Címke: Toto Wolff

  • Penske tagadja a Mercedes F1-es csapat felvásárlását

    Penske tagadja a Mercedes F1-es csapat felvásárlását

    Roger Penske tagadja azon értesüléseket, mely szerint megvásárolná a Mercedes Forma-1-es csapatát. A német médiából indult el ezen spekuláció, mely szerint Penske egyike lenne az új befektetőknek. A másik az orosz milliárdos Dmitrij Mazepin mellett, akinek a fia Nikita már vett részt a Mercedes tesztprogramjában. A hírek szerint őket érdekelné a világbajnok csapat felvásárlása. Azonban csak akkor, ha a Daimler úgy döntene, hogy kiszállnának a királykategóriából 2021-ben.

    Elég kérdőjelesek az ilyen értesülések, hiszen Penske nemrégiben vette meg az Indianapolis Motor Speedway-t, valamint magát az IndyCar szériát. A RACER újságírója rákérdezett a Mercedes dolgára, de csak ennyit mondott Robin Millernek Roger:

    „Egyáltalán nem igaz ez a hír, hiszen tele van a tányérom.”

    Mindenesetre a RACER is úgy tudja, hogy eladó a Mercedes, ugyanakkor mindegyik Forma-1-es csapatnak most némileg bizonytalan a jövője. Továbbra sincs megegyezés a kereskedelmi jogokkal kapcsolatban a sport irányítóival. Toto Wolff távolmaradása is a Brazil Nagydíjtól is ad némi témát, és azt is már tudni lehet, hogy megy majd Szaúd-Arábiába a jövő hétvégén a gyári Mercedes Formula E-s bemutatkozására.

    A Haas F1 csapatfőnöke, Günther Steiner is elismerte, hogy a csapatok addig nem is foglalkoznak a jövőjükkel, amíg nem véglegesítették a szerződést, mivel ezzel is gyengítenék az alkupozícióikat.

    A Mercedes megnyerte a az utolsó hat konstruktőri és versenyzői világbajnokságot, a Daimler és a Mercedes-Benz vezérigazgatója, Ola Källenius pedig kifejezte az autógyártó elkötelezettségét a Forma-1 iránt:

    „A Forma-1-el kapcsolatban pedig az, hogy megnyertünk hat bajnoki címet sorozatban, az egy történelmi eredmény. Egy ilyen aktivitás pedig marketing és márkaépítési szempontból rendesen kifizetődő volt. Teljesen mindegy, hogy F1 rajongó vagy-e vagy nem, egy ilyen marketingbefektetést racionálisan kell vizsgálni. Mérlegre tesszük a marketing és média befektetéseinket olyan szempontból, hogy mit érünk el vele, milyen hatása van, vagy mibe kerül ez nekünk. Amennyiben a Nielsen metódusában vizsgáljuk a Forma-1-es aktivitásunk médiaértékét, akkor az évente 1 milliárd eurónyit ér. Tehát ez egy extrém elérés és nagy hatás. Az ára pedig, amit publikusan nem tárgyalunk, feltehetően meglepően alacsony, mert soha ne feledjük azt, hogy ugyan van költsége a Forma-1-es csapatunknak, de bevétele is. Elkötelezettek vagyunk, olyan biztosan, ahogy ma itt ülünk.”

  • Megéri maradni az F1-ben a Mercedes vezérigazgatója szerint!

    Megéri maradni az F1-ben a Mercedes vezérigazgatója szerint!

    Feltehetően marad a Mercedes a Formula 1-ben 2021 után is. A héten a gyári csapat főnöke, Toto Wolff figyelmeztetett, hogy hogy a csillagos márka ugyan jelenleg dominál a királykategóriában, de mivel még mindig nincs aláírva a Concorde Egyezmény, ezért nem garantált, hogy a német márka újra aláír.

