Címke: Toto Wolff

  • A csapatok szerint az F1 által megcélzott rajongókat nem is érdeklik az új autók

    A csapatok szerint az F1 által megcélzott rajongókat nem is érdeklik az új autók

    A Mercedes és a Ferrari csapatvezetője szerint szükségtelen kritizálni a 2025-ös szezon előtti közös bemutatóeseményt, hiszen arra annak ellenére is igény van, hogy semmiféle sportértékkel nem fog rendelkezni.

    Az F1 nemrég bejelentette, hogy február 18-án Londonban közös, nagyszabású csapatbemutatót fog tartani a sport, amelyen minden istálló és pilóta képviselteti majd magát. Az esemény hivatalosan a világbajnokság 75. évfordulójának apropójából jön létre, de emellett a nagy nézői igény is szülte, hiszen a jegyeket borsos áruk ellenére percek alatt elkapkodták.

    Az F1 saját maga veri át a nagy újítására jegy után kapkodó szurkolóit?

    A bemutató valódi értéke azonban a kezdetektől fogva kérdéseket vet fel, hiszen azon a csapatok nem az új, 2025-re épített versenyautójukkal fognak fellépni, hanem az idei modellt állítják közszemlére, s csak a festések esetleges változása jelent majd újdonságot. A Ferrari már jelezte, hogy később a szokott módon egy saját autóbemutatót is tart, és lehetséges, hogy több csapat is így tesz majd.

    A csapatfőnökök Las Vegas-i sajtótájékoztatóján Toto Wolff a Mercedes részéről támogatólag szólt a közös bemutatóról, dacára annak, hogy ő is a régivágású rajongók közé sorolja magát, akiknek nincs szükségük ilyen szemfényvesztésre.

    „Ha rajtam múlna, sprintversenyek sem lennének, de az adatok azt mondják, hogy a rajongók szeretik a sprintversenyeket. Szeretik az ilyen eseményeket is. A sportunkat az adatok irányítják, és ha azok azt mutatják, hogy ez nagyon jó lesz, akkor érdemes vele tenni egy próbát” – mondta Wolff.

    „Kicsit olyan lesz, mint egy versenyhétvége, hiszen minden versenyző és csapat megjelenik, és nagy médiaérdeklődés fogja övezni az új festések bemutatását. Talán a keményvonalas rajongók kicsit csalódottak lesznek, hogy nem a végterméket láthatják, de azt valójában a tesztek végéig úgysem látná senki.”

    A Ferrarit irányító Frédéric Vasseur szerint sem az autók idomainak apró változásai azok, amik lázba hoznák a rajongókat.

    „Nem hiszem, hogy egy ilyen eseményen az emberek az autók részleteit, a padlólemez szélét figyelnék. Még akkor sem, ha tényleg az új autót mutatnánk be. Biztos vagyok benne, hogy korábban mindannyian mutattunk már be autót nem valódi alkatrészekkel. Most pedig nem is lesz szó ilyenről, az előző évi autóval jelenünk meg, és a festés lesz a középpontban. Az egész a rajongóknak fog szólni, és szerintem jó esemény lesz, nem kell mindent kritizálni” – állt ki az F1 új ötlete mellett Vasseur is.

    Wolff elárulta, milyen szabályt fektetett le Hamiltonnal

  • Wolff elárulta, milyen szabályt fektetett le Hamiltonnal

    Wolff elárulta, milyen szabályt fektetett le Hamiltonnal

    Toto Wolff és Lewis Hamilton megbeszélte előbbi félreérthető kijelentését, a Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor továbbra is kitart a véleménye mellett.

    A Brazil és a Las Vegas-i Nagydíj közötti időszakban többen felhúzták a szemöldöküket azon, hogy egy Mercedesről megjelent könyvben Toto Wolff kifejtette: Lewis Hamiltonnak is van szavatossági ideje, amely előbb-utóbb lejár, és a hétszeres világbajnok megkönnyítette az ő dolgát azzal, hogy átigazol a Ferrarihoz, mert így soha nem kell majd elküldeni. Az osztrák üzletember ezután igyekezett finomítani a kijelentésein, amelyekre Hamilton Las Vegasban reagált és kiemelte, főnöke a közös éveik alatt mindig támogató volt vele, és most sem érzi úgy, hogy bármit is bizonyítania kell neki.

    A Mercedes csapatfőnöke ezután a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján sem kerülhette el a szavatossági idővel kapcsolatos kérdést, majd megerősítette, hogy Hamiltonnal megbeszélték a dolgot. „Lewis és én beszélünk, mindig is beszéltünk. Egy mondat, ami megesik, rosszul néz ki amiatt, hogy egy olyan hétvégén került nyilvánosságra, amelyen különösen nem volt elégedett a vezetésével vagy az autóval. Egy szabályt a kapcsolatunk nagyon korai szakaszában lefektettünk, ez pedig az, hogy azonnal beszélünk. Miért mondtad ezt? Vagy mit értettél ez alatt? Most is ezt tettük.”

