Címke: Toto Wolff

  • Binotto elmagyarázta miért voltak lassabbak Austinban

    Binotto elmagyarázta miért voltak lassabbak Austinban

    Mattia Binotto elmagyarázta, miért nem volt a hétvégén olyan jó az egyenesekben a sebességük. Az olasz csapatfőnök kijelentette, nem kell semmi turpisságra vagy épp „csalásra” gondolni, egyszerűen annyi történt, hogy a beállításaikat úgy választották meg, hogy a kanyarokban legyenek meccsben ellenfeleikkel.

    Valtteri Bottas megtörte a Ferrari hegemóniáját, mikor megszerezte a pole pozíciót Austinban. A vörösöket a nyári szünet óta hivatalosan most sikerült „kitenni” először az első rajtkockából (szerk: Max Verstappen ugyan Mexikóban megnyerte az időmérőt, de mivel nem lassított a sárga zászlós periódus alatt, megbüntették, így az első hely Charles Leclerc-re szállt), ám lemaradásuk a finn versenyzőhöz képest elenyésző volt. Bizakodva vágtak neki a futamnak, viszont a rajt utáni pillanatokban rögtön szembesülniük kellett azzal, hogy ezen a versenyen nem nekik áll a zászló. Sebastian Vettel a hetedik körben kiesett, míg monacói csapattársa nem tudott lépést tartani az első hárommal.

    A futam után tanácstalanság ütötte fel a fejét a paddockban a Ferrarival kapcsolatban, sőt, Verstappen egyenesen csalással vádolta a maranellói istállót. A 22 éves versenyző szerint, az FIA direktívája az oka annak, hogy lelassult a csapat, ugyanis a Red Bull levele miatt, már nem tudnak trükközni a vörösök az üzemanyagátfolyással.

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke is elismerte, az olaszok tempója az austini egyenesekben lassabb volt, mint korábban:

    ,,Beszéltünk ezekről az adatokról a verseny alatt, a sebességük teljesen más volt, mint az elmúlt pár futamon. Ehhez, köze van-e a technikai direktívához vagy sem, őszintén szólva nem tudom, fogalmunk sincs arról mit csinál a Ferrari.”

    Binotto elárulta, ennél egyszerűbb a magyarázat:

    ,,Igaz az, hogy nem volt akkora előnyünk az egyenesekben, mint korábban, de a kanyarokban már fel tudtuk venni a harcot a riválisainkkal, legalábbis az időmérőn. A végsebességünkből feláldoztunk egy keveset annak érdekében, hogy a kanyarokban jobb legyen a tempónk, ez egy teszt volt a részünkről a hétvégén. Ennyire egyszerű. Az időmérőn versenyképesek voltunk, de a versenyen történt valami.”

    A svájci-olasz szakember továbbá megjegyezte, Leclerc autójában a Spec 2-es erőforrás muzsikált a futamon, miután a 3-as megadta magát a harmadik szabadedzésen.

    ,,Nem volt annyival lassabb, csak egy kicsivel, amire számítottunk is, hiszen van különbség a fejlesztések között. A 2-es specifikációjú motor volt az autójában, nem a 3-as, amit Monzában bemutattunk.”

    A Ferrari csapatfőnöke reagált Verstappen vádjaira is, Binotto szerint a sportnak nem tesznek jót az efféle kijelentések:

    ,,Hallottam és olvastam is a hétvégi kommenteket azzal kapcsolatban, hogy a technikai direktíva milyen hatást gyakorolt az autónkra. A futam után hallottam olyan megjegyzéseket, amik miatt nagyon csalódott voltam. Ha csak a tényeket nézzük, akkor megállapíthatjuk azt, hogy nagyon közel voltunk szombaton ahhoz, hogy megszerezzük a pole-t. Úgy vélem ezek a kommentek tehát nem relevánsak és csak ártanak a sportágnak.”

