Címke: Toto Wolff

  • Wolff már nagyon várja a versenyeket: Éhezem rájuk

    Wolff már nagyon várja a versenyeket: Éhezem rájuk

    A Mercedes kedden lendült újra akcióba a koronavírus miatti kényszerszünetet követően, Silverstone-ban vihették pályára két évvel korábbi autójukat. A vírushelyzet miatt kisebb stábbal és komoly biztonsági eszközökkel dolgoztak. Mindazonáltal a csapatfőnök, Toto Wolff már nagyon várja az ausztriai szezonkezdetet, nagyon hiányzott neki a versenyzés.

    „Egy komoly európai naptárat állítottak össze, mindenki megkönnyebbült a brackley-i és brixworth-i gyárakban, hogy végre elindulunk” – ismerte el a Sky Sports hasábjain. „Imádjuk a versengést, hiányzott már. A program nagy kihívás, de tartozunk annyival a szurkolóknak, hogy versenyzünk, és remélhetőleg jó show-t csinálunk. Különleges feladatok várnak ránk: három versenyhétvége zsinórban, a munkások hetekig nem mehetnek haza. Azonban most speciálisak a körülmények.”

    Wolff a silverstone-i pályára gurulással kapcsolatos gondolatokkal folytatta: „Az autókon limitált ideig lehet dolgozni. Csak 5 hetünk van a gyárak újranyitásától az első versenyhétvégéig. Talán hozunk egy csomagot, melyet úgyis ilyen tájt akartunk bemutatni. Ez inkább volt élő teszt, mint amit a szabadedzésen fogunk csinálni.”

    Wolff most teljesen más helyzetben van, mint március közepén volt, Ausztráliában: „Amikor Ausztráliába repültünk, nem voltam olyan vidám, mint szezonkezdetkor általában. Talán azért, mert hat intenzív éven vagyunk túl, és volt egy kis mentális kimerülés. Ma már teljesen máshogy érzem magam, éhezem a versenyzésre. Sajnos nem lesznek szurkolók, az esemény csak a tiszta versenyzésről szól majd, másként megfogalmazva pedig arról, amit a legjobban szeretünk.”

  • A Mercedes hosszútávra tervez, de nem hagyja cserben Hamiltont

    A Mercedes hosszútávra tervez, de nem hagyja cserben Hamiltont

    Toto Wolff elárulta, a Mercedes már a hosszútávra szóló terveket szövögeti, továbbá Lewis Hamilton hosszabbítását is szem előtt tartják.

    Sebastian Vettel és a Ferrari válása szinte „felrobbantotta” a pilótapiacot az elmúlt hónapban. A németnek ugyan még nincs ülése a következő szezonra, ám a Scuderia azóta  leigazolta Carlos Sainzot, míg a spanyol helyére Daniel Ricciardo érkezhet a McLarenbe.

    Az Ezüst Nyilaknál azonban még nem ismert a jövő évi pilótafelállás, ugyanis mindkét versenyző szerződése idén lejár. A csillagosok csapatfőnöke azonban pozitívan nyilatkozott azokról a tárgyalásokról, amiket Hamiltonnal folytatnak, továbbá elismerte azt is, hogy a négyszeres világbajnok is esélyes lehet az egyik ülésre.

    A csillagosok viszont első sorban a jelenlegi párosra akarnak koncentrálni, továbbá figyelemmel kísérik George Russell és Esteban Ocon teljesítményét is.

    Martin Brundle nemrég úgy fogalmazott, hogy a Mercedes kénye-kedvére válogathat a fiatal tehetségek közül. Wolff a kijelentésre a következő választ adta:

    ,,Valóban, de nem szabad önelégültnek lennünk. A Red Bull is rendelkezik két nagyon tehetséges versenyzővel, csakúgy, mint a Ferrari – úgy vélem, az a kombináció, amit választottak kifejezetten jó – . Biztosra kell mennünk a tekintetben, hogy a rövidtávú jövőnk jó kezekben legyen, erre pedig Lewis (Hamilton) a legalkalmasabb. Azután pedig a közép – illetve hosszútávú jövőnkkel is foglalkozunk kell. Ez a szituáció nem egyszerű, de jó pozícióban vagyunk.” – magyarázta a 48 éve vezető.

