Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Ha Hamilton vagy Bottas távozik, Vettel érkezhet

    Wolff: Ha Hamilton vagy Bottas távozik, Vettel érkezhet

    Toto Wolff elismerte, a Mercedes egy kiskaput nyitva hagyott Sebastian Vettel számára.

    A német versenyző és a Ferrari múlt hónapban bejelentette, hogy 2021-től elválnak útjaik. A Scuderia azóta talált magának pilótát Carlos Sainz személyében, míg a négyszeres világbajnok terveiről semmit sem tudni.

    Vettelnek első sorban azt kell eldöntenie, hogy folytatni szeretné-e karrierjét vagy szögre akasztja év végén a sisakot. Ha az első opció mellett teszi le a voksát, akkor két lehetőség közül választhat: vagy a Renault-ba megy, vagy a Mercedesbe. A francia alakulatnál Daniel Ricciardo ülése szabadul fel, ugyanis az ausztrál versenyző jövőre a McLarenbe igazol (Sainz helyére). A 30 éves pilóta helyére viszont nemcsak a német esélyes, a heppenheiminek Fernando Alonsóval, és a legfrissebb találgatások szerint Valtteri Bottas kell megküzdenie. Ugyanakkor, ha a finn csapatot váltana, máris megüresedne egy hely a csillagosoknál, ám arra az autóra George Russellnek is fáj a foga.

    Wolff épp ezért nem zárta ki a négyszeres bajnok szerződtetését, ugyanakkor hozzátette: csak akkor kerülhet sor erre, ha Hamilton vagy Bottas távozásra adja a fejét.

    ,,Úgy vélem tartozunk annyival egy négyszeres világbajnoknak, hogy nem küldjük el, és nem adunk azonnal nemleges választ neki. Számolnunk kell vele. Ugyanakkor van egy csodálatos párosunk, nagyon elégedett vagyok velük és George Russell-lel is. Habár, sosem lehet tudni. Egyikük dönthet úgy, hogy nem akar már versenyezni, így máris lenne egy üres hely. Ezért nem fogom azt mondani júniusban: ‘semmi esély arra, hogy Sebastian nálunk versenyezzen.’”

    A Mercedes már átélt egy ilyen szituációt, ugyanis 2016 végén Nico Rosberg bejelentette, hogy visszavonul, így a csillagosoknak gyorsan kellett valakit keresniük a helyére. 

    ,,Ennek tekintetében (Rosberg eset) az ajtót nyitva hagyjuk, de természetesen a jelenlegi párosra koncentrálunk.”

    Az osztrák csapatfőnök elmondta, nagyon meglepte az, hogy ilyen intenzitással indult be a pilótakeringő. A 48 éves vezető elhamarkodottnak tartja a változtatásokat, ugyanis a mezőny még egy futamot sem teljesített.

    ,,Megleptek minket ezek a korai mozgolódások, ugyanis adott esetben a távozó versenyzővel kell befejezned és elkezdened a szezont. Trükkös úgy fejleszteni az autót, hogy az egyik pilóta nem vehet részt ebben, ugyanakkor minden versenyződnek csapatjátékosnak kell lennie. Mi kivárunk. Mindkét versenyzőt engedjük szabadon versenyezni, és megnézzük, hogy teljesít George Russell. A nyár végén majd meghozzuk a döntésünket.” -tette hozzá Wolff.

  • A Red Bull tudja, miért ellenzi a Mercedes a sprintfutamokat

    A Red Bull tudja, miért ellenzi a Mercedes a sprintfutamokat

    Múlt héten a Liberty Media felvetette, hogy a nemsokára kezdődő Forma-1-es szezonban a duplahétvégék egy-egy futamán rendezhetnének fordított rajtrácsos sprintfutamokat. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Mercedesen kívül minden csapat támogatónak bizonyult az ötlettel kapcsolatban. Erről most Christian Horner is beszámolt, sőt azt is találgatta, miért mondhatott nemet a német márka.