    Egy befektetői tanácskozáson Londonban azonban a Mercedes vezérigazgatója, Ola Källenius utalt rá, hogy a Brackleyben székelő gyári csapatuk maradni akar a száguldó cirkuszban. Még annak ellenére is, hogy ugyanitt bejelentették, hogy a Daimler kénytelen egy 1.5 milliárd dolláros megtakarítást eszközölni, ami munkahelyek megszűnésével is jár. Amikor a Forma-1-ről kérdezték, így válaszolt a svéd szakember:

    „Egymás után hatszor nyertük meg a világbajnokságot. Ez kiemelkedő, és kifizetődő is, ha a marketingre gondolunk. Innen nézve ez egy nagyon is értékes befektetés.”

    A Daimlerben tervezett megszorítások azonban rontják a Mercedes esélyeit arra, hogy 2021-re újra szerződhessenek Lewis Hamiltonnal. Brazíliában a hatszoros világbajnok elárulta, hogy felkészült arra, hogy részt vesz pár telefonos egyeztetésen a szerződésekkel kapcsolatban. Egy másik érdekes fejlemény, hogy a csapatfőnök Toto Wolff 2013 óta először kihagy egy versenyhétvégét. Az osztrák szakembert pedig továbbra sokan Chase Carey utódjának látják a Liberty Mediánál. Hamilton erre csak ennyit mondott:

    „Természetesen nem akarom azt, hogy elmenjen, pláne, ha én is maradok a sportágban. Mindig is azon az állásponton voltam, hogy szárnyaljanak az emberek, és tegyék a legjobbat a karrierjükkel, de fontos ugyanakkor látnom esetében azt, hogy hol irányít.”

  • 50 lóerő előnyben a Ferrari a Mercedeshez képest!

    50 lóerő előnyben a Ferrari a Mercedeshez képest!

    Toto Wolff szerint a sokat vitatott Ferrari motor 50 lóerővel erősebb, mint a Mercedes erőforrása. Októberben a Ferrari riválisai felkérték a FIA-t, hogy vizsgálják meg a Scuderia motorjait a hirtelen megnőtt teljesítményének az okát. A benzináramlás a kérdőjeles a konkurencia szerint, és több ötletük is van, hogy miképp érték el a teljesítményjavulást. Ezek közül mindannyi illegális megoldás a FIA szerint.

    Wolff úgy véli, hogy a Ferrarinak 50 lóerőnyi előnye lehet a Mercedes erőforrásához képest, amely korábban a legerősebb volt. A Mercedes motorsport igazgatója az Autosportnak nyilatkozott:

    „Ingadozik, de azt láttuk, hogy 50 lóerő lehet a különbség. A tendencia pedig az ,hogy ez nő.”

    A legalitás kérdésén átlendülve Wolff elmondta még, hogy szerinte a Mercedes képes lesz a motorjukat újra a Ferrari szintjére tornászni:

    „Amennyiben minden szükséges intézkedést megteszünk, akkor újra egészséges versenyhelyzet alakulhat ki az erőforrások terén is.”

  • Wolff: Még több sikerre éhezünk

    Wolff: Még több sikerre éhezünk

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff úgy érzi, hogy a hatodik megnyert dupla bajnoki címek után a csapat tagjai még éhesesebbek és még jobban vágynak arra, hogy jöjjenek az újabbak sikerek.

    A V6-os hibrid éra bevezetése óta senki sem tudta legyőzni a Mercedest és minden egyes bajnoki címet bezsebeltek. 2021-ben viszont radikálisan megváltozik majd a Forma-1, ami akár a Mercedes sikerkorszakának a végét is jelentheti. Újabban olyan pletykák is felröppentek, hogy gyári csapatként kiszállnának, noha Toto Wolff mostani nyilatkozata kicsit ellent mond ennek.

    „Múlt héten tartottuk a nagy bajnoki ünneplésünket Brixworth-ban és Brackley-ben. Mindenki ott volt, ez az 1500 férfi és nő formázza meg ezt a csapatot és teszik lehetővé ezeket a hatalmas sikereket.” – kezdte az osztrák.

    „Ez mindig egy különleges pillanat, de az idei talán még az eddigieknél is különlegesebb, mivel ez volt zsinórban a hatodik bajnoki címünk, ami pedig egy új mérce lett ebben a sportban. Ezen rekord ellenére mindig úgy érzem, hogy még több sikerre vágynak.” – véli Wolff.

