Címke: Toto Wolff

  • Hamilton indította el a róla szóló pletykákat?

    Hamilton indította el a róla szóló pletykákat?

    Alberto Antonini nem tartja kizártnak azt, hogy Lewis Hamilton szivárogtatta ki maranellói látogatásait, sőt, a Ferrari ex-sajtófőnöke szerint mindehhez Toto Wolff is asszisztált.

    Abu Dhabiban robbant a hír, miszerint a brit világbajnok már kétszer is Maranellóban járt idén és John Elkann-nal beszélgetett. Mattia Binotto mindeközben elmondta, örülnek annak, hogy 2021-től Hamilton elérhető lesz, ami csak olajat öntött a már így is nagy lánggal égő tűzre. A hatszoros világbajnok óvatosan nyilatkozott, mikor kérdezték a találgatásokkal kapcsolatban, míg Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t teljesen váratlanul érték a pletykák. A német próbálta elviccelni a dolgot, míg a monacói kijelentette, ő nem rettenne meg a kihívástól és szívesen látná ellenfelét.

    A korábbi sajtófőnök, aki 2018-ig a Scuderiánál dolgozott (őt idén a McLarentől távozó Silvia Hoffer váltotta) a La Gazetta dello Sporttal beszélt  Hamilton találkozóiról, sőt Antonini emellett elárulta, Nico Rosberg is bekopogtatott a vörösök ajtaján, ám ezek a hírek végül nem kerültek napvilágra, egészen mostanáig.

    ,,Akkoriban arról kezdtünk el beszélgetni, ki léphetne Kimi Räikkönen helyére. Gondoljunk csak bele, mi történt volna akkor, ha ez napvilágot lát, de nem történt semmi, és csak Nico jelentkezett. A múltban még Toto Wolff is Maranellóba látogatott, sőt még vacsorázni is elmentünk vele és nem csak ketten voltunk, ám a következő napokban az újságokban ez sem szerepelt. Ezért tehát, ha bizonyos találkozókat titokban akarsz tartani, akkor azt sikeresen megteheted. A pletykák Hamilton és Elkann találkozójáról azért kerültek nyilvánosságra, mert valakinek érdeke származott abból, hogy erről mindenki tudjon.” -fejtegette a korábbi sajtófőnök.

    Antonini egyet ért azokkal, akik szerint maga Hamilton kezdte az egészet, ugyanakkor az olasz egy másik forgatókönyvet is felvázolt:

    ,,Egyértelműen nem a Ferrari volt, főleg azok után, hogy idén milyen forróvá vált a talaj a lábuk alatt. Le kell húzniuk a következő évet is a jelenlegi párosukkal, és az a pletyka, hogy Hamilton után érdeklődnek csak destabilizálná őket. A hír tehát valaki olyantól érkezhetett, aki részese a történetnek. Egyesek úgy vélik, ez mind Lewistól jön, aki azért harcol, hogy megújítsák a szerződését a Mercedesnél, ám szerintem nemcsak ő van ebben benne, Toto is részt vesz az ügyben, ugyanis együtt akarják meggyőzni a Mercedest arról, hogy ne lépjenek ki a Formula 1-ből.”

  • Kubica még visszatérhet, legalábbis Wolff szerint

    Kubica még visszatérhet, legalábbis Wolff szerint

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem zárja ki annak az esélyét, hogy a jövőben láthatunk majd még egy visszatérést Robert Kubicától.

    Wolff a lengyel TVP-nek beszélt arról, hogy sajnálatos, hogy Kubica nem lesz jelen a mezőnyben jövőre.

    „Én nagyon örültem, mikor visszatért a Forma-1 világába.” – mondta. „Bebizonyította a kételkedőknek, hogy még egy ilyen sérüléssel is lehet autót vezetni és harcolni.”

    „Szerintem Robert itt marad a világunkban, de más szerepben.”

    Wolff elmélete szerint Kubica 2020-ban talán kombinál majd egy DTM-es szereplést egy F1-es tartalékversenyzői pozícióval. És azt sem zárja ki, hogy a jövőben még visszatér majd az F1-es rajtrácsra.

    „Sosem lehet tudni Roberttel kapcsolatban. Talán távozik és majd visszatér. Ő egy nagyon okos fickó.”

    „Ha nem történt volna az a balszerencsés balesete, világbajnok lehetett volna. És az ő tudásával világbajnok lehet egy másmilyen szerepben.” – tette hozzá Wolff.

  • Wolff szerint a Mercedes még sok éven át maradhat a Forma-1-ben

    Wolff szerint a Mercedes még sok éven át maradhat a Forma-1-ben

    Toto Wolff úgy véli, hogy a Mercedes még „sok évig” maradhat a Forma-1-ben.