    „A felvetés a túlnyomó többség támogatását élvezte” – árulta el a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak. „Az egyetlen ember, aki nem igazán volt támogató, az Toto volt. Ez azért van, mert úgy gondolta, ezek a futamok zavart hozhatnának a szezonba, melyben Lewis hétszeres bajnok lehet. Mindez túl sok változót hozna az évadba.”

    Max Verstappen és Alex Albon csapatfőnöke úgy gondolja, ez nem is olyan őrült ötlet.

    „Véleményem szerint az, hogy a pilótáknak át kell menniük a mezőnyön, és a rajtsorrend a bajnokság fordítottja, igazán szórakoztató lenne a rajongók számára, illetve pozitív lenne a Forma-1-nek is, szóval egyáltalán nem kellene félni kipróbálni” – zárta gondolatát.

  • Marko: Sok minden történik mostanában a Mercedesnél

    Marko: Sok minden történik mostanában a Mercedesnél

    Dr. Helmut Marko szerint hirtelen sok lett a történés a Mercedesnél a háttérben. A Red Bull tanácsadó korábbi nevelt pilótája, Sebastian Vettel elhagyja a Ferrarit az év végén, és 2021-ben a pletykák szerint akár a Mercedesnél is kiköthet. Mások azt állítják, hogy Vettel az Aston Martinhoz tart, amely kvázi gyári szintű Mercedes lesz már jövőre. Az Österreichnek nyilatkozva Marko ennyit mondott erről:

    „Várjuk ki, hogy mi történik a Mercedesnél. Sok dolgot hallok a személyzetüktől, zajlanak az események.”

    Toto Wolff időközben elkezdett közeledni a Racing Point tulajdonosához Lawrence Strollhoz, hiszen részvénycsomagot vásárolt az Aston Martinból. A pletykák szerint a páros üzletelhet a részvényeikkel annak érdekében, hogy a Mercedes csapat felett is átvegyék a hatalmat. Marko elmondta a véleményét arról is, hogy mit szólna hozzá, ha a Mercedes 2021 után is maradna a Forma-1-ben:

    „Amennyiben akkor még itt lesznek, úgy is jó lesz. Le akarjuk győzni őket, ha nem lesznek itt, akkor az már egy másik csapat lesz.”

    Arról, hogy esetlegesen a Brackley és az Aston Martin vezetése tényleg egyesülne, az osztrák szakember már nem nagyon akart beszélni:

    „Nem akarok ezen spekulációkban részt venni.”

  • Marad a Mercedes az F1-ben, a Daimler kiakadt a pletykák miatt

    Marad a Mercedes az F1-ben, a Daimler kiakadt a pletykák miatt

    A Daimler megerősítette, hogy hosszútávon marad a Mercedes a Forma-1-ben, azon értesüléseket pedig amelyek pedig nem ezt állították, megalapozatlannak és felelőtlennek vélik.

    Jó ideje tartotta már magát a pletyka, hogy a Daimler eladná a Mercedes F1-es csapatát, és bizonytalannak tűnt Toto Wolff és a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton jövője is, amelyek nem segítettek ennek a csillapításában. A közelmúltban már olyan híradások is történtek, melyek arról szóltak, hogy Toto Wolff lemond a Mercedes csapatvezetői posztjáról.

    A Daimler most tiszta vizet öntött a pohárba, és kijelentették, hogy a csillagos márka a szándékuk szerint egyértelműen marad a királykategóriában. A közleményükben ez áll:

    „A sportág megfelelően lépett a COVID-19 világjárvány hatásaira, és üdvözöljük azon lépéseket amelyeket a jövőben pénzügyi fenntarthatóság miatt hoztak meg. Egyértelmű a célunk, mely szerint folytatjuk a versenyzést a Forma-1-ben a Mercedes-Benz gyári csapattal az elkövetkezendő években, és ebben menedzserként Toto Wolff a partnerünk.”