    „Ez egy mondat a könyvben, de mondtam 99 másik mondatot is a brazíliai hétvége környékén, és idéztek néhány interjúból, amelyeket Lewisról adtam, és amelyekben egyértelműen kijelentettem, hogy ő minden idők legnagyszerűbb versenyzője, és ha képesek vagyunk gyors autót adni neki, akkor képes lesz nyerni és a világbajnoki címért küzdeni, de elbuktunk abban, hogy ezt megtegyük” – mondta Wolff.

    Amellett az osztrák ugyanakkor továbbra is kitart, hogy mind a pilótákra, mind a többi alkalmazottra érvényesek a szavatossági idővel kapcsolatos megjegyzései. „Gyakran hangoztatom ezt, különösen a mai világban. Mindannyiunkon nyomot hagy ez. Évente több mint 20 versenyt csinálunk végig és repkedünk a világban. Amit mondtam, arra mondtam, hogy mindenkinek van szavatossága, és az ember nem akar nagyszerűből jóvá válni. Ez alól pedig a versenyzők sem kivételek. Továbbra is kitartok emellett, mert én is folyamatosan kérdéseket teszek fel magamnak a szervezet és minden érintett érdekében.”

    Verstappen, a békebíró: így segített rendezni apja és Horner viszonyát

  • Wolff szavai baljós előjelnek tűnnek az F1-kedvelők számára

    Wolff szavai baljós előjelnek tűnnek az F1-kedvelők számára

    A Mercedes F1-es csapatfőnöke szerint ha valamikor nem baj negyediknek lenni a csapatok rangsorában, akkor ez az idény.

    A Mercedes 2024-ben eddig három F1-es futamgyőzelmet ünnepelhetett: Ausztriában Max Verstappen és Lando Norris ütközéséből George Russell profitált, Silverstone-ban Lewis Hamilton vívott nagy harcot Norrisszal és előzte meg a McLarennél jobb taktikázással, Spában azonban egyértelműen saját erőből nyert a csapat – a pályán Russell ért célba elsőként, de a túl könnyű autó miatti utólagos kizárásával csapattársa örökölte meg a győzelmet.

    Toto Wolff nyilván többre vágyott ennél, de úgy véli, ezzel sem lehet elégedetlen. „Elfogadom a 2024-es idényt, mert három futamot megnyertünk és tűrhető teljesítményt mutattunk. Ha valamikor negyediknek kell lennünk a bajnokságban, ez az a szezon” – mondta a Guardian-nek.

    „Minél hátrébb végez valaki a csapatok rangsorában, annál több idő jut neki a szélcsatornában a 2026-os autóval foglalkozva. Olyan helyzetben vagyunk, hogy több fejlesztési lehetőségből gazdálkodhatunk majd.”

    Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

    Ezzel az F1 új szabályrendszerére utalt, amire a jövő évtől kezdhetik meg a felkészülést a csapatok, már ami a kasztnit és az aerodinamikai elemeket illeti – a motorokkal már rég megkezdődött a munka. Baljós előjel lehet a semleges szurkolóknak, hogy a Mercedes pont a legutóbbi, 2014-es nagy motorreform előtti második esztendőben, 2012-ben végzett utoljára ennyire hátul a konstruktőri értékelésben, akkor ötödik lett – és emlékszünk, mennyire beletaláltak az új szabályokba az új motorral. Igaz, akkor még nem voltak érvényben olyan pénzügyi megkötések a fejlesztésekre vonatkozóan, mint manapság, a költségkeret hatékony kihasználása kevésbé számított.

    Azt persze nem állíthatjuk, hogy a Mercedes szándékosan nem hozza ki a maximumot az autójából idén, egyszerűen csak nem talált megoldást arra, hogy tartósan gyorssá tegyék és kiiktassák a gyengeségeit.

    Jól kezdtek Las Vegasban

    A csapat számára van esély, hogy 2024-ben további győzelmet szerezzen, hiszen Las Vegasban a pénteki edzésnapon ők voltak a leggyorsabbak, vélhetően annak is köszönhetően, hogy a hűvös időben jól fel tudják melegíteni a gumikat. Lewis Hamilton ugyanakkor rámutatott, hogy nem minden rózsás.

    Meglepő beismerést tett Hamilton: tényleg faképnél akarta hagyni a Mercedest

    „Idén először volt ilyen napom. Az autót nagyon jónak éreztem az első edzésen, bár a másodikon nem volt annyira jó, szóval van feladatunk holnapra – nyilatkozta. – A versenytempónk sem kifejezetten nagyszerű, ezért az egyik feladatunk azt kitalálni, hogyan javíthatunk rajta anélkül, hogy egy mért körön lassulnánk. Mindenesetre kellemes volt, hogy össze tudtam rakni a szektorokat, és hogy az autó nem dobált össze-vissza.”

