Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Hamilton és Bottas egyenlő elbánásban részesülnek

    Wolff: Hamilton és Bottas egyenlő elbánásban részesülnek

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt állítja, hogy nincs favorit a csapaton belül, miután a konstruktőri bajnoki címet már megszerezték.

    Már matematikai esélye is csak a két mercedeses versenyzőnek, Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak van az egyéni bajnoki cím megszerzésére, Wolff pedig azt állítja, hogy a két pilóta szabadon versenyezhet.

    Hamilton előnye 64 pont jelenleg Bottas előtt. Ha a soron következő Mexikói Nagydíjon a brit legalább 14 pontot szerez, azzal már be is biztosítja hatodik világbajnoki címét. Tehát például ha Hamilton nyer, Bottas pedig 5. vagy annál gyengébb eredményt ér el, már Hamilton a bajnok.

    „Hűnek kell maradnunk azokhoz az értékekhez, melyeket a múltban meghatároztunk és mindig a leginkább tisztességes játékot játszottuk.” – mondta Wolff a BBC Sportnak. „Láthatják, milyen nehéz ez olykor manapság.”

    „Mindenképp szívesen látnánk őket, ahogy versenyeznek (egymással).”

    „Valtterinek kevesebb a pontja, négy futam alatt két és fél győzelemre lenne szüksége, szóval egyenlő lehetőségeket biztosítunk nekik és rajtuk áll, hogy versenyeznek a pályán.”

  • Wolff Laudának dedikálta a konstruktőri bajnoki címet

    Wolff Laudának dedikálta a konstruktőri bajnoki címet

    Valtteri Bottas győzelmével, illetve Lewis Hamilton harmadik helyével és a leggyorsabb körért járó egy pontjával Japánban a Mercedes bebiztosította bajnoki címét. Zsinórban a hatodikat. Toto Wolff csapatfőnök az idén elhunyt Niki Laudának ajánlotta a sikert.

    „Nikinek szeretnénk dedikálni  ezt, mivel ő a kezdetektől fogva nagyon fontos része volt ennek az utazásnak és mindig nagyon fontos volt a puszta jelenléte is, ahogy a támogatása és nyomása egyvelege is, ő egy nagyon különleges személy volt.” – mondta Wolff a háromszoros világbajnok néhai versenyzőről.

    „Amikor elkezdtük ezt az utazást, hat vagy hét évvel ezelőtt, versenyeket szerettünk volna nyerni, és utána bajnoki címért küzdeni. És hat évvel később ez a hatodik bajnoki címünk zsinórban.”

    „Nagyon elégedett vagyok mindenkivel, aki érintett ebben és nagyon sok kemény munka van emögött, sok fájdalom, fájdalmas pillanatok is, de a csapat mindig képes volt összeszedni  magát.”

    Ezidáig a Ferrari volt az egyetlen csapat, melynek zsinórban hatszor sikerült konstruktőri bajnoki címet nyerni, 1999 és 2004 között.

    „Hatalmas a nyomás, mivel bár mondhatják, hogy ‘oké, az élen harcoltok’, de az igazság az, hogy ezzel a saját mércénket is nagyon magasra tesszük és a saját elvárásainkat, és ha aztán nem jön amit vártunk, az rendkívül fájdalmas.” – mondta Wolff.

    „Végül aztán tanulunk a fájdalmas élményeinkből. A csapat erős lett szerintem, mert tényleg fel tudunk állni, ha nem mennek jól a dolgok, mint ma délelőtt (az időmérő után), és ezen továbbra is dolgoznunk kell.”

  • Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, a német gyártó nem szól majd bele nagyobb súllyal a sportági ügyekbe azért, mert a McLarennek is motorokat szállít majd.

    2021-ben újra egyesül a párosítás, ami 78 nagydíjgyőzelmet és három egyéni világbajnokságot hozott a wokingiaknak. A Mclaren a Racing Pointhoz és a Williamshez csatlakozik majd, mint Mercedes-vásárlókhoz, de Wolff kétli, hogy emiatt nagyobb lenne a politikai befolyásuk a sportágon belül.

