Címke: Toto Wolff

  • Wolff: Az Ineos nem akar a csapat többségi tulajdonosa lenni

    Wolff: Az Ineos nem akar a csapat többségi tulajdonosa lenni

    Toto Wolff, a Mercedes bajnokcsapatának a főnöke elárulta, hogy a petrolkémiai óriás, az Ineos nem akarja átvenni az istállót, állítják vasárnap esti médiajelentések. A Mail on Sunday idézte a korábbit Forma-1-es csapattulajdonos Eddie Jordant, aki szerint a brit milliárdos, Jim Ratcliffe cége közel állt ahhoz, hogy egy 700 millió fontos üzletet kössenek a sportágat uraló alakulattal. Jordan szerint a csapat neve is Ineos lenne, a Mercedes pedig 30%-ot megtartana úgy, hogy Wolff, aki jelenleg is részvényes, már nem lenne felelős mindezért. Az érintett a Toszkán Nagydíj után nyilatkozott:

    „Az emberek elkapnak morzsákat, majd egy egész történetet kreálnak belőle. A Daimler, mint a Mercedes anyacége nem akarja feladni a csapatot, az Ineos pedig nem akar többségi részesedést az istállóban, ha meg már így megszólítottak, nekem sincs okom megválni a részvényeimtől. Rengeteg dolog légből kapott tehát. Teljesen világos a csapat jövője. Ez a Mercedes AMG Petronas F1 csapat, és ezen nem változik semmi sem.”

    A Mercedes kiemelt partnere az Ineos, és számos csúcstechnológiát igénylő dolgoznak együtt, mint például a jachtozásban az Amerika Kupában, vagy a kerékpársportban. Tavaly az Ineos tulajdonosa lett Anglia nagy sikerű Tour de France csapatának a Team Sky-nak, amelyet tavaly át is neveztek Team Ineosra. A cég és a Mercedes F1-es csapatának a partnersége alig marad el a névadó szponzori szinttől.

  • Marko máris tagadta a Newey-Aston Martin pletykát

    Marko máris tagadta a Newey-Aston Martin pletykát

    Helmut Marko tagadta azokat a pletykákat, mik szerint Adrian Newey elhagyja a Red Bullt az Aston Martinért.

    Hosszú várokozás után a héten kiderült, hogy Sebastian Vettel jövőre az Aston Martinná váló Racing Pointnál fogja folytatni a pályafutását. Természetesen az időzítés nem feltétlenül jött jól a Scuderiának, ugyanis a német némileg ellopta a show-t előlük az ünnepi hétvégéjükön.

    A négyszeres világbajnok a 2021-es évre Lawrence Stroll és a csapat támogatását fogja élvezni, ugyanakkor azt kihangsúlyozták, hogy a két versenyzőjük egyenlő bánásmódban fog részesülni. A 33 éves pilóta becserkészésének nemcsak a kanadai milliárdos örül, hanem a Mercedes csapatfőnöke is. Toto Wolff is vásárolt részvényeket az Aston Martinból, továbbá Vettel szomszédságában lakik, így nagyon jó kapcsolatot ápol a heppenheimivel.

    ,,Az a tudás, amivel Seb (Vettel) rendelkezik nagyon is kulcsfontosságú lesz a csapatnak. Általa mindenki előre léphet majd.” – osztotta meg álláspontját a csillagosok vezetője.

    Vettel személye mellett az olasz sajtó azonban még egy nevet bedobott a kalapba. A pletykák szerint a Red Bull főtervezőjét is elcsábíthatják az új projektbe, így összeállhat majd ismét a sikeres páros az Aston Martinnál.

    Newey az elmúlt években némileg háttérbe vonult. Christian Horner Monzában elmondta, mindez azért történt, mert a 61 éves szakember motivációját az F1 jelenlegi állapota és a Renault-val való elmérgesedett viszony csorbította meg. A brit csapatfőnök viszont leszögezte, a Honda megjelenése ismét megmozgatta Newey fantáziáját, ezért újfent teljes erőbedobással vesz részt a csapat életében.

    Így mikor megkérdezték a Red Bull tanácsadóját a nemrég született pletykáról, Marko azonnal cáfolni kezdte azokat:

    ,,Adriannek (Newey) szerződés van velünk. Nemrég ugyan lehetősége volt tesztelni egy ritka Aston Martint, amiért köszönetet is mondott Strollnak, viszont ebben nincs több.” -nyilatkozta az osztrák a Sport1.de-nek.