    George Russell beismerte, a csapatnál sem értik, mitől táltosodtak meg ennyire, és arra számít, hogy szorosabb lesz az élmezőny szombattól. „Nem hiszem, hogy ekkora előnyünk marad a többi csapat előtt. Nagyon remélem, ezúttal nem csúszunk mások mögé, mint az megesett más pályákon” – tette hozzá.

    A Red Bull és Max Verstappen ugyanakkor bevallottan küszködik a gumik tapadásának hiánya miatt.

    A Red Bullnál már „biztos becsomagolták” a Verstappen vb-címét ünneplő pólókat

  • Meglepő beismerést tett Hamilton: tényleg faképnél akarta hagyni a Mercedest

    Meglepő beismerést tett Hamilton: tényleg faképnél akarta hagyni a Mercedest

    Eddig úgy gondoltuk, Lewis Hamilton csak a szerelőinek üzent, ám most ő maga ismerte be, hogy megfordult a fejében a szezon vége előtti távozás gondolata.

    A Brazil Nagydíj után többekben felmerült, hogy Lewis Hamilton nem akarja kitölteni szerződését a Mercedesnél, és az idei utolsó három verseny előtt elhagyná azt az istállót, amellyel 2014 és 2020 között zsinórban hat egyéni világbajnoki címet nyert. A Ferrarihoz tartó 39 esztendős pilóta az interlagosi futam levezető körében ugyanis erre utaló üzenetet címzett a csapatának a rádióban, ám a Mercedes utólag elhessegette ezeket a felvetéseket, és inkább azzal magyarázta a hétszeres világbajnok szavait, hogy az idén utoljára Brazíliában szolgálatot teljesítő szerelőinek üzent.

    A Las Vegas-i Nagydíj szerdai sajtónapján azonban Hamilton elismerte, valóban megfordult a fejében, hogy Brazília után nem áll rajthoz többet az idén. „Abban a pillanatban így éreztem. Nem igazán akartam visszajönni azután a hétvége után, de szerintem ez természetes – idézi őt a Sky Sports. – Frusztráló, amikor az embernek ilyen szezonja van. Biztos vagyok benne, hogy több ilyen idényem nem lesz, de legalábbis azon fogok dolgozni, hogy ne legyen. Abban a pillanatban nem éreztem magam valami nagyszerűen, de itt vagyok, erős vagyok, és abszolút mindent bele fogok adni az utolsó versenyekre.”

    Hamilton már a karácsonyt várja, de tett egy 1 millió dolláros ajánlatot

    Nem csoda, hogy Hamilton a Brazil Nagydíj után teljes érdektelenséget mutatott aziránt, hogy hol végez az összetettben csapattársához képest, majd közölte, hogy ő már inkább a Karácsonyt várja. Az idei Brit Nagydíjon 2021 óta ismét futamot nyerő klasszis ugyanis Interlagosban csak szenvedett: a sprintfutamon a 11. helyen végzett, majd kiesett a Q1-ben az időmérőn, végül pedig a 14. helyről rajtolva az utolsó pontszerző, azaz a 10. helyen ért célba a versenyen. Ez az utóbbi két és fél évet tekintve a legrosszabb eredménye az F1-ben.

    Az pedig, hogy a pillanat hevében szélsőséges megnyilvánulást tesz, szintén nem áll távol Hamiltontól, aki sikerkorszaka alatt is több alkalommal tudott elkedvetlenedni egy-egy rosszabb eredmény után.

    Nem akar bizonyítani Toto Wolffnak

    Hamiltont Las Vegasban arról is kérdezték, mit szól Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének megjegyzéseihez. Az osztrák üzletember a csapatról megjelent könyvben ugyanis arról beszélt, mindenkinek lejár egyszer a szavatossági ideje, és pilótája megkönnyítette a dolgát azzal, hogy magától megy el, mert így nem kellett előbb-utóbb nekik a távozás felé terelniük őt. Wolff azóta kifejtette, kissé ki lettek ragadva a szavai a szövegkörnyezetből, Hamilton azonban – legalábbis látszólag – amúgy sem tulajdonít nagy jelentőséget nekik.

    Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

    „Nem – felelte Hamilton arra a kérdésre, hogy ezek után bizonyítani akarja-e főnökének, hogy továbbra is csúcsformában van. – Magabiztos vagyok, erősnek érzem magam, jól edzettem, szóval remekül vagyok. Őszintén mondom, mentálisan egész évben most érzem magam a legjobban, és megnézve, hogy mennyire rossz volt a legutóbbi verseny, ez szerintem sokat elmond. Régóta részese vagyok ennek a játéknak, és annyi mindent mondtak már rólam, annyi mikro-agressziót tapasztaltam. Nyilván nem a főnököm részéről, mert ő mindezen évek során támogató volt és annyi mindent értünk el együtt, hanem összességében, a média és minden más részről, de semmi sem tud térdre kényszeríteni.”