    Korábban, a Daimler új elnöke, Ola Kallenius már jelezte, hogy valószínűleg az F1 közelgő új korszakában, 2021 után is marad a Mercedes a sportban.

    Wolff azonban hozzátette, az autóipari változásokat azért felül kell vizsgálnia a német márkának.

    „Hisszük, hogy a Forma-1 és a motorsport a márkánk DNS-ének része.” – mondta Wolff. „A legelső Mercedes egy versenyautó volt.”

    „Úgy gondolom, hogy növelnünk kell a munkánk hatékonyságát, biztosítanunk kell a jó gazdasági teljesítményt és csökkenteni kell a Daimler által a mi projektünkbe tett befektetésének mértékét.”

    „Ha ezt mind el tudjuk érni, akkor még sok évig a Forma-1-ben maradunk.”

  • Wolff cáfolja, hogy a Ferrarihoz igazolna, azonban…

    Wolff cáfolja, hogy a Ferrarihoz igazolna, azonban…

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke cáfolta azon pletykákat, melyek szerint a jövőben talán átszerződne a Ferrarihoz.

    Felmerült ugyanis, hogy 2021-re talán a Ferrarihoz igazolhat Lewis Hamilton, ehhez pedig kapcsolódott az is, hogy Wolff is vele tarthat.

    „A Ferrari egy nagyszerű márka, de amit én a Mercedesszel tettem, az egyedi.” – mondta Wolff az Auto Motor und Sportnak. „Ők adtak nekem magabiztosságot azzal kapcsolatban, hogy vásároljam be magam a csapatba, mint résztulajdonos, szóval vállalkozó is vagyok itt. Így, a kapcsolatot, mely itt kialakult nem lehet csak úgy hátrahagyni.”

    Hozzátette azonban, hogy a hatszoros világbajnok Hamilton számára, lehet más az út.

    „Egy versenyző ezen a szinten át tud fordítani egy csapatot.” – mondta Wolff. „Nem fogom alábecsülni ezt a tényezőt.”

    „Jelenleg az a racionális megközelítés, hogy együtt megyünk tovább, de talán lesz majd egy új kihívás, mely imponál neki.”

    Azt is elmondta a csapatfőnök, hogy ha Hamilton esetleg a Ferrarihoz igazol, azzal a Mercedes képes lesz együtt élni.

    „Jelenleg egyértelmű, hogy Lewis a csapat egyik pillérje. De úgy látom, hogy ha képesek vagyunk továbbra is gyors autókat építeni, akkor lehetőségünk lesz arra hogy magunk döntsük el, hogy ki vezesse azokat.”

  • Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    A Williams versenyzője, George Russell három tesztnapot teljesít majd a 2019-es idény vége előtt a Mercedes autójában, a szezonvégi tesztek keretében.

    A fiatal brit jelenlegi autóját vezeti kedd délelőtt, miután átadja a volánt Roy Nissanynak délután. Másnap ül be a Mercedesbe, amit Valtteri Bottas terelget még előző nap, mivel Lewis Hamilton szponzori kötelezettsége miatt nem maradhat a tesztre.

    Russell a jövő héten még egyszer visszatér Abu Dhabiba. A Pirelli 2021-es, 18 colos kerekeit teszteli majd a bajnoki csapat öszvérautójával.

    A Mercedes csapatfönőke jelezte, ez nem vizsga lesz, bár Hamilton távozása esetén nyilván örömmel vetnék be, amennyiben továbbra is jól teljesít.

    „Mondtam neki, ez nem egy felmérés, mert tudjuk, rendelkezik megfelelő tulajdonságokkal, hogy Mercedes versenyző legyen belőle. – tisztázta Toto Wolff – „Gyors, tehetséges, intelligens. Megvan az oka, miért lett az F3 és az F2 bajnoki újoncként. Ez keveseknek sikerült eddig. És most a Forma-1-ben is hibátlanul teljesít.”

    „Egyetlen hibája a tapasztalatlanság. Erre is jók lesznek a tesztek. De valószínűleg csak megerősítik, amit eddig is tudunk.”

    Az osztrák annak is elejét vette, hogy meginduljanak a pletykák, miszerint kivásárolnák őt a jelenlegi szerződéséből.

    „George a Williamsszel írt alá. Ezt pedig tiszteletben tartjuk, mert ők biztosítottak számára lehetőséget, hogy egyáltalán itt legyen az F1-ben.”

    Russell legutóbb Bahrein után vezette a csapat autóját, most sem izgul a teszt miatt.