    „Úgy gondolom, az, hogy még egy vásárlónk van, már nem bír nagy jelentőséggel ezekben az időkben” – idézi őt a Crash.net – „Minden csapat a saját érdekeit képviseli, miközben észben kell tartani a nagyobb képet is, hogy a show vonzó legyen a nézők számára.”

    Wolff nem tagadja, vásárlóik figyelembe veszik motorszállítóik véleményét is a sportági döntések során, de a ráhatás általában ennél a határnál meg is áll.

    „Az természetes, hogy amikor a motorokról esik szó, a partnereink meghallgatják a véleményünket. De nem láttam még olyan csapatot, akinek a motorszállítója megkötötte volna a kezét.” – tette hozzá.

    Nem várom el a McLarentől, de a Racing Pointtól vagy a Williamstől sem, hogy saját érdekeik ellen döntsenek.”

    „Az ok, amiért így döntöttünk a McLarennel, nem a befolyás volt, hanem a bevételeink növelése, és az előny, hogy egyszerre négy csapattól gyűjthetünk adatokat, és tanulhatunk belőluk.”

  • Láthatjuk még Vandoorne-t és De Vries-t F1-es autóban

    Láthatjuk még Vandoorne-t és De Vries-t F1-es autóban

    A Mercedes Forma-1-es csapatának vezetője, Toto Wolff nem zárja ki, hogy a Formula-E-ben szereplő pilótáik ne kapnának még esélyt valamikor az F1-ben.

    Stoffel Vandoorne-ról és Nyck de Vries-ről van szó, akik egyébként mindketten megnyerték a Forma-2-t. A holland idén lett bajnok (úgy, hogy egy versenyhétvége még hátra van), a belga pedig 2015-ben ért fel a csúcsra az akkor még GP2-nek nevezett bajnokságban.

    Vandoorne már az előző Formula-E szezonban is a Mercedesnél versenyzett, vagyis egész pontosan még a HWA-nál, ami a csillagos márka gyári csapatának előfutára volt. Gyakorlatilag idénre alakultak át teljes egészében Mercedessé. És erre a szezonra csatlakozott hozzájuk Nyck de Vries is.

    Ám a két említett pilóta hiába került el az F1 közeléből, még lehet visszaút. Ezt fejtegette Toto Wolff az Autosportnak adott interjújában.

    „Mindkettejüket értékelem, és azt hiszem, ha a megfelelő időben adódott volna egy lehetőség, mindketten a Forma-1-ben lennének, és jól is teljesítenének. De a Formula-E is izgalmas, és egy működő sorozat, ahol jól szeretnénk szerepelni velük. Szerintem mindketten érdemelnének annyira egy F1-es ülést, mint egy Formula-E-st. Mindketten a Mercedes család tagjai, és lesz néhány feladatuk az F1-es csapatnál, mint szimulátorpilóta, vagy esetleg valami más szerepet fognak betölteni. És soha ne mondd, hogy soha, egy esetleges F1-es jövőre sem.”

  • A Mercedes kockázatot is vállal azzal, hogy motort ad majd a McLarennek

    A Mercedes kockázatot is vállal azzal, hogy motort ad majd a McLarennek

    A Mercedes elismeri, hogy kockázatot is vállal azzal, hogy 2021-től motort szállít majd a McLarennek, könnyen meglehet ugyanis, hogy ezzel egy új, erős ellenfelet szereznek maguknak.

    2014 után szakított egymással a Mercedes és a McLaren, azóta pedig a német csillagos márka sikert sikerre halmoz. Kérdés, hogy a motornak köszönhetően mennyit tud majd ebből elhappolni a McLaren.