    „Továbbra is itt vagyok, továbbra is küzdök, és folytatni fogom. Olyan csapatom van, amelyet továbbra is őszintén szeretek, és bár elmegyek, biztosra akarok menni, hogy a legjobbat nyújtom nekik a következő versenyeken. Ha olyan autót adnak nekem, amelyik a pályán akar maradni, akkor remélhetőleg jobbak lesznek az eredmények” – utalt vissza azért a brazíliai problémáira a hétszeres világbajnok.

    Hamilton különleges gesztussal kedveskedik néhány szerencsés rajongójának

  • Wolff nyomasztó gondolatokkal vallott a lelki egészségért vívott harcáról

    Wolff nyomasztó gondolatokkal vallott a lelki egészségért vívott harcáról

    A Mercedes F1-es csapatának vezetője, Toto Wolff egy interjúban elmondta, miért tekinti fontosnak a témát, és saját személyes tragédiáiról is mesélt.

    A lelki egészség fontosságáról egyre többet olvashatunk, és az F1 berkein belül Wolff az egyik élenjáró személy, aki a legtöbbször beszél róla. „Ki akarom irtani a mentális egészséggel kapcsolatos megbélyegzéseket, ezért beszélek róla – jelentette ki a Guardian-nek, elismerve, hogy a saját őrlődésein nagyrészt már túllendült. – 50 éves elmúltam, azóta sokkal könnyebb lett. Nem tudom, ki olvas [Arthur] Schopenhauertől, de ő alapvetően azt állítja, az élet folyamatos szenvedés, és minél közelebb érünk a végéhez, annál jobb. Érzem ezt a megkönnyebbülést, nálam már a B-oldal forog.”

    Éppen ezért általában hiába döcög évek óta a Mercedes szekere az F1 bajnokságában, őt ez nem bosszantja annyira, mint amennyire mást megviselne ez a fajta küszködés. „Nem érzek terhet, ilyen a komfortzónám. Ez nem egy macsós mondat, mert előfordul más élethelyzetekben, hogy szörnyen, törékenynek érzem magam. Mindig voltak nehézségeim a lelki egészségemmel, a múltam miatt. A munkámban érzett frusztráció éppen ezért meg sem közelíti azokat az eseményekét, amiket átéltem” – mondta Wolff.

    „Mindannyian keresztet cipelünk, és amit én traumaként vagy megszégyenítésnek élek meg, ki sem billentene egy olyan kisgyereket, aki Szíriában nő fel, vagy aki egy csónakon jut át Angliába, hogy túléljen. Nem kellene sajnáltatni magunkat.”

    Wolff: Vannak őrült politikusok, akik sokkal nagyobb károkat okoznak, mint Michael Masi

    E sötét sorok mögött szomorú múltbeli események állnak, hiszen mint tudjuk, Wolffnak már fiatalon sok nehézségben volt része. „Az apám meghalt, amikor 15 éves voltam, de tíz éven át súlyos beteg volt, agydaganattal élt. Szóval más kisgyerekként el kellett viselnem a helyzetet” – mondta.

    „Az anyám nem volt mellettem, mert neki is túl kellett élnie a helyzetet. Én vigyáztam a húgomra, és magamért is én akartam felelős lenni, nem akartam a szüleimnek terhet jelenteni. Pénzügyileg a saját lábamra akartam állni. Ez 8 éves koromban kezdődött, és az élet brutálisan rám rúgta az ajtót, nem volt választásom.”

    „Volt egy igazán szörnyű pillanat, amikor 12 éves voltam. Az igazgató behívatott, és szólt, hogy haza kell mennem, mert az iskolai díjainkat nem fizették be. Vissza kellett mennem az osztályterembe, felkapni a táskám, és egy háromnegyed órás villamosúton elmagyarázni a húgomnak, hogy miért megyünk haza. Tízévesen ebből semmit sem értett.”

    Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

    „Aki gyerekként ilyen nehézségeken megy át, az nem tudja feldolgozni őket, visszahatnak rá. A nagyon nehéz élethelyzetekben, például halál, betegség, válás idején rám is visszahat, és ennek semmi köze sincs az üzlethez vagy a sporthoz.”

    „Időnként napról napra kell túlélni lelkileg. Felnőttként is volt részem benne, például a legjobb barátom 30 éves kora körül öngyilkos lett.”

    Wolff többször beszélt már róla, hogy régi mercedeses harcostársa, Niki Lauda is mennyire hiányzik neki.

