Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Soha többé nem lesz még egy olyan versenyző, mint Stirling Moss

    Wolff: Soha többé nem lesz még egy olyan versenyző, mint Stirling Moss

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, mint sokan mások, ő is megemlékezett a 90 évesen elhunyt Sir Stirling Mossra.

    A tizenhatszoros nagydíj győztes 1955-ben volt a gyári Mercedes versenyzője a száguldó cirkuszbann és abban az évben megnyerte a Mille Miglia nevű hosszútávú versenyt a csapattal. Wolff szerint a sportág soha nem fog már egy olyan versenyzőt látni, mint amilyen ő volt.

    „Sitrling Moss teljesítményére csak akkor derült fény számomra, amikor én magam is megpróbálkoztam a Mille Migliaval. Aldo Costa és én hamar rájöttünk arra a veszélyre, amivel szembe kell nézniük az eredmény érdekében. Ez csak még inkább jobbá teszi a róla alkotott véleményemet, mivel csak egy nagyon bátor ember tudja megnyerni ezt a kétnapos versenyt Olaszország útjain. Nagyon szomorú voltam, amikor hallottam a halálhírét.  – kezdte az osztrák.

    „Sir Stirling egy olyan kor túlélője volt, amikor a versenyzés a veszélyről, a bátorságról és a bajtásiasságról szólt. Az egész karrierjét a kifogástalan sportszerűség jellemezte, és ebben kivételes volt. Nagy szerepe volt a Mercedes történetében, mint F1-es pilóta, mint pedig az 1955-ös Mille Maglia győztese. Nem túlzás azt mondani, hogy nem lesz még egy olyan versenyző, mint ő. A legőszintébb részvétemet szeretném kifejezni a feleségének Susie-nak, a barátainak és a családjának.” – folytatta.

  • Albers: Vannak nézeteltérések Wolff és a Mercedes között

    Albers: Vannak nézeteltérések Wolff és a Mercedes között

    Christijan Albers elárulta, hogy vannak nézeteltérések Toto Wolff és a Mercedes vezérkara között, ő egész pontosan hajszálrepedéseknek nevezte ezt.

    A holland versenyző a DTM-beli Mercedeses kalandja után kapcsolatban maradt a gyártóval és emiatt tud ezt-azt, írja a De Telegraaf nevű lap.

    „Azt hallottam, hogy vannak hajszálnyi repedések” – jelentette ki Albers. „A Mercedes csapat jó teljesítménye ellenére voltak pletykák, hogy feszültség van Toto Wolff és a Mercedes vezérkara illetve a Daimler között.”

    Ezzel párhuzamosan olyan híreket is hallani, hogy Toto Wolff csatlakozik az Aston Martinhoz, akik most már biztos, hogy indulnak jövőre a Forma-1-ben.

    Albers a jelenlegi járványhelyzetről is elmondta a véleményét, elárulta, hogy ő nem ért egyet Bernie Ecclestone-al, aki az egész évadot törölné.

    „Nagyon könnyű ezt mondani, de gondoljunk bele, hogy mennyi pénz áramlik át a Forma-1-en” – tette hozzá. „Nagyon remélem, hogy a zandvoorti futam meg lesz tartva idén, mert elképesztő lenne. Az ottani emberek nagyon keményen dolgoztak érte. A Forma-1 legtöbb bevétele televíziós jogokból és a nézőktől származik. Minden esemény, aminek megtartására van esély, azt jelenti, hogy kicsivel csökken a veszteség, még ha nem is lehetnek helyszíni nézők.”

  • Wolff tagadja, hogy az Aston Martinhoz igazolna

    Wolff tagadja, hogy az Aston Martinhoz igazolna

    A korábbi híreket tagadva Toto Wolff elmondta, hogy semmiféle megkeresést sem kapott a Lawrance Stroll vezette Aston Martintól.