    Wolff nemrég azt is megerősítette, hogy a csapat nem hoz még döntést a 2021-es párosukról addig, amíg a 2020-as szezon el sem kezdődött.

  • Daimler: Nem szállunk ki az F1-ből, és Toto Wolff marad a csapatfőnök!

    Daimler: Nem szállunk ki az F1-ből, és Toto Wolff marad a csapatfőnök!

    A Daimler nemrég megerősítette, hogy Toto Wolff továbbra is a Mercedes Forma-1-es alakulatának csapatfőnöke lesz, továbbá nem szándékoznak kilépni a sportágból.

    Tegnap láttak napvilágot a német sajtóban olyan hírek, hogy az osztrák vezető nem hosszabbítja meg csapatfőnöki státuszát a csillagosokkal. Először az F1-Insider.com és az Auto Bild hozta le az információkat, majd összekötötték a szálakat Lawrence Stroll-lal és az Aston Martinnal. Mivel Wolff és a Daimler is a brit autógyár részvényese lett, a találgatások, amik a két csapat szorosabb együttműködését vetítették el, elszabadultak. A koronavírus miatt bekövetkezett gazdasági válságnak az autóipar az egyik legnagyobb elszenvedője. A Daimler részvényei jócskán csökkentek, így olyan feltételezések láttak napvilágot, hogy költségcsökkentés gyanánt a gyári csapatot kivonná az F1-ből a cég, míg motorszállítóként a sportágban maradnának. Sokan úgy vélték ezért a 48 éves vezető a kanadai üzletemberrel együtt vág bele valamiba újba, ugyanis korábban az osztrák elhintette, hogy a csapatvezetői munkakörében a Mercedesnél változások állhatnak be.

    Jörge Howe, a Daimler szóvivője azonban a DPA-nak reagált a német sajtóban keringő pletykákra.

    ,,Toto a mi csapatfőnökünk és az is marad a szezon után is. Továbbá, nem fogunk kiszállni a Forma-1-ből. Nem született erről döntés, és nincs is okunk ezt tenni.”

    A 48 éves csapatfőnök távozásáról szóló pletykákat maga Wolff indikálta még áprilisban. Österreich lapnak ugyanis elmondta, hogy a csapatban betöltött munkája változni fog. Hozzátette, hogy rövidtávon ez nem lesz észlelhető, de a tél folyamán meglepték őt bizonyos fordulatok és a változások. További részleteket viszont nem akart elárulni.

     

  • Német sajtó: Toto Wolff lemond, a Daimler átszervezi az F1-es programját

    Német sajtó: Toto Wolff lemond, a Daimler átszervezi az F1-es programját

    A német sajtó szerint Toto Wolff feladhatja csapatvezetői pozícióját, míg a Daimler drasztikus változtatásokat eszközölhet a gyári csapat kapcsán.

    Két héttel azután, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari bejelentette, hogy elválnak jövőre az útjaik, itt a következő esemény, ami „földrengést” okozhat az F1-ben.

    A Motorsport-Total.com márciusban már beszámolt arról, hogy a 48 éves szakember még a szezon megkezdése előtt otthagyhatja a vezetői széket. Ezt a pletykát erősítette az is, hogy az érintett részesedést vásárolt az Aston Martinból, így a távozásával kapcsolatos találgatások már akkor elkezdődtek.

    ,,Nemcsak arról van szó, hogy meghosszabbítom-e a szerződésemet, hanem arról is, mihez kezdünk ezzel a közös céggel A tárgyalások ezt is érintik.” –nyilatkozta Wolff az ORF-nek.

    Az osztrák lemondását alátámasztó bizonyítékok egyre csak gyűlnek, ugyanakkor az érintett nem hagyná ott teljesen a csillagosokat, továbbra is részt venne a csapat menedzselésében. Úgy, ahogy Niki Lauda is tette, Wolff a vezetőség tagja maradna, ugyanis 30%-os részesedést birtokol az istállóból.

    A Daimler és az Aston Martin közelebb kerülhet így egymáshoz?