    Nagy visszatérésről tett bejelentést a Mercedes

  • Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

    Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

    Toto Wolff szerint nem teljesen jól tálalták a Lewis Hamilton szavatossági idejéről mondott szavait.

    Nagyot ment az F1-es sajtóban a Matt Whyman Inside Mercedes F1: Life in the Fast Lane című könyvéből származó Toto Wolff-idézet, a Mercedes csapatfőnöke ugyanis Lewis Hamilton Ferrarihoz távozása kapcsán kijelentette: „mindenkinek van szavatossági ideje”, majd leszögezte, hogy „a mi sportunkban a kognitív élesség rendkívül fontos.” Az osztrák üzletember ezután azt mondta, a hétszeres világbajnok megkönnyítette az életét azzal, hogy Maranellóba igazolt, mert így „segít elkerülni azt a pillanatot, amelyben meg kell mondanunk a sportág legnagyobb ikonjának, hogy be akarjuk fejezni vele a közös munkát.”

    A csapatfőnök utólag ugyanakkor úgy véli, hogy a szavatossági időről tett kijelentéseit ”kicsit kiragadták a szövegkörnyezetből”. „Amire utaltam, hogy mindannyian öregszünk, üljünk akár versenyautóban, legyünk futballpályán, akár menedzserként vagy vállalkozóként. Ezt próbálom csinálni magammal is, megérteni, hogy a nagyszerűből jóvá válok-e, mert a jó a Forma–1-ben többé már nem elég” – idézi őt a BBC-re hivatkozva a Racefans.

    Hamilton szavatossági ideje még nem járt le / Fotó: Sam Bloxham/Mercedes-AMG F1

    Az 52 éves csapatvezető úgy véli, hogy Lewis Hamilton nagyon is képes még a csúcsteljesítményre, legalábbis amikor megfelelő autót adnak neki ehhez. „Ellentétben a saját magam értékelésével, Lewis esetében azt látjuk, hogy amikor az autó jó, akkor nagyon is ott van, mi azonban nem voltunk képesek megadni neki azt az autót, amivel a legjobbját nyújthatja. Ez pedig olyan frusztráció, ami a csapatban és benne is ott van. De nagyon éles. Más ahhoz képest, mint amikor 20 éves volt, ez világos, de a tapasztalata és a versenyképessége óriási.”

    Wolff emellett arról is beszélt, hogy bár a könyvben elmondottak szerint nem teljesen értette, hogy Hamilton miért döntött a váltás mellett azelőtt, hogy megvárta volna, mennyire lesznek versenyképesek az idén, hálás a hétszeres világbajnoknak, amiért már a szezon előtt közölte vele a tényeket.

    „Az oxfordi házamban találkoztunk, ahol tulajdonképpen azt mondta, hogy »Úgy érzem, ez a lépés mindannyiunknak jót fog tenni, nekem pedig jó, hogy újra feltaláljam magam.« Minden pilóta akar a Ferrarinál versenyezni, ez pedig a Mercedesnek is jó, mert 12 éve vagyunk együtt, és ezzel talán újjáélesztjük magunkat. Ekkor mondta el nekem [hogy a Ferrarihoz megy].”

    „Elsőre nyilván kissé meglepő volt, mert a szezon kezdete előtt történt, ami nagyon szokatlan. Ugyanakkor úgy vélem, tisztességes dolog volt azt mondani, hogy figyelj, nagyon korán közlöm veled, mert bár a szezon során ez kínos helyzetet szülhet, de így helyzetbe hozhatod a csapatot és magadat az elkövetkező évekre.”

    Lewis Hamilton, Toto Wolff, George Russell, Mercedes
    Wolff leszögezte, Hamiltonnal kötött barátságában semmit sem befolyásol utóbbi csapatváltása / Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Hamilton ugyanakkor nem szólt rögtön, hiszen Wolff a High Performance podcast adásában elárulta, hogy idősebb Carlos Sainztól tudta meg, hogy a brit versenyző Maranellóba megy, majd ezután még két hét telt el addig, hogy találkozott a versenyzőjével a házában. „Felhívott néhány pilóta, akik korábban nem, úgyhogy úgy voltam vele, »Oké, valami történik.« Küldtem egy üzenetet Fred Vasseurnek azzal, hogy »Lenyúlod a versenyzőnket?«, de nem kaptam választ, ami nagyon szokatlan Fredtől, mert jó barát. Szóval éreztem, hogy ez lesz.”