    Bernie Ecclestone utalt rá legutóbb, hogy az igen meglepő váltásra komoly esély mutatkozik. Alapozta ezt arra, hogy Wolff állítólag kihagyott egy fontos telefonos konferenciát, ahol a koronavírus-helyzetet egyeztették a Forma-1 vezetőivel. Ezt ugyancsak kihagyta a Racing Point tulajdonosa Lawrence Stroll is. Előbbit James Allison utóbbit pedig Otmar Szafnauer helyettesítette a konferencián.

    Stroll és Wolff régóta jó barátok, és több lap is arról számolt, hogy a kihagyott konferencia helyett egymással tárgyaltak.

    Az osztrák csapatvezető ráadásul többször is nézet eltérésbe kerekedett a Daimler első emberével, Ola Kallenius-szal, először a vállalat költségvetésének csökkentésében nem értettek egyet, legutóbb pedig az Ausztrál Nagydíj tekintetében. Kallenius vissza akart lépni a futamtól a paddockban diagnosztizált koronavírus miatt, míg Wolff versenyezni akart.

    Ezek mind alapot adtak a pletykáknak, mikre most maga Wolff röviden, de lényegre törően reagált.

    „A sztori nem igaz, nem leszek az Aston Martin vezérigazgatója.” – jelentette ki tömören a Mercedes csapatfőnöke.

  • Több mint valószínű, hogy Toto Wolff csatlakozni fog az Aston Martinhoz

    Több mint valószínű, hogy Toto Wolff csatlakozni fog az Aston Martinhoz

    A Forma-1 korábbi ura Bernie Ecclestone nagyon is valós forgatókönyvnek tartja, hogy Toto Wolff az Aston Martin kedvéért elhagyná a Mercedest.

    A 89 éves üzletember 40 évig volt részese a száguldó cirkusznak, de a nyugdíjba vonulása után is élénken rajta tartja a szemét és fülét a sorozaton és a háttérben futó dolgokon.

    Lawrence Stroll januárban lett az Aston Martin többségi tulajdonosa, és neki köszönhető a brit márka F1-es visszatérése is. Az új (gyári) csapat kapcsán rengeteg pletyka kapott szárnyra, az egyik Wolff személye, akit az új csapatfőnöknek prognosztizálnak.

    Ecclestone szerint ez pedig igencsak valószínű, hogy meg fog történni.

    „Toto Wolff egyre jobb barátságba került Strollal. Elég okos ahhoz, hogy a jó baráti társaságát kiválassza, és szerintem több, mint valószínű, hogy csatlakozni fog Lawrence-hez az Aston Martinnál.” – kezdte a brit.

    „Lawrence néhány emberével együtt vette meg a vállalat irányítását, amibe Wolff is csatlakozhat vezérigazgatóként.” – tette hozzá.

  • Toto Wolff nyílt levelet írt az F1-es közösségnek

    Toto Wolff nyílt levelet írt az F1-es közösségnek

    Toto Wolff nyílt levél formájában szólt a sportág közösségéhez.

    A koronavírus átírta a már jól megszervezett forgatókönyvet a Forma-1-ben. Versenyhétvégék kerültek törlésre vagy épp halasztották el őket, előre hozták a ‘nyári szünetet’ és kötelezően jövő héttől bezárják a gyárakat. Miközben a legtöbben a bezártságot élik meg (legyen az önkéntes vagy elrendelt), valahol remélik, hogy minden hamarosan visszatér a régi kerékvágásba.

    A Mercedes csapatfőnöke ugyan sajnálja, hogy nem kezdődött el a szezon, ám az egészségég  meglétére és védelmére szeretné levelében felhívni a figyelmet.

    ,,Kedves Motorsport rajongók,

    Mindannyian szeretjük a versenyzést. Szurkoljunk az ezüstöknek vagy vörösöknek, sárgáknak, narancssárgáknak vagy kékeknek, a versenyzés iránti szenvedélyünk összeköt bennünket. A jelenlegi helyzet szerint hónapok telhetnek el F1 nélkül, –  úgy, hogy a szezon csak épphogy elkezdődött, azután a hónapokon át tartó kemény munka után, amivel felkészültünk az új évadra – és ez igazán elkeserítő.