    Wolff emellett szót ejtett a hatszoros világbajnokkal való tárgyalásokról is:

    ,,Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Ugyan a világ különböző pontján tartózkodtunk, de nagyon is beleástuk magunkat a történésekbe. Abban a pillanatban, mikor Lewis visszatér Európába, kitaláljuk azt, amit ki kell találnunk. Már 8 éve együtt vagyunk, így a megállapodásokat nem kell újra megformálni. Az alapok jók, ezért úgy vélem nagyon könnyen találunk majd közös nevezőt.” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.

  • Wolff Bahrein és Abu Dhabi bejelentését várja következőnek

    Wolff Bahrein és Abu Dhabi bejelentését várja következőnek

    A Forma-1 nemsokára véglegesítheti a szezon végét Bahrein és Abu Dhabi versenyeivel Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint.

    Jelenleg nyolc megerősített versenyhétvégéből áll az idei F1-es versenynaptár, a július eleji osztrák versenyektől kezdve a szeptember 6-ai Olasz Nagydíjig bezárólag.

    Libertynek továbbra is 15-18 futam a célja a 2020-as szezonra, így további bejelentések várhatóak. Wolff szerint a közel-keleti verseny elsők ebben a sorban.

    „Jó, hogy van nyolc stabil európai versenyünk.” – jelentette ki a csapatfőnök. – „Úgy hiszem, hogy a közel-keleti futamok is megerősítésre kerülnek a szezon végén. Utána pedig figyelnünk kell, hogyan alakul a helyzet ezekben az országokban.”

    Bahrein a pálya egy másik vonalvezetésével két versenyt is rendezne, ez 11-re emelné a garantált futamok számát.

    Ez még változhat, de remélem, hogy remek tengerentúli versenynaptárunk lesz ősszel.” – utalt arra, hogy az Európán kívüli futamok sorsa még nem tisztázott.

    Csapata jelenlegi problémáiról is beszélt, amit a három hónapos kihagyás eredményezett.

    „Az új versenynaptár új kihívások elé állít minket. A felkészülési idő nagy mértékben lecsökkent. A nyomás pedig, hogy teljesítsünk az év első versenyén, nagyobb, mint eddig.”

    „A megbízhatóság kulcsfontosságú szerepet játszik majd az első futamokon. Az autók abból a konténerből gurulnak majd ki, amiket még Ausztráliában zártunk rájuk. Nincs sok idő a tesztelésre, még a tesztpadokon sem.” – árulta el az osztrák.

    „Az első néhány menet a tanulásról szól majd. Úgy hiszem, a leggyorsabb és legmegbízhatóbb csomaggal rendelkező csapat fog nyerni.”

  • A Mercedes kirúgás helyett átszervezi embereit más bajnokságokba

    A Mercedes kirúgás helyett átszervezi embereit más bajnokságokba

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff utalt rá, hogy a német márka talán más bajnokságban is rajthoz áll majd a jövőben, annak érdekében, hogy többletforrásaikat fel tudják majd használni, miután a Forma-1-ben a költségvetési korlát bevezetése miatt erre nem lesz lehetőségük.

    A Forma-1-ben 2021-től 145 millió dolláros költségvetési plafon kerül bevezetésre, annak érdekében, hogy korlátozzák a nagy csapatok költéseit és ne legyen akkora szakadék a nagyobb és kisebb csapatok anyagi helyzete között. Később a maximum összeget tovább tervezik csökkenteni, 135 millió dollárra. A nagyobb csapatok esetében ez azt is jelentheti, hogy pár F1-es alkalmazottjuktól meg kell válniuk, mivel jóval nagyobb létszámmal működnek, mint a kisebb csapatok.

    Nem kirúgnak, csak átszerveznek

    A Ferrari már jelezte, hogy az F1-ből így kiszoruló alkalmazottait nem rúgná ki, helyette más bajnokságokban, versenyprogramokban találnának nekik helyet. Wolff most azt mondta, hogy a Mercedes is követheti ezt a stratégiát. Hozzátette, hogy ennek az is az oka, hogy nem akarják, hogy tömegesen menjenek el a márkától olyan személyek, akik komoly technológiai tudással rendelkezek a Mercedes kapcsán.

    „Mindenekelőtt olyan pénzügyi valóságban élünk most, ami más, mint a COVID előtt volt” – mondta Wolff a jelenlegi, a koronavírus miatti leállás utáni helyzet kapcsán. „És elfogadtuk az alacsonyabb költségvetési felső korlátot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az F1 sikeres legyen, és pénzt keressen, ne pedig veszítsen.”