    „Amikor Lewis megérkezett hozzám, mint évek óta oly sokszor, kicsit csevegtünk, ahogy mindig, az ünnepekről meg ilyesmikről. Aztán azt mondtam: »Nos, most a Ferraritól toborzunk, megszereztük ezt a fickót«, Lewis pedig megszólalt, hogy »Ó, van valami, amit el kell mondanom.«” Amikor ezt kimondta, elsőre arra gondoltam, hogy »Szóval ez tényleg megtörténik, el sem tudlak képzelni nem a Mercedesnél.« De utána rögtön arra gondoltam, hogy mihez kezdünk ezzel a helyzettel, mert mindig vannak lehetőségek” – ecsetelte Wolff, aki azt is elmondta, az idősebb Sainz telefonja és a Hamiltonnal folytatott személyes beszélgetés között eltelt két hétben szándékosan nem kereste versenyzőjét, mert meg akarta adni neki és Vasseur-nek a lehetőséget, hogy ők mondják el az átigazolás tényét.

    Matt Whyman könyvében Wolff azonban elmondta azt is, hogy ez a két hét változtathatott néhány dolgon. „Nem maradt időm, hogy reagáljak. Sürgősen fel kellett hívnom a partnereinket, és valószínűleg lemaradtam arról, hogy tárgyaljak az olyan versenyzőkkel, mint Charles Leclerc és Lando Norris, akik néhány héttel azelőtt hosszabbítottak szerződést.”

    Wolff: Vannak őrült politikusok, akik sokkal nagyobb károkat okoznak, mint Michael Masi

  • Wolff: Vannak őrült politikusok, akik sokkal nagyobb károkat okoznak, mint Michael Masi

    Wolff: Vannak őrült politikusok, akik sokkal nagyobb károkat okoznak, mint Michael Masi

    Súlyos mondatokkal emlékezett vissza a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj hibás, az egyéni vb-cím sorsát is eldöntő versenyigazgatói döntésére Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke ugyan árnyalta a történtek súlyát, ám nem hajlandó megbocsátani Michael Masinak, aki szerinte képtelen volt elfogadni a jó szándékú segítséget.

    Wolff sokszor megszólalt már a csapatot a három évvel ezelőtti szezonzárón ért sérelem kapcsán, de most a High Performance podcastben újabb mélységeit tárta fel annak, hogyan értékelte Masi döntését, aki a szabály szerinti procedúrát áthágva adott zöld jelzést a mezőnynek a verseny legutolsó körére, így Max Verstappennek, aki korábban a második helyen haladva pozícióvesztés és kockázat nélkül kereket cserélhetett, lehetősége nyílt könnyedén megelőzni Lewis Hamiltont a győzelemért, ezáltal pedig a világbajnoki cím is gazdát cserélt.

    Az FIA az utólagos vizsgálat során megállapította a versenyigazgató hibáját és eltávolította őt posztjáról, a Mercedes csapattagjaiban azonban hosszú időre mély sebet hagyott az igazságtalanság: Hamilton a történtek óta csak idén Silverstone-ban nyert ismét, s könnyek között emlékezett vissza arra, mentálisan milyen mélypontra vitték őt a 2021 decemberében történtek.

    Hamilton szerint ráment a mentális egészsége arra, hogy a 2021-es dráma óta nem nyert

    Wolff még most is pontosan fel tudja idézni, milyen érzés lett úrrá rajta, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a versenyigazgató döntése az egész szezon legfontosabb kérdését, az egyéni vb-cím sorsát fordította át, hiszen amennyiben a verseny a természetes medrében, a szabály szerinti procedúra mentán zajlik le, a biztonsági autó mögött befutva Hamilton lett volna a futam és a bajnokság győztese.

    „Dühösnek éreztem magam, nem lehangoltnak vagy szomorúnak. Dühösnek amiatt, hogy egyetlen személy egy döntéssel képes volt elvenni a nyolcadik világbajnoki címet a világ legjobb versenyzőjétől. Persze érdemes ezt kontextusba helyezni. Diktátorok és őrült politikusok vannak a világon, akik akkora fájdalmat és károkat okoznak, hogy ahhoz mérve ennek a világbajnoki címnek az elvesztése semmiség” – mutatott rá.

    „Érzelmileg még Lewis is néhány nap alatt viszonylag rendbejött. Persze az igazságtalanság, ami azon a napon történt, még mindig velünk van, de nem olyan formában, hogy minden alkalommal kínozna minket, amikor eszünkbe jut.”

    A csapatfőnök most kérdőre is vonta Masi alkalmasságát a versenyigazgatói feladatok ellátására (amely posztot 2019-től kezdve három éven át töltött be), ugyanis rendre figyelmen kívül hagyta a segítő szándékkal felé forduló, az F1-ben tapasztaltabb személyek közeledését, miközben koránt sem az Abu-Dzabiban látott volt az első furcsa verseny közbeni intézkedése.

    „Én tényleg próbáltam beszélni Michaellel, irányt mutatni neki az egész év során. Mondtam neki, hogy én már régóta a sportban vagyok, hallgasson a versenyzőkre, ne legyen mindig ilyen makacs a döntéseivel, ne legyen arrogáns. Tettem ezt a sport érdekében, és persze a csapatunk érdekében is, hogy ne érjenek minket végzetes sérelmek” – magyarázta Wolff.