    Mindazonáltal mindannyian azt várjuk, hogy újra halhassuk a motorok hangját, hogy lássuk a szofisztikált autókat, amint a határaikat feszegetik, hogy szemügyre vegyük a legjobb versenyzőket, ahogy foggal-körömmel harcolnak a pályán. Aztán rá kell jönnünk, hogy a versenyzés csupán szórakozás, mégis nagyon komolyan vesszük, hiszen imádjuk. Ám a nagy dolgok árnyékában ráeszmélünk arra, hogy ez nem nélkülözhetetlen. Viszont a szurkolók, a csapattagok és általánosságban a társadalom egészsége és jóléte ugyanakkor az.

    Csapatként és a sport képviselőiként mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy, az embereinket biztonságba helyezzük, továbbá minimalizáljuk a vírus terjedését. Teljességgel támogatjuk a tegnap bejelentetett intézkedéseket, és továbbra is szorosan együtt dolgozunk az F1-el, az FIA-val, a helyi promóterekkel továbbá a többi csapattal, hogy megtaláljuk  a legmegfelelőbb megoldást a sportunknak az elkövetkezendő hónapokban.

    Márciusban és áprilisban az összes csapat főhadiszállása be lesz zárva. Előre hoztuk a nyári leállásokat, így augusztusban felszabadíthatunk heteket az elhalasztott versenyek számára – és reméljük szemtanúi lehetünk néhány akció dús események, a szezon kezdet után. Természetesen vigyázni fogunk a kollégáinkra és biztosítjuk a jólétüket azokban a mozgalmas hetekben.

    A sport nemcsak szórakoztat, hanem egyesít is minket. Sokunknak nagyszerű emlékei vannak arról, hogy a televízión keresztül figyelemmel kísérik a futamokat, vagy épp együtt a családdal és a barátokkal látogatnak el a versenyhelyszínekre. Az elkövetkezendő hetekben ezt az egységet leginkább otthonainkban, a nyilvánosságtól távol ünnepelhetjük, és nem közvetlen kapcsolata révén, hanem videóhívásokkal vagy épp a közösségi médián keresztül.

    Ezekben a hetekben és hónapokban alkalmazkodnunk kell az új kihívásokhoz, és mi ezt ugyanazzal az elszántsággal fogjuk megtenni, mint amilyennel a pályán is találkozhattak már. Nem fogunk hallgatni, a bennünk rejlő kreativitást szabadítjuk fel és használjuk majd a felületeinken, hogy egy pozitív hangként legyünk jelen az F1 közösségében. Titeket, rajongóinkat, csapattársainkat, partnereinket és riválisainkat ez az egész összehúz, és együtt átvészeljük az ellőttünk álló megmérettetéseket.

    Kérem vigyázzanak magukra, kövessék a szakértők tanácsait, tartsák meg a kellő távolságot és mossanak mindig kezet.

    Tisztelettel:

    Toto”

  • Beszámolók szerint Wolff nem vett részt a konferenciahívásokon

    Beszámolók szerint Wolff nem vett részt a konferenciahívásokon

    Toto Wolffot hiányolják kollégái és az F1 vezetői, ugyanis az osztrák csapatfőnök két konferenciahívást is elmulasztott a napokban.

    A koronavírus miatt a személyes találkozásokat leredukálták a Forma-1-es szereplők, így a modern technológia vívmányai segítségével folytatják le a tárgyalásokat. A napokban a sportág jövője volt terítéken, többek között a gyárak bezárása és a jövő évi szabályváltoztatások elhalasztása volt a téma. A virtuális meetingek során a csapatvezetők, a Liberty Media és az FIA képviselői vettek részt, egy fő kivételével. A Mercedes osztrák csapatfőnöke maga helyett James Allisont állította sorba, és az eddigi tárgyalásokon a brit technikai igazgató képviselte a csapatot.