    „Számunkra ez is egy mód arra, hogy biztosítsuk, hogy a Daimler ne csak a sport és marketing hasznát élvezze a platformnak, hanem az a lehető legköltségsemlegesebb is legyen. És én úgy hiszem, hogy ezért támogatnunk kell az ilyen költségkorlátot.”

    „Számunkra ez átalakulást jelent, azt jelenti, megváltoztatjuk azt, ahogy a dolgokat csináljuk és a személyeket új területekre helyezzük át. Van egy nagyon erős részlegünk, a Mercedes Benz Applied Science (alkalmazott technológia), ahol a komoly teljesítményű megbízóknak dolgozunk és nyújtunk szolgáltatásokat” – folytatta Wolff.

    „És ki tudja? Talán más verseny kategóriákat is számításba veszünk majd annak érdekében, hogy megtarthassuk a forrásainkat, és az emberi erőforrásunkat és a szellemi tulajdont a Mercedes belül tarthassuk.”

    A Mercedes nem tervez kiszállni az F1-ből

    „Azt hiszem világos, hogy minden autóipari vállalat nehéz és bizonytalan időkkel néz most szembe.” – mondta.

    „Minden egyes nap, mikor kinyitsz egy magazint, vagy egy újságot, az a VW-ről (Volkswagen), vagy a Renault-ról, vagy a Fiatról, vagy a Daimlerről szól. És ebben a tekintetben én teljesen megértem, hogy megkérdőjelezik a sport platformunkat.”

    „A Mercedes felső vezetése alapvető tevékenységnek tartja a Forma-1-ben való jelenlétet. Építünk utcai autókat és építünk versenyautókat. És igazából a legelső autónk is versenyautó volt.”

    „Ily módon, mi nem csak marketing területként tekintünk rá, ami értékes marketing dollárokat generál, de alap tevékenységnek is tekintjük. Technológiaátadás is van az utcai és a Forma-1-es platform között és ez nem kritika tárgya a Daimleren belül.”

  • Wolff: A Honda és a Renault egy szinten van a Mercedes erőforrásával

    Wolff: A Honda és a Renault egy szinten van a Mercedes erőforrásával

    Toto Wolff szerint már nincs teljesítménybeli különbség a Mercedes, a Honda és a Renault erőforrása között.

    Az Ezüst Nyilak számítanak évek óta az abszolút favoritnak, azonban a Red Bull és a Ferrari is megvillantotta olykor-olykor az oroszlánkarmait. Az elkövetkezendő szezonban ismét a csillagosok lehetnek a legesélyesebbek a győzelemre, ám az osztrák csapatfőnök óvatosságra int mindenkit ezzel kapcsolatban.

    ,,Tavaly a Ferrarinak sokkal jobb volt a motorja. Ki tudja idén mi lesz, még nem láttunk semmit sem. Az időmérőn és a versenyen majd meglátjuk, hogy mennyire jók a többiek. Az új versenynaptár és a koronavírus mindannyiunk számár új kihívásokat tartogat. A megbízhatóság kulcsfontosságú szerepet kap az első versenyeken. Az autók gyakorlatilag az Ausztráliában használt konténerekből kerülnek ki, ezért nem igazán van időnk arra, hogy a tesztpadon teszteljünk dolgokat.”

    Wolff továbbá nagy csatára számít motorfronton is:

    ,,Egy megbízható és erős erőforrással kell előállnunk és abban kell reménykednünk, hogy mindez elég lesz. Nem szabad leírni ugyanis a Hondát és a Renault-t. Úgy vélem az összes motorgyártó már egy szinten van.” -nyilatkozta a 48 éves vezető a Motorsport.com-nak.

     

  • Wolff: Nincs helye politikai játszmáknak a Forma-1-ben

    Wolff: Nincs helye politikai játszmáknak a Forma-1-ben

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff kissé tart attól, hogy az új szabályok komoly politikai játszmákat hoznak a Forma-1-be, miközben ennek szerinte nem lenne szabad jelen lennie.

    A koronavírus miatt 2022-re halasztották az új aerodinamikai szabályok bevezetését, emiatt pedig jövőre jócskán korlátozzák a fejlesztéseket. Wolff pedig reméli, hogy emiatt nem kezdenek majd bizonyos csapatok politikai játszadozásokba.

    „A meritokratikus Forma-1 híve vagyok. A legjobb versenyző és a legjobb autó nyerjen, ahogy volt ez mindig. Ne legyenek olyan trükkös dolgok, mint más sportágakban, ahol plusz elemekkel igyekeznek izgalmakat varázsolni. Különösen utálom a teljesítmény kiegyenlítő rendszereket. Ez politikai játszmává teszi a világbajnokságot. Ennek nincs helye a Forma-1-ben.” – kezdte az osztrák.