    Mindaddig Otmar Szafnauer azokat a találgatásokat igyekezett eloszlatni, amik azt sugallták, hogy újdonsült versenyzőjük nem épp acélos teljesítménye náluk is fel fog bukkanni. A Racing Point csapatfőnöke viszont meg van arról győződve, hogy mindez azért alakult ki, mert a Ferrarinál Vettel nem érezte azt, hogy támogatják:

    ,,Mindannyiunknak szüksége van egy kis szeretetre, különösen akkor, ha mentálisan is folyton feszegetjük a határainkat. A mi feladatunk az, hogy átkaroljuk őt és megmutassuk neki, hogy miről is szól ez a csapat. Úgy vélem mellettünk ismét kivirágzik majd.”

  • Wolff a fordított rajtrácsos versenyekről: Ez nem egy valóságshow

    Wolff a fordított rajtrácsos versenyekről: Ez nem egy valóságshow

    Ismételten kifejezte ellenvetését a fordított rajtrácsos versenyek ötlete ellen a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, miután látva a monzai eseményeket az FIA ismételten előállt a nem szokványos F1-es rajtrács ötletével.

    A múlt heti Olasz Nagydíjon a körülmények úgy hozták, hogy egy kvázi fordított rajtrácsos, sprintversenyt láthattunk a Forma-1-ben, amely rendkívül izgalmas volt.

    A nyár folyamán ugyan már a Mercedes egyszer elutasította ezt a tervezet, ám most a megváltozott F1-es struktúra szerint már nincs szükség minden csapat beleegyezésére.

    Az osztrák csapatfőnök pedig ismételten megkapta ezt a kérdést, hogy változott-e valamit a véleménye a témával kapcsolatban.

    „Nem hiszem, hogy a jelenlegi formátumot teljesen össze kellene kuszálni. Látunk olyan versenysorozatokat, ahol megváltoztatták a már-már történelmi szintű lebonyolítást, most hirtelen a NASCAR jut eszembe. De továbbra is azt mondom, hogy az F1-nek nincs szüksége erre.” – kezdte Wolff.

    „Nem azért, mert Mercedeses vagyok, épp ellenkezőleg, szeretem a változatosságot és a kiszámíthatatlanságot, de senki nem akar a fordított rajtrács miatt nyerni. Nem hiszem, hogy olyan rajtfelállást kellene alkotnunk, amiből lehetetlen előzni. Ez egy meritokratikus sport, ahol a legjobb versenyzők és a legjobb autók nyernek, nem pedig a WWE, ahol minden teljesen véletlenszerűen történik.” – folytatta.

    „Ha véletlenszerűséget akarsz, akkor csinálj egy valóságshow műsort. Mert ez nem az, ez nem egy BigBrother és nem hiszem, hogy annak is kellene lennie.” – zárta.

  • Wolff: Vettel döntése jó nekem, az F1-nek és a csapatnak

    Wolff: Vettel döntése jó nekem, az F1-nek és a csapatnak

    Toto Wolff szerint Sebastian Vettel maradása mindenkinek jól jön a sportban.

    Csütörtök reggel konfirmálta a Racing Point, hogy jövőre a német pilóta fogja vezetni az Aston Martinná változó csapatuk egyik autóját. Mivel a Mercedes csapatfőnöke is rendelkezik részvényekkel a brit autógyárból, így a 33 éves versenyző döntése őt is érinti. A hírekre reagálva Wolff ki is hangsúlyozta, hogy a négyszeres világbajnok maradása jó neki, a csapatnak és a sportnak is.

    ,,Úgy vélem ez remek. Vannak részvényeim az Aston Martinnál, így ebből a perspektívából nézve is nagyszerű. A német piac ugyanis a második legfontosabb a számunkra. A Forma-1-nek is jó az, hogy Seb (Vettel) marad. Ő a második legsikeresebb pilóta ebben az évtizedben, így a sportágnak igazán fontos az, hogy egy olyan versenyző, mint Sebastian nem menjen el. Egy másik szemszögből nézve, rengeteg tudást fog vinni az Aston Martinhoz, továbbá Lance-nek (Stroll) is, aki ugyan folyamatosan fejlődik és már most egy  nagyszerű szinten mozog. Tehát azzal a tudással, amivel Sebastian szolgálhat mindenki jól jár, úgy vélem ő ezzel fog igazán hozzájárulni a csapathoz.”