    „Az egészségem még kérdéses, a jövő hétre is kihatással lehet, amikor az autót fogom vezetni. Nem egy teszt alapján fognak rólam véleményt alkotni. Egy dolgom van, hogy adatot szolgáltassak.”

    „Igyekszem majd a lehető legtöbbet tanulni, és a tapasztalatokat a jövőben felhasználni. Ez Bahrein után is előnyösnek bizonyult, remélem most is így lesz.”

  • Wolff: Nincs azzal gond, ha Hamilton egyeztet a Ferrarival

    Wolff: Nincs azzal gond, ha Hamilton egyeztet a Ferrarival

    A napokban ütötte fel a fejét a nemzetközi sajtóban, hogy Lewis Hamilton többször is járt Maranelloban, és személyesen találkozott a Ferrari elnökével. Toto Wolff erre reagálva elmondta, hogy szerinte ez teljesen rendben van.

    A hatszoros világbajnok szerződése a jövő év végén jár le, és az olasz La Gazzetta dello Sport írta, hogy John Elkann, a vörösök elnöke kétszer is vendégül látta Hamiltont Maranelloban.

    A 34 éves pilóta ugyan kijelentette, hogy szívesen maradna karrierje végéig a Mercedesnél, ám Toto Wolff most egy érdekes részletet mondott el a vele való tárgyalásukról. Hamilton ugyanis a Ferrari a vonzereje miatt igen erősen gondolkozik a váltás mellett.

    Ezek miatt kérdezték Toto Wolfftól Abu Dhabiban, hogy mit szól azon pletykákhoz, hogy a versenyzője Maranelloban is járt.

    „Ez teljesen rendben van. Szabad világban élünk, mindenkinek szüksége van arra, hogy megvizsgálja a lehetőségeit és a saját maga számára a legjobb döntést hozza meg. Nem csak a pilóták, hanem mindenki így működik.” – kezdte az osztrák.

    „Szóval nincs problémám ezzel. Egy pilóta mindig a leggyorsabb autóban akar lenni és a leggyorsabb csapat mindig a leggyorsabb pilótát akarja megszerezni.” – tette hozzá.

    A Ferrari csapatfőnöke pedig elmondta, hogy örül annak, hogy lehet esélyük Hamilton leigazolására. Wolff erre a kijelentésre is reagált:

    „Ott ültem Mattia mellett a sajtótájékoztatón, amikor elmondta, hogy nagyon nagyra becsüli Lewist. Lehet arra is fogadni, hogy az elnök beszélt vele, akkor ő is hasonló nagy szavakat használt rá. Teljesen nyugodt vagyok emiatt a szituáció miatt, nagyon keményen kell dolgoznunk azért, hogy a versenyzőink a leggyorsabb autóban üljenek.” – vélekedett.

    „Ha erre képesek leszünk, akkor teljes meggyőződésem, hogy miénk lesz a legjobb pilóta páros. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy a Lewisszal való együttműködésünk tovább fog folytatódni, de az életben sosem lehet semmit biztosra tudni. Nálam az élvez prioritást, hogy folytassuk a vele megkezdett sikeres utat.” – zárta.

  • A Renault fontosnak tartotta, hogy Ocont minél hamarabb elengedje a Mercedes

    A Renault fontosnak tartotta, hogy Ocont minél hamarabb elengedje a Mercedes

    Az már régóta köztudott, hogy Esteban Ocon jövőre visszatér a Forma-1 mezőnyébe a Renault színeiben.

    A franciát pedig új csapata már az Abu Dhabi Nagydíj utáni szezonvégi tesztek alkalmával rögtön be is vetné. És a múlthéten kiderült, hogy ez meg is fog valósulni, ugyanis a Mercedes – akikkel Oconnak szerződése van idén, mint tesztpilóta – elengedi. Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy még ezután is Toto Wolff fogja menedzselni a 23 éves versenyzőt. Az elengedés nagyon fontos volt a Renault-nak, ezt Alain Prost is kiemelte Abu Dhabiban.

    „Semminek tűnik, de nagyon fontos” – mondta a francia Auto Hebdónak.

    Állítólag ezt a feltételt szándékosan iktatta be a Renault Ocon 2020-as szerződésébe, miután tavaly Daniel Ricciardót nem engedte tesztelni a Red Bull az idényzáró után.