  • Wolff: A Mercedes meglenne Hamilton nélkül is

    Wolff: A Mercedes meglenne Hamilton nélkül is

    Toto Wolff szerint a Mercedes meg tudná oldani Lewis Hamilton pótlását, amennyiben úgy döntene, hogy a Ferrarihoz igazol. Megindultak a találgatások a friss hatszoros világbajnok 2020 utáni szerződéséről, de Wolff jelezte már, hogy örömmel folytatnák az együttműködést vele. A top versenyzők azonban a 2021-es pénzügyi szabályoknak köszönhetően jól járhatnak, így újra felerősödtek azon pletykák, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazolhat. Wolff a Sky Italiának nyilatkozott:

    „Természetes dolog az, hogy versenyzők álmodoznak a Ferrariról, amely a Forma-1 legfontosabb márkája. A vörösöknek a Forma-1-ben olyan szerepük van, mint napnak az égen.”

    Feltették neki úgy a kérdést, hogy Hamiltonnak szüksége van-e erre a napsütésre, amire így válaszolt a csapatvezető:

    „Nincs szüksége rá, neki csak nyernie kell. Olyan csapatra van szüksége, ahol szeret dolgozni az emberekkel. A szíve és az érzelmei pedig jelenleg a Mercedeshez húzzák.”

    Wolff elismerte ugyanakkor, hogy a 34 éves Hamilton akár beteljesítheti ezen ferraris álmot 2021-ben:

    „Reméljük, hogy nálunk van a Forma-1-ben a két legversenyképesebb pilóta. Jelenleg pedig ő élvezi a prioritást. Amennyiben azonban körbe akar nézni a piacon, akkor nekünk is ezt kell tennünk, és vannak még olyanok, akiket kedvelek.”

  • Wolff: Hamilton továbbra is meg akar nyerni minden versenyt

    Wolff: Hamilton továbbra is meg akar nyerni minden versenyt

    Az, hogy Lewis Hamilton bebiztosította élete hatodik világbajnoki címét, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csökkent a motivációja, mert még mindig meg akar nyerni minden futamot, állítja főnöke, Toto Wolff.

    „A hatodik bajnoki cím megszerzése igazán jelentős és különleges” – mondta az osztrák brit pilótájáról. „Látható, hogy Lewis mennyire motivált még mindig, minden versenyt meg akar nyerni, a lehető legjobb eredményt akarja. Ez nem volt egy könnyű év, komoly versengés volt, illetve elvesztettük Nikit is. Szeretném azt hinni, hogy ránk lenézve megemeli a kalapját a mostani eredményünk után. Valtteri abszolút hibátlanul ment, egész hétvégén elképesztő formában volt, teljes mértékben megérdemelt a győzelme. Lewis pedig stílusosan zárkózott fel az 5-ről a 2. helyre.”

  • Hamilton érdekes felfedezése: A Ferrari már nem olyan gyors

    Hamilton érdekes felfedezése: A Ferrari már nem olyan gyors

    Lewis Hamilton szerint az Államokban a Ferrari már nem olyan domináns az egyenesekben, mint korábban.

    Valtteri Bottas szerezte meg tegnap a pole-t megszakítva ezzel a Scuderia menetét, ugyanis az olasz csapat a nyári szünet óta egyeduralkodónak számított a kvalifikáción. A brit versenyző, ugyan csak az ötödik legjobb időt autózta, de egy érdekes jelenségre lett figyelmes az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén:

    ,,Érdekes dologra lettünk figyelmesek ezen a héten, úgy vélem veszítettek (Ferrari) a motorerejükből. Kíváncsian várom mi lesz ennek a folytatása és azt is, hogy mi lesz velük a versenyen. Még mindig gyorsak az egyenesekben, ám már korántsem annyira, mint voltak. Remélem a mi konstrukciónk erősebb lesz a futamon.” – nyilatkozta Hamilton.