    „Mindennek fényében az, ami történt, megbocsáthatatlan. Erre mondható, hogy lehetne bennem empátia iránta, át kellene éreznem, amit ő is érez. Pontosan tudom, hogy mit érez. Jól tudom, hogy rosszul érzi magát. De erre gondolhatott volna az egész év során, amikor velem együtt többen is próbáltunk volna neki segítséget nyújtani. El kell fogadnunk, hogy vannak olyan emberek, akik senkire nem hallgatnak és csak a saját fejük után mennek. Engem nem érdekel többé. Most beszélünk róla, elpazaroltunk rá három percet az időnkből, de az ő személye már teljesen jelentéktelen.”

    Kiderült, ki kotyogta el Wolffnak Hamilton Ferrarihoz átigazolását

  • A Mercedes előbb-utóbb kirúgta volna Hamiltont, ha nem megy el magától

    A Mercedes előbb-utóbb kirúgta volna Hamiltont, ha nem megy el magától

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavai mutatják, hogy még Lewis Hamilton, a Forma–1 történetének legeredményesebb versenyzője sem tölthet el annyi időt a Mercedesnél, amennyit csak akar.

    Az idei év elején Lewis Hamilton az egész világot sokkolva bejelentette, hogy az év végén elhagyja azt a Mercedest, amellyel az elmúlt 10 évben hat világbajnoki címet nyert és a Forma–1 történetének legeredményesebb pilótájává vált, hogy 2025-től a Ferrari versenyzője legyen. Több részlet már nem sokkal a bejelentés után kiderült, ám bizonyos dolgokra csak az azóta eltelt hónapok során derült fény, és még mindig jönnek új infók. Most például Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének részéről, aki az Inside Mercedes F1: Life in the Fast Lane című, nemrég megjelent könyvben felfedte, hogy idősebb Carlos Sainz volt az a személy, akitől megtudta, hogy Hamilton a Ferrarihoz tart. Wolff azonban mondott mást is.

    „Mindenkinek van egy szavatossági ideje. A mi sportunkban a kognitív élesség rendkívül fontos. Abszolút számítottam rá, hogy Lewis el fog menni, csak azt nem tudtam megérteni, hogy miért váltana másik csapathoz azelőtt, hogy kiderül, versenyképesek leszünk-e. És arra sem maradt időm, hogy reagáljak. Sürgősen fel kellett hívnom a partnereinket, és valószínűleg lemaradtam arról, hogy tárgyaljak az olyan versenyzőkkel, mint Charles Leclerc és Lando Norris, akik néhány héttel azelőtt hosszabbítottak szerződést” – idézi az osztrák üzletembert Matt Whyman, a könyv szerzője.

    Érdekes lett volna látni, hogy a Mercedes miként tereli finoman Hamiltont a visszavonulás vagy a csapatváltás felé / Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    A Mercedes a kialakult helyzetre nem reagált azonnal, mondván nem akarja elsietni Hamilton utódlását, így jó ideig Fernando Alonsótól kezdve Carlos Sainzon át Andrea Kimi Antonelliig több név szerepelt a lehetséges érkezők listáján, míg végül a szeptemberi Olasz Nagydíjon bejelentették, hogy az ülést a saját nevelésű 18 esztendős tehetségük kapja. Antonelli ideális esetben ugyanakkor jövőre még nem, hanem leghamarabb 2026-ban érkezhetett volna, hiszen Hamilton 1+1 éves szerződéshosszabbítást írt alá, aminek a második évét így nem tölti ki.

    Azt ugyanakkor soha nem fogjuk megtudni, hogy amennyiben Hamilton soha nem akart volna más csapathoz menni, meddig lehetett volna a Mercedes pilótája, mert bár Wolff a hétszeres világbajnok 2021-es szerződéshosszabbításakor azt mondta, hogy „amíg Lewisban ég a tűz a versenyzés iránt, addig folytathatja, amíg csak akarja”, az említett könyvben Hamilton távozása kapcsán megjegyezte: „De tetszik a helyzet, mert segít elkerülni azt a pillanatot, amelyben meg kell mondanunk a sportág legnagyobb ikonjának, hogy be akarjuk fejezni vele a közös munkát.”

    Magyarán Wolff szerint előbb-utóbb eljött volna az a pillanat a Mercedes és Hamilton életében, amelyben a csapatfőnöknek az istálló jövőjére gondolva ugyanazt kellett volna tennie, amit most is tesz („a következő generációra kell tekintenem”), még azon az áron is, hogy kiteszi minden idők legeredményesebb versenyzőjének a szűrét. Ebből a szempontból Hamilton mindenképpen megkönnyítette főnöke életét, hiszen a Ferrarihoz szerződésével megspórolt neki egy nehéz döntést.

    Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől?