  • Toto Wolff nyilatkozott Ocon távozásáról

    Toto Wolff nyilatkozott Ocon távozásáról

    Esteban Ocon jövőre már a Renault csapatát erősíti, Nico Hülkenberg helyére érkezik, jelenlegi főnöke a Mercedesnél Wolff pedig először beszélt a távozásáról. A francia idén a bajnokcsapat tartalékpilótája volt, és ígí segítette Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast. A 24 éves pilótát új istállójánál Daniel Ricciardo várja a következő szezonban. Wolff a thejudge13.com-nak nyilatkozott:

    „Esteban már jó ideje velünk volt. Tavaly olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem tudtunk neki ülést adni. Sokat tanult azonban nálunk. Akár nézhette is volna csak azt, hogy dolgozik Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, de ő inkább rengeteget szimulátorozott, és sokat fejlődött. Összességében sokkal érettebb lett. Esteban egy olyan versenyző, aki megérdemelné azt, hogy a Mercedesnél egy nagyon jó autóban legyen. A Renault ajánlatára, akik szintén gyári csapat, azonban nem mondhatott nemet. Ez jó lesz neki, és még tovább fog fejlődni. Abban is lenne rizikó, ha a Mercedesnél Lewis Hamilton ellen kellene mennie, egy olyan csapatnál, akik a világbajnoki címekért küzdenek. Azt hiszem ezért, hogy a Renault ideális lesz számára.”

  • A Mercedes már nagyban dolgozik a 2020-as autón

    A Mercedes már nagyban dolgozik a 2020-as autón

    James Allison megerősítette, hogy a Mercedes Forma-1-es csapata már 2020-ra összpontosít.

    „Természetesen jó eredményt szeretnénk elérni itt, de Brackley-ben a csapatunk nagy része már a jövő évre készül” – nyilatkozta Brazíliában Allison, aki a távol maradó Toto Wolffot helyettesíti a csapatfőnöki székben.

    Viszont szerinte valószínűleg már a többi topcsapat is átállt: „Szerintem nem titok, hogy már minden topcsapat a 2020-as autóján dolgozik egy ideje. Tudjuk, milyen lesz az erőforrás, a sebességváltó, és sok minden már a gyártási fázisban tart. Minden alapvető szerkezeti döntést meghoztunk, és igazából az is tiszta, mi történik az aerodinamikával. Szerintem nagyon izgalmas szezon elé nézünk. A Ferrarin kívül a Red Bull is magabiztosnak tűnik. Mivel a szabályok maradnak, az lesz előnyben Melbourne-ben, aki a legjobban dolgozik a télen. Érezzük, hogy itt lihegnek a nyakunkban, ez remek ösztönzés.”

    Lewis Hamilton is megszólalt, aki az előző nagydíjon biztosította be hatodik vb-címét.

    „Most már szinte teljesen különböző a hozzáállásunk, egy kicsivel agresszívabbak lehetünk a különböző stratégiákkal és máshogy csinálhatunk dolgokat. Azt hiszem jövőre már csak 6 tesztnap lesz 8 helyett, tehát minden nüansz számítani fog” – zárta gondolatát.

  • A Ferrari megakadályozhatja, hogy Wolff legyen a Forma-1 ura

    A Ferrari megakadályozhatja, hogy Wolff legyen a Forma-1 ura

    Bernie Ecclestone egyáltalán nem biztos abban, hogy Toto Wolff lehet a Forma-1 következő irányítója. Wolff nincs ott Brazíliában, és a Mercedes főnök távolléte táplálja azon pletykákat, mely szerint Chase Carey örökébe léphetne a Liberty Media és így az F1 élén. Carey elődje, a 89 éves Bernie azonban elmondta a Daily Mailnek, hogy Wolff megválasztása azonban korántsem ilyen egyszerű menet:

    „Toto egy jó menedzser. Ezt megmutatta már a Mercedesnél, de ott könnyű dolga volt, mert egyet kellett értenie az embereknek vele. Nem vagyok benne biztos, hogy akkor is megállja a helyét, ha az embereket nem tudja kontroll alatt tartani.”

    Ráadásul nem csak ez az egyetlen probléma. Az olasz Corriere della Sera szerint a Ferrari megakadályozhatja azt, hogy Wolff megszerezze a Forma-1 legmagasabb szintű pozícióját. Tudósítójuk, Daniele Sparisci így fogalmazott:

    „Egyesek azt mondják, hogy Wolff már a jövőjével törődik. A neve rendre felmerül Chase Carey utódjaként, de úgy tűnik, hogy a Ferrari felkészült arra, hogy a sportpolitikai súlyát is bevetve megakadályozza azt, hogy bármelyik csapatfőnök felső szintre kerülhessen a Libertynél.”

    Ecclestone ezzel csak egyetérteni tud:

    „Igen, a Ferrari megvétózhatja ezt.”