    Az FIA direktívájának is köze lehet a dologhoz, ugyanis a Red Bull egy levelet intézett a szövetség felé, amiben bizonyos megoldások legalitásáról érdeklődött. A Bikák szerint a vörösök az üzemanyag-átfolyás mérésével trükköztek, ezért fordultak az FIA-hoz, akik kijelentették, nem szabályos az osztrákok elmélete.

    Ugyanakkor Toto Wolff elmondta, nem feltétlenül ezért esett vissza a Ferrari sebessége Austinban.

    ,,A három nagy csapat közelebb van egymáshoz, ha az egyenesben mért sebességet vesszük alapul, de nem hinném, hogy ennek bármi köze lenne bizonyos eseményekhez.”

  • Marko: Már a Mercedes szintjén vagyunk a motorerőt tekintve

    Marko: Már a Mercedes szintjén vagyunk a motorerőt tekintve

    Helmut Marko szerint a Red Bull által használt Honda motor szinte már egyenrangú a Mercedesével.

    „A versenyen már a Mercedes szintjén vagyunk a motorerőt tekintve” – mondta a Motorsport-Total.com hasábjain.

    Azonban még van egy terület, ahol lehetne fejlődni, Marko erre is kitért: „Nagyrészt a kvalifikációs módban veszítünk.”

    Toto Wolff is nyugtázta, hogy fejlődik a Honda, elismerte, a japánok jobbak voltak a Mercedesnél a legutóbbi, Mexikói Nagydíj időmérőjén: „Azt mondanám, hogy még egy kis előnyük is volt hozzánk képest szombaton. Ez a tengerszint feletti magasság miatt volt.”

  • Wolff szerint semmi nincs előkészítve a költségvetési korláthoz

    Wolff szerint semmi nincs előkészítve a költségvetési korláthoz

    A Mercedes és a Red Bull Racing is úgy véli, hogy a költségvetési felső korlát, melyet bevezetni terveznek a Forma-1-ben, jelentős ráfordítást igényel, annak érdekében, hogy megfelelően legyen felügyelve és ne legyen hiábavaló.

    2021-től a tervek szerint 175 millió dollárban határozzák meg a csapatok által egy szezon által elkölthető összeg maximumát. Ez alacsonyabb összeg annál, amennyit a top csapatok jelenleg költenek.Ezen összegbe azonban nem tartozik bele minden. Így például nincs benne az erőforrás költsége, a versenyzők fizetése.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azonban úgy látja, hogy ezen pénzügyi korlátozásokhoz több ráfordítás szükséges.

    Wolff egy korábban elutasított javaslatot pártolna, mi szerint a sport- és technikai szabályok módosítását halasszák 2022-re, még akkor is, ha a költségvetési sapka már 2021-ben életbe lép.

    „Az egyetlen és legfontosabb tényező, az ellenőrzési és vizsgálati folyamat.” – mondta Wolff. „2020-ra ebből semmi nem áll készen. Ha ezt nem tudjuk megfelelően vezetjük be, akkor nincs értelme bevezetni a szabályt.”

    „Az az ötlet, hogy halasszuk el egy évvel, logikus és stratégailag jól átgondolt, de nem volt elég meggyőző azoknak, akik ezt eldöntik.”

    A Red Bull főnöke, Christian Horner korábban már felszólalt az ügyben, hogy jó lenne egy évet csúsztatni a szabályokon.

    „Csak úgy, mint a pénzügyi szabályok esetén, költségvetési korlát sem volt még soha felügyelve az F1-ben.” – mondta. „Nem kis vállalás ehhez megteremteni a szükséges eszközöket, és infrastruktúrát, hogy felügyelni lehessen a különféle vállalati egységeket.”

    „Ez egy nagyon komplex biznisz és mindenkinél más a struktúra.”