    „A valóban bevezetett újítások lehetőséget adhatnak a kiscsapatoknak arra, hogy felzárkózhassanak, ám az évenkéntre meghatározott százalékos különbségek viszont nem lesznek akkora volumenűek, hogy komolyat ugorjanak előre.” – jegyezte meg, utalva a Forma-1 által bevezetett hendicep rendszerre.

  • Binotto odaszúrt Wolffnak: Mi már sokkal hamarabb leigazoltuk volna Hamiltont

    Binotto odaszúrt Wolffnak: Mi már sokkal hamarabb leigazoltuk volna Hamiltont

    A pilótakeringő már javában tart a Forma-1-ben, azonban ez nem állítja meg a Ferrari csapatfőnökét, Mattia Binottot, hogy egy kicsit odapiszkáljon Toto Wolffnak és a Mercedesnek.

    Az olasz azért illette kritikával a brackleyi istállót, mivel az olasz istállónak már megvan a versenyzői felállása 2021-re, amíg a Mercedes még mindig nem hosszabbította meg Lewis Hamilton szerződését, aki már öt alkalommal jutott fel a csúcsra Az Ezüst Nyilakkal.

    Nemrégiben pont Wolff volt az, aki kritizálta a Ferrarit a versenyzői bejelentésük furcsa időzítése miatt. Pár nappal azután, hogy Sebastian Vettel távozása a Maranellóiaktól biztossá vált, be is jelentették, hogy Carlos Sainz Jr veszi majd át a négyszeres világbajnok helyét a csapatnál.

    A Mercedes csapatfőnöke szerint ez az egész dolog páratlan, ugyanis még mindkét versenyzőnek lesz miért hajtania az idei szezonban a jelenlegi csapataikkal. Mivel az idei szezon még nem vette kezdetét, és már mindkét versenyző tisztában van vele, hogy jövőre már egy másik istállónál lesznek, Wolff szerint a McLaren és a Ferrari ezzel lépéshátrányba került.

    „Egyszerűen szokatlan volt, amit a Ferrari és a McLaren csinált. Az új pilótapárosok kiléte már a szezon kezdete előtt véglegessé váltak. Ez egy olyan dolog, amit semmilyen körülmények között nem tennék meg.”

    Azonban Binottonak is volt egy pár szava az osztrák számára. Az olasz szerint hihetetlen, hogy még mindig nem hosszabbítottak Hamiltonnal. Wolff a kritika ellenére hajthatatlan és megerősítette, hogy a hosszabbításáról való tárgyalások a szezon kezdetéig biztosan nem veszik kezdetüket.

    Binotto a La Stampanak adott interjújában fejtette ki a véleményét a Mercedesnél uralkodó helyzetről.

    „Örülök, hogy a Mercedesnek megvan a maga véleménye rólunk. Engem is meglepett, hogy még mindig nem hosszabbítottak Hamiltonnal. Mi már sokkal korábban megléptük volna ezt.”

    A hatszoros világbajnok brit pilóta szinte biztosan hosszabbítani fog a Mercedesszel, mivel a Ferrarinál már nincsen szabad hely és jelen állás szerint a Red Bullnál sem kívánnak változtatni a jelenlegi felállásukon.

  • Wolff: Át kell gondolnom a jövőmet a Mercedesnél

    Wolff: Át kell gondolnom a jövőmet a Mercedesnél

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff már többször is tagadta ugyan, hogy távozna a címvédő istállótól, most azonban ellentétes jellegű nyilatkoztatott tett.

    A távozásával kapcsolatos pletykák nem véletlenül keltek szárnyra, ugyanis a Mercedes jövőre sem volt biztosított, ráadásul Wolff részesedést is vásárolt a jövőre kvázi gyári csapatként érkező Aston Martinban.

    Az osztrák vezető most azonban elismerte, hogy át kell gondolnia bizonyos dolgokat.