    A Mercedes csapatfőnöke viszont saját terveit még nem konfirmálta. Korábban már elmondta, hogy szeretne a csillagosoknál maradni, azonban arról még nem határozott, hogy jelenlegi szerepkörét megtartva teszi ezt, vagy új feladatok után néz.

    ,,A Mercedesnél akarok maradni. Nagyon jól kijövök Ola Källeniusszal, és az ittlévő srácokat is kedvelem. Nagyon összeszokott csapat vagyunk.”

    Wolff továbbá azt is kihangsúlyozta, bármilyen döntést is hoz majd, az nem lesz hatással Lewis Hamiltonra.

    ,,Barátok lettünk. Nagyon is figyelemmel kísérjük azt, hogy a másik mit csinál, viszont ő tudja azt, ha én már nem leszek itt, ez a csapat akkor is nagyszerű lesz a számára. A másik oldalt nézve, ha ő megy el, akkor a legjobb pilótát fogjuk elveszíteni, de tovább fogunk lépni és találni fogunk valakit, aki hasonló szinten tud teljesíteni.”

  • Lehto szerint Hamilton 5 millióval többet akar 2021-re

    Lehto szerint Hamilton 5 millióval többet akar 2021-re

    Lewis Hamilton kitart amellett, hogy 2021-ben fizetésemelést érdemel, állítja a korábbi Forma-1-es autóversenyző. Az őrült átigazolási szezon tart tovább, és a legtöbb pilótának már fix helye van jövőre is, de hivatalosan a hatszoros világbajnok helye még kiadó 2021-re. Az is egyértelmű, hogy a Mercedes megtartaná Hamiltont. Toto Wolff csapatfőnök erről a Bildnek ennyit mondott:

    „Talán eljön már hamarosan az az idő, hogy komolyan kell beszélnünk erről. Ugyanakkor egyikünk sem stresszel emiatt, még ha ez most mindenkinek furcsa is.”

    Michael Schumacher korábbi csapattársa a Benettonnál, JJ Lehto viszont hallott olyan pletykákat, mely szerint Hamilton szimplán csak több pénzt akar. A finn az Iltalehtinek nyilatkozott:

    „Hamilton 5 millióval többet akar, ezt a játékot játssza pillanatnyilag.”

    Lehto szerint ez menni fog a britnek:

    „Jön a hetedik világbajnoki címe, mégis ki más venné át a helyét a Mercedesnél? Hamilton annyira a Mercedeshez köthető. Ő a szupersztár, aki minden rekordot megdönt.”

  • Wolff: Cowell olyan munkát vállal el, amilyet akar

    Wolff: Cowell olyan munkát vállal el, amilyet akar

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy a motorrészlegük éléről távozó Andy Cowell olyan munkát vállalhat el, amilyet csak szeretne. Ezzel pedig azt sem tiltotta meg az osztrák, hogy Cowell akár a Ferrarinál kössön ki.

    Habár a brit szakember részben még mindig a Mercedesnél dolgozik, a domináns istálló mérnöke mégis úgy döntött, hogy elhagyja Brixworthot és egy új kihívást keres magának.

    Ezt követően számos olyan pletyka is szárnyra kélt, miszerint a Ferrari azonnal megkörnyékezte Cowellt, azonban több olasz médium szerint a brit mérnök azonnal nemet mondott az olasz istálló megkeresésére.

    A másik, egy fokkal valószínűbb lépés Cowell számára az Aston Martin lenne, akik 2021-től veszik át a Racing Point helyét a Forma-1 rajtrácsán, miután Lawrence Stroll komoly részvényeket vásárolt a brit autómárkánál. Nem mellesleg Wolffnak is vannak kisebb részvényei az Astonban, szóval ki tudja, mi lesz a Mercedes sikertörténetében kulcsszerepet vállaló Cowellel.

    „Andy az egyik alappillére volt a csapatunknak és az ő segítségével 2014 óta folyamatosan képesek voltunk egyre jobb és jobb eredményeket elérni,” -ismerte el a brackleyi istálló osztrák csapatfőnöke.

    „Egy rendkívül jó mentalitású emberről beszélünk, mind a munkában, mind emberileg. Most pedig csak úgy válogat a lehetőségek között, ugyanis biztos vagyok benne, hogy számos kapu nyitva áll előtte.