  • Hamilton lelki sebei nem gyógyulnak be, Wolff szerint

    Hamilton lelki sebei nem gyógyulnak be, Wolff szerint

    A Mercedes jelenleg ötszörös világbajnok brit versenyzője, Lewis Hamilton egész élete során rasszista sértések áldozata volt, már egészen fiatal korában is. Erről csapatfőnöke, Toto Wolff beszélt Mexikóban.

    „Mikor Lewis kicsi volt, ő volt az egyetlen fekete gyerek a fehérek közt, és tudom, hogy a pályán szembesült a rasszizmussal.” – mondta Wolff. „Ha ez egy nyolc, vagy tíz éves gyerekkel történik, az komoly sebeket hagy, mely nem múlik el.”

    Wolff szerint Hamilton, mint a Forma-1 egyetlen színes bőrű versenyzője, érettségéről tesz tanúbizonyságot az, hogy a diszkrimináció ellenére képes volt elérni mindazt, amit elért.

    „Ha gyerekként gyalázkodással és diszkriminációval kell megküzdened, az egyrészt erősebb személyiséggé tesz, de másrészt sebeket hagy.” – folytatta a csapatfőnök.

    „Ma Lewisnak jó és érett perspektívája van, de a sebei megvannak. Ez nem csak motiváló tényező számára, hanem ezek a sebek tanúsítják a túlélést is.”

    „El kell ismernünk, hogy nem vagyunk túl változatosak a Forma-1-ben és én Lewis által határozottan megtanultam szembesültem vele, hogy nehéz dolog időről-időre túljutni a diszkrimináción.”

    Wolff azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy az utóbbi időben sok kritikát kapott Hamilton amiért rajongóit veganizmusra és környezetvédelemre buzdítja, miközben ő maga fényűző életet él. Noha azt is meg kell jegyezni, hogy elmondása szerint a brit versenyző veganizmusán kívül más lépéseket is tett a környezete érdekében, és több luxus dologról is lemondott az utóbbi időben.

    „A kivételes személyiségek mindig megosztóak. Ami a szívén, az a száján, van véleménye és azzal, hogy ezt kifejezi, mindig a polarizációt kockáztatja. Ilyen az emberi természet.” – mondta még Wolff Hamiltonról.

  • Horner 2022-re halasztaná az új szabályok bevezetését

    Horner 2022-re halasztaná az új szabályok bevezetését

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a 2021-re tervezett technikai szabályok olyannyira kezdetleges szintem vannak még, hogy bevezetésüket el kellene tolni 2022-re.

    A Forma-1 új anyagi-, sport- és technikai szabályokat tervez bevezetni 2021-ben, azzal a céllal, hogy a sport izgalmasabb legyen, kiszámíthatatlanabb és megfizethetőbb.

    Az előirányzott újítások kapcsán azonban nem jutnak dűlőre a felek: az FIA, a Liberty Media és az F1-es csapatok. Annak érdekében pedig, hogy mindenki időben fel tudjon készülni 2021-re, az új szabályokra, nagyon időszerű lenne véglegesíteni azokat.

    A tervek szerint 2021-ben 175 millió dolláros költségvetési korlátot vezetnének be. Horner azonban adna ennek még egy év haladékot. Ennek előzetes „korlátozásával” azonban már jövőre ismerkedniük kellene a csapatoknak, mintegy átmeneti időszakként.

    „Utólag nézve, jobb lenne, ha először csak a költségvetés korlátot hoznánk 2021-ben és több időt hagynánk a szabályok kifejlesztésére, és 2022-ben vezetnénk be azokat.” – mondta Horner az Autosportnak. „Lehetetlen ezt a korlátozást már 2020-ban eszközölni. Sosem lesz ebben egyetértés.”

    „A költségvetési sapka alapvetően is érzékeny téma az F1-ben, de a 2020-as átmeneti időszakban, a jelenlegi szabályok mellett kell, hogy felkészüljünk 2021-re, korlátlan költéssel, ami azt egy nagyon drága évvé teszi.”