    Wolff tehát 30%-ot birtokol a Mercedes F1-es csapatából, míg a fennmaradó 70% a Daimleré, ezért intenzív tárgyalások folynak arról, hogyan folytassák tovább. Olä Kallenius egyértelművé tette, hogy a jelenlegi programot ilyen formában nem akarják megtartani. Azonban motorszállítóként a márka jelen akar lenni a Forma-1-ben.

    A Motorsport-Total rákérdezett erre a Daimlernél, azonban ők tagadták, hogy bárminemű határozat létrejött volna ezzel kapcsolatban. Azonban már nyílt titok volt egy ideje, hogy a vállalat gondolkozik azon, hogy gyári csapatként elhagyja a sportágat, ugyanis őket is súlyosan érinti a fennálló gazdasági válság.

    Ugyanakkor a cég szóvivője írásban kijelentette, hogy a pletykáknak nincs alapja:

    ,,A kilépésről szóló spekulációk alaptalanok. A sportág megtetette megfelelő intézkedéseket a pénzügyi fenntarthatóság kezelésének érdekében.”

    Ám a Daimler részvényeinek értéke drasztikusan lecsökkent, így a találgatások halmaza növekedésnek indult. Ma az F1-Insider.com és az Auto Bild arról számolt be, hogy Lawrence Stroll átveheti a fennmaradó 70% nagy részét, fizetség gyanánt pedig Aston Martin részvényeket adna. A Daimler már így is részesedést vásárolt a brit autógyárból (AML, 5%), így a szorosabb együttműködés megalapozott lehet. Egy ilyen részvénycsere kapcsán a Daimler könnyedén megszerezhetné az AML többségi tulajdonát. Az Aston Martin így a csillagosok gyári csapatából jönne létre, míg a Mercedes-AG inkább a Formula E-re koncentrálna.

    Okosabb jövőképet tervez a Daimler:

    ,,Az elkövetkezendő években szeretnénk továbbra is gyári csapatként a Forma-1-ben maradni Toto Wolffal az élen.” – nyilatkozta korábban a vállalat.

    Azonban ez nem zárja ki a cserét. Ugyanis Stroll és Wolff szerezné meg a részvények többségét, a Mercedesre ezért kevesebb felelősség hárulna. A válság miatt így nem kellene a dolgozóknak elveszíteniük a munkájukat és hatékonyabban kezelhetnék a fennálló költségeket is, mert ezek a dolgok már nem az ő hatáskörük lenne.

    A szorosabb együttműködésre való hajlamot előrevetíti az is, hogy az a Tobias Moers lesz a brit autógyár első embere, akit Olä Kallenius egyik legfőbb bizalmasaként tartanak számon. Sőt, a bejelentést követően az AML részvényei 40%-os növekedést produkáltak.

    Mazepin megvásárolhatja a Racing Pointot?

    A sportág bennfentesei nem tartják valószínűnek, hogy Stroll egyidejűleg irányítja a Daimler gyári csapatát és a Racing Pointot, így elképzelhető, hogy a „rózsaszín istállót” eladásra bocsájtja. Itt jön a képbe az orosz üzletember, Dimitrij Mazepin, aki már korábban is érdeklődött a csapat iránt (2018-ban meg is akarta vásárolni az akkor még Force India néven futó alakulatot, ám végül alul maradt Strollal szemben). A két üzletember viszonya azonban nem felhőtlen, az orosz még pert is indított, mert úgy vélte, jobb ajánlatot tett a kanadainál, és így neki kellett volna nyernie.

    A találgatásokat az is erősíti, hogy a British Companies House a héten nyilvánosságra hozta, hogy a Yew Tree-konzorcium, ami Stroll irányítás alatt áll, szabadon sáfárkodhat a Racing Point részvényeivel.

    Ám mindez rengeteg kérdőjelet von maga után: Megbízhatóbb információnak Wolff „távozása” bizonyul, míg, a részvényügyekkel kapcsolatos hírek erős spekulációk. Ezen a héten egy-két dologra azonban fény derülhet.