    „Új éra kezdődik 2021-ben, több versennyel, és mi úgy hisszük, hogy az erőforrás tekintetében sokat kell majd tanulnunk, mivel több versenyképes ügyfelünk lesz.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Mi erősnek ítéljük a McLarent. A lépés pedig, amit Zak (Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója) és Andreas (Seidl, a McLaren csapatfőnöke) indítványozott, nagyon ígéretesnek tűnik.”

    „Előnye több van, mint amennyi a potenciális hátránya annak, hogy számunkra a McLaren erős versenytárs lesz a jövőben.”

    „Arra jutottunk, hogy előny, ha több erőforrásunk van itt (használatban csapatoknál).” – magyarázta Wolff. „Talán felmerül némi logisztikai kérdés, mivel mindenkit adott időben kell ellátnunk, de több előnye lesz az idő előrehaladtával.”

    „Van anyagi előnye is, ez a pénzáramlás kérdésköre, és ez hasznos lesz az erőforrás oldalon.”

    „Összességében sok előnye van. Egy kockázat van csak: ha a McLaten jó munkát végez, keményen nyomják majd és talán mérce is lehetnek számunkra abban, ha ‘ugyanaz az erőforrásuk, srácok nem végeztek elég jó munkát‘.”

    „De azzal, ahol most tartunk, hét éve a hibrid érában, készen állunk erre a lépésre.”

  • Ennyit kap Toto Wolff évente a Mercedestől!

    Ennyit kap Toto Wolff évente a Mercedestől!

    Toto Wolff évente 8 millió eurós fizetést kap a Mercedestől, mint az F1-es csapatuk főnöke. Ezt derítette ki az osztrák Österreich magazin, amelyet a Mercedes tavalyi éves mérlegéből olvastak ki. A többi szám is elképesztő.

    Példának okáért a Mercedes Forma-1-es csapatára 350 millió eurót költöttek tavaly, de a bevételi oldal 380 milliót mutat, így nyertek a bajnoki címet érő teljesítményükkel még 30 milliónyit. Mivel a csapat vezetőinek is elárulták benne a fizetését, tudhatóvá vált az is, hogy Wolff és az azóta elhunyt Niki Lauda is egyaránt 8 millió euró fizetést kaptak. A Mercedes ennyit reagált csak minderre:

    „A Forma-1 egy fontos hozzáadott érték a márka státuszához, hiszen a világon a nyolcadik legértékesebb dologáról beszélünk.”

  • Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris menedzselését átvette a Mercedes. Az már ismert volt, hogy 2021-től lesz újra McLaren-Mercedes a mezőnyben, hiszen mindkét fél kiadott erről közleményt, de amiről nem beszéltek, hogy a komplex pénzügyi megállapodásban komoly szerepe volt a Horatio Investmentsnek is, amely brókercéget nem más vezet, mint Adam Norris. Lando édesapja tehát komoly szerepet játszott a szerződésnél, fia pedig idén az egyik legjobb újonc a rajtrácson, akire érdemes figyelni.

    A fiatal tehetségek közül pedig Lando Norris most már a Mercedes kötelékébe tartozik majd. Toto Wolff tehát George Russell és Valtteri Bottas mellé megszerezte Landót is. Egyrészt a McLarennek történő motorbeszállítás évekre garantálja az ő versenyképességüket is, a két fél együttműködése pedig Lando miatt még szorosabb lesz. És ez megnyithatja az utat akár több pilótának is, hiszen Bottas szerződése lejár 2020-ban, ahogy Hamiltoné is.

    Nem csoda, hogy a Mercedes hagyta Ocon-t elmenni a Renault-hoz, hiszen ezt általában csak akkor engedik, ha van a tarsolyban valaki, aki hasonló kvalitásokkal bír, sőt még akár fejlődőképesebb is. Érdekes lehet a McLaren helyzete is, akik már gondolkodhatnak azon, hogy miképp blokkolják azt, hogy Lando a Mercedesnél kössön ki, hiszen akár a főszereplője is lehet a wokingiak jövőjének, miközben Sainz szerződése is 2020 végén lejár, ahogy a Renault erőforrások beszállítása is. Ezen motorok pénzügyi finanszírozása pedig egy spanyol biztosítótársaságnak, a Mutua Madrilenanak is köszönhető.