    „Nem kell elhamarkodnia a dolgot és biztos vagyok benne, hogy Andy nem is fogja elfogadni az első adandó lehetőséget. Azonban egy számos elismeréssel rendelkező szakértő, aki képes mérnökök százait vezetni, olyan munkát találhat magának, amilyet csak szeretne.”

  • Wolff marad a Mercedesnél, csak a Ferrari akarta a Libertynél tudni őt

    Wolff marad a Mercedesnél, csak a Ferrari akarta a Libertynél tudni őt

    Toto Wolff maradhat a Mercedes élén 2020 után is. A csapatfőnök többször is tisztázta már az elmúlt hetekben, hogy egyeztet a szerződéséről Ola Kallenius, új Daimler vezérrel. Korábban pedig még arról is volt szó, hogy a Liberty Mediánál kaphat vezető szerepet. Wolff ezt a dolgot is tisztába tette, a La Gazzetta dello Sportnak:

    „Sergio Marchionne volt az, aki szeretett volna a Mercedes menedzsmentjén kívül és inkább a Libertynél akart tudni, hogy ezzel is gyengítse a csapatot. Majdnem egy évig gondolkodtam is ezen, de aztán döntöttem, hogy ahol vagyok, ott vagyok a legboldogabb, a csapat szívében, a garázsban, ahogy látom a szerelőket dolgozni, és csak egy csendes megfigyelője vagyok, aki részt vesz a mérnökökkel az elemzésekben. Jelen pillanatban meg tudom erősíteni, hogy maradok.”

    Wolff elárulta azt is, hogy feszült a viszonya a Ferrari csapatfőnökével, Mattia Binotto-val:

    „Különleges kapcsolatom volt Marchionne és Arrivabene urakkal. Maurizio marketingből sokat tanított nekem, és továbbra is kapcsolatban állunk, és természetesen voltak nehéz pillanatok, főleg Sergio halála előtt. Az utolsó üzenet amit kaptam tőle ennyi volt: „Még találkozunk.” Soha nem töröltem ki. Mattia teljesen más tészta, különbözik a karakterünk.”

  • Wolff így tenné izgalmasabbá a versenyeket

    Wolff így tenné izgalmasabbá a versenyeket

    Toto Wolff elmondta, hogy tenné izgalmasabbá a versenyeket. Miközben Dr Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta, hogy kezd aggódni a Forma-1 jövője miatt.

    Az idei szezon ráadásul a koronavírus miatt különösen szokatlanra sikerült. Csak júliusban tudott elrajtolni a szezon, azóta igen sűrű a menetrend, nézők azonban egyelőre nem lehetnek jelen a versenyeken. A helyzet pedig anyagilag megnehezítette a csapatok és a bajnokság dolgát.

    Mindezek ellenére a Mercedes és Lewis Hamilton így is meg tudta tartani előnyét.

    A Red Bull kampányolt a partimód betiltásáért, de még így sem garantált, hogy véget érhet az „unalom” a Forma-1-ben.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint az is megoldás lehetne a versenyek felrázására, ha a versenyeken mind a három gumikeveréket használniuk kellene a versenyzőknek, így biztosan nem lennének egy kiállásos taktikák.

    Wolff szerint más mód is lenne erre

    Toto Wolffnak is van egy ötlete, noha ki is áll a Mercedes dominanciája mellett.

    „Értem, amit a rajongók mondanak és azt gondolom, hogy könnyű lenne annyit mondanom, hogy ‘vannak jó focimeccsek és vannak rossz focimeccsek’.” – idézte Wolff szavait a brazil Globo Esporte.

    „Senki nem akarja azt látni, hogy egy csapat dominál a bajnokságban. De mi nem gondoljuk úgy, hogy dominálunk” – tette hozzá az osztrák.

    Véleménye szerint a csapatok belső kommunikációjához, a csapatrádiókhoz való komolyabb hozzáférés jobban demonstrálná, hogy mennyi feszültség is van egy-egy győzelem mögött.

    „Szerintem fontolóra kellene venni ezen kommunikációk elérhetővé tételét a rajongók számára, hogy követhessék az eseményeket és láthassák, hogy valójában mi történik belül” – mondta Wolff.