  • Sajtó: Toto Wolff a Renault karjaiba löki Bottast?

    Sajtó: Toto Wolff a Renault karjaiba löki Bottast?

    Sajtóértesülések szerint Toto Wolff arra sarkalja Valtteri Bottast, hogy szerződjön a Renault-hoz.

    A Ferrarinál és a McLarennél már lecsengett a pilótakeringő, így a reflektorfény most a Mercedesre és a Renault-ra irányul, ugyanis e két alakulatnál vannak most a legkelendőbb helyek. A főszerepet pedig a csillagosok finn versenyzője játszhatja, ugyanis szerződése év végén lejár, így helyére a csapat új pilótát hozhat. Bottas nyara így elég kalandosra sikeredhet, ugyanis a pályán ezúttal nem tud bizonyítani, míg a sajtó szinte minden héten megírja, hogy ki kerülhet a helyére.

    A francia Autohebdo szerint az Ezüst Nyilak osztrák csapatfőnöke szeretné, ha egykori protezsáltja átülne a Renault-ba, így beültethetné George Russellt a másik autóba. Viszont Daniel Ricciardo megüresedett helyére nemcsak a finn lehet esélyes, hanem Fernando Alonso is.

    ,,Minden arra utal, hogy az „asztúriai bika” (Alonso) visszatér. Szoros kapcsolatot ápol a francia csapattal, hiszen két világbajnoki címet nyert velük. Karizmatikus, bosszúra éhes, és egy olyan csapatnak, ami most bizonytalannak tűnik, tokéletes lehet. – nyilatkozta Jean-Michel Desnoues a lap szerkesztője.

    Ugyanakkor a francia Bottast is el tudná képzelni az enstone-i alakulatnál:

    ,,Párszor már bebizonyította, hogy el tudja kapni Lewis Hamiltont, továbbá a skandináv nyugodtsága éles kontrasztot képez a spanyol temperamentuma mellett.”

    Ugyanakkor a nastolai egy másik istállónál is bejelentkezett. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Bottas menedzsere, Didier Coton a Red Bullt is felkereste a Renault mellett, amit most a Sky Skport riportere, Ted Kravitz meg is erősített.

    Alex Albon kontraktusa is 2020 végéig szól, és Helmlut Marko elmondta, akkor lehet szó a hosszabbításról, ha a brit-thai versenyző jól teljesít. Ugyanakkor Kravitz szerint a cserére vajmi kevés esély van.

    ,,Bottas tárgyal a Red Bullal. Elképzelhető lenne ez a váltás? Igen, de ugyanakkor nem hinném, hogy ez most fog megtörténni. Bottas nem mutatott olyat, amit Albon ne tudna megcsinálni.” – hangozott a Ted’s Notebbokban.

     

  • Az AMG vezére lett az Aston Martin új vezérigazgatója!

    Az AMG vezére lett az Aston Martin új vezérigazgatója!

    Az Aston Martin ügyvezető igazgatója, Andy Palmer hivatalosan is távozik a brit autómárka elélről. A helyét pedig az AMG jelenlegi vezetője, Tobias Moers veheti majd át a helyét.

    A brit autómárka egy újjászervezésen megy keresztül, ugyanis az utóbbi években az eladásiak olyannyira visszaestek, hogy 2018-ban a cég 4,3 billió fontos értéke 540 millió dollárra esett vissza.

    „A cég megerősíti, hogy elkezdtük kivizsgálni a jelenlegi vezetésünk munkáját és a további bejelentések a megfelelő pillanatban, a vizsgálatokat követően várhatók,” – állt az Atson Martin által kiadott közleményben.

    Az Aston Martin nemrégiben kapott egy hatalmas tőkeinjekciót Lawrance Strolltól, aki hatalmas mennyiségű részvényt vásárolt magának a brit autómárkánál. Egyes források szerint pedig pont Lance Stroll édesapja volt az, aki mindezek mellett meggyőzte az egyik jó barátját, Toto Wolffot, hogy ő is tegyen ugyanígy.