  • Kiderült, ki kotyogta el Wolffnak Hamilton Ferrarihoz átigazolását

    Kiderült, ki kotyogta el Wolffnak Hamilton Ferrarihoz átigazolását

    Lewis Hamilton az év elején döntötte el, hogy a Mercedest hosszú idő után elhagyva a Ferrarihoz szerződik.

    Emlékezhetünk, hogy februárban, az előszezoni teszteléshez közeledve milyen gyorsan eszkalálódott a sztori: egy átlagos hétköznap reggel olasz sajtóforrások szellőztették meg, hogy Hamilton 2025-re már aláírt a Ferrarihoz, és az érintett csapatok aznap este már hivatalosan is megerősítették ezt, hogy elejét vegyék a további találgatásoknak.

    Toto Wolff korábban már elárulta, hogy a hivatalos bejelentés előtti nap reggelén értesítette őt döntéséről a hétszeres világbajnok versenyző, de ő akkor már tudott róla, méghozzá házon kívülről. „Az idősebbik Sainz hívott fel és mondta, hogy ez történt – mondta a Mercedes csapatfőnöke a High Performance podcast adásában. – Oka van annak, hogy csak egy plusz egy évre szóló szerződést kötöttünk.”

    „Ebben a sportban rendkívül fontos a kognitív élesség és mindenkinek van szavatossági ideje, ezért a következő generációt is figyelnem kell. Ez ugyanolyan, mint a fociban, Sir Alex Ferguson és Pep Guardiola is ezt csinálta, csinálja: a csúcsjátékosaik teljesítménye alapján megpróbálták megítélni, náluk mi ez a szavatossági idő, majd bevetettek fiatal játékosokat a helyükön, akik utána évekre a csapat motorjai lettek.”

    A Ferrarihoz igazoló Hamilton utódja Andrea Kimi Antonelli lesz a Mercedesnél, aki a hétszeres világbajnok bemutatkozása óta pont az első olyan újonc lesz, aki egy élcsapatnál debütálhat a Forma-1-ben. Az nem véletlen, hogy a ralis legenda Sainz adta le a fülest Wolffnak, hiszen az ő fia, a fiatalabb Carlos került ezáltal lapátra.

    Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől?

  • „Komoly bajban vagyunk” – jelentette ki Toto Wolff a Mercedes helyzetéről

    „Komoly bajban vagyunk” – jelentette ki Toto Wolff a Mercedes helyzetéről

    George Russell újabb autótörése után a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, gondban vannak az anyagi kár miatt.

    Miként a múlt héten Austinban, George Russell Mexikóban is csúnyán összetörte a Mercedesét, csak most nem az időmérőn, hanem a második szabadedzésen vágódott a falnak. A kétszeres futamgyőztes szerencsére nem sérült meg, a W15-öséről azonban mindez nem mondható el.

    „Szerintem megtarthatjuk a régi vázat, de minden másnak mennie kell. A motort ki kell szerelni, a váltót le kell ellenőrizni, meg minden mást is. Az autó két sarka teljesen eltűnt, úgyhogy súlyos a kár – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a német Sky-nak, majd rátért arra, hogy már nehezen bírják anyagilag a töréskárokat. – Komoly bajban vagyunk. Mindannyian küszködünk, hogy a költségplafonon belül maradjunk, és természetesen ott volt a nagy balesetünk Kimivel Monzában, majd George-dzsal a múlt héten, és most ezen a héten egy újabb.”

    Üröm az örömben, hogy Russell autóján legalább nem a Mercedes legújabb fejlesztései voltak, mert azokat erre a hétvégére csak Hamilton autóján hagyták fent.

    „35G-s becsapódás volt, ami igazán nagy. Elvitték az orvosi központba, de rendben van, az autó ugyanakkor nagyon súlyosan sérült. De vannak tartalék alkatrészeink” – tette hozzá Wolff.

    A baleset:

    Az orvosi központból visszatérve a Mercedes pilótája ezután elmondta, nem érti, hogyan tudta összetörni a kocsit. „Nem igazán tudom, hogy mi történt, a kocsi egyszer csak elkezdett pattogni, és mielőtt esélyem lett volna megfogni, már pörgött. Ismét rengeteg munka vár a srácokra, és jelenleg úgy tűnik, hogy egyik nehézség jön a másik után, ami frusztráló. Az első edzésen igazán erősek és gyorsak voltunk.”

    Russellt ugyanakkor a szokottnál kevésbé veti vissza, hogy lényegében a teljes második edzést ki kellett hagynia, mivel azon amúgy is a Pirelli 2025-ös gumijait kellett tesztelni, a beálltásokon pedig nem lehetett változtatni, így jóval kevesebbet tanulhattak a csapatok, mint általában.

    Nem változtatnak Norris büntetésén, az FIA elutasította a McLaren kérelmét