    „Nincs értelme megelégedni, mindenki elhatározta, hogy még tovább akarunk fejlődni. A csapatnál dolgozók egy rendkívül inspiráló csoportot alkotnak, akik teljes mértékben a Mercedes azon törekvéseinek élnek, hogy minden idők legjobbjai legyünk.” – zárta.

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Wolff: Nem biztos, hogy a Mercedes marad az F1-ben 2021 után!

    Wolff: Nem biztos, hogy a Mercedes marad az F1-ben 2021 után!

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy nem garantált az, hogy maradnak a Forma-1-ben gyári csapatként 2021 után. Az Ezüstnyilas csapat a kereskedelmi jogokról egyeztet a Liberty Mediával, és ezt is figyelembe véve Wolff úgy látja, hogy nem garantált az, hogy maradnak, persze azért feltehetően nem hagyják annyiban ezen befektetésüket. Az osztrák sikergyáros a Motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Minden jel szerint maradunk. Garantálni ezt azonban nem tudom. Félúton vagyunk a Concorde Egyezmény egyeztetésében. Ezzel kapcsolatban, és ettől függetlenül is tárgyalunk az autó fejlesztéséről, és hogy milyen hatással lenne az a sportágra.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen konkrét tényezők befolyásolják a döntésüket, így felelt:

    „Milyen irányba tart az autóipar? Milyen formában releváns a Forma-1 szórakoztató és technológiai platformként? Egy olyan márkának, amelynek az első autója egy versenyautó volt, akarunk-e ebben részt venni hosszútávon? Ott van a Ferrari modellje, akik ezekre a kérdésekre így válaszolnak: Örökké ezt fogjuk csinálni. Versenyautókat és utcai autókat építünk. Egy másik modell így gondolkodik: Sikeres korszakunk volt. Nincs már mit bizonyítani. Most már valami másba fogunk. Mindkét stratégia teljesen elfogadható.”

    A V6-os turbó-hibrid korszakban a Mercedes dominál a királykategóriában, hatszor lettek konstruktőri bajnokok egymás után, a 2019-es címmel egyetemben. Wolff szerint ez az a faktor, amely a döntő, hiszen az igazi siker hosszútávú, nem a pillanatnyilag elért sikerek:

    „Ha most végeznénk egy felmérést, amelyben azt kérdezzük, hogy mely Forma-1-es csapatok a legsikeresebbek, a legtöbb ember a Ferrarit mondaná. Ennek az az oka, hogy a Scuderia az élmezőnyben volt és versenyképes már vagy 50 éve. Most olyan kort élünk, amikor mindenben rövidtávon kell gondolkozni, és a siker fenntarthatósága a kulcs a hitelességhez, mint hogy gyorsan csak jövünk és megyünk. A siker persze ingadozó is lehet, és még az is megtörténhet, hogy harmadik leszel. Persze, egy márkának amely hozzászokott a sikerhez, a realitás talaján kell maradni, és azzal is kalkulálni kell, hogy nem nyerhetsz minden évben. Ez nem egyszerű, és magammal kell kezdenem: El tudom én ezt viselni?”

  • Toto Wolff kihagyja a Brazil Nagydíjat!

    Toto Wolff kihagyja a Brazil Nagydíjat!

    A Mercedes csapatfőnöke Wolff megerősítette, hogy nem lesz ott a hétvégén a csillagos márkával Brazíliában. Legutóbb Amerikában Lewis Hamilton megszerezte a hatodik világbajnoki címét is, és a Mercedes bebiztosította már a konstruktőr világbajnoki címét is. Ezzel a Mercedes az első csapat, akiknek ez a duplázás hatszor sikerült egymás után, és a turbó-hibrid éra abszolút kiemelkedő alakulatává váltak.