    Mindez pedig magával vonja azt, hogy érdekes felállások lehetnek még a pilótapiacon hamarosan, és csak Charles Leclerc helye a Ferrarinál és Max Verstappené a Red Bullnál tűnik fixnek…

  • Marko szerint Vettelnek lépnie kell a Ferraritól

    Marko szerint Vettelnek lépnie kell a Ferraritól

    Dr. Helmut Marko szerint egykori protezsáltjának, Sebastian Vettelnek, ott kellene hagynia a Ferrarit, az oroszországi fiaskó után.

    Szocsiban, vasárnap a német volt a leggyorsabb versenyző a futam első felében, ám zavartalanul nem mehetett az élen ugyanis csapata, a futam előtt kötött egy megegyezést pilótáival, és ennek keretein belül az első helyet át kellett volna adnia Charles Leclerc-nek. Hosszas vitatkozás után végül a Ferrari a bokszkiállások alatt elintézte a pozíció cserét, ám a négyszeres bajnok az MGU-K meghibásodása miatt végül kiállni kényszerült.

    Az csapatutasítás, annak megszegése, és az egész dráma, ami az ügy körül kialakult, sokakat a híres Multi21-es esetre emlékeztetett, ám a német szerint a két ügynek semmi köze egymáshoz. Vettel hiába esett ki a futamon, a nézők a nap versenyzőjének választották, amin még ő is meglepődött, ám nem csak a szurkolókat nyerte meg magának a heppenheim-i, hanem a szakértők nagy részét is. Jacques Villeneuve és Davide Valsecchi a Scuderiát hibáztatva a négyszeres bajnok mellé állt, a helyszínen tartózkodó Jenson Button sem értette, mire volt jó ez az egész mizéria.

    Christian Danner a német RTL munkatársa,sem tudott elmenni szó nélkül az eset mellett, ő a következőket mondta a látottak alapján:

    ,,Nem volt arra szükség, hogy a Ferrari így beavatkozzon. Csak a saját versenyzőidnek ártasz, ha ilyen utasításokkal traktálod őket.”

    Helmut Marko is fel volt háborodva az eset láttán, és a tőle megszokott stílusban kommentálta is az eseményeket:

    ,,A Ferrarinak van a leggyorsabb autója és végül sikerült elérniük azt, hogy nem nyerték meg a futamot vele. Sőt, nemcsak a legjobb konstrukció, de a leggyorsabb pilóta is náluk volt, de ők feláldozták inkább Sebastiant. Most már világosan látszik, hogy nincs többé maradása a Scuderiánál.”

    Toto Wolff, ugyan örült a váratlan kettős győzelemnek és megígérte fejlesztenek még 2019-es autón a versenyképesség érdekében, ám a történtek ellenére együtt érez a vörösökkel, ugyanis tudja, milyen érzés két erős pilótát menedzselni.

    ,,Ez az eset ismét megmutatta, nehéz két olyan versenyzőt terelgetni, akik a győzelemre hajtanak. Nem könnyű ez, a csapat volt már ilyen helyzetben, és még mindig előfordulnak ehhez hasonló esetek. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a versenyzőknek mi a szerepe a csapatban és ezért tiszteletben kell tartani a győzelem iránti vágyukat.”

  • Fejlesztésekkel megy Suzukába a Mercedes

    Fejlesztésekkel megy Suzukába a Mercedes

    Hiába a szinte behozhatatlan előny a Mercedes számára a pontversenyben, a német istálló kisebb fejlesztéseket még bevet az idei szezon során.

    Ugyan a Mercedes kettős győzelmet aratott legutóbb Szocsiban, mégis Szingapúr óta a Ferrari mutatta a legmeggyőzőbb teljesítményt. Ennek kiküszöbölésére pedig módosításokkal megy Japánba a Mercedes.

    „Dolgozunk már néhány apróbb fejlesztésen. Egyrészt igyekszünk még pariban maradni idén a győzelemért, másrészt ezekkel már a következő szezonra is készülünk. Kisebb fejlesztésekről van szó, nem akkora volumenű, mint a Ferrari szingapúri fejlesztése.” – jelentette ki Toto Wolff csapatfőnök.

  • Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    A McLaren szerződése a Renault Sport Racinggel 2020 végén lejár. A felek a mai nap folyamán megerősítették, hogy a jelenleg érvényben lévő három éves szerződésüket az erőforrásokra pedig nem hosszabbítják majd meg. Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A Renault-nak kulcsszerepe volt abban, hogy újra versenyképesebbek lettünk a Forma-1-ben, és egy fantasztikus partnerei így a McLaren Racingnek. Érthető módon alapvetően a gyári csapatukra koncentrálnak, ugyanakkor a Renault mindig is fair volt, a kapcsolatunk folyamatos és átlátható. Köszönjük a teljes motorfejlesztő csapatnak Viryben a kiváló kiszolgálást amit a McLarennek nyújtottak a Forma-1-ben az elmúlt két évben. 2020-ban az utolsó évét kezdi meg a kapcsolatunk, és arra koncentrálunk, hogy együtt induljunk neki annak a kihívásnak, hogy csökkentsük az élmezőnyhöz képest a lemaradásunkat.”

    A mai napon a McLaren és a Mercedes-Benz ugyanakkor azt is bejelentették, hogy 2021-től kezdve a Mercedes motorjait használja majd a wokingi istálló, 2024-ig biztosan. A hosszútávú szerződés így újra a Mercedes ügyfelévé teszi a csapatot, 2014 óta először. Zak Brown erről így vélekedik:

    „Ez a szerződés egy fontos lépés a hosszútávú célunk elérésében, hogy újra sikeresek lehessünk a Forma-1-ben. A Mercedes a mérce csapatként és erőforrás gyártóként is, így természetes, hogy szerettünk volna kapcsolatba kerülni a gyártóval, az utunk következő fázisában. Ez a bejelentés a részvényeseink egyetértésével történt, és a befektetőink felé egy fontos üzenet, a csapatunknak, partnereinknek. A rajongóinknak is, hiszen láthatják, hogy elhivatottan dolgozunk azért, hogy visszakerüljön a McLaren az élre.”

    Andreas Seidl, McLaren Racing csapatfőnök:

    „2021 egy fontos mérföldkő lesz nekünk, hiszen küzdünk tovább, hogy visszatérjünk az élre, így kulcsfontosságú dolog az, hogy minden elemünk adott legyen, amikor a sportág egy új korszakába lép. Várjuk már, hogy újra együttműködjünk a Mercedesszel 2021-től kezdődően. Ugyanakkor a Renault-ra továbbra is mint egy értékes partnerünk tekintünk, és egy fejlődő versenytárs. Arra koncentrálunk, hogy együtt küzdjünk a szezon hátralévő részében, és jövőre.”

    Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport főnökeként még hozzátette:

    „Örömmel üdvözöljük, újra a McLarent a Mercedes-Benz versenycsaládjában, az új motorbeszállítói szerződésüknek köszönhetően. A két márkának kiemelkedő történelme van, ez az új kontraktus pedig a kezdete egy évekre terjedő erőforrásbeli együttműködésnek. A McLaren helyére rakta az építőkockáit az elmúlt szezonokban, és idén lenyűgözően teljesít a Renault motorjaival. Reméljük, hogy a hosszútávú kapcsolatunk egy újabb mérföldkő lesz a McLaren életében, hiszen céljuk a sportág top csapataival megmérkőzni, köztük a gyári Mercedes alakulatával is.”