    „Sokkal több a dráma a színfalak mögött. Hogy elkészüljenek az elemek, a műszaki problémák, fejlesztések megjelenése a pályán az utolsó pillanatban, és mint Belgiumban, az egy kiállásos stratégia minden aggodalma.”

    „Ha ez megtörténne (a kommunikáció elérhetővé tétele), szerintem új szórakoztató tényező lenne.”

    Wolff elmondta azt is, hogy a „korona naptár” új versenyei is különleges izgalmat tartogatnak a 2020-as szezonra.

    „Mugello egy hihetetlen pálya, amit még versenyző korszakomból ismerek” – mondta Wolff. „Nagyon várom már Portimaót is, ami bizonyára nagyon szórakoztató hely és aztán visszatérünk az ikonikus Imolába és Törökországba és Bahreinbe is.”

    „Sok változás jön és remélem, hogy hozzátesznek majd a szórakozáshoz.”

  • Wolff tagadja, hogy a Ferrarihoz igazolna

    Wolff tagadja, hogy a Ferrarihoz igazolna

    Toto Wolff tagadta azokat a pletykákat, melyek szerint ő vezeti majd hamarosan a Ferrari Forma-1-es csapatát.

    A vad pletyka az olasz sajtóban kapott szárnyra, mivel Wolff új szerződése még mindig nincs aláírva a Mercedesnél, és a Daimler vezérigazgatójával, Ola Kalleniusszal sem a legjobb állítólag a viszonya.

    „Mindenki a Ferrariról álmodik – ez normális” – kezdte Wolff. „A pilóták is így gondolják. A Ferrari a legfontosabb brand a Forma-1-ben. Ugyanolyan fontos az is, hogy visszatérjenek a győzelemért való csatározásba. Ugyanakkor én a Mercedes csapat tagja vagyok. Jó kapcsolatom van a csapattal, jól érzem itt magam. Rendben vagyok itt.”

    Mindezek ellenére a pletykák jelen vannak, ezeket kérdőjelezte meg az osztrák.

    „Azért, mert még nem újítottam meg a szerződésem a Mercedesszel?” – tette fel a kérdést. „Először is meg kell értenem, merre tart a Forma-1, és a is normális, hogy nem megy könnyen a szerződéshosszabbítás. Azonban úgy gondolom, néhány héten belül pontot tehetünk az ügy végére.”

    Arról is beszélt emellett, hogy az ő csapatuk lelassításán igyekeznek azok, akik a partimód betiltását erőltették.

    „Először frusztráló volt, mert azért fejlesztettük így a motort, hogy előnyt szerezzünk az időmérőn. Másrészt ha egy csapat mindenki mást legyőz, akkor mindent megtesznek azért az ellenfelek, hogy azt lelassítsák, az FIA-val együtt. Ezért fogjuk fel pozitívan ezt, és reméljük, hogy ehelyett a versenyen lehetünk gyorsabbak.”

  • Binotto nem kíván válaszolni Wolff megjegyzésére

    Binotto nem kíván válaszolni Wolff megjegyzésére

    A Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottónak semmi mondandója nincs Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének kritikájára.

    Wolff korábban hangot adott véleményének, miszerint a Ferrari jelenlegi helyzete teljesen méltatlan a csapat múltjához. Szerinte az olasz csapatnál meg kellene kérdőjelezni “bizonyos személyek döntéseit”.

    Vele pedig a legtöbb ember egyetért, Binottót nem tartják alkalmasnak a csapatfőnöki pozícióra.

    „Tudom, hogy bizonyos emberek más csapatoknál szeretnek a mi helyzetünkről és rajongóinkról beszélni” – mondta Binotto.

    „Semmit nem szeretnék válaszolni neki. Tudom, hogy mi a helyzet a rajongóinkkal. Én magam is rajongó vagyok. 25 éve dolgozom ennél a csapatnál.”

    „Tisztában vagyunk a prioritásainkkal, nincs a csoda a Forma-1-ben. A lehető leggyorsabban kell fejlődni és a megfelelő prioritásokat kell meghatározni.”

    Hozzátette azonban, hogy hiába jön két olasz helyszín is a versenynaptárba, mivel „semmit sem tudnak tenni a motorral”, nagy változásra a hazai versenyeken sem lehet számítani.

    „2021-re kell koncentrálnunk és az azt követő szezonra” – mondta Binotto a Corriere della Serának.