    Az Ezüstnyilasok sikerét mérlegelve Wolff úgy döntött, hogy nem lesz ott a brazil hétvégén, helyette inkább más feladatokra koncentrál. 2013 óta először fordult elő vele ilyen, hogy kihagyott egy versenyt is. A csapat előzetes sajtóközleményében így érvelt:

    „A 2019-es szezonból két verseny van hátra, és a végén is az élén akarunk állni. A következő állomásunk Brazília lesz, ami tavalyról emlékezetes maradt, hiszen nemcsak megnyertük azt a futamot, hanem Interlagosban biztosítottuk be a konstruktőr bajnoki címünket is. Ez egy rövid pálya, amitől az időmérő általában nagyobb kihívást rejt magában, és mindenki közel van a másikhoz. A nyári szünet után általában szombatonként nem a miénk volt a leggyorsabb autó, de megszereztük a pole pozíciót Austinban, és Sao Paoloban is az első sorért fogunk harcolni. A brazil verseny lesz ugyanakkor az első 2013 óta, amelyen nem veszek részt. Azzal, hogy mindkét bajnokságot bebiztosítottuk magunknak, több teret enged nekem Európában, hogy további nyitott kérdésekre koncentrálhassak. Igazán nagyszerű, hogy ezt megtehetem, és az, hogy a csapatom ilyan szinten képviseli a csillagos márkát a pályán és azon kívül is.”

    2014 óta a Mercedes négy alkalommal nyert Interlagosban, és csak egyszer kaptak ki Sebastian Vetteltől a turbó-hibrid korszakban, 2017-ben.

  • Wolff: Idén kevesebbet hibáztunk, mint a riválisok

    Wolff: Idén kevesebbet hibáztunk, mint a riválisok

    Zsinórban a hatodik bajnoki címét szerezte meg 2019-ben a Mercedes,Toto Wolff pedig úgy látja, hogy az év során jóval kevesebb hibát vétettek, mint a riválisaik.

    Az osztrák csapatfőnök az idei sikerükben pont a kevés hibát látja döntőnek, mivel szerinte nem volt olyan domináns autójuk, mint a korábbi években.

    „Minden bajnokság úgy tűnik, mintha az lenne a legnehezebb. Idén viszont tényleg voltunk fent is meg lent is.” – kezdte Wolff.

    „Amerikában egy hosszú etapot zártunk le, ugyanis rég volt miénk a leggyorsabb szombati csomag. Vasárnap viszont mi teljesítettünk a legkevesebb hibával. Valószínűleg ez volt a legfontosabb kulcs az újabb bajnoki címünkben.” – folytatta.

    A csapatfőnök elmondta, hogy a Mercedes alkalmazottjai plusz motivációt és energiát tudnak magukból kinyerni, ha a Ferrari és a Red Bull szorosan a nyakukon van.

    „Szeretjük a küzdelmet. Látható volt, hogy mennyire tudtunk ünnepelni egy olyan verseny után, amikor nagyon nehéz dolgunk volt, de mégis nyerni tudtunk. Mindenki kőkemény harcot akar látni. Ha nem nyerjük meg az időmérőt, de vasárnap mi érünk célba elsőként, akkor az tízszer akkora örömöt okoz, mint a pole-ból való győzelem. Tehát szükségünk van az erős versenytársakra, ekkor élvezzük csak igazán a munkánkat.” – vélekedett.

  • Bottas figyelmezteti Hamiltont: Jövőre nem lesz ilyen könnyű!

    Bottas figyelmezteti Hamiltont: Jövőre nem lesz ilyen könnyű!

    A Mercedes újra duplán tarolt 2019-ben, de Valtteri Bottas máris figyelmeztette Lewis Hamiltont, hogy 2020-ban keményebb küzdelemre kell majd számítania, ha bajnok akar lenni. Idén Bottas volt Hamilton legközelebbi riválisa, de az Amerikai Nagydíjon még úgy is szertefoszlottak a reményei, hogy a finn megnyerte a versenyt. Hamilton második helyen ért be, de elég lett volna neki csak a nyolcadik hely is a bajnoki címhez. Lewis idén eddig 10 versenyt nyert meg.

    Hamilton, Bottas és Toto Wolff is a héten ellátogatott a Mercedes gyáraiba Brackleybe és Brixworthba. A finn bele is kezdett az Ausztrál Nagydíjon elhangzott rádióüzenetébe, de aztán egy csavarral Hamilton felé fordult, és kihívta őt a következő szezonra.

    https://www.instagram.com/p/B4pi62kDOXX/?utm_source=ig_web_copy_link

  • A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Mercedes és a Honda nem tudja biztosan, miért volt lassabb a Ferrari tempója Austinban, ezért még nem vádolná csalással az olaszokat, úgy ahogy azt Max Verstappen tette. Toto Wolff ugyanakkor hozzátette, ha kiderül, hogy a direktíva ellenére trükközik a Scuderia, az nagyon csúnya játszma lenne a vörösöktől.