    A kollégákat meglepte Wolff viselkedése, ugyanis a csillagosok első embere sosem szokott hiányozni a fontos megbeszélésekről.

    ,,Ez nagyon szokatlan viselkedés a részéről.” -állapították meg a résztvevők.

    „Hova tűnt Toto Wolff”?

    A Mercedes szerint az osztrák csapatfőnök nagyon elfoglalt volt, azért vett részt Allison a tárgyalásokon. Ugyanakkor más is lehet a háttérben. Már decemberben felröppentek olyan pletykák, hogy Wolff elhagyhatja az Ezüst Nyilakat és az Aston Martin élére állhat. A bécsi üzletember, mindig is a lehetőségek tárházaként referált a cégre, ezért nem lenne meglepő, ha végül náluk kötne ki. Idén a szerződése lejár a csillagosokkal, amit ki is használhat. Azonban még egy oka lenne a távozásra?

    Az F1-insider felhívta arra a figyelmet, hogy a Daimler elnöke rövid időn belül kétszer is keresztülhúzta az osztrák számításait. Miután a McLaren egyik alkalmazottjának koronavírus tesztje pozitív lett a wokingi csapat közölte, visszalépnek és nem indulnak a versenyen. Ezután a csapatok vezetői összeültek, hogy megbeszéljék, hogyan tovább. Wolff a versenyt erőltetők táborát erősítette, ám az éjszaka folyamán a Ola Källenius felhívta és jobb belátásra térítette. Az osztrák így megváltoztatta véleményét és a futam elmaradt. Ugyanakkor ott van a Ferrari-FIA ügy is. A Mercedes csapatfőnöke volt a „lázadók” szószólója, ám mivel a svéd elnök és John Elkann megegyeztek arról, hogy nem folytatják a sport érdekében ezt a csatározást, a csillagosoknak ki kellett lépnie a „hetes fogatból”.

  • Egy késő esti telefonhívás döntött az Ausztrál Nagydíj sorsáról

    Egy késő esti telefonhívás döntött az Ausztrál Nagydíj sorsáról

    Toto Wolff pálfordulása döntötte el végül azt, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj.

    Miután kiderült, hogy a McLaren egyik munkatársának tesztje pozitív lett, a csapat bejelentette, hogy nem kívánnak indulni a versenyen. Az istállók  összeültek megvitatni a továbbiakat, ám ahogy az lenni szokott szavazategyenlőség miatt patthelyzetbe kerültek. A Motorsport.com szakírója Roberto Chinchero szerint eleinte a Red Bull, az AlphaTauri, a Racing Point és a Mercedes akart rajthoz állni, míg a Ferrari, a Renault, a McLaren és az Alfa Romeo hallani sem akart a folytatásról. A Haas és a Williams tartózkodott, így alakult ki a döntetlen. Mattia Binotto azonban leszögezte, hogy a Scuderia akármilyen döntés is születik nem áll rajthoz, majd az Alfa Romeo követte a példájukat, így mehetett előbb el Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel.

    Az éjszaka folyamán azonban Ola Källenius a Daimler AG elnöke felhívta Toto Wolffot. A svéd üzletember a csapat tagjainak biztonságára fektette a hangsúlyt és megkérte az osztrákot, gondolja át a dolgokat. Másnap reggel a Mercedes csapatfőnöke felhívta Ross Brawnt és tájékoztatta arról, hogy megváltoztatta döntését. Így többen lettek azok, akik a verseny törlését követelték, ezért a promóternek nem volt más választása, ki kellett hirdetnie a többség akaratát.