    „Büszke vagyok a csapatomra, hogy időnként képesek voltunk arra, hogy a rutinosabb alkalmazottjainkat áthelyeztük és a helyükre új, fiatal, tehetséges embereket ültettünk, ez alól én sem lehetek kivétel. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2014 eleje óta kormányozhatom a Mercedest, nagyon élvezem az együttműködést és a munkát a barátaimmal a Forma-1-es csapatnál és a Daimlernél is. Mindazonáltal kérdéseket kell feltennem magamnak, nem akarok olyan csapatvezető lenni, aki nem jön rá arra, hogy nem tud annyit hozzátenni a csapathoz, mint korábban. Azonban most úgy érzem, hogy még sokat tudok adni a csapatnak, de természetesen gondolok arra, hogy mi lesz velem, Ola-val már tárgyalunk erről.” – fogalmazott.

    Wolff egyébként 30%-nyi részvénnyel rendelkezik a Mercedes Benz-ben és ez teszi őt többé, mint csapatfőnök.

    „Nekem nem egy sima munkaszerződésem van, részvényem is van a cégben. Ezért nem akarok ragaszkodni egy megfogalmazáshoz, hogy csapatfőnök vagy ügyvezető vagyok. Őszintén megmondva, még nem hoztam meg a döntést a jövőmmel kapcsolatban, mivel még nem kezdtünk el versenyezni. Minden részlet jelenleg egyeztetés alatt áll.” – tette hozzá.

  • Brawn reagált Wolff kritikájára a fordított rajtrácsos versenyek kapcsán

    Brawn reagált Wolff kritikájára a fordított rajtrácsos versenyek kapcsán

    Ross Brawn reagált Toto Wolff azon véleményére, mi szerint nem lenne jó ötlet kvalifikációs sprintfutamokat és fordított rajtrácsos versenyeket rendezni. Pedig ez is szóba jött arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a második félévben felpörgetni az F1-et, a koronavírus miatti hosszú kihagyás után.

    E szisztéma szerint – ahogy azt a junior bajnokságokból már ismerjük -, rendeznének egy időmérő edzést a szokásos módon, e sorrend alapján egy sprintfutamot, majd a sprintfutam végeredményének függvényében az első 8, vagy 10 helyezett fordított sorrendben sorakozna fel a főfutam rajtrácsára.

    Ezt a felvetést azonban úgy tudni, hogy a Racing Point tulajdonosa Lawrence Stroll akadályozta meg, akinek az Aston Martin kapcsán „közös projektje” van a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal.

    „Személy szerint nem értem, hogy régi ötletek miért kerülnek újra felszínre, mikor azokat már kielemeztük és céltalannak találtuk.” – mondta Wolff. „Egy maga a Forma-1 által készített rajongói kérdőívből is kiderült, hogy csak a rajongók 15 százaléka mondta azt, hogy szeretne fordított rajtrácsos versenyeket.”

    „Mi úgy gondoljuk, hogy a leggyorsabb embernek kell nyernie, a leggyorsabb autóval, ezért óvatosnak kell lenni az efféle trükkökkel.”

    „Képzeljük csak el, hogy valaki beáldozná magát szombaton az első versenyen a pole-ból azért, hogy majd a vasárnapi versenyen a pole-ban lehessen.”

    „Elkezdődne a stratégiai játszma.”

    Brawn szerint azonban Wolff bár először őszinte volt, most már csak kifogásokat keres az elképzelés ellen.

    „Először is Toto nagyon őszintén azt mondta, hogy ‘úgy gondolom, hogy nagyon erős versenyhelyzetben vagyok és nem akarom, hogy bármi is megzavarja az esélyeimet a futamgyőzelmekre’, és ez az ő kiváltsága.” – mondta Brawn. „De azóta sok dolog felmerült, hogy miért is nem kéne ezt tennünk. Én még mindig jobban elfogadom az első okot, amit tiszteletben is tartok, és talán én is így lenneék ezzel az ő helyzetében.”

  • Toto Wolffnak ismét részesedése van a Williamsnél

    Toto Wolffnak ismét részesedése van a Williamsnél

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igencsak szeret befektetésekkel „játszani”.

    Korábban már volt részesedése a Williamsnél, ám 2016-ban eladta azt. Nem régiben kiderült, hogy befektetett az Aston Martinnál, most pedig az látott napvilágot, hogy 5%-os részesedést vásárolt ismét a Williamsnél. Ez azonban állítólag csak a kezdet, később növelné befektetését.

    A Williamsre rá is fér a segítség, mivel a legendás csapat olyan mély gödörbe került, hogy már az eladáson gondolkodnak.

    „Jó látni, hogy a mercedeses Toto Wolff újra vásárolt üt százalék részesedést a WilliamsF1-ben.” – írta Peter Windsor újságíró Twitteren. „Hosszú idő után először tarthat jó irányba a csapat.”