    Stroll irányításával a Forma-1-es csapatát, a Racing Pointot az Aston Martin gyári csapatként találhatjuk majd meg a 2021-es szezontól kezdődően. A gyári csapat megnevezés nem teljesen pontos, ugyanis a motorokat a Mercedestől fogják beszerezni.

    Palmer a korábbiakban a Red Bullal működött együtt, aminek a legnagyobb eredménye az Adrian Newey által megtervezett szuperautó, a Valkyrie volt. Azonban a 2020-as szezon végén a felek útjai el fognak válni a Stroll-üzlet miatt.

    „Jelentős céljaink vannak a cég számára és mindent meg fogunk tenni ezen célok végrehajtásának érdekében,” – nyilatkozta Lawancre Stroll az Autosportnak.

  • A Mercedes továbbra sem tekinti magát abszolút favoritnak

    A Mercedes továbbra sem tekinti magát abszolút favoritnak

    A Mercedes a korábbi évekhez hasonlóan idén sem tekinti magát abszolút favoritnak.

    Ha minden jól megy, akkor hamarosan kezdetét veheti a 2020-as szezon Ausztriában. Mikor ez a pillanat eljön, a további beszédtémát többek között az fogja szolgáltatni, hogy ki lehet a legesélyesebb a bajnoki cím megszerzésére. A csillagosok a téli tesztidőszakban szinte szárnyaltak, míg a Red Bull és a Ferrari nem igazán villantott.

    A német RTL felkereste Toto Wolffot, és az erőviszonyokról kérdezte az osztrákot, ám a Mercedes csapatfőnöke nem akart jóslatokba bocsátkozni.

    ,,Az évek alatt sosem tartottuk magunkat favoritnak. Tudom, hogy a legtöbben most azt fogják mondani: ‘már megint kezdik, le akarják kicsinyíteni azt amijük van.’ De, igazából a mi gondolkodásmódunk azt sugallja, hogy sosem lehetünk elég jók. Ez a mentalitás segített minket az autó innovációinak megalkotásában, továbbá abban, hogy a teljesítményünk gyorsan fejlődjön.”

    A 48 éves vezető szerint hiba lenne tehát azt kijelenteni, hogy előnyben vannak. A Red Bull ugyanis tartogathat meglepetéseket, úgy, ahogy a Ferrari is. Ugyan az olaszok egész télen azt kommunikálták, hogy jócskán lemaradtak két fő riválisukkal szemben, ám Wolff nem szeretne nagy hangsúlyt fektetni a téli tesztek történéseire.

    ,,Lássuk csak, ki lesz a favorit? Az elmúlt évek alapján mi ebbe a csoportba tartozunk, ugyanúgy, ahogy a Ferrari és a Red Bull is.

  • Vettel már tavaly is egyeztetett a Mercedesszel egy esetleges átigazolásról?

    Vettel már tavaly is egyeztetett a Mercedesszel egy esetleges átigazolásról?

    Sebastian Vettel 2020 végén távozik a Ferrari csapatától, viszont az továbbra is nyitott kérdés, hol talál magának helyet, hová tud igazolni.

    A Red Bull azért nem opció, mert volt csapata nem szeretné visszahívni, a McLaren pedig alapvetően sem számolt már vele, ők inkább Daniel Ricciardóra hajtottak, és végül sikerült is leigazolniuk.

    Talán az egyetlen valódi opció a Mercedes maradt, és a Motorsport.com szerint Vettel már próbálkozott is náluk. Például 2019 végén egyeztetett Toto Wolff-fal, aki akkoriban ugyan nem mondott nemet, de egyértelműen ellene van az átigazolásnak. Az új Daimler-főnök, Ola Kallenius ugyanakkor szívesen látná a pilótát, Wolff viszont a saját neveltek pártján áll, épp ezért esélyes az ülésre George Russell is.