    Ugyanakkor egy másik ügyből is kivonult a Mercedes. A Ferrari-gate kapcsán a csillagosok és Wolff volt a szószóló Helmut Marko és a Red Bull mellett, ám a német csapat nemrég közölte otthagyják a „Lázadók Szövetségét”. Az F1-insider.com szerint a Daimler első embere, Källenius és a FIAT valamint a Ferrari elnöke, John Elkann közösen úgy döntöttek, hogy nem akarnak további károkat okozni a sportágnak és nem akarják csorbítani a gyártók imázsát sem. Valószínűleg így a Williams és a Racing Point is kiszáll a buliból, ezért a Red Bullra hárul a vezérszerepkör az ügy kapcsán. Természetesen az osztrák istálló szeretné tudni a hirtelen pálfordulás pontos okát.

  • Hamilton: a Formula 1-nek követnie kéne a Formula E-t

    Hamilton: a Formula 1-nek követnie kéne a Formula E-t

    A hatszoros világbajnok úgy véli, hogy a Formula 1-nek is követnie kéne azt az irányt, amelyet a Formula E behozott a motorsportba.

    A Mercedes nemrég bejelentette, hogy 2020 végére szeretnének szén-semlegessé válni és ehhez a kijelentéshez kapcsolódón nyilatkozott Lewis Hamilton. Mint elmondta, észrevétele szerint a Formula 1 elérkezett oda, amikor döntenie kell: egyesek azt szeretnék, hogyha a sport folytatná azt az utat a környezetvédelem felé, amelyet megkezdtek, azonban vannak, akik inkább annak örülnének, ha visszatérnének a korszerűsítés előtti hangos motorokhoz.

    „A V8-tól indultunk és most harmadával kevesebb üzemanyagot használunk, mint korábban. A várható fejlesztések nagyon érdekesek lehetnek. Úgy gondolom, hogyha a Formula 1 egyszer belép az „FE1” szakaszába, akkor valóban fényes jövője lehet a sportnak, de valószínűleg ez nem az én versenykarrierem során valósulhat meg” – nyilatkozta a pilóta.

    Feltehetőleg, az „FE1” a Formula 1 és a Formula E kombinációjából jöhet és ezt az ötletet Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is támogatja.

    „A Formula 1-ben minden a köridőről szól, de ma a hatékonysági minta áll minden felett” – tette hozzá Wolff.

    A hatszoros világbajnok szerint a Formula 1 tökéletes platform, hogy folytassa a megkezdett útját az elektromos motorok felé, hiszen ebben a sportágban számos lehetőség van a technológia kialakításához és teszteléséhez.

    „Szeretem azt gondolni, hogy komoly szerepet játszottunk abban, amit látsz a mai autókban és a technológiában, amely jelenleg a Formula E-ben van. A technológia továbbfejlesztésével javulhatnak a közúti autók is” – nyilatkozta a regnáló világbajnok.

  • A Red Bull külön is fel akar lépni a Ferrari ellen

    A Red Bull külön is fel akar lépni a Ferrari ellen

    Helmut Marko elhintette, hogy a Red Bull külön utakon járva is felléphet a Scuderia ellen a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    A koronavírus és a szezonkezdés árnyékában egy újabb botrány rajzolódik ki, aminek a szereplői az olasz istálló és a Nemzetközi Automobil Szövetség. Egy ideje már morgolódtak a csapatok a „titkos megállapodás” és a Ferrari-gate miatt, végül a Mercedes cselekvésre sarkalta őket.

    Tegnap beszámoltunk arról, hogy Toto Wolff levelet írt a nem Ferrari motort használó istállóknak, hogy közös erővel lépjenek fel a február 28-án közzétett közlemény ellen. Pár órával később, megjött a hét csapat hivatalos álláspontja, melyben megkérik az FIA-t hozzák nyilvánosságra teljesen az ügy menetét, mert ha nem teszik, akkor jogi lépéseket eszközölnek.

    Sokan úgy vélik, hogy a sportág legnagyobb korrupciós és csalási botrányával néznünk szembe.

    ,,Ha egy sportoló dopping tesztje pozitív lesz, a WADA nem fog alkut kötni vele.” – nyilatkozta egy nevét nem vállaló csapatfőnök az Auto Motor und Sportnak.

    A hét csapat leginkább a pénz miatt dühös, ugyanis, ha kiderül, hogy valóban bűnös a Ferrari, akkor a bajnokságot megnyerő Mercedesen kívül minden istálló profitálna a maranellóiak kizárásából.

    ,,Két számjegyű (milliós) összeggel kevesebb jár a harmadik helyért, mint a másodikért. Ez nem csak a pénz szétosztásáról szól, hanem a szponzori szerződéseinkről is.” -nyilatkozta Helmut Marko.

    Nem csak az osztrák tanácsadó gondolja úgy, hogy a Ferrari hivatalos büntetése kiveri a biztosítékot. Egy másik csapatfőnök szerint a vörösökre rót „közmunka” előnybe részesítheti az olaszokat:

    ,,Ha a Ferrarinak kell segítenie az alternatív üzemanyagok kutatása kapcsán az FIA-nak, akkor ez tapasztalatbeli előnyt jelent nekik mindenkivel szemben.”

    A Red Bull a közös számonkérésen kívül külön is megtámadná az FIA álláspontját.

    ,,Ezúttal csatlakoztunk ahhoz a kampányhoz, amit a Mercedes indított. Ám a jövőben megvizsgáljuk a lehetőségeinket, és a saját utunkat járva  fogjuk érvényesíteni a joginkat.” – tette hozzá a Bikák tanácsadója.

    Azonban jelenleg hét csapat – Mercedes, Red Bull, McLaren, Renault, AlphaTauri, Racing Point, Williams – együttes erővel készül az ítélet ellen szembeszállni Egyes sejtések szerint még a Liberty Media is egyet ért a „dühös hetessel”.

    ,,Az egész ügy egy nagy katyvasz. Amit a Ferrarit tett az nincs rendben, ám ahogy az FIA kezelte az ügyet, az a legrosszabb.” -nyilatkozta Toto Wolff a Der Spiegel-nek.

    Marko egyet ért honfitársa nézeteivel:

    ,,Az FIA viselkedése az ami igazán botrányos. Rá kellene vennünk Christian Hornert, hogy pereljen azért a 24 millió dollárért, amit a második helyért kaptunk volna.”

  • Wolff levelet küldött a csapatoknak a Ferrari-FIA ügy kapcsán

    Wolff levelet küldött a csapatoknak a Ferrari-FIA ügy kapcsán

    Toto Wolff egy körlevelet küldött kollégáinak, amiben összefogásra kéri fel őket a Ferrari-FIA ügy tisztázása miatt.

    Múlt héten egy közlemény formájában közölte a Szövetség, hogy lezárták a Scuderia motorjai ellen indított nyomozást. A hivatalos irat többek között egy titkos megállapodást emlegetett, továbbá kikötötte, hogy a vörösöknek segítenie kell az FIA munkáját, mind az alternatív üzemanyagok kutatása, mind az erőforrások nyomon követésének fejlődése kapcsán.

    Azt már megírtuk, hogy a csapatok felháborodtak a fejleményeket olvasva, sőt az olasz sajtó egyenesen egy kémbotrányra célozgat, ám úgy tűnik a cselekvésre a Mercedes csapatfőnöke szólítja fel a többieket.

    Az Auto Bild információi szerint Wolff azt szeretné, ha a többi csapatfőnök is állás foglalna és együtt, közösen járulnának az FIA elé. Az osztrák üzletember állítólag a Szövetséget gyengekezűnek titulálta, és azt követeli, hogy minden részletet tegyenek közzé, ami az ügyel kapcsolatos.

    Ralf Bach arról számolt be, hogy a levélben Wolff a többi csapatfőnököt, arra kéri, hogy aláírásukkal lássák el az iratot, így azt tovább tudják küldeni az FIA-nak. A felhívást a Ferrari motorral ellátott istállók (Scuderia, Alfa Romeo, Haas) nem kapták meg.