátjától, és a sajtótájékoztatón, amit végül megtartottak az Ezüst Nyilak monacói főhadiszállásán újfent beszélt a veszteségről, ami Lauda távozásával érte őket.
,,Képzelhetik mennyire nehéz ez most a csapatnak, mindannyiunknak, nagyon nehéz ezt megélni barátként. Nem egyszerű visszatérni a versenyzés világába, főleg nem Monacóban ahol a média figyelme fokozottabb, mint bárhol máshol. Próbálom érzelmileg összekapni magam, miközben egy barátról beszélek. Ez az, ami a legjobban számít és ez is fáj a legjobban. Az csak egy dolog, hogy a világ és az F1-es társadalom elvesztette a sport egyik legnagyobb legendáját, de más az, ha egy barátot veszítesz el, sokkal nehezebb. Hiányzott Niki tavaly év végén, mikor megbetegedett és a mostani szezon elején is. Nem találkozni velem, az, hogy nem lesz velünk többé, nem látni őt, nem hallani a futam után a visszajelzéseit és elveszíteni, mint partnert, barátot ez a legnehezebb. Remélem, elfogadják azt, hogy úgy fogunk versenyzeni ahogy Niki is elvárná tőlünk.”
Lauda 2012 óta dolgozott együtt Wolffal, akivel egyfajta baráti viszonyt ápolt, valamint az ő közreműködése miatt igazolt a Mercedeshez Lewis Hamilton is. Az osztrák csapatfőnök úgy érzi, az F1 szíve és lelke elveszett Lauda halálával.
,,Túláradnak az érzelmeim, az elmúlt órák egyszerűen szörnyűek voltak. Úgy érzem magam, mint egy zombi, csak nézegetem a képeket, és azon kapom magam, hogy szintem minden fél órában megtelik a szemem könnyekkel. Ez a helyzet nem könnyű számomra. Egy hatalmas fekete felhő van felettünk, és van valaki, aki nagyon hiányzik ebből a csapatból és a Formula 1-ből. Úgy érzem, elvesztettük a sportág szívét és lelkét.” -nyilatkozta megrendülten Toto Wolff.
Minden csapat tisztelte jelélül valamilyen formában adózik a háromszoros világbajnok emléke előtt, többen az autójukon viselik a nevét, míg Sebastian Vettel egy különleges sisakfestéssel gyászolja Laudát.