    A szezon második felében a Ferrari életre kelt, erőforrásuk nagyon erősnek bizonyult, az egyenesekben a sebességük szinte utolérhetetlen volt. A riválisokat aggasztotta az olaszok megnövekedett „ereje”, így azon kezdtek morfondírozni, vajon mi lehet a maranellóiak titka. A Red Bull az Egyesült Államok Nagydíja előtt írt egy levelet az FIA-nak, amiben útmutatást kért, az üzemanyag átfolyással és annak mérésével kapcsolatban. Felvázoltak egy teóriát a Szövetségnek, amit Nikolas Tombazis szabálytalannak minősített, és kiadatott egy technikai direktívát, hogy megakadályozza az efféle trükközéseket.

    Ausitnban, miután kikerült a direktíva a Ferrari tempója eltűnt, amit az ellenfelek is azonnal észre vettek. A Mercedes csapatfőnöke a futam után elmondta, nem lehetnek biztosak abban, miért lassult le a Scuderia, így messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni.

    ,,Beszélgettünk az adatokról, amiket láttunk a futamon. Más volt a Ferrari sebessége a versenyen, de nem tudom, hogy ennek köze van-e a direktívához, vagy teljesen más problémáról van-e szó. Nyilvánvalóan nem tudhatjuk, mi zajlik a Ferrarinál.”

    A Honda technikai igazgatója Toyoharu Tanabe is hasonló következtetésekre jutott:

    ,,Ha csak a tiszta sebességet vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy csökkent a Ferrari tempója az előző versenyekhez képest. Nem tudjuk, hogy ez a motor miatt van, vagy épp a kaszni miatt. Meg kell várnunk milyen adatokat kapunk Brazíliában és Abu Dhabiban, ha már azokat is láttuk, akkor már több mindent fogunk tudni.”

    Mattia Binotto elmondta nem csaltak, és a direktívának semmi köze a teljesítményük visszaeséséhez, az olasz csapatfőnök emlékeztetett mindenkit arra, hogy Charles Leclerc autójában a spec 2-es motor muzsikált, míg Sebastian Vettel már a rajt után problémákkal küszködött, ami végül a jobb hátsó felfüggesztés tönkremenetelét eredményezte. Tapadáshiánnyal és a gumik felmelegítésével volt igazán problémájuk, továbbá Binotto azt is kihangsúlyozta, a beállítások terén kötöttek kompromisszumot, a végsebességükből áldoztak be annak érdekében, hogy a kanyarokban jobban teljesítsenek.

    A Ferrari csapatfőnökének két fő riválisa úgy véli, ha mégis trükközés történt, akkor az nem tekinthető már kiskapunak, hanem az már súlyos szabályszegésnek minősül:

    ,,Ha valaki azt tenné, amit a technikai direktíva ellenez, akkor az tisztességtelen játéknak minősülne. Mivel ezt a direktívát a szabályok tisztázásra hozták létre, innentől ez a terület nem minősül szürke zónának.” – egészítette ki korábbi álláspontját Toto Wolff.

    Christian Horner rávilágított arra, ha az FIA szabályosnak minősítette volna elméletüket, akkor a Hondának is ki kellett volna dolgoznia egy ilyen rendszert:

    ,,A technikai direktíva amit kiadtak, eléggé világosan leírja a dolgokat. Véleményem szerint a válasz amit kaptunk nem azt mondja ki, hogy valaki csinál valamit, de ha mégis, akkor az illegálisnak minősül. Az erőforrás egy nagyon komplex gépezet, mind hardveres, mind szoftveres szempontból nézve. A kérésünk, hogy tisztázzanak bizonyos dolgokat egy standard procedúra szerint zajlott le, ami oda-vissza működik az FIA és a csapatok között. Mindig jó az, ha azelőtt tisztázzák a dolgokat, mielőtt fölösleges energiát pazarolnánk valamire.”