    „Talán elvesztettünk egy lehetőséget arra, hogy jobban kontroll alatt legyen ez a folyamat egy korlát által és késleltették ezeket a szabályokat és fejlesztették őket.”

    „Az autó és a koncepció nagyon kiforratlan jelenleg.” – mondta Horner. „Újabb 12 hónap kell a koncepció kifejlesztésére és működőképes dologgal kell előállni, talán olyan kérdésekkel is foglalkozni, mint a súly, ez talán jövedelmezőbb megközelítés lenne.”

    Hornerrel bizonyos mértékben a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is egyetért.

    „Mint ahogy Christian is mondta, szerintem sem túl fejlettek az új szabályok.” – mondta Wolff.

    Azt azonban nem gondolja Wolff, hogy jó lenne a szabályváltozásokat 2021 utánra halasztani.

    Mindeközben vannak csapatok, például a McLaren, melyek szeretnék, ha mielőbb alá lennének írva az új szabályok.

    „Nekünk tetszik, ami most terítéke van, ami technikai oldalról, sport oldalról és anyagi oldalról várható.” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl. „Most várjuk az október 31-ét, hogy lássuk a publikációkat ezekről a szabályokról és lássuk, min kell dolgoznunk 2021-re és utána.”

     

  • Wolff: A hátralévő versenyek közül Mexikó lesz a legnehezebb

    Wolff: A hátralévő versenyek közül Mexikó lesz a legnehezebb

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kissé aggódik a hétvégi Mexikói Nagydíj előtt, mondván ez lesz a legnehezebb futam számukra a maradék négyből 2019-ben.

    A németek már bebiztosították a konstruktőri bajnoki címet Japánban (zsinórban hatodszor), de az egyéni is már csak idő kérdése, tudniillik megvan rá az esély, hogy Hamilton már a hétvégén hatszoros bajnokká avanzsál.

    Mindezek ellenére Wolff óvatos: „A szezonból hátralévő négy verseny nem lesz könnyű számunkra, és közülük is a legnehezebbnek Mexikót jósoljuk. A magaslati elhelyezkedés miatt számos szokatlan problémára számítunk, mert a ritka levegő befolyásolja az autó aerodinamikáját, illetve a motor hűtésének teljesítményét. Ez az autónk gyengeségeinek kombinációja, de mindent megteszünk, hogy minimalizáljuk a veszteségeket.”

  • Wolff azt akarja, hogy Hamilton maradjon náluk 2021-re is

    Wolff azt akarja, hogy Hamilton maradjon náluk 2021-re is

    Toto Wolff, a Mercedes csapat vezetője azt akarja, hogy Lewis Hamilton írjon alá új szerződést velük. A brit pilóta Mexikóban vagy Amerikában akár már hatszoros világbajnok lehet, és a jelenleg futó kontraktusát 2018-ban írta alá, és 2020 végéig tart. A főnök azonban azt szeretné, hogy a 34 éves pilóta maradjon velük tovább:

    „Addig, amíg elő tudjuk állítani a nyertes autót, addig Lewisnak nem érdemes más csapatokban gondolkodnia, és mi sem nézünk más után. Annyit mondtunk eddig neki, ha a szezont újra a csúcson fejezi be, akkor vegyünk egy nagyobb lélegzetet, és beszéljük át, hogy mi legyen 2021-ben.”

    Két év múlva a sportszabályzat alapvetően változik, és Wolff szerint a többi top csapat is azon gondolkodik, hogy milyen pilótákkal induljanak ennek majd neki:

    „Lojalitás és integritás az, ami összeköt minket, és ez lesz az alapja a 2021-es beszélgetéseinknek is Lewisszal és Valtterivel. A Ferrari is vizsgálja már a lehetőségeit. Jó most a felállásuk, még ha olykor meg is botlanak, így biztosan ők is azon gondolkodnak, hogy mit akarnak